----I'm starting to wonder if you've ever read the "Djagfar Tarihi", the origins of the Bulgars are traced back 35 thousand years seven ancient Turkic tribes, the union of various tribes became known as "Idel" --> "Edi" (Seven) "el" tribes.
This is "a mithologic part" of "Jagfar Tarihi". 35 thousands years ago we should find only neanderthals and mammoths. "Various tribes" is not a good definition. There wasn't any Turks at that time. The Turks appearce in 5th century in result of mixing between minorities of Huns, Scytho-Sarmatians and Tocharians and majority of mongoloid altaic tribes of Tunghusian origin. The "Ataic" term "Idel" is of the same origin as Iranian "Hafta". The original Turkic term is "Cheti" - seven. It also could be derived from one and the same "Nostratic base" as "Khehth" for example. Acordin to the "Nostratic Theory", Indo-European, Semito-Chamitian, Uralo-Altaic, Kartvelian and Dravidian languages have common origin. This theory explains a lot of simmilarities.
The Massagetians according to the book are part of the Turkic history, basically Bulgar ancestry is traced back tens of thousands of years and with them having a Turkic root.
Any "Turkic origin" of Massagetians is absolutely non-sence. There was some mixing but it was later when some Massgetian branches took part in the ethnogenesis of early Turks.
...ulubeh-levedi? -----------. A kun Lube, természetesen, minden további nélkül viselhetett nem kun eredet nevet is.A XIII-XIV. századi magyar oklevelekb l jó néhány példát hozhatunk fel arra, hogy kunok ma-gyar keresztneveket viseltek, pl. 1281: Ertug fia Miklόs (GYÁRFÁS 2: 351), 1290: Édua bátyjaMiklόs (uo. 2: 376), 1292: Beler fia Petrus (uo. 2: 459), 1353: Karla fia István (uo. 3: 487) stb.Jeles turkológus el deim figyelmét hogy, hogy nem, elkerülte a 2. kötet legutolsó oklevelébenszerepl Lube név, amely egyébként a névmutatóban szintén megtalálható (GYÁRFÁS 2: 462, 476).4. Tudomásom szerint e személynevet eddig senki sem próbálta kun, azaz török nyelvi ala-pon értelmezni, pedig a megfejtés már els ránézésre kézenfekv nek t nik. A török hangtan egyikalaptétele szerint eredeti török szó elején nem állhat sem l, sem r hang. Idegen szavak átvételekora szavak elejére egy protetikus magánhangzót szoktak illeszteni úgy, amint azt a rus ! urus,orosz, szó példáján láthatjuk. A Lube név esetében azonban azt kell feltételeznünk, hogy egyszóeleji hangsúlytalan rövid magánhangzó, történetesen éppen az u, elt nt a név elejér l. Számol-nunk kell természetesen az idegen ajkú oklevélíró félrehallásával, illetve tévesztésével is. Ha azelhagyott magánhangzót visszaállítjuk, akkor az *Ulube névalakot kapjuk. A magánhangzó-harmónia következetes érvényesülése miatt a törökben nincsenek eredend en vegyes hangrend szavak. Összetétel útján azonban keletkezhetnek. Tehát az *Ulube összetett név, amely az *ulu és*be elemekb l áll, jelentése pedig feltehet en ,Nagy-úr, Nagy-fejedelem,.A feltételezett összetev k kimutathatók a korabeli és kés bbi török nyelvekb l. A XIII-XIV. sz.-i kunban szinte teljesen egyez formában találhatók meg: ulu [vlu, olu, oulu, ulu, vlu],gross, | ,magnus, (CC.) és bej a bij(?) [bey] ,Adliger, | ,baronus, (CC.). Hasonló közszói jelz s ösz-szetételek is vannak, pl. ulu ata ,Grossvater,, ulu papaz ,Hohepriester, (CC.).A XIII-XV. sz.-i mameluk-kipcsak nyelvemlékek a következ alakváltozatokat riztékmeg: ulu ,gross,, bä (!) a bäi bäg a bäk ,Fürst, Emir, (HOUTSMA); ulu ,bol,śoj, velikij, starśij,vzroslyj,, bi ,bek, [úr, fejedelem] (Tuhfa); ulu ,nagy, | ,gross,, biy ,fejedelem, | ,Fürst, (Al-QawD-nLn). Ugyanezeket az adatokat látjuk a XVI. sz.-i örmény-kipcsakban: ulu ,grand,, bey a biy,seigneur, prince, roi, maⅠtre, (DENY); ulu ,big, great,, bij ,prince, nobleman, (VÁSÁRY)
Több külföldi történész és régész ma már úgy véli, hogy a Kárpátok keleti felében talált leletek etnikai beazonosítása meglehetősen kérdéses. Ez azért fordulhatott elő, mert korábban egyáltalán nem foglalkoztak sok hun kori népesség, alánok, szarmaták továbbélésének lehetőségével, valamint a hunok erdélyi és más kárpát-medencei maradékait sem kutatták, így új kihívás lehet a továbbiakban a feltárt leletek újraértelmezése; illetve a történeti forrásokban szereplő adatokat is ismételten át kell nézni.A gepidák például nem uralták az egész térséget, főleg Olténiában, Munténiában, valamint a Szerémség területén éltek. Ma már egyre több külföldi kutató úgy véli, hogy késő szarmata népesség is élhetett a területen, de egyes területeken megmaradhattak a hunok is. Utóbbira jó példa a székelyek mondaköre, akik Udvarhely környékén folyamatos hun uralomról beszélnek.
A szkítákról vagy szarmatákról egyébként korábban Priszkosz rhétor írta le, hogy sűrű falvakban laktak, amelyek nem néptelenedhettek el hirtelen, mivel még Jordanes is tud róluk, sőt királyukról is. A gepidák, gótok nem alkottak egységes etnikai képet, nem volt „nemzetállamuk”, vagyis többféle nép élt a Kárpátokban. Bóna István könyvében utalt a gepidák kevert antropológiai jellegére, és leírta, hogy sok benne a kelet-európai, turanid, valamint az enyhén mongoloid elem. Érdekes módon a sírokban 6. század elejéig megmaradt a koponyatorzítás szokása, amely az alánoknál és hunoknál volt meg. A magyar régész megemlítette a lovas temetkezések meglétét, amely szintén hun hatást sejtet a gepidák körében. A gepidák történelme sem jól datált, nemcsak a királylistájuk hiányos, az apahidai leleteken -- mely a hun divatot követi -- kívül ismeretlenek a 6. századi gepida uralkodók sírjai, amely szintén azt támasztja alá, hogy nem volt erős uralmuk a térségben.
A legfőbb forrás a 6. században élt gót vagy alán származású Jordanes lehet, aki tömören beszámolt kora történéseivel. Valószínűleg több késő antik szerző is érdekes lehet számunkra, főleg azok, akik I. Justinianus korában éltek. Néhány, a forrásokban szereplő tény is átrajzolhatja azt a képet, amit a gepidákról eddig tudtunk. Jordanes szerint Attila halála után a hunok nem tűntek el hirtelen, és a gepidák nem alkottak olyan jelentős királyságot, mint azt a szakirodalom említi, hiszen mind Rómának, mint a Keletrómai Birodalomnak adót fizettek. Jordanes egyaránt megemlíti a hunokat, szarmatákat és alánokat mint a felbomló birodalom népeit, akik a helyszínen maradtak. Szerinte a szarmaták egy része Illirycumban, a Tisza-vidéken élők pedig szervezetten, Babai nevű királyuk fennhatósága alatt éltek. Alsó-Moesiában alánok éltek, és bár ismert, hogy utóbbiak nagy része nyugatra vándorolt, egészen a mai Spanyolországig jutottak el.
A történetíró szerint a hunok sokfelé kirajzottak, és voltak, akik a Római Birodalomban telepedtek le, utódaik egy része megtalálható a szacromontini és fossatisi népekben. Támadásaik alapján úgy tűnik, hogy nem adták fel tervüket a Kárpátok visszavételére, mert nemcsak betörésekkel nyugtalanították a keletrómai határt, hanem a Dnyeper menti hunok követeket küldtek Thiudimarhoz (Theoderik), az osztrogótok királyához, a gepidák fő ellenségéhez, aki egyéb hun törzseket is megkeresett a gepidák elleni küzdelméhez, akik akkor már a Szerémségbe helyezték központjukat. A keleti, erdélyi központjuk meglétéről nincs adat a 6. századtól, a leletek kis, majorságszerű lakóhelyekről és kisszámú sírokról tesznek bizonyságot.
Nemcsak Nedaónál, hanem azt követő évtizedben sem alakult ki egységes uralom a Kárpát-medencében, és a források szerint tovább folyt a küzdelem a gótok, gepidák, szarmaták és hunok között. Az osztrogótok 473. után kivonulnak Pannoniából és előbb a Balkánra, majd Itáliába költöztek, a gepidák pedig ezt kihasználva megszállták Szlavónia és Pannonia Secunda részeit. A két nép -- gót és gepida -- között ellenséges volt a viszony, és a források szerint a 6. században több háborút vívtak a szerémségi területekért. 537-ben már I. Justinianus hadai ott találják őket, csakúgy, mint Bajan avar kagán, aki 567-ben elfoglalta Sirmiumot, és azzal végképp megszünteti az amúgy is törzsekre hullott gepidák uralmát. Ha ugyanis a gepidák Erdélyben uralkodtak volna, akkor Bajannak útját állták volna, és nem tudott volna egészen a mai vajdasági területekig nyomulni.
A Kárpát-medence felvázolt szétszórt hatalmi viszonyai jól beleillenek a korabeli európai-mediterráneumi történeti-politikai folyamatba. Attila hatalmas birodalmának felbomlása után a Nyugatrómai Birodalom is összeomlott, és azok területén viszonylag kis uralmi központok jöttek létre, kivételt egyedül a Keletrómai Birodalom jelentett. A fentiek alapján láthattuk, hogy a gepidák sem alkothattak olyan nagy királyságot, mint korábban gondoltuk, és nem lehetett erős birodalmuk sem.
Miután a nemzetközi kutatásnak az elmúlt években a sztyeppe történetének számos kérdését sikerült átértékelni, a külföldi szakemberek most a Kárpát-medence hun Attila utáni és avar kor közötti (453--567) történetét kezdik felfedezni, illetve forrásszövegek és régészeti leletek alapján megpróbálják a hunok, szarmaták és a gepidák életét tisztázni. Ezt teszi Herwig Wolfram osztrák kutató is, aki szerint sokan alulbecsülik a hun globalizáció hatásait, és szükség lenne a korszak történelmének pontosítására is.
Wolfram elmondása alapján azért várhatók új eredmények, mert korszakkal főleg régészek foglalkoztak, történészek nem. A források töredékesek, alig szólnak a terület népeiről, csupán egy-egy esemény kapcsán említik az ott élő népeket. Az elmúlt évtizedben a volt szocialista országokban Sztálin javaslatára nem volt ildomos a korai középkorral foglalkozni, és ennek hatása máig érezhető. Az utóbbi években az orosz és lengyel kutatók már elkezdték átértékelni a gótok történetét. Nagy jelentőségű lehet Szergej Botalov, orosz régész kutatása, aki a késő-szarmaták nyomait keresi az 5-6. századi Kárpát-medencei leletekben.
Az új elméletek alapján azt is meg kell vizsgálni, hogy a gótnak és gepidának tartott fémműves tárgyak közül mennyi kapcsolódhat az eurázsiai hun műveltséghez, amely még a 6. században is divatos volt egész Nyugat-Európában, a mai belga területekig bezáróan. Számos megválaszolatlan kérdés van a korszak kárpát-medencei történelmével kapcsolatban, amelynek egy részére még Bóna István hívta fel a figyelmet. Herwig Wolfram szerint a volt szocialista országokban már elkezdték átértékelni a gepidák történelmét, de Magyarországon még ez nem történt meg, és az egyetlen kivétel ez alól Bóna István volt, aki alaposan feldolgozta leleteiket és számos kérdést körüljárt. Az osztrák szerző most megfogalmazta azokat az elemeket, amelyeket tovább kellene vizsgálni.
Nálunk a hagyományos nézet szerint Attila halálát követően a hunok szinte eltűntek a Kárpát-medencéből, ezek után történetükkel már nem foglalkoznak a történészek. Az új külföldi monográfiában már úgy fogalmaznak, hogy a Hun Birodalom törzsi-törzsszövetségi keretekre bomlott. A forrásokból ismert, hogy vezetőik, mint Irnek, a székelyeknél Csaba királyfi, visszavonultak a Meotisz-vidéki hazába, ahol újjászervezték, igaz jóval kisebb méretekben, a hunok birodalmát. Az is ismert, hogy a Kis-Szkítiában maradt hunokat Attila másik fia, Dengizik vezette, akit ugyan megöltek egy csatában, de valószínűleg nem szakadt magja az Attila-háznak. A későbbi források is néhol beszámolnak egy-egy felbukkanó hun vezérről, ilyen a Morava folyó mellett élő Mundo, aki a keleti-gót Theoderikkel harcolt a gepidák ellen.
A külföldi szakirodalomban meghatározó monográfia volt Herwig Wolfram könyve, amely részletesen elemzi a gótokat a korabeli írásos források és régészeti leletek alapján. Leírja, hogy a gótokat feltűnésükkor szkítáknak nevezték, mert annyira átvették azok szokásait és műveltségük elemeit. Szerinte a keleti gótok "szkitizálása már a 4. században megtörtént", amely a lovas harcmodorban, a sztyeppei anyagi kultúra elemeinek átvételében megfigyelhető. A sírjaikban lelt tárgyak és a jelképek, pl. a sasos csatok, polichron díszítés párhuzamai Belső-Ázsiában találhatók meg. Ennek az együttélésnek lehetett a következménye, hogy a Geticában is megjelent a szkíta és hun hagyományból jól ismert csodaszarvasűzés motívuma, a csodás állat egyébként kedvelt zsákmányállat volt a Meotisz-vidéken, a szkíták, gótok, majd hunok egykori központjában. Emellett egy másik jellegzetes szkíta motívum, a szent kard kultusza is megjelent a gótoknál.
A szoros szkíta--szarmata--gót--gepida együttélés a Kárpát-medencében is folytatódott, majd a hun uralom alá került térségben az alávetett népek átvették a "birodalmi", vagyis a hun divatot, amelynek hatását egészen a 6. század közepéig megfigyelhetjük a sírokban. Egyfajta globalizálizáció mehetett végbe akkoriban Európában, melyet a hunok teremtettek meg. A hun divat elemeinek ilyen irányú kutatása csak nemrégen kezdődött el, miután német, osztrák és francia kutatók az európai leleteket összevetették a keleti, szkíta és hun leletekkel. A vizsgálatból kiderült, hogy sok, korábban gótnak és gepidának tartott díszítőelem valójában keleti, belső-ázsiai eredetű. A régészeti leletek egészen a 6. századig még a hun fénykorban készülhettek, erre utal a hun divat továbbélése a Kárpátokban.
Az Ikh Bayan-i csata (稽落山之戰) egy fontos hadjárat része volt, amelyet a Han-dinasztia a hunok ellen vezetett Kr. u. 89 júniusában. A csata sikeres volt a Dou Xian (Tou Hszien) által vezetett han haderő számára.
Kr. u. 89 júniusában a hanok – Jilu (Csilu), Manyi (Manji) és Guyang (Kujang) irányából – három oszlopban tolták fel seregüket, ami jórészt a behódolt déli hunokból állt. Minimális ellenállással haladtak a Góbi-Altáj felé a mai Mongóliában. Egy nagyobb különítmény leszakadt tőlük, és északnyugat felé indulva a hadjárat legnagyobb ütközetében legyőzte az északi sanjüt Ikh Bayannál, majd tovább kergette őt az Altáji Nuruu vidékére. Ekkor Dou Xian seregének fő részével diadalmas körutazást tett északra, a Hangáj-hegység területére, a mai Harhorintől nyugatra. Ott felállította Yanran (Janzsan) sztélét, amellyel – ahogyan megbízója, Ban Gu (Pan Ku) történész fogalmazott – megünnepelte a sikeres hadjáratot.
From the Middle Persian wordxiyon , ''Hun'', a Hunnic tribe that began encroaching upon the frontiers of Iran and the the Kushan state circa 320 AD A distinct people from the Hephtalites, the Chionites were also called ''Red'' Huns. A Közel-perzsa szót xiyon,''''hun, a hun törzs, amely megkezdte bitorolta a határok Irán és a kusán állam cca 320 AD szerint külön embereket a Hephtalites, a Chionites is nevezik''''Vörös hunok . Shortly after 340 (?) AD, the enigmatic leader Kidara pushed the Kushans out of northern Pakistan and gave his name to this short-lived dynasty. Röviddel azután, 340 (?) AD, a rejtélyes vezető Kidara tolta a Kushans ki Észak-Pakisztánban, és megmondta a nevét, hogy ez a rövid életű dinasztia. At the end of the 4th century, a new wave of Hunnic tribes (Alchoni) invaded Bactria, pushing the Kidarites into Gandhara. Végén a 4. században, egy új hulláma a hun törzsek (Alchoni) megszállták Baktria, nyomja a Kidarites a Gandhara. The Kidarites in northern India continued to mint debased gold and copper coins until the end of the 5th century. A Kidarites Észak-India továbbra is menta debased arany-és réz érmék végéig az 5. században. Dates and attributions below are questionable. Időpontok és jóváírásokat alábbiakban megkérdőjelezhető. Kidarite principalities may also have existed at Kota Kula, in Kashmir and Taxila; the names of the monarchs in those areas are unknown . Kidarite fejedelemségek is létezett a Kota Kula, a Kashmir és Taxila, nevét az uralkodók e területeken ismert .
A synopsis of the topics researched and resolved by Yu. Egy összefoglaló a kutatott témák és megoldani Yu. Zuev article would list subjects where Yu. Zuev cikk felsorolja a témákat, ahol Yu. Zuev offers a resolution for previously surmised or disputed questions, along with subjects advanced but not specifically addressed. Zuev kínál felbontást korábban feltételezte, vagy vitás kérdéseket, valamint a téma haladt, de konkrétan nem foglalkozik.
Ezgil/Ezgel (Ch. Asitsze) tribe was described in the Chinese annals as strongest tribe of the Hun confederation. Ezgil / Ezgel (Ch. Asitsze) törzs-ban írták le a kínai évkönyvek szerint a legerősebb törzs, a hun szövetség. Yu. Yu. Zuev traced variations in the transcriptions of the name Ezgil in the Chinese, western (Greek), Tibetian, Islamic, and Rus annals, and followed the destiny of the tribe and its leading personalities through the centuries, political associations, and geographic locations. Zuev vezethető eltérések az átiratokat a nevét Ezgil a kínai, nyugati (görög), tibeti, iszlám, és Rus évkönyvek, és követte a sorsa a törzs és a vezető személyiségek századokon át, a politikai szervezetek, és földrajzi helyek.
A cardinal historiographical point was a visit by unnamed ambassadors of Hermichion king Askel to Constantinople in July of 563. A bíboros historiográfiai pontot látogatása névtelen nagykövetei Hermichion király Askel Konstantinápolyba júliusában 563. Hyons, and in this case Red Hyons (Hermichions), were a leading constituent in the right (western, Türkic On-shadapyt, Chinese Nu-shibi) wing of the Türkic Kaganate, which in the 552 took over control from the Jujans of the Jujan empire. Hyons, és ebben az esetben Red Hyons (Hermichions), volt vezető tényállási a jobb (nyugati, török On-shadapyt, kínai Nu-shibi) szárnya a türk Kaganate, amely a 552 vette át az irányítást a Jujans a Jujan birodalom. Ezgils were a leading tribe of the distinct Hyon branch, which had a rich history traced with its legendary common genesis from a Heavenly Dog. Ezgils volt a vezető törzs elkülönült Hyon ág, amely gazdag történelmi követni a legendás közös genezisét egy Mennyei kutya. And the Hyons-Dogs were a branch of Huns-Kins. És a Hyons-kutyákat egy ága hun-Kins.
Etymology of the term “Hyon“ comes from the Indo-European *khuon , anc. Etimológiája a "Hyon" származik az indoeurópai * khuon, ANC. Chinese *k'iwen , Kidanian, Mong. kion , etc. “dog“, “doggy“. Kínai * k'iwen, Kidanian, Mong. Kion, stb "kutya", "kutyus". A grouping of Türkic tribes united by a totemic cult of Heavenly Dog, with Türkic name Taichan “Dog“, in the Persian sources was called Kermir Hyon (Kermichion) , Persian for “Red Hyon“, and subsequently for the Kermichiones of the Theophan “Chronography“. A “strongest“ of the Hyon tribes was Ezgil/Ezgel tribe, whose leader in the 563 sent ambassadors to the far away Constantinople. A csoport a török törzsek egyesült egy totemic kultusza Mennyei kutya, a türk név Taichan "Kutya", a perzsa források nevezték Kermir Hyon (Kermichion), perzsául a "Red Hyon", majd a Kermichiones a Theophan " Chronography ". A" legerősebb "a Hyon törzsek volt Ezgil / Ezgel törzs, amelynek vezetője a 563 küldött követei, hogy a messze Konstantinápolyban. The tribe, called in Persian-lingual sources Kermir Hyon “Red Dog“, in the 7th century Hotan-Saka documents was called Khara Huna with the same meaning, the term Hyon corresponded to Huna . A törzs, az úgynevezett perzsa nyelvű források Kermir Hyon "Red Dog", a 7. században Hotan-Saka dokumentumok hívták Khara Huna az azonos jelentésű kifejezés Hyon megfelelt a Huna . The Heavenly Dog cult extended from Asia Minor in the west to Manchuria in the east. A Mennyei Dog kultuszt terjeszteni Kis-Ázsiából a nyugat felé a keleti Mandzsúriában.
Ajánlom figyelmedbe a kusán topik 76. hozzászólását is, amely szerint Sztrabón az érméket kibocsátó és ott magukat megnevező szakaraukákról és a tokhárokról mint két különböző népcsoportról beszél
"A tokárok ... a mai Afganisztán-Pakisztán-Észak Indiában megalapították a Kusán birodalmat"
A kínai forrásokban nagy jüe-csi (ta jüecsi) név alá foglalt etnikumok a következők voltak: Xiūmì (休密), Guishuang (貴霜), Shuangmi (雙靡), Xidun (肸頓) és Dūmì (都密).
Haussig hívta fel rá a figyelmet 1953-ban, hogy ezek közül a másodikként említett vívhatott ki vezető szerepet magának, tekintettel arra, hogy a létrejövő birodalmat róla nevezték el. Ezüst tetradrachmáján már Héraiosz, aki görögbarátságával kérkedett, "kusán türannosz"-nak hívatja magát (the two P's in KOPPANOY are not rhos, but the Bactrian Greek letters san, and are pronounced "sh", ahogy jeleztük is a kusán topik 9. bejegyzésében).
A lényeg, hogy a tokhárokat a kutatás a jüe-csi etnikumok egyikének, de nem a legjelentősebbnek könyveli el, ezért kellett volna inkább úgy fogalmaznod, hogy jelentős tokhár csoportok vehettek részt a Kusán Birodalom megalapításában...
Mára a tudománytörténeti érdekességek közé, magyarán a szemetes kosárba kerültek az olyan átlátszó, vagy százötven évig uralkodó tézisek, mely szerint pl. Atilla nagykirálynak a germán gótok adtak volna nevet, ők becézgették volna "atyuskának"... A hunoknak nyilván volt saját nyelve, amelyből nem tudni, hogy melyik ma élő nyelv őrzött meg a legtöbbet (talán épp a magyar). Semmi szükségük nem volt rá, hogy még az uralkodóik nevét is alávetett népektől kölcsönözzék.
"a hunok milyen nyelven beszéltek? Mit gondolsz Te errôl a kérdésrôl?"
Hanyatt fogsz zuhanni a döbbenettől: a hunok véleményem szerint elsősorban a hun nyelvet beszélték, amelynek talán egyik nyelvjárása vagy közeli rokon nyelve az ótürk (ótörök) volt.
Egyébként a múltkor vettem egy könyvet Marácz László és Obrusánszky Borbála "szerkesztésében", amely ha jól emlékszem, a hunok nyelvének kérdésével is foglalkozik. A rendkívül értékes tartalmú kötet azonban szinte használhatatlan. Fordítása oly gyalázatos, hogy az érintettek helyében elsüllyednék szégyenemben. Egész szövegrészek ismétlődnek benne, s nemhogy olvasószerkesztőt, de korrektort sem látott. Sajnos az alany-állítmány egyeztetése is sokszor hiányzik a kiadványban, szó szerint. Majd ha lesz időm, idézek belőle. Egyébként az üzletben a hölgy a Hun-Idea Kiadóról megjegyezte, hogy "nem szokásuk jogdíjat fizetni", ami megint csak érdekes jelenség. Ilyen háttérrel a jobb sorsra érdemes úttörő munkák is csak köznevetség tárgyává válnak, pedig nagy szükség lenne idehaza a friss eredmények minél teljesebb körű publikálására.
A tokárok a ló lovaglásra (nem húshasznosításra) történő háziasítás után nyugati indoeurópai (kentum) nyelvű népként kerültek Belső Ázsiába és a hunoktól elszenvedett vereség után a mai Afganisztán-Pakisztán-Észak Indiában megalapították a Kusán birodalmat. Törzsterületeiken szőke hajú múmiák kerültek elő a Tarim medencéből.
Kösz a képet Segédnick! (nicsak, hàt ezek nem mongolok? itt nyugaton hajlamosak mongol fejjel àbràzolni a hunokat és Atillàt is) Lejjebb màr idéztem a hunzàkròl Dr. Tòth Jenô tollàbòl (1913)...öszerinte tehàt azokban az idôkben még léteztek az ilyen falunevek: Tsorbàn, Budaless, Mukàtsàki, Sékvàr, Darvas, Hun-Lòs, Irsàd, Aptsai, Tolti, Jaglòth.. vagy folyònevek: Botoga, Baltit, Sajòk; hegynevek: Tsòk, Harangàsi, Derentsi, Boaltàr, Alsò-Madàrkusi, Madsarnàth... "Az indiai ràdsputok Jenu és Csoàn törzse, az afgàni 'faludi' és 'huszàridsàt' törzs, a hatàrszéleken élô 'Kari', 'Kazi', 'Mazur'-törzsek szintén rokonszàmba mennek. Ide sorozhatòk a 'komòk', 'dsàtok' és a 'kaggarok' népe, a kàsmiri 'togràk', akik hazàjukat 'tugàrnak' nevezik. Ugyancsak messzebbrôl, a nepàlorszàgi 'magarokat' is ide szàmithatjuk, akik Indiàbòl szakadtak fel Nepàlba. A burmaorszàgi 'sàngòk' és 'hri-kunok' stb. szintén érdeklôdésre tartanak szàmot..."
Szerinted kedves Segédnick, a hunok milyen nyelven beszéltek? Mit gondolsz Te errôl a kérdésrôl?
A hunzák a Himalája magaslatai között, zárt völgyekben élnek, melyeket csak igen magas hágókon át, nehezen lehet megközelíteni. A Hunza-völgy Kína, Tadzsikföld és Pakisztán határán húzódik, ahova még nem jutott el a civilizáció romboló hatása. A mai napig őrzik a koponyatorzítás szokását... Világos bőrükkel, szemükkel és hajukkal igencsak elütnek a pakisztániaktól. Csáji László Koppány a heftaliták leszármazottainak tartja őket.
"A germán népeknél – elsősorban a gepidáknál – megfigyelhető koponyatorzítást fiatal gyermekkorban, nem sokkal a születés után kezdték. Az agykoponyát erős textilcsíkokkal pólyálták be, leggyakrabban két, egymásra csaknem merőleges szorítókötést alkalmaztak. Az egyik a homlok felső harmadától futott a tarkón át a nyakszirt felé, így az agykoponya csúcsosan felfelé és enyhén hátra növekedett. A másik kötés a koponyatetőn át futott keskeny sávban a horizontális bandázsig. Egyes esetekben egyenesen az áll alatt kötötték meg. Ez a horizontális bandázs helyben tartásáért volt felelős, de hatására a fejtetőn egy enyhe árok alakult ki.
A koponyatorzítás nem járhatott tömegesen komoly és hátrányos élettani következményekkel, ezt az bizonyítja leginkább, hogy a germán korban széles körben elterjedten alkalmazták. A férfiak és a nők maradványai között egyaránt megfigyelhető. Sőt a divat úgy elterjedt a gepidáknál, hogy nemcsak a legfontosabb központjaikban, de a szállásterület perifériáján a néhány síros kis temetőkben is fellelhető.
... A kis számú ismert hun koponya között szintén előfordul a koponyatorzítás. A nyugat felé nyomuló hunok legyőzték a germán törzseket, azok vezetőit házasságok révén integrálták és a germán harcosok a hun hadsereg részévé váltak.
Kézenfekvő a feltevés, hogy a germánok a fölöttük uralkodó hunok divatját is követték ... A szarmata kori koponyatorzítás gondolatát a régészek egy része még elutasítja, de két magyar antropológus, Bernert Zsolt és Hajdu Tamás nemrég összegyűjtött és leírt néhány olyan torzított koponyát, amely a régészeti datálása szerint szarmata kori. Az aquincumi Gázgyári római kori köztemető vizsgált hatszáz sírja között is találtak egy, a Kr. u. 3. századra datált sírt, amelyikben a nyakszirtcsont alakja koponyatorzításra utal. A Budapesten, a Csúcshegy oldalában talált Kr. u. 2--3. századi temetkezés is bizonyíték lehet a koponyatorzítás divatjának a Római Birodalom területén való előfordulására. A Kárpát-medencei mesterséges koponyatorzítás szokása a germán kor után háttérbe szorult. Az egyik legismertebb torzított koponya mégis a Tiszavasvári temetőből került elő."
E. Wamers a cikádák és a koponyatorzítás elterjedésével kapcsolatban mutatott rá, hogy azok nem közvetlenül a hun vándorlás emlékei: Bemerkungen zu zwei Zikadenfibeln aus westdeutschen Privatsammlungen; Frankfurter Beitrage zur Mittelalter-Archaologie 2. Schriften des Frankfurter Museums für Vor- und Frühgeschichte. Archaologisches Museum XII, Bonn, 1990, 49–60.
--------Ezek a korai lovas hagyományok, melyek erősen kötődnek az uralkodó kaszt nemesi (mivel csak azok a nemesi születésű, vagy kaszt válhat lovas harcosok), most elterjedt az egész eurázsiai sztyeppék és az iráni fennsíkon körülbelül Kr. e. 600-tól kezdődően miatt kapcsolatba Medián Empire 's hatalmas kiterjedésű az egész Közép-Ázsiában, amely a natív hazája korai, észak-keleti iráni etnikai csoportok, mint a Massagetae, szkíták, Sakas és Dahák. [9] Az egymást követő, Perzsa Birodalom, amely követi a médek után bukása az ie 550 vette ezeket a már régóta fennálló katonai taktika és lótenyésztés hagyományait és beadni az évszázados tapasztalat és veterancy a konfliktusok elleni görög városállamok, babiloniak, asszírok, indo-szkíták, és észak-arab törzsek, a lovasság jelentős szerepet játszott nemcsak a hadviselésben, hanem a mindennapi életben, hogy hozzon létre egy katonai támaszkodó szinte teljesen fel páncélozott lovak a csatát http://en.wikipedia.org/wiki/Cataphract
"Mennyit vehettek at a hunoktol, oltozet, hadfelszereles, harcmodo tekintetebenl?"
Nincsen semmi szégyellnivaló egyébként az ilyesfajta kölcsönzésekben, pont a hunoktól vettek át a kínaiak is egy csomó újítást a hadakozó fejedelemségek idején, a Kr. e. IV–III. században, mint azt jeleztük volt – akkortájt, amikor államaikat még nemcsak velük, hanem egymással szemben is falakkal vették körül. Csao állam katonai parancsnoka, Li Mu például hun mintára szervezett lovas íjász csapatokat (melyeket tekintélyes harciszekérparkkal egészített ki, de a mozgósítás meggyorsítását szolgálta a gyorshíradó-szolgálat bevezetése is, melynek segítségével hegyről hegyre továbbított jelekkel egyúttal a parasztokat is értesíteni lehetett az esetlegesen közelgő veszélyről). A haderőreform eredményeként Li Mu megálljt parancsolt a hun betöréseknek. 100 ezer íjász, 50 ezer gyalogos és 13 ezernyi lovas íjász alkotta serege, melyet szám szerint 1300 harci szekér egészített ki, diadalt aratott a hunok felett: az ellenség soraiból állítólag százezren maradtak a csatamezőn, s ha e helyi részsiker túlzó számadatait vitatják is, morális jelentősége felbecsülhetetlen lehetett. Az eredmény pont a Madarász Henrik-féle 933. évi merseburgi ütközetéhez mérhető. A párhuzam pedig annál inkább szembeötlő, mivel korábban az ázsiai hunok ugyanúgy szerződéses formában felbérelt rendszabályozói voltak az egyes kínai államoknak egymás elleni küzdelmeikben, mint voltak a Bulcsú-féle varkhoniták (avar-hunok) a X. század "feudálisan széttagolt" Európájában.
Csao fejedelme, Wu-ling a hun öltözetet is meghonosította övéi között, hogy elősegítse a küzdők mozgását. Bő felsőruhájukat a kínaiak testhez simuló kabáttal cserélték fel, s – miként a földrész nyugati részein történt hatti-szkütha hatásra – a tunikaszerű ruhadarab helyett ló megülését nadrág viselése vált általánossá. (Figyelem: a Bruce Lee-filmekből ismert "egyennadrág" a hiung-nuknak köszönheti tehát a létét!) Még a hun föveg is megjelent, a kötött övet pedig a különféle tárgyak felakasztására alkalmas, összekapcsolható bőröv váltja. Mindehhez járul a csizma feltűnése. Ligeti Lajos megjegyzése emelendő itt ki, aki szerint "az átvétel folyamata már régebben megindult, és sokkal szélesebb területen folyt, mint Csao területe".
Az utobbi evek, evtized, kinai tortenettel foglalkozo, kinai filmjei, olyan impozans kepet festenek a hadseregeikrol, felszerelesukrol, hogy eszembe jutott, mennyiben lehet korhu" az abrazolasuk?
Remelhetoleg, megfelelo kutatomunka utan, a valosaghoz huen keszitettek el a jelmezeket.
Mennyit vehettek at a hunoktol, oltozet, hadfelszereles, harcmodo tekintetebenl?
Mennyit es mit vettek a hunok a kinaiaktol.
Jogos-e azt feltetelezni, hogy a hunok, kb. ugy neztek ki, mint ahogy ezek a filmek bemutatjak a tomegeket?
Mert, nyugati abrazolas csak keves es felrevezeto lehet.
Since the 3rd century BC the Xiongnu are a steppe nomadic people who are mentioned in the Chinese written records. They appear as a political and military power on the northern frontier of the Han Empire, and they are soon recognized as a political entity. Until the 1st century AD when the Xiongnu were finally defeated and did not play an important role any more, the Han Empire tried to handle over quite a long period of time these nomadic barbarians with a “peace and kinship treaty”, which partially was an agreement to pay tribute to the Chanyu.
But who were those Xiongnu? And how adequate is the image shown in the chronicles? The archaeological record on the Xiongnu is still not so abundant in comparison with other regions in the early medieval time.
In the past Russia with its research in Buryatia contributed the most to the knowledge on the Xiongnu (Yu. Tal’ko Gryncevich, G. Sosnovskij, A. Davydova, P. Konovalov, S. Minyaev) and also set the stage for research on Xiongnu with the famous expeditions under P. Kozlov in 1925 to Noyon uul.
Since the past 10 years however, after the political turnover in the eastern hemisphere, research on the Xiongnu has increased tremendously in Mongolia – today there are about seven international expeditions researching on Xiongnu archaeology from France, Korea, Russia and the United States – and soon there will be more data available for the scientific community.
One of the expeditions in Mongolia longest involved in research on the Xiongnu is the “Mission archéologique française en Mongolie (MAFM)”, headed by J.-P. Desroches from the Musée Guimet in Paris. Since 2001 they conduct their research in the Arkhangay province at the site of Gol mod, located 350 km west of Ulaanbaatar.
In 2004 and 2005 the MAFM excavated a second aristocratic tomb (T 20). I joined the expedition in 2005 and together with my colleagues Guilhem André and Erööl-Erdene I am leading the excavations conducted in Gol mod. In 2005 we excavated the burial chamber of the princely Tomb 20 with several archaeologists, a restorer, a topographer and several students from Ulaanbaatar.At the beginning of the excavations we found on top of the burial chamber (in a stone packing) a light Chinese chariot, which was probably dismantled before its deposition. In the burial chamber we excavated a second, lighter inner construction, in which the coffin was placed.
The inventory of the burial chamber was rich and is still in progress to be studied. The documentation, excavations of the blocks taken in 2005 took up all the time of the campaign in 2006 and much of 2007s. A first impression on the findings can give the following pictures http://www.archaemongolia.com/galerie#
For the work of the MAFM and more information on the excavations in Gol mod, see the official website at www.archaemongolia.com.
My own research interest focuses on the society of the Xiongnu and their contacts to the West and how they interacted with other late Iron Age communities in Eurasia. In scientific literature for example it is often assumed that the European Huns are the followers of the Xiongnu. Looking at the archaeological evidence more closely there are however numerous obstacles questioning this picture.
U. Brosseder, Zur Archäologie der Xiongnu. In: Attila und die Hunnen. Ausstellungskat. Speyer (Stuttgart 2007) 63-71. U. Brosseder, Fremde Frauen in Ivolga? In: M. Blečić u. a. (Hrsg.), Scripta praehistorica in honorem Biba Teržan. Situla 44 (Ljubljana 2007) 883-893. U. Brosseder, Les Xiongnu et leurs relations internationales. Хүннүгийн үеийнхэн тэдний гадаа харилцаа. In: J.-P. Desroches/G. André (ed.), Mongolie, les Xiongnu de l’Arkhangaï. Монгол улс: Архангай дахь Хүннүгийн судалгаа (Oulan-Bator 2007) 82-84.
Literature
In latin:
G. André, Une tombe princière Xiongnu à Gol Mod, Mongolie (campagnes de fouilles 2000-2001). Arts Asiatiques 57, 2002, 194-205.N. di Cosmo, Ancient China and its enemies. The rise of nomadic power in East Asian History (Cambridge 2002).N. di Cosmo, The Origin and Rise of the Xiongnu Empire. In: H. Celâl Güzel/C. Oğuz/O. Karatay (eds.), The Turks (Ankara 2002) 217-227.J.-P. Desroches/G. André (éd.), Mongolie, les Xiongnu de l’Arkhangaї (Oulan-Bator 2007).J.-P. Desroches, La nécropole de Gol Mod en Mongolie. Comptes rendus de l’Académie des Inscriptions et Belles-Lettres, fasc. III, oct. – janv. 2003, 1167-1176.N. Ishjamts, Nomads in Eastern Central Asia. In: J. Harmatta (Hrsg.), History of civilisations of Central Asia II. The developments of sedentary and nomadic cilivisations: 700 B.C. to A.D. 250 UNESCO Publishing (Paris 1994) 151-169.B. Miller/F. Allard/D. Erdenebaatar/Ch. Lee, A Xiongnu Tomb Complex: Excavations at Gol Mod 2 Cemetery, Mongolia (2002-05) In: History and Tradition of Mongolian Statehood (Ulaanbaatar 2006).Mongolie. Le premier empire des steppes (Arles 2003).H. Parzinger, Die frühen Völker Eurasiens. Vom Neolithikum bis zum Mittelalter (München 2006).D. Robcis/G. André/A. Lalande, Etude et restauration d’un insigne de commandement Xiongnu, Techne 21, 2005, 5-11.S. I. Rudenko, Die Kultur der Hsiung-nu und die Fürstengräber von Noin-Ula. Antiquitas 3,7 (Bonn 1969).Yü Ying-Shih, The Hsiung-nu. In: D. Sinor (ed.) The Cambridge History of Early Inner Asia (Cambridge u. a. 1999) 118-149.
In cyrillics:
Давыдова А.В. 1995, Иволгинский археологический комплекс 1. Иволгинское городище. Aрх. памятники Сюнну 1. – Санкт-Петербург.Давыдова, A.B. 1996, Иволгинский Комплекс 2. Иволгинский Могилник. Арх. памятники Сюнну 2. – Санкт Петербург.Давыдова А.В. и C.C. Миняев 1993, Новые находки наборных поясов в Дырестуйском Могильнике. Арх. вести 2, 55–65.Давыдова, А.В. и Миняев, С.С. 2003, Комплекс археологических памятников у села дурены. Арх. памятники Сюнну 5. – Санкт-Петербур.Коновалов, П.Б. 1976, Хунну в Забайкалье. Погребальные памятники. – Улан-Удэ.Крадин, Н.Н., 2001, Империя Хунну. – Москва.Крадин, Н.Н., Данилов С.В. и П.Б. Коновалов 2004, Социальная структура хунну забайкалья. – Владивосток.Кубарев, В.Д. и А.Д. Журавлева 1986, Керамическое производство хуннов Алтая. In: Палеоэкономика Сибири. 101–119. – Новосибирск.Миняев, С.С. 1988, Комплекс погребений 44 в Дырестуйском могильнике. Краткие сообщения института археологии № 194, 99-103.Миняев, C.C. 1995, Новейшие находки художественной бронзы и проблема формирования "геометрического стиля" в исскустве Сюнну. Археологические Вести (Санкт Петербург) 4, 123-136.Миняев, С.С. 1998, Дырестуйский могильник. Арх. памятники Сюнну 3. – Санкт Петербург.Миняев C.C. и Сахаровская, Л.А. 2002, Сопроводительные Захоронения "Царсково" Комплекса № 7 в Могильнике Царам. (engl. Summary: Sacrifice Burials of "Royal" Complex No. 7 at the Tsaram Cemetery) Археологические Вести (Санкт Петербург) 9, 86-118.Могильников В.А. 1992, Хунну Забайкалья. // Степная полоса Азиатской части СССР в скифо-сарматское время. Арх. СССР, 254–273.Талько-Грынцевич, Ю.Д. 1999, Материалы к Палеоэтнологии Забайкалья. Арх. памятники Сюнну 4. – Санкт-Петербург.Tөрбат Ц., Амартүвшин Ч. и У. Эрдэнэбат 2003, Эгийн голын сав нутаг дахь. – Улаанбаатар.
Egyébként a múltkor vettem egy könyvet Marácz László és Obrusánszky Borbála "szerkesztésében", amely ha jól emlékszem, a hunok nyelvének kérdésével is foglalkozik. A rendkívül értékes tartalmú kötet azonban szinte használhatatlan. Fordítása oly gyalázatos, hogy az érintettek helyében elsüllyednék szégyenemben. Egész szövegrészek ismétlődnek benne, s nemhogy olvasószerkesztőt, de korrektort sem látott. Sajnos az alany-állítmány egyeztetése is sokszor hiányzik a kiadványban, szó szerint. Majd ha lesz időm, idézek belőle. Egyébként az üzletben a hölgy a Hun-Idea Kiadóról megjegyezte, hogy "nem szokásuk jogdíjat fizetni", ami megint csak érdekes jelenség. Ilyen háttérrel a jobb sorsra érdemes úttörő munkák is csak köznevetség tárgyává válnak, pedig nagy szükség lenne idehaza a friss eredmények minél teljesebb körű publikálására.
The people of the Hunza Valley do not look Pakistani at all. T. Aima and Shamila smile happily for the camera (Karimabad, Pakistan)
"A germán népeknél – elsősorban a gepidáknál – megfigyelhető koponyatorzítást fiatal gyermekkorban, nem sokkal a születés után kezdték. Az agykoponyát erős textilcsíkokkal pólyálták be, leggyakrabban két, egymásra csaknem merőleges szorítókötést alkalmaztak. Az egyik a homlok felső harmadától futott a tarkón át a nyakszirt felé, így az agykoponya csúcsosan felfelé és enyhén hátra növekedett. A másik kötés a koponyatetőn át futott keskeny sávban a horizontális bandázsig. Egyes esetekben egyenesen az áll alatt kötötték meg. Ez a horizontális bandázs helyben tartásáért volt felelős, de hatására a fejtetőn egy enyhe árok alakult ki.
A heftalita érméken láthatókhoz hasonló IV-V. századi torzított koponyák metszetrajza Trofimova nyomán:
