Keresés

Részletes keresés

klsderm Creative Commons License 2012.06.03 0 0 2476

Tisztelt Hölgyem!

 

A médiában gyakran hangzik el, hogy ezt a plasztikai sebészt, orvost, intézményt súlyos milliókra perelték. Aztán ha mögé nézünk, akkor kiderül, hogy tényleges elmarasztalás, pláne súlyos milliók kifizetésére ritkán kerül sor. Én a másik oldalon állok, mint Ön, és mis is felkészülünk majdnem minden eshetőségre, hogy ne menjen egy esetre rá az életünk.

 

A lézeres, ipl-es kezelés kb. 10 éves múltra tekint vissza itthon és az elején én is kaptam ügyvédtől egy hát megégetés során levelet. Nagyon meg voltam ijedve, és teljesen együttműködtem a pácienssel, a hibámat elismertem, hetente ellenőriztem, aztán egyszer csak eltűntek a nyomok és a páciens, meg az ügyvéd is. Kiderült, nem is hiba volt, csak tudatlanság, tapasztalatlanság. Minden kollégám járt már így, mert egyszerűen nem tudtuk, hogy mi lesz. A kezeléseket külföldi kongresszusokon sajátítottuk le, de a biztos, hatásos értékeket csak magunk tudtuk beállítani. Azóta eltelt időben mi is felkészülünk.

 

Van egy belső orvosi újságunk, Bőrgyógyász Info (2011/7) Megesett jogeset A magánpraxis nem fejőstehén! DR. NEMETH KINGA. Ezt a cikket nem lehet feltennem, mert szerzői jogok védik. Csak dióhéjban, 2003-ban egy orvosi ipl kezelés során a páciensnek a combján másodfokú égést okoztak, mely 8 napon belül gyógyult. A nyomok a páciens elmondása szerint maradandóak, nem

tűntek el nyomtalanul, nap vagy szolárium hatásara a bőrfelületen elszíneződnek. Szabadidejét napon eltölteni nem tudja, az életvitelében nehézségek adódtak. Az volt az álláspontja, hogy az alperes hanyag módon állította be az értékeket. 5 millió Ft-ra perelték az orvost. Pro, kontra két oldalon leírva, az lett a vége, hogy a páciens elbukta a pert és neki kellett jogerősen 1 millió 6 ezer Ft-ot fizetnie.

 

A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen

kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha

bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában

elvárható.

A károsultnak kell bizonyítania, hogy a másik fél jogellenes

magatartásával okozati összefüggésben kára keletkezett. A károkozóra

hárul annak bizonyítása, hogy a károkozás nem volt

felróható.

 

Tehát Önnek kell az összes adatot beszereznie, hogy károkozás történt. Kellenek papírok, orvosi látleletek, fotók különböző időpontokból, melyeken látszik a beavatkozás nyoma. Bizonyítania, hogy Ön jelentkezett időben ellenőrzésre (4 nap ide-vagy oda nem érdekes). Bizonyítania kell, hogy betartotta az utasításokat. Bizonyítania kell, hogy a kezelés következtében 8 napon túli sérülést szenvedett el, melynek nyomai hosszabb (még ma is) ideig láthatók. A leglényegesebb dolog az elvárható legnagyobb gondosság a kezelés során. Ezt több  évtizedes múlttal bíró bőrgyógyászok döntik el. Az, hogy Ön szoláriumozott kezelés után vagy nem, azt nekik kell bizonyítani.

 

 

Az Eü. tv. 129. § (2) bekezdésének b.) pontja alapján a kezelőorvos

által választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának

feltétele, hogy a beavatkozás kockázata kisebb legyen az

alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat

vállalására alapos ok legyen.

 

Mondok egy érdekes példát: páciensem rokonának császármetszés során az orvos a méhet átvágva a gyermek fejébe belevágott. Lett rajta - örökre – egy jól látható heg. Ez így szörnyen hangzik, de az ügyvédek lebeszélték a perről, mert a gyermek él, a választott szülési mód, a császármetszés teljesítette a feladatát, az orvos a legnagyobb gondossággal járt el. Pestiesen mondva, aki császárt választ vagy csak ez a lehetősége marad, ez benne van a pakliban.

 

 

Mit tennék az Ön helyében? Dokumentálnám az egészet, látleletek, fotók havonta, kéthavonta, több bőrgyógyásszal igazolva, és felvenném a kapcsolatot Dr. Németh Kinga WebBeteg jogásszal.

 

Kádárdr

Előzmény: ppkrisz (2475)
ppkrisz Creative Commons License 2012.06.01 0 0 2475

T.Doktor úr!

 

Már korábban válszoltam, de most látom, hogy mégsem ment át.

A kezelést a Best kuponnál vettem, és a Magic world beauty & spa 1112 Bp Nevegy u 15 alatt végezték

http://www.magic-world.hu

Először próbalövést csináltak, a kezelést végző hölgy közölte velem, hogy ő még csak pár napja dolgozik a szalonban és a gépet sem nagyon ismeri. Ennek ellenére a póbalövés jól sikerült, pár lövést csinált, ami nem is fájt, és csak rövid időre pirosodott be a bőröm. A beleegyező nyilatozatot is aláírtam. Arról tájékoztattak, hogy 1-2 hétig tartó bőrpír lehet és a napozást is kerülni kell 1-2 hónapig.

Egy hetet kellett várni az első kezelésig. A kezelést végző kozmetikus nevét szintén nem tudom, de ő már olyan volt, aki rendszeresen használta a gépet. Amikor elkezdte a kezelést iszonyatos fájdalmat éreztem, mintha forró pálkával égetnék a lábam. Ezt azonnal jeleztem is, és persze jajgattam a fájdalomtól. Erre az volt a válasza, hogy ez mindenkinek fáj, ki kell bírni. Ami külömbség volt a próbalövés és a kezelés között, hogy a próbalövésnél jó pár centire elemeték a kezelőfejet a lábamtól, a kezelésen pedig közvetlenül a bőrfelületen villantott.

A kezelés végére már nagyon nagy fájdalmaim voltak, még a nadrágomat sem tudtam felvenni. A kozmetikus azt mondta a vörös csíkok kb egy hét után majd világos barnává válnak, és fokozatosan elhalványulnak. Addig pedig curiosa krémmel kenjem.

Mikor hazamentem, sem a fájdolom sem a vörösödés nem enyhült,annak ellenére sem , hogy egyfolytában jegeltem. Mivel a kezelés március 14-én volt, ezt 4 napos ünnep követte, így nem tudtam elmenni bőrgyogyászhoz sem, csak 4 nap után. Akkor viszont sokkolt a hír, hogy a kezelést elrontották, és a lábam 1 és 2 fokú égést szenvedett, és a gyógyulási idő 4-5 hónap minimum, és azt nem lehet tudni, hogy leszne e maradandő nyomok. Persze azonnal felhívtam a szalont, és azt mondták megkeresik a cégat akitől a gépet bérlik, és majd jelentkeznek. Ez nem történt meg így e-mailt írtam nekik, és közben kiraktam a facebookra is a lábamról a képet. Erre az volt a válszuk, hogy igazából szerintük nem is ők hibáztak, mert csak 4 nap után szóltam vissza, és biztos közben szoláriumban voltam!!(a szétégetett lábommal)!Szóval ők mossák kezeiket, és még azzal is megfenyegettek, ha rossz hírüket merem keleteni bárhol, akkor beperelenek hitelrontásért!

Közben több bőrgyogyásszal is konzultáltam, volt aki azt javasolta, várjak 2-3 hónapot hogy kiderüljön, valóban maradandó károsodást okoztak e.

Már eltelt több mint 2 hónap és sajnos a fehér csíkok ugyanolya erőteljeen látszanak:(

 

klsderm Creative Commons License 2012.05.24 0 0 2474

Ppkisz-nek

 

Legyen óvatos! A baj megtörtént, nehogy többen kösse be. A Fogyasztóvédelemnek felesleges írnia. Kérem, válaszoljon a következő kérdésekre:

- hol (Negyvegy utca nincsen) kezelték

- ki kezelte, orvos, vagy asszisztens, tudja-e a nevét a kezelőnek

- kapott-e és aláírt-e tájékoztatást

- ha igen, akkor mennyi ideje volt átgondolni az aláírandót

- tájékoztatták-e a lehetséges szövődményekről, mellékhatásokról

- hány kezelés volt, ez hányadik kezelés volt

- tudják-e, hogy Önnel ez történt, és mi volt a reakció

 

 

Kádárdr

 

Előzmény: ppkrisz (2472)
ppkrisz Creative Commons License 2012.05.23 0 0 2473

itt vannak a képek a lábamról 1nap 1hónap és 2 hónap után

ppkrisz Creative Commons License 2012.05.23 0 0 2472

Sziasztok!

Én több mint 2 hónapja voltam IPL-es szőrtelenítésen, Budán a 11ker Negyvegy u.15-ben. Velem a legrosszabb történt ami ilyen szőrtelenítésen történhet, méghozzá hogy szétégették a lábomat. Azóta a sebek bevarrasodtak, és a varr lejött, de alatta fehér csíkos a lábom. Konkrétan úgy nézek ki mint egy zebra. Két kérdésem lenne, hogy tudd e valaki olyan módszert amivel a csíkok eltünnek, egyenlőre csak radírozni szoktam, és persze kenem amivel csak tudom, és nem napoztatom egyáltalán.A másik kérdésem pedig, hogy ilyenkor amikor vkinek ilyen maradandó sérülést okoznak, akkor fel lehet jelenteni őket? A fogyasztóvédelemnek írtam, de ők egyenlőre nem válaszoltak.

klsderm Creative Commons License 2012.05.07 0 0 2471

Információt kaphat ezekről a kérdésekről a

 

http://www.szordoki.hu/szokeszor.htm#

 

honlapon. Vagy egy alpont a problémás szőrről is. Ha további kérdése van, szívesen válaszolok.

 

Kádárdr

 

 

Előzmény: 0043li (2470)
0043li Creative Commons License 2012.04.30 0 0 2470

Próbálok eligazodni ebben a szőrtelenítős témában. Van bőven, amit nem értek.
Például:
A lézeres szőrtelenítésre sokan azt írják, hogy egyre gyengébb szőr nő vissza. De közben azt is írják, hogy a szőke, gyenge szőrre nem hat a lézer. Ez paradox. Akkor előbb utóbb már nem hat a kezelés, mivel meggyengültek a szálak.
Erről tudna nekem valaki felvilágosítást adni?

Előre is köszönöm!

szfanny9 Creative Commons License 2012.04.28 0 0 2469

Kedves kiwi5!

Te hol voltal kezelesen, hogy ennyire hatasos volt? Es pontosan milyen geppel csinaltak neked?

Elore is koszonom a valaszod! :)

Előzmény: kiwi5 (2398)
klsderm Creative Commons License 2012.04.23 0 0 2468

Sajnos nem tudok olyen módszerről, mellyel nyomtalanul el lehetne tüntetni a kis hegeket.

 

Kádárdr

Előzmény: Beautiful07. (2467)
Beautiful07. Creative Commons License 2012.04.18 0 0 2467

Kádár doktor! Kérdezném Öntől,hogy ha marad fehér pötty az elektrolízis után,létezik-e rá valamifélre esetleg lézeres kezelés,hogy eltüntessék a bőrőmről? Köszönettel!

ficere50 Creative Commons License 2012.04.09 0 0 2466

Azonnal elkelt... kösz!

Előzmény: ficere50 (2465)
ficere50 Creative Commons License 2012.04.07 0 0 2465

Az ajánlat a 2442-re most: 60.000,-

Előzmény: ficere50 (2453)
minuvtcr Creative Commons License 2012.03.31 0 0 2464

Nincs agyontáblázva, de nem is kell, elektromos epilálásra nem csak úgy beszédülnek az emberek az utcáról :). Hetekre (szerencsére) nincs betáblázva, de nem egyszer jártam már úgy, hogy nekem tetszó napon már nem tudott fogadni, miközben aktívan járó vendég vagyok.

 

Sem arckezelésről, sem hegekről nem tudok okosat mondani, nem vagyok bőrgyógyász, de azt gondolom, hogy a tű szúrása, és a szőrtüsző kiégetése után maradó valami az nem heg. Kezelés után úgy néz ki a bőr, mint egy csirke leforrázás és kopasztás után. 1-2 nap alatt bevarasodik a bőr, 1 mm-nél kisebb átmérőjű kis pöttyök jelennek meg. Amíg a bőr varas, addig nem szabad sokáig áztatni, sőt, a kezelés napján még a fürdést is mosakodással illik helyettesíteni. Kb két hét alatt a varak lepotyognak, kis piros pöttyök maradnak. Mint ahogy bőrsérülés után is, miután eltűnik a var, visszamarad egy vörös folt. Ezek talán nevezhetők hegnek. Ez alatt az idő alatt kerülni kell a napozást. Ezek kb. 8-10 hét alatt tűnnek el, és a helyükön a már említett pigmenthiány marad, egy pici, a bőr színénél világosabb pötty. Az már tudtommal nem tűnik el, de nem zavaró, csak közelről látszik, és ugyanúgy barnul.

 

De még egyszer mondom, fogalmam sincs, hogy arcon mi a helyzet, ésKati azt is elmondta, hogy az én bőröm jól gyógyul, vannak, akiknél ez a folyamat tovább tart. És vannak, akik gyógyulás alatt, a tiltás ellenére, megnapoztatják...

Előzmény: Beautiful07. (2462)
klsderm Creative Commons License 2012.03.31 0 0 2463

2001 óta szőrtelenítek, először rubin lézerrel és Quantum SR villanófénnyel. Aztán 2003-tól  Aurora DSR ELOS villanófénnyel, majd 2004-től eLaser ELOS dióda lézerrel. 2009 óta eMax készülékem is van. 55 éves vagyok, 30 éve bőrgyógyász és mostanra elértem azt, hogy azokat az eszközöket használhassam, melyekkel minél kevesebb „garanciális kezelés” várhat rám.

 

Tisztában vagyok azzal, hogy a szőrtelenítésnél nagyon sok sumákolás, megtévesztés folyik, nagyon sok a téves, félrevezető információ. Azzal is tisztában vagyok (és nem csak én), hogy a legtöbb ember csak az akciót, csak az árat olvassa el, és lusta egy fél órát is információszerzésre szánni. A sikertelen akció után meg jön a fórumba való beírás, siránkozás, hogy így meg úgy nem teljesült az ígért eredmény.

 

A szőrtüsző fura „jószág”, ahol nőnie kellene, ott nem nő, ahol pedig irtani kellene, ott mindig visszanő. Be merem vallani, hogy 10 éves tapasztalattal, Magyarországon talán a legtöbbet szőrtelenítőként még ma is sok meglepetés ér.

 

Kádárdr

Előzmény: Beautiful07. (2461)
Beautiful07. Creative Commons License 2012.03.31 0 0 2462

Sziasztok! Érdekelne aki volt már elektrolízissel arcot szőrteleníteni,hogy az mennyi idő? kb. hány hónap,vagy év? Sacc per kb? Aki profi kozmetikusnál volt! Én most jelentkeztem be Korsós  Katalinhoz kiváncsi vagyok rá,hisz sokan dícsértétek,de elég meglepő volt hogy nagyon hamar tudott időpontot adni,azt hittem sokat kell majd várnom,de nem. Plussz még jártam is felé,gondoltam megnézem hol van a kozmetika hova kell majd mennem,és ami meglepő,hogy még egy tábla sem volt kint odamentem a címre és azért megkérdeztem az utcán egy embert hogy biztos-e hogy a József Attila utca 3 ban van e,mert még egy kozmetikus tábla sincs kint.... remélem nem valami feketén dolgozó ember... És az is érdekelne,aki csináltatott arcon elektrolízist,hogy az utána megmaradó hegekete el lehet -e tünteni lézerrel vagy valami kezeléssel? köszi!

Beautiful07. Creative Commons License 2012.03.31 0 0 2461

Ön milyen szőrtelenítési kezeléseket végez Kádár doktor?

klsderm Creative Commons License 2012.03.30 0 0 2460

Kedves Isac74!

 

A viziten a következőről beszélgetünk: milyen lézerkezelést kapott, milyen gyakorisággal, milyen a bőrtípus, mennyi a szőr, milyen színű és milyen vastag, van-e valamilyen általános betegség, napozási szokások. Kezelés előtti és utáni képeket mutatok hasonló kinézetű páciensekről. Megtervezzük a kezelési sorozatot, mikor, milyen eredmény várható, árkalkulációt adok az egészre.

Elmagyarázom, hogy hogyan működik a gép(ek), milyen kezelés kell Önnek, hogyan zajlik a hajhagyma életciklusa, melyek végső soron a lehetőségek.

 

Kezelésre, vizitre bármikor lehet jönni. A kezelést általában napfénymantes időben kezdjük. De a nyár nem kizáró ok. Kezelésre csak kinövesztett szőrrel lehet jönni. Sok páciensem van, aíkivel egy viziten megtárgyaljuk, hogy csak ősszel indulunk el. Ön már megjárta a hadak útját, látja, hogy egy arckezelés nem hipp-hopp alakul. Nyugodtan keressen meg egy beszélgetésre.

 

 

 

Kádárdr

Előzmény: Isac74 (2458)
sunhaser Creative Commons License 2012.03.29 0 0 2459

Sziasztok,

 

Eladnam Rio salon laser x20 lezeres szortelenitogepemet.

Reszletek:

A lézeres szőrtelenítés alkalmas arra, hogy a legtöbb területen- arc, hónalj, kar, láb, bikinivonal stb.- tartósan eltüntesse a zavaró szőrszálakat. Ráadásul ezt otthonában, diszkéten teheti, az Önnek megfelelő időben és helyen.

A DOBOZ TARTALMA

 

  • SCANNING LASER szőrtelenítő egység
  • Használati utasítás és angol nyelvű DVD
  • Adapter

 

Klinikailag bizonyított.

Termékazonosító: LAHC4/ LAHSW-4000

Lézer fényhossz: 808 nm

Termék osztály: 1. osztály

Lézer osztály: 3B

Gyártási és Származási hely: Egyesült Királyság

 

  • Otthoni használatra engedélyeztetve
  • 808 nm-es pulzáló lézer
  • 20 szőrszálat kezel perceken belül
  • Gyors és kényelmes
  • Elpusztítja a szőr gyökerét
  • Arcon is használható
  • Nőknek és férfiaknak egyaránt!

 

Hasznalati utasitas angol nyelvu, mert ott vettem, de a dvd segitsegevel konnyen elsajatithato. Nekem a kezeles fajdalmas volt, kiprobalas utan pedig tobb napos kellemetlen irritacio jelentkezett. Igy a termeket egyszer hasznaltam, kb 05-1 oran keresztul.

Szemelyes atvetel megoldhato vagy akar aukcios oldalon is. Regisztralt felhasznalo vagyok, pozitiv ertekelesekkel.

Iranyar 50 000 ft

Barmilyen kerdesre valaszolok emailben. yonki83@gmail.com

 

Isac74 Creative Commons License 2012.03.26 0 0 2458

Tisztelt Doktor Úr!

Én is azon nők közé tartozom, akik már jártak lézeres kezelésre (8x), s amíg kezeltek jó is volt (áll, bajusz, nyak). De a kezelések után kb. fél évvel rengeteg szőr nőtt ki, sokkal-sokkal több van most, mint kezelés előtt, és nagyobb területen. Voltam tűs elektrolízises kezelésen is, de utána hetekig olyan csúnya lett az arcom, hogy még inkább nem mehetek emberek közé, mint a csipeszelt arcommal. Önről sok jót olvastam, úgy érzem lenne bizalmam Önhöz és a kezeléshez. A kérdésem: érdemes-e még most belevágni, hisz közel a nyár (s úgy olvastam, hogy három egymást követő kezelést be kell iktatni), ill. csak a megbeszélésre mehetek-e csipeszelt arccal (amin azért így is látszik, hogy mennyire rettentően néz ki), s a viziten beszélnénk meg a továbbiakat?

Köszönettel és üdvözlettel!

minuvtcr Creative Commons License 2012.03.23 0 0 2457

Hetekig. Nekem február elején kezelt területet még nem igazán szabad napra vinnem.

Előzmény: Lunni (2456)
Lunni Creative Commons License 2012.03.22 0 0 2456

köszönöm! meg fogom keresni :)

 

a kezelés után meddig nem szabad napra menni? mert hogy lassan itt a nyár... megéri még most elkezdeni a kezeléseket vagy inkább nyár végére toljam?

Előzmény: csigaBoy (2436)
butt3r Creative Commons License 2012.03.17 0 0 2455

Egyelőre igazi tapasztalatról nem tudok beszámolni, mert csak tegnap érkezett meg a gépem, de leírom, honnan indulok, aztán igyekszem visszajönni beszámolni, hogy alakul a dolog.

Szóval nekem enyhén olívás, olyan IV-esszerű bőröm van (a dolog állítólag világosabb bőrön egyébként jobban működik), viszont a szőröm baromi erős és koromfekete, és még a lábujjaimon is van, meg gyakorlatilag mindenhol, ahol lenni szokott, meg még egy pár helyen, ahol nagyon nem is kéne lennie :D Kb 5 éve folyamatosan borotválom, aminek az eredménye rengeteg heg, ahol benőttek-begyulladtak a szőrök - meg a fő baj az a borotválással, hogy már sok helyen olyan vastagságúak a szőrszálak, hogy borotválás után is fekete pöttyös vagyok.

 

Szóval én abszolút tudom, hogy ez a gép nem végleges szőrtelenítésre van, csak remélem, hogy tényleg kevesebb és puhább lesz a szőr,  mert ez nem állapot (a 3naponta borotválás egyébként nekem 30 perc minimum amúgy, szóval ezzel töltök kb egy órát egy héten, vagy többet). Valószínűleg folyamatosan használnom kell majd a masinát később is, de szerintem még mindig kevesebb lesz, mint a borotválós buli, na meg a vizet is utálom ennyit folyatni.

 

Bekapcsoláskor jól felzúg egyébként, én beállítottam 4-es fokozatra az ötből, és a lábfejemen egy frissen borotvált részen kipróbáltam. Elsőre nem történt semmi, amikor megnyomtam a gombot, csak sípolt kicsit, aztán másodszorra akkorát villant, hogy rohadtul megijedtem :D Szóval az van, hogy az ablak körül van egy érzékelőperem, és ha az nem érintkezik pontosan a bőrrel, akkor a gép nem hajlandó villantani (gondolom, hogy a júzerek ne vakítsák meg magukat vagy ilyesmi).

Amúgy semmit nem éreztem az égvilágon, utána egy kicsit meleg volt a bőr, mikor megfogdostam, de semmi fájdalom, se csípő érzés, gyakorlatilag semmi.

Most várok először is 24 órát, és ha nem vörösödött ki-rohadt le-üszkösödött el az 3 négyzetcenti, akkor holnap este nekiesek a két komplett alsó lábszárnak, aztán majd meglátjuk.

 

Előzmény: Eleutheria (2443)
nécica66 Creative Commons License 2012.03.08 0 0 2454

már én is érdeklődtem itt erről,de valszeg ebben itt senki nem kompetens

 

 

Előzmény: Eleutheria (2443)
ficere50 Creative Commons License 2012.03.07 0 0 2453

A 2442-es hsz.-ben ajánlott készüléket is férfinek szereztem be: benőtt szőrtüsző miatt, de a műtéti megoldás miatt nem került bevetésre... Férfiakon is bárhol működik, de ajánlott előtte borotválni, majd a rövid töveket "bombázni". A DVD-n nagyon pontos leírás (magyarázat) található. Sajnos lehet, hogy kissé drága a készülék, de 4-5 kezelés (másnál) után már megtérül. Ami nagyon fontos: magad csinálhatod és bármikor ismételhető!!! (ha kell)

Előzmény: DSboy (2452)
DSboy Creative Commons License 2012.03.07 0 0 2452

Sziasztok!

Tudom hogy ide inkább lányok írnak, de a téma ide tartozik!

Mint a mai kor elvárásának megfelelően én is szörtelenítem magam intim részen, mint férfi. Viszont egy kissé utálom ezt a borotva témát, és 2-3 naponta meg kell csinálni. Nincs vele gond , nem irritál vagy ilyenek. Viszont jobb lenne ezt véglegesen megcsinálni. Mit gondoltok, mi erre a megoldás? Lehet lézerest, vagy ilyesmit alkalmazni geniális részeken? A másik meg az hogy azért nem szivesen mutogatnám az intim részeimet egy kozmetikusnak. Van e ezeknek mellékhatásuk, értem itt a működési zavarokat, vagy ilyesmit?

Hát kb ennyi, ha tudtok akkor válaszoljatok.

Beautiful07. Creative Commons License 2012.03.06 0 0 2451

Sziasztok! köszönöm a válaszokat! Mindenkinek!! Ki fogom próbálni az elektrolízises dolgot!! mindenképpen! Nekem amugy arcon kellene sajnos ahhoz kell a legtöbb türelem :S:S ezt már mondták kozmetikusok és magam is tapasztalom sajnos! de remélem egyszer majd elmondhatom,hogy megérte! A remény hal meg utoljára! :) Egyébként én is próbáltam Ipl-t egy nagy szar,már bocsánat,de tényleg semmit nem ér! egy  átverés szerintem,egy szar lámpával villogni,ezt itton is megcsinálom :D:D na szóval én azt nem ajánlom senkinek! 2 szer voltam. utána jött a lézer,azon is voltam kétszer! egyébként nekem nem világos a szőrőm,és az ipl meg lézernél az  a lényeg! szőkére nem hat! és ez igy van mert  a szőke szőreimre nekem sem hatot,van abból is egy pár szál! a lézertől tényleg szép a bőrőm,bár nekem alapból baba arcom van :) én nem tartom rossznak a lézert,az ipl nél bármi jobb! remélem az elektrolízisben sem fogok csalódni! engem nem érdekel a heg,mert fehér bőrőm,van alapból tehát remélhetőleg azon nem látszik annyira a fehér heg,majd kiderül! Számomra bármi jobb a napi csipeszelésnél ami  a halálba visz már! a pattanás vagy a heg is jobb vagy bármi ami NEM SZŐR!!!!!!!!!!!! sziasztok!

minuvtcr Creative Commons License 2012.03.06 0 0 2450

Még annyi, én 30/f, szóval lehet, hogy nőkön az 500 szál nagyobb felületet jelent. Az elektromos epilálásnál érdemes beszámítani az időtényezőt is (500 szál ~ 1.5 óra), de ez van.

klsderm Creative Commons License 2012.03.06 0 0 2449

Köszönöm, ez egy tényleg értékes hozzászólás!

 

Kádárdr

Előzmény: minuvtcr (2448)
minuvtcr Creative Commons License 2012.03.06 0 0 2448

Árakat én is tudok mondani első kézből, de előtte beszámolnék a szőrtelenítéssel kapcsolatos tapasztalataimról.

 

Először IPL-lel próbálkoztam, szőke szőrszálakra, lábon, kozmetikusnál. Relatíve olcsón, de abszolút semmi hatása nem volt.

 

Utána jött a lézer, orvosnál. Árban kb. 4-szerese az előbb említett IPL-nek. 5 kezelés, hatására a bőröm állapota látványosan javult, korábbi borotválások, gyantázások miatt visszamaradt, illetve sportsérülésekből származó hegek eltűntek, vagy szinte láthatatlanná váltak. Kezelés közben a szőr mennyisége is kevesebbbek tűnt, de aztán hosszú időt kihagytam, nem borotváltam, és csalódottan vettem tudomásul, hogy egy dzsungel nőtt vissza, talán a szőrszálak voltak némileg gyengébbek. De a szőr sűrűsége elriasztott, dupla és tripla szálak voltak mindenhol.

 

Ezért gondoltam teszek egy próbát, és bejelentkeztem a már többek által említett Korsós Katalinhoz, elektromos epilálásra. Október óta járok hozzá, azóta kb 20 kezelésem volt szerte a lábamon. 500 szálakra járok, ez nálam "szűz", tehát először kezelt bőrfelületen olyan tenyérnyi. Az 500 szálat természetesen nem egyenként számolja, hanem 50-esével, de mivel közben beszélgetünk, szinte mindig túlmegy az 50-en, vagyis a vendég javára téved. De nem is problémázik rajta, ha 500 helyett 600 szál lesz, az árat akkor is 500 szálra kéri. Egy szál ára 40 Ft.

 

Kb 20 kezelés után a lábam térd alatt 3x volt kezelve, elemlámpával megvilágítva még látszanak szőrszálak, de annyira ritka már, hogy érzésre teljesen simának tűnik. Térd fölött vannak 1x, vannak 2x kezelt, és vannak érintetlen területek, most ott haladunk.

 

Az árakat nehéz összehasonlítani. Az "olcsó" IPL teljesen hatástalan volt, a "drága" lézer - szőrtelenítés terén - számomra ugyancsak, de szépítő hatása volt, bár ahhoz elég lett volna csak azokat a területeket lőni :). Az elektromos epilálás annyi amennyi: vagy zsebbe nyúlunk, és akkor egy év alatt egy pár láb elintézhető, vagy alkalmanként kevesebb szálra fizetünk be, de akkor tovább tart a kezelés is.

 

Minden, amit írtam az elektromos epilálásról, azt csakis Korsós Katalinról írom, senki másnál nem voltam, így azt sem tudom, más miként égeti meg a pácienst, stb. Katinál ilyen élményem nem volt, inkább visszavesz az energiából, inkább ad még egy esélyt a szőrszálnak, de ha betartom az utasításokat, nem megyek napra megfelelő ideig, szépen gyógyul. Én szerencsés vagyok, 2-3 hét alatt eltűnik a varasodás, van, akinél ez több hét. Egyetlen maradandó nyom a szőrszál helyén keletkező, csupán közelről látható pigmenthiány, egy pici világos folt. Pontosabban sok pici világos folt. Ettől persze nem pöttyös a láb, csak közelről látható, és halvány. Viszont ez is ugyanúgy barnul, Kati meg is mutatta (mert valóban külföldön tartózkodott).

 

Aktívan járó páciensként nem annyira érdekem, hogy most mindenki megrohanja Katit, és nehezen kapjak időpontot :), szóval a fájdalomról még leírnám, hogy én azért megszenvedek vele. Az IPL és a lézer kellemes csiklandozás volt ehhez képest. Vannak területek (comb), ahol alig érzem, de pl a térd környékének kezelésétől kivert a víz, úgy fájt. 100-200 szálak esetén szerintem ez nem gond, 500 szálnál én viszont mindig nagyon várom, hogy vége legyen.

klsderm Creative Commons License 2012.03.06 0 0 2447

Találtam egy árat az elektrolízisre. Általában egy fél óra kb. 10 000 Ft nyugaton. Látható, hogy 20-szor volt a hölgy bikini kezelésen és átlag fél órán át, alkalmanként pár száz szálat égettek ki. Az össz ár az majdnem 150 000 Ft és két éves volt a kúra.

 

Az első, vastagított sor a dátum, alatta a kilőtt szőrszál, alatta az idő percben, majd az ár dollárban. A magyar árakat nem tudom.

 

Electrolysis costs depend on a lot of factors including: how much hair needs to be removed, the size of area being treated and where you get your services performed. Generally, a large city is going to have higher rates than a small town.

A 35 year old woman treatment on her bikini area:

Electrolysis Costs

Visit Date

Hair Count

Time (in minutes)

Total Spent

3/18/2002

368

40

$42.00

4/15/2002

216

25

$30.00

5/13/2002

257

25

$30.00

6/17/2002

288

30

$35.00

7/29/2002

376

30

$35.00

9/9/2002

309

30

$35.00

10/28/2002

271

25

$31.00

12/16/2002

318

30

$36.00

2/17/2003

322

30

$36.00

3/24/2003

245

25

$31.00

4/28/2003

198

25

$31.00

6/3/2003

182

20

$27.00

7/2/2003

200

22

$30.00

7/30/2003

110

15

$23.00

9/3/2003

135

15

$23.00

10/8/2003

194

25

$31.00

11/19/2003

161

25

$31.00

1/6/2004

97

15

$23.00

2/17/2004

96

15

$23.00

3/30/2004

68

10

$18.00

TOTAL

477

$601.00

 

Előzmény: Beautiful07. (2446)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!