Keresés

Részletes keresés

Beautiful07 Creative Commons License 2015.09.21 0 0 2838

léna77!

 

Én nem szoktam csak úgy senkiről sem negatívan beszélni!

Amit nagyon utálok,ha hülyének néznek. A Kati nagyon szereti hülyének nézni az embereket, amit más mondd, az tuti hogy nem jó, vagy nem úgy van,mert hát ő az isten, azt hiszi. Vendégeket kibeszél a hátuk mögött, szóval nagyon közönséges alak,és lenéző. Persze akinek minden mindegy,meg bólogat,mint a kutya az autóüvegnél azt megtudja ""etetni"" sok mindennel. Aki nem ért vele egyet valamiben, arra egyből ferde szemmel néz. Igenis már rég véget kellett volna érni a kezelésnek,ha mindent maximálisan csinál. voltak olyan szőrszálaim, amik egyedül voltak a többitől, és többek közt ezért is könnyen tudtam,hogy nem jól irtotta ki,mert az adott helyen ugyan úgy visszanőt. Persze letagadta és mellébeszélt,hogy az biztos egy másik szőr. másokon fehér pöttyök vannak, rajtam hegek. Van ahol szépen meggyógyultam van ahol nem. Még kb. 4 szer megyek hozzá,de már semmi kedvem se, türelmem. Mikor először voltam ott,nem volt minden szőröm kinőve az adott test tájon, erre ő meggondolatlanul és felelőtlenül benyögte,hogy ez 1 év és kész is leszek. Azóta a 4 ik évet taposom a nyarakat kivéve. tavasszal ,ősszel és télen mindig  megyek. nem kevés pénzt otthagyva már. Amúgy én is lézerről váltottam erre a megoldásra. Valóban végleges ezt nem is tagadom. De az én bőrömet akkor is tönkre vágta,csak remélni tudom,hogy kb. mivel a bőr a legkényesebb dolog az emberen egy 3-4 év múlva 90 % ra meggyógyulok. Csak remélni merem! Mivel nekem több alkalommal is sok szőr nőt vissza, ezért elég nagy fokozaton használta nálam az áramot, ennek ugye meg is lett az eredménye... mások is otthagyták már pont ezért ,mert éget. Esztelenül égeti a bőrt. szerintem egy szőrt, ha pontosan céloznak meg árammal, akkor kisebb árammal is kiégne. A bőrápolást én  mindig maximálisan betartottam,arról nem is beszélve,hogy az elején megvetett volna velem 10 féle krémet,nem kevés pénzért holott mindegyiknek ugyan az a hatóanyaga. Még jó ,hogy én ebből csak 2 vettem meg. Tehát aki akarja próbálja ki, én senkit nem tartok vissza! Mindenki maga tapasztalja meg ,hogy mi a helyzet. Tényleg végleges a megoldás, de magát a Katit én senkinek nem ajánlom! Viszont sajnos én sem találtam mást eddig ebben a szakmában :(

Előzmény: léna77 (2836)
Petyus79 Creative Commons License 2015.09.17 0 0 2837

Sziasztok, kicsit kényes a téma. A barátnőmnek szeretnék venni születésnapjára valamilyen szőrtelenítésre alkalmas eszközt. Az epilátorokat nézegettem a Media Markt honlapján, ti melyiket vennétek meg?

léna77 Creative Commons License 2015.09.16 0 0 2836

Kedves Mindenki!

 

Nagyon rég jártam már a fórumon és teljesen megrökönyödve olvasom Beautiful07 hozzászólását és nem is tudom szó nélkül hagyni!

 

Nem tudom, hogy mi változhatott az utóbbi 5 évben. Én 2010 márciusában jártam utoljára Katinál. Azóta azért nem, mert nem volt rá szükségem...de ha lesz, az tuti hogy újra hozzá megyek.

Én egy szezonon keresztül lövettem a szőrtüszőimet, de életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Azt gondolom -főleg így utólag-, hogy ha sok kiírtandó szőrszál van, akkor nagyon kitartónak kell lenni a dologhoz (majdnem minden péntek du és szombat délelőtt ott voltam). Nem vagyunk egyformák, én nem szeretem a fél megoldásokat, ezért is váltottam a lézeresről erre. 

 

Én csak arról tudok nyilatkozni, ami velem történt, amit én láttam. DE!!

Rajtam egy heg sem maradt, gyönyörűen meggyógyult a bőröm (persze ez bőrtípustól, és a kezelések utáni "ápolástól " is függ). És nem egy területen kezelt Kati, szóval ami engem illet, rólam általánosságban elmondható. Ezen kívül azért találkoztam ott pár emberrel...és ők is visszajártak. Nem volt egyszerű végigcsinálni (és olcsó sem), de nekem nagyon megérte. 

Nyilván az, hogy emberileg mennyire jössz ki valakivel, egyénfüggő. De én mindig megtaláltam Vele a közös hangot. Sőt! Csípem is, nagyon.

Csak gondoltam, hátha érdekel vkit más véleménye is....

 

Üdv

Léna

 

 

Előzmény: Beautiful07 (2815)
Törölt nick Creative Commons License 2015.09.13 0 0 2835

Kedves Beautiful07!

 

Szeretném megkérdezni, hogy te próbáltad-e már az elektrolízises szőrtelenítést? Illetve van-e olyan fórumozó, aki igen? Budapesten kit ajánlanátok? esetleg privátban is írhattok:zsuzskax@freemail.hu

Köszi előre is!

Előzmény: Beautiful07 (2831)
dotmonkey Creative Commons License 2015.08.24 0 0 2834

Hello Sherl0ck, 

engem erdekelne de az email cimed nem publikus. Van neve a modszernek? neten utananezni?

 

 

Előzmény: Sherl0ck (2830)
GéTé1 Creative Commons License 2015.08.20 0 0 2833

Sziasztok !

 

Amerikából vásárolt Biotechnique Advance Dm 9050 típusú, szalonokban kisebb területekre alkalmazott lézeres szőrtelenítő gép, gyári leírással, gélekkel, védőszemüveggel eladó.
Profi gép profi gyártótól hibátlanul működik kipróbálható nem úgy mint a sok megreklámozott kacat. Nem kell félni a használattól viszonylag egyszerű, megfelelő távolságban kell tartani, be kell fókuszálni a lézert és csak egy kis csípést lehet érezni a szőrszál gyökere körül ez jelenti azt hogy a lézer eljutott az érzékenyebb részekre a bőr alá a szőrtüszőkhöz. Nekem nincs türelmem hozzá használni ezért adom el amint már írtam a gép tökéletesen működik !

Új ára 160 e. Ft körül mozog, mivel már használtnak számít a gép ezért 105.000 Ft-ért minimális alkuval vihető!

Érdeklődni lehet allasgyrosbufe@gmail.com

Kiki90 Creative Commons License 2015.07.28 0 0 2832

Sziasztok!

 

Eladó egy alig használt, kitűnő állapotban lévő RIO Salon Celebrity lézeres szőrtelenítő készülék. Idő és kitartás hiánya miatt szeretnék tőle megválni. Ára: 44.990,- Ft. Akit érdekel az alábbi e-mail címen tudunk egyeztetni: fkriszti90@gmail.com.

 

Üdvözlettel,

Kriszti

Beautiful07 Creative Commons License 2015.07.27 0 0 2831

Kedves Csillus!

 

Sajnos nem tudok segíteni neked,mert nem tudok semmit az ott lévő kozmetikusról sajnos. Nekem is kellene a száma meg a címe ,de nem tudok semmit, neten sem találtam meg. Sajnálom! Kértem én is itt segítséget, de senki nem válaszol. 

Előzmény: k_Csillus (2829)
Sherl0ck Creative Commons License 2015.07.26 0 1 2830

Sziasztok!

 

Egy végleges szőrtelenítési módot szeretnék ajánlani nektek.

 

Néhány info, hogy mitől más, mint a többi:

 

- minden bőrszínen, bőrtípuson, bármely testrészen hatásos

- fájdalommentes (nem éget, mint az IPL)

- életkortól és nemtől függetlenül használható

- otthon is elvégezhető

- olcsóbb

- szolárium és napozás mellett is használható

- terhesség alatt is használható

- tetováláson is használható

 

Milyen termék is ez?

Ez egy Dániában kifejlesztett gél. Úgy működik, hogy először gyökerestől el kell távolítani a szőrszálakat (gyantával, csipesszel, epilátorral). Utána a gél a nyitott szőrtüszőkön keresztül fehérjebontással feloldja, elpusztítja a szőrhagymákat. A szőr növekedése testtájanként, egyénenként eltérő. Átlagosan a szőrtüszők 15-20%-a van növekedési fázisban, ezért a végleges eredményhez 4-6 hetes szüneteket tartva, átlagosan 6-12 kezelés szükséges. Már a harmadik kezelés után látványos az eredmény.

 

Nagyon ajánlom a terméket, főleg azoknak, akik kreol/szőke/vörös típusúak és nekik a többi végleges módszer nem használ.

 

Írjatok bátran és a részleteket privátban megbeszéljük. :)

 

Üdv,

Sherl0ck

k_Csillus Creative Commons License 2015.07.25 0 0 2829

Kedves Beautiful07!

 

Megtennéd, hogy megadod nekem is a III. kerületbe lévő elektrokozmetikus elérhetőségét? Engem is érdekelne a VÉGLEGES szőrtelenítés, mert elég sokat kínlódok a szőrszálakkal..:S

 

Előre is köszönöm a segítségedet

Beautiful07 Creative Commons License 2015.07.04 0 0 2828

Kedves Neutrogena!

 

Igen valóban igazad van sajnos. Nagyon kevés ember fogalakozik ezzel a szakmával és még kevesebb aki jól is csinálja.

Igen amúgy én ismerem az általad belinkelt ""kozmetikust" voltam nála egyszer még tavaly.

Semmihez nem ért ,egy lehúzó alak. 20 percért amiben nem csinált semmit, volt pofája elkérni 4100 ft-ot. Senkinek nem ajálom. Nem ért semmihez. De amúgy szöveg az van nála, persze tudni nem tud semmit. 

Előzmény: Neutrogena (2827)
Neutrogena Creative Commons License 2015.06.30 0 0 2827

Sajnos nem nagyon lehet találni szakembert aki az elektrolízissel foglalkozna.

Esetleg ismeri valaki az ezen az oldalon szereplő elektrológust? http://www.tusepilalas.hu/

 

Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.08 0 0 2826

Mennyi segítőkész ember van itt... kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.04 0 0 2825

Hahóóó!!!

Keresem azt a kozmetikust,aki a 3. kerületben dolgozik, és elektrolízises szőrtelenítéssel foglalkozik!

Ha valaki tudja az internetes oldalát,kérem linkelje már be,vagy adjon egy telefonszámot!

Nagyon köszönöm!!

NGeeee Creative Commons License 2015.06.03 0 0 2824

A címem ngombi82@gmail.com és köszönöm előre is.

Előzmény: Beautiful07 (2823)
Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2823

Kedves NGeeee!

 

Ha megadsz itt nekem egy email címet szívesen írok neked részleteket! Nem igazán akarok itt a fórumon irkálgatni.

Előzmény: NGeeee (2822)
NGeeee Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2822

Kedves Beautiful07!

 

Ezen a fórumon írta korábban valaki, hogy nagyon elégedett a kozmetikusával (elektrológusával) és, hogy a 3. kerületben van. Többen is elkérték tőle a kozmetikusa elérhetőségét, de csak e-mailben adta meg. ( Nem értem, hogy miért titkos. :O )

Megpróbáltam visszakeresni, de sajnos nem találtam meg. Később megnézem komolyabban és leírom, hogy melyik hozzászólásban volt róla szó.

Előzmény: Beautiful07 (2820)
NGeeee Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2821

Kedves Beautiful07!

 

Én is nagyon sok mindent kipróbáltam az elmúlt 5 évben, kivéve az elektrolízist. Szőrtelenítés terén szerintem veteránnak számítok. Jelenleg is járok évente kétszer az általam legjobbnak vélt szalonba, de kicsit már unalmas és másra is tudnám költeni azt az összeget. Szeretnék pontot tenni a végére. Természetesen a szalonban ahova járok még a mai napig hitegetnek, hogy ez bizony végleges, de engem már nem igazán érdekel, hogy mit mondanak. 4-5 hónapig eltűnik a szőr és addig is boldog vagyok.

 

Tényleg félreértettelek. Azt írtad, hogy 3 évig jártál Katihoz és aki a karját vagy a lábát akarja kezeltetni az 20 évig fog hozzájárni. Én ebből arra következtettem, hogy folyamatosan visszanőnek a szőrszálak, újra és újra kezelni kell, mint a lézeres vagy az IPL-s kezelésnél. Tehát nem végleges. Lehet, hogy rossz a gondolatmenet.

A honlapjára az van írva Katinak, hogy 5-20%-ban előfordulhat visszanövés és ezt ismételten kezelni kell.

Azt nem értem az egészben, hogy ha tényleg maximum csak 20% nő vissza és végleges, akkor miért kell odajárni ilyen sokáig? Kevés szőrszálat tud egyszerre kezelni vagy több időre van szűkség a kezelések között? Letudnád írni, hogy pontosan miként is néz ki a teljes folyamat?

Nem szeretnék egyébként elmenni hozzá, csak nagyon kíváncsi vagyok és információt gyűjtök.

Előzmény: Beautiful07 (2819)
Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2820

Kedves NGeeee!

Említettél a 3. kerületben egy elektrokozmetikust. Nem találtam sehol a neten. Valamit bővebben nem tudnál róla írni?

Köszi!

Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2819

Kedves NGeeee!

 

Félreértesz úgy látom. Ez a megoldás abszolút végleges hisz én is ezért csinálom! Teljesen VÉGLEGES!!  Csak ez az egy módszer van ami végleges a lézer és Ipl szart sem ér,már bocsánat! ÉN azokat is próbáltam nem mentem vele semmire, csak a pénztárcám lett vékonyabb. :( :(  Nyugodtan elmehetsz a Katihoz, engem nem érdekel, de én szóltam! Ha elégeti  a bőrödet akkor emlékezz vissza amiket itt írtam! Nyáron nem dolgozik, csak szeptembertől! Szeptembertől június közepéig.

Nagyon -nagyon sok türelem kell hozzá,mert ez egy nagyon időigényes lassú folyamat! 

Előzmény: NGeeee (2818)
NGeeee Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2818

Szia!

 

Nem létezik! Aki az ellenkezőjét mondja az hazudik és valószínűleg a pénzedet akarja. Tartós létezik otromba összegekért. Tartós alatt maximum fél évet kell érteni. Persze ennél lehet egy kicsivel több is, sok mindentől függ. A lényeg, hogy semmiképp sem végleges!

Előzmény: Gyöngyvirág555 (2817)
Gyöngyvirág555 Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2817

Sziasztok!

 

létezik végleges megoldás?

NGeeee Creative Commons License 2015.06.02 0 0 2816

Ez nem túl biztató. A bunkósága még nem is érdekelne, ha eredményes és szép munkát végez. Már régóta kiszeretném próbálni, de félek, hogy maradandóan megégetik a bőröm. Ezek szerint a Korsós Kati-féle elektrolízis sem végleges.

Köszönöm, hogy válaszoltál.

Előzmény: Beautiful07 (2815)
Beautiful07 Creative Commons License 2015.06.01 0 0 2815

Szia! Én már nagyon régóta járok hozzá. Nagyon sok gondom van vele, amit itt nem fogok részletezni. Sajnos egyáltalán nem olyan jó abban amit csinál,mint ahogy itt leírják plusz nagyon hangulatember, iszonyat bunkó tud lenni, ha olyan napja van. Nekem már rég nem kéne odajárnom,ha tényleg normálisan és profin csinálná azt amit. Sajnos én is azt hittem még az elején hogy,jó de így 3 év után már nem,és  nem is ajánlom senkinek!!! Főleg aki kézzel ,vagy lábbal akar menni hozzá, odajárhat 20 évig...  És még annyi,hogy iszonyatosan összetudja égetni a bőrt ott ahol kezeli! És ez óriási gond! 

Tudnám még részletezni,de nem fogom! Mindenki vonja le  magának amit akar, és ha ezek után is menni akar, akkor hajrá! Kösse föl azt amije van!

Előzmény: NGeeee (2814)
NGeeee Creative Commons License 2015.06.01 0 0 2814

Szia!

Mi a gond Korsós Katival? Szeretnék elmenni hozzá és kipróbálni ezt az eljárást.
Még nem sikerült végigolvasnom a fórumot, de az eddigiek alapján úgy érzem talán hozzá lenne érdemes elmenni.
Sajnos nincs túl sok szabadidőm és nincs is túl nagy kedvem végigmenni a fórumon, mivel szerintem ez a fórum is többnyire a reklámról szól és nem arról, hogy az emberek elmondják a tapasztalataikat.
Egyébként úgy tudom, hogy a 3. kerületben is van egy elektrológus. Ezen a fórumon írta még régebb valaki és akit érdekelt annak e-mailben elküldte a telefonszámát. Én nem kértem el, mert akkor még nem érdekelt ez az eljárás.

Előzmény: Beautiful07 (2813)
Beautiful07 Creative Commons License 2015.05.27 0 0 2813

Sziasztok! Kérdésem az volna, tud -e valaki elektró kozmetikust aki végleges szőrtelenítést csinál (tűs megoldással) 

Akár kozmetikus is jelentkezhet, de civilek hozzászólását is nagyon megköszönöm! Korsós Kati nem érdekel!!!

Köszönöm a segítséget!

Dr. Kádár bőrgyógyász Creative Commons License 2015.05.24 0 0 2812

Tisztelt Inka!

 

Férfiaknál egy korrekt, lézeres, garanciát adó szőrtelenítés kb. 50 000 Ft alkalmanként. Legalább 8-10 alkalom szükséges, hogy a borotválkozás sűrűségét egy-két hétre csökkentsük. Igazából nemcsak az árral van gond, hanem az élő szervezettel is. Új szőrtüszők aktivizálódnak a hónapok során. Gondoljon csak a férfi mellkasra, folyamatosan, egyre több szőrzet lesz az évek során.

 

A gyakorlat felől nézve a kérdést, a leggyakoribb szőrtelenítési kérés, a női áll szőrzet. Az eredmények 6-8 kezelés után kb. egy évig tartó szőrmentesség, melybe beletartozik a heti néhány új szőrszál kicsipeszelése. Eddig juthatunk el férfiaknál is.

 

Kádárdr

Előzmény: Inkák földjén (2811)
Inkák földjén Creative Commons License 2015.05.24 0 0 2811

A 2. kérdésem helyett inkább használhattam volna a Google-t, így már csak az első aktuális :)

 

Köszönöm.

Előzmény: Inkák földjén (2810)
Inkák földjén Creative Commons License 2015.05.24 0 0 2810

Tisztelt Dr. Kádár bőrgyógyász!

 

Lenne két kérdésem.

 

1. Férfiaknál kivitelezhető-e a végleges, 100%-os szörtelenítés arcon + nyakon (tehát elhagyható-e a borotválkozás örökre)

2. Önt hol lehet elérni?

 

Előre is köszönöm a válaszát.

 

Inka

Dr. Kádár bőrgyógyász Creative Commons License 2015.05.21 0 0 2809

Akkor én most nagy bajban vagyok, mert 2014. szeptemberben 28 millió Ft-ért vettem a most legmodernebb és leghatásosabb lézerkészüléket. Most dobjam ki és vegyek egy 100 000 Ft-os Remingtont?

 

A Kun-Mediátor meg 20%-os hozamot ad (ígér), vigyétek a pénzt bátran tovább be...

 

Kádárdr

Előzmény: T.Luca (2808)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!