Keresés

Részletes keresés

africatwinclub.hu Creative Commons License 2018.02.06 0 0 13792

HONDA Africa Twin

Az új Africa Twin megérdemli a dicséretet, hiszen minden, amit a korábbi modellben szerettem - könnyedség és kezelhetőség - meg van benne is. Ügyesen gyúrtak a modern technikából egy a hagyományokhoz hű motorkerékpárt. A két hengeres blokk kiváló, bőséges nyomatékkal rendelkezik, alulról már szépen dolgozik. A hangja vetekszik a V2-es cruiserek legtöbbjével. Csak elrontani lehet egy tunning dobbal.
Az ülés és kormány pozíció kényelmes, a nyeregből kiállva is megfelelő stabilitást ad. Bár a gyári szélvédő viszonylag kis méretű, de kialakításánál fogva mégsem nagy a szélzaj és a húzat mögötte. A váltó és a kuplung Hondásan finoman dolgozik az alap modellben. A duplakuplungos verziót nem tudtam megszokni. Kemény szerpentineken (Svájcban volt bőven) folyamatosan zavarba jött, mindig más fokozatban volt, mint ahol nekem megfelelt volna. Műkedvelőknek javaslom csak.
A futómű túratempó mellett kifogástalan. Elnyel szinte miden út egyenetlenséget, de megfelelően kemény, ha csomagokkal és utassal terhelt a motort. Utcai gumikkal bátran dönthető lábtartókig az Africa Twin, esőben sem kell spórolni vele. Végre hasznos gyári extrákkal érkeznek a motorok (markolatfűtés, kipörgésgátló), nekem csak a tempomat hiányzott ezen a hosszú túrán. 
Sajnos a gyári dobozok annyira gyatrák, hogy bőven hagynak lehetőséget a dobozgyártó cégeknek az eladásaik növelésére. Nehezen zárodnak, oldalra nyílnak, nincs bennük rögzítő pánt, a Samsonite bőröndökre hajazó csattok feleslegesek.
A Honda Africa Twin tetszik, bármikor szívesen túráznék vele újra. Felveszi a versenyt bármelyik márkával!


Szimcsák Attila (Szimi)
Túravezető- Rhyno Tours

 

africatwinclub.hu Creative Commons License 2018.02.06 0 0 13791

ELADÓ! 
műszaki 2019.07.
évjárat: 2003

tel: 06 30 4370077

 

 

 

 

Fortaleza/Brasil Creative Commons License 2017.12.25 0 0 13790

Koszonom! Hasonlo jokat!

:-)

Előzmény: bandika69 (13789)
bandika69 Creative Commons License 2017.12.25 0 1 13789

KEDVES HONDÁSOK! BÉKÉS  BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK NEKTEK!

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.12.18 0 0 13788
Fortaleza/Brasil Creative Commons License 2017.12.17 0 0 13787

Deczi Feri bacsit keresd meg.

Ohlins markaszerviz.

Előzmény: bandika69 (13786)
bandika69 Creative Commons License 2017.12.17 0 0 13786

Hello!

Új africa twin tulajdonos vagyok /crf1000l/ kit ajánlanátok az első futómű beállításához bp környékén. nekem is nagyon lágy. első érzetre.

KT1 Creative Commons License 2017.12.11 0 0 13785

Tegnap megleshettük az új Africa Twint!

Az alaptípus mellé állított új gép az off-road világjárók igényei szerint lett kialakítva: magasabb kormány, erősebb rugózás,nagyobb hasmagasság, nem lépcsős nyereg és nagyobb üzemanyagtank. Új még a műszerfal, de ezt az alaptípus is megkapja.  A tipus 30 éves évfordulójára megkapta az 1988-as széria fényezését. 

 

 

A klubtagok nevében is köszönöm e bemutatót a Hondának! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szmuk Creative Commons License 2017.12.01 0 0 13784

Mátraljai Tereptúra Nagyendúróknak.
2017.12.03.
Indulási helyszín: Ecséd, Szabadság út 139(Posta melletti parkoló)
NE teletankkal érkezzetek!

58km-es táv főbb részletei:Kopasz-Hegy(285m),Somlyó(385m),Nagy-Hársas(509m), Kecske-Kő(325m).ráadás:Magyarország 2.leghosszabb alagútja ami lakott településen van, Patakátkelés ;)
15% aszfalt, 85%terep

Védőfelszerelés(gerincportektor!!!) és terepgumi(bütykös) kötelező!
K60 Scout és társai felejtős!

Terepen kezdőknek nem ajánlott(1-5 skálán 4)!

Gyertek bátran, van még hely ;)!

 

 

https://www.sportmotor.hu/album/7cmhUIpf2z5

https://www.sportmotor.hu/video/pcNmjAgGgWt

https://www.sportmotor.hu/video/yXmQ-DvsAtU

https://www.sportmotor.hu/video/POMTFsHiNK2

https://www.sportmotor.hu/video/hofmMiUjY3a

 

Üdv_Szmuki

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.11.07 0 0 13783
BNAnita Creative Commons License 2017.10.18 0 1 13782

Évjárat: 1996/4
Állapot: Megkímélt
Gyártmány: japán
Kmóraállás: 64 250 km
Szín: szürke
Hengerűrtartalom: 750 köbcentiméter
Teljesítmény: 44 kW, 60 LE
Műszaki érvényessége: 2018/4
Kiegészítők: két oldaldoboz (a képen nincs rajta, de jár hozzá).

Érvényes magyar okmányokkal, rendszeresen szervizelve.

A párom eladná szeretett motorját.
Japán gyártmányú. Három zárható túradoboz van hozzá.

Bag Star tankbőrrel, bukócsővel, álló standarddal.

Az üzemanyag pumpa vákuumosra cserélve, így a típus egyetlen széria problémája megoldva.

Garanciális új akkuval kapod.

Menetkészen azonnal elvihető.
Csere nem érdekel, csak készpénz.

Ára: 1 050 000 Ft

Érdeklődni: Kiss Róbert 70/424-9487

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.09.20 0 0 13781

Ma ünnepli 61. születésnapját Cyril Neveu, az ötszörös Dakar Rallye győztes élő legenda!

(1979&80 -Yamaha XT500 1982-Honda XR550, 1986-87 Honda NXR750)


Joyeux anniversaire, monsieur Neveu!     ...et pour toujours merci! 

 

 

 

 

trapata Creative Commons License 2017.06.30 0 0 13780

 

 

trapata Creative Commons License 2017.06.30 0 0 13779

Üdv esetleg ha valakit érdekel Hepco-Becker újszerű 

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.06.20 0 0 13778

 Szerintem jól néz ki a magyar Africa Twin Club  polója az egyik görög Africa Twin klubtagon! ;-)

 

 

 

 

 

 

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.05.24 0 0 13777

HOLDVI-LÁJTOSH TEREP TÚR-ÁS!

 

Sokan tudjátok a nyári telihold idején éjszakai tereptúrát szoktam szervezni.


Az idei első dátum a JÚNIUS 10 !  Gyülekező: Érd, Shell-tesco, 21:30 (a kút 22h-ig van nyitva)

 

(Ha előtte esős idő lesz akkor a következő teliholdra, júli 8.-ra módosítom)

 

Szivesen látok minden nagyendurót, DE:  Terepen kezdők ne itt kezdjék! Teljesen utcai gumival ne gyere, ahogy védőfelszerelés nélkül sem.


Nem túlélő túra lesz, ezért is halasztunk ha előtte elázik minden és kimondottan túraendurókra lesz szabva az útvonal, de némi terepezős tudást, odafigyelést és jó világítást igényel. Ha messzebbről jössz, gyere délután és szundikálj néhány órát valahol. ;)


Ennyi szigor után miért jó ?


Mert hihetetlen élmény éjjel a sötétben a földutakon-ösvényeken motorozni. Mert csodálatos egy hegytetőn megvárni a napfelkeltét! Mert jó buli...és mert nyáron nappal túl meleg van ahhoz, hogy terepezzünk.

Szombat este elindulunk és a napfelkeltét már egy szép helyen nézzük meg, onnan reggel ki merre lát...vagy ugyanazon az úton vissza!   
 Este 10-kor indulunk, külön megkérem azokat akiket anyu/feleség csak éjfélig enged el, hogy inkább ne is jelentkezzenek! :P
A megindulási pont Érden lesz, teletank, enni és innivaló (csoki-energiaital) legyen nálad! Néhány rövid aszfaltos szakaszt leszámítva földutakon fogunk menni, akinek van krosszsisakja+ krosszszemüveg az a por miatt ajánlott.
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt!

 

https://www.youtube.com/watch?v=hQ6r1fbQdac

 

africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.05.18 0 0 13776

 

Minden évben a Honda Márkaklubok Szövetségének 6 tagklubja szervez egy közös gurulást a HKT-t.

Az idein picit nagyobb hangsúlyt fektetünk a közös gurulásra, nemcsak a kaja... ;)


A túra célpontja Selmecbánya és visszafelé vezető úton a Lévai vár.

Esztergomban lesz az uzsonna.

A túra a startól Esztergomig 240 km lesz. 


Gyülekező 9:30-kor lesz a Dunakeszi újpest felöli végén a Fő úton van egy Shell kút (lukoillal szemben),
goo.gl/maps/mnAKJ2ouQSU2 
indulás 10 órakor.

 

Minden Hondást szívesen látunk !

 

 

Zolika-AT Creative Commons License 2017.05.03 0 0 13775

Sziasztok !

 

Barátom a szomszéd falubol eladná Teneréjét.

 

https://www.hasznaltauto.hu/motor/yamaha/yamaha_xtz_660-11455110

 

Többen ismeritek amotor is , a gazdáját is.

 

Segítséget előr is köszönöm.

 

ZolikAT

Szmuk Creative Commons License 2017.03.10 0 1 13774

A kép meg lemaradt:D

 

Ezzel vettem annó az AT-t, nálam 10800km-t futott még, és ma ment nyugdíjba.

Előzmény: Szmuk (13773)
Szmuk Creative Commons License 2017.03.10 0 0 13773

Új vs Régi Heidenau K60 Scout között a különbség:

 

RRMoto BK Creative Commons License 2017.03.09 -1 0 13772

 

Sziasztok! Horvát túra az április 22-én unatkozók afrikásoknak!

 

http://roadrunnermoto.webnode.hu/horvatkanyar/

 

rrmoto

Szmuk Creative Commons License 2017.03.09 0 0 13771
africatwinclub.hu Creative Commons License 2017.02.23 0 0 13770

Holnaptól Motorkiállítás a Hungexpon !

 

A Honda klubok standja:

 

 

 

www.africatwin.eu Creative Commons License 2016.12.25 0 0 13769

 

  Boldog karácsonyt!

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2016.12.14 0 0 13768

Ez a megoldás működik? Próbálta már valaki?

 

http://www.atic.org/faq/ventilation.php

africatwinclub.hu Creative Commons License 2016.11.16 0 0 13767
KT1 Creative Commons License 2016.10.29 0 0 13766

 

 

2006.10.29. 

 

Ma 10 éve, hogy elment...   Isten veled Kóbor!

 

 

KT1 Creative Commons License 2016.10.29 0 0 13765

Ez a japánból hozott gumi nekem kicsit olyan mint a szelei szentöltviz amiben a Krisztus lábát mosdatják a búcsúsok...  😉

 

Én biztos nem tákolnék ilyesmin. Itt az a kérdés meddig lesz jó a membrán? Csak eladásra kell vagy birjon ki sok évet, akár 20at is, mint a gyári? Amúgy attól reped ki ha sokáig nem használják a motort és kiszárad. 

De ez minden motorra igaz, lehet az Africa Twin, Transalp vagy bármi ami vákuumos karburátoros...

 

 

 

 

Előzmény: Zolika-AT (13756)
africatwinclub.hu Creative Commons License 2016.10.26 0 0 13764

Kis ülés faragással tökéletesen le fog!  Egyik tagunk felesége 168 és tökéletesen leérnek a lábai, könnyedén vezeti az RD07A modellt.!

Előzmény: mivanaudi (13758)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.11 0 0 13763

Sziasztok!

 

Ha esetleg valaki ilyenben gondolkodik:

 

https://www.hasznaltauto.hu/motor/honda/honda_xrv_750_africa_twin-10463164

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!