Keresés

Részletes keresés

haha 1970 Creative Commons License 2018.03.19 0 1 16258

Tegnap a Keletiben igen nagy felfordulás volt az idöjárás miatt összeomlott kelet-magyarországi közlekedés miatt, egyébként konkrétan a " Lehár" a szokott vágányra érkezett, hivatalosan az 1-es vágányra kell neki érkezni!

Előzmény: semmeringbahn1 (16257)
semmeringbahn1 Creative Commons License 2018.03.18 -1 1 16257

A mai napon kimentünk a Keleti pu.-ra, mivel vártuk a gyermekünket a Bécsből 17.19-kor érkező EC-vel. 15 perccel az érkezés előtt nem volt kiírva az érkező vágány, ami rendben is lenne. Közben felszabadult a csarnok 8-as vágány, a 6-on sem állt semmi és induló vonat sem volt jelezve ide. A vonat időben érkezett meg, késés nem volt jelezve. Elérkezett az érkezési idő, mikor is 17.20-kor írták, ki, hogy a vonat az 1-es vágányra érkezik, és ekkor a vonat már a peron elejénél jött be. Nosza futás a csarnok főbejáratnál lévő utastájékoztató táblától ki a fenébe. Kizárt dolog, hogy az irányító személyzet nem tudta időben, hogy oda kívánja hozni a vonatot és ezt időben nem lehetett a várakozók tudomására hozni. 6x után, már bizony kissé nehézkes a futás, miközben a központi utastájékoztató tábla előtti tömegen is át kell verekednie magát az embernek. Mivel sok csomagja volt a gyereknek indokolt volt, hogy segítsünk a leszálláskor, mert vissza is kellett mennie a csomagok egy részéért. Senkinek sem hiányzik, hogy eközben valami elvesszen, vagy ellopják. Ilonkánk odafigyelhetne egy kicsit erre is, mert főleg a Keletiben elég gyakori, hogy az érkező vonatokat vágányát az utolsó pillanatban írják ki. Célszerű lenne, ha az utastájékoztatásra is kitalálnának valamit, hogy a tömeg ne akadályozza a 6-9 vágányok végénél az átjárást.

gunji jackdaw Creative Commons License 2018.03.09 -1 0 16256

Sziasztok!

 

Mint korábban, most sem kötözködésből, meg hasonló okokból írok, csak érdekelne:

Lehet tudni, mi történt ma reggel az elátkozott Érd Nagyállomás-Alsó-Tárnok háromszögben, ami miatt nagyállomásról alsóra 40 perc alatt ért át a vonat?

Van valami gubanc Kelenföldön is, hogy egyszerre csak egy vonatot tudnak fogadni iránytól függetlenül?

Lehet tudni, hogy miért kell a G43-t Tárnokról óra tíz körül indítani, miközben az S42 negyedórát-húsz percet vár rá, s utána indulva kénytelen lépésben követni Kf-ig?

Ha mindennap ennyire elverődik a menetrend, tényleg nem 'tök mindegy, hogy a fehérvári megáll-e Érd-alsón?

Lehetne kérni Érdre is hangos utastájékoztatást késés esetére?

Lehetne módosítani az S42-es műtyúk programját, hogy ne mondja be, hogy megáll Kastélyparknál/Budafokon? (Engem nem zavar, csak azt, aki egyszer majd ott akar leszállni. De hát legfeljebb majd fizetheti a büntit Tárnokon.)

Megoldható lenne, hogy az állomáson áthaladó vonat vezetője ne könyököljön a kürtre, nem valamiféle perverz vicc miatt lógnak fürtökben az emberek a peronon, hanem mert tényleg akkora igény lenne a vonatra, csak harmadannyi áll meg, mint eddig?

Megoldható lenne, ha kicsit jobban figyelnének a fűtésre, hogy ne legyen 25-30 fokos szauna a vonaton? Amúgyis elvileg a kinti hőmérséklethez öltözködik mindenki.

Ha már nem szabad dohányozni a peronokon - amúgy nagyon helyesen -, nem lehet az ezt be nem tartókat szankcionálni is, legalább a központi állomásokon?

Tényleg ennyire nincs pénz a cégnél, hogy a peronon mínusz 5-10 fokban havat lapátoló szakinak nem jut megfelelő védőöltözet sem?

Köszönöm.

 

martinaxe7 Creative Commons License 2018.02.18 -1 0 16255
uselessjunk Creative Commons License 2018.02.02 -1 0 16254

Sziasztok!

 

Megvan esetleg valakinek valami utasítás a HAY rendszer bevezetéséről és az esetleges munkaköri besorolásokról (milyen végzettséggel, tapasztalattal melyik kategóriába kellett sorolni valakit a bevezetésekor)?

 

Köszi előre is!

V

haha 1970 Creative Commons License 2018.01.28 0 0 16253

Köszi az infót!

Előzmény: _Nyuszi (16252)
_Nyuszi Creative Commons License 2018.01.28 -1 0 16252

2007 óta nem jár, csak nem tudom, hogy most ki szolgáltat: Start által rendelt vonatpótló busz van, amire vasúti menetjegyet kell venni, vagy a helyi volán, függetlenül a vasúttól. Ha az előbbi, ON a poszt. Ha az utóbbi, OFF.

Előzmény: haha 1970 (16251)
haha 1970 Creative Commons License 2018.01.28 0 0 16251

Emlékeim szerint "Kecelre" nem jár vonat, persze lehet hogy tévedek!

Előzmény: _Nyuszi (16250)
_Nyuszi Creative Commons License 2018.01.28 -1 0 16250

Ez vonatpótló busz volt, vagy mi?

Előzmény: Maja08 (16247)
Maja08 Creative Commons License 2018.01.28 0 0 16249

A Volán egy nagy nulla

Maja08 Creative Commons License 2018.01.28 0 1 16248

Szoljatok a busz tarsaságnak !!

Előzmény: Maja08 (16247)
Maja08 Creative Commons License 2018.01.28 -2 0 16247

Tisztelt Máv szerintem az hogy a buszsofőrök figyelmen kivül hagyják a várakozó felszállni kívánó utasokat csak mert 2 busz áll a megállóban és az egyik amelyikre én szálltam volna fel gondol egyet és nem várja meg az előtte lévő buszt míg elhalad hogy a többi várakozó utas felszállhasson ez minősíthetetlen.  A busz Kecelről ment volna Bajára 6:27 kor hát a busz el is ment csak éppen utasai nélkül. Felháborító amit ezek művelnek. 

_Nyuszi Creative Commons License 2017.12.28 -1 1 16246

"OFF kérdés: Az ütközőt a 4. vágányon hogy sikerült kidönteni?"

Egy bejáró vonat nem tudott megállni időben (pontosabban a bak előtt). Ha jól emlékszem, október 20-án, a 907-es vonat volt. Azóta van talpfatorlasz. (De azt is sikerült megnyomni kb. két hete.)

Előzmény: Törölt nick (16245)
Törölt nick Creative Commons License 2017.12.28 -1 0 16245

Déli pu, dec. 19-én menetrend szerint reggel 7:35-kor indulna a vonat Nagykanizsára. 

Egy darab rosszpont: 7:35-kor még nem volt a szerelvény betolva. (4. vágány)

Egy fél jó pont: 7:47-kor elindultunk, és ezt a késést úgy kb. végig sikerült is tartani.

(Tavaly tavasszal a 8:00-kor (?) induló tapolcai vonattal volt így

 

OFF kérdés: Az ütközőt a 4. vágányon hogy sikerült kidönteni?

Kiss Ubul Creative Commons License 2017.12.28 -2 2 16244

Kutya MÁV!!! 

trakeszv6 Creative Commons License 2017.12.04 0 0 16243

ó, én más vonalon járok már megszoktam/szoktuk a késést.....kb.hasonló szituk ott is előfordulnak...

Előzmény: gunji jackdaw (16236)
gunji jackdaw Creative Commons License 2017.11.08 -1 1 16242

Üdv!

 

A következő hozzászólással sem vitát, sem más egyebet nem szeretnék generálni, csak megpróbálni megérteni a logikát a cég tevékenységében. Előzetesen belegondolva nem hiszem, hogy könnyű lesz.

- Ma délután Kelenföldön indulásra vár 4736 és 8506. Indítják az előbbit, majd a kijáratnál félre is áll, hogy a másikat elengedje. :o Hogy még véletlenül se az állomáson várjunk a sorunkra, pl. az esetleg későn érkező utas is fel tudjon szállni.

- Kelenföldön pár napja le van zárva az 5-6. vágányok közötti metróba vezető lépcsőlejáró, láthatóan beázás miatt (víztócsa a lépcsőn). Azt most hagyjuk, hogy majd' két hete nem esett az eső, a galambok meg - gondolom - nem csinálnak ekkora tócsát reggelre. Szóval ha már zárva a lépcső (önmagában nem ez a baj), akkor a reggeli tömegnyomoros elővárosi vonatokat mért nem az 1-4. vágányok valamelyikére engedik be, hogy ne kelljen az egy szem keskeny mozgólépcsőnél sorba állni? Hogy esetleg ne teljen tíz percbe, míg az ember lejut a metróba. És akkor még az utasszámlálók is rossz helyre állva akadályozzák a haladást.

- Lehet tudni, hogy a 30a/40a-n most már maradnak a Halbik még (legalább) másfél évre? Bevallom, nem szeretem őket, szvsz rosszabbak a régi Bhv-knél is (nulla kapaszkodási lehetőség, magas peronszint, lépcső túl meredek, legalább egy fok hiányzik, az ajtónyitásnál vigyázni kell, mert visszacsapódik (megtörtént), így az utascsere lassú és körülményes, menet közben az ajtók nyithatók és ki is nyílnak (megtörtént), ami 120-nál nem túl egészséges, ha valaki kiesik). A logikát ott nem látom, hogy pl. Veszprémbe egy kevés megállós járatra félig üresen Flirt jár, de az elővárosi 'falusi' mindenhol megállós Halbikon tömegnyomor van és ingyenes szauna. Egyáltalán nem sajnálom tőlük a Flirtöt, csak ez inkább elővárosi nagy tömegbe való a sok ajtóval, gyors utascserével, a Halbik meg pont hosszabb útra, amikor a kevesebb utas kabát nélkül le tud ülni és kényelmesen utazni.

gunji jackdaw Creative Commons License 2017.09.01 0 0 16241

A menetrendben nem láttam, hogy maradt volna fehérvári G43, de akkor bocs. A martonik meg jók voltak, mert kisebb valószínűséggel késtek, mint a fehérvári társaik. Amelyikkel meg jártam, az iskolaidőben mindig eléggé megtelt.

A lényeg meg inkább az volt, hogy mi folyik a 30a-n, hogy ennyi a probléma mostanában (pl. ma is).

 

Előzmény: haha 1970 (16240)
haha 1970 Creative Commons License 2017.09.01 -2 0 16240

Bocs de ez így kicsit csusztatás,  mert a "G43-ak" közlekednek Köki és Kelenföld között, új vonatszámmal (G30) közlekednek vonatok Déli-Fehérvár között amelyre illetve amelyröl van csatlakozás Kelenföldön a "G43-ra/ról"! Martonvásári munkanapi vonatokat meg most hagyjuk!

Előzmény: gunji jackdaw (16239)
gunji jackdaw Creative Commons License 2017.09.01 0 0 16239

A Fehérvárról Kőbányára járó G43-asokat tették át Érd alsóra és mennek a Délibe (s lettek G30), illetve pár 30a-s martoni inga nem jár a 40a felújítása miatt mától. Ha jól láttam már zárva is volt a kifele irányú pálya Háros és Kelenföld között, s bontották az azirányú peront Budafok-Belvárosban.

Előzmény: haha 1970 (16238)
haha 1970 Creative Commons License 2017.09.01 -3 0 16238

A 8509-re nem kell pótjegy szerintem, viszont nem értem milyen vágányzári menetrendröl beszélsz, mert a "móka" az szeptember 11-töl-október 05-ig fog tartani akkor lessz busz Nagykanizsa-Balatonszemes között!

Előzmény: gunji jackdaw (16237)
gunji jackdaw Creative Commons License 2017.09.01 0 0 16237

Üdv!

 

Tudja valaki, hogy a 8509-es sebesre kell-e pótjegy, vagy normál jeggyel/helyi bérlettel is lehet használni?

A 4717 akkor kimaradt ma vagy végül beért (25 perc késést ígértek rá reggel, az elvirában viszont nem látszik, hogy tényleg járt-e)?

A 4617-t nem lehetne mégis visszatenni a gubancok elkerülése végett (kicsit fura, hogy pont iskolakezdéskor az első napján omlik össze az új vágányzári menetrend)?

 

Köszi.

gunji jackdaw Creative Commons License 2017.08.07 0 1 16236

Áá, szerintem csak poénkodni próbált, többször találkoztam már olyan kalauzzal, aki ellenőrzéskor vicceskedni próbált - többnyire sikertelenül. Nem hiszem el, hogy jogilag bármivel alá lehetne támasztani ezt a visszamenőlegesen minden napra ad egy retúrt dolgot. Az utas-cég közötti bizalmat inkább építeni kellene, nem ilyesmivel rombolni.

Amire példa a ma délutáni siklás is a Déliben: vonatok maradtak ki vagy késtek jelentősen, de erről Kelenföldön szokás szerint semmilyen tájékoztatást nem adtak. Régebben a késéseket legalább még bemondták hangosba, most már azt se.

Egyébként a fehérvári 4526-ot próbáltam elérni (amúgy a káoszban egy utas fennhagyta a bordó esernyőjét), az elvira szerint az előző 4616 15.12-kor indult, ami nem igaz, vagy hibásan járnak a peronon az órák, mert akkor már a veszprémi gyors érkezett a hármas vágányra, a négyes meg már üres volt, a peron tele utassal. A 3816 lassút se mondták be, helyette csak a fehérvárit, de az végül csak 15.45-kor indult (pont akkor váltott az óra a peronon). Azt meg nem értem, hogy ha ütemesen járatnak vonatokat (félóránként), s az egyik már 28 percnyit késik, akkor miért nem várja meg a következő ütemet (csak két perc).

Vagy amikor pl. Érden a helytelen vágányra érkezik a vonat, s csak az utolsó pillanatban mondják be. Az utas meg próbáljon szaladni, hogy talán a kalauz ne hagyja ott.

Előzmény: BONNIE (16228)
hulladaemon Creative Commons License 2017.07.29 0 0 16235

Szia! Ez a Menetdíjtáblázatokban van benne, 2016. január 1-jétől érvényes., és a neked szóló rész a 22. oldalon kezdődik.

Előzmény: BONNIE (16232)
dojcstomi Creative Commons License 2017.07.29 0 0 16234

Köszönöm.

Előzmény: sosiforda (16233)
sosiforda Creative Commons License 2017.07.28 0 0 16233

"Miért olyan fantasztikus az Elvira, hogy mondjuk Hidasnémetitől Kassáig nem enged nemzetközi jegyet venni, holott a vonat Hidasnémetiben is megáll? Miskolctól bezzeg lehet venni Kassáig. Marha érdekes."

 

Az Elvira nem tud minden nemzetközi viszonylatra jegyet kiadni, csak bizonyos relációkra, ahol van valamilyen átalánydíj, a Miskolca-Kassa is ilyen, arra van ún. relációs kedvezmény, a Hidasnémeti-Kassa utazásra ilyen nincs:

 

http://elvira.mav-start.hu/gyik.htm#jegyajanlataink

 

https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/article/document/public/ktgy_-_4.sz_._mod_-_honlap_2017_07_03.pdf

Előzmény: dojcstomi (16229)
BONNIE Creative Commons License 2017.07.28 0 0 16232

Gondolom a napok szamanak megfelelo jegyet allit ki duplan, es mivel a "leutazast" a multra feltetelezi, nem kell, hogy korabbi napra szoljon. apropo, hol erheto el a MAV buntetesi teteleinek listaja? Nem akartam szivatni szegenyt, tok szimpatikus figura volt

Előzmény: beauvois (16231)
beauvois Creative Commons License 2017.07.28 0 1 16231

Arról nem beszélve, hogyan állít ki július 26-án pl. július 15-ére jegyet.

 

BONNIE megvárhatta volna, amíg kiállítja a jegyeket, elég ha 'pont akkor' találja meg az igazolványát.

Előzmény: asdf_ (16230)
asdf_ Creative Commons License 2017.07.28 -1 0 16230

Rettenetesen csodalkoznek, ha napi 1 returjegy lehetne a jutalma annak, hogy epp nincs nalad a szemelyi.

Előzmény: BONNIE (16228)
dojcstomi Creative Commons License 2017.07.28 0 0 16229

Sziasztok!
Miért olyan fantasztikus az Elvira, hogy mondjuk Hidasnémetitől Kassáig nem enged nemzetközi jegyet venni, holott a vonat Hidasnémetiben is megáll? Miskolctól bezzeg lehet venni Kassáig. Marha érdekes.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!