Keresés

Részletes keresés

adammalysza Creative Commons License 2021.02.19 0 1 71999

Valami olyasmi van, hogy a román szövetség az EBU-val szerződött a tv-közvetítés legyártásáról és értékesítéséről (és ez még 2024-ig így van), míg elvileg az összes többi verseny tv-s jogai az Infront Medianál vannak, azt vette meg csomagban az Eurosport, ez a hétvége viszont ebben nincs benne, külön meg úgy látszik nem tudtak/akartak megegyezni erről a hétvégéről (gyanús, hogy inkább az előbbi, mert a hét közepéig kb. a playeren még ott volt a programban Rasnov, aztán kivették).

Előzmény: Ace Martin46 (71998)
Ace Martin46 Creative Commons License 2021.02.18 0 0 71998

Nem tudom, nekem nagyon furcsa ez az egész. Érdekes az ORF1 is tudott például közvetíteni tavaly Barcarozsnyóról, emlékszem, mert ott néztem mindkét versenyt. Kicsit olyan, mintha az Eurosportnak lenne valami vitája a háttérben a román szervezőkkel, promóterrel és emiatt nem tudnának megegyezni. Lehet, hogy most nagy hülyeséget mondtam, de valami biztos, hogy van a háttérben, amiről nem tudunk. Már a tavalyi indok is több, mint gyanús volt, mert soha nem volt probléma az utolsó pillanatban bekerülő versenyek közvetítésével sem a csatornánál, ahogy idén is simán műsorra tűzték a klingenthali vagy a második zakopanei viadalokat és húsz évre visszamenőleg sem tudok ilyen esetet, amikor ilyen ok miatt ne lett volna közvetítés egy versenyről. 

Valami ellentét lehet itt, amiről valószínűleg soha nem fogunk tudni pontos információkat, de nagyon érdekelne, mert ez így több, mint bosszantó. 

Előzmény: Veszpremi (71997)
Veszpremi Creative Commons License 2021.02.18 0 0 71997

Úgy gondolom a szerződéseket ők kötik. De nem tuti.

Előzmény: Ace Martin46 (71996)
Ace Martin46 Creative Commons License 2021.02.18 0 0 71996

Gondolod, hogy ez a FIS hibája lenne, hogy az Eurosport már második éve nem közvetít erről a helyszínről? 

Én nem tudom, de akárki is a hibás ez felháborító, ráadásul pont akkor amikor még nézők sem lehetnek kint. 

Egyébként nézegettem volna a ZDF műsorát, mert az még elérhető nálam, de csak annyit láttam feltűntetve, hogy "Wintersport Plus". Valaki, aki informáltabb nálam meg tudná mondani, hogy legalább a német tv-n lehet-e nézni a holnapi versenyt? 

Előzmény: Veszpremi (71995)
Veszpremi Creative Commons License 2021.02.18 0 0 71995

Mondtam én már, odáig süllyed a fis tevékenysége, hogy a nézők teljesen feleslegesek, íme most eljött, se helyszínen, se tv előtt. Talán Hofer hiánya, határozottsága is lassan megmutatkozik. Bár belátható, hogy a frissítés is szükségszerű volt. Kérdés a sikere. A versenyeken én pl. a beülő dologgal nagyon nem vagyok elégedett, rövidíteni azonnal kettesével is tudnak, de indokolt esetben hosszabbítani képtelenek.

 

Egyébként érdemes tán itt is szólni arról a bohózatról, amit a fis az alpesi vb-n csinál egyes versenyeken. Hihetetlen dilettantizmus! Pl. a lesikló pálya kitűzése egyik részen olyan lett, hogy az óriás műlesiklásban szokásos olyant tűzni, na meg nem volt olyan ugrató, ahol repülnek (a pálya pedig engedné), emiatt az SG versenyzők domináltak. Az SG-ben úgy tűztek pár kaput rögtön az első szakaszon, hogy az első 3 induló azonnal ott kiesik. Majd a női paralellben nem ismerik a szabályokat, és nem veszik észre csak utólag, hogy holtversenyes 2 győztes van. Arról ne is beszéljünk, hogy mindegyik paralell versenyen olyan mértékben sikerült elrontani a kék pálya tűzését, hogy az a verseny kimenetelét szinte meghatározta. A paralell eddig soha sem csinált típusú selejtezőjében történtekről még nem is szólok, volt egy olyan pálya, ahol azt hiszem a 40% kiesett :)

Előzmény: Ace Martin46 (71994)
Ace Martin46 Creative Commons License 2021.02.18 0 0 71994

Most én nézek valamit rosszul vagy megint nem lesz közvetítés a jó öreg Eurosporton a román hétvégéről?

Tavaly az volt az indok, hogy mivel utólag került be a naptárba, ezért nem terjedt ki rá a szerződés. Most milyen kamu dumát fognak kitalálni? 

Zöld lovag Creative Commons License 2021.02.14 0 0 71993

Szerintem, az egész szezont leugorhatnák a Tátrában. - én a lengyelekben érzek még igazán tüzet a sportág iránt, a többi rendező országnál inkább csak vizet... 

Előzmény: adammalysza (71989)
Zöld lovag Creative Commons License 2021.02.14 0 0 71992

Semmi se mindegy... s ha a kanapédról ugranának? :)

Előzmény: janisch (71991)
janisch Creative Commons License 2021.02.14 0 0 71991

Ja, most olvastam én is; keddig döntés is lesz felőle.

 

Ebben a pandémiás időszakban egyébként sajnos szinte mindegy, hogy a Holmenkollenen vagy a szczyrki normálsáncon ugranak, annyira hiányzik a publikum ...

 

Előzmény: adammalysza (71989)
adammalysza Creative Commons License 2021.02.14 0 0 71990

Szerk. a twitteren az általában legtájékozottabbak (https://twitter.com/DominikFormela/status/1360948421478273026) azt írják, hogy jelenleg a legvalószínűbb, hogy Planica egy héttel a szezonzáró előtt rendezne 3 versenyt a nagysáncon is, Oslo hétvégéje pedig szabadon maradna. Majd meglátjuk, hogy ez a lengyel javaslat ezen változtat-e.

Előzmény: adammalysza (71989)
adammalysza Creative Commons License 2021.02.14 0 0 71989

Azt írják a skijumping.pl-en, hogy a lengyelek a Raw Air pótlására is bejelentkeztek. Rendeznének két versenyt Wisłan, egyet Szcyrkban meg megint kettőt Zakopaneban. Nem lenne valami változatos megint ide visszajönni, de a semminél jobb lenne. Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ez vajon csak a férfiakra vonatkozik, vagy a nőit is megrendeznék. Amiről még hallani az esetleg Planica, de hogy ez csak egy plusz nap lenne-e mondjuk vagy egy egész hétvége azt nem tudom.

Zöld lovag Creative Commons License 2021.02.13 0 0 71988

Nem semmi volt a végjáték... Lindvik "haverom" - kedvenc norvég síugróm - meg ismét megmutatta - érdekes, megint Zakopane-ban - hogy néha mindenkinél jobban elkapja a fonalat hosszmértékben. 

adammalysza Creative Commons License 2021.02.12 0 0 71987

Holnapig szerintem nem sok esély van rá, hogy meglesznek a beugrók, ha lesznek...
Ezzel amúgy most olyan kevés verseny maradt papíron, hogy Granerud holnap megnyerheti az összetett vk-t is, kivéve ha mégis lesz még verseny, mert akkor nem. Nem mintha amúgy a végkifejlet kérdés lenne. :) 

Előzmény: zbigniew (71986)
zbigniew Creative Commons License 2021.02.12 0 0 71986

Igen, elgondolkodtam már rajta! Ha ma estig nem nevez meg a Fis beugró helyszíneket a töröltek helyére, akkor a legközelebbi prémium forduló holnap lesz! Holnap reggel a topikon jelzem majd!

Előzmény: Zöld lovag (71985)
Zöld lovag Creative Commons License 2021.02.12 0 0 71985

Ha így van, talán érdemes volna a hétvégi Zakopane-i versenyt beugratni Prémium fordulónak, nem gondolod? 

Előzmény: zbigniew (71981)
Veszpremi Creative Commons License 2021.02.12 0 0 71984

Túl óvatosak.

Előzmény: zbigniew (71983)
zbigniew Creative Commons License 2021.02.12 0 0 71983

Hát a covid miatt. Úgy látszik ott is emelkedett a fertőzöttek száma... Emiatt a norvég síszövetség törölte a még hátralévő férfi, női vk versenyeket, valamint az északi összetett versenyeket is.

Előzmény: Veszpremi (71982)
Veszpremi Creative Commons License 2021.02.11 0 0 71982

Mi az oka?

Előzmény: zbigniew (71981)
zbigniew Creative Commons License 2021.02.11 0 0 71981

Most olvasom, hogy elmarad a Raw Air, törölték az összes norvég helyszínt a Vk-ban! Kérdés, hogy helyettük választanak-e más helyszíheket vagy íly módon megrövidül a Vk szezon...?

Zöld lovag Creative Commons License 2021.02.07 -1 0 71980

Hát, Pavlovcic sokkal jobban megérdemelte volna ma a győzelmet, mint Granerud... 

janisch Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71979

Ehhez képest egész jó (és szoros) lett a verseny!

Előzmény: janisch (71977)
janisch Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71978

Kamil be is kapta a legnagyobb hátszelet, lett is kemény 118,5 m ...

Előzmény: janisch (71977)
janisch Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71977

A mai klingenthali derbi viszont lutri lehet, 20-25 pontot is szórnak a szélkompenzációk ...

janisch Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71976

És szerencsére pozitív értelemben! :)

Előzmény: adammalysza (71975)
adammalysza Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71975

Tegnap meg tegnapelőtt látszott már egy kis fejlődés, de hogy ez a top40 már ma sikerül neki, arra egy forintot nem mertem volna feltenni. Virág szerencsére még mindig tud meglepetést okozni. :)

Előzmény: janisch (71974)
janisch Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71974

Köszi, ez tényleg jó hír!

Pláne azok után, hogy pl. Ljubnó és a múlt hét hogyan alakult.

 

Hajrá Virág!

adammalysza Creative Commons License 2021.02.07 0 0 71973

Vörös Virág Hinzenbachban idén először túljutott a kvalin! Alakul ez lassan :)

http://live.fis-ski.com/jp-3137/results-pda.htm

adammalysza Creative Commons License 2021.02.02 0 0 71972

Ha már úgyis témánál vagyunk, írtam egyet a blogra a széllel kapcsolatban: https://siparadicsom.blog/2021/02/02/willingen-6-5-4-jegyzetek-a-rajtlista-masik-oldalara/

DemollariMoke Creative Commons License 2021.02.01 0 0 71971

Én örülök, hogy egyre ritkább az, ami tegnap lehetett - nem láttam, csak olvastam - pár évvel ezelőtt sokkal több ilyen verseny volt az emlékeim szerint. Én egy dolgot nem értek csak, hogy a szélmompenzációnál a hátszeles ugrásoknál szerintem kb. 30-40%-kal több plusz pontot kellene adni, akkor lenne egyforma egy olyan nap, amikor össze-vissza fújdogál a szél. Ebbe látszólag nem nagyon nyúlnak bele, pedig kellene.

Veszpremi Creative Commons License 2021.01.31 0 0 71970

Ha az arabok olvassák a topikot, akkor veszik az ötletet és csinálnak majd a sivatagban fedett síugró központot :) Szerintem marad ez szabadtéri és lehetőleg havas sport, és jó is így.

 

A mai huza-vona minden volt, csak nem fair ugrabugra, szerintem mind az ugrók, mind a nézők csak kínlódtak végig, az eredményből meg nem vonnék le messzemenő következtetéseket, mivel még a szélértékek sem tükrözték csak részben a sánc egyes pontjain uralkodó szélviszonyokat. Túlvagyunk rajta :)

Előzmény: Zöld lovag (71968)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!