Keresés

Részletes keresés

block50 Creative Commons License 2021.08.29 0 1 47942

A véleményem itt is leírva:

 

Két nap spotterkedés és  szombati nap után végeztem a 2021-es kecskeméti repülőnappal.

 

Összefoglalva: EZ NAGYON JÓ VOLT és sajnálom, hogy nem tudtam vasárnapra is maradni.

 

A legfontosabb, hogy az időjárás kitartott, nem áztunk el és igazán rossz idő sem volt, bár néha az én technikámmal való fotózáshoz már túl borult volt az idő.

Mi a parkolós mizériából nem vettünk észre semmit. Bár Kecskeméten aludtunk, így fél 7 körül ott voltunk  sárga parkolóban, rá 10 percre a 10-es kapunál. Bennünket részletesen átnéztek, még a fényképező táska kis zsebeit is ki kellett nyitnom. De mindezt nagyon türelmesen és udvariasan tették, nem volt probléma. Visszafelé 3/4 6-kor indultunk, kicsit nagyobb tömeg volt a buszon, de minden ment simán. A MiG-21-es körforgalomig araszoltunk, onnan mint kés a vajban. Az autópálya már kicsit grízesebb volt, de erről majd később.

 

Ez a repülőnap és haditechnaikai bemutató  mi honvédeinkről szólt. Bármennyi vendég is volt és repültek azok nagyon szépeket, mind a légierő, mind a szárazföldi egységek tekintetében a Magyar Honvédség volt  főszereplő és ez nagyon jól volt így. Simán beleférne külföldi vendégek nélkül is egy tartalmas honvédelmi / haditechnikai nap összehozása.

 

Egyértleműen két napra lett volna szükség. Egyiken a légi programot megnézni, a másikon a statikot, kiállítókat és  a szárazföldi programot. Egy nap alatt azt éreztem nagyon sok minden kimarad és döntenem kellett. Mivel inkább repülés buzi vagyok maradt a légi program és a statikus sor, de nagyon sok hiányérzet maradt bennem

 

Összeszedem pozitív / negatívumokba az élményeimet

 

Pozitívumok:

 

- Nekünk a szervezés, de ezt tekintsétek teljesen szubjektívnek. Úgy gondolom egyébként aki elejétől - végig részt akar venni annak hajalban ott kell lennie. Minden kapunyitást láttam Kecskeméten akár 20 éves voltam ,akár 45.

- A katonák hozzáállás mindenhol mintaszerű volt, kifelé szinte sorfalat álltak és megköszönték, hogy eljöttünk. Ezt lehet, hogy parancsba kapták??  

- Jó volt a repülőprogram és nagyon sajnálom, hogy a szárazföldi programot nem tudtam megnézni, mert az is jónak tűnt . Képességbemutató szuper, felfegyverzett Gripene piros pont, legjobb szóló nálam a magyar Gripen lett, bár a Typhook erőből kinyomása mindig nagyon látványos.

- Szinte minden ki volt állítva ami a Honvédségnél rendszeresítve van. Rá kellett jönnöm, nagyon le vagyok maradva és számos olyan beszerzés történt (pl. munkagépek), amelyek nem kaptak túl nagy publicitást.

- WC-k nagyon rendben voltak. Mi nem a ToiToi-t használtuk, hanem a konténeres WC-ket. Volt olyan amelynek enni tudtál volna a padlójáról délután 5-kor és volt mellette folyóvíz és kézfertőtenítő. Nem is kellett sokat sorba állni. 3x használtam a nap folyamán és mindegyik alkalomra igaz volt

- Sok "nagyvas"  statikuson soron. Én egyszerűen imádom a nagy szállító gépeket és itt volt nekik lehetőség bemutatkozni. 

- Magyar haderőfejlesztésben megjelenő cégek bemutatkozó nagyon színvonalasak voltak.

- A KC390-es egy olyan repülőgép aminek nincs hangja!! BAkker konkrétan a repülése alatt normál hangerőn beszélgettünk a feleségemmel, meg sem kellett emelni a hangunkat.

 

Negatívumok

 

- Érkező napra örültem volna egy előzetes programnak Főleg a pénteki eső miatt nagy szívás volt állni és nem is tudtad, hogy jön-e még valami, vagy mikor várható-e gyakorlás. Ez 2013-ban ha jól emlékszem működött és kiadtak egy előzetest. NEm kéri az ember, hogy pontról pontra tartsák be, de mégis tud tervezni.

Azok a rohadt magas kerítések mindenütt!!! Miért nem lehet alacsony kerítéseket használni, azon se menne át senki, de legalább lehetne fotózni és normálisan nézni

- Az emelvények jó ötletek - főleg a magas kerítés mellett - de akkor több kellene

- Elbeszélgetnék azzal aki kitalálta, hogy nem lehet széket bevinni. Kora délutára már majd leszakadt a derekam és az emelvényen nem volt hely. A szék és - a magas kerítés miatt - a fellépőm is nagyon hiányzott.

- Szintén szubjektív, de a vendék kötelékeknek érezhetően nem tet jó a karcsúsítás. Mind a horvátok, mind a lengyelek sok üresjárattal repülnek.

- A nagyvas statikus szekcióval szemben ugyanakkor negatívum, hogy a statik külföldi vadász és vadászbombázó része igen szegényes volt (Tornado, AMX, MiG-21, PC-9)

- 10:30-kor a horvát Kiowa még letakarva állt!!! WTF??

- C-17 repülés elmaradt...

- Nem jött Tucano, pedig jó lett volna

- spíkerek stílusa... Ez nem az én világom.

 

A kajáldákról nem tudok nyilatkozni, én még egyik repülőnapon se jutottam el addig, hogy ott egyek. Túl sok időt elvesz a sorba állás. Szintén nem volt időm végignézni az árusokat és a hagyományőrzőket, pedig főleg utóbbiak nagyon színvonalasnak tűntek. Szintén indokolta volna a 2. napot!!  

Szerencsére jól zárult az olasz Typhoon hajtóműhibája. Most először tudtam rádiót hallgatni a forgalmat és érdekes volt, ahogy lekezelték. Tök nyugi és profi mindkét oldalon.

 

Szóval soha rosszabb repülőnapot, remélem nem kell újabb 8 évet várni. El tudnám viselni újra évente vagy legrosszabb esetbe minden második évben.

 

HAJRÁ!

 

 

Leadfoot Creative Commons License 2021.08.29 0 2 47941

Szujót már én is említeni akartam. A magyar szövegek ismétlése valami eszeveszett kínos volt és egyszer se hagyta ki. És hozzátette, hogy magyarul hallhattuk… hát köszi!

Előzmény: BXtwelve (47938)
Leadfoot Creative Commons License 2021.08.29 0 0 47940

Ma sikerült vennem pumás cuccokat. Nekem a hűtőmágnes a dilim. Háromféle is volt, mind remek. :-)

Előzmény: Bucynus (47939)
Bucynus Creative Commons License 2021.08.29 0 0 47939

Sziasztok!

 

Nekem nagyon tetszett a program, gyengébbre számítottam.

Időben érkeztünk, de mégsem, nem néztem meg, hogy változott a program, így a Spartant még séta közben láttuk.

Egy dolog nem hagy nyugodni, végigjártunk mindent, de se egy RBF szalag, se egy hűtőmágnes, semmi nem volt repülőnapos. Volt és mégsem néztem meg mindent, vagy tényleg nem volt semmi?

Ilyen még nem volt, hogy semmit hoztam haza repnapról, ami emlékeztet rá, hogy voltam, még egy szép jegy sem maradt emléknek.

BXtwelve Creative Commons License 2021.08.28 0 2 47938

Hiánypótló repnap volt. Így több a pozitívum.

Sajnos a tervezetthez képest elkéstünk, mert 3/4 óra / 4 km araszolás volt Cegléd felől. Utána a parkolás, buszozás zökkenőmentesen, nagyon szervezetten zajlott.

A reptérre bejutás kicsit túlszervezett volt (detektor, röntgen). Talán terrortámadástól félnek?

Az angol Eurofighter-ről épp lemaradtunk.

C-17 nagyon hiányzott.

A két hidegháborús muzeális SAAB fantasztikus volt.

A szaúdiak pozitív csalódás, vérprofik.

 

Negatívum.

Szujó Zoltán dilettáns üvöltözése egyszerűen felháborító!

Senki nem mondta neki, ez repülőnap, nem árverés??

Egyszerűen szégyen, és a vendég számára még megalázó is, hogy török szpíker teljesen érhetően, jól beszélt magyarul, ez az idióta meg minden mondatot elismételt.

 

A legrosszabb a borzalmas hangerejű hangosítás volt. A gépek hangját nem lehetett hallani az üvöltő zenétől.

Legalábbis én a repülőnapon a gépek hangját akarom hallani, nem a szánalmas poénkodást, meg tuc-tuc-ot.

Nagyon fárasztó, és teljesen felesleges ilyen hangerejű hangosítás.

 

 

 

 

glacibacsi Creative Commons License 2021.08.28 0 1 47937

Megvolt. Majdnem jó volt, de azért elég jó volt...

 

+ RAF Typhoon (erődemonstráció)

+ Draken, Viggen (retro)

+ C390 (kuriózum)

+ Magyar Gripen (ilyen kényszerített pompázst még nem láttam...)

+ Turkish Stars (a régi kecsói repnapok emlékére)

+ Saudi Hawks (egyszerűen jobbak, mint mondjuk a Frecce)

+ Tulajdonképpen mindenki, aki a levegőben volt szépen repülte a programját

 

- C-17!!?!??!?

Hmm.. Kábé ennyi a repüléssel kapcsolatos összes negatívum.

 

NADE! A SZERVEZÉSSEL BAJ VAN!

 

- Én időben értem, mert annyi rutinom azért van, hogy tudjam: Kecsot korán kell betámadni. 3/4 8-kor már a busz felé gyalogoltunk, amikor megállított egy (bocsánat, de másképp nem tudom mondani) faros menyecskének látszó 60 körüli főtörzs "mama" és felhívta a figyelmem, hogy a háromlábú székem márpedig nem vihetem magammal. Tudtam, hogy a GYIK kifejezetten említi ezen székek beviteli lehetőségét, ezért kértem segítséget a parkolónál lévő információnál, ahol viszont elég bizonytalanul válaszolták azt, hogy "persze, be lehet vinni". Mivel nem olcsó egy ilyen szék, így kidobni nem akartam, ezért inkább visszapakoltam a kocsiba. Aztán a biztonsági ellenőrzésnél mondták, hogy azt simán behozhattam volna.

Sőt! Ahol álltam, csak simán körbefordulva, legalább 20 db "rendes" horgászszéket számoltam össze. Azok meg hogy?!?!?

 

- A másik a catering. Komolyan gondolták, hogy ennyi emberre csak ennyi kaja/pia beszerző helyet állítanak fel? Noormális? Fél óra alatt nem sikerült venni egy kis harapnivalót. Vigyetek magatokkal elég élelmet!

 

- A SIAF-on egy nap alatt legalább háromszor tisztítják a mobil WC-ket. Ezeket naponta sem. Tuti, hogy nem ma reggeltől nyolcig rottyantották tele az emberek... Kézfertőtlenítő helyeket a bázison belül én nem láttam (mondjuk lehet csak vak vagyok)

 

 

 

Szóval nekem a repülőprogram 10/10 (elmúl évek SIAF-jai alapján 10/9), a szervezés meg 3/10 (kis jóindulattal)

qWantumqWark Creative Commons License 2021.08.28 0 0 47936

Azt tudja valaki a C-17 miért nem repült?

Leadfoot Creative Commons License 2021.08.28 0 0 47935

Thx, közben megtaláltam ezeket. Az angoloké sajna zárva volt

Előzmény: vaki (47934)
vaki Creative Commons License 2021.08.28 0 0 47934

A törököknek, illetve az angoloknak van standjuk, az angolok a statikus sor mellett voltak, a törökök meg a külső gurulón, talán a torony környékén (ebben nem vagyok biztos).

Előzmény: Leadfoot (47933)
Leadfoot Creative Commons License 2021.08.28 0 0 47933

*standokat

Előzmény: Leadfoot (47932)
Leadfoot Creative Commons License 2021.08.28 0 0 47932

Display team szuvenírstrandokat látott valaki?

atompyka Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47931

Köszi az infót! 

Előzmény: Ridley4Lev (47902)
glacibacsi Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47930

Elsősorban a Kecskemét környéki "őslakosokat" kérdezem: milyen időt orrontanak holnapra?

Steve the Great Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47929

Na még variáltak egy sort a programon, a kötelékek (meg 1-2 másik gép) nagyrészt máskor repül szombaton és vasárnap.

BJani Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47928

Ahogy látom most repül a KC-390.

Törölt nick Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47927

30-as, piros esőkabát. :)

Előzmény: block50 (47924)
block50 Creative Commons License 2021.08.27 0 2 47926

Fuggesztmennyel repultek a kepessegbemutatot a Gripenek.

Ez nagyon pozitív 

BJani Creative Commons License 2021.08.27 0 1 47925

Kitartás, itt Budapesten már kisütött a Nap!

Szerintem az eső ott is perceken belül eláll majd.

Előzmény: block50 (47924)
block50 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47924

Látom 

Mentek a Gripenek is de ez a sz@ros eső csak szakad

 

Te melyik oldalon vagy?

Előzmény: Törölt nick (47923)
Törölt nick Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47923

Jöttek helik, sztem lesz képességbemutató miután javul az idő.

Előzmény: block50 (47918)
block50 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47922

Nem kevés szervezest igenyel hogy el tudjak jönni én sem járok minden héten repulonapra

Ráadásul csak szombaton tudok lenni ezert szerettem volna az érkező napokat kimaxolni

 

Max ennyi az elégedetlenség és ezt lehetett volna orvosolni az előtte napokra kiadott érkező listával és gyakorló programmal

Előzmény: a Zsóti (47920)
Ridley4Lev Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47921

Tudtommal 13:00-tól lesz valami mozgolódás bent. 

a Zsóti Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47920

Nem nagyon érteni, miért mérgelődsz. Vannak olyanok (sokan!), akik legfeljebb egy napra, vagy akár egyre sem tud kimenni annak ellenére, hogy nagyon szeretnének eljutni a bemutatóra. Neked meg megadatott, hogy napokkal előtte kint lehess és nézhesd a repülőket és nyilván a hétvége mindkét napján ott leszel...

Előzmény: block50 (47916)
Leadfoot Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47919

Bochkor épségben leszállt, ez a lényeg.

block50 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47918

Én abban reménykedem ha déltől jobb idő lesz akkor hátha a magyarok gyakorolják a képesség bemutatót...

 

Ez csak ötlet!!! Meg kérdés kintről mennyit lehetne ebből látni??

Előzmény: Törölt nick (47917)
Törölt nick Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47917

Egy külföldi fórum 12.30-ra szerb An-26-ot ír. Nem tudom ez mennyire hiteles.

Előzmény: block50 (47916)
block50 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47916

Ez szívás hagyhattak volna valamit mára

Ha jól nézem mindenki megnőtt egy szinte mindenki gyakorolt is.

 

Maradt meg mára valami a rádiós reptetesen kívül?

Leadfoot Creative Commons License 2021.08.27 0 0 47915

Sőt, fél 8 körül még a cseh helikopterek repkedtek.

Előzmény: block50 (47914)
block50 Creative Commons License 2021.08.26 0 0 47914

Azt nem gondoltam hogy este meg ennyien fognak repülni 

6 korul a törököknél elindultunk utána mar a bolt parkolojabol láttam a MiGet

A Spartan is gyakorolt? Francba...

 

Ezek közül néhányat tényleg áttolhattak volna holnapra

Előzmény: Törölt nick (47912)
block50 Creative Commons License 2021.08.26 0 0 47913

A nyugati oldalon volt valaki?

Mennyire volt onnan élvezhető a keleti leszallasok mellett?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!