Keresés

Részletes keresés

Lui Remoe Creative Commons License 2024.04.29 -9 0 602001

Ma épp a tarkanuti orosz légibázis ment a lecsóba.

 

 

Megérkeztek ukrajnába a 300 kilométer hatótávolságú ATACMS-ok.

zicharonot Creative Commons License 2024.04.29 0 3 602000

F16 nem személyautó

 

"

Mint arról beszámoltunk, már a nyelvi akadályok leküzdése is komoly nehézséget jelent, ráadásul a kiképzésre küldött pilóták igen fiatalok, 21–23 évesek, így nem igazán rendelkeznek tapasztalattal. 

 

Hatan közülük még sosem repültek vadászgéppel, és a többiek is csupán egy cseh gyártmányú kiképzőgéppel – írja a Le Monde francia napilap.

 

Miután hat hónapot töltöttek Nagy-Britanniában, ahol a harci repülés alapjait sajátították el, négyen közülük március elején megérkeztek Franciaországba, ahol egy haladó vadászpilóta-képzés vár rájuk – de továbbra sem látnak F–16-ost belülről. Arra majd csak a képzés harmadik szakaszában kerül sor, egy egyelőre meg nem nevezett európai országban.

Bár a létszám igen szerénynek tűnik, a francia légierőnek így is komoly terhet jelent, hiszen az éves képzési kapacitás mindössze harminc fő.

"

Előzmény: Magasles 2 (601993)
brand22 Creative Commons License 2024.04.29 -4 1 601999

Igen

már sokan észrevették

ezek a  azonos cikek már régota

Néha elöveszik ujbol.😎

Előzmény: Degeczi (601994)
zicharonot Creative Commons License 2024.04.29 0 3 601998

E az olaszok baja.

Azt nem írtad le ennek mi az ára.

Előzmény: Fidel Nasztro (601982)
zicharonot Creative Commons License 2024.04.29 0 2 601997

15 év alatt az oroszok jelentős tartalékokat halmoztak fel. Háború után majd a nyugat talpraálíitja a gazdaságát.

Úgy mint anno Kínáét

Előzmény: Fidel Nasztro (601990)
brand22 Creative Commons License 2024.04.29 -6 1 601996

origo

 

a még létezö magyar kommunisták lélegzögépe

etz "ujságot" még a orosz gazdi is megirigyelnék, de a magyarnak ez kell (tisztelet a kivéteknek)

 

Ez a internet portál  a egyetlen a Unioba eben a formába, de van rá més sok vevö

eben a kis félkomcsi országocskába, csak a szerbek überelik

De mindezt Jo ide beirni

 

 

Előzmény: Magasles 2 (601992)
Lui Remoe Creative Commons License 2024.04.29 -9 1 601995

Az egész világ hajlandó gázt eladni olaszországnak méghozzá az orosz gáz árának a feléért.

Előzmény: Pomber Béla (601983)
Degeczi Creative Commons License 2024.04.29 -4 0 601994

Kicsit vicces, amikor már a (két éve azonos) cikkcímekből rögtön kiderül, megint egy Pravda vezércikkre izgult rá az elvtárs.

Előzmény: Magasles 2 (601992)
Magasles 2 Creative Commons License 2024.04.29 -6 4 601993

Egyelőre nem ülhetnek be az F–16-osba az ukrán pilóták

Húzza az időt a kurva, oroszpárti nyugat.

 

Év vége előtt nem lesznek bevethetők a Nyugat-Európában tanuló ukrán vadászpilóták.

Magasles 2 Creative Commons License 2024.04.29 -6 3 601992
Magasles 2 Creative Commons License 2024.04.29 -6 4 601991
Fidel Nasztro Creative Commons License 2024.04.29 -6 4 601990

"Az oroszok magasról.szarnak.a szankciókra"


De csak addig, amíg (főleg Azerből, meg a törököktől) becsusszan 10-20 % felárral az a nyugati portéka, aminek a beszerzése nem sokára tetemesebb kiadással és nagyobb gondokkal fog járni.

" - Európa pedig szopik."

 

Igen, tudom, érzem.
Nekem már üszkösödnek a lábaim, sőt, fagyási sérülések borítják a testem kiálló részeit, például az orromat, meg a makkomat is. 
Az éhenhalás eredetileg a jövő hétre lett betervezve, de lehet, hogy csúszni fog, mert valaki igért pár darab  krumplit meg egy kis zabkását. 

 

"Oroszok gazdasága nő"

 

Hogyne!
Úgy nőjön a te jövedelmed is. :o)

Az oroszok gazdaságát jelenleg a hadianyag gyártás meg az átterhelés pörgeti, egyelőre. Csak hát, meglesz ennek az ára fizetve. Jóféle inflációban, meg regresszióban. 

 

 

Előzmény: Kód 001 (601984)
H-47M2 Creative Commons License 2024.04.29 -2 5 601989

Ukrainian Drone Hits Russian Drone Operator in Donetsk region!

https://youtu.be/HqfDGjhTHE8

 

 

Téged szopat valaki.

Az "orosz" katonán gumicsizma és ukrán egyenruha van.

Tehát biztosan orosz.

Aki meg mutogat a drónnak, az miért nem lő rá, amikor ott a fegyver a fedezékében?

Ja és azon is ukrán egyenruha van.

Akkor most jöhet a 120 Hz-es ööööööö........

Előzmény: pecáska (601974)
H-47M2 Creative Commons License 2024.04.29 -3 3 601988

Azért ne felejtsd, hogy a németeket több fronton leközözzék a szövetségesek, 

 

 

Te valami alternatív történelmet tanulhattál.

1943 végéig a németek ellen csak Észak-Afrikában harcoltak a stövetségesek, és ott is csak 50.000 német katonát kötöttek le.

A Husky (szicíliai partaszállás) után továbbra is csak 70-80.000 német katonát kötöttek le, minimális veszteséggel. 

A normandiai partraszállásig inkább a szövetségesek támadásának lehetősége volt az, ami kötött le német csapatokat. Ugyanebben az időben a Wermacht 1.8-2.2 millió katonája volt a keleti fronton.

Előzmény: pecáska (601960)
sszinténzenész Creative Commons License 2024.04.29 -2 4 601987

Álmodozik tökrészegen. Forrás sincs.

Előzmény: Pomber Béla (601983)
sszinténzenész Creative Commons License 2024.04.29 -3 4 601986

Szóval, mi történt?

Előzmény: sszinténzenész (601985)
sszinténzenész Creative Commons License 2024.04.29 -3 5 601985

 Italy imports about 2.5 trillion cubic feet per year of natural gas. Most of that comes from Russia via pipeline normally. Italy has 3 LNG import terminals with roughly 0.4 trillion cubic feet of annual capacity, or enough to meet ~15% of their import needs.9 Jan 2024

 

 

 

 

Tarvisio, no room for competitorsWhile the rise in LNG flows in recent years may have aided liquidity slightly, gas delivered via pipelines makes up the lion’s share of Italy’s supply and is far more important in setting prices.

 

Italy’s biggest import route, the TAG pipeline, which runs from Baumgarten on the Austria-Slovakia border to Tarvisio on the Italian border, is largely controlled by Italy’s largest supplier, Russia’s Gazprom.

Click to enlarge

The Russian major owns about 80% of some 39 Bcm of available transport capacity at Tarvisio, under a long-term deal inherited from Eni in January 2018.

 

https://www.spglobal.com/commodityinsights/en/market-insights/blogs/natural-gas/072920-italys-gas-market-an-ecosystem-where-price-takers-thrive

 

Előzmény: Fidel Nasztro (601982)
Kód 001 Creative Commons License 2024.04.29 -3 5 601984

Az oroszok magasról.szarnak.a szankciókra - Európa pedig szopik. 

 

Oroszok gazdasága nő - Európa gazdái tüntetnek, mert szopnak. 

 

 

Tehát Putyin kiváló vezető , faszkalpokat lehet az EU pojácái közt keresni. Bár keresni sem kell. 

 

Nem véletlen, hogy Putyin támogatása töretlen, az EU mikiegerei pedig ökölrázással találkoznak a saját szavazóiknál. 

 

 

Atlantista kiszopott. 

 

Ez van, szokj hozzá. 

.

Előzmény: Fidel Nasztro (601982)
Pomber Béla Creative Commons License 2024.04.29 -2 5 601983

És vajon honnan/kitől veszi a gázt a bölcs olasz?

Előzmény: Fidel Nasztro (601982)
Fidel Nasztro Creative Commons License 2024.04.29 -8 2 601982

Olaszország teljesen levált az orosz gázról

 

Olaszország felszabadult az orosz földgáz függőségétől, és az Európai Bizottság által fontolt LNG-szankciókkal kapcsolatban sem lenne problémája - mondta Gilberto Pichetto Fratin olasz energetikai miniszter.

 

 

Putler bácsi lenni legbölcsebb faszkalap!

 

 

sszinténzenész Creative Commons License 2024.04.29 -2 2 601981

:)

 

Ügyesen kiszúrtad ezt. Bizony, neki szelencéje volt.

 

10 pont

Előzmény: Draco Domesticus (601973)
CitromosMinyon Creative Commons License 2024.04.28 -2 3 601980

Na jó, hát kivéve az oroszt, É-Koreát ...  és az USA-t

Előzmény: pecáska (601968)
sszinténzenész Creative Commons License 2024.04.28 -4 5 601979

Amcsi közgazdász: Minek az ukrán kormánynakdollár? Ez megvesztegetési pénz, hogy ne hagyják abba a háborúzást.

Előzmény: szibir (601967)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2024.04.28 -2 4 601978

- Mucka repcsivel vadásznak az ukránok ruszki drónokat

 

És akkor az ukrán vitézek már Vlagyivosztoknál járnak,  vagy még csak reggeliznek Moszkvában?

 

 

Előzmény: KijeviCsirkeSzelleme (601945)
Kód 001 Creative Commons License 2024.04.28 -3 5 601977

...és akkor az oroszok kilötték a picsába a NATO caesart:

 

https://t.me/i20028843/199784

 

 

Ugyanitt nem NATO svéd harcos menni Ukrajna oroszt ölni. Nem kellett volna ..

 

https://t.me/i20028843/199382

 

 

Egy jobb szektoros:

 

https://t.me/i20028843/199728

 

Egy azovos:

 

https://t.me/i20028843/199728

 

 

Egy nemzeti gárdás:

 

https://t.me/i20028843/199691

 

 

Stb, stb. 

 

 

 

 

Előzmény: pecáska (601974)
zicharonot Creative Commons License 2024.04.28 -1 3 601976

Az olajipari is elérte a légvédelem problémája. Az oroszok is tudják, mutatja a reakcó

 

 

Már a finomítók is barkácsolnak!

A tavasszal az ukrán drónok egyik kiemelt célpontja volt az orosz finomító és kőolajfeldolgozó kapacitás. Mivel az orosz légvédelem képtelen megvédeni a létesítményeket, ezért van ahol a cég saját kezébe vette a sorsát. Az elmúlt éjjel megtámadott Szlavjanszk tárolói például "tyúkólat" kaptak!Amíg csak a közvetlen határközeli létesítményeket támadták jutott mindenüvé légvédelmi rendszer, sőt idővel elektronikus elnyomó rendszer is. Aztán elkezdett nőni a drónok hatótávolsága és nem volt elég eszköz, ember. Tatársztánban a márciusi támadások után például elkezdtek géppuskás légvédelmi őrséget szervezni egykoron géppuskás tartalékosokból, jó pénzért.

Egy éve még a tartályokat támadták a ma is megtámadt iszki finomítóban Szlavjankszban a hadseregben nagy divatnak számító "tyúkólakkal vették körbe a tároló tartályokat. Nagy felület, ez már komoly szerkezeteket igényel, de a költsége zsebpénz ahhoz képest, hogy mennyibe kerül egy találat után az oltás és a termelés kiesés költsége. Szóval megcsinálták becsülettel. A képen is jól látható, hogy nem sufnituning, hanem ipari háttérrel szerelve.

 

Erre mi történt ma hajnalban? Az ukrán drónok nem a tartályokat támadták, hanem a desztillációs oszlopot. El is találták, károsodott a rendszer. Arról nincs információ, hogy az üzemépületet körbeépítették-e drónfogó hálórendszerrel. Egyébként vélhetően nem megijedtek a tartályokat védő hálóktól, mivel egy ideje már első sorban nem azokat támadják ( jó esetben eltalálnak egyet, ami kiég, lezárják , van másik tucatnyi, az üzem termel tovább. Inkább a finomítórendszert támadják, mert találat esetén jó eséllyel megszakítják az egész finomítást a javítás idejére).

 

Egyben biztosak lehetünk: a hálórendszert építő vállalkozó biztos jól keresett ezen a munkán. Minden esetre újdonságnak számít a tartályketrec.

zicharonot Creative Commons License 2024.04.28 -1 2 601975
pecáska Creative Commons License 2024.04.28 -10 2 601974

Ukrainian Drone Hits Russian Drone Operator in Donetsk region!

 

https://youtu.be/HqfDGjhTHE8

 

Draco Domesticus Creative Commons License 2024.04.28 0 3 601973

Már megbocsáss, PANDORA* nem volt a palackban. Neki volt egy ládikája, amiből minden baj kiszökött, amikor kíváncsiságból kinyitotta. A palackban dzsinn volt. Vagy egyszerűen csak gin. (-:)

*a név éppenséggel azt jelenti, hogy 'mindent adó', ami az anyaistennők jelzője volt, és a patriarchális társadalomba való átmenetkor lett a jó istennőből minden rossznak az okozója

Előzmény: najahuha (601723)
zicharonot Creative Commons License 2024.04.28 0 4 601972

Ezt ahhoz viszonyítsd, hogy mennyi a teljes háborús szükséglet, mennyit gyártott a szovjet.

Szóval annak kb 10%-a.

 

Jelentősége az, hogy mikor kapták meg. Sztálingrádi győzelemben volt jelentősége valamint a

háború teljes időtartama alatt szállított szállító járművek, jeepek. Ezek tették lehetővé a motorizált gyalogságot

ami mobilitást adott a seregnek

 

Szóval se lebecsülni, se túlértékelni nem kell.

Előzmény: pecáska (601951)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!