A szocializáció a legfontosabb szerintem, főleg egy ekkora kutyánál. Nagyon furcsa dolgok alakulhatnak ki egy teljesen zárt tartású kutyánál. Főleg az indokolatlan agresszivitást kellene megelőzni a sulival.
Pont a masszívsága ami megfogott. Meg az, hogy olyan szép az arca! Mintha magamat látnám! :))))))
Azért azt hiszem, az alapvető dresszúra neki sem árthat majd, meg ahogy mondod, a szocializáció neki is nagyon fontos.
Egyszer voltam a macskákkal az állatdokinknál, még Pesten és bejött egy bordeaux-i dog...Mit ne mondjak, hatalmasnak tűnt!!!:)) Pontosabban hatalmasan masszívnak!!
És hogy jött pont ez a fajta? OK, azt tudom, hogy német juhász volt tervbe véve, csak az objektív okok miatt...De miért pont bordeaux-i?
Természetesen kipróbáljuk a sulit. Igaz, hallottam olyanokat, hogy a Bordóit nemigen lehet rávenni holmi parádézásra, hacsak nem éppen ő akarja így. :)))
A suli azért is jó lenne, mert ott legalább találkozna idegen kutyákkal is, meg emberekkel, akik nem sikoltoznának elsőre, hogy: "Jézusom micsoda egy fenevad!" :))))
A Bordeaux-i dog mára messzire eltávolodott korábbi szakmájától, s napjainkban kizárólag őr - és társkutyának alkalmazzák. Nyugodt természetű, kedves óriás, aki mackós alkatával, szeretetével nagyon sok örömet okoz családjának. Hatalmas termete, óriási izomzata sok tréninget kíván, máskülönben ellustul. Őt kizárólag kertes házban szabad tartani nagy területre van szüksége, amit őrizhet. Védőösztöne hihetetlenül fejlett, ami mindent elsöprő támadásokra sarkalja, ha veszélyben érzi családját vagy a felügyeletére bízott területet. Ezt a temperamentumot sokan túlságosan is erőszakosnak tartják, és azt sugallják ezt a fajtát veszélyes tartani. Ez azonban teljes mértékben rosszindulatú következtetés, csak annak van félnivalója, aki hátsó szándékkal közeledik a gazdájához vagy annak engedélye nélkül térbe otthonába.
Ez a nagyszerű kutya sohasem fordul családja ellen. Ha gyerekhez van szoktatva kitűnő babysitter válik belőle. Az őrző-védő fajták között az egyik legjobb választás.
Biztos lesz majd sok olyan emberke, aki gyakorlati útmutatót is tud adni, azt sajnos én nem tudok, de pld. Danone bátyja erre kifejezetten alkalmas lenne!! Két bordeaux-i boldog tulaja:)))
Valószínuleg a fajtával foglalkozó szakemberek az elsô párizsi kutyakiállításon, 1863-ban döntöttek véglegesen a bordeaux-i dog elnevezés mellett. A kiállításon nyolc dog vett részt, melyek szinte még nyolc különbözô típust képviseltek. Egy Magenta nevu kutya nyerte az elsô díjat, s egyidejuleg kitüntették Párizs városának különdíjával, egy 150 frankot érô aranyéremmel is. Magenta marmagassága 70 cm volt, színe pedig rôtes árnyalatú szürke.
Ezt követôen közel két évtizedig, 1883-ig alig hallani valamit a fajtáról, majd ebben az évben megint szerepelt egy bordeaux-i dog a párizsi kiállításon, egy Bataille nevu kan, a Mina nevu legendás viadorkutya unokája. A fajtaazonos tenyésztés az 1890-es években kezdôdött, jelentôs szerepet játszott benne egy Rolland nevu kan, aki zömök testalkatú, csonkolt fülu kutya volt. Rolland-ról pontos adatok maradtak fenn: 72 cm magas volt, fejbôsége 62 cm, pofájának kerülete 41 cm, mellbôsége pedig 95 cm. Ebben az évtizedben több szakcikk is megjelent a fajtáról, mely nagy befolyással volt a tenyésztésre. Pierre Mégnin „Le Douge de Bordeaux” c. írását vette át Henry de Baylants kutyafajtákat bemutató könyvében, mely 1897-ben jelent meg. 1910-ben Kunstler bordeaux-i professzor írt kritikai tanulmányt a fajtáról. Hosszú évekig tartó vitasorozat után született meg 1911-ben az elsô hivatalos standard, melyet Mégnin és Kunstler dolgozott ki, ezt fogadta el az FCI 1913-ban. A ma is érvényben lévô fajtaleírást Raymound Triquet fogalmazta át 1971-ben, illetve vezetésével egy szakértôkbôl álló csoport 1993-ban is kisebb változtatásokat hajtott végre a standarden. Az FCI jelenleg is érvényben lévô standardjét 1995 áprilisában tették közzé.
A bordeaux-i dog az FCI kettes csoportjába tartozik, erôteljes, izmos, de harmonikus megjelenésu kutya. A test hosszúsága éppen meghaladja a marmagasságot, 10:11 arányban. A mellkas mélysége több mint a marmagasság felét teszi ki. Ami a fej arányait illeti, a fang maximális hosszúsága a fej egyharmada, a minimális pedig annak egynegyede. Természete nyugodt, kiegyensúlyozott; huséges, szeretô társa gazdájának, akit nagy bátorsággal védelmez, ha kell. A kanok kifejezetten dominánsak, de a túlzott agresszió náluk sem kívánatos.
Érdekesség, hogy számtalan más fajtával ellentétben a bordeaux-i dog orrtükrénél nem a fekete szín kívánatos, hanem a szôrszínnel harmonizáló, annál valamivel sötétebb árnyalat. A szôr egyszínu, mahagóni vagy annál sötétebb, apró fehér foltok a mellkason és a mancsokon megengedettek. A szukák marmagassága 58–60 cm, súlyuk legalább 45 kilogramm, a kanok 60–68 cm magasak és legalább 50 kg súlyúak.
A bordeaux-i dog rokonsága az angol masztiffal kézenfekvô: a késô középkor vége óta rendszeres kutyacsere dívott a La Manche-csatornán keresztül Anglia és a kontinens között, 1572-ben I. Erzsébet királynô több angol masztiffot is küldött ajándékba IX. Károly francia királynak. A nagytestu, erôteljes kutyákat nemcsak az egyszeru emberek használták munkára, az arisztokrácia is kedvelte a tekintélyes megjelenésu ebeket. 1789-ben a francia forradalom kitörésekor sajnos sok szép példányt fôúri gazdájukkal együtt megöltek. Ha nincsenek az egészen az elsô világháborúig, elsôsorban Dél-Franciaországban nagy kedveltségnek örvendô állatviadalok, talán nem is maradt volna fenn ez a fajta. A kegyetlen ötletek terén kifogyhatatlan emberiség egyébként még szamarak ellen is harcba küldte kutyáit. Az amúgy jámbor csacsik patarúgásai igen veszélyesek voltak a küzdôtéren. Nagy hírnévre tett szert egy Mina nevu viadorkutya, ugyanis ez a szuka állítólag a különben kötelezô, fémbôl kovácsolt védônyakörv használata nélkül szállt ringbe, több medvét és bikát is megölve. A bordeaux-i dog történetében jelentôs szerepet játszó Pierre Mégnin így írt 1896-ban az Állattenyésztô c. lapban a fajtáról: „Megérdemelték nevüket, hiszen Bordeaux mészárosai hajdanában sokszor használták ôket. Olyan vadak voltak, hogy egy rendôrségi rendelet kötelezte a tulajdonosaikat, pórázon tartsák ôket, az ebek pofáját pedig szájkosárral lássák el.” Egy bizonyos dr. Frank 1906-ban a Marhapásztor c. lapban dicséri a fajtát: „A bordeaux-i dog sokkal többet megôrzött magában a kelták erôs jellemébôl, mint a masztiff. Valójában ô elôdeink híres-nevezetes kísérôebének származéka. Ereje szörnyuséges; a legizmosabb ember szükséges ahhoz, hogy féken tartsa. Az állkapcsa irtóztató. E fajta néhány szép példányával Spanyolország határán is találkozhatunk, bár számuk nagyon megritkult. Ama pireneusi tartományokban, ahol még mindig napirenden vannak a bika- és medveviadalok, manapság is szemtanúi lehetünk annak, ahogyan megmérkôznek ezekkel a fenevadakkal.”
Több kinológiai szakíró sok más nagytestu, dog típusú kutya mellett a bordeaux-i dogot is a tibeti dog leszármazottjának tekinti. Szerintük ez az ôsi kutya Tibet fennsíkjairól került az Ókorban a Közel-keletre, onnan pedig a népvándorlások során jutott el Európába. Egy biztos, nagytestu kutyák mindig ott alakultak ki, ahol az ember állandó harcban állt a vadállatokkal vagy embertársaival, vagy éppen mindkettôvel. A bordeaux-i dog feladata kezdetben az ember illetve annak tulajdonát képezô állatok védelme volt, de használták vadászatra is, s de fennmaradását mégis egy véres látványosságnak, a medve- és farkas viadaloknak köszönhette.
A Bordeaux-i dog egy a legősibb francia fajták közül, valószínűleg leszármazottja az Alans-nak és főként annak az alans vautre-nek, amelyről Gaston Phebus (vagy Febus), Foix grófja, a XIV. századi, Livre de Chasse című munkájában a következőket írta: "erősebben tartja a harapását, mint három agár". A "dogue" szó a XIV. század vége óta létezik. A XIX. század közepén Aquitanián kívül alig ismerték ezeket az ősi dogue-kat. Nagyobb állatok, például vadkan vadászatra, harcra (gyakran törvényesen), házak és jószág őrzésére illetve hentesek mellett használták őket. Az első francia kutyakiállítást 1863-ban, Jardin d'Acclimatation-ban rendezték meg. A Dogue de Bordeaux jelenlegi nevén került bejegyzésre. Különböző típusok voltak: a Toulouse-i, a Paris-i és Bordeaux-i típus, mely a jelenlegi dogue-ok őse.
A fajta annyira megsínylette a két háborút, hogy a második világháború után a kihalás veszélye fenyegette; a 60-as években tenyésztése ismét fellendült.
-1.standard (Caractére des vrais dogues) Pierre Megnin, Le Dogue de Bordeaux című könyvében; 1896
-2.standard J.Kunstler , Étude critique du Dogue de Bordeaux-ában; 1910
-3.standard, Raymond Triquet, Vet. Dr. Maurice Liquet közreműködésével; 1971
- 4.standard, a Jerusalem modell (F.C.I) alapján újraalakítva, Raymond Triquet a francia Dogue de Bordeaux Club elnöke, Philippe Serouil közreműködésével; 1993
Viselkedés, természet :
[Otilde]si harci kutyaként, a Dogue de Bordeaux kiváló őrzőkutya, feladatát bátran, de nem agresszíven látja el. Kiváló kisérő, gazdájához szeretetteljes és ragaszkodó. Nyugodt, kiegyensúlyozott, magas ingerküszöbbel.
A kanok karaktere normálisan domináns.
Már régóta szeretnék egy(sok) Bordóit, és most úgy néz ki, hogy teljesülhet ez a vágyam.
Miután nagyon kevés irodalom van erről a fajtáról, kérek mindenkit akinek vannak tapasztalatai, ossza meg velem
Minden érdekel!
