A stressz önmagában egy egészséges biológiai folyamat. A szervezet válaszreakciója a külső ingerekre. Ezért teljesen természetes, hogy minden ember életében jelen van. A kérdés az, hogy milyen szinten, és mennyire vagyuk képesek feloldani azokat. Pl. pihenéssel, relaxációs techinkákkal, sporttal, stb. Azokból, amiket írtál, nekem úgy tűnik, hogy a Te életedben is különböző stresszorok (stresszt kiváltó tényezők ) vannak jelen. Természetesen nem az a cél, hogy ezeket kiiktasd az életedből, hanem inkább az, hogy megtaláld őket. Aztán, egyenként meg kell vizsgálnod, hogy melyik stressz forrás az, amelyik akár pozitív hatást is gyakorolhat az életedre, mert pl. nagyob teljesítményre sarkall, amitől jobban érzed magad. Aztán azt, hogy, melyik az amelyik káros. Amelyikkel nem tud a szervezeted sikeresen megküzdeni, ezért testi tüneteket okoz, mint pl. a fogcsikorgatás. A pszichoterápia abban tud segíteni, hogy egy szakember végígveszi veled ezeket a stesszforrásokat, és segít neked eldönteni, hogy melyik káros és melyik hasznos. Segít abban, hogy a zavart okozó stresszforrásokkal, hogyan tudnál sikeresen megbírkozni. Abból amit leírtál, én úgy látom, hogy talán túl nagy benned a megfelelési vágy, a felelősség érzet, valamint túl erőssen akarod magadat védeni a külső hatásoktól, amelyek pedíg természetes velejárójuk az életnek (pl. átmenni az utcán). Azt hiszem ezeken kéne gondolkoznod, akár egyedül, akár pszichoterapeuta segítségével, és akkor a fogcsikorgatásod is enyhülne! üdv: Judit
Őszintén örülök, hogy az unokahúgod elindult a gyógyuláshoz vezető úton. Az való igaz, hogy a gyógyszerek önmagukban nem elegendőek a teljes gyógyuláshoz, de indokolt szedésük hozzásegít a megoldáshoz. Pszichoterápiával kombinálva pegíg (főleg, ha az unokahúgod is szeretne gyógyulni és a családja is támogatja ebben!) nagyon hasznos! További minden jót kívánok nektek, és, ha elfogadsz egy tanácsot, most hagyjátok egy kicsit gyógyulni. Ne faggassátok a beszélgetésekről! Ha van kedve mesélni hallgassátok meg, de ne nagyon kérdezzétek. Van a gyógyulásnak egy bizonyos menete, amit nem jó megzavarni!
Hááát, ahogy elmondtad, van oka bőven megbuggyanni abban a családban. Mindig csodálkozom azon, hogy mennyire _akarnak_ emberek bízni inkább minden másban, semhogy kilátsszon, ami nyilvánvaló, csak csúnya.
Annak különösen örülök, hogy ő mennyire meg akar gyógyulni, szerintem ez sokat fog segíteni neki. Mondtam a sógornőmnek, hogy azér látgasson meg máregyszer a hugi ha ráér, én is szeretném a tulajdon szemeimmel felmérni a különbséget... az igazság az, hogy én már nagyon régen yganakodtam, hogy vele ninscen rendben valami, sokmindenre gondoltam, elsősorban az öcsém otthoni viselkedésére, valahogy nem jutott eszembe a pánikbetegség... lehet, hogy azzal a szerencsés esettel állunk szemben, hogy valamikor a serdülőkor táján valamiféle hormon lefagyott az agyában, és ezt most a tablettákkal tudják pótolni... tudom, laikus magyarázat, de ebben reménykedek.
tán emlékszelmg rám, az unokahugom pánikbetegségével kapocsolatban kértem tőled tanácsot.
Gondoltam neked is beszámolok arról, mi is történt azóta:
Óriási szerencséje volt a huginak azt hiszem. Az érdi ideggondozóba került, felírtak neki kétfajta gyógyszert, az egyik a Rivotril, a másikat elfelejtettem, de ha kell rákérdezek, és ezeknek a piruláknak valami fantasztikus lett a hatása! Azóta nem probléma a közlekedés, nem törnek rá vizelési ingerek, sokkal felszabadultabb, és ami a csúcs: magától megölelte pl. az apját, ilyen már jó régen nem volt, tán emlékszel, hogy azt is írtam, hogy nem bírja elviseni az éritést. Az anyja majdnem sírt az örömtől, ahoygan beszámolt róla. MÉg korántsem gyógyult meg persze, de két hét mulva kezdődik nála a "beszélgetős" kezelés, amit szintén nagyon vár, és meg akar gyógyulni.
ól gondolod a fogcsikorgatás valóban a nappal felgyülemlett feszültségtől, stressztől lehet.
B
ecslések szerint a felnőttek 50-95%-a bajlódik esetenként fogcsikorgatással, és minden hatodik gyereket ugyancsak érint ez a szaknyelven bruxizmusnak nevezett állapot.
Ennek az állapotnak a kiváltó okát nem ismerik, de a szakemberek többsége úgy véli, hogy a bruxizmus nem más, mint a szervezet válasza a megnövekedett stresszre.
Olyan érzelmek is kiválthatják a fogcsikorgatást, mint az idegesség, a harag és a fájdalom. Az alvászavarok alkohol fogyasztása és bizonyos gyógyszerek (például antidepresszánsok) szedése tovább ront az állapoton. A fogsor hibás illeszkedése (malocclusio) is kiváltó ok lehet.
A
túlságosan erős önkontroll alatt álló, precíz vagy agresszív természetű embereknél gyakrabban fejlődik ki a bruxizmus.
A fogcsikorgatás kezelése többféle módon történhet: pszicho
terápiával, főként a stressz megfelelő kezelésével, valamint a szájba helyezhető mechanikus eszközökkel. Minden esetre, ha valaki csikorgatja a fogát, érdemes megbeszélnie ezt a problémát a fogorvossal, és az orvos tanácsa alapján kiválasztani a megfelelő kezelést.
Hallottam direkt fogcsikorgatás gyógyítására kitalált tréningről is, ahol pszichológus stresszoldó és viselkedés terápiát tart, gyógymasszőr stresszoldó masszázst végez és a tréning végén a fogorvos becsiszolja a fogadat.
A www.drvolomdental.hu oldalon elég sok információt olvashatsz a fogcsikorgatás kezelésének egyéb módszereiről.
Megkérdezhetem, hogy mit értesz azon, hogy a stresszen az életedben nem tudsz változtatni?
Kedves Tutpok! Amennyiben Csenge szopik, úgy az is normális lehet, ha akár 1 hétig sincs széklete, és az ha, ha naponta 5-ször kakil. Glicerines kúppal lehet próbálkozni, ha úgy látjátok hogy szenved, feszít a hasa. Amidazophen kúpot semmiképpen ne adjatok neki, ha nincs láza, mert az lázcsillapító, és egészséges babának nincs rá szüksége. Ha már egy hete nem kakilt, esteleg megpróbálhattok hőmérőt dugni fínoman a popsijába, ez serkenti a székelési ingert. Készüljetek fel, mert egy heti adag elég sok, és általában, nem bírja a pelenka (tapasztalatból mondom!). Ezért, ha elmentek valahová, mindíg legyen váltó ruha nállatok. üdv:Judit
Nem tudom, hogy idetartozik-e, de iranyadasban talan segithet.
Alvas kozben recsegtetem a fogaim. Ez engem ritkan zavar (van hogy felig-meddig felebredek, es abba akarom hagyni de nem tudom, csak ha teljesen felebresztem magam), de a ferjemet annal gyakrabban. Elmondasa szerint, ha megsimogatja az arcom abbahagyom. De en szeretnem nem felebreszteni minden ejjel (tudom mennyire rossz ilyent hallgatni, amig anyummal aludtam, o is ezt csinalta es nekem is borzongott a hatam tole).
Sajat tipp, hogy stressztol van - de arra nem latok eselyt, hogy csokkentsem a napi stresszadagom :)
Remlik mintha hallottam volna, hogy orokletes.
Szoval nem tudom, hogy egyaltalan lehet-e ezen valtoztatni es ha igen, kihez (milyen tipusu szakemberhez) kell fordulni?
Köszönöm Judit, hogy válaszolt a kérdésemre. Azt hiszem, hogy valami ilyesmivel próbálkozunk mi is. Hogy az anyu inkább rólam gondoskodjon a babucit hagyja meg nekem. Ez sem megy túl könnyen, mert amikor kitaláltuk, hogy akkor fözzön ránk, teljesen átrendezte a konyhánkat, mikor haza jött a férjem semmit sem talált. Azon kívül az anyu az egészséges zsírszegény étrend híve, én meg a szoptatás miatt nagyon kívánom a zsíros kaját meg a tésztát. Az anyu meg folyton azon aggódik, hogy meghízom, de legalább velem foglalkozik!
Most viszont az a gondom, hogy lassan egy hete nincs kakink. Ez normális? Mindenki mást mond. A védőnő azt mondta, hogy adjunk nekiglicerines kúpot. A gyerekorvos szerint normális, ha nem kakil. A sógornőm azt javasolta, hogy adjunk neki amidazofen kúpot és attól, majd megjön a széklete. Most melyik az igaz, tud ebben segíten? Elég sürgős lenne! Köszönöm
Köszönöm kimerítő válaszát. Jó lenne, ha a kórházban az orvosnak is lenne ideje elmagyarázni, hogy melyik vizsgálat miért történik és, hogy mi a jelentőségük. Az a rossz, hogy amint bekerül az ember az egészségügy karmai közé, mégis teljesen kiszolgáltatott lesz. sAjnos nekem már van tapasztalatom. Többször volt nőgyógyászati műtétem (mióma miatt). Tudom, hogy ez nem politizálós fórum, de úgy érzem amikor mndennap sztrájkolnak az orvosok a jobb fizetésért (amit maximálisan megértek és támogatok is) igazán elgondolkozhatnának aon, hogy az emberség nem pénz kérdés. Persze tisztelet a kivételnek!
Még egyszer köszönöm, hogy vette a fáradságot és ilyen hosszan válaszolt a kérdésemre!
Kedves Cili! Tudom, hogy a magzatvíz-vizsgálat (amniocentézis) nem túl kellemes dolog. A vizsgálat során, a hasfalon keresztül, egy tű segítségével vesznek mintát a magzatvízből. Szeretném azonban előre bocsátani, hogy én nem vagyok szülész-nőgyógyász, így nem tudom megítélni, hogy a te esetedben szükséges-e azt elvégeztetni. Azt viszont szívesen leírom, hogy mi a jelentősége az AFP szűrésnek, remélem, ez segít a döntésed meghozatalában.
Mi is az az AFP-szűrés? Az AFP mozaikszó, jelentése Alfa-Fetoprotein. Ez egy fehérjelánc, amely a magzat szervezetében termelődik. Élettani szerepe egyelőre nem tisztázott. A tudomány mai állása szerint az AFP leginkább az immunszabályozással hozható összefüggésbe. Ugyanakkor viszont az AFP mennyisége és néhány a későbbi születési rendellenesség (Down-szindróma, valamint a nyitott gerinc) között egyértelmű összefüggés mutatható ki. Írok tehát néhány sort ezekről is: A Down-szindróma egy olyan tünetcsoport, amely súlyos szellemi fogyatékosságok egyik leggyakoribb oka, de ezen kívül egyéb szervi problémákat (szívbetegségek, látó- és hallószervi fogyatékosság, stb.) is okoz. A Down-szindrómát a 21-es kromoszóma "triszómiája" okozza (ez azt jelenti, hogy kettő helyett három 21-es kromoszóma van a fejlődő magzat sejtjeiben). Megelőző vizsgálatok nélkül megközelítően minden 700 újszülöttből 1 születne ezzel a betegséggel. A rendellenesség nem örökletes, ezért családi előzmény nélkül is megjelenhet. A nyitott gerinc az egyik legsúlyosabb veleszületett rendellenesség, mely szűrési vizsgálatok nélkül minden 400. gyereket érintene. Itt a gerincoszlop elégtelen záródása miatt nagy a valószínűsége a gerincvelő sérülésének, mely bénuláshoz, az alsó végtagok gyengeségéhez vezet. Ezeknél a gyerekeknél az agyfolyadék is felszaporodhat, így sokszor vízfejűség (hydrocephalia) is kialakul, mely sebészi beavatkozással ugyan kezelhető, de gyakran szellemi visszamaradottságot okoz. Az ún. szérum-AFP szűrés ezekre a ritkán előforduló rendellenességekre hívhatja fel a figyelmet, már a terhesség 16. hetében. Az AFP ugyanis a magzat szervezetéből a kismama vérkeringésébe is bejut a méhlepényen keresztül. Koncentrációja az anya szervezetében a terhesség 30-33. hetéig folyamatosan növekszik, majd ettől kezdve a szülésig csökken. A terhesség 16. hetén, az AFP-vizsgálat során a kismamától vért vesznek, és laboratóriumi eljárással megállapítják, hogy a koncentráció mértéke megfelel-e a normálisnak. Ez csupán szűrőteszt, amelyben a. "normál érték" igen tág határok között változhat. Ebből az is következik, hogy normálistól eltérő érték egyáltalán nem biztos, hogy egyben a magzat betegségét jelenti. Amennyiben az ún. szérum-AFP érték a normálisnál magasabb, úgy felmerül a nyitott gerinc gyanúja, ha ez az érték alacsonyabb, akkor pedig Down-szindrómára gyanakszanak. Ilyen esetekben a vizsgálatot részletes genetikai ultrahangvizsgálat követi, illetve a magzatvíz AFP-koncentrációjának meghatározására és egyéb speciális vizsgálatokra is sor kerülhet. Az AFP-szűrővizsgálat eredményeit számos tényező befolyásolhatja. Ez a szűrővizsgálat például csak az éppen betöltött 16. terhességi héten hoz értékelhető eredményt. Mivel a teherbe esés pontos időpontját viszont sokszor nehéz meghatározni, ezért gyakran előfordul, hogy ezek az eredmények tévednek. Az érték attól is magasabb lehet a normálisnál, ha túl későn történik a mintavétel, viszont alacsonynak tűnhet, ha túl hamar veszik le a mintát. Ezen felül az anya testtömege is befolyásolja a koncentráció mértékét. Az anyai vérben az AFP-koncentráció ugyanakkor napszakonként is ingadozik, így a nem reggeli órákban történő vérvétel eredménye szintén megtévesztő lehet. Ma már az ultrahang vizsgálat sokkal pontosabb eredményeket mutat.(Egyes országokban, pl., Hollandia nem is használják már ezt az eljárást!) Ismételten hangsúlyozom, hogy a vizsgálat csupán szűrő, és nem diagnosztikai jellegű, ezért az átlagtól eltérő érték egyáltalán nem jelenti a magzat érintettségét is. A méhen belüli diagnosztikai beavatkozások közül azonban a legkevesebb kockázatot a magzatvízvétel jelent. Magzatvíz-mintavétel esetén annak a kockázata, hogy a terhesség megszakadjon, a tapasztalatok alapján körülbelül mindössze 1% (és nem 5%!). Ezt az 1%-ot kell összehasonlítani a magzat esetleges betegségének várható kockázatával. A 35 évesnél fiatalabb kismamák esetében az alacsony AFP-érték - amennyiben az elvégzett részletes genetikai ultrahangvizsgálat eredménye megnyugtató - nem jelent magasabb kockázatot a Down-szindróma előfordulását illetően, mint a magzatvíz-mintavétel a magzat elvesztése tekintetében (35 év felett nő a Down-szindróma előfordulásának esélye). Kérdésedre válaszolva tehát: az alacsony AFP-érték önmagában nem indokolja a magzatvíz-vizsgálatot, amennyiben az ultrahang vizsgálat nem mutatott rendellenességet, és te még nem töltötted be a 35. évet. Így nem sok esélyed van arra, hogy az említett fejlődési rendellenessége lenne a magzatnak, ezt azonban teljes bizonyossággal csak a magzatvíz vizsgálat zárhatja ki.
Neked is azt tudom írni, amit már sokszor hangsúlyoztam. Nevezetesen, hogy a gyermek születésével teljesen megváltozik a család szerkezete, és ez vonatkozik a saját szüleinkre is, akikból nagyszülők lesznek. Főleg az első unokánál, ezt nekik is nehéz feldolgozni. A legtöbbször merő jószándékból szólnak bele mindenbe, ami persze nagyon zavaró lehet. Főleg akkor, amikor az ember maga is még nagyon bizonytalan. Az is teljsen érthető, hogy te inkább magad szeretnél felnőni ehhez a feladathoz. Azonban, ahogy ezt te magad is írod, az sem célravezető, ha emiatt megromlik a viszony közted és az anyukád között. Én azt javaslom, hogy próbáljatok meg, olyan hasznos feladatot találni neki, ami kielégíti az ő segítség nyújtási vágyát, és nektek is hasznos. Pl. Fözzön rátok, kérjétek meg, hogy adja fel a csekkeiteket a postán, hozzon egy-két dolgot a piacról. Így talán ő is érzi, hogy hasznotokra van, és nektek sem terhes a segítség. Később, majd ez szépen be fog állni. üdv.Judit
33 éves vagyok, és 18 hetes terhes. A 16. héten levett AFP szűrés túl alacsony értéket mutatott, ezért javasolták, hogy - bizonyos fejlődési rendellenességek kiszűrése miatt - végeztessek magzatvíz vizsgálatot. A 13. és a 18. héten végzett Ultrahang vizsgálaton azonban mindent rendben találtak. Tanácsot szeretnék kérni, hogy elvégeztessem-e a magzatvíz vizsgálatot. Eléggé félek tőle, mert úgy hallottam, hogy ennek a vizsgálatnak 5% vetélési aránya van, de azt sem szeretném, ha fejlődési rendellenességgel születne a kisbabám. A választ előre is köszönöm: Cili
Problémád teljesen érthető, és azt hiszem nem vagy egyedül vele! A gyerek születésével nagyon sok minden megváltozik a az ember és közvetlen környezete életében. A nőből és férfiból apa és anya is lesz, az anyuból, apuból nagypapa nagymama és így tovább. Ez természetes folyamat, és az is, hogy sajnos vagy nem sajnos nincsen nyereség veszteség nélkül. És ez még egy oly gyönyörű dolog esetében is így van, mint a szülővé válás. Ebbe az is beletartozik, hogy néha a régi barátok is eltávolodnak egy időre, vagy akár örökre is. Ez persze fájdalmas, elhiszem. DE jönnek új barátok, új emberek, akikkel hasonlók a problémáitok, hasonló élethelyzetben vagytok. Csak észre kell venni. Egy anyaságról szóló könyvben olvastam, hogy meg kel becsülni a játszótéri ismerősöket is. Először én is tartottam tőlük, de ma már nyitottabb vagyok a játszótéri beszélgetésekre is. Ezek persze sosem olyan mélyek, mint egy igaz baráti beszélgetés, de adott estben igazi barátokra is lelhet az ember. Mióta anya vagyok én is vesztettem el sajnos egy-két régi barátot, de nyertem is új, nagyon értékes embereket. Vannak olyan barátaim is akikkel nem beszélek akár hónapokig, de amikor találkozunk ugyanonnan tudjuk folytatni a beszélgetést ahol abbahagytuk. Azt tanácsolom neked, hogy legyél egy picit nyitottabb az új emberek társasága felé, és ne próbálj görcsösen ragaszkodni a régi kapcsolatokhoz. Az igazán értékes kapcsolatak biztos megmaradnak, akik pedíg azért hanyagolnak, mert mióta "gyerekes" lettél nem férsz be a társaságukba, valószínűleg nem tartoznak ezek közé. Amit a férjedről írsz az is teljesen érthető, és ahogy tapasztalom szintén nem egyedülálló történet. Hogy messzire ne menjek, többé - kevésbe nállunk is jellemző állapot. Szerintem az a fontos, hogy egy kapcsolaton belül a felek érezzék, hogy egymásért is dolgoznak, és ne a kapcsolatukból kifelé nézzenek, hanem befelé építkezzenek. Ez sokszor nehéz és fárasztó, de ha a mindketten becsülik a másik munkáját akkor könnyebb elviselni. Biztos a párodnak is szüksége van kikapcsolódásra próbálj meg ilyenkor csatlakozni hozzá. Az is jó módszer, ha minden héten előre megbeszélitek, hogy mikor lesz közös program és ehhez megpróbáljátok tartani magatokat, és akkor van mit várni akkor is, ha éppen megy a hajtás. Próbáljatok meg két hetente, havonta egy hétvégét csak kettesben tölteni, vagy elutazni valahová, és ezt jó előre szervezzétek meg, és akkor megint lehet valami közösre készülni. DE addíg is nagyon fontos, hogy minden nap örizzétek a lángot, akár egy öleléssel, akár egy kedves szóval! Sok sikert! üdv: Judit
Már nagyon régóta tervezem, hogy írok neked, de meghalni sincs se időm, se energiam. MOst lesz 5 hetes Csenge a kisányunk.Gyönyörő és egészséges, 3700g.-al született. A nődoki akit ajánlottál szuper volt. Az egész szülés bár fajdalmas, de pozitív élmény volt számomra. Rögtön mellre tették a babucit, bár még nem tudott szopizni, de olyan megnyugtató volt. Azóta már volt egy pár aggodalmunk, de szerencsére minden megoldódott. Most viszont a segítségedre lenne szükségem. A helyzet a következő. Nekem is nagyon sokat dolgozik a férjem. Úgy látszik ez általános. Az anyukám viszont már nyugdíjjas és sokat segít. Vagyis hát, pont ez a baj, mármint nem az, hogy segít... Hogy értsd, CSenge az első unoka a családban. Én nem vagyok már éppen fiatalnak mondható az első babához, 36 éves vagyok. Van egy bátyám, aki 40 múlt, de ő nem úgy néz ki, mint aki valaha is családot fog alapítani. Szóval az anyu már alig várta, hogy nagymama lehessen. Úgy kellettt már a szülőszobáról is kitessékelni. Úgy viselkedett, mintha lealábbis ő szülne. Mióta itthon vagyunk, minden nap itt van nállunk. Először még nagyon fáradt voltam nem is jött rosszul a segíség, de már akkor is gyakran az idegeimre ment. most viszont már nem bírom elviselni. A múltkor mikor le akartam orrszívózni a porszívóval az orrát a babucinak hisztériás rohamot kapott, hogy én kínzom a gyereket, stb. Amikor Csenge nem kakilt 3 napig (az orvos ugyan mondta, hogy ez normális szopizó gyerekekenél) kúpot akart velem beadatni neki. Aztán már nem bírtam vele és csúnyán összevesztünk. Konkrétan odáig fajult a vita, hogy haza küldtem. Ez 3 napja volt, azóta nem beszéltünk. Érzem, hogy ez így nincs redjén,és sajnálom őt, mert ő csak jót akart, de Csenge a mi gyerekünk, és elhiszem, hogy ő mindent jobban tud, de én is szeretném megtanulni, hogyan kell vele foglalkozni. Nem beszélve arróll hogy a férjem is tiszta ideg, hogy amikor végre hazajön az anyu ott téblábol. Na. most mit tegyek, hogy ne bántsam meg az anyut, de mégse szóljon bele mindenbe? Köszönöm a válaszod
Kedves Judit! Én most jelenleg Gyed-en vagyok otthon, és az a problémám, hogy nagyon egyedül érzem magam. A kisfiam másfél éves. A férjem nagyon sokat dolgozik, szinte csak aludni jár haza. A fiunkat nagyon szereti és velem is kedves, szóval a világért sem akarom szidni, de rám már semmi ideje nem marad. Pedíg én úgy szeretnék egy kicsit beszélgetni vele. De ő nagyon leterhelt, és már én is elég fáradt vagyok. A barátaimnak még nincs gyerekük, és teljessen más életet élnek sokat dolgoznak ők is, nagyon eltávolodtam tőlük. Van egy pár ismerősöm a játszótérről, de ezek nagyon felületes kapcsolatok. A kérdésem az lenne, hogy rendjén van-e ez így, vagy én csinálok valamit rosszól, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, pedíg van ey gyönyörű egészséges fiam, egy működő kapcsolatom, de mégis... köszönöm
Valóban igaz, hogy a Gyed ill. Gyás első napjától, a Gyes utolsó napjáig ingyenesen részt lehet venni az állami oktatásokban, szakirányú képzésekben, valamint az államilag akreditált képzésekben is. Azt, az adott intézménynél lehet megtudni, hogy akreditálva van-e. Ha többet akarsz tudni errről, akkor az 51/2002-es kormányrendeletben nézhetsz utána.
Azt hallottam, hogy a GYES-en illetve GYED-en levő kismamák továbbtanulás esetén díjmentességet élveznek. Meg tudnád mondani, hogy ez pontosan mit jelent? Milyen tanfolyamok, iskolák tartoznak ide?
Előbb-utóbb összeszedem magam, és írok :) Igazából nem sok változás van, azt leszámítva, hogy május vége óta dolgozom. De a te munkád továbbra is szebb :)
Ha WordPad-et vagy Notepad-et használsz a Word helyett, normálisan fogja betördelni a hozzászólásokat. A Wordöt valamiért nem bírja, és nem tűnik úgy, hogy az idő folyamán indexék javítanának ezen valamit.
Alapvetően egyet értek Alpeddel. Úgy másfél éves korig valóban nincs sok értelme ideológiai magyarázatokba fogni a nevelés területén. Valóban jobb elkerülni a vitás és a veszélyes helyzeteket. Figyelni kell arra is, hogy nehogy túlfáradjon a gyerek, mert akkor még nehezebb vele. Én sem vagyok az idomítás híve, szerintem is sokkal többet megértenek a gyerekek, mint azt mi gondolnánk.
Nagyon fontos azonban, hogy érezzék, hogy nem ők az irányítók a családban, és bár az igényeik és a kívánságaik maximálisan méltányolva vannak, jó, ha érzik, hogy a szülő kezében van a vezetés. Ha ez nem így történik az a gyereknek is rossz, és szorongást kelt benne, mert ő valójában még pici és túl nagy súllyal nehezednek rá a világ dolgai.
Minden családban ki kell, hogy alakuljon egy egységes értékrendszer, hogy mit szabad és mit nem. Ez is teljesen egyéni, de jó, ha a szülők véleménye nagyjából megegyezik.
Mi osztályoztuk a szabad, és a nem szabad dolgokat. Első helyen az ön és köz- veszélyes dolgok állnak. A második helyen az áll, ami nekem vagy másnak nem esik jól. A hármas pedig a társadalomban cikis dolgok, pl. orrtúrás stb. Mikor megtiltok valamit, mindig elmagyarázom, hogy miért teszem, de, ha látom, hogy már tudja, hogy nem szabad és direkt csinálja, hogy megnézze, mi történik, ha olyat csinál, amiről tudja, hogy nem szabad, akkor nem magyarázok többet, hanem megszüntetem azt a dolgot, amit addig csinált. Pl. tudja, hogy egyedül nem szabad kimásznia a kádból, mert veszélyes, százszor elmagyaráztam már neki, de sokszor mégis próbálkozik vele, először emlékeztetem rá, hogy már megbeszéltük, hogy veszélyes, kilátásba helyezem, hogy mi fog történni, ha nem hagyja abba, (vagyis hogy ki fogom venni a kádból) ha még mindig próbálkozik, fogom magam kiveszem és kész. Aztán jön a sírás, és újból megbeszéljük, hogy miért vettem ki a kádból. Ilyenkor általában, kíváncsi is arra, hogy hol vannak a határaim. A szidás és a büntetés is egyéni lehet, de ebben sem árt az összhang a szülők között. Nálunk az alap bünti az, hogy a szobájába kell mennie gondolkodni. Most már szinte magától bemegy, ha hülyeséget csinál. Tulajdonképpen gyerekre válogatja milyen szigor jön be nála, én semmiképpen nem vagyok sem, a testi fenyítés sem a szeretet megvonásos lelki terror híve. Még a popsira verést sem kultiválom. Szerintem elég, ha a gyerek megérzi, hogy rosszabb neki, ami attól fog történni, amit csinál, ahhoz, hogy abbahagyja azt. Ezen kívül elég jól lehet a gyerekek empátiájára (beleérző képességére) alapozni. Viszont tekintettel kell lenünk az érzékenységükre. Fontos, hogy még, ha meg is tiltunk valamit, akkor se vonjuk kétsége azt, hogy mit érez, vagy, hogy mit szeretne. Pl. azt elfogadhatjuk, hogy nem szeretne aludni, de azt nem, hogy nem alszik, ha álmos.
Nálunk a délutáni alvás egy ilyen neuralgikus pont, amikor néha fel kell elevenítenem Julcsának, hogy mi történik, ha direkt nem alszik. Mivel, én átölelve altatom, neki rossz, ha kimegyek a szobájából. Általában elég, ha meglebegtetem annak a lehetőségét, hogy ha nem próbál aludni kimegyek, és hatást érek el, de néha meg is kell mutatnom, hogy tényleg kimegyek, hogy felelevenítsem benne az érzést. Ez sokszor nekem fájdalmasabb, mint neki, mert rossz látnom, hogy sír, de látnia kell, hogy következetes vagyok.
Szóval, szerintem ebben, mint oly sok másban, nincsenek kőbe vésett szabályok. Megint csak azt tudom mondani, hogy a legfontosabb az odafigyelés, az empátia és a következetesség, és természetesen a követendő viselkedési minta!
A következetességet és a viselkedési mintát arra is értem, ahogy a szülők egymással viselkednek konfliktus helyzetben!
Üdv. J.
Bocs a külalakért, de word-ből másolom át a válaszaimat, miután egy párszor ráfáztam, és elszálltak a válaszaim.
Mi ezt úgy oldottuk meg, amíg kicsi, és nem fogja föl a dolgokat, hogy persze rászólás mellett mi védekeztünk úgy, hogy pl. a konektorba dugtunk egy tömítőt, lehet kapni, a konyheszékrény ajtajának fogantyúját összezártam, a törékeny dolgokat a polcokról feljebb pakoltam, hogy ne érje el, a TV - Hivi - Videó állványt fóliával lekötöttük, hogy csak távirányítóval lehessen irányítani. Ezek apró trükkök, amik nálunk beváltak. És persze közben azért mindig rá kell szólni, nem üvölteni, csak finoman, hogy "nem szabad". Ez a korszak nem tart sokáig, át kell vészelni. Utána mikor már nyílik az értelme, meg fogja érteni, ha szépen elmagyarázod neki.
Nálunk ez bevált. Tudom, hogy nem könnyű időszak.
Kedves Judit
Írd ám meg, ha én is valamit nem jól csináltam, bár az én kisfiam már 5 éves, úgyhogy túl vagyunk ezen a korszakon, most már szépen elmagyarázva mindent megért.
Egyébként pont azért kérdeztem meg, hogy ne kelljen parázni a gyerek 18 éves koráig, hogy most kétméteres lesz, vagy nem ;)
Lenne még egy kérdésem, ha nem unsz még :)
Nyilván csak a lényeges és fontos dolgokat tiltjuk meg, mint például a konnektorok piszkálása. De hogyan lehet hatásosan tiltani?
A fizikai erőszak nem a kenyerünk, a lelki terrort (villogó szem, összeszorított száj, hideg hang) nem szeretném alkalmazni, minden egyéb amit ismerünk nem működik. Egyébként lehet, hogy ezek a csúf dolgok sem működnének, de nem is szeretnénk kipróbálni. Tehát amit tiltunk, azt továbbcsinálja, vidám, tudálékos ném-ném-ném hangicsálással.
Hogy lehet úgy tiltani, hogy hatásos legyen, de mégse hasonlítson a kutyaidomításra?
Én nem értek egyet azzal a barátnőddel, aki szerint az étkezés az egyik legbonyolultabb dolog a gyermeknevelésben. Szerintem a gyerekek még pontosan tudják, hogy mire van szüksége a szervezetüknek és nekünk szülőknek nincs más feladatunk, mint figyelni a jelzéseikre, és jó példát mutatni az étkezés területén is. A gyermekek még közelebb állnak a természethez és az állatvilághoz, nincsenek még a civilizáció által megfertőzve. A táplálkozás számukra önmagáért való, és nem teljesítmény. Jó lenne, ha nem tennénk rá mi sem teljesítménykényszert!
Az őseinknek annó, nem volt minden nap mit enniük, ezért amikor lehetett alaposan belaktak és aztán több napig koplaltak, hogy kitisztuljon a szervezetük. A gyerekek is hasonlóan táplálkoznak. Vannak napok, amikor nagyon sokat esznek, másnap viszont kisebb fajta böjtnapot tartanak, Sokszor nagyon egysíkú a táplálkozásuk. Van, hogy pl. csak kakaót akarnak inni, másnap banánt, vagy krumplit. Ebben sincs semmi rossz. Idővel szépen be fog állni a táplálkozásuk, ha a szüleikkel együtt esznek, reggelit, ebédet, vacsorát stb. Nagyon fontos, hogy a szülők mit esznek, ha sok édességet fogyasztanak a gyerektől sem várható el, hogy megvonja magától, de ha a szülők egészségesen táplálkoznak a gyerek magától átveszi azt. Persze akadnak egyéni szokások, pl. egyik gyerek imádja a savanyú gyümölcsöket, másik ki nem állhatja stb.
A szoptatásról való leszoktatás pedig teljesen egyéni, nem léteznek általános érvényű szabályok. Magam is többször próbáltam Julcsa lányomat leszoktatni. Először, 15 hónapos korában még túl korainak bizonyult, de azt elértem, hogy már csak este és reggel kapott cicit. Addigra már mindent evett. Ezután 18 hónapos korában, már könnyen ment a leszoktatás, mert csak a reggeli és az esti szopit kellett elhagyni. Első este kicsit durcáskodott, de másnap már könnyen elaludt. Érett volt a leszokásra. Közben kiderült, hogy már terhes voltam Bálinttal és valószínűleg ezért éreztem azt, hogy elegem lett a szoptatásból. De ez sem törvényszerű. Ismerek olyanokat is, akik végig szoptattak a terhességük alatt. Akadnak olyanok is, akik a két gyereküket együtt szoptatják ( un. tandemszoptatás). A lényeg az, hogy a baba és a mama igénye összehangolt legyen.
Arról nincs konkrét számadat, hogy mennyit lehet fogyasztani egy kisgyereknek az általad felsorolt tejtermékekből, de én azt gondolom, hogy a leírt mennyiség abszolút egészséges, és inkább örülj neki, hogy ilyen jól eszik a babád!
Összefoglalva: Szerintem nincs azzal semmi baj, ahogyan táplálod a babádat, talán kevesebbet kellene foglalkoznod a külvilág, főleg a mamád!, véleményével. Ahogy másban is, ebben is hagyatkozz a babád igényeire, és ne csinálj problémát egy teljesen természetes folyamatból, mint a táplálkozás!
A szoptatásnak az első fél évben van a legnagyobb jelentősége, de az első évben, mint főtáplálkozás meg lehet tartani és közben igény szerint el lehet kezdeni a mellétáplálást. 2 éves korig pedig, mint melléktáplálkozás és lelki szükséglet funkcionálhat. Persze, ebben is jócskán akadnak ellenpéldák. Előfordulhat, hogy valaki nem tud szoptatni (jóval kevesebben, mint ahányan ezt hiszik, de ez egy másik téma) és tápszert kényszerül adni a gyerekének, de ismerek olyat is, hogy valaki 5 éves koráig szoptatta a gyerekét. Mindkét esetben egészséges gyermek fejlődhet kellő odafigyeléssel.
Remélem sikerült megerősítenem az önbizalmadat!
U.I. Az elég nagy szamárság, hogy a jól és sokáig szopó gyerkek dundibbak lesznek. Sőt (bár ez nem tudományos tény, csak megigyelés) én inkább azt látom, hogy ha később sem csinálnak gondot az étkezésből, azok a gyerekek, akik nem nélkülözik a természetes táplákozást, később sem esznek többet,mint amennyit a szervezetük kíván, így kisebb az elhízás veszélye!
Ha kell jó tanács, kazalnyival tudok szolgálni, de persze ez csak vicc ;)
Inkább te segíts nekem egy kicsit :)
Emlékszel, én szoktalak kajakérdésekkel zargatni! Ez is erről szól: nagy meglepetésemre nekem annyira sikerült szoptatni (soha nem gondoltam volna ;) hogy a baba még mindig elég aktívan szopik, pedig már egy éves. A doktornő szerint gyönyörűek az arányai (egyébként is gyönyörű, csak tudnám, ki volt vörös hajú a családban! :)
Tehát a méretei: 79 cm és 10,3 kg. Nagyszerű dolgokat csinál, 26 lépés után megszavaztuk, hogy jár (teljesen magától), zenére táncolgat, ügyesen elbánik a babamotorral - egy nap kellett ahhoz, hogy az új motorra megtanuljon támaszték nélkül fel és leszállni, és kidolgozta az Y fordulást ;) Rajzolgat grafitrúddal (és _akar_ rajzolni, mert direkt azért is nyúlkált már). Stb, stb, stb :)
Én elégedett vagyok, sőt büszke! :) De...
Paráztatnak :)
Mégpedig azzal, hogyha tovább szopik, óriás lesz, mert túl sok növekedési hormont kap. Ez az anyukám álláspontja. A játszótéren pedig egy másik anyuka szeretettel mutogatta az igencsak komolyan pufók gyerekét, és azt mondta, azért ilyen erős (hmm...), mert sokáig szoptatta.
A dokinőnk is azon az állásponton van, hogy ideje elkezdeni az elválasztást, ami nagyszerű dolog, csak épp a baba nem szeretné :) Neki igazi paradicsom volt a védőnő javaslata, hogy nyár végéig szopizzon annyit, amennyit akar. Sokat akart. Most picit beteg lett, tehát még többet akart szopizni, és én nem is sajnálnám, de nekem sikerült az utóbbi másfél hónapban 5 kilót fogyni, és mivel lassan kezdem elérni a versenysúlyomat, azt hiszem, itt az idő némi lazításon gondolkodni :)
Tehát elkezdtem megpróbálni elhagyni a déli szoptatást, hogy helyette ebédeljünk, amivel csak annyi a gondom akadt, hogy megfigyeltem: ha délben nem valami tejterméket (joghurtot, túrót, kefírt) kap, akkor még szopni is akar. Simán bevág 2 dl joghurtot magában, vagy gyümölccsel elkeverve, különösen ha közben kicsit rohangálhat. Kérdés, hogy mennyi ilyen tejterméket ehet meg egy egyéves baba? Nem túl sok ez a 2 dl? Vagy lehetne több is, több alkalommal?
A másik kérdésem, hogy tényleg katasztrofális-e (anyukám), hogy a baba nem délben eszik főzeléket, hanem este. Ugyanis este úgy tűnik, nemcsak megeszi, hanem igényli a meleg ételt, és annak nem kell tejesnek lennie (bár utána lefekvés előtt úgyis szopizik...). Ugyanazt az ételt délben kiköpi, este pedig örömmel bevágja.
Anyu szerint ez nagyon rossz szokásokat alakít ki benne.
Hát beszéltem egy barátnőmmel, aki szintén nem nagy etetőművész, és megbeszéltük, hogy az egész anyaság leghúzósabb része az etetés, de okosabbak nem lettünk :) Tehát a sok blabla után a kérdéseim:
1. Tényleg óriás lesz a baba, ha tovább szoptatom?
2. Kis duci töltöttgalamb lesz, ha tovább szoptatom? (ha mellette nem tömöm más étellel, csak annyit adok neki, amennyit megeszik)
3. Mennyi joghurtot, kefírt, túrót és sajtot ehet meg egy ekkora baba?
4. Elkések-e valamivel, illetve kárára válik-e, ha nem most alakítom ki a rendszeres, európai stílusú étkezési rendet?
5. Jól sejtem, hogyha majd több étkezésre futja az étvágyából, akkor úgyis eszik még 'komoly' ételt délben?
hát nem mondom, hogy nincs igazság abban amit leírt, de szerintem ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog. Már jó párszor leültünk beszélni, hogy ez így nem mehet tovább, de mindíg vádaskodás lett a vége, hogy én egy mihaszna alak vagyok, aki folyton TV-t néz és bulizik a haverjaival, és, hogy neki ugyanúgy jár a kikapcsolódás, mint nekem. Végül aztán fogom magam és elhúzok. mOst is itt vagyok a szüleimnél. Megfürdettem a gyerekeket, de kibírhatatlan volt otthon a hangulat. Lehet, hogy este lenézek a társaságomhoz és sörözünk egy kicsit. Közben tudom, hogy ő otthon ül, és utál engem, de ez már egy ördögi kör nagyon nehéz kiszállni. Sokszor már magamat is utálom miatta. Na jó, most visszaolvastam amit írtam, elég siralmas.
Minden jót, és további kellemes szombat estét mindenkinek!
