most visszaolvastam mindent, amit eddig írtál, mert nem akarok rész-igazságokra reagálni. Szerintem:
- Te egy kivételes pasi vagy abból a szempontból, hogy mélységében és tudatosan gondolkozol a nehézségeidről
- képes vagy látni a feleséged helyzetét, nézőpontját is (ha nem is a viták hevében, de már mikor írsz róla, mindenképp)
- képes vagy segítséget kérni, és beismerni, hogy nem megy az, amivel próbálkoztál.
Nagyon jó, hogy beszélsz róla, ne hagyd abba!
De a köztetek lévő problémák már nem biztos, hogy azon a szinten vannak, amit egy tanácsadó fórumon meg lehet oldani. Hiába látod te az ő szemszögéből is a helyzetet, ha ez rajtad pillanatnyilag nem segít, és ha ez nem kölcsönös. Róla nem tudtunk meg sokat, nem tudni, szerinte mennyire komoly a helyzetetek. Ha belátja, akkor lehet, hogy belemegy vmilyen közös gondolkozásba (pszichológus, párterápia segítségével). Ha nem, akkor vhogy rá kell döbbenteni, hogy részedről tényleg komoly és tarthatatlan ez az egész - erre nagyon jó lehet, amit Judit mondott, hogy elmész pár napra. Ezt már nem tudja annyival lesöpörni, hogy "persze már megint sörözik a haverjaival ahelyett, hogy velünk lenne".
Szerintem amire szükségetek van, az az, hogy mindketten kb. ugyanúgy lássátok a problémátok nagyságát (értsétek, mi bántja a másikat), és KÖZÖSEN javítsatok a kapcsolatotokon. Ha ezt eléritek, akkor sem leszel vasárnapi apuka, ha végül együtt mégis úgy döntötök, hogy külön folytatjátok, mert a jó kapcsolat megmarad.
Szerintem:)
Hát tudom, hogy egyszerűbb tanács lenne, hogy éjjfélkor vigyél ki temetőbe 3 csokor fokhagymát és Mekka irányában dobd el a fejed fölött - főleg mert ezt egyedül is meg tudnád tenni, de szerintem a kapcsolatotok rendezéséhez 2 ember kell (ahogy az elrontásában is többen működtetek együtt). Amit én látok, hogy benned van készség a problémamegoldásra.
Most a nyolcadik honapban vagyok. A terhessegre nem igazan reagalt sehogy a kislanyom. Nott a pocakom, sokszor megmutattuk neki, hogy ott a kisteso, simogassa meg a pocim, es altalaban meg is tette, de ennyi. (A pici, ha minden igaz fiu lesz.) A szopizasi kedve sem valtozott. Az etvagyan nem tunt fel, hogy megvaltozott volna a tejem ize. Most is szoptatom, naponta haromszor, reggel delben es este. Ezek mind elalvas (reggel tovabbalvas) elotti szopik. Lehet, hogy ha nem lettem volna terhes, mar lecsokkentettem volna csak az estire, de mivel azt gondoltam a masodik miatt ugyis visszaszokik, nem erolkodtem.
Az a nagy büdös helyzet, hogy én is tudom, hogy szar az ügy. Én sem akarok vasárnapi apuka lenni. És igaza van a JUditnak, hogy ezzel az egésszel magamat köpöm szemen. De azért én is férfi lennék, vagy mi a feleségem egyfolytában terhes meg szoptat meg ideges meg fáradt, meg mostne, meg most fáj a fejem. Jó tudom, hogy ez rosszúl hangzik, főleg sok nő számára. Én igenis tisztelem és becsülöm a női nemet, de fakír nem vagyok. Nekem is vannak vágyaim, és ezt talán a feleségemnek is meg kellene értenie. Tudom, hogy ezt az egészet végülis a gyerekek szívják meg, de mit csináljak. Szerinted?
Túléltük az ünnepeket, bár koránsem volt az egész boldog mézeskalács-sütögetés, de azért próbáltam arra gondolni, amiker írtál, és legalább én nem kezdeményeztem vitákat a nővéremmel. Ő persze nem nagyon állta meg szó nélkül, hogy a kisebbik gyerek még velünk alszik, szopik stb., de próbáltam elengedni a fülem mellett. Nem tudom miért, vannak ilyen emberek, akik misszionárius módjára nem tudnak lejönni arról, hogy meggyőzzenek: csak az ő útjuk helyes. Nekem sem tetszik, hogy rácsap a gyerekei fenekére, meg hogy nagyon ritkán dícséri meg őket, de ez egyrészt nem az én dolgom, másrészt mindent összevéve kiegyensúlyozott gyerekek, akik e mellett sok jót is kapnak a szüleiktől. Ő miért nem tudja azt nézni, hogy a gyerekek jól vannak, szociálisak, mindenhol jól érzik magukat? Az általam halálosan elkényeztetett gyerekeim, akik nem tanultak meg 4 hónaposan egyedül játszani, majd örökre magányosak lesznek, mert az oviban, iskolában nem játszik velük senki! Mert ugye nem tudnak egyedül játszani... Esküszöm a gyereknevelés legnehezebb része az a sok jó tanács! Mindegy, ez már nem számít, csak még itt kidühöngtem magam:)
Viszont új fejlemények vannak a viszonyt folytató barátnőméknél is. Azóta kitálalt a férjnek, és most már hivatalosan "gondolkozik", melyiket válassza. Otthon lakik, de találkozgat a szeretővel is. Én nem tudom, hogy ez a nyílt bizonytalanság meddig bírható egy kis 2 éves számára komolyabb következmények nélkül? Te mit gondolsz?
Ezt egy kicsit neked is írom, gergelykeke. Nem okoskodni meg ítélkezni akarok, tudom, hogy nem egy paradicsomi párkapcsolatból vezet az út egy szerető karjaiba, de átgondoltad a következményeket? Lehet, hogy a feleséged nem fogja humorosan felfogni, és hamarosan ott találod magad, hogy minden második vasárnap elviheted a gyerekeid az állatkertbe, azt' annyi. NEM csak a közül lehet választani, hogy szenvedsz a feleségeddel, vagy szeretőd lesz! Szerintem.
Először is gratulálok az új Jövevényhez! A Te eseted tipikusan az az eset, amire azt mondják, hogy "egyik kicsi másik pici". Az biztos, hogy előszőr meg kell várni, hogy mit reagál a terhességedre a gyerek. Még elég pici, szerintem emlékszik is rá, milyen volt amikor ő volt a hasadban, ezért szerintem teljesen természetesen fogja fogadni. A kis korkülönbség miatt ők szinte ikrek lesznek. Erre fel kell készülnötök. Valószínűleg a baba megszületásekor valóban jobban fogja igényelni a törődést, de ez teljesen természetes. MInt az is, hogy féltékeny lesz rá. Az nem lenne egészséges, ha nem lene az. Van egy pár kérdésem. Szopizik még a kisgyereked? Fiú,vagy lány? Hányadik hónapban vagy ?
Az a helyzet, hogy én nem vagyok ilyen megértő, mint Tétimi! Szerintem a megcsalás nem egyenes dolog, és arra üt vissza aki megteszi. Azt is mondhatnám, hogy gyáva dolognak tartom. Muszáj leírnom, hogy emailben mi már többször értekeztünk G.-vel, ezért többet tudok a kapcsolatukról, mint az a topicból kiderül. Véleményem szerint nem tetted jól, hogy engedtél a kísértésnek. Én most is azt javaslom, mint már annyiszor, hogy, ha úgy érzed, hogy mindent megtettél a feleségedel való kapcsolatodért, de kudarcot vallottál, vagy már nem szereted őt, akkor inkább lépj ki a kapcsolatból tisztán (már amennyire ezek után lehet), és tiszteld meg őt és ,magadat annyira, hogy nem kezdesz hazudozásba. Még akkor sem, ha gyerekeid vannak. A gyerekek úgyis érzik, ha valami nincs rendben, és csak szoronganak. Jobb, ha nem mérgesedik el a kapcsolatotok, mert az a gyerekek rovására mehet. Én a helyeben egy kis időt kérnék. Talán el mehetnél egy hétvégére egyedül valahová, hogy átgondold a dolgot. Talán, ha a felséged érzi, hogy komoly a baj, kicsit jobban összeszedi magát. De, ha elkezded ezt a megcsalós játszmát, komoly a veszélye, hogy a kapcsolatotok sem fog megjavulni, és még magadat is megutálod!
Ne haragudj, ha kicsit keményebb voltam, de én ezt a lépésdet komoly dolognak tartom!
Masodik gyerekemet varom, az elso 16 honapos lesz, mire megszuletik a baba. Nem nagy kulonbseg, de mi szerettuk volna igy. A kerdesem az lenne, hogy fel lehet e kesziteni valahogy a 'nagyot' a kicsire? Vagy hagyjuk, varjuk meg hogyan reagal?
Milyen valtozasokra keszulhetunk fel vele kapcsolatban? Sokfelet hallottam, hogy visszaesik kicsit, ujra babas lesz, raadasul feltekeny a picire. Ezek remhirek, vagy tenyleg van bennuk valami?
Nerm szeretnék beleszólni, de szerintem ne mondd el a feleségednek!Most még van esély az újrakezdésre, de ha elmondanád, szerintem felégetnéd a hidat.
Egyébként mi történt köztetek (a másik lánnyal)?
Az is elofordulhat, hogy ez a kapcsolat jót fog tenni a házasságodnak. Otthon türelmesebb, megértobb leszel, esetleg így a dolgok maguktól is megoldódnak. Vesztenivalód nem sok van. Én azt vallom, amirol nem tud, az nem érdekli.
Így visszaolvasva - nem lehet most egyszeru nektek a feleségeddel!
Ahogy én is olvasgatok különböző topicokat, úgylátszik, hogy csak a nőknek van problémájuk. Én már szinte szégyenlem, hogy férfi létemre, lelkizek itt. De sajna, elég gázban vagyok. Már írtam, hogy nem oké a házasságom, Sajna ez nem javult az elmúlt időben. Sőt. És ami a fő gáz. Jelentkezett az a bizonyos harmadik. A nyár végén egy buliban megismerkedtem egy helyes huszonéves csajjal, de akkor még nem történt semmi. Bíztam benne, hogy még rendbe jöhet a dolog a feleségemmel. Nem mertem kockáztatni a gyerekeimet sem. Aztán pár hete összefutottunk az utcán, beültünk kávézni és számot cseréltünk. azaz ő adta meg a számát, még egyszer, amit ez esetben nem dobtam ki. Amikor múlt héten újra csúnyán összevesztünk, és amikor a hidegben császkáltam az utcán megtörtént. Felhívtam őt, találkoztunk. És minden... Jó volt újra fiatalnak lenni. De most írtóra kivagyok. Nem tudom mi történik velünk. Én nem ilyen életre vágytam Ez annyira nem méltó hozzám, hozzánk. Jó, mondhatom, hogy soha többé nem találkozom vele, de ez úgy sem igaz. Mondjam el a feleségemnek, de akkor mindennek vége. Én nem akarom a gyerekeimet elveszíteni! Judit, egy férfinak is tud esetleg segíteni, hogy mit csináljon? Köszönöm, és várom válaszát! G.
Te aztán jó gyors vagy! Most teljesen belemerültem a Hogyan szoktál le a dohányzásról? c. topik olvasásába. Én már lehetőleg a terhesség előtt szertnék leszokni róla, már csak azért is, mert azt a bizonyos gyógyszert el kell hagynom ( a Zyrtecet). Márpedig, ha azt nem szedhetem, akkor biztos, hogy fulladni fogok. Az allergológus azt mondta, hogy ezt a tablettát már akkor se vegyem be, ha csak próbálkozunk. Tehát a "baba-projekt" beindításakor rögtön el kell hagynom a gyógyszert. Remélem hamar megfogan a kis trónörökös, mert állítólag a terhesség kedvezően befolyásolja azt aszthmát.
Várom a válaszod, de szívesen olvasnék hasonló problémákról is!
A dohányzással kapcsolatban saját élénnyel is szolgálhatok (sajnos!) A kislányom születése előtt én is cigiztem. Jó, nem voltam láncdohányos, de főleg bulizáskor, vagy, ha ideges és , vagy fáradt voltam rágyujtottam. Próbáltam én is a teherbeesés előtt leszokni és általűban addíg ment is, ameddíg nem jött meg az adott hónapban a menstruációm és nem derült ki, hogy nem vagyok terhes. Akkor azon nyomban rágyujtottam. Mielőtt még kiderült, hogy terhes lettem éppen egy jó nagyot buliztunk és persze cigiztem is. Amikor pedíg pozitív lett a terhességi tesztem egyszerűen letettem a cigit és azóta sem gyújtottam rá. Na azt nem mondom, hogy nem volt kísértés, az első időben rendszeresen álmodtam, hogy cigizem, aztán olyan nagy megkönnyebülés volt, hogy csak álmodtam az egészet! Amikor az emberben ott mocorog egy kis élet, sokkal könnyebb megállni a káros szenvedélyt, aztán amikor szoptattam nem lett volna hozzá gusztusom, hogy cigis lehellettel pusziljam meg a gyerekeimet.A gyerek sok mindent megváltoztat egy ember életében.
Tudományosan, a terhesség alatti dohányzás bizonyítottan kis súllyal való születéshez, súlyos esetben koraszüléshez vezethet. Ez tény! Ennek ellenére sok szakember azt mondja, és én is így gondolom, hogy, ha valaki annyira kívánja a cigit, hogy attól stresszel, ha nem szívhat el egy szálat sem, inkább szívjon bele egy -két slukkot, vagy ne adj Isten eg szálat is szívjon el, minthogy idegeskedjen, mert az még rosszabbat tesz a babának. Mivel a terhesség első 12 hete a legsérülékenyeb időszaka a terhességnek, ilyenkor még a terhességek kb. 10%-a megszakad, és a terhességet sem lehet azonnal kimutatni, ezért mindenképpen ideális, ha még a teherbe esés előtt leszoksz a cigiről. DE, ha mégsem sikerül, úgy ne aggódj, amikor eljön az ideje, a természet és főleg a magzat is segíteni fognak!
Az asztmában nem vagyok kompetens, de megkérdezem majd a szüleimet akik orvosok és hamarosan válaszolok erre is!
már benne vagyok a korban, szeretnék kisbabát. Allergiás és aszthmás vagyok, de dohányzom. Semmi féle képpen sem szeretnék a terhesség alatt dohányozni, már most szeretném lerakni a cigit. Ma már alig dohányoztam, és már nem is szeretnék. Nem egyszerű, de kipróbálom magam. Nem is mondtam senkinek a tervemet. Főleg itt a munkahelyemen nehéz megállnom, mert már hozzá tartozott a munkámhoz a cigizés. Most egyébként úgy rágyújtanék!
Akkor a kérdésem: a teherbe esés előtt mennyivel kell lerakni a cigit? Én kb. a nyáron szeretnék teherbe esni. (Még előtte nyaralni szertnénk egyet a párommal.)
Igazából tapasztalatokra vagyok kíváncsi, hogy aszthmásan mire számíthatok a terhesség alatt. Az orvosom mondta ugyanis, hogy az egyik gyógyszerem nem szedhetem, a Zyrtecet. Nincs kimutatva, hogy károsítja a magzatot, de az sem, hogy nem.
Szóval, tapasztalatokat kérek!! Illetve a Judit véleményét is várom ezzel a dohányzással kapcsolatban. De gyorsan plíz, mert nem állok jót magamért!!:-)
Szerintem teljesen normális, hogy öt hónaposan háromszor kel fel a babád szopizni. Nem kellemes, az teljesen megértem, de "sajnos" normális. Ettől függetlenül, ha gondolod, megkínálhatod őt egy kis gyümölcspéppel. Nálunk az alma-banán mix a nyerő. Elvileg hat hónapos korig elég az anyatejes táplálás, sőt akár tovább is, de vannak olyan babák akik már korábban igénylik a hozzátáplálást. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ettől kevesebbet fognak szopizni. Ilyenkor még nem esznek mennyiseget, inkább csak izlelgetik az ételt!
Köszönöm az emailemre adott válaszodat, és remélem jobban vagytok!
Kérésedre a jövőben a fórumra írom a kérdéseimet. Rögtön meg is kérdezném, hogy szerinted normállis-e, ha az 5 hónapos gyerekem még mindíg 3-szor kel fel éjszaka szopizini? Nem lehet, hogy nem elég már neki az anyatej, és el kellene kezdenem a nellétáplálást?
Igyekszem az emailekre sorban válaszolni, kérlek legyetek egy kis türelemmel! SAjnos az egész családom betegeskedik (lányomnak középfül gyulladása van, fiam taknyos+kötőhártya gyulladásos a férjem meg én spontán torokgyulladással küzködünk), szóval ezért egy kicsit akadozik a válaszadásom, de igyekszem mindenre választ adni!
Köszönöm a a megértéseteket és mindeninek boldog új évet kívánok!
Az ünnepek alatt nem tudtam írni, de látom senki se nagyon:) Köszi a megnyugtatást, valóban ez alatt a pár hét alatt is már sokat változott a helyzet, mintha máris sokkal jobban el tudná fogadni, hogy más vigyáz rá! Azt, hogy a gyerekvigyázók tényleg jól bánnak vele, nagyon remélem, és talán ez abból is látszik, hogy mindig jó kedvű, ha érte megyek, nem vár, mint a messiást, nem is haragszik, amiért egyedül hagytam, egyszerűen ott is jól érzi magát.
Kedves Zoé!
Lehet, hogy hülyeség, de azért megkérdezem:) Nekem borzalmas emlékeim vannak az óvodáról, állandóan összehasonlították, összemérték a gyerekeket - csupa ki rajzol legszebben, ki dobja ügyesen a babzsákot stb. feladat + aki vmit nem tudott, azt megszégyenítették (reggelinél nem ülhetett le az, aki nem tudta, milyen hónap milyen nap született!!!). és jaj volt annak, aki nem tudta magától bekötni a cipőjét. Minden sarok tele volt sarokba állított gyerekekkel, szóval egy igazi rémálom volt, oké, 25 évvel ezelőtt, Budapest 2. kerületében. Ezekkel az emlékekkel felvértezve rendesen tartok attól, hogy egy éven belül oviba adjam az egész életében csak babusgatott, szeretgetett kisfiamat. Azért remélem, hogy ma már ez nincs így, és talán akkor is csak nagy pech volt az a hely, de érdekelne, hogy mik az ovónők számára a szabályok? Hogy kezelik a gyerekek közti konfliktusokat, hogyan fegyelmeznek, mit csinálnak (csináhatnak) azokkal a gyerekekkel, akik nem ugranak első szóra, és szeretnek ellent mondani? Ez a probléma jobban izgat, mint a gyerekek összehasonlítgatása, mert abból ugyan én annak idején nem kerültem ki valami jól, de természetesen az én kisfiam úgyis a legszebb, legokosabb, legügyesebb mindenben:)
De, nagyon kicsi ehhez, annyira, hogy még nem igazán tudja megfogalmazni, mi az ami igazán zavarja, mi nem, stb. Annyi biztos, hogy ennek túl sok jó véget nem lehet jósolni, mármint a gyerek lelki fejlődését és e mellett az egész szeméyiség fejlődését illetően. Ha egy kicsit is szereti a gyeremkét az illető kedves anyuka, akkor fejezze be ezt a viselkedést, mert lehet, hogy otthon nem tapasztal semmit, de ha közösségbe kerül, úgyis előjönnek a dolgok!
(az oviban sok szülő mondja, hogy otthon nincs semmi gond a gyerekkel, az oviban me látjuk, már az egész kicsiknél is, hogy valami nem stimmel, és nagyon hamar kiderül, hogy mi az oka a nem stimmelésnek. Amikor pedig ezt a szülő felé is jelezzük, természetesen először hárítanak, de egy idő után, amikor a gyerek már teljesen biztonságban érzi magát az oviban, és nem csak ott produkálja a fura viselkedést, esetleg agressziót, hanem már otthon is, akkor döbbennek rá a szülők, hogy ez így nem jó. Merthogy a legtöbb szülő - nem bántásból mnondom, de első gyereknél, ill. először furán viselkedő gyereknél honnan is tudna bárki, bármit, akár még egy szakember se, csak ha már van tapasztalata - nem tud mit kezdeni az agresszív, szemtelen, az addig megzokottól eltérő viselkedésű gyermekével.
Hangsúlyozom: NEM BIZTOS, HOGY BÁRMI GONDJA LESZ A GYEREKNEK, DE TE IS JÓL LÁTOD, HOGY EZ ÍGY NEM HELYES, ÉS NAGYOBB SZÁZALÉKBAN MAGÁBAN HORDOZZA A PROBLÉMÁK LEHETŐSÉGÉT.
És őszintén: ki szüli azért a gyermekét, hogy egy életen probléma legyen számára, hogy ott a gyerek??
szerintem is nagyon hamar abba kellene hagynia az egészet, pláne hogy szerintem a gyereke apjával jobban is jár, mint az új jelölttel, de hát sajnos egyáltalán nem kérdezi ebben az ügyben a véleményünket. Egyedül talán a gyerekkel lehet hatni rá - bár szerinte neki nem fáj ez az egész - ezért is kérdezem a szakértőket, hátha ezeket az érveket meghallja. Szóval ez az ami igzat engem, hogy 2 éves és pár hónapos korban lehet-e, hogy természetes számára ez a helyzet, vagy érzi, látja, hogy a pasival töltött időről az anyja nem beszél az apjának, és ezért magában tartja az egészet? Nyilván, ha így van, azzal terheli is magát, de nem túl kicsi ehhez?
Ne haragudj Judit, hogy előtted beleszólok ebbe, de úgy érzem, muszáj leírnom.
Ünnepváró: szerintem nagyon hamar abba kellene hagynia a barátnődnek ezt a fajta viselkedést, főleg ha együtt él még a férjével. Nem is elsősorban amiatt, hogy ez egy kicsit érdekes dolog (akár le is zárhatná az előző kapcsolatát, és utána menjen más férfiakhoz), hanem a gyerek miatt. Ha pont olyan típusú a kisfia, aki csendes, magában tartja a gondokat, nem osztja meg senkivel, hogy úgy mondjam, a "rosszabbik" változat, mert így magát őrli ezzel a problémával és esetleg később ebből igen komoly lelki gondjai lehetne. Hangsúlyozom, LEHET, nem lesz feltétlenúl, de nagy rá az esély.
A jobbik eset, ha a gyerek kimondja amit lát, tapasztal, stb, így nem a maga lelkét "terheli" ezzel. Amúgy arról nem igazán vagyok meggyőződve, hogy az anyukája nem mondott neki semmit erről a helyzetről...mert kicsit furcsálom, hogy a gyerek nem említi a másik férfit. Nem azt nem említi, hogy mit csinálnak, mert szerintem egy ekkora gyerek ezzel még nincs nagyon tisztában, főleg, ha a szüleit nem látta ilyen helyzetben, ezért talán természetesnek is veszi (nagyon végleges esetben esetleg ezt utánozza majd), hanem az a fura, hogy nem említi a másik férfit. Ennek valami oka szerintem van, és nem feltétlenül jön a gyerekből ez az ok, sokkal inkább külső oka lehet.
Lehet, hogy nagyon rossz úton járok, és most nagy butaságokat írtam, de valahogy a taapsztalat, az ösztönök ezt súgják nekem.
(oviban dolgozom, jelenleg fejlesztő pedagógiát, és ezzel együtt pszichológiát tanulok).
Lehet, hogy csak én vagyok nagyon aggályos, és mindez normális, mindenesetre számomra nem tűnik túlságosan annak.
Köszönöm a válaszod, meg fogom próbálni, hogy az elején megbeszéljük, hogy nem vitázunk erről, és csak a jó részére koncentrálunk. Ez mondjuk általában addig megy, amíg én bírom cérnával, mert a nővérem szokta kevésbé fékezni a véleményét, de majd meglátjuk. A gyerekek tényleg rugalmasak, csak én azt hittem, nagyon kártékony rájuk nézve, hogy itt játszhatnak a szüleik szabályaival, akik ehhez nem tudnak jó képet vágni, de megakadályozni se nagyon tudják. Én ezt nem tartom jónak, de lehet, hogy nekik nem olyan káros, mert végül is visszaszoknak a hétköznapokba.
Erről eszembe jut egy másik dolog is, ami mostanában foglalkoztat, és nem tudom, jól gondolom-e. A legjobb barátnőmről van szó, akivel egyidősek a kisebb gyerekeink (2 évesek), és a barátnőm pár hete viszonyt kezdett valakivel. Gyakran találkoznak a pasival, már a gyerek jelenlétében is ölelgetik egymást, csókolóznak. A kisfiú nagyon szereti az apukáját, de ezzel a fickóval is jól kijön, nem látszik rajta, hogy utálná, sőt. Viszont: otthon nagyon diszkréten kezeli az ügyet, a napjának arról a részéről, amit a pasival együtt töltöttek, sose mesél az apjának, pl. elmondja hol voltak, kik voltak ott, de a fickó nevét nem említi. A barátnőm nem mondta neki, hogy ez titok, szerinte az egész semmi gondot nem jelent a kisfiának, és egyszerűen ez egy diszkrét gyerek. Szerintem ez nagyon valószínűtlen, bár nem tudom, mert azért elég kicsi is. Lehet, hogy egy 2 éves kisfiú magától megterheli magát egy ilyen titokkal? Vagy egy ilyen helyzetre is kiterjed a gyerekek rugalmassága, és egyszerűen belefér neki, hogy anya apát is szereti, meg ezt a fiút is?
Köszönöm így látatlanban is a bizalmat. Sajnos még Zuglóban sem ismerem iagzán az óvónőket, a többi kerületben me pláne nem :(
Zuglóban néhányat ismerek csak, sajnos túl gyakran nem lehet eljutni más ovikba, főleg bemutatókra megyek el, onnan ismerek néhányat.
Ovi választásnál igen jó sezmpont, ha megetheti az ember, hogy óvónénit választ, nem feltétlenül a sok-sok ovis program a mérvadó. Ugyanígy az iskolában is. Sajnos nem sok szülőnek van arra lehetősége, hogy óvónénit válasszon, ne ovit, mert sokan örülnek, ha a legközelebbi oviba felveszik a gyereket.
Én bízom benne, hogy sikerül találni egy aranyos óvónénit, esetleg, ha van rá mód, vidd a gyermekedet is, az ő első reakciója sosem csal :)
Azért kérdeztem meg, hogy hol dolgozol, mert nagyon tetszettek a hozzászólásaid, és az ovi téma most nagyon foglalkoztat engem. Zugló sajnos egy kicsit messze van tőlünk (a II. ker-ben lakunk). Szerintem az ovónő személye a legfontosabb. Nem ismersz véletlenűl a ii. ker.-ben jó fej, hozzád hasonló gondolkozású ovónőt?
Kedves Fogtündérke! Szerintem mindenképpen foglalkozmi kell azzal, hogy miért sír a kisfiad, amikor más vigyáz rá! Valószínűleg nincs különösen mély oka. Most kezd kialakulni az önálló, tőled független éntudata. Ez azt jelenti, hogy tőled különálló személyként értékeli magát, ezért szüksége van rád, hogy biztonságban legyen, és még nem alakult ki az idő érzéke, ezért amikor elmész, úgy érzi talán sosem jössz vissza. Ez természtes fejlődéslélektani állomás. Ha meg vagy győződve arról, hogy az, aki vigyáz rá jól bánik vele, és igazából csak erről van szó , amit leírtam, akkor mindíg, mielőtt elmész, pontosan beszéljétek át a kisfiaddal, hogy mi fog következni. Mondjuk így:"Édesem, én most ide és ide el fogok menni, ezt meg ezt csinálni, és rád a tesóm fog vigyázni. Vacsorára itthon leszek. Mit szeretnél vacsorázni? Azt fogok , majd csinálni neked. A tesómmal ezt meg azt fogtok csinálni. Jó lesz? Erre ő talán sírni kezd. Akkor te ölelgesd meg és mondd neki, hogy megérted, hogy szomorú, de higgye el nem sokára haza jössz, és együtt fogtok vacsorázni. Ha tovább sír, akkor csak öleld át engedd, hogy sírjon. Így dolgozza fel a leválást rólad. Mikor elmész puszild meg és menj nyugodtan el, de ne szorongva, jajj Istenem szegény gyerek, mi fog vele történni arccal. Figyelj oda, hogy mindíg pontosan akkor érkezz haza, amikorra mondtad, és úgy történjenek a dolgok, ahogy megigérted. Nyugodj meg ez egy természetes folyamat, az nem lenne teljesen normális, ha nem így lenne. Ha így jársz el, és tényleg jól bánnak a gyerekvigyázók a fiaddal a sírás el fog múlni. üdv: Judit
Nagyon köszönöm mindkettőtöknek! Igazából én is így éreztem, de a férjem olvasta valahol, hogy valaki ez után a csalódás után soha többé nem hitt a szüleinek, ezért elbizonytalanodtam... Mondjuk ott biztos volt vmi más gáz is:)
Ha már itt vagyok, kérdezek még 1-et: mostanában a kisfiam nem akar elmenni senkivel, nagyon sír, ha rábízom valakire, pedig utána nagyon jól érzi magát. Ha előre megmondom neki, hogy később jön a tesóm, és elviszi majd, egész addig nyafog, hogy nem akar menni, akár órákon át. Sírva megy el, de aztán akár 8 órán át is tök jól érzi magát, vidáman fogad amikor érte megyek. Miért van ez? Kisebb korában egyáltalán nem sírt, ha elmentem, valamit elrontottam? Komolyan kéne vennem, ha nem akar menni valahova? Lehet ennek mélyebb oka, amire figyelni kéne, vagy az számít, hogy végül is jól érzi magát? Én ezen parázok, nem a súlygyarapodáson, de hát mindenkinek kell valami, nem?:)
Egyébként, kedves Beszerző, én orvos vagyok, ha csak fog is:), és nyugodtan mondhatom, hogy elég alacsony a kisfiad súlygyarapodása, de azért nem katasztrofális, még belefér a normálisba is, nem kell agyonaggódni. Dobd el a mérleget, csak havonta egyszer vedd elő, és mindig szoptasd, ha hajlandó elfogadni a melled. Rá se nézz az órára, mert ugyanúgy nem 1 óránként kell szoptatni, ahogy nem is 3 óránként, hanem, ahogy Judit is írta: AKÁR óránként, vagy félóránként is, de lehet, hogy 2,5 - lényeg, hogy ahogy kéri. Ha sír, nyűgösködik, tátog, tedd mellre - ha 5 perc múlva megint, akkor újra! Tényleg vannak babák, akik szeretnek egyszerre nagyobb mennyiséghez jutni, de maguktól rájönnek erre, és annyi időnként szopnak, ahogy jó nekik. Sok sikert!
Az a rossz hírem van a párod számára, hogy apuka lett, és most már semmi sem lesz ugyanúgy, mint azelőtt volt! Most már örökre osztozkodnia kell rajtad a fiával. Ez veszteség, de lett egy kisfia, akinek ő lesz a példaképe, akivel focizhat, akire büszke lehet, ez nyereség! Nem kell választanod a két szeretet ember között, hiszen nincs meg a választási lehetőséged. Anya vagy és feleség egyszerre. Meg kell tanulnod ügyesen lavíroznod a két szerep között, lehetőleg úgy, hogy megmaradj nőnek és még jól is érezd magad a bőrödben. Ez nem egyszerű feladat, de ez benne a művészet. Úgy gondolom ezt meg kell tanulnod, mert ahogy írod a te mamád sajnos a körülmények miatt nem tudott túl sokáig szoptatni téged. A szülés után minden kisbaba először veszít a súlyából, aztán kezd szép fokozatosan hízni. Ha a családod eleve úgy gondolta, hogy te nem fogsz tudni szoptatni, akkor nehezebb helyzetben vagy. Sajnos, tévesen, sokan úgy gondolják, hogy a szoptatási kézség öröklődik. Ez biológiailag nem igaz, de lelkileg gyakran előfordul. Én úgy gondolom, hogy a fiad küzd az elsődleges szerepért, és talán ezért nyűgösebb. Érezheti a dilemmát benned, hogy meg akarsz felelni a férjenek is, és te akarsz irányítani. De ahogy már írtam az első kb. 9 hónapban a baba anyát és apát eszik! Ez az időszak nem a bulizás és a kondizás ideje. Ha ezt az első időt a gyereknek tudod adni a életedből az később ezerszeresen megtérül. Annyit bulizhattok még életetben amennyit csak akartok, de a baba most szívja magába, a zsigereibe mindazt amiből egy életen át táplálkozni fog. A férjed is hamarabb visszakap téged, ha hagyja, hogy most szinte teljesen a kisfiatoknak élj, mert így sokkal hamarabb lesz önszántából önálló, kiegyensúlyozott gyerek. Ha érzi, hogy elvárások vannak vele szemben, akkor szorongani fog és ezerrel kapaszkodik beléd, sírással, nem evésel. Úgy, hogy kénytelem legyél rá odafigyelni! Természetesen sétálni nyugodtan kimehettek. Csináljatok hármasaban programokat. Járjatok gyerek koncertekre, uszodába, játszótérre. Hátha a férjednek is előjönnek gyerekkori kellemes élményei. Az természetes, hogy a gyerek idővel integrálódik a családba. Ezt nem kell előre eldönteni.De fontos, hogy idővel! Az első évben én a teljes átadás híve vagyok, a nevelés ráér késöbb is! Ha óránként szoptatsz szerintem felesleges még fejni is, de meglátod, ha képes vagy elvárás nélkül átadni magad az anyaság művészetének, és nem foglalkozol a kívülállók (anyukád, rokonok) véleményével csak a kisfiadra figyelsz, hamar meg fog oldódni a szoptatási problémád! üdv: Judit
Kedves Ünnepváró!
Azt hiszem a gyerekeitek megfelelték a kérdésedet! Nekik tetszik ez a helyzet, hogy az egyikötök megengedi a TV nézést a másikotoknál pedíg nem kell megenniük a borsófőzeléket, ha nincs kedvük. Ettől függetlenül, mikor haza mennek, újra megeszik a főzeléket és nem nézik a tévét. A gyerekek még rugalmasak, tőlük kéne tanulnunk! Jobb lenne, ha nem megítélnétek egymás gyereknevelését a nővéredel, hanem kiváncsiak lennétek egymásra. Őszintén. Lehet, hogy még tanulhatnátok is egymástól. A nővérednek biztos nehéz azt elfogadnia, hogy már nem csak az ő gyerekei vannak a családban. Amíg neked nem voltak gyerekeid biztos ő volt az ANYA a családban. Ahogy látom, te vagy a megengedőbb, liberálisabb, a családban. Próbáld meg erre a pár napra félre tenni azt, hogy ki neveli jól, jobban a gyerekeket. Legyetek rugalmasak, mint a gyerekek, süssetek mézeskalácsot. Inkább azt nézzétek miben értetek egyet! Kerüljétek a gyereknevelésseről szóló beszélgetéseket. A látogatás elejen szögezzétek le, hogy kerülitek a harcmezőt! Ez az időszak úgyis más, mint a megszokott hétköznapi kerékvágás. Élvezzétek ti is, ahogy a gyerekek! üdv: Judit
Kedves Fogtündérke!
Teljesen egyet értek Zoéval. A gyerekek ilyenkor még úgynevezett mágikus világképpel rendelkeznek. Szinte a mesében élnek. Mégha azt is mondanád, hogy nincs is Miulás úgysem hinnék el. Nem is foglalkoznának vele. Az hiszik el, amit akarnak. Mikor én kicsi voltam, egyszer az apukám volt a Mikulás. Elfelejtette levenni a jellegzetes pecsétgyűrűjét, és a kölnie is ismerős volt számomra, nem beszélve a hangjáról. Mondtam is neki, hogy -Te Mikulás, tisztára olyan vagy, mint a papám- de nem jöttem rá, hogy tényleg ő volt! A gyerekek hálásak minden kis meséért, varázslatért, hétköznpi csodáért. Hát ne vegyük el tőlük! Én nem hiszem, hogy valakinek is valódi traumát okozott, hogy a Mikulás nem is létezik. Nem beszélve arról, hogy nekünk felnőtteknek sem árt legalább egy pár pillanatra elhinni, hogy tényleg van MIkulás és az angyalka díszítette fel a karácsonyfát!
Judit
Kedves Zoé! Most nekem lenne kérdésem hozzád! Julcsa lányom áprilisba menne ovodába. Te melyik oviba dolgozol? Judit Üdv: Judit
Én ugyan nem vagyok gyakorló anyuka, oviban dolgozom, és így már néhány éve látom, hogy a gyerekeknek nagy élmény hinni valamiben, és egyáltalán nem trauma dem a Mikulás mese sem a Jézuska, angyalka mese, ha nem érzi a gyerek, hogy eröltetett a dolog a szülők részéről.
És én a magam tapasztalatából látom, hogy nagyon jó volt ez a mese, és nem buktam ki, amikor megtudtam, anyuék csempészkednek ezerrel :)
Amúgy az oviban egyáltalán nem ritka, hogy mesélünk a kicsiknek, amikor nem arra kellene figyelniük, amire figyelnek éppen. És egyáltalán nincs rossz hatással rájuk. Egy óvodás és az annál kisebb gyerekek világa a mese, és hidd el, egy gyerek hamar megtanulja, hol a valóság és a mese közti határ. Így amikor majd elkezd fantáziálni (kb 4-5 éves kortól) az nem azért van, mert hazudni akar, hanem a mese, a fantázia világa az övé akkor. És a tapasztalat az, ha ilyenkor nem partner a szülő, óvónő, sokkal nagyobb kárt okozhatnak. Nem azt mondom, hogy mindent rá kell hagyni, persze a határokat meg kell találni, mi az, ami még belefér, mi nem, de szeintem nyugodtan lehet hagyni a mesében amíg lehet. Persze van egy időszak már (óvodás kor vége) amikor már nem "normális", ha állandóan fantáziál, annak azért már oka van, ami nem a fejlődési lépcsőfokhoz tartozik. ezt is észre kell venni, általában az oviban ez meg is történik, ha ott is csinálja, de ez már más dolog.
Amúgy én az oviban szinte mindenben arra támaszkodom, hogy mit tapasztaltam én akkor, amikor gyerek voltam, mi volt jó nekem, és mi nem, és ezek alapjai annak, ahogy a gyerekekkel foglalkozom. És a tapasztalat az - tudom, beképzeltségnek tűnik, de külső forrásokra támaszkodva mondom - hogy ez nagyon jól működik. Én annyit látok ebből, hogy a gyerekek minden nap keresnek, ha nem reggel vagyok, vagy ha iskolában vagyok, és mosolyogva, boldogan jönnek oviba. Ez mindennél többet jelent számomra, és ismét bebizonyosodik, ha olyat csinálok, amit anyuék is csináltak velem, és az nekem jó volt.
Nekem is van karácsonyi kérdésem:)! A mi kis hapsink nyáron volt 2, szóval idén van először, hogy már teljesen fogja az adást. Az a bajom, hogy mit mondjak neki (Mikulás, Jézuska, Angyalka stb....) Nem szoktunk hazudni neki, és nem szoktunk hülyeségekkel indokolni sem (nem mondom neki, hogy ott hagyom az utcán, ha nem jön, és azt se, hogy már alszik a vonat, amivel játszani akar). De ezzel a karácsony-dologgal nem tudom mit csináljak. Én imádtam hinni ezekben a csodákban, és sok mindent tudnék a szüleimnek felróni, de pont ezt, hogy ebben hazudtak, nem. Másnak viszont ez tök nagy trauma, hogy a szülei átvágták. Ti mit gondoltok, hogyan csináljátok? Minden ötlet olyan jól jönne:)
ja, a Mikulás-ügybe persze már belecsúsztunk, hozta az ablakba a szajrékat, és a kissrác nagyon odáig volt a boldogságtól. Szóval már elkeztük a hazudozást, de karácsony ügyben még kerültem a témát, hogy ha úgy döntünk, még megállhassunk a lejtőn:)
Azért írok, mert közelednek az ünnepek, és ezzel együtt a szokásos év végi nagy közös családi kiborulás. Karácsonykor nálunk gyűlik össze a család, mert nekünk van ehhez elég nagy házunk, és ilyenkor a nővérem a férjével és két gyerekével felköltözik hozzánk Bp-re. Ez így van már kb. 10 éve, mióta ő vidékre ment férjhez, és nem is volt semmi baj, amíg nekem is nem születtek gyerekeim. Azóta viszont az egész egyre kibírhatatlanabb, idén már azon is gondolkoztam, hogy lemondom, de nem akartam, mert nagyon ritkán lehetünk együtt és a gyerekek élvezik egymás társaságát. A nővérem 6 évvel idősebb nálam, nagyon jó volt a kapcsolatunk, és imádtam a gyerekeit, akik ma 7 és 5 évesek. Az egész akkor kezdődött, amikor megszületett az első lányom, és kiderült, hogy teljesen máshogy gondolkozunk a gyereknevelésről. Én láttam, hogy ő hogy nevelte a gyerekeit, és nem is nagyon volt még saját véleményem, úgyhogy természetesnek tűntek a dolgai. De amikor Panka megszületett, egész mást éreztem természetesnek, és sok minden átértékelődött bennem. Szoptatás, együttalvás, hozzátáplálás, napirend, másra bízás, szobatisztaság, fegyelmezés stb. - az összes téma harcmezőt nyitott köztünk a nővéremmel, aki szerint mi a férjemmel hippik vagyunk, nem pedig szülők. Én se nagyon értek egyet egy csomó mindennel, amit ők csinálnak, de az ő dolguk. Ilyenkor viszont együtt kell élnünk! A négy gyerek teljesen más ritmusban fekszik, ébred, eszik, és bár az enyémek kisebbek (4 és 2), de még a legkisebb számára is teljesen egyértelmű, hogy nekik mást szabad, mint az unokatestvéreiknek. Imádják a nagy közös dzsemborit, közben egészen meg vannak vadulva, minden gyerek érzi a másik szülőpárban rejlő "lehetőségeket" (pl. a nővérem engedi a tévézést, én meg azt, hogy ne egyen borsófőzeléket, ha nem szeretne). Van valami ötleted, hogyan éljük túl a közelgő ünnepeket? Kösz:
1. Valóban nem vagyok egy anyatigris típus. Szeretem a kerek dolgokat is, amik mérhetőek és teljesíthetőek. Azt hiszem a szülés után meg is csapott a depi szele és úgy éreztem nem tudok majd gondoskodni erről a kis csöpségről és akkor úgy éreztem a mérleg, a pontos számok, a pótlás segít. Napközben nem jelent gondot az összebújás, az óránkénti szoptatás, csak azt nem értettem, ha a picinek ez létfenntartás is, miért nem szopja ki a mennyiséget?
2. Az első 3 hétben ragaszkodtam az anyatejhez. Peti le is fogyott és a családom azt mondta, hogy miért nem adok neki tápszert, de én hajthatatlan voltam. A 3. hét végére az orvos is azt mondta muszály. A családom pedig: látod nekünk volt igazunk. Összetörtem, de nem adom fel!
3. A párommal nagyon össze vagyunk nőve, mindenhová együtt jártunk, mindent együtt csináltunk. A terhességem elején meg is beszéltük, hogy a gyereket integráljuk be az életmódunkba és nem fordítva. Terhességem alatt és most is heti 2* járunk konditerembe, havonta 1-2-szer bulizni, sporteseményekre stb. Ehhez persze kell egy nagymama, aki vigyázz Petire. Oda viszont nem lehet éhesen vinni és még pótlást is kell vinni, hátha megéhezik (amit persze a nagyi, már éhes volt mondattal minden esetben beletöm). Amikor egyszer nem akartam elmenni bulizni, akkor férjem megjegyezte, hogy én már csak a gyereknek élek és nagyon befordultam. Ha ezt tudja, akkor még várunk pár évet a gyerek projekttel (én 28, ő 30). Tehát nem szeretnék két ember közt választani, nem szeretném elveszíteni a páromat, aki mellesleg a gyermekem apja. Lehet, hogy ezért is alakult így ez a szoptatás dolog?
4. Anyukám 3 hónapig szoptatott, de nála rosszak voltak a külső körülmények (építkezés, szörnyű anyós, no segítség). Mindenben segít, hogy nekem tovább sikerüljön. Két technikai kérdés: óránkénti szoptatásnál a fejés elmaradhat? Annyira gubózzunk be, hogy sétálni se menjünk el? Köszönöm. Beszerző
