Nagyobb bajban vagyok (legalább is úgy érzem), nem szeretném a problémámmal a többi fórumozót nagy terjedelmű beírással lefárasztani. Írhatnék privát üzenetet? Az én e-mail címem dreamer01@vipmail.hu
Nekem eleve problémám van azzal a megfogalmazással, hogy így akarok szülni, meg úgy akarok szülni. Életet adni az egyik legalázatosabb dolog. A hüvelyi szülés az életadás legtermészetesebb útja. De előfordul, hogy nem úgy hozza az élet, hogy az ember átélhesse ezt a fájdalmas csodát, mert komplikáció merül fel, és ezért császármetszést kell végezni. Ettől még ugyanolyan értékű anya a szülőnő, és ugyanolyan esélyekkel indulhat az anya-gyermek kapcsolat. Előfordul az is, hogy a magzat ösztönösen érzi, hogy nem lenne jó, ha megindulna a hüvelyi szülés, mert pl. túl rövid a köldökzsinor és az komplikációkat okozhatna, ezért késik a szülés időpontja, és kerül sor császármetszésre.
Sose felejtsük el, hogy a magzat "tudja" hogy kell megszületni, nem csak mi nők szülünk, hanem a magzat is születik!
Másfél éves korban semmi baj nincsen azzal, ha a gyerek csak egy félét akar enni. Még akkor sem, ha az sültkrumpli. Próbálj meg nem parázni rajta. Az biztos nem jó megoldás, ha nem adsz neki többet, mert attól csak még jobban fogja akarni. A krumpliban sok a keményítő, amire Nikol szervezetének szüksége van a fejlődéshez. Ezen kívül a krumpliban más egészséges vitaminok is vannak, úgyhogy semmi baj nincs azzal, ha Nikol egész nap csak krumplit eszik. Esetleg megpróbálhatsz neki rizst, vagy tésztát is adni, de ha nem kéri azzal sincs semmi baj!
Bocs, hogy csak most válaszolok, de nem voltam internet közelben. Szóval az teljesen biztos, hogy a lányodnak szüksége van apára de tényleg nem bármi áron.
Nekem nem teljesen tiszta a kép, amit írsz. Szóval a gyereked apja szeretné látni Zsuzsit csak Te nem engeded? Vagy nem is kiváncsi rá? Nem teljesen értem a problémád lényegét. Szeretnéd, ha Zsuzsi és az apja tartanák a kapcsolatot, vagy nem? (Az teljesen világos, hogy Te "be vagy rá rágva".)
Nikol másfél hete csak és kizárólag sültkrumplit eszik. Nem baj ez...??? Már arra gondoltam, hogy bekeményítek és nem csinálok neki sültkrumplit, addig éheztetem amíg a gyümölcsöt, zöldséget és a husit meg nem eszi. Nem tudom mit tegyek. fuu nehéz, légyszi írj valami okosat, mert nekem nem jut semmi az eszembe.
nekem az első "szülésem" császár volt, amit nem akartam, én azok közé a nők közé tartozom akik rendesen szeretnének megszülni és nem császárral, ezért van aggályom, mert semmiképpen (ha baj van az más) nem szeretnék még egy császárt bevállalni, meglehetősen megrázó volt az első is. azért köszi a bíztatást
teljesen megnyugodhatsz, mert szules kozben folyamatosan ellenorzik a hegvastagsagot es ha gond van azonnal vagnak. a legrosszabb ami tortenik veled, hogy 2 ora vajudas utan az asztalra kerulsz. de ha gond van, az az elejen ki szokott derulni.
köszönöm szépen a válaszod, meg is nyugtatott rendesen, habár azért még vannak kételyeim, mindenesetre érdemes kivárni a 2 évet, ha valamelyest biztosra akarunk menni...
2 ev utan a csaszarral szult no is olyannak szamit, mintha nem szult volna csaszarral, habar a hegvastagodas a szulest koveto 6. honap vegere befejezodik. annyi az egesz, hogy szules elott neznek egy hegvastagsagot es ha 5 mm-nel nagyobb akkor mehet.
hát nem is tudom annyira kellemetlen leírnom ezeket, de az az igazság, hogy az apja még csak nem is neveli a lányom. Ebben lehet hogy én is hibás vagyok, mert amikor terhes lettem 38 évesen akkor az a férfi akitől teherbeestem (akkor a pertneremnek gongoltam) nem igazán volt beszámítható állapotban. Tudtam, hogy a gyermek nevelésében nekem lesz csak szerepem, nem mintha őt nem érdekelt volna, nagyon örült Zsuzsi jövetelének, de mindig attól félt ha én "bepasizok" es az ő szava járása, akkor az új férfi bezsarolhatja őt az anyagiakkal, nekem ez nagyon rosszul esett ezért inkább nem szorgalmaztam látogatásait, Zsuzsi nem is apának szólítja, hanem a keresztnevén. Mindenesetre nagyon rosszul esett nekem a hozzáállsa a dolgokhoz és most már teljesen el van tiltva a Zsuzsitól, nem bízom meg benne és csak akkor láthatná a lányunkat ha együtt vagyunk, akkor meg szinte csak a veszekedés megy körülöttünk, ami semmiképp nem jó akislánynak.,A vita általában arról szól hogy én kértem a rendszerességet tőle, ő viszont nem hajlandó mondván a holnapi napját sem tudja, hogy jöhetne mindig a előre megbeszélt időben. Akkor haragudtam meg rá nagyon amikor azt mondta, hogy úgy sem számít most még a gyerekkel való találkozás mert nincs miről vele beszélni és a lányoknak az anyukájukra van inkább szükségük mint az apukájukra, ettől aztán teljesen kiakadtam, gondolhatod milyen veszekedések vannak köztünk. Illetve voltak, mert most már nem vagyok hajlandó vele találkozni. Tudom Zsuzsinak tényleg kellene apuka , de azt hiszem nem mindenáron. Várom véleményed.
Én nem vagyok szülész-nőgyógyász, úgyhogy ez a kérdés nem igazán az én asztalom. Kérdezd inkább mr.Spockot erről.
Bár nekem az a tapasztalatom, hogy aki előszőr császárral szült, nem jelenti azt, hogy a következő gyerekét is feltétlenül császárral fogja szülni. A császármetszést sokszor pszichés okok is előidézhetik. Pl., ha valaki nehezen tudja elengedni a magzatot. Vannak olyanok is akik nem bíznak eléggé önmagukban és a magzatukban és ezért, tudat alatt a terhességük alatt végíg császármetszésre készülnek, aztán érdekes módon tényleg így végződik a terhességük. Persze számos más orvosi oka lehet a császármetszésnek, de nem árt tudni a pszichés tényezőről sem! A terhesség alatt rendszeresen végzett terhesmeditáció nagymértékben segíti feltárni többek között ezeket a pszichés tényezőket, és ezáltal segíthet elkerülni a nem kívánt császármetszést is ! Én is tartok ilyen meditációt, ha aktuális lesz a téma, nyugodtan keress meg!
Hát mit ne mondjak, elég ... (majdnem leírtam amit gondolok) módon viselkedik a lányod nemző apja.
Járt a kislányod bölcsibe? Vagy ez az első szociális hely, ahova rendszeresen járni fog? Ha most jár előszőr közösségbe, akkor elkerülhetetlen, hogy szembesüljön azzal, hogy az ő szülei nem élnek együtt, úgy, mint más gyerekéi. Ez független attól, hogy az apja a nevére veszi-e vagy sem. Az, hogy ő hogyan viseli ezt a helyzetet, viszont nagy mértékben függ tőled, és az óvónénitől. Én a helyedben mindenek előtt nyiltan beszélnék az óvónénivel arról, hogy milyen körümények között nevelem a kislányt. Megbeszélném a kislányommal, hogy mennyire szeretem, és hogy nekem ő az egyetlenem, függetlenül attól, hogy egyedül nevelem őt. Ha az apja nem akarja ne vegye a nevére. Ha ennyire nem foglalkozik vele, úgysem változik semmi egy vezeték névtől,és meg sem érdemli, hogy a lányod tovább vigye a nevét!
amit írtam a múltkor "csak én tudom megoldani a problémát" itt konkrétan saját magamra gondoltam, nem arra, hogy adott esetben problémám van pl. a gyerekneveléssel és akkor azt nincs kivel megbeszélnem, nem,... csak a magam kusza fejére gondoltam,.
talán azért nem engedem ki a gyeplőt a kezemből, mert nincs aki elkapná és szétszaladnának a lovak...
Mindenestere most próbálom úgy rendezni a dolgaim, ha Nikol azt szeretné, hogy játszam vele, akkor félre teszem a munkát és vele foglalkozom, ezt ő annyira édes-meghálálja és utána enged dolgozni, nem tudom ez tudatos e benne, mindenestre nekem jól esik és így viszonylag nyugodtabban zajlik 1 fokkal az élet körülöttem..
azt hallottam, hogy aki császárral "szűlt" annak három évet kell várnia , ha biztos akar benne lenni h. a következő nem lesz az, feltéve ha baj van az más szitu. szerinted ez igaz? szerintem butaság, kis esélye van, hogy normál úton szüljön....
Lányom Zsuzsi 3 éves, oviba szeretném beiratni. Édesapjával nem túl jó a viszonyunk, nem élünk együtt és most hogy felmerült a kérdés: nevére venné e ugyan a lányát, azzal utasított el, hogy így ő bármikor zsarolható lesz a gyermeket megillető gyerektartásért. mivel én nem szorulok rá a pénzre biztosítottam felőle, hogy emiatt nem kell aggódnia, ő viszont elutasítja a név szerinti felvállalást. Az ovi miatt nekem pedig ez eléggé fontos lenne, annyira ciki amikor belenéznek az anyakönyvi kivonatba és mindenféle dolgokat látnak benne, nekem ez nagyon kellemetlen, sőt ennek muszály tisztázódnia...
Hogy sikerült elérni, hogy a férjed ilyen rövid idő alatt jobb belátásra térjen?Mindenkinél testi-lelki adottság, hogy mikor kezdi a szexuális életet, hiszen az érzéki (erotikus) vágy már egészen kicsi újszülőtt kortól létezik. Az első erotikus érzés maga a szopás. Az újszülőtt léte függ a táplálástól és a meleg öleléstől, ezért úgy is fogalmazhatnék, hogy a létezés maga erotikus élmény egy újszülőttnek! Csak meg kell nézni egy kisbaba lábfejét, amikor szopik, kéjesen megfeszül. Persze az erotika nem jelent egyet a nemi élettel!Szerintem is korai még 15 évesen a szex.
Az egészséges szexuális fejlődésnek megvannak a maga szakaszai (most senkit nem akarok fejlődéslélektani tényekkel untatni). Ezeken a fejlődési szakaszokon keresztül, kielégítő családi élet és nagyobb traumáktól mentes külvilággal való találkozás (nemi erőszak stb.) mellett, valamint szerető , odafigyelő, a gyerek test-lelki szükségleteit figyelembe vevő szülői gondoskodás biztosításával (kinél-kinél, egyéni adottságoktól függően) általában mindenki eljut a szexuális partnerkapcsolatig. Az, hogy hány éves korban az nagyon sok mindentől függ, pl. kulturálisan is eltérő lehet. De ahhoz, hogy a felek kölcsönös megelégedettséggel, örömszerzésre, testi-lelki kielégülésre, az érzelmi kötődés magas szintjének kimutatására, gyermek nemzésre használják a szexet, nem elég a biológiai fejlettség, hanem érzelmi fejlettség is szükséges. Ehhez pedíg nagyban hozzájárul a nyitott, elfogadó, bizalmas családi háttér, ahol nyiltan lehet beszélni a felmerülő gondolatokról, érzelmekről, már egészen kis kortól!
Az én lányom még csak 3 éves, úgyhogy nem tudom mi lesz, ha azzal áll elém, hogy: "Mami, szexuális életet szereretnék élni"-(bízom benne, hogy még előtte szól, hogy a megfelelő megelőzésről tudjunk, tudjanak gondoskodni!) de remélem, ha az odavezető úton rászolgálok a bizalmára, akkor ezzel sem lesz semmi baj!
Kedves Thor!
Nekem semmi bajom a radikalitásoddal! Egyébként meg a gyerekek testi-lelki bántalmazása ellen én tényleg mindíg nagy hévvel lépek fel, mert azt hiszem az egész társadalmunk, és az abban élők léte (így az enyém a Tiéd és a Mi gyerekeink léte) függ attól, hogy hogyan segítjük a gyerekeinket a felnőtté váláshoz vezető úton! +spontán sajnálom őket
Kedves mindenki, köszönöm, hogy foglalkoztat benneteket a sorsunk. Nem írtam pár napig, mert nyaraltunk, és örömmel mondhatom, hogy nem volt újabb incidens. A férjemnél legalább azt elértem, hogy elismerte, hogy nem jó módszer az erőszak, és a nyaralás alatt is visszafogta magát, bár azt hajtogatja (szerencsére csak nekem), hogy ha időben bevetett volna egy-két atyai pofont, nem itt tartanánk (még mindig a terhességről van szó). Azt látom, hogy egyáltalán nem tudja megemészteni, ami történt. Sose gondoltuk, hogy a gyerekeink az engedélyünkre fognak várni a szex-szel, de azért attól, hogy valaki "ivarérett", még igencsak 15 éves, és szerintem is teljességgel éretlen a szexre. Tudom, hogy én valószínűleg egy nagymama vagyok hozzátok képest, és ódivatúnak tűnök, de állítom, hogy attól, hogy valaki technikailag képes a szexre, érzelmileg még nagyon sok szempontból nem az. Biztos sokféle 15 éves van, az enyém még egy labilis nagy gyerek. Persze már minden osztálytársa azt állítja magáról, hogy nem szűz, némelyek 11(!) éves koruk óta, de hát... Ma már nem szülői engedély kell a szexhez, hanem kortársi engedély ahhoz, hogy még ne csinálja...
szerintem (sorry, hogy még én is belepofázok), büszkének kellene lennetek arra, hogy lányotok előállt a problémával, ez azt jelenti, hogy teljes bizalma van felétek, amit nem szabad elrontani, sokan sokat dolgoznak a bizalomért a családban és nálatok ez megvan/volt. Sajnos a terror és agresszióval még senki sem ért el semmit, kár lenne a ti kapcsolatotokat megmérgezni. Szerintem mindenféleképpen a férjedben kellene azt tudatosítani,- hisz ő is szereti a gyermekeit, és a szeretettel eddig elértétek azt, hogy bíznak bennetek, és ez a legfontosabb, -, hogy az agresszióval még soha senki nem ért el semmit, lehet, hogy az ő lelkiismeretét megnyugtatja, de itt akkor is emberi lényekről van szó aki a szeretetből tanul, akit nem lehet állat módjára kezelni és utasítgatni, érző lények vagyunk akik tudnak beszélni és gondolkodni ez nekünk adatott meg, akkor miért ne beszéljük meg a problémákat emberhez illően... szóval csak pár gondolatomat szerettem volna megosztani veled, sok sikert ebben a nehéz feladatban!
Konkrétan nekem is az jutott eszembe, hogy az első alkalomnál - erősebb nálam, avagy sem - úgy vágtam volna hozzá az egész tányérkészletet meg minden súlyosabb tárgyat, ami a kezem ügyébe kerül, hogy attól koldul. (1ébként ne vedd szó szerint, azt tapasztalom, hogy általában ezeket nem kell megtenni, bőven elég az, ha érződik rajtad az elszántság, hogy még egy lépés, és ez sem lesz tabu. De ugyanígy az is szaglik messziről, ha előre elhatározod, hogy "úgysem tehetsz semmit, mert kisebb/gyengébb vagy). Csak kussolok itt csöndben, mert Judit szerint mindig túl radikális vagyok, most én is meglepődtem a válaszán.
Jaj, nagyon vártam, hogy válaszoljatok, mindig néztem ezt az oldalt, és persze igazatok is van, mégis bevallom, letaglózott egy kicsit a válaszotok. Abban persze megerősítettetek, hogy nekem kell erősnek lennem, és valahogy kiharcolnom a változást, de attól nagyon messze érzem a helyzetünket, hogy elhagyjam a férjem, vagy hogy ahhoz a borzalmas, agresszíven férfiellenes szervezethez forduljak, bocsánat.
Csak hogy jobban értsetek, nem vagyunk fiatal szülők, az 52 a nicknevemben sajnos a koromat jelenti, a férjem most múlt 50. Mindkettőnket nagyon keményen neveltek, gyakran előkerült otthon a fakanál, vonalzó. Mire szülők lettünk, ráadásul nem is fiatalon, elhatároztuk, hogy mi nem így fogjuk csinálni, és ez eddig ment is. Azt látom, hogy a férjemet annyira megrendítette ez a korai terhesség, egyáltalán szexualitás, hogy összeolmott, és megkérdőjelezi az egész eddigi liberális nevelését. Lehet, hogy én egy feudális maradvány vagyok, és biztos hogy soha nem turnéznék a fent említett nőszervezet felvonulásain, mégis azt hiszem, talán nem fenyegetni, elhagyni, feljelenteni kellene a férjemet, hanem inkább abban erősíteni, hogy jól csinálta eddig, és nem az ő hibája, hogy a lányunk mégis bajba került...
Mindenesetre sokat segítettetek, mert mindettől függetlenül valóban nekem kötelességem megvédeni a gyerekeimet, kemény dolog, ha nekem kell, de mégiscsak az én dolgom.
Így látatlanban elég nehéz megítélnem azt, hogy milyen változás ment végbe a férjednél. Minden esetre tényeg furcsa, hogy 15 évnyi gyereknevelés után tör ki valakiből a verekedős apuka. Azt gondolom, hogy persze érdemes keresgélni az okokat, hogy mi történt vele, de a legfontosabb mégis csak az, hogy Neked, mint anyának elsősorban, és minden felett a gyerekeid érdekeit kell nézned. Márpedíg nekem meggyőződésem, hogy semmilyen körülmények között nem vezet jóra, ha megütik a gyerekekeket! Ez nem azt jelenti, hogyha véletlenül elcsattan egy popsira verés attól egy életre sérül a gyerek, de nevelési eszköznek semmiképpen nem alkalmazható a testi fenyítés. Ugyanis az erőszak erőszakot szül. Ugyan lehet , hogy félelemből engedelmeskedik a megfélemlített gyerek, de a hatás csak addíg marad, amíg a közvetlen fenyegetettség fennáll. Aztán viszont agressziót szül!
TE is írod, hogy a lányod ugyan elment az abortusztra, de nem az apai fenekelés hatására. Az pedíg főleg káros, hogy a gyerekeid bíznak az apukájaban, aki eddíg sohasem bántotta őket, és erre egyszercsak bántalmazottá válnak általa. Ezt semmiképpen nem engedheted! Nem beszélve arról, hogy a gyermekek verése az új Gyermekvédelmi Törvény értelmében (ha jól tudom) büntetőjogi kategóriába esik! Én már attól is rosszúl vagyok, amikor látom, hogy szülők a nyílt utcán, mindenféle gátlás nélkül, csapkodják a gyerekeiket, és a járókelők ezt flegmán nézik. Ezzel azt akarom mondani, hogy Neked is felelőséged van a férjed viselkedéséért, ha hagyod, hogy megverje a gyerekeket! Tudom, hogy nagyon nehéz most Neked, de soha ne felejtsd el, hogy amíg a gyerekeid nem tehetnek róla, hogy kik a szüleik, így az apjukat sem ők választották, addíg TE igenis hozzámentél feleségül. Még akkor is, ha eddíg nem így viselkedett, ha most így viselkedik meg kell védeni tőle a gyerekeidet!
A férjed ezzel a viselkedésével azt fogja elérni, hogy a gyerekekeietek szép lassan el fognak fordulni tőletek, agresszívak és deviánsak lesznek. Én még azt is megkockáztatom, hogyha egy másik lányod fog idejekorán teherbe esni, ha így álltok hozzá, nem valűszínű, hogy jobb belátásra fog térni!
Tudom, hogy elég ijesztő amit írok, de szándékosan fogalmazok keményen, mert a helyzet így tényleg tarthatatlan. Azt javaslom, hogyha szép szóval nem lehet meggyőzni a férjed, akkor még idejében keményíts be, nehogy a férjed újfajta "nevelési elveit" rajtad is bevezesse. Ha nem változik a helyzet, akkor Én még a különköltözést is megmerném kockáztatni! Hátha attól észhez tér, ha látja, hogy hova vezet az a "jó kis verekedés". Hogyha nem érzed magad elég erősnek, hogy szembeszállj a férjeddel és a szép szó már nem segít, nyugodtan kérj segítséget a lakóhelyed szerinti Gyermekvédelmi vagy CSaládsegítői Szakszolgálat szakembereitől.
Én is örülök, hogy ilyen gyors változás következett be az anyukádnál. Engem ez arra enged következtetni, hogy már őbenne is megszületett az igény a változásra, és, hogy nagyon szeret Titeket. Ez nagyon jó. Azonban továbbra is legyél résen, nem akarok vészmadár lenni, de továbbra is igaz, hogy ezen túl is neked kell irányítanod a gyereked nevelését!
Az, hogy tudod mi a baj, már félsiker. A gyógyírt pedíg sajnos nem lehet receptre kapni. DE, ha lehetne is, akkor sem hiszem, hogy szívesen bevennéd, hiszen az nem lenne teljesen a Tiéd. Szerintem, ha jól körülnézünk az életünkben, kapcsolatainkban, megnézzük a dolgokat amik történnek velünk, tükröt kapunk saját jelenlegi állapotunkról. Engem az érdekelne, hogy mit jelent az, hogy kicsúszott a kezedből az irányítás? Hogy-hogy csak Te tudsz mindent megoldani? Talán egyedül neveled Nikolt? Nincsen egyáltalán segítséged a háztartásban és a munkádban? Nehezedre esik a munkád megszervezése? Vagy inkább arról van szó, hogy nehezen adod át a gyeplőt másnak? Nem tudom csak találgatok...
