Hány éves a gyereked? Három éves kor előtt a gyermekeknek még nincs konkrét halálfogalmuk és ezzel együtt halál félelmük sincs. Viszont az anyától való elszakadás miatt érzett félelem, szorongással járhat. Az anya hangulata, az ő félelmei, szorongásai nagymértékben átragadhatnak a gyerekre. A gyermekek beleérző képessége, nagyon erős. A kisgyerekek nagyon fogékonyak, az un. mögöttes tartalmak megérzésére. Tehát, ha a szülő azon szorong, hogy jól tesz-e, ha kiviszi a temetőbe a gyereket, akkor a gyerek ezt a szorongást fogja megérezni, és ő is szorongani fog. Ezt pedig a szülő később úgy is értelmezheti, hogy a temetőben tapasztaltak miatt szorong a gyermeke, holott csak a saját érzését fogja viszont látni. Ezért, én azt javasolnám Nektek, hogy csak abban az esetben vigyétek magatokkal Őt, ha képesek vagytok vele foglalkozni, és a temetői látogatást, úgy tudjátok felfogni, mint egy kirándulást.
Idén lesz 4 éve, hogy elvesztettem az édesanyámat. A születés napján napján, mindig viszünk virágot a sírjára. Eddig sosem vittük magunkkal a kislányomat, de most arra gondoltuk, hogy talán ő is kijöhetne velünk. Ő sajnos nem ismerhette a nagymamáját személyesen, de szoktunk róla mesélni neki. Sokszor kérdezi, hogy hol van most a nagymama? Mit jelent az, hogy meghalt? Nem igazán tudom, hogy mit mondjak neki. Ezért gondoltam, hogy magunkkal visszük őt is a temetőbe, de nem tudom, hogy ez jó ötlet-e?
köszönöm szépen a válaszod, időközben voltunk egy ilyen témájú előadáson, és hasonló gondolatokat hallottunk. Igen, kicsit békén hagyom a férjem, hadd élje meg ő is ezeket a dolgokat a maga tempójában, végülis néha pl. nekem is elegem lesz a babás témából, és mással akarok foglalkozni.
Én speciel a kisebb babaörzéket kedvelem, de ez egyénre válogatja. Köszönöm a kérdésedet, az apák szerepéről a szülésnél. Nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést. Fontos, hogy az apa tisztában legyen azzal, mit keres a szülőszobán, ahhoz is, hogy el tudja dönteni, ott akar lenni, vagy sem. Semmiképpen nem tanácsolnám, hogy rábeszélés miatt legyen ott a szülésnél. A Klinikán, ahol dolgozom, előfordult, hogy az apukával töbet kellett foglalkozni a szülés alatt, mint a szülőnővel. Folyton el akart ájulni, mindíg rossz helyen téblábolt. De volt olyan esetem is, amikor az apuka annyira lelkes volt, hogy alig hagyta szegény anyukát vajúdni. Folyton érdeklődött, utasítgatta, hogy mit csináljon, végül meg kellett kérni, hogy hagyja el a terepet, mert szegény nőnek teljesen leáltak a fájásai. Szóval, azt gondolom, hogy az apukának, ugyanaz a szerepe a szülésnél, mint később az egész családi életben. SEgítenie kell a család születését, a család működését. Segítenie kell az anyát abban, hogy befelé tudjon figyelni, együtt tudjon működni a magzattal hogy összpontosítani tudjon. Ne zavarja meg a külvilág, meg legyen mindene, amire szüksége lehet, hogy biztonsában érezze magát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ő az aki tartja a kapcsolatot az egészségügyi személyzettel (orvossal, szülésznővel), vigyáz arra, hogy senki ne zavarja meg felesleges kérdésekkel, lelkes tréfálkozással, bármivel, ami elvonhatja a vajúdónő figyelmét, a szülőnőt. Ha szükséges, fizikailag is segíti a nőt, tartja a hátát, emeli a fejét, vizet hoz neki. A fájdalom a szülőnő legfőbb segítőtársa. Azt jelenti, hogy minden rendben van, a baba úton van, és hamarosan meg fog születni. Ezért nem sajnálni kell a nőt, hanem bátorítani őt. Az is fontos, hogy elvághatja a köldökzsinort, és ott van a kezdeteknél. Ez óriási élmény, de nem ez a legfontosabb. Hanem a közös munka! Én a helyedben semmiképpen nem eröltetném őt, még sok időtök van. Még lehet, hogy fel sem fogta igazán, hogy apa lesz. Javaslom adj neki időt! üdvözlettel: Judit
Elnézésedet kérem, hogy megvárattalak a válasszal. Szerintem ez akár poén is lehet, hogy a gyerek sísapkában alszik. Persze tudom, könnyű a más "baján" mulatozni. Biztos a kiscsajnak is bejön, hogy foglalkozol vele, és érzi rajtad, hogy valami szokatlant csinál, és neki is tetszik ez. Ha csak ennyiről van szó, én nem igazán reagálnám túl a dolgot. Aludjon egy két napig sísapkában, majd megunja a Drágám. Általánosságban viszont azt ajánlanám, hogy legyél picit következetesebb, vagy engedj meg valamit neki már akkor, amikor látod, hogy nehéz is lenne megtilltani, és nincs is nagy súlya (nem a konektorba akar benyúlni éppen, vagy meztelenül kimenni az utcára, mert az persze más ügy). vagy, ha úgy itéled meg, hogy valamit akkor sem csinálhat, ha nagyon szeretne, akkor ne engedj neki, akkor se, ha az ciki és az összes szomszéd felébred a sírásától. A gyerekeknek kell a következetesség, különben elbizonytalanodnak, és magukat sem érzik biztonságban. Néha, magam is meglepődöm, hogy a következetsség tényleg működik, még akkor is, ha néha kényelmesebb engedni. üdv: Judit
végigolvastam ezt a fórumot, és nagyon sok hasznosat tanultam, köszönöm! Lenne néhány kérdésem Judithoz, illetve hozzátok.
Az első elég gyakorlati, hallottam, most szombaton lesz a Sportcsarnokban babacucc börze. Voltatok már ezen, megéri elmenni? Most várunk kisbabát, még nem vettünk semmit, csak 10 hetes. Valami listát is kéne rögtönözni, láttam a neten párat.
Más téma. Judit, mit tudnál elmondani az apák szerepéről a szüléskor? Azért kérdezem, mert a férjem ódzkodik, hogy ott legyen, hogy lásson szenvedni és semmit sem tehet, stb., de azt mondja, ha szeretném, azért bejön. Azért jobb lenne, ha meggyőződéssel tenné. Azt hiszen, a dolognak csak egyik része a fájdalom.
Pont holnap lenne erről egy előadás, de nem túl lelkes, talán nem érti, mit kell ezt a témát ragozni, néha már mondta, hogy nem túl jó, hogy csak ez a témám mostanában. Nagyon szerette volna a gyereket, nem is egy érzéketlen bunkó, de azért nem is lehet vele órákig csajszis témákról beszéni, valahogy egy csomó mindent egyszerűbben intéz el. Pl. az egyik haverja is gyereket vár (a felesége), és amikor telefonáltak, tök más volt a téma, alig beszéltek erről. Én anyukámmal csak erről beszélek. Valószínűleg én is jobban megérthetném őt, nem kéne mindját magamban jól megsértődni. Ha legyőzöm a rossz érzést, megpróbálom emberi hangot megütve elmondani neki, hogy nekem ezek a dolgok fontosak.
KÖSZÖNÖM SONY, ÉS FOGTÜNDÉRKE A HOZZÁSZÓLÁSOTOKAT.
Fogtündérke,
azért nem vagyok ám egy mindent megengedő anyuka, sőt vannak dolgok amiket megtiltok neki és igazából még nem bizonyosodott be az ellenkezője, de úgy néz ki amit megtiltok mert veszélyes stb... azt megérti és nem is visít. viszont nem tudtam neki megmondani, hogy éjjel ebben v. abban meleged lesz, mert ő minig kitakarja magát és talán fázik v. nem tudom az anyaméh melege hiányzik neki, de mondjuk nem feltétlenül nehéz takaró formájában. Fene se tudja, inkább a pszichés hátterére szertnék rájönni...
persze már (sajna ő is válogat rendesen) van olyan ruha amit egyaltalan nem hajlandó felvenni és persze vannak kedvencei is, én úgy trükközök ill. próbálok, hogy mielőtt ráadom a ruhát előtte elmondom milyen rég volt rajta pl. a kisnyuszis nadrágja és milyen szép lesz benne, erre rögtön magára erőlteti azt amit akarok neki adni....
Képzeld, nálunk pedig pont az ellenkezője van. Mióta a baba megtanult vetkőzni, szerencsénk van, ha estére a pellusa még rajta marad :)
Először a zoknit húzza le, ilyenkor még jó eséllyel belebújik egy mamuszba/cipőbe/csizmába. Jajj nekünk, ha megkaparint egy kinőttet, mert akkor percekig csilingeli, hogy Nemmjó, nemmjó! És színpadias mozdulatokkal mutogatja. Utána ha a cipőt megelégeli, lehúzza, és ha már benne van, a nadrágtól is megszabadul. Itt jön az, hogyha bármilyen képzelt vagy nem annyira képzelt folt esik a pólóján - mondjuk egy csepp víz, leveszi azt is. Végül, koronázásképp kitapasztalta, hogy tud kibújni a bodyból, és innen már csak egy lépés, hogy a pellusát lehúzza, például amikor egyikünk kimegy a WC-re, ő pedig csatlakozni akar a bilin. Ha nem lenne egy olyan hálóruhája, amit imád, el lennénk veszve :)
Én egyébként bármit rá tudok adni (most még?), elég azt mondani, hogy ajándék. A 2 éves szülinapja óta imádja az ajándékokat :)
Még örülj neki, hogy felveszi, amit nélküle vettél:) Az én fiamnál ez már szinte kizárt dolog, csak olyasmit hord, ami tetszik neki, anyagi csőd nélküle venni valamit, mert jó eséllyel pihenhet a fiókban...
ez persze csak vicc (sajnos nem az, amit a fiamról írtam, hanem hogy örülj neki) - azért sapkában és cipőben aludni egy kicsit durva, nem? Én ezt nem engedném, pedig nem vagyok egy nagy tiltó művész:(
a gyerek mindig és minden körülmények között meg fogja találni azokat a helyzeteket, amikor neked kellemetlenebb, hogy visít, mint azt teljesíteni, amit akar (bolt közepén, utcán, vendégségben, anyóséknál, éjjel 3-kor villanó szomszédlámpák fényénél...), de csak teszteli az akaraterődet, ha valahol tényleg ellenállsz, azt nagyon gyorsan megérti/megérzi...
persze ez az egész okoskodás csak arra szól, ha zavar téged, hogy sísapkában alszik - ha nem, akkor tárgytalan minden, amit mondtam, én szerintem nagyon sok minden oké lehet valakinek, ami másnak nem tetszik...
rég nem jelentkeztem, pedig van mit kérdeznem... sorban (persze a felét elfelejtettem már).
A minap 22 hónapos kislányomnak vásároltam télre sínacit és egy új sapkát. Ezeket nélküle vettem, amikor otthon felpróbáltam rá az a fura eset történt h. nem volt hajlandó levenni, annyira elvadult a dolog h. kénytelen voltam rajta hagyni és még abban is aludt. ... Sőt a legfurább h. éjjel amikor titokban leakartam venni róla a sapkát felébredt és üvöltött: sapkát, sapkát.... a végén kénytelen voltam ráadni mert a szomszédban kezdtek felkapcsolódni a lámpák (hajnali három volt). Elképzelésem sincs miért csinálta, eddig csak a cipőjét féltette... mintha elakarná venni tőle valaki. Most h. eldugtam a sícuccot éjjelente felüvölt: cipője, cipője... és ráadom a házi mamuszát. Nem tudom hova tenni a dolgot, remélem te igen,
Természetesen egyetértek én is azzal, hogy egymás problémáiból, kérdéseiből is sokat tudunk tanulni. Ma azonban egy kétségbeesett 15 éves lány e-mailjét küldtem el Juditnak, úgy gondoltam azt mégsem teszem itt közre a fórumon. Judit válaszát nagyon várom, de persze a probléma tömör lényegét és a válasz főbb pontjait is nagyon szívesen megosztom vagyis Judit javaslatának megfelelően megosztanánk Veletek!
Természetesen továbbra is főleg ide a fórumra várom a kérdéseiteket.De persze az emailben feltett kérdésekre is szívesen válaszolok. Esestleg, ha Tiszavirág beleegyezik, akkor a válaszom azon részét, ami másoknak is segíthet publikussá lehet tenni.
abból tudunk segíteni másoknak, hogy kérdéseinket publikussá tesszük. Ez itt egy olyan segítő forum, ahol tiszteletben tartják a személyes adatokat, tehát nem derülhet ki h. ki irta, akkor miért ne lenne mindenki számára elérhető. Nem csak egyedül élünk a földön. Nem csak saját magunkra kell gondolni. Kérlek titeket, én is megoszom a bugyuta kéréseimet már az egész velvettel - számítva arra h. nem csak én tanulhatok belőle.
Szeretném a segítségedet kérni egy 15 éves nagylány esetében. Ha megoldható lenne és Neked nem nagy teher, akkor inkább e-mailben írnám le az esetet, kicsit bonyolult a háttere. A mail címed nem publikus, nagyon megköszönném, ha vagy itt megadnád vagy jelentkeznél a tiszavirag24 kukac freemail.hu - n.
Nagyon várom a jelentkezésedet, köszönettel: Tiszavirág
Ez igen nehéz kérdés, főleg így látatlanban. Másfél éves gyereket még nem igazán érdemes, és célravezető nevelni. Ha amúgy minden rendben a családban, én nem csinálnék nagy ügyet ebből az egészből. Ha elkezd ütögetni a gyerek, határozottan (nem durván!), meg kell fogni a kezét, és azt mondani, hogy nem. Ennyi az egész. Aztán, ha újra csinálja, akkor megismételni. Kimenni a szobából, nem túl célrevezető, mert ilyen korban a gyerekek jobban értenek az azonnali reakciókból. Az, hogy egy gyerek üt, még nem jelenti azt, hogy ő egy agresszív gyerek. Azt jelenti inkább, hogy kiváncsi, hogy mit vált ki a környezetéből, bizonyos cselekedeteivel. Mivel még nem túl sok módját ismeri a közeledésnek, ezért választhatja alkalmasint, ezt az egyszerű ütlegelős formát. Persze az is lehet, hogy dühből is ütöget, de ez teljesen mindegy. Nem szabad túldimenzionálni. Nem szabad hagyni, és ennyi az egész. Aztán, ha nagyobb lesz, akkor persze neki is meg kell értenie, hogy miért nem szabad másokat megütni, de ahhoz is az a legjobb út, amit a barátnőd csinál, hogy mutaja, hogy látod ez fáj a mamának, stb. Persze egy jó kis birkózás az mindíg jöhet, de alapvetően nem kell túlreagálni a dolgot, mert attól még jobban fogja csinálni, mert látja és érzi, hogy hatást vált ki vele! Az én fiam pl. folyton húzza a lányom haját, aki visít, ettől még jobban húzza...
Sok szeretettel várunk mindenkit, holnap 10 órakkor a Millenáris Parkban VARÁZSERDŐ című, Komolyzenei foglalkozásunkra.
A foglalkozás zenei inspirációkon alapszik. A komolyzenei darabokat a kisgyermekek számára legharmonikusabb hangzást biztosító fuvola-hárfa kettőse szólaltatja meg. A zenei benyomások feldolgozása drámapedagógiai módszerekkel történik,a játékmester (drámapedagógus) segítségével.
A foglalkozás egy történetre épül, melynek váza egy képzeletbeli utazás, amelyben a mese világából a gyermekek saját világukig jutnak el. Az utazás minden állomáshoz játékok és dallamok tartoznak, a játékok összhangban vannak a zeneművekkel.
A játékokat a szülők is játszhatják gyermekeikkel együtt. Az önálló részvétel a gyermekek életkorától függ. Egészen kis gyermekek (csecsemők) is részt vehetnek a foglalkozáson. A foglalkozásokat egy három-fős társulat tartja: Takáts Rita drámapedagógus, Pálhegyi Máté fuvola- és Pintér Ágnes hárfaművész.
A program lehetővé teszi, hogy a komolyzene a játékon keresztül, észrevétlenül kerüljön be a kisgyermekes családok életébe, ezáltal keltve fel az érdeklődést az igényes zenehallgatásra, és a Zene nyelvének megértésére.
Köszi a válaszokat Neked és a többieknek! Tudom, hogy aggresszió témában már adtál korábban tanácsot, át is olvastam az akkori leveleiteket, de azért kérdeznék.
A barátnőm másfél éves kisfia, aki nagyon okos (már beszél!!!) és érdeklődő baba, ha valamit nem engednek meg neki, üti-vágja az anyukáját, de elég rendesen. Nagyon nehéz elterelni a figyelmét arról, amit akar, és ha egy ideig sikerül is, emlékszik a dologra és visszatér hozzá. A barátnőm már mindent kipróbált, de nem használt semmi, pl. átölelte, lefogta, hogy ne tudjon ütni - akkor a gyerek ütött tovább, mikor elengedte. Elmagyarázta, hogy nem szabad - nem használt. Mutatta, hogy fáj neki, hogy "anya sír"- nem használt. Végül azt találta ki, hogy ilyenkor pár percre kimegy és egyedül hagyja a gyereket és ezt többször megcsinálta. Most lelkifurdalása van, mert a baba többször felsírt éjjelente, hogy "anya elmegy". Szóval azt gondolja, elszúrta. Nem tudok neki tanácsot adni, mert én is ezt csináltam volna a helyében.
Az a furcsa, hogy a kisfiú másokkal egyáltalán nem aggresszív, pl. a kislányommal is simán egymás mellett játszanak, néha "ismerkednek". Csak az anyukájával szemben csinálja. Másrészt a barátnőmék családja kiegyensúlyozott, mindenük a gyerek, az apuka is sokat törődik vele. Biztos, hogy ők nem bántották a babát, nem tőlük tanulta. Ráadásul abszolút nem "érdemlik meg", mert olyan jó szülők, hogy pl. amíg a baba nem alszik egyáltalán nem (!) néznek tévét, ne lásson aggressziót vagy hülyeségeket a gyerek. (Ezt én például nem bírnám ki...) Nekik is azt ajánlanád, hogy vezessék le a feszkót, bírkózzanak minél többet különben? Mit lehet ilyenkor tanácsolni?
Hát, a játszótéri közösségbe úgy belepottyantunk. Körbejártuk a környék játszótereit, és a legszimpatikusabbnál ott ragadtunk. Írtam már, milyen mókás a helyzet most? Nyáron mindenki eltűnt, az egész csapat, én is ritkán jártam ki, mert a terhesség első három hónapján nagyon fáradt voltam. Na most kiderült, hogy mindenki terhes :) Tavasszal jön az utánpótlás :)
Egyébként Irigyék szerencsére itt nincsenek, azt máshol láttam, ki is akasztott rendesen. De volt más döbbenetes kalandom is így a játszótereken, nagyon jó hely arra, hogy különböző kultúrákkal, sorsokkal szembesüljön az ember, izgalmas, bár néha lesújtó élmény. Én nagyon sokat tanultam belőlük, pedig eddig sem jártam csukott szemmel a világban.
Biztos nem jó egyébként Irigyék gyerekének lenni, bár azt hiszem, számára ez nem tűnik fel, sőt, talán még a szülői megbízhatóság jelképeként is felfoghatja, ha a mamas mindig segít.
Az altatásnál ma azt próbáltam ki, hogy a délutáni alvást kihagytam. El is aludt este, mint a kisangyal, 5 perc alatt! Azt hiszem, azt csinálom majd, hogy nem altatom délután, így este biztosan fáradt lesz, így nyitott az alvásra, és így lesz esélyem arra, hogy kialakítsak valami szokást, amivel délután is próbálkozhatok. Azért ez izgalmas dolog :)
Egyébként azért szeretnék valami jó módszert, mert nálam sajnos nem működött jól a dolog. Az esti merengés még csak hagyján volt, de ez együtt járt azzal, hogy reggel nagyon nem tudtam felkelni, és a délelőttök első felében használhatatlan voltam. Ami azt jelenti, hogy még a reggeli sem csúszott le, és amikortól meg mertem tenni (ach, a pofátlan kamaszkor :), végigaludtam az első és második órát. Na most a babán ugyanezeket a jeleket látom. Nem reggelizik, és 10 óráig csak épp létezik. Akkor is, ha véletlenül sikerül 8-9 körül elaltani! És bár nekem a tananyaggal nem volt problémám, meg szeretném őt kímélni a bosszúszomjas tanerők gonosz trükköcskéitől :) Nem, egyébként komolyabban. Azért szeretném megtanítani jól aludni, mert én még most sem tudok, és kifejezetten irigylem azokat, akik az ágyba kerülés után pár perccel már húzzák a lóbőrt :)
Gratulálok a kis játszótéri közösségetekhez! Azt hiszem így működik a gyakorlatban az, amit én szakmai oldalról közelítettem meg, hogy a szülők feladata segíteni a gyerekeket eligazodni a kapcsolatok ingoványos terepén. Ennek pedíg első epizódja a játszótéri - add ide, nem adom, kérem, tessék, itt van helyette ez stb.- kommunikációknál kezdődik. A szülőknek kell eldönteniük, hog mikor lépnek közbe, és persze azt is, hogy hogyan. De a legfontosabb, hogy sose felejtsük el, hogy saját mintánkon keresztül tanítunk a legtöbbet. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyit. Pl. tegnap a kislányom éppen az egyetlen használható rúzsomat kente fel, egyenletesen az arca egész területére, és amiIkor ezt észrevettem, dúvadként téptem ki a kezéből a rúzst, az az enyém felkiáltással. Mondanom sem kell, hogy pár perc elteltével ő ugyanígy tett, amikor a kistesója hozzáért a macijához. Ez a kis epizód is azt bizonyítja, hogy a szülő minden cselekedetével tanít is egyben, és ez nagy felelőség! Szerintem a többi anyuka és gyerek majd megoldja, hogy "Irigyék", vagy ne hozzák le a tabu játékaikat, vagy adják kölcsön másnak is, de az biztos, hogy nem lennék a gyereke helyében! Szerinted?
A hamar lefektetés témában, sajnos nem tudok valami ütős kis technikával szolgálni. Főleg azért, mert nem igazán hiszek bennük. Szerintem ezek a technikák, arra jók, hogy akik alkalmazzák őket, saját magukat bizonyítsák, azzal, hogy más is követi a példájukat. Szerintem itt is a családi működést, a körülményeket, és a gyerekek egyéni különbségeit kell összeegyeztetni a fejlőéslélektani lépcsőkkel, és a gyerekek bilológiai alvásszükségletével. Ezen azt értem, hogy, ahol (mint nálunk is), viszonylag későn érünk haza, de reggel egyenlőre nem kell túl korán kelnünk, ott természetesen nincs azzal semmi baj, ha eltolódik a lefektetés ideje. Ez nyilván meg fog változni, ha a gyerekek óvodába, suliba fognak járni, de akkor a késői hazajárásokon is változtatni kell valamelyest.
Szerintem ugyanúgy,mint a fogmosásnál, ha nem fogod feladanak tekinteni az esti lefektetést, az is olajozottabban fog működni, és látod azzal sincs baj, ha a gyerek még egy kicsit figyeli a beszűrődő neszeket a fényeket, mint tetted Te , amikor kicsi voltál, elalvás előtt!
Maximálisan egyet értek Zoéval! A mese tulajdonképpen a gyerekek szellemi tápláléka. És ebben is ugyanúgy, mint az ételben vannak egészséges, testet-lelket fejlesztő mesék, és persze vannak káros megbetegítő mesék is. Az is fontos, hogy milyen korban, milyen mesével, szellemi táplálékkal "etetjük" a gyerekeinket. Az első három évben az egyszerű mesék a hasznosak (amiket Zoé is irt). A fontos az, hogy a gyerek azonosulni tudjon a főszereplővel. Akár a saját életét is elmesélhetjük neki, más névvel, hogy egy kis un. szereptávolságot tudjon tartani. Ez segít neki abban, hogy egy kicsit távolabbról élje át újra a vele történteket, s feldolgozhassa azokat. Pl. Kata mamája egyszer elment vásárolni, de sietett haza, és Katára addíg az apukája vigyázott. Kata nagyon aranyos kislány volt, nem, sírt, sokat játszott az apukájával, és mindenki nagyon boldog volt, amikor a mami végül haza jött. stb. Az ilyesmi mesék arra is jók, hogy támpontot adjanak a gyereknek, hogy pl. anyu haza jön, és nem kell sírni stb. Ezen kívűl feloldja a gyerek szorongását, amit ő még nem tud kifejezni, csak átélte, akkor, amikor az anyukája elment vásárolni. Ezért jók a Mazsola és Tádé mesék, mert általában ilyen alap szituációkat dolgoz fel. Teljesen egyet értek Zoéval abban is, hogy a legjobb, ha mesét olvasunk a gyerekeknek, de van olyan szituáció, hogy az ember már hulla fáradt és jól jön egy kis segítség, amit akár egy hasznos mesefilm is jelenthet. Ilyen szempontból, még tudom ajánlani pl. a Lolka Bolkát,a Futrinka utcát, a Kis Vakondot. Három éves kor körül, amikor a gyerekek már egyre jobban érzik, hogy ők nem azonosak a szüleikkel, főleg az anyukájukkal, már el lehet kezdeni a Hófehérke és a hét törpét és más boszis mesét mesélni. Kb 3 éves kor körül jelentkezik az un. dackorszak, ami nagy vonalakban arról szól, hogy a gyerek saját magát a szüleitől, azok egyes cselekedeteire adott igenléseiből, vagy tiltásaiból kezdi meghatározni. Viszont, ha korlátozással találkozik, akkor az természetesen nem tetszik neki, főleg akkor nem, ha azt az imádott anyukájától, vagy apukájától kapja. Ezért sokszor haragot érez az anyukájával kapcsolatban, ez viszont szorongással tölti el, hiszen ugyanakkor a szeretetétől függ a létezése. Ez a feszültség csökken benne, ha kihelyezheti a haragját a csúnya, és gonosz boszorkányra, aki végül elnyeri méltó büntetését, és győz a jóságos Hófehérke, aki eleinte szintén az anyukája. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy, mégis csak szerethető a mami.
Ahogy Zoé is írja, a tiszta vezetésű Grimm mesékkel nincs is semmi baj. Persze nem jó ezeket este mesélni, mert túlságosan közelről érintik a gyerekeket. Kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek akiknek soha nem meséltek Grimm meséket nem szoronganak kevésbé. Sőt! De a meséket is felnőttek írják, sokszor sajnos olyanok, akik a gyermeklélektannal, még messziről sem találkoztak!
És mit szóltok kedvenc klasszikus tolvajdalunkhoz, az 'Én elmentem a vásárba' kezdetűhöz? :)
Én a TV macival jártam úgy a minap, mint Tade. Mi sem nézünk nagyon TV-t, de amikor észrevettem, hogy van igazi fogmosós TV maci, úgy gondoltam a babának is látni kell. Utána viszont egy totál frász mese következett, egy kisfiúról, aki mindenféle gonosz, csúnya, irigy dolgot tesz meg egy kislányért, és a végén persze elnyeri jutalmát. Brrr. Inkább gyorsan elfelejtettük az egészet.
Egyébként képzeld Judit, a fogmosásnál az jött be, hogy a baba a kád szélén 'tipp-tapp-ol' (sétálgat), és a fogkefe tündér megmossa a fogát. Ehhez a művelethez persze mindenkire szükség van, így nagy családi fogmosás lett belőle. Ma már nem mászott fel a kád szélére, hanem mellette állva nyitotta a száját, hogy jöhet a fogmosás.
A játszótér nálunk inkább közösségként működik. Minden anyuka visz magával koncot (amivel minden gyerek szívesen játszik), és ami éppen nem kell a tulajdonosnak, az szabad préda. Ha mégis visszakéri, az anyukák intézkednek, visszakérik a babától, vagy elérik, hogy maguk adják oda. Én például el szoktam neki magyarázni, a másiknak mennyire fontos az a játék, és hogy örömet szerezne, ha visszaadná - kb. 80% eséllyel bejön. A maradék esetekben még megtörténhet, hogy közben a másik anyuka lebeszélte a gyerekét éppen arról a játékról, vagy mivel értelmetlennek találja a ragaszkodást (mert mondjuk még 3 ugyanolyan lapát van a homokozóban), int, hogy hagyjuk a gyerekekre, intézzék el maguk között. Végső esetben pedig azt csinálom, hogy kitalálok egy jó játékot, amivel többen játszhatnak, és úgyis mindketten elfelejtik a vita tárgyát (legutóbb például gesztenyekígyót készítettünk - én építettem, ők hozták a gesztenyéket, utána pedig ők is építették, a vita tárgyát képező vödör pedig ott árválkodott a homokozó szélén :)
Én nem tudom, de ezt másnak érzem, mint egy buszt, inkább olyan, mint egy tábor, ahol viszont természetes, hogy az emberek ezt-azt kölcsönkérnek, kölcsönadnak. Persze játszótere válogatja.
Jajj, annyira aranyosak, ahogy udvariaskodnak egymással! :) Jól megy nekik a tessék, a kérem szépen, a köszönöm (és a köszi).
Szerintem hasznosabb, mintha a játszótéren a mutizást és az irigykedést tanulnák meg, márpedig ha mindig megvédenénk őket, soha nem tanulnák meg, hogy amit semmiképp nem akarnak kölcsönadni, azzal játszanak otthon, és hogy védjék majd meg, illetve hogy érvényesítsék az érdekeiket, ha anyuka-mentes közösségbe kerülnek.
Még annyi, hogy a 'szent' alvósállatok, kedvencek azért kivételt képznek, ők természetesen nem számítanak szabad prédának - de ezt valahogy simán elfogadják...
Csak egy kérdésem lenne még: mi a véleményetek azokról a helyzetekről, amikor egy anyuka (és na jó, a gyerek) levisz a játszótérre valami hiper-szuper gyerekvonzó csodát (atomrózsaszín babakocsit Götz babával...), és senkinek sem adja oda? Vagy odaadja készségesen, és utána engedi a gyerekének, hogy durván visszavegye, mondván, tudta, hogy ez lesz, de hát mégis az övé. És ha kiülnek piknikezni a játszótér kellős közepére, rengeteg kis süti-csodával, de elhajtanak minden odatévedő gyereket? Vagy az anyuka szenvtelen arccal tűri, hogy a gyereke tőle két méterre ellökje az enyémet? Járunk mi néha más játszótérre is...
Na azt hiszem, már nekem is túl későn van :)
Sony
Ui: Még egy utolsó kérdés: van tippetek, hogy altassam el _meggyőződéssel_ korán a babát, de legalább idejében, ha pontosan emlékszem arra, én mennyi időt töltöttem ébren az ágyban, a fényeket és az átszűrődő zajokat figyelve? És ha tudom, hogy úgy igazán mindig esténként fejlődik, legalábbis akkor mutatja be, mit tud. A rajtam edződött anyukám szerint ébresszem korábban, akkor majd beájul az ágyba, de ez neki sem jött be annak idején, csak épp ezt nem tudja :) Ezzel kizárólag azt érte el, hogy a normális, természettől adódó alvásciklusom idején álmosan tántorogtam... Kb. hajnali fél 10-ig :) Biztos van valami jó módszer, ugye, ugye?!
Óvónéniként azt mondom, inkább meséljetek neki i Ti, mint nézze a TV-t. Nem csak azért, mert sokszor nem túl szerencsés képek jelennek meg ott, hanem azért is, mert a Tv sémákat közöl a gyereknek (vagyis nem használja a fantáziáját, hogy lképzelje, mikor mi is történik), ráadásul egy szóbeli mese közben lehet kérdezni (ha pl. nem ért valamit, vagy úgy gondolod, hogy még kicsi és egy-egy szót, kifejezést nem ért, érdemes rákérdezni, ne maradjanak üres foltok). Amúgy a 3,5 éveseknek nme minden magyar népmese való még, elsősorban az egyszerű láncmesék (kóró és a kismadár, nyualcska csengője pl), ill. az egyszerű történetű mesék valók. Nem azért, mert nem érti a másikat, egyszerűen nem úgy jár még az agya, így ha mesélsz neki vagy lát egy Mátyás királyosat vagy királylányosat még valószínű, hogy nem úgy áll hozzá, mint egy 5-6 éves, akinek az agya már több információval van tele, így másképp értékeli azokat a meséket. Semmiről nem marad le, ha a Tádénál maradsz, meg az egyszerű meséknél. Sőt, azt is szeretik, ha közösen mesélhetnek anyuval, apuval. (imádják a kicsik az olyan mesét, amiben nem szó szerint, de felismerhetően ők szerepelnek: mese a kicsi nyúlról pl, aki ma oviban járt stb...napi eseményekről szólva.)
Amúgy a mesét nem kell megmagyarázni egy gyereknek, ha sokat kérdez róla, ez mi, az mi valószínűleg nem neki való a mese, és nem érti. Egy mese egy gyerek számára a saját korosztályának megfelelően egyáltalán nem szorul magyarázatra, és nem is kell. Legfeljebb a végén a csattanóra rákérdez az ember, de az egész mesét nem kell megmagyarázni, főleg azt nem, hogy ez csak mese, nem igaz...egy gyerek pontosan tudja, mi a valóság, és mi nem az onnantól kezdve, hogy elkezd olyan játékot játszani, amikor pl nyitja a tenyerét és azt mondja: nézd anya, egy pillangó! - holott semmi nincs benne.
Uj vagyok a hozzaszolok között, bar mar regota olvasom a kerdeseket, valaszokat. Judit es a tobbiek velemenye sokat segitenek nekem is.
A lanyom 3 es fel eves, nemreg vettunk neki magyar nepmesek dvd-t. (Egyebkent nem nagyon tevezunk, ezt azert vettuk, mert nekem jo emlekeim vannak rola, szerettem a meseket, meseloket, meg a focimzenejet is:).) Amikor azonban elkezdtuk nezni, nagyon ledöbbentem. Mi a velemenyetek pl. a Harom ksimalac c. meserol (ahol a kanasz a lanynak nem penzert adja a malacokat). Uebben a meseben van pl., hogy a kisfiu hazudik a szuleinek, uezen a dvd-n allatok kinzasa, stb. (en sarkitva irom le). Persze mindig a jo elnyeri jutalmat, de nem biztos, hogy egyenes uton, a szava megtartasaval. Hany eves kortol lehet ezt mutatni egy kisgyereknek? Ilyen tartalommal jok a magyar nepmesek a kicsiknek? Lehet, h. a 3,5 év még kicsi, de mikortol erti, hogy ezek nem konkretan igy vannak. Egyaltalan, kell-e magyarazni a meseket? Most visszatertunk a kippkopp es tipptopp mesekre, meg a Moha es Parfrany-ra, Mazsola es Tadera, persze konyvben, (nagyon-nagyon szereti hallgatni azt is, ha mi meselunk neki). A velemenyeteket nagyon koszonom.
Udv, Tade
PS. En a jatekok kölcsönadasat gyakorolom a lanyommal, pl. kolcsonkerem a jatekat, es par perc mulva visszaadom, kihangsulyozva, hogy amit kolcsonad, azt visszakapja. Neki is kölcsönadom a dolgaimat, aztan visszakerem, es nagyon megdicserem. Ha vendegek jonnek, elmagyarazom neki, h. amikor mi vagyunk ott, o is jatszhat az ottani gyerekek jatekaival, de nem hozhatja haza, es az o jatekat sem viszi magaval az, aki nalunk jatzsik vele. Nalunk ez mukodik.
Ismeritek azt a Halász Judit dalt, hogy "Vannak még rossz gyerekek"? Azt hiszem úgy van a szöveg, hogy ...azért rosszak, mert a felnőttektől tanulják, mert ők is irigyek, durvák, verekedősek stb."
Szóval én azt gondolm, hogy alapvetően mintául kell szolgálnunk a gyerekeinknek. Természetesen valahogy kezelni kell ezeket a játszótéri epizódokat. Annál is inkább, hogy a gyerekek 4-5 éves korukig nem is igazn tudnak felnőtt irányítása, de legalábbis odafigyelése nélkül egymással játszani. Én sem látok abban semmi rosszat, ha a gyerek el akarja veni a másik játékat, vagy nem akarja oda adni a sajátját. Én alapvetően, az egyén szabadsága addíg tart, amíg a másiké elkezdődik alapelvet tartom követendőnek az ilyen konfliktusok kezelésénél is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem veszünk el más gyerektől játékot, akkor sem, ha helyette mást kínálok. Hiszen ez olyan, mintha én bármikor kivehetném a buszon velem szemben ülő kezéből az újságot, és helyette odaadnám neki az uzsimat. Erre mégse taníthatom a gyerekemet. Az viszont teljesen rendben van, hogy ő szeretné azt a játékot. SEgíthetünk neki elkérné, felajánlva neki valami mást, hátha belemegy a cserébe, és ő is jól jár vele. Ebben az alkuban jó, ha a szülők segítik a gyerekeket. Én semmiképpen nem csinálnél ebből az ügyből morális problémát. Azt hiszem ez inkább nekünk felnőtteknek nehéz. Én is emlékszem, amikor Julcsa lányomtól előszőr vették el a lapátot a homokzóban, iszonyú dühös lettem, és rendesen erőt kelett vennem magamon, hogy ne vegyem vissza a lapátot. De azt hiszem ez nem az én feladatom lett volna, hanem azé az anyukáé, akinek a gyereke elvette a lapátot. Szerintem az lenne a legjobb, ha mi játszótéri anyukák és apukák segítenénk egymásnak, pl. azzal, hogy megmutatnánk egymás gyerekének, hogy mit okoz, pl. az, ha elveszik valakitől a lapátot (sír, dühös, szomorú stb.) A gyerekek alapállásból rendkívűl empatikusak. Sokszor a szülő saját elvárását nyomja rá a gyerekére, és ő maga érzi cikinek, hogy a gyerek elvette a lapátot, és dühös a gyerekére, ahelyett, hogy segítené őt, hogy megtanulhassa az együttélés szabályait, De, kérdezem mindenkitől, mi magunk, okos felnőttek, mindíg aszerint élünk? Azt hiszem ez a kérdés itt még ne zárult le. Folyt köv. Most mennem kell, mert felébredt a kisfiam... üdv J.
Sziasztok, ehhez úgy látszik sokaknak van hozzáfűznivalója:)
Zoé, szerintem tök jól csináljátok az oviban, mert az egy állandó közösség, állandó szabályokkal, és az akár 4 éven át is együtt lévő gyerekeknek meg kell tanulni egymással együttműködni.
De ez nem teljesen ugyanaz, mint a játszótéri szituáció. Ott változnak és gyakran tök ismeretlenek a gyerekek, nincs olyan felnőtt, akiben minden gyerek bízna, ugyanakkor mindenkinek van "védelmezője", nincsenek vagy alig vannak "közjátékok", így azzal tudsz játszani, amit magaddal viszel, és nem feltétlenül dolga a gyerekeknek MINDENKIVEL együttműködni, akár egy 2 perces egyszeri, agresszív találkozás után...
és szerintem igenis képmutató dolog arra bíztatni a gyerekeket, hogy mindent adj oda és semmit ne vegyél el! Persze, arra rábírom, hogy ne vegyen el semmit, hanem próbáljon kérni, de akkor sincs semmi, ha nem kapja meg, mert nem köteles odaadni neki senki. Ugyanakkor ő sem köteles mindent azonnal átadni, én megkérdezem, odaadod-e, vagy később odaadod-e, és nagyon megdicsérem, ha igen, de nem kényszerítem. Szerintem soha nem várható, hogy tiszteljék a mi tárgyainkat vagy másokét, ha a sajátjuk fölött nem rendelkezhetnek, és azt bármikor bárki elveheti tőlük.
Bocsánat Judit előre is, hogy beleszólok, óvónéniként teszem ezt :)
Nos, saját tapasztalat, több éve alatt jött össze. Már az ovit kezdő kicsiknél bevezettük első (!) perctől kezdve, és a hangsúly az elsőn van, hogy ha behoznak játékot, megmutatni a többinek, játszani vele, akkor bizony a másik is szeretne játszani vele, merthogy neki olyan nincs, vagy másmilyen van stb. Természetesen, ha ezt nem szeretné, akkor egy mutagtós kör keretében mindenki a tulja kezében megnézheti, aztán a tulaj kiviszi a szekrénykébe és akkor senki nem játszik vele. Ez a verzió nem igazán jött be a gyerekeknél, saját maguk rájöttek, hogy úgyis figyelünk mi felnőttek is a játékra, és persze ő is, így nem esik baja, persze értékeset nem hoznak be, arra is hamar rájöttek maguktól. Azóta már középső nagycsoportosok, és ez teljesen természetes nekik, önzetlenek teljesen, de már kicsiként is hamar megtanulták, hogy ez egy közösségben muszáj, hogy így menjen, különben káosz lesz. Csak úgy őszintén: nem egyszerűbb azt mondani, hogy jó, viheted oviba a játékot, másnak is odaadva, minthogy egy álló reggel, ill. előtte este veszekedni, hogy ne vidd, pedig a gyerek nagyon szeretné megmutatni pajtásainak, milyen játéka is van, merthogy hihetetlnek, de hiúak ám :)
Szóval szerintem nem kell azt gondolni, hogy a gyerek önzetlen nem lehet, alapvetően az egy gyerek - bárkinek bármit odaadna, ha kérik - csak ha azt tanulja meg, hogy ez az enyém, és senki másé, nem adom senkinek, persze, hogy azt fogja csinálni, és megjegyzem később az életben is ezt teszi majd. És neki sem fog jól esni, hogy kér valamit, de nem kapja meg.
Persze van egy aranyszabály: bármit csak akkor kapnak meg egymástól, felnőttől, ha azt szélne kérik, és érdemes lenne megnézni őket, ha nem kéri szépen a másik, most, hogy már nagyobbak, nem is adják oda, hanem felhívják a figyelmét: ha szépen kéred, megkapod! (nem pitizést kérünk, hanem egy kérem szépen kifejezést!)
Bővebben: pl. elmentünk egy ovi mellett, és magyaráztam neki, milyen nagyszerű hely az ovi, sok baba van, lehet játszani, stb. Mire szorongó arccal azt mondta, "babák elveszik baba játékait" és mutatta a kezében lévő kavicsokat. Mire mindenféle értelmes dologgal nyugtatgattam, de az arckifejezése nem változott, nem tudtam meggyőzni. Ilyen példát fél tucatot mondhatnék, de mind ugyanígy végződik.
(Pl. megyünk a játszótérre és manóka azt mondja, "babák el fogják venni motoromat", én győzködöm, hogy nem, ő meg gyanakvó arccal hallgatja)
Jópár hónappal ezelőtt, mikor egy agresszív kisgyerek váratlanul megütötte a játszótéren elég rendesen, és én "nem védtem meg", azaz nem szídtam le az idegen kisgyereket, csak őt vígasztaltam, utólag láttam, hogy nincs ez rendben. Végül kínomban egy nagyon jó megoldást találtam, gyakoroltuk, hogy ha egy "buta" baba megüti, mit kell mondani: azt kell kiáltani, hogy "Nem, nem, nem!" Ezt kellő vehemenciával gyakoroltuk, felváltva a szerepeket. Nagyon hamar túljutottunk a dolgon. A játékok "elkérése", elvétele viszont más tészta, mert arra kéne tanítanom, hogy meg tudja osztani a játékait. Ahogy megfigyeltem, minden anyuka arra tanítja a gyerekét, hogy másoktól ne vegyen el semmit, a sajátját pedig azonnal adja oda. Valószínűleg ez a normális nevelés. Szóval a "nem, nem" módszer itt nem megy, de a rábeszélés sem "legyél jószívű", "visszakapod" "cseréljetek" stb. Ráadásul nem is konkrét helyzetekről van szó, hanem előre fél a gyerek. Vagy hagyni kell félni és majd megoldja? Nincs valami "jó szöveg" ami hatásos? Mert azt ugye nem mondhatom neki, hogy "anya nem engedi, hogy elvegyék a játékodat", miközben pont az a lényeg, hogy közösségben elkezdjen boldogulni...
Amióta írtam, volt nálunk egy vendég kisgyerek, akivel rábeszélésre elég rendesen megosztotta a játékait, de azóta is magyarázza, hogy "baba hazavitte lapátomat", miközben homokozik az ominózus lapáttal. Lehet, hogy nevetni kéne az egészen?
Megnyugtat, amit írtál, hogy amiről beszél, azt fel is dolgozza.
Kedves Katáng! Miből látod, hogy szorong a Manókád? Mit csinál pontosan? Ha csak beszél róla, azt én nem igazán nevezném szorongásnak Sőt! Nagyon egészséges, hogy beszél róla, mert így ügyesen dolgozza föl a dolgot. Jobban tudnék válaszolni a kérdésedre, ha további részleteket is ismernék. Várom a válaszod: Judit
