Hun áldozati üstöt találtak a Balatonlelléhez tartozó Rádpusztán, a 67-es út építését megelőző régészeti feltáráson. A szenzációs leletről Honti Szilvia és Németh Péter Gergely régészek adtak tájékoztatót.
A Kr. u. V. századból származó rekvizitum a népvándorlás kori régészeti hagyaték kiemelkedő lelete. Jelentőségét az adja, hogy most először sikerült hiteles, módszeres és szakszerű feltárással napvilágra hozni a hunok temetkezésének ezt a jellegzetes kellékét. A kutatás számára ismert korábbi darabok (Törtel, Kaposvölgy, Várpalota környéke) előkerülési körülményeiről minimális információ állt rendelkezésre.
A rézből készült üstöt egy gödör aljába fektetve találták meg, 100 cm mélyen. A 22 kg súlyú, gazdagon díszített, 60 cm magas edény szinte teljesen ép, több helyen javítások nyomát viseli magán. Az üstöt a hun előkelők halotti búcsúztatójához tartozó áldozati szertartás során használhatták. Ennek nyomát jelzi a szája körül kívül-belül megmaradt vastag koromréteg. Eltemetése előtt vászonba vagy bőrbe burkolták, ennek maradványai az üsttesten megmaradtak.
A régészek óvatosan nyilatkoztak a földbe kerülés idejével kapcsolatban, ez valószínűleg Kr. u. 425--455 között történhetett.
I inform that i have find that it could be the first Atilla Coin, with his portrait, mint in Gandhara. On the obverse : Atilla left, Atilla write in Greek On the reverse : His oncle, rex RUGA, and RUGA write. The module is like an as in Bronze.
Olvasom a topicot és még mindig van egy kis hiányérzetem. Azt érzem hogy a hun kérdésnek csak a felszínét /divatosabb/ érintő dolgokról van beszélgetés. Nem látom a hun birodalom vagy jobb szó a hun egység kialakulásáról szóló eszméket. Azt gondolom a hunok ázsiai szerepléséről keveset beszélünk. Tou-man és fia Mao-tun meg sincs említve.
Ibn Battúta a Krím-félsziget tájékán, Szedsidsán városában kóstolta meg ezt a fehéres színű italt, amelyről a helyiek elmondták neki, hogy kölesből készül. Azonban annyira csípősnek találta, hogy nem akart vagy nem tudott sokat inni belőle. Ő buza alakban jegyezte le a nevét.
„Pápai-Páriz Ferenc említi, hogy a bózáról először a görög Hekataiosz írt, aki Nagy Sándor udvarában nevelkedett fel, s onnan Ptolemaiosz udvarába került. Ő volt az, aki az egyiptomiak és izraeliták történetét megírta. Munkájában egy italt említ, a parabiát, mondván, hogy a paeonok árpából sört főztek, kölesből pedig parabiát. A paeonok görögök voltak, s szomszédságukban éltek a kunok, amíg a tatárok tovább nem szorították őket. Pápai-Páriz azt hiszi, hogy a kunok a bózafőzést a görögöktől tanulták. Kijelentését szómagyarázattal támogatta: a ’parabia’ szó, a görög ’pará’ és ’bia’ szavakból tevődött össze és annyit jelent, mint ’erőre való, jó erejű’. A bia szóból lett volna biazo, utóbb bozia, bóza. Kétségbe vonjuk ezt az erőszakos magyarázatot, amely egyetlen ’b’ betű közös voltán fordulna meg. Ez az állítás annál is inkább valószínűtlen, mert az italt a görögök nem tisztán kölesből, hanem kölesből és conyzaból főzték. Nagy a valószínűsége, hogy itt egy ősi kun vagy egy ősi magyar szóval állunk szemben.”
„… valamikor a magyaroknál és kunoknál nagyon kedvelt ital volt a bóza, de a magyarok hamar felhagytak vele, míg a kunok továbbra is fogyasztották. De kedvelt ital maradt Törökországban, ahol – mint Márton írja – még az anyák, sőt a gyerekek is éltek vele … a magyar orvosok mint gyógyszert kezdték alkalmazni. Körösi Gáspár becses gyógyszernek tartotta. Mikor Nádasdy Tamás nádor felesége megbetegedett, bózát itatott vele. Páciense valóban meggyógyult. Tekintettel arra, hogy a bózában közel annyi tejsav volt, mint a mai joghurtban, az ital valóban egészséges lehetett. Csak persze meg kellett szokni. A tejsav baktériumölő tulajdonsága eléggé közismert, aminek felismerése Körösi Gáspár kitűnő orvosi érzékére utal. Megemlékezik gyógyító hatásáról Kramer János temesvári katonafőorvos is, aki Linnének, a nagy botanikusnak volt legkedveltebb tanítványa. Kramer bejárta egész Magyarországot, és jól ismerte a bózát. Azt állította, hogy a bóza vizelethajtó ital, s erre a célra sokszor ajánlotta betegeinek.”
nov. 21. szerda, 19 óra: “Hunok a selyemút mentén"
Dr. Obrusánszky Borbála történész - keletkutató előadása
a 2006-os észak-kinai expedíció eredményeiről
Észak-Kína hatalmas területe egykoron a hun birodalom fennhatósága alá tartozott, ezért ők ellenőrizték a hatalmas eurázsiai kereskedelmi utat, a selyemutat. A hunok gazdag anyagi és szellemi kultúrája, építészeti öröksége máig megtalálhatók végig az észak-kínai tartományok emlékei között. A hun kutatás egyik új területe lehet Tibet, melynek buddhizmus előtti történelmét még csak most kezdik feltárni külföldi és kínai szakemberek. A régi tibeti vallás, a bön hit magyar szempontból még sok érdekességet tartogat számunkra.
A nyelvzseni -- Bálint Gáborról, aki újraértékelte a honfoglalást
Erdély legkeletibb csücske, a mai Kovászna megye, a régi Orbai-szék olyan jelentős keleti utazókat és felfedezőket adott a világnak, mint Kőrösi Csoma Sándor és Barátosi Balogh Benedek. Harmadik „társukat”, Bálint Gábort szeretné ismertebbé tenni az életét és kutatásait bemutató tanácskozás, amelyet december 8-án 16 órától rendez az MVSZ Szent László Akadémia, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem.
Bálint Gábor 1844. március 13-án született egy kis székely faluban, Szentkatolnán. Már gyerekkorától kezdtek ráragadni a nyelvek: édesapjától megtanult németül, majd az ókori klasszikusok, a héber, a görög és a latin következtek, végül megtanulta a nyugati nyelveket is. Mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt. Ezt követően Bécsben, majd Pesten folytatta tanulmányait, érdeklődését ez idő tájt keltették fel a keleti nyelvek. Szerencséjére találkozott a világhírű magyar turkológussal, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút. Így Bálint Gábor nemsokára már egy török nyelvtankönyvet is írt, amelyet mindmáig használnak. Másik meghatározó élménye volt, amikor joghallgatóként a Pesti Egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, aki a magyar nyelv szótárának szerkesztésén dolgozott. A Magyar Akadémia éppen akkor keresett egy fiatal nyelvtudóst, aki elutazna az Orosz Birodalomba, hogy a mongol és a mandzsu nyelvet tanulmányozza. Fogarasi ajánlására a feladattal Bálint Gábort bízták meg, aki az 1870-es években előbb a Kaszpi-tenger partján élő mongolokhoz utazott, majd eljutott a mai Mongóliába is.
Nagy reményekkel jött haza, és magántanári kinevezést kapott a Pesti Egyetemen. Páratlan nyelvtehetségét azonban csak rövid ideig kamatoztathatta, Fogarasi János halála után egy ideig Arany János támogatta, majd pályafutását megtörte Budenz József irigysége, aki szintén a mongol nyelvvel akart foglalkozni, bár tehetsége jócskán elmaradt Bálint Gáboré mögött. Hatalmi eszközök révén érte el, hogy Bálint ne lehessen egyetemi tanár, annak ellenére, hogy hazatérte után beszámolóinak hallatán többek között Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál és Ballagi Mór az Akadémia külső tagjának is ajánlotta a tehetséges keletkutatót. Bálint a kilátástalanság miatt 1879-ben bejelentette, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és el is hagyta az országot. Tizenkét éves külföldi tartózkodása során változatos munkákat kapott, az oszmán birodalomban fontos bizalmi állásokat nyert el. Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket sajátított el, így az 1890-es években már az Athéni Egyetemen oktatott arab nyelvet. Külföldi sikerei ellenére itthon mégsem ismerték el, mert megszerzett tudása alapján szembehelyezkedett a finnugor nézettel, és semmilyen nyomásra nem ismerte el annak helyességét. Bálint azt állította, hogy a magyarság a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, és szoros kapcsolatban van a mongol nyelvvel. Ez azonban nem mongol, hanem inkább hun rokonságot feltételez. Napjainkra több neves nyelvész, köztük Angela Marcantonio és Marácz László bebizonyították, hogy Bálint bírálata teljesen jogos volt az egyoldalú, hatalmi úton fenntartott, alapvetően téves finnugor elmélettel szemben.
Az 1890-es években a székelyek Jakab Elek történész vezetésével mozgalmat indítottak, hogy hazahívják Bálintot. Először az Akadémián próbálkoztak, hiába. Ekkor kikövetelték a Kolozsvári Egyetem urál-altaji tanszék élére Bálint Gábor kinevezését, aki így 1893-tól tizenkilenc évig töltötte be ezt az állást. Ezen időszak alatt a kolozsvári diákok Európában sehol nem tanított nyelveket ismerhettek meg, ráadásul ugyanattól az embertől. Bálint a városban kiváló lehetőséget kapott azzal, hogy az „Erdélyi Múzeum” folyóirat leközölte tanulmányait, majd ugyanott megjelentek kaukázusi, kabard tanulmányai is. 1901-ben újraértékelte a magyar honfoglalást, és megállapította, hogy a magyarok ősei a hun birodalom népei közé tartoztak.
A nyelvkutató első igazi méltatása jóval a halála után, 1944-ben történt Kolozsváron. Ezt követően Szentkatolna tanítója, Bakk Pál adta közre a róla gyűjtött helyi megemlékezéséket 1969-ben. A rendszerváltást követően, a szentkatolnai iskola felvette Bálint Gábor nevét, majd az erdélyi értelmiségek 1994-ben, születésének 150. évfordulójára Szentkatolnán és Kolozsvárott tudományos ülést tartottak. Szülőfalujában máig nagy kultusz övezi, az itt létrehozott egyesület gondozza hagyatékát, az iskola tanára, dr. Borcsa János kis kiadója pedig két könyvet is megjelentetett róla, most készíti elő harmadik kötetét. Időközben a baptista egyház lelkésze, Zágoni Jenő összegyűjtötte és 2005-ben kiadta Bálint Gábor leveleit, illetve a vele kapcsolatos dokumentumokat. Úgy látszik, az erdélyi lelkesedés lassan hozzánk is elér, és a széles nagyközönség számára megismerhetővé válik a nagy keleti utazó és a harminc nyelven beszélő zseni életműve.
„Az antik írott források és a hun régészeti leletek egybehangzó vallomása szerint a hun katonai sikerek titka villámgyors lovas harcmodorukban és újszerű fegyvereikben rejlett. Fürge és igénytelen steppei lovaikat az antik világban korábban ismeretlen elöl-hátul magas kápájú nyereggel látták el, amely biztos ülést és kiváló célzási lehetőséget biztosított. Így a csontlemezekkel merevített, úgynevezett visszacsapó (reflex-) íjaikkal nagy távolságra is jól célzott lövéseket tudtak leadni. Nem véletlenül vált az antik kortársak számára szimbólumukká az íj, önmaguk számára pedig hatalmi jelvénnyé az aranylemezekkel díszített »aranyíj«. Fontos fegyverük volt még az Európában használtaknál jóval hosszabb pengéjű, lovasharcra kiválóan alkalmas kard és a lóról dobható kopja.
Harcászatban a felderítés, a biztosítás, a hadászatban a több irányból indított harapófogószerű bekerítő hadműveletek, mindenekelőtt és -felett azonban a harcosok fegyelmezettsége méltó az említésre. Sikereik mindaddig töretlenek voltak, amíg nem nagy létszámú lovas csapataikkal meglepték ellenfeleiket. Háborúik akkortól váltak gyilkos, ember ember elleni küzdelemmé, amikor Attila az alávetett népeket is besorozta hadseregébe.”
"Az egyház azonban távolról sem rajongott Kézai Simon mester új eszméiért. A gesztájával egy időben íródott (1280–1290 között), ismeretlen egyházi szerzőtől származó latin nyelvű István király verses históriája élesen szembeállítja egymással a pogány és keresztény magyarságot. A magyar nép »mindaddig, míg Attila uralkodott fölötte«, egy ész nélküli, hitetlen zsarnok igáját nyögte, s ez alól csak István uralkodása szabadította fel. A költemény inspirátorának Ladomér esztergomi érseket tartják, aki alig két-három évvel Simon mester gesztájának születése után egyházi átokkal sújtotta Kun Lászlót (1287). Felettébb figyelemre méltó mégis, hogy a költemény Attila magyar királyságát már nem képes kétségbe vonni. Századokon át ez a felemásság fogja jellemezni a hun legendával kapcsolatos egyházi ellenállást."
"Kézai Simon mester hangsúlyozza, hogy királya számára írta meg a magyarok történetét. Ezt nyilvánvalóan úgy tette, hogy kedvébe járjon félig kun, félig pogány urának, aki kedvelt kunjai segítségével már sok éve élethalálharcban állt a királyi hatalom megszilárdításáért országa főnemeseivel, sőt egyházával. Ebben a helyzetben a király oldalán kitartó, a jogban is járatos udvari papnak, egyéb, itt nem részletezhető politikai szándékai mellett a magyarok keleti eredetét, a kunokkal összecsengő nevű hunokkal való egységét kellett kidomborítania."
Attila személyneve (mint arról a parthus topikban is többször volt szó) természetesen nem germán eredetű, ez a röhejességet messze meghaladó képtelenség. Ellenben a germánok csakugyan igyekeztek lépten-nyomon a hunoknak való alávetettségüket hangsúlyozni személyneveikkel. Még Atilla nagykirály nevét is átvették lényegében.
Bóna István:
"... Totila osztrogót király ... újlatinos Tottila neve annyira összeolvadt Itáliában Attiláéval, hogy majd IV. Béla király is így használja a pápához írott levelében ..."
Ruga (más nevein Rhuas, Rugila, Rua, ΄Ρούγας, ΄Ρωίλας) (kb. 365-kb. 434/35) 432-ben még hadvezérként egyesítette a hunokat. Nagyjából 425-től 435-ig volt uralkodó. 432-ben a római hadvezér Aetius hadvezér hozzá menekült; Ruga segítségével megszerezte a Nyugat-Római Birodalom irányítását. A segítségért cserébe átengedte a hunoknak Pannóniát és Valeriát. Halálának körülményei nem tisztázottak, találgatások szerint a trón várományosainak, unokaöccseinek - Bleda és Attila - is köze lehetett hozzá. ------------------------
Anonymus szerint Attila pannóniai bejövetele 451-ben történt. Ez a számok összeadásával a szimbolikus 1-et adja. Álmos Szkítiából 884-ben indul Pannóniába; ez 2-re redukálható. Árpád 903-ban kezdi meg a honfoglalást, ami 3-ra vezethető vissza; a 3-as szám pedig a Szentlélek jelképeként, annak kegyelmét, pártfogását sugározza a magyar föld megszerzésének művére.
------------------------------
Saly tarafından üretilmeye başlanan pick-up üstü karavanlar son derece ilgi görüyor.
...szálló-hálókocsi...lakókocsi !
selo vary....ZALAVÁR ahol a várszolgák várják urukat, ha leszáll az est... naplementekor...sol le - szól a harang ---------------------
Rüya, uyku esnasında yaşanan görsel, işitsel vb. algısal tecrübeler.Spiritüalistler tarafından yapılan bir tanıma göre rüya, "insanın uyku halindeyken gerek bilinçaltından kaynaklanan, gerekse çeşitli kaynaklardan aldığı tesirlerin imajlara bürünmesiyle oluşan algıları"dır. --------------- ...vedd föl a rugdalózódat !
A legnagyobb szenzációt a hun leletek jelentik Mongóliában, amelyből a nemrég bezárt Dzsingisz kán és öröksége kiállításon is ízelítőt kaphattunk. Sajnos a Nemzeti Múzeumban félreérthető hsziungnu felirat nem tette világossá, hogy a hunok régészeti kultúráját csodálhatjuk meg, pedig minden külföldi szakirodalom így említi azokat. Hun sírok egész Mongólia területén előkerültek, 70 helyen 4000 sírról tudnak a régészek, de ezekból eddig alig 400 feltárására került sor. A hun régészeti eredményekről már Zagd Batszajhan: A hun népek története című, 2006-ban magyarul is megjelent művéből tájékozódhattak a magyar olvasók, de abból még fontos részletek - többek között a hun városok kérdése - hiányoztak.
A most kiadott mongol nyelvű könyvben négy nagyobb hun város szerepét tisztázták, ebből kiemelkedik a Töv megyében feltárt Boroo szuurin, amely jelentős kézműipari központ volt, és amelynek fontosságát leginkább a Bajkál-tó melletti Ivolgához lehetne hasonlítani. A leletek alapján úgy tűnik, hogy az itt készített tárgyak kerültek bele a híres Noin ula (Nojon uul) kurgánsírok közé.
Új eredményekkel szolgáltak az írástörténet kutatói is. A szakemberek számára mára nem kétséges, hogy a hunoknak is volt írásuk, amely rovásírás lehetett. Természetesen a délre, Kínához került hunok ismerték a kínai jeleket, amelyről pecsétfeliratok tanúskodnak. A legtöbb lelet a türk-korhoz köthető: ezeket Battulga, a Mongol Állami Egyetem Török Filológiai Tanszékének munkatársa dolgozta fel 2005-ben. A korábbiakhoz képest 20 új helyről kerültek elő rovásfeliratok. A közös, mongol-japán együttműködésben megvalósuló "Bicseesz" projektben pedig a két ország kutatói az ország területén fellelt különböző fajtájú írásokat gyűjtik össze, amelynek során négy hosszú szogd felirat, de perzsa, kitaj, bráhman, sőt az Altaj-hegységben nesztoriánus keresztény feliratok is előkerültek.
A hunok egyik törzseként felemelkedő és önállósodó türkökről (törökökről):
A türkök viszonylag rövid életű államot (555-744) hoztak létre Mongóliában, ahol sok emléket hagytak maguk után. Ezek közül a legrégebbiek az Altaj-hegységben vannak, ahonnan összesen 200 bálvány és 50 áldozati hely került elő. Gazdag lelőhelyet találtak az északnyugati Uvsz megyében is, ahol közel száz türk-kori áldozati helyet és bálványt ismernek. Mindez nem meglepő, hiszen a pusztai nomád népek titokban temetkeztek, ezért az év meghatározott időpontjában a törzs kiemelt szent helyén áldoztak az ősök szellemének. Hasonló szertartásokat a buddhizmus tiltása ellenére máig végeznek a mongol pásztorok.
Azt már Budapesten is megszemlélhették az érdeklődők, hogy 2001-ben milyen káprázatos leletek kerültek elő a 8. században élt Bilge kán áldozati helyéről, amelyek között egy arany diadém, és egyéb nemesfém leletek voltak. Azt viszont a kiállításon nem adták a látogatók tudtára, hogy mindezek a talajhoz nagyon közel, alig fél méterre kerültek elő, ami a mongol és török régészek szerint azt valószínűsíti, hogy sietve rejtették el a kincseket. Egy nemrég végzett ásatás alapján újdonságnak számít az is, hogy a türk birodalom nagy hadvezérének, Tonjukuknak emelt sztélét és kőszobrokat már a kezdetektől kőkerítés védte.
A türkök fővárosát még nem sikerült megtalálni, de a kutatók azt feltételezik, hogy az a Bilge kagán emlékműve közelében lehetett. Az ujgurok (744-840) azonban már jelentős és állandónak mondható városokat hoztak létre az Orhon-folyó közelében, közel a türk emlékekhez, és gyorsan elterjedhetett a városi életmód is. Érdekes módon fővárosuk, Kara Balgaszun még mindig kiásásra vár, egy másik, vidéki települést, a Szelenge-folyó partján lévő Bajbalikot azonban már jórészt feltárták a mongol és japán régészek.
Újragondolták Mongólia régészeti történetét 2007. szeptember 28.
Szenzációs mű látott napvilágot Mongóliában: a Tudományos Akadémia kiadványa 108 kötetben fogja át a rendszerváltás óta elért tudományos eredményeket. A sorozat 32. kötetében a régészeti felfedezéseket foglalják össze, a nemzetközileg is elismert hazai régészek időrendileg, témánként különválasztva tárgyalják az eddigi feltárások eredményeit a kezdeti lépésektől egészen 2006-ig, miközben több, mára elavulttá vált nézettel is leszámolnak.
Arról van szó, hogy amikor az Elő-Ázsiából elvándorló telepesrajok elérték a sztyeppét, az ottani kötött talaj feltörése a korabeli technika mellett még nem volt lehetséges. Legeltetésre viszont a hatalmas füves térségek tökéletesen alkalmasak voltak, s a lovaglás tökéletesedésével egyúttal technikai forradalom is lezajlott (lásd erről Padányit).
A Kik voltak a szkíták?-ban írtam 2005. V. 7-én (9881. hsz.):
De említsünk a „nomadizmus” gyökereiről konkrétumokat is. Kr. e. 2500 körül fejlődik ki a Fekete-tenger északi partvidékein az ún. gödörsíros vagy más néven kurgán-műveltség, az első olyan kultúra, ahol az állattenyésztés egyre jobban tért hódítva túlsúlyba kerül a földművelés rovására. Ez az állattartásra való koncentráció néhány száz éven belül a környező területeken is uralkodóvá lesz, így nyugat felé a Cucuteni–Tripolje-műveltségnél, sőt a Kárpát medencében úgyszintén. Délkelet felé hasonló változásokat mutat a Kr. e. III. évezred második felére a korai transzkaukáziai műveltség (fejlődésének III. szakaszában). A Tripolje-műveltség területén megjelennek az első zablák, és – ezt Glatznak sikerült eltalálni – a ló és a juh tenyésztésének aránya növekszik meg ugrásszerűen a sertés és a szarvasmarha rovására. A sztyepp felé történő terjeszkedés említett módjának pedig roppant prózai okai voltak: Elő-Ázsia élelemtermelésre való áttéréssel szüntelenül növekvő népessége ezt a vidéket is elérte, ám a kötött talaj megművelése a technika korabeli színvonalán még kevéssé volt kivihető. Hérodotosz korára persze nagyot változott a helyzet, ám a Kr. e. III. évezredben a Kaukázustól északra a földeket csak közvetlenül a folyók oldalában, ezek lazább szerkezetű partjain tudták feltörni. Vagyis egy nagy humbug olyasmit emlegetni, hogy például a szkithák nem ismerték a földművelést, vagy hogy épp csak kezdték eltanulni a görögöktől.
Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban a hattikra mint az első vasművesekre...
"szerint nagyállattartó életmód a földműves-kisállattartó életformából alakult ki"
...legalábbis a mesék szintjén: mondja a szegényember a feleségének: no Maris, elég tojást eladtunk már, veszek belőle egy tehenet, az majd ellik egy kis bikát, a bikabornyút felneveljük, és abból lesz sok üszőbornyúnk, meg bikabornyúnk, Azokat megint felneveljük...
Hun üstöt találtak Balatonlelle-Rádpusztán
" Kik voltak a hunok?" Hát a németek úgy 
Horváth Ferenc
Azt már Budapesten is megszemlélhették az érdeklődők, hogy 2001-ben milyen káprázatos leletek kerültek elő a 8. században élt Bilge kán áldozati helyéről, amelyek között egy arany diadém, és egyéb nemesfém leletek voltak. Azt viszont a kiállításon nem adták a látogatók tudtára, hogy mindezek a talajhoz nagyon közel, alig fél méterre kerültek elő, ami a mongol és török régészek szerint azt valószínűsíti, hogy sietve rejtették el a kincseket. Egy nemrég végzett ásatás alapján újdonságnak számít az is, hogy a türk birodalom nagy hadvezérének, Tonjukuknak emelt sztélét és kőszobrokat már a kezdetektől kőkerítés védte.