A szépben az a legszebb, ami leírhatatlan, a vallomásban az, ami kimondhatatlan, csókban a búcsúzás vagy nyíló szerelem, egyetlen csillagban a végtelen. Levélhullásban erdők bánata, bújócskás völgy ölében a haza, vetésben remény, moccanás a magban, kottasorokban rabul ejtett dallam, két összekulcsolt kézben az ima, remekművekben a harmónia, részekben álma az egésznek, és mindenben a lényeg, a rejtőzködő, ami sosem látszik, de a lélekhez szelídült anyagban tündöklőn ott sugárzik.
Kedves Jahorka! Legyen Neked örömteli, boldog, napfényes szép napod! :)))))))
Szép! Nagyon szép, amit felraktál ide!
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy a szeretet mindenkinek mást és mást jelent,
attól függően hogy eddigi élete során miket élt át és miket hogyan élt meg, vagyis milyen közegből jött, mire tanította, vagy nem tanította meg az ÉLET. Amikor valakit megszeretünk, e dolgok miatt a szeretet mellé olykor üröm is vegyül és sokszor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk tolerálni ezeket a nagyon is meglévő és eltérő hőmérsékletű különbözőségeket. Nagyon kevés ember az, akinek ez könnyen megy. Mégis nagyon gyakran ezeken múlik a boldogságunk. Aztán ott van még sok megtévesztő dolog, aminek sokszor ismerethiányunk, tudatlanságunk, tapasztalatlanságunk miatt "bedőlünk" mert érvényesül a "csordaszellem" így a többség, a tömeg után megyünk... és a végén mindenért drágán megfizetünk.
Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki az életét adja a barátaiért. Mit jelent ma életet adni valakiért? Az már egy másik téma, másik kérdés, hogy mit is jelent ma, a mai értelemben vett "keresztrefeszítés"...
Megbocsátod-é?
Szél vagyok. Megbocsátod-é, hogy port hintettem égszínkék szemedbe?
Nap vagyok. Megbocsátod-é, hogy leperzseltem hófehér karod?
Ősz vagyok. Megbocsátod-é, hogy ingválladra tört levelet szórtam?
Fű vagyok. Megbocsátod-é, hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?
Víz vagyok. Megbocsátod-é, hogy áztattalak forró könnyesőben?
Árny vagyok. Megbocsátod-é, hogy véletlenül arcodra vetődtem?
Mikor kívántalak hozzád bújtam, csókodat kértem, sosem loptam, szemedben vágyak lángja égett, láttam benne csillogó messzeséget, a kezed, a szád elvarázsolt, a rádióból halk zene szólt, amikor átöleltél lágyan - ott, abban a kis szobában, és fények suhantak át az ablakon - valahol a csendes Duna-parton - szenvedélyt és szerelmet láttak, a csipkés álmok valóra váltak, nem kellettek nagy szavak, én anélkül is hallottalak, hallgattam, hogyan ver a szíved, az enyém ismételte a tied, s mielőtt ránk borult volna az este, tudtuk jól, mennyire szeretlek én, és mennyire szeretsz - Te.
Pereg a film. Álmom utolsó filmkockáin még téged rendez a tudattalatti vágy, mert képzeletben is - csak téged vetítelek. Magán(y)mozit forgatok - miközben elmaradt csókjaid, ölelésed néma lüktetéssel ébresztenek és hiányod gyűrt párnája vasal arcomra ráncokat, rajzol rám plusz éveket. Nappalok eltagadott magányperceinek fekete- fehér szalagját festem át - tiéd a főszerep - csak miattad színesek a pillanatfelvételek.
A Napsugár nem kérdezi, Hogy mennyit ér a fénye A Napsugár nem kérdezi, Hogy mit kap majd cserébe A Napsugár nem mérlegel, Csak tündökölve árad. Simogat és átölel, de nem kér érte árat.
Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül. Úgy mint a nap, fényből születve Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.
Minden ember fénysugár, a mindenségnek része Azt hiszi, hogy porszem, pedig a mindennek egésze. Minden ember fénysugár, egy a végtelennel. Minden ember fénysugár, de ebben hinni nem mer.
Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül. Úgy mint a nap, fényből születve Úgy, mint a Nap, áldást teremtve. Szeress áldást teremtve!
Szép estét Jahorka! - és kellemes hétvégét kívánok! :)
SZERETNÉK ÁTÖLELNI...
Szeretnék átölelni ma egy embert, Ki olyan árva s vágyak özvegye, Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert, S kondor haján kopog az ősz jege, Kinek ha volt is pirosbetűs napja, Tintát hozzá véréből szűrt a Sors, Vén bánatok fia és újak apja, Csöndes tűnődés lankadt léptü papja, Örülni lassú, és csüggedni gyors; Kit nemessé emelt a föld porából Sok ritka szenvedés, de nem kevély Kitűnni a törpék sekély sorából, És címere egy hervadt falevél, Ha kővel dobták, szívét dobta vissza, Ha szívvel dobták, halkan énekelt...
Ami kedves, el kell veszítened, hogy végképp megtaláld. A hiány majd kivallja mi vagy nekem, s mi voltam neked. Az a tiéd igazán, amit kívül már nem lelsz többé, csak magadban, mert belül hordozod s óvod őt. Kezében mécsláng S áll mozdulatlanul.
Szép estét Verses Kedvesek! :))) Úgy elmondanám Nektek... úgy... elmondanám...
Ùgy elmondanám . . .
Úgy elmondanám Neked, mi bánt, hogy pirítóst ettem sajttal, hozzá szőlőt szemeztem. Úgy elmondanám hogy hideg a kávé s reggel a villamos nem várt rám. Emberek tülekedtek az utcán, az újságos kenyeret majszolt, kisgyerek bömbölt, s esőben sírt a Duna. Úgy elmondanám Neked, hogy fázom. a nap nem süt, a hold nem jár, a csillagok némák. Úgy elmondanám amit láttam, s olvastam. Egy kiscicát az ablakban. Öregembert sétáltató kutyát, fürge mókust, amint visszanéz, jön a globalizáció, korrupt a rendőr, és dolgozom, szendvicset ma sem vittem. Úgy elmondanám, hogy mi volt egykor, hogy épül a ház, seprik az utcát. Pudvás szagú kocsmák, betér valaki olykor. Cigiző házmestert és ráérő postást, integető óvodást. Elmondanám hogy sárgulnak a fák, gesztenye pattog a járdán, s fűben rigó sétál nagy árván. Úgy elmondanám, csak Neked, Neked mondanám: hogy mennyire szeretlek!
Megtérek hozzád gondolatban Csillag csöndben minden éjszaka, A kimondatlan gondolat csöndjével, A magányos szerelem csöndjével, A nyári virágok kacér csöndjével, A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével, A megcsalt szerelmek kába csöndjével, A levelek őszi hervadás csöndjével, A templomban nyugvó békesség csöndjével, Az elhagyottak könnyhullása csöndjével, A már sírni sem tudok béna csöndjével, A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével... Megtérek hozzád gondolatban Csillag csöndben minden éjszaka.
Élek, mint szigeten. Mindennap térdre kell hullanom. Kívüled semmi sem érdekel. Kihűlhet már a nap, lehullhat már a hold, e zengő túlvilág magába szív, felold. Édes illatai, különös fényei vannak. És szigorú boldog törvényei. Mit máshol ketyeg? kis óra méreget, itt melled dobaja méri az éveket s ha szólasz, mindegyik puhán, révedezőn ejtett igéd ezüst virág lesz kék mezőn és sóhajod a szél, mely fürtjeimbe kap és arcod itt a hold és arcod itt a nap.