The Metal Cauldrons Recovered in Xinjiang, Northwest China
In: Newsletter on Steppe Archaeology, no. 13, 2002. márc. (Tokió)
Xinjiang region, west of Gansu and Qinghai provinces in Northwest China, is well known as an important crossroads on the ancient Silk Road. It has been widely recognized as a pivotal region for understanding early cultural interaction between China and Central Asia (Shui 1993; Di Cosmo 1996). One of the important signs for cultural changes in Xinjiang from the early first millennium BC is the appearance of metal cauldrons, which was clearly related to the rise of nomadic way of life on the Eurasian steppe. In this short article, a brief survey of the metal cauldrons recovered in Xinjiang and the analysis results of five cauldrons are presented.
1. The finds of metal cauldrons in Xinjiang
So far more than two dozens of metal cauldrons have been found in Xinjiang, and most of them can be dated to the mid-first millennium BC (Table 1). Except for two examples that were found in the mountain areas of southern Xinjiang, the majority of cauldrons were recovered in the areas north of the Tian Shan mountains, such as Yili, Balikun and Altai (Fig. 1; Wang & Qi 1995: 277-94; Gong 1997: 16; Yue, et al. 1999: 252, 270). These areas have vast pastureland suitable for grazing sheep, cattle, horses and other animals. The concentrated distribution of cauldrons in northern Xinjiang shows the close link between the appearance of metal cauldrons and the rise of nomadic way of life in the region during the early first millennium BC.
According to their handle and foot designs, these cauldrons can be roughly classified into four types. Type I is characterized by a pair of rounded handles standing upright on the rim of the mouth (Fig. 2). Type II is distinguished by a pair of handles standing obliquely on the shoulder of the vessel (Fig. 3: 1-5). Type III is a developed form of Type I, with two handles decorated with "mushroom" design (Fig. 3: 6). This type is generally dated to the 2nd-4th centuries AD, being much later than the other types (Erdy 1995: 45-46). In contrast to the above three types that have only a single stand, Type IV has three feet and can thus be called 'tripod cauldron' (Fig. 3: 7).
A few observations on the cauldron finds in Xinjiang may be made here. First, while these cauldrons can be classified into four major types, their sizes and some details of shapes and decorations show quite a large range of variants, and one cannot find two identical specimens. This suggests that the sources for these cauldrons were likely diverse and localized. Second, the Type I cauldrons from Xinjiang are comparable in form to those found in North China, Mongolia and southern Siberia, which have been dated roughly to the 8th-4th centuries BC (Liu 1987: 62; Chlenova 1994: 506; Takahama 1994:1-6). The dates for the Xinjiang specimens are likely within a similar chronological range, only the cauldron with a pierced stand from Fuyun in Altai (Fig. 2: 2) should be considered within a later date.
Third, the cauldrons of Type II and Type IV typologically resemble those found in the Semirechiye region in Kazakhstan and Kirghizia, which have been attributed by Russian scholars to the Saka culture of the 7th-4th centuries BC (Akishev & Kushayev 1963: 111) or 5th-3rd centuries BC (Bernshtam 1949: 353-4, 1952: 47). This resemblance suggests that the Xinjiang specimens could probably be considered within the Saka context and dated to the 7th-3rd centuries BC. Among the Type II cauldrons, the one from Biliuhe in Qitai is worthy of special attention. It is featured with a pair of "three-legs" handles standing horizontally on the shoulder (Fig. 3: 5). Cauldrons with this characteristic design of handles were also recovered in southern Siberia. It seems very probable that the Xinjiang specimen was related to those similar pieces in southern Siberia in some way.
Fourth, only one specimen of Type III cauldrons has been recovered so far in Xinjiang (Fig. 3: 6). It has many close parallels in Eastern Europe, revealing the existence of a long-distant connection. Erdy (1995: 46) suggests that the Xinjiang specimen is an early local development in the vicinity of the Altai' in the 2nd century AD rather than the one that was returned from Europe later. Finally, except for a few decorated with simple geometric patterns such as lines and triangles, most cauldrons from Xinjiang are plain on surface. This shows a clear contrast to those heavily decorated Scythian cauldrons of the 7th-4th centuries BC from western Eurasia (Yukishima 1995; Jacobson 1995: 189-92).
A Xiongnu Birodalom felbomlása után a xianbei törzsszövetség uralta az északi steppe nagy részét. Temetőikre a csoportos temetkezés és a talpas bronzüstök jellemzők. A xiongnu, xianbei és wuhuan kultúrák távolabbi leleteiről is olvashatunk. A szerzők szerint a Minuszinszkből ismert mintegy 120 áttört bronz övlemez egyötöde a xiungnukra jellemző állatmotívumokat mutat (tirgis, teve, sárkány), de az áttört, állatalakos övlemezek itt csak az i. e. II. századtól kezdve jelentek meg. Észak-Kínában ilyenek már az i. e. V. vagy IV. században megjelentek, így feltehető, hogy eredetük ordoszi és szomszéd területekhez vezethető vissza.
A régészeti összefoglalást egy 255 pontos jegyzetet tartalmazó rész zárja le. A kötet nagy részét (113–345. l.) az Emma Bunker által írott katalógus képezi, amely területenként és kronológiai sorrendben halad. Az 1–3. fejezet bronzkori anyaggal foglalkozik, a 4–6. vaskori tárgyakkal; utóbbiak között már több nomád vonás figyelhető meg.
A 7/A fejezetben szereplő ordoszi tárgyak között jellemzők a lovak és kocsik felszereléséhez tartozó bronztárgyak. Legszebbek a plasztikus, de belül üreges, állatalakos rúdvégek és járomdíszek az i. e. V–IV. századból. Szerepel itt két üst is. A 7/B fejezetben tükörképszerűen formált, áttört, páros övlemezek szerepelnek állatalakos ábrázolásokkal.
A könyv egyik legérdekesebb része a 8. fejezet, melynek "A" része az észak-kínai xiongnu korszak (i. e. III–i. sz. I. század) tárgyaival foglalkozik. Az anyag sokfélesége azzal magyarázható, hogy a xiongnu uralom alá került számos más nép megtartotta helyi szokásait és szimbólumait. Bunker szerint a xiongnukkal leginkább összekapcsolt tárgyforma a páros övcsat, amely lehetett külön-külön vagy tükörképszerűen öntött. Alakjuk különféle állatalakot mutat, ami klánhoz való tartozást jelenthetett. Szerepelnek fantasztikus állatalakok is. Némely darabnak szibériai párhuzamai vannak. A 8/B fejezetben mongóliai, burjátföldi és dél-szibériai tárgyak következnek, köztük néhány ritka és remek övlemez, pl. a 242. és 243. számú darab. Utóbbihoz Erdélyi István közölt Góbi-sivatagi analógiát. A 9. fejezet az északi zóna xianbei tárgyaival foglalkozik, melyeknek zöme eltér a xiongnuk bronztárgyaitól. Jellemző a szárnyas ló ábrázolása. A 10. fejezetben a kelet-európai steppékre utaló bronztárgyak szerepelnek, pl. kulán (vadszamár) alakos rúdvég és ökörfejes díszek. A 11. fejezet néhány jellegzetes kínai bronz tárgyat vesz sorra, melyeket eddig tradicionálisan a steppeövezetből származónak írtak le. Ezek különböző korokból származnak.
Az 1. sz. függelék a Sackler-bronzok technikai és fémelemzési eredményeit közli. A magas ón- és arzéntartalom általában a mongóliai és dél-szibériai bronztárgyakra jellemző. Az aranyozás higanyos eljárással készült, de ezt ritka kivétellel csak a kínaiak művelték. Egyes övlemezek hátoldalán textil-lenyomat látható, ami arra utal, hogy az öntőminta aljába textil darabokat tettek. Fontos és tanulságos a 3. sz. függelék, amelyben Északi zónai hamisítványok címmel húsz oldalon elemzi Bunker a Sackler-gyűjtemény 36 nomád jellegű, hamisított bronztárgyát. Itt főleg különféle állatalakos tárgyak – csatok, övlemezek stb. – leírását találjuk. E hamisítványok zöme az 1920–30-as években készült Kínában, elsősorban Pekingben. Gyanúsak általában a nagy cin- és ólomtartalmú bronztárgyak. Rendkívül ügyesek voltak a hamisítók a műpatina előállításában is. A hamisítványokat azonban a szokatlan, rosszul formált állatábrázolás is elárulja. Bunker négy csoportba sorolta a hamisítványokat. A "direkt" másolatokkal kapcsolatban, melyeket Bunker mind hamisítványnak tart, meg kell említeni egy tényt, azt, hogy főleg a kisebb kínai bronz használati tárgyakat több nomád népnél nemcsak használták, hanem sokszor utánöntötték. A kínai bronztárgyak, pl. a tükrök, nagyon fontosak voltak a nomádok számára. Ilyenek utánöntései a mongol–magyar régészeti expedíciók leleteiből is ismertek. Közös jellemzőjük a pontatlan öntés, és az elmosódott díszítés. Mind az eredeti, mind a hamisított, "állatstílusú" bronztárgyakat leginkább Pekingben adták el, és főleg nyugati utazók, gyűjtők vásárolták meg azokat. Állatalakos övlemezek, csatok, ruhadíszek, függők, rúdvégek és állatfejes kések szerepelnek gyakran a hamisítványok között. Bunker több esetben megtalálta és említi azokat az eredeti tárgyakat, amelyekről a hamisítvány készülhetett. Az F. 28. sz. hamis övlemezpár pl. a tigrisbe harapó szárnyas griff alakjával, a Sackler-gyűjtemény 222. számú eredetijéhez hasonló lemez után készülhetett. Egyes daraboknál a tárgy rendeltetésének nem ismerése vagy félreértése árulja el a darab hamis voltát.
A 4. számú függelék (341–343. l.) az egyes lelőhelyek és korszakok szerint rendezett, válogatott bibliográfiát tartalmaz, amelyben sok kínai régészeti publikáció szerepel. Az 5. számú rövid függelékbenT. S. Kawami olyan bronz pecsétlőkről ír, amelyek az 1920-as években kezdtek felbukkanni az Ordosz-vidékről, ahol a mongolok amulettként viselték vagy pecsétlőként használták őket. Némelyiken kereszt alakú minta van, s ezért a keresztény misszionáriusok a nesztoriánus keresztény ongut törzs szálláshelyére gondoltak mint készítési helyükre. Hiteles régészeti leletek vagy más adatok híján azonban még sem a származási helyük, sem a koruk nincs meghatározva.
A több mint húszoldalas bibliográfia a lehető legteljesebb. A nyugati műveken kívül nemcsak több oldalnyi kínai cím szerepel – főleg a Wenwu, Kaogu és Kaogu xuebao folyóiratok régészeti vonatkozású cikkeivel –, hanem számos belső-mongóliai, huhehoti kiadvány címével.
A négy szerzőnek mintegy félszáz publikációja szerepel e témakörből a bibliográfiában. Emma Bunker denveri kutatónak – akinek neve az 1970-es évek óta jól ismert, az ókori kínai bronzok és az északi nomádok bronz használati és viseleti tárgyainak feldolgozását nyújtó számos írása után – 16 írása szerepel a bibliográfiában. Jenny F. So – a Sackler Gallery régiségeinek kurátora – az ókori kínai bronzok és az újabb kínai régészeti felfedezések kutatatásával járulhatott hozzá az első katalógus publikációjához.
K. M. Linduffnak hét, főleg kínai régészeti írása található a bibliográfiában. Wu En pekingi régész több mint húsz éve publikálja az újabb kínai ásatások leletanyagát, ő készítette a kötetben közölt térképek alapanyagát is.T. S. Kawami az iráni és belső-ázsiai régészeti összefüggésekkel foglalkozik.
A két kitűnő kötet időben csak az i. sz. II–II. századig halad, így a magyarországi népvándorláskori anyag kutatásához csak keveset meríthetünk belölük közvetlenül. Tanulságként mégis levonhatjuk azt a következtetést, hogy a belső-ázsiai népvándorláskori népek történetének kutatása sokkal bonyolultabb, mint itt gondolhatnánk. Magyarországon sem egyszerű a Kárpát-medencében élt sok nép mozgásának követése, régészeti hagyatékának elemzése. Közép-Ázsia és Belső-Ázsia területén azonban merőben mások az arányok, ott sokezer kilométernyi távolságokkal, több tucat különféle, eddig pontosan azonosíthatatlan etnikummal kell számolni.
Az ottani nomád népek történetének kutatásához kulcsfontosságúak a kínai történeti források. A minket leginkább érdeklő népek azonban a kínai történelemnek csak egy-egy rövid szakaszában játszottak jelentős szerepet, másrészt viszont Kína sok tucatnyi nemzetiségének is csak kisebb csoportjait képviselik, s neveik is többször változtak.
A két mű olvasása után az is leszűrhető, hogy csak hiteles újabb ásatásokból származó belső-azsiai, mongóliai és kínai leletek alapján lehetséges a magyarországi népvándorláskori tárgyformák analógiáinak nyomon követése, s az őket hátrahagyó népek történetének pontosabb rekonstruálása, nem is szólva az ethnogenezis kérdéseiről. Ilyen vonatkozásban végső fokon csak hosszabb nemzetközi régészeti és más forráskutatási összefogástól várhatók további eredmények.
Jenny F. So–Emma C. Bunker: Traders and Raiders on China’s Northern Frontier (Kereskedők és fosztogatók Kína északi határán); A. M. Sackler Gallery, Smithsonian Institution, Seattle és London, 1995, 203 p., 20 pl., 37 ábra, 103 kat. ábra
E. C. Bunker (T. S. Kawami, K. M. Linduff és Wu En közreműködésével): Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the A. M. Sackler Collections (Ókori bronzleletek a kelet-eurázsiai sztyeppékről a Sackler-gyűjteményből); New York, A. M. Sackler Foundations, 1997, 401 p., 279 tárgykép, számos illusztráció és térkép
A népvándorláskori kutatások szempontjából a kötet harmadik része a legfontosabb, amely A Xiongnu, Xianbei és Wuhuan törzsszövetségek kialakulása (i. e. III–i. sz. III. század) címet viseli. E lelőhelyek térképén a xiongnuk Ordoszban és a Bajkáltól délre, a xianbeiek három más helyen vannak jelölve. A kínai források szerint az i. e. III. század előtt a gansui rouzhi (yüechi) törzsek uralták az északi zónát ...
A xiongnuk eredete még nem világos, s erről eltérő vélemények vannak. Az i. e. IV. század végén már több nomád törzs támadta Kínát, s ellenük építették ki később a Nagy Falat. Az i. e. III. század végére a xionguk több kelet-ázsiai törzset egyesítettek uralmuk alatt Liaoningtól Xinjiangig, a Bajkáltól Minuszinszkig. Támadásaik miatt a Han császár hadjáratot indított ellenük. Birodalmuk felbomlása és nagy veszteségeik miatt a xiongnuk egy része elvonult, más részüket Észak-Kínában telepítették le, s később már védte Kína határait.
A nomádokra jellemző leletek több néptől származnak. A xiongnuk legjellemzőbb tárgyai a fekvő B alakú vagy téglalap alakú páros övlemezek, övkapcsok, melyekben ember- vagy állatalakos jelenet szerepel. Anyaguk – bronz, arany, ezüstözött vagy ónozott bronz – rokonságjelző vagy politikai kapcsolatjelző is volt. Bronz övlemezek már gyereksírokban is vannak. A páros övlemezek áttörtek, és összekapcsolásukhoz a viselő felől baloldali övlemez kiálló kis pecke szolgált. A szerzők itt foglalták össze a xiongnu-kutatás eredményeit. A xiongnu-leletek két fő területre csoportosíthatók: az észak-kínai Liaoning, Ningxia és Ordosz területére és Kínától északra, Mongóliába, Burjátiába és Minuszinszkbe. Az északi lelőhelyeket a senyü (az uralkodó) klánjához kapcsolják, és ezek a gazdagabbak. Az északi sírokba temetett nők többsége azonban kínai eredetű volt. A legtöbb északi temető i. e. III–i. sz. I. századi. Jellemzők rájuk a kidolgozott övcsatok, övlemezek és kisebb lándzsák leletei. A xiongnu temetők két csoportba sorolhatók: a korai, i. e. III–II. századi belső-mongóliaiakra (mint pl. Xigoupan és Daodunzi; északon a Deresztuj és Ivolga tartozik ide) és a kissé későbbi, i. e. I–i. szu. I. századi mongóliai, szelengai, noin-ulai és transzbajkáli temetőkre.
Érdekes, hogy a kínai határvidéki xiongnu síroknak nincs sírhalma vagy kőköre. Északon viszont már legalább tíz, fallal körülvett településük ismert, ami Han kínai hatásra utal. Az észak-kínai xiongnu temetők közül Xichaogout i. e. 175–74 közötti kínai pénzek datálják. Egy bronzlemezen emberalakos ábrázolás van itt (Fig. A 112). A daozunzi 10. sírban egy fekvő B alakú övlemezen alakos ábrázolás van: harcos alakja egy kocsi mögött, amint kardját ellenfelére emeli (87.1. Fig. A/128). E dél-ningxiai (i. e. II–I. századi) temetőben egyébként ló, sárkány, teknőc, sőt teve alakja is szerepel a 30 övlemez között. Itt női sírokban is voltak övlemezek (pl. Fig. A 123). Az északkelet-ordoszi Xigoupan temető (i. e. II. század) 4. számú, gazdag női sírjában szerepel az egyik legszebb tárgy, egy aranylemezes női fejdísz, melyhez jade függők csatlakoztak (85.1 Fig. A 129).
A Qinghai város közelében lévő shangsunjiazhai sírban (i. sz. II. század vége vagy III. század eleje) egy olyan xiongnu vezető volt eltemetve, aki nemcsak kínai módra, téglasírba temetkezett, hanem kínai sírfeliratában meg is erősítette a Han-dinasztiához való hűségét.
A mongóliai xiongnu lelőhelyeken sok kínai eredetű tárgy volt. A burjátföldi Ivolgánál kutatott temető kevert összetételű lakosságot mutat, sőt kínai foglyok is élhettek ott. A 100. sz. sír bronz övlemezén két tigris harcol egy farkasfejű sárkánnyal (247.1. és 88.1. Fig. A 136); ez a Sackler-gyűjtemény 242. sz. övlemezének datálásához fontos analógia.
A második mű [Emma C. Bunker: Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the A. M. Sackler Collections) a Sackler-gyűjtemény több mint ötszáz darabos remek anyagának feldolgozását tartalmazza, az anyagcsoportok és korszakok kutatásának összefoglalásával. E tárgyak nem hiteles ásatásokból származnak, hanem öt magángyűjteményből valók. A szerzők ezért az 1970–90-es évek kínai régészeti kutatásaira alapozva, szerencsés csapatmunka révén készítették el e tárgyak tudományos feldolgozását, a származási helyek és a kronológia tisztázásával.
A Régészeti áttekintésben három szerző foglalja össze az i. e. 2000 körüli időktől az i. sz. II–III. századig az észak-kínai határterületek régészeti kutatásainak eredményeit területek szerint. A kelet-gansui és dél-ningxiai lelőhelyek után a szomszédos ordoszi területet, a Sárga-folyótól északra eső belső-mongóliai területet, az észak-hebei-i vidéket, a keleti belső-mongóliai, és Liaoning tartományokat veszik sorra. Az észak-kínai bronzkori – kb. i. e. 2000–1000 közötti – lelőhelyek térképén közel harminc lelőhely van megjelölve. A feltört sírok mongoloid csontvázakat és a kínaiakétól eltérő temetkezési szokásokat mutatnak. Kivételt képeznek a Tarim-medencében, a mai Nyugat-Kínában talált régebbi csontvázak, amelyek europid, közép-ázsiai vonásokat mutatnak. A vaskori – i. e. IX. – i. e. III. századi – lelőhelyek térképén is mintegy harminc lelőhely szerepel. E korszakra a pásztorkodó nomadizálás kialakulása és fejlődése jellemző. A kínaiak szerint a domesztikált és betanított lovak használata i. e. 1200-tól dokumentálható, de lovat már korábban is használtak. Az i. e. II. évezred első feléből a kocsizás is bizonyított. A hatékonyabb zabla és a kantár használatát, valamint az összetett íjak megjelenését is i. e. 900 körüli időkre teszik. A vas az i. e. VII–V. században jelent meg Kelet-Gansu és Dél-Ningxia területén. A bronztárgyakat gyakran ónnal vonták be. Megindult az állatalakos bronztárgyak – köztük a háromdimenziós kutya-, birka-, farkas-, ibex- és szarvasfigurák – öntése is.
Kelet-Gansuból sok állatalakos övlemez ismert. A kínai stílusúak cserekereskedelem révén jutottak ide. Az ordoszi sírokban sok áldozati állatcsontot találtak. Itt viszont hiányoznak az északi jellegű, nagy övlemezek. Az i. e. IV–III. században kőberakásos arany és ezüst övveretek jelentek meg, reális vagy fantasztikus állatábrázolással. Aluchaideng lelőhelyen két, i. e. III. századi sírból 218 aranytárgy került elő, köztük egy állatfejes arany díszpánt, és egy fejdísz, melynek tetején türkizberakásos madáralak is van. Stílusbeli analógiaként a malin’gaotui gyönyörű, szarvasalakos arany fejdíszt (Fig. A 56), a 2. sz. pazyryki sír tetoválását és az isszik-köli övlemezeket említik. Az ordoszi Xigoupannál két állatalakos arany csaton a súly és a készítő neve kínai írásjegyekkel van megadva. A Sárga folyótól északra fekvő területek Belső-Mongólia hegyes vidékét képviselik. Itt Maoqinggouból 79 sír ismert az i. e. VI–III. századból. Rövid kardok, a basadari és a Tagar-leletekre emlékeztető övlemezek a jellemzők itt is.
Észak-Hebei emlékeit a kínai forrásokban említett Shanrong-kultúrával azonosítják. Jellemző itt a sok ember- és állatáldozat. Az állatalakos bronztárgyak társadalmi státust jeleztek. Megjelentek a nagy bronzüstök. Belső-Mongólia keleti részéből a nanshan’geni temető tűnik ki rengeteg bronztárgyával.
Foglalkoznak a szerzők a szomszédos területekkel való indirekt kapcsolatokkal is. Az észak-kínai lelőhelyeken megfigyelt temetkezési szokások, a leletanyagban pedig a rövid kések, nyílhegyek és állatábrázolások párhuzamai Mongóliában és Burjátia transzbajkáli részen a vaskorból (i. e. VIII–III. század) figyelhetők meg. A Tagar-kultúrát a kínai források tingling népével próbálják azonosítani, de ehhez további kutatások szükségesek. Az altáji lelőhelyek – Katanda, Basadar, Pazyryk – leleteinek párhuzamait a belső-mongóliai hegyvidék anyaga mutatja.
A szibériai aranylemezek és bronzleletek kérdésköréhez a Klió IX. évfolyamának (2000) 1. számából. Egyúttal jó példa arra, hogy a kulturális kapcsolatok sohasem voltak egyirányúak:
Ferenczy László
Az ókori Kína és az északi nomádok
1. rész
Jenny F. So és Emma C. Bunker katalógusa: Kereskedők és rablók Kína északi határán a washingtoni Sackler Gallery amerikai gyűjteményekből válogatott kiállításához készült. Az újabb kínai ásatások alapján a szerzők ez alkalommal pontosabban meghatározták az eddig nehezen datálható belső-ázsiai és észak-kínai bronztárgyakat. Az analógiák a kínai Taihang hegyvidékről, az Ordosz-vidékről és Ningxia területéről származnak, a kínai Belső Mongol Autonom terület déli határvidékéről, amelynek hossza több mint 2500 kilométer. A kínai források "északi barbár" néven foglalták össze az itteni, főleg lovas nomád törzseket, amelyekkel a békés időszakokban cserekereskedelmet folytattak. A nomádok Kínával való kapcsolatai i. e. 1300 után kezdtek erősödni. Az i. e. I. évezred első felében a Kínai bronztárgyakon már érezhető északi hatás. Állatalakos övkapcsok és lemezek jelentek meg, sőt kocsiábrázolás is ismert (Fig. 17.) A kínaiak viszont egyre több luxustárgyat készítettek a nomádoknak. A kapcsolatokra jellemző, hogy Nyugat-Kínában pazyrykkel összevethető leletek mellett kínai feliratos tárgyak is előkerültek (Fig. 20–22.)
A Xiongnu Birodalom megalakulásával és támadásával az i. e. III. században az északi határzóna helyzete megváltozott. Támadásaik ellen a Qin-dinasztia kiépítette a Nagy Falat, majd legyőzte a xiongnukat, és szerződéssel szabályozták az árucserét. Az állatstílusú bronztárgyak, főleg az övdíszek jól mutatják e kapcsolatokat. A horgosvégű övkapcsok viszont a kínaiakra jellemzők. A szerzők a nomád–kínai kapcsolatokat elemezve kifejtik, hogy ezek a késő-neolitikumtól és a bronzkortól a középkorig folytatódtak, és a Nagy Fal nemcsak elválasztó, hanem összekötő és találkozási vonal is volt egyben.
A katalógus II. része a tárgyak feldolgozását adja, amelyeket három csoportba – teljesen kínai, nem kínai vagyis nomád és kevert – csoportba osztottak. Kiemelhetem itt az 1. sz. áttört övlemezt a fák alatt birkózó párral; a 2. sz. övlemez-párt egy-egy rénszarvas által húzott, zárt kocsival, amely a xiongnuk körében volt használatos a Bajkál-tó körül az i. e. II–I. században.
A 10. sz. talpas bronzüst olyan tárgyformát képvisel, amelyről Felvinczi Takács Zoltán már az 1910-es években megállapította, hogy a xiongnuk köréhez tartozik. A "gomba alakú" peremdíszes példányokat hagyományosan a xianbei törzzsel kapcsolták össze, amely ezt a xiongnuktól vette át. Ez a forma került át később, az i. u. II–IV. században Európába is. Egyes kínai bronzedények a bőrből készült nomád víztartók formáját utánozzák. Az állatfejes bronzkések északi eredetűek.
Az állatalakos díszlemezek, plasztikus járomdíszek, zabladíszek és rúdvégek (i. e. VIII–IV. század) a nomád állatstílus legszebb példáit képviselik. Analógiáikat Dél-Szibériáig követik a szerzők. Kiemelkedők az állatalakos és állatharcos jelenetű övlemezek az i. e. V–II. századból. Farkas, tigris, medve, szarvas, ökör és teve mellett fantasztikus állatábrázolások is vannak. Teljesen kínai jellegű a T-alakú, díszes bronztükör, a tüköröntő agyagmodell töredék és a berakásos díszítésű bronz övkapocs. Néhány jadeből faragott díszlemez arról tanúskodik, hogy a kínaiak ezekre is a nomádoknak is tetsző állatábrázolásokat faragtak.
A katalógust kínai névjegyzék, 12 oldalas – sok kínai címet tartalmazó – irodalomjegyzék és index egészíti ki.
Tudom, hogy most aztán hiperaltarnatív leszek, de érdemes véginézni a német kun-, (kün-) kezdetű szavak jelentéseit (és esetleg "etimolyológiáit" is).
künden
kundig
kündigen
stb............
De a történelemből ismerjük az ó(ós-ős)európai teuton, vandál....gót (s valahány név a naptárban) germán törzsek KM-en át és körüli cirkulációit. Nem véletlen ám, hogy valakiben PIE alapon felmerült az ősvadász származás a KM belsejéből. (Azóta persze elvetette az ötletet)
"Gestáinkban, krónikáinkban a kunok hun néven szerepelnek, mert a szerzők ott alkalmazkodtak az általános európai tradíciókhoz. A XIII. században beköltözött hunok nevét viszont már k-val jegyezték le, noha aligha lehet kétséges, hogy ugyanazon népnév két változatáról van szó"
Újabban ezt nem divat elismerni... Lásd pl. Vásáry könyvét.
Akadtak viszont olyan kutatóink is, akik le merték írni az azonosságot, így a Hazai és Külföldi Tudósítások kétheti mellékletében a kitűnő Horvát István:
Аттический чернофигурный кратер "ваза Франсуа" Общий вид Гончар: Эрготим Вазописец: Клитий 570-560 гг. в. до н.э. Архаика Высота 66 см. Диаметр 57 см Находится в Археологическом музее Флоренции, Италия
Töredelmesen beismerem, hogy "az Obtól Troyes-ig" kiásott "több mint 20 üstlelet"-ről szóló beszámolót a zakadémia és Jehova sugallatára aljas indokból, előre megfontolt szándékkal idéztem. Csoportosan elkövetett történethamisítási manőveremre enyhítő körülményként hozom fel, hogy a Tizeszaváról szóló hun kifestőkönyvet a papír-írószerboltokból elkapkodták, így nem lehettem az alapvető források a birtokában.
Neked vannak eszközeid, hogy a gátlástalan beszólókkal zöldágra juss, vagy meggyőzd viselkedése helytelenségéről. Főleg úgy, hogy az afrikait meg sem szólította senki.
Figyelmeztetésedet abban módosítanám, hogy az afrikai ne sértegesse a hozzászólókat. De magad is láthatod, a "nagy tudós" pillanatok alatt amatőrré lett, mihelyst valaki a műveiről kérdezte.
Vannak tárgyak, amelyekről - hogy úgy mondjam - leordít, milyen kultúrkörnyezetből származnak. Ilyen esetekben nem biztos, hogy a feltétlen bizalmatlanság a velük szemben táplált helyes magatartás. Vajon a régebbi leletek, sokszor világszenzációk, hiteles környezetből származnak?
Kedvenc olvasmányom Stein Aurél (műveiből szerkesztett): Ázsia halott szívében. Ő még egy idilli állapotban kutatott. Mentek a sivatagban, valami helyen reggel felébredtek, Stein kiküldte az emberét, lát-e valami érdekeset, ha egy vakondtúrásra áll.
Ha láttak valami faldarabot, gyanús dombot, odarobogtak, délelőtt szétlapátolták a homokot, összeszedték a java műtárgyat, aztán visszaszórták a földet.
A fél British Múzeum ebből a brutális mészárosmunkából származik. Minden tanult régész Dunának menne a módszertől.
1600 éves hun áldozati üstre bukkantak a régészek
2006. június 5. hétfő, 21:44
Egyedülálló leletre bukkantak 2006. május 19-én, Somogy megyében, a Balatonlelléhez tartozó Rádpusztán.
„Első alkalommal került felszínre hiteles környezetben hun áldozati üst” – mondta Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója a szenzációs régészeti leletet bemutató keddi sajtótájékoztatón az Akadémia székházában.
Gondolom, úgy értette, hogy minden szempontból hiteles környezetben. Egyéb vélemény?
Valóban, magam is szinte bizonyosnak tartom, hogy nem ez a Turfán melletti az egyetlen hun üst, amely előkerült Ázsiában. Szigorúan véve azonban mégsem nyilatkozhatunk másként, mivel a szakma módszertana (mondom én, a laikus) megköveteli, hogy csak a gondosan leírt ásatások anyagát vegye figyelembe az összegző/összehasonlító régészet. Nem tudom, mások hogy látják.
Ezt a térképvázlatot a Speyeri Történeti Múzeum honlapjáról kölcsönöztem. Ha jól számolom, a jellegzetes üstök közül 27-et tüntet fel egész Eurázsia vonatkozásában (azaz nem korlátozza a kitekintését Európára, például olyasfajta érveléssel, hogy a hiung-nuk és az európai hunok vezető rétegének azonossága nem bizonyított). Valószínűnek tartom, hogy Érdy a nem hiteles leletkörülmények között előkerült üstöket is felvette a listájára.
Tomka Péter: "Hun üstök: A legszembetűnőbb tárgy, amely az Ázsiából Európa szívéig vezető hun mozgalomhoz köthető. A nagyméretű, 50–100 cm magas, nyújtott hengeres testű, két- vagy négyrészes formába öntött, tölcsérszerű lábon álló réz-bronz edények két szögletes füle a perem fölé emelkedik, ezeket gyakran gombaszerű, félköríves fejű díszek koronázzák, a díszítés a peremen is folytatódhat. A hun üstök testét 1–3 éles borda osztja négy mezőre, amelyeket az üst nyakán vízszintesen körülfutó bordák zárnak le, ezekről néha rojtszerűen elrendezett kerek karikákban végződő plasztikus díszek nyúlnak le. A nyak és perem gyakran tölcséres, esetenként perem-gallér rekeszekre osztva tagolt. Hun kori datálásukat együtt talált tárgyak (Jedrzychowice, Makartet [Ukrajna]), illetve stratigráfiai helyzet (Intercisa, Sucidava [Románia]) biztosítja. Eredetük – különleges készülési módjuk, formájuk, díszítésük alapján – Belső-Ázsiába, a hiung-nu uralom alatti területekre vezet. Elterjedésük az Obtól Troyes-ig a hun uralom legnagyobb kiterjedését illusztrálja. A több mint 20 üstlelet zöme az európai hun nagyhatalom két katonai központjában, a román síkságon és a Kárpát-medencében csoportosul. Ritka az épségben előkerülő példány (Desa-Ciuperceni [Románia], Sestaci [Moldova]), nagyobb részük töredékes, szándékosan rongált (pl. a legelőször talált jedrzychowicei; a ionesti, a törteli, amely a legnagyobb méretű; a hőgyészi, a Várpalota környéki vagy az ivanovkai). Legtöbbjük kis mélységből, véletlenül került elő. Több lelőhelyről csak kisebb töredékek (főleg fülek) ismertek, pl. Troyes vidéke, Benesov [Csehország], Hotarani, Bosneagu [Románia] (150 cm mélyre elásva találták), Makartet (halotti áldozat részeként). Külön említhetők a római erődök területéről származó töredékek. Vitatott, hogy mire használták a 30-50-100 literes, díszes kivitelű hun üstöket. A vélemények: kultikus cselekmény, áldozat, temetkezés, ünnepi lakoma nem zárják ki egymást, hiszen lehetséges, hogy a temetés utáni ünnepi halotti tor edényeit a halotti áldozat során megrongálva juttatták a másvilágra. Nem kínál végleges megoldást a dél-szibériai sziklarajzokkal (Kyzyl-kaja) való összevetés sem. A hun üstök mérete és formája inkább folyadék tárolására-keverésére, mintsem főzésre utal. Lóra nem málházhatták, szállításuk nyilván kocsin történt. Eltérően ítélik meg az üstök díszítésének jelentését is. A gomba alakú nyúlványokat interpretálták „pseudo-fibulaként”, a bordákkal tagolt mezőket és a rojtmintát textil vagy csüngődíszek utánzataként, a felerősítésre(?) szolgáló kötelekre utaló motívumként, mindkettőt az edény „rangemelése” („megkoronázása”) jeleiként, a nyúlványokat stilizált világfa ábrázolásaként. Az utóbbi, samanisztikus tartalmat feltételező magyarázatnak a legalaposabb az indoklása, hiszen a motívum megjelenik egyes hun diadémokon, amelyek helyén koreai halotti koronákon valóban fák ábrázolásait találjuk. A díszek száma( 2×5, 2×6) az üst tulajdonosának rangjára utalhat.
Irod.: I. Kovrig, Hunnischer Kessel aus der Umgebung von Várpalota. FolArch 23 (1972), 95–121; R. Harhoiu–P. Diaconescu,Hunnischer Kessel aus Muntenien. Dacia 28(1984), 99–116; Bóna, Das Hunnenreich 140–146, 240–241, 275;uő, A hunok 131–139, 217–219."
Meg kéne nézni Bónának A hunok és nagykirályaik c. kötetét is (Corvina, Bp., 1993), de sajnos már rég túladtam rajta...
"Eddig több mint 20 hasonló üst került elő szerte Eurázsiában"
Ennyire tájékozott vagy? Érdy Miklós könyvében összegyűjtötte az Eurázsiában föllelhető csaknem 300 példányt (Érdy, 2001). 300 hun áldozati üst Eurázsiában Hun áldozati üstök Eurázsiában Magyarországon Törtelről, Hőgyészről és Rádpusztáról ismerünk ép példányokat.
Írtam ugyan már pár könyvet, de ezek sajnos közgazdasági és szociológiai tárgyúak voltak, így nem igazán értem kivel szeretnél összeboronálni. Talán le kellene higgadnod, mert úgy látom, a hun név említése nálad rohamot okoz. Ha gondolod, vedd igénybe a modi segítségét a garantált és biztos nyugalomhoz. Addig is jó pihenést.
Szarok egy olyan embernek a véleményére, aki szerint 1.) a Pó folyó római neve a Padanus és nem a Padus volt (s aki emiatt "padányi kelták"-ról beszél...), 2.) akinek a kedvenc forrása az Arvisurák, az Iszfaháni-kódex és a tamana-gyűjtemény, 3.) aki bősz magyarkodónak tartja magát, de mindeközben idős korára sem tanult meg elfogadható szinten magyarul helyesen írni... soroljam még?
ON
Mit tudsz a mongol Isjamcsnak a türk rovásszövegek körében végzett kutatásairól?
Olyat nem merek feltételezni, hogy nem hallottál róla. Tudod-e, hogy mi a jelentősége a hun írásbeliséggel kapcsolatban? Netán valamelyik könyvedben idézted már őt? Vagy csak az Iszfahánira futotta? :D
Emberfejet formázó hun bronz elosztó
Kimmer íjász ábrázolása egy görög vázán
A 131. és 140. oldalak közt külön fejezetet szentel a kérdésnek
Ezt a térképvázlatot a Speyeri Történeti Múzeum honlapjáról kölcsönöztem. Ha jól számolom, a jellegzetes üstök közül 27-et tüntet fel egész Eurázsia vonatkozásában (azaz nem korlátozza a kitekintését Európára, például olyasfajta érveléssel, hogy a hiung-nuk és az európai hunok vezető rétegének azonossága nem bizonyított). Valószínűnek tartom, hogy Érdy a nem hiteles leletkörülmények között előkerült üstöket is felvette a listájára.