Keresés

Részletes keresés

avuss Creative Commons License 2009.01.11 0 0 2164
Szólnék egy pár jó szót az IPL védelmében. A teljesség kedvéért, fiú vagyok, és évek óta hadilábon szinte mindenféle szőrrel, pl a lábamon is. Pár éve váltogattam trimmelés, borotva, és krém között, több-kevesebb sikerrel. A lábamon a borotvától itt-ott benövő szőrszálak keletkeztek, nem volt annyira vészes, bár akkoriban katasztrófaként éltem meg. Másfél éve rászántam magam gyantáztatásra. Eleinte ok volt, aztán hirtelen elleptek a benövő szőrszálak miatti gyulladások, olyan helyeken is, ahol előtte sosem volt. Pár alkalom után abbahagytam, és elmentem egy magán bőrgyógyászhoz, hogy adjon valamit, amitől ezek gyorsabban elmúlnak.

Addig sosem gondolkodtam semmiféle lézer vagy villanófény kezelésen, mert szőke vagyok. A doktornő ellenben úgy gondolta, érdemes megpróbálnom, mert szerinte van annyi pignemt a szőrszálakban, hogy azt már foghatja a fény. Önmagát ajánlotta, de akkor még nem volt gépe, csak tervezte. Utána nem tudtam kivárni, hogy megjöjjön a gépe, körülnéztem, és elmentem egy "olcsó" helyre, ami konkrétan azt jelenti, hogy egy teljes láb 30 ezer. Egyelőre nem reklámozom, majd esetleg pár hónap múlva. Egy szimpatikus hölgy, nem hitegetett fájdalommentességgel, és tetszett az is, hogy rögtön az első alkalom után írt számlát. Normális esetben ennek nem kéne hírnek lennie, de előtte a gyantáztatások után ilyesmivel nem törték magukat a kozmetikusok...

Hónaljjal kezdtem, mert az csak 6 ezer, de nem tudtam kivárni a másfél hetet, hogy hat-e, ezért megkértem, hogy másnap csináljunk a lábamon egy próbavillantást. Szivesen, és ingyen megcsinálta. De itt volt kis komplikáció, ugyanis amíg a hónaljon a pír másnapra elmúlt, addig a lábamon bizony megégetett, mégha ez Bepanthennel 2 hét alatt el is múlt. Emiatt nem voltam happy, bár ahogy itt visszaolvastam ez "jobb" helyeken is megtörténik...

Az viszont nagyon tetszett, hogy 9-10 nap után mindkét helyen elkezdtek hullani a szőrök, a lábamon pl a teljes felületen teljesen eltűnt minden, és azóta is (ez volt 10 hete) ezen a kis felületen csak pár pihe nőtt vissza. A hónom úgy nézett ki, mint egy falu bombatámadás után: a lakosság fele nem él, a másik fele elő-elő bújik, de csak ímmel-ámmal. A visszanövő szőr sokkal lassabban nő.

Azóta túlvagyunk a teljes lábon, de visszafogott energiával, nem is volt semmilyen égési probléma, bár az is igaz, olyan elsöprő szőrhalál se. De nagyon elégedett vagyok. A hónaljamat azóta kétszer kezeltük, ott még ritkább lett, jövő héten lesz a második láb. És hát nagyon nem mindegy, hogy 30-at hagyok ott, vagy négyszer ennyit. Mindenesetre most már eltökélt vagyok, ha mégsem jönne be az IPL, rászánom a négyszeres árat is. De per pillanat nem úgy tűnik, hogy szükség lesz rá.
Előzmény: dcarter4 (2141)
Minyimonyó Creative Commons License 2009.01.05 0 0 2163

Kedves Kádár Dr!

 

Nagyon köszönöm a válaszát! Borzasztó sokat segített! Tiszta és egyenes választ kaptam végre a kérdéseimre! Eddig csak kozmetikusokkal beszéltem, ezért hezitáltam ennyit.

 

 

klsderm Creative Commons License 2009.01.05 0 0 2162
Kedves Minyimonyó!

1. aggály eloszlatása

A praxisomban pajesz tájék hegesedés még nem fordult elő.
Az, hogy hegesedés következzen be LÉZERES kezelés során, annak szakember kezében az esélye alacsony, 0,5-1%. Ez is főleg az olyan helyeken, ahol a bőr könnyebben nyújtható (kézhát, áll), de még inkább azokon a helyeken, ahol nem egyenletesen fekszik fel és alatta csont, ín (áll, combhajlat, könyök, a nyak hátsó része, váll, bokatájék) található.
A VILLANÓFÉNY (IPL) kezelések során a fény természetéből következően ez az arány megnőhet, különösen – érdekes módon – a kisebb teljesítményű, kozmetikai gépeknél.
A pajesz tájék nem tartozik a lézeres kezeléseknél a problémás területek közé, de a villanófénynél, ha barnább a mesterséges pigment tartalom, ott gond lehet.

2. aggály

Nem azért borotváljuk le a szőrt a kezelések előtt, hogy az erősebb és sötétebb legyen, hanem azért, hogy a fényenergia ne a bőrből kint maradó szőrszálban nyelődjön el, magyarán ne vesszen el az energia.

3. aggály „mi van, ha nem használ a kezelés” pajesznél mindig sikeres a kezelés.

4. mit javasol? Lézer.

5. milyen eredmény várható? 4 kezelésre 90% eredmény, évente, kétévente egy fenntartó kezelés, majd még ritkábban...

Ennyit látatlanban:

Kádárdr
Előzmény: Minyimonyó (2161)
Minyimonyó Creative Commons License 2009.01.04 0 0 2161

Tisztelt Kádár Dr!

 

Már 1 éve gondolkodom a végleges szőrtelenítésen. Ha a bikini vonalról vagy láb szőrtelenítésről lenne szó már belevágtam volna, viszont nekem a pajeszommal van problémám. Attól félek, hogy a kezelés esetleg hegesedést okozhat... (mégiscsak az arcomról van szó) és ahogy olvastam a szőrtelenítés nem végleges csak tartós.

A másik aggályom, hogy állítólag a kezelt felületet le kell borotválni, hogy a szőrszálak erősebbek és sötétebbek legyenek ( erre semmi esetre sem lennék hajlandó, mert mi van, ha nem használ a kezelés... ott maradok még több és vastagabb szőrszállal...)

A kérdésem: ha mégis belevágnék, akkor milyen kezelést javasolna és milyen eredményt hozhat?

 

Válaszát előre is köszönöm!

 

Üdvözlettel:

Minyimonyó

Kobzoska Creative Commons License 2009.01.03 0 0 2160

10 nap után nem korai még ünnepelni?

Esetleg majd 10 hónap múlva...

Előzmény: shara (2159)
shara Creative Commons License 2009.01.02 0 0 2159
Sziasztok!
Nekem elég friss tapasztalatom van, 10 napja csinálták a villanófényes szőrtelenítést a fazon vonalban, és úgy tűnik, hogy nagyon sok helyen nem kezdett el visszanőni a szőr, kiváncsi vagyok, hogy egy hónap múlva milyen lesz...A jelenlegi helyzet szerint 90%-kal ritkásabb a szörzetem mint a kezelés előtt!
greenbio Creative Commons License 2008.12.28 0 0 2158
Sziasztok!

Tudtok Miskolcon vagy annak körkényén végleges szőrtelenítéssel foglalkozó helyet? Esetleg ha valaki már próbálta, megosztaná a tapasztalatokat?

Köszönöm
$ummerGirl Creative Commons License 2008.12.23 0 0 2157
Mindenképpen valami nyugtató hatású krémet. Az aloe vera jó.
Előzmény: shara (2156)
shara Creative Commons License 2008.12.23 0 0 2156
Sziaszto!
Ma voltam ezen villanófényes szőreltávolításon, most még ég egy kicsit a bőröm és gyulladtnak is tűnik, szerintetek ez normális? mit kell rátenn ilyenkor?
aloa verat, vagy neurgranormont?
dcarter4 Creative Commons License 2008.12.12 0 0 2155
Én az első 3 kezelésre kéthavonta mentem, azóta várom, hogy sok szőr legyen, és mehessek a 4.-re.

A fazont és a hónaljat én egyben csináltatom, így kedvezőbb is, és azért nem mindegy, hogy naponta kell borotválni, vagy elég néha-néha. A hónalj már olyan kis terület, amit igazán megéri megcsináltatni, mert ott is nagyon szép eredményeket lehet elérni sötét szőr esetén. Kevesebb kínzás. Azt sem kellemes gyantáztani.
Előzmény: shara (2154)
shara Creative Commons License 2008.12.11 0 0 2154
Hello!
Olvastam a régi hozzászólásokat, de az amit most írt, azt nagyon köszönöm, ez igy nagyon világos és egyértelmű!
Nekem azt javasolta kozmetikusom, hogy a fazonon próbáljam ki a lézert, mert ott nagyobb felület van mint a hónaljon.
Hónaljat egy-egy mozdulattal legyántazza és nincsenek szörtüszőgyulladásaim...
Fazon vonalban is jól el lennék én a gyantával akár életem végéig is, de ott sokat kell bűvészkedni a kozmetikusnak, hogy minden lejöjjön.....és a szörtüszőgyulladások is nagyon kellemetlenek, csúnyák, lassan múlnak el, emiatt gondoltam a végleges szörtelenítésre!!
Előzmény: klsderm (2153)
klsderm Creative Commons License 2008.12.08 0 0 2153
p-pocok-nak és shara-nak

A legjobb az lenne, ha az egész Fórumot szőröstül-bőröstül átolvasná. De a tapasztalat az, hogy senki sem szeret igazából utánanézni a dolgoknak (nyáron lakásfelújítottunk és az egyik boltban elmondták, hogyan fog a parkettás csőbe húzni, és csak mosolyogtam, hogy engem aztán nem, aztán meg mi lett a vége…).
A 2076-os hozzászólásban leírtam néhány általános tanácsot, hogy hogyan válasszon, de ezt most sokkal jobban lerövidíteném:

TÖRZSÖN NE MENJEN HAVONTA KEZELÉSRE!

Ha törzsön szőrtelenítet, és
bárki is kezel majd, akár gyakorlott orvos vagy pár napja kezdő, betanított bérlő,
bármilyen géppel is dolgozik a legmodernebb ELOS lézer géppel vagy pár milliós egyszerű villanófénnyel, és
bármilyen áron is, egy a lényeg, várja meg míg egy (max. két) kezelés után kinő a szőrzet. Ez kb. 8-12 hét. Ha egy hónapon belül hívják vissza, ne menjen. Csak akkor menjen vissza kezelésre, ha már látja az új szőrzetet kinőni. Ebből pontosan, laikus számára is világosan nyomon lehet követni, hogy hatásos volt-e a kezelés. Az első kezelésre 30-50%-ban meg kell ritkulnia a kinövő szőrzetnek (törzsön)! A visszanövő szőrzetnek. Ha valakinek 5 kezelés semmilyen hatással nem volt, akkor még újabb 5 sem fog változást hozni.

A jó minőségű fotó pedig azért kell, mert a szőrmentes pár hét után újranövő szőrzet sok esetben azt a látszatot keltheti, hogy semmi sem történt. Ilyenkor a páciens vegye elő otthon a fotót és ellenőrizzen.

Ha havonta hívják vissza a törzsön lévő szőrrel, akkor ott valami hibázik.

Kádárdr













Előzmény: p_pocok (2139)
shara Creative Commons License 2008.12.08 0 0 2152
Szia!
Köszi a választ!
Igen nekem is ezt mondta a kozmetikusom, hogy 5-6 kezelés kelleni fog, sötét hajam van és világos bőrű viszonylat, úgyhogy remélhetőleg nekem beválik!
Igaz, hogy kéthavonta lehet ismételni kezelést?
Előzmény: dcarter4 (2151)
dcarter4 Creative Commons License 2008.12.07 0 0 2151
Szia!

Ajánlanám, hogy olvass vissza, amennyit tudsz, mert sok fontos infot megtudhatsz.

A lézert nem lehet összehasonlítani a gyantával. A lézer hatására nem lesznek gyulladások, nekem csak 1-2 szál szokott pl. fazonkezelés után begyulladni, de az sem a lézertől, hanem az előtte levő borotválástól.
A kezelések után mivel kevesebb és gyengébb szőr lesz, így kevesebb fog begyulladni.

Általában 6-8 kezelést szoktak mondani, de ez egyénenként eltérő. Ha sötét a szőröd és világos a bőröd, akkor valószínűleg elég lesz a 6 is lézerből.
Minél erősebb a szőr, annál jobb, mert annál könnyebb kiirtani.
Előzmény: shara (2150)
shara Creative Commons License 2008.12.05 0 0 2150
Sziasztok!
Jó, hogy rátaláltam erre a topicra, most készülök, illetve gondolkozom lézeres szőrtelenítésen...idáig gyantázni jártam, amitől néha elő szoktak jönni, szőrtüszőgyulladások, benőtt szőrök.
Szerintetek a lézer hatására előjönnek szőrtüsző gyulladások?
Szerintetek hány kezelés szükséges a végleges szőrtelenítéshez hogyha nincs hormonális eltérésem....
$ummerGirl Creative Commons License 2008.12.01 0 0 2149

Szerintem a szőrtelenítő hely, illetve orvos választása is jobb ha ajánlja valaki, méginkább ha ismerős.

Én így mentem el egy nagyon kicsi kozmetikába, amiről én sem gondoltam, hogy be fog válni, de gondoltam, ha X azt mondja, hogy jó, megér egy próbát.

Alkalmanként kellett fizetni és két hét múlva kaptál egy ingyenes "korrekciót" az első lövésből épen maradt szőrszálakra, és egy kis tégely ilcsi gyógyzselét hogy otthon is tudd ápolni a területet.

Én két kezelésen voltam idáig (ami ugye = 4), azóta kb fél év telt el, nem tudtam eljutni hozzá, de fele annyi a szőr azon a területen. Ja, és eléggé fájt nekem, de szólt előre.

Szerintem nem kell általánosítani. Vagy ő lenne a fehér holló?

Előzmény: zmoni (2144)
klsderm Creative Commons License 2008.11.29 0 0 2148
Sünimüni-nek

Az alexandrit lézeres kezelés a leggyakoribb lézeres szőrtelenítő eljárás, mert hatásos, gyors és biztonságos. Nagyon jól alkalmazható 2. és 3. bőrtípusnál, de nem sokoldalú, nehezen boldogul a világosabb, szőke szőrzettel és alig kezelhető vele a barna bőr. Különböző kezelőfejekkel lehet vele dolgozni, és a törzsre, végtagokra leginkább egy szkenner feltéttel szőrtelenítenek. Ezzel egy comb kezelése fél óra körül van.
Jómagam nem szőrtelenítettem ezzel az eljárással.

Kádárdr
Előzmény: Sünimüni (2145)
pottyk Creative Commons License 2008.11.27 0 0 2147

Szia!

 

 

Mikor mész legközelebb?

Előzmény: julia1990 (2121)
Sünimüni Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2146
Ha esetleg másnak van tapasztalata ebben válaszolhat, szívesen fogadom a véleményeket!
Sünimüni Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2145
Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy az alexandritlézerrel történő kezelés mennyire hatásos, és megbízható? És comb esetében mennyi ideig tart egy kezelés kb. ?
Válaszát köszönöm!
zmoni Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2144
Pláne rengeteg, ha nem is érsz el semmit vele. Egy életre IPL- és kozmetikus-ellenség lettem.
Előzmény: dcarter4 (2143)
dcarter4 Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2143
Én nem az összárra gondoltam, mert úgy az is sok, hanem a kettőt összehasonlítva. Mert nyilván nem akar senki egy lézeres fazon kezelésért 20.000 forintot adni, amikor az IPL 8000 forintért is van. Csak nem mindegy a kezelésszám és a hatásfok. De első ránézésre ez nyilván nem annyira szembetűnő.
Az elején én is nézelődtem az IPL-es kezelések között, csak aztán inkább a biztosabbra akartam menni több pénzért.
Összevetve mindkettő rengeteg pénz.
Előzmény: zmoni (2142)
zmoni Creative Commons License 2008.11.25 0 0 2142
Ja! Baromi olcsó kidobni 150-et az ablakon 0 eredmény elérése érdekében. Úgyhogy: VESSZENEK AZ IPL-MACHINÁTOROK!!!
Előzmény: dcarter4 (2141)
dcarter4 Creative Commons License 2008.11.25 0 0 2141
Szia!

Már elég sokszor volt erről szó, hogy mi a különbség a lézer és az IPL között, már Kádár Dr. is leírta az alapvető különbségeket. Ha kicsit visszaolvasol, meg is találod.

A két gép teljesen más tartományban működik, ezért más típusú szőrhöz és bőrhöz vannak.

Lézeres szőrtelenítést elég sokan végeznek Budapesten. A Bársonyt és Aestheticát nem ajánlom, mert ott szoktak megégetni.

Az én eredményeimet pedig már feltettem a lézeresről.

Előttem levőhöz szólva, olyat még én sem hallottam, hogy az IPL-lel valaki végzett, és meg van elégedve. (Biztos van ilyen, de az még nem tájékoztatott minket.) Szóval én úgy látom, hogy az csak az olcsósága miatt vonzó.
Előzmény: p_pocok (2139)
zmoni Creative Commons License 2008.11.24 0 0 2140

Szia!

 

Én eléggé megszívtam, úgyhogy nincs túl jó véleményem az IPL-ről és megfogadtam, hogy ezt terjeszteni is fogom.

Szóval kozmetikushoz ne menj IPL-re, mert eddig még csak olyanról hallottam, ahol szinte semmi eredmény, a pénz meg elúszott. Én is így jártam, de azóta másoktól is csak ilyet hallottam. Ha vann ellenpélda, annak fehér a színe és hollóból van...

 

Kádárdr szerint nálam az volt a probléma, hogy havonta kellett járni, pedig csak ritkábban kellene ahhoz, hogy eredményt lehessen elérni.

Szóval ha az IPL mellett döntesz is, nagyon nézd meg, hogy hova mész és pontos, írásbeli szerződést köss, amiben pontosan le van írva, hogy milyen eredményt garantálnak. De előtte olvasd el Kádárdr teljes(!) honlapját. Csakhogy időben tudd, hogy milyen kezekbe kerültél.

 

Ha előbb tájékozódok, és nem lelkesen beleugrok, akkor valószínűleg ma én sem az ellentáborba tartoznék. Nade nem is ott csináltatnám, ahol ilyen rondán levettek a nagy semmire.

 

Sok szerencsét!!!

Előzmény: p_pocok (2139)
p_pocok Creative Commons License 2008.11.24 0 0 2139
Sziasztok!

Kérlek, segítsetek nekem választani!

A lézeres és az IPL szőrtelenítés között vacillálok. Úgy tudom ezek állnak legközelebb a véglegeshez de nem tudom melyik mennyi ideig tart mennyire megbízható és mennyire veszélyes (megégetés és hasonló dolgok miatt).

Eddig azt vettem észre, hogy rengeteg cég van aki IPL-el foglalkozik, (ezért annak elég gyorsan megy is le az ára) de csak egy céget az Aesthetica-t találtam (Pesten) aki a valódi lézeres kezelést csinálja. Ők viszont elég drágák, már csak azért is, mert úgy tudom, min. 8 alkalmat lehet venni tőlük. Nekem eléggé sötét a szőröm, és nem találtak hormonális problémát, elvileg lehet hogy 5-6 kezelés is elég lenne.

Igazából nagy anyagi keretem nincs rá, szeretném leginkább "kölcséghatékonyan" (de ha lehet véglegesen) megoldani ezt a dolgot, már csak azért is mert a lábaimat, a kezemet a bikinivonalat és a hónaljat is szeretném megcsináltatni.

Mit javasoltok, melyiket válasszam és milyen sűrűn járjak kezelésre?

(Kádár doktor véleménye különösen érdekelne mert ő elég sok esetet láthatott már orvosi szemmel is.)


Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

Pocok
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.22 0 0 2138

szia!

 

a kis sebek átlagosan 6-8 hét alatt múlnak el, területtől, bőrtípustól, stb. függően. úgy kell ezekre vigyázni, mint bármilyen sebre, tehát nyilván nem jó nekik az első 2-3 napban a túl sok víz (pl. áztatás kádban). nem árt kenegetni krémekkel, pl. körömvirág, aloe vera, vagy egyéb sebgyógyulást segítő krémek. ezek pici égési sebek, tehát úgy kell velük bánni, napoztatni sem szabad. természetesen a dörzsi sem jó, bugyinál sem árt figyelni, mert ha lejön a sebek teteje, ottmaradhat a helyük. hát röviden ennyi, de ezt el fogja neked mondani a kozmetikus is.

Előzmény: qayxsw (2137)
qayxsw Creative Commons License 2008.11.19 0 0 2137

Szia!

 

Köszi a válaszokat.

Még tudnál arról valamit írni, hogy az esemény után mire lehet számítani?

Gondolom kis apróbb sebek lesznek, ezek mennyi idő alatt gyógyulnak meg? Mire kell majd utána odafigyelni (pl. víz ne érje) és meddig?

Bugyi mennyire dörzsölheti ezeket a sebeket?

 

Köszi!

Előzmény: Törölt nick (2133)
aliz10 Creative Commons License 2008.11.17 0 0 2136

Kedves Kádár Doktor,

 

Köszönöm szépen tanácsát, megfogadom.

 

Aliz

klsderm Creative Commons License 2008.11.17 0 0 2135
Kedves Aliz10!

Ez elsőre tyúk-tojás problémára hasonlít, de nem az.

Amíg a szőr kórósan nő, addig mindig újabb és újabb gyulladás, pigment alakul ki. Hiába próbáljuk meg a pigmentet villanófénnyel eltüntetni, ha nem elég erős a villanófény, az újranövő szőrszál mindig gyulladást indukál. Én először lézerrel irtom a szőrt, majd csak ezután a pigmentet villanófénnyel, vagy krémmel. Amúgy, ha nincs újra gyulladás, a pigment és nyomai maguktól is eltűnhetnek.
Ha nincs meg az anyagi fedezete, hogy lézerrel kezeltesse magát, akkor csak úgy menjen az olcsóbb villanófény kezelésre, ha a kezelések között legalább 8-10 hét eltelik. Így le tudja mérni, hogy az adott készülék hatásos-e már egy kezeléstől. A villanófény okozta enyhe égésnyomok a bikini vonalban csaknem nyomtalanul elmúlnak, ettől ne féljen. Ha csak a pigment nyeli el a fényt, és nem a környező bőr, az meg kimondottan jó.

Ha a kezeléseket havonta, vagy gyakrabban végzik a bikini vonalnál, akkor ott valami nem stimmel (vagy nem értenek hozzá, vagy direkt pénzelvétel történik).

Kádárdr


Előzmény: aliz10 (2134)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!