Például a Vendvidéken keresd őket, nagyon rendes és barátságos emberek, valóságos kezesbárányok...
Egyébként csodálatos vidék. Ha Magyarországon valahol ingatlant érdemes venni, az csakis ez a környék. Ajánlom figyelmedbe a következő dolgozatot is:
Kossics József
A magyarországi vendus-tótokról
In: Kedveskedő (Bécs), 1824 és Tudományos Gyűjtemény (Pest), 1828
„Milly nyelven beszélnek a’ Vendek, nehéz végsőképpen meghatározni. Az ő nyelvek egy a’ maga nemében, mert se tót (slavus), se horvát (croata), sem ollyan, mint az Alsó Stájerben, Karintiában, ’s Karnioliában vagyon divatban, hanem ezek között egy. A’ Vendek magokat Slovenczinek nevezik… A’ jó Vendus beszélhet Tóttal, Horváttal, de legkönnyebben a’ Vindekkel (a’ Stájer, Karintia ’s Karniolia lakosaival); Ráczokkal, Csehekkel nehezebben ’s a ’t.”
Szilágyi Imre
A magyarországi szlovénokról, avagy régebbi magyar nevükön a vendus-tótokról
Nem találtam ilyen örmény kifejezést....ami nem jelenti azt, hogy nem is létezik, viszont a klasszikus pártus-örmény-szaszanida társadalmi tagozódás szerint az artesh, arteshtar(an) az a harcos "kaszt"....
A 20. század második felében a Kínában lévő Sánszi-ban 6000 katona agyag- szobrát tárták fel a Kr. előtti 3. századból. A kínai kutatók által készített össze- foglaló német fordítása első kiadásban 1999 áprilisában jelent meg.1
A csoportképeken kívül e kiadványban nagyobb méretben 69 agyagkatona képe jelent meg, akik tipológiai elemzése az alábbi: turanid nagy-magyar-alföldi változat 34,8 % turanid észak-kazahsztáni változat, amely utóbbi a nagy-magyar-alföldi extrém variánsa 34,8 % turanid középtípus fele része 6,5 % turano-pamíri 4,3 % a turanid típus nagyobb része europoid, kisebb arányban mongoloid formái együtt 80,4 % turanid erősebben mongoloid jellegű változata 11,6 % turanid középtípus fele része 6,5 % turanid típus nagyobb részt mongolid formái együtt 18,1 % mongoloid (nagyrészt mongolid) 1,4 %
A tipológiai elemzés eredménye meglepő, mert a kínaiakra túlnyomóan a mongolid típusok a jellemzők. Ami összefüggésben lehet azzal, hogy a lovas műveltségű népek, közülük is legnagyobb mértékben a hunok egyes csoportjai átálltak a kínaiak oldalára2. E katonák a kínaiak segédnépeivé váltak. Meglepő, hogy a sanszi agyagkatonák tipológiai megoszlása feltűnően közel áll a kazahokéhoz, a hun eredetű ujgurokéhoz, a bulgáriai tatárokéhoz és egyes őslakos eredetű magyar népességekéhez.
Feltűnő a sanszi agyagkatonáknál a turanid típus nagy-magyar-alföldi változatának jelentős előfordulása.3 Az embertani adatok alapján bizonyítva látszik, hogy a magyaroknál a leggyakoribb a nagy-magyar-alföldi változat és annak extrém variánsa, az észak-kazahsztáni forma, az időszámításunk előtti 3. száza- dig vezethető vissza.
Valószínűnek látszik a magyarság jelentős részének hun eredete is. Az egyik legjellegzetesebb utóbbi változathoz tartozó agyagkatona képét Csihák György (2000) közölte, melyet ezen cikk keretében is bemutatunk. Fontos további adat, hogy a mai falusi és mezővárosi magyaroknál gyakori ez a bajusz forma, amely- hez hasonló az Őseink nyomában4 című könyv fedőlapján jelent meg, valamint a Kapu füzetek 7. (Henkey Gyula 1998b) fedőlapján is.
Henkey Gyula: Őseink nyomában. Magyarság és Európa Kiadó, Budapest, 1993 Henkey Gyula: A magyarság és más Kárpát-medencei népek etnikai embertani vizsgálata. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Budapest, 2002 Csihák György: Dunhuang barlang képei és a Sánszi agyagkatonák néma üzenete. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Zürich–Budapest, 2000. Henkey Gyula–Horváth I.: Új adatok a Kínában elő kazakok etnikai embertanához. Kapu 2001/1. pp. 17-21. Henkey Gyula–Horváth I.: Adatok az ujgurok etnikai embertanához. Kapu 2002/ 3. pp. 30–33. Henkey Gyula: Újabb adatok a turanid típus észak-kazahsztáni és nagy- magyar-alföldi változatról. Kapu 2005/2–3. pp. 87–99. Szmagululi, O.–Beketajkizi, K.–Orazakkizi, A.: Altaji kazaktari. Asztana, 2003
az a csoport, amely kun néven szerepel Marvazínál, és hartes, azaz ’fakó’ jelentésben az örmény forrásban. A 11–13. század folyamán a bizánci görög és európai latin forrásokban sokszor szerepel ez a nép koman/kuman néven, a korabeli orosz forrásokban pedig mint polovec. Az orosz szónak a jelentése, akárcsak az örményé ’fakó’. A kutatás tisztázta, hogy a koman/kuman népnév is ’fakó, halvány sárgás’ jelentésű a törökben, s valószínűleg a kun népnév is ugyanannak az alapszónak a származéka, amelyből a kuman szót képezték. Mindent összevéve tehát egy ’fakó’ jelentésű török népnév áll előttünk, mely különböző nyelvű forrásokban mint kun, koman/kuman, hartes és polovec jelenik meg. Az egyszerűség kedvéért a következőkben a magyarban meghonosodott kun nevet fogjuk használni.
" - Vásáry
az avarok: a vár, ill. a chunni v. hunni, az igen, az összefügg a hun-nal, annak egy másik alakja, ahogy pl. az ounnoi-is.
az, hogy a Xiong-nu, a Xiong az a Hun név egy alakja az általánosan elfogadott dolog,
azóta meg főleg, hogy Stein Aurél megtalálta az ősi szogd leveleknek nevezett leleteket, melyek baktriai írással mesélik el a Liu Yuan Chanyu által vezetett déli Xiongnu háborúnak történetét, a kínai császári fővárosok xioungnu általi elfoglalását, és a baktriai írásban hun alak átírás szerepel, míg a kínai krónikákban a Xiongnu-t írják.
ezt három népre használják a kínai könyvek, a Xiongnu-kra, a Xiong-ot a Hun-okra,
és a Xiong-ya-li-t meg a Hungar-y/ian-ra, azaz a magyarra.
kiejtése pedig kb.: sjung-nu, illetve más archaikusabb nyelvjárásokban Hunn-u, Hung-nu.
ja, és még az, hogy ez nem attól az, hogy a kínaiak így nevezték őket, hanem ők is átvették (hallották, olvasták, mesélték nekik etc.) kvázi önelnevezés, akár a szkhün formából is, mert a szkíta nem alap, hanem képzős szóforma...(névforma)
egyébiránt ez az adat is "fenemód" rímel arra az elméletemre, hogy a kínai Xiungnu elnevezés nem csupán ksz, hanem kh hanggal is megfeleltethető, ebben az esetben viszont benne van a : hun, a kun. a khunni-chunni, ami a varkunok alapneve a forrásokban - meg a fene' tudja még mi...
két érdekes vonulat Dr. Szentkatolnai-tól (mondjuk kazár szemlélet, de ez nem baj, és nem is témánkonkívüli)- (mert egy nyelvről beszélünk)
1.) ".... A magyar Kún elnvezeés emmiképpen nem a Komán, Kumán név elmagyarosítása, hún, khún névnek a változata, mert az adighe kabard emlékezésekben is igen gyakori a Kun, Kun det (Kun-tető=kun-fő, Kun-deti-ko,Kun-fő-fi) nevezet,a mi mutatja, hogy a Kun nevű népnév az alapszó..."
2.) ( az előbbeni részek is jók, de ez a konkrét):"...Ibn Fodlán khagan bukh ( írásban csak b-h) alakja a kha-ghan pe-h elferdítése, mert az arab fül a p helyett b-t hall és ír, p'e-h kabardul " hely-hordó, hely-tartó" értelmű s ezen második méltóság viselője csak közvetítő volt a nagy király és a tulajdonképpen szereplő ken-de-r khagan közt. A ken-der alak az Ibn Rosztenél átható moger kende méltóságnévnek kabard r ragos alakja s a kab. khen-de "törvény-tevés atyja,feje+ értelmű összetételek elferdítése..."
A scytha” szó etimológiájával e könyv előző fejezetében már foglalkoztunk. A szóval szembeni kétkedés azonban már 2500 éves és Herodotosszal elkezdődött, akinek a Kr. e. 5. szd.-ban feltűnt, hogy ez a szó Elő- Ázsia elsejében ismeretlen, a perzsák pl. más néven nevezik ereket a népeket, s a perzsák ezeknek közvetlen szomszédaik. “Persae cunctos Scythae vocant Sacas” írja tűnődve (3) Strabo panaszkodik az előtte élt görög írókra, akik ezekről a népekről semmi bizonyosat nem közölnek (4). Plinius is zavarban van “Ultra Oxum sunt Scytharum populi. Persae illos Sacas in universum appellavere a proxima gentes” (5). Curtius, aki Nagy Sándorról s annak hadjáratáról írt könyvet a Kr. u. első században már még többet tud: “Sogdiani, Dahae, Massagetae, Sacae eiusdem nationis sunt” (6). Ezzel egyébként már Strabo is tisztában van: “Scythae a Caspio mari incipientes magna ex parte Dahae appellantur, qui orientariores sunt, Massagetae dicuntur et Sacae et alii communiter Scythae privatim vero aliter atque aliter” (7). Lassan arra is rájöttek, hogy a “parthusok” és a “scythák” lényegében ugyanaz a nép. “Parthiaci gens olim Scythica” írja Stephanus Byzantinus (8). Justinus meg már azt is tudni véli, amin a megkülönböztetés alapul: “Parthi Scytharum exules fuere. Hoc etiam ipsorum vocabulo manifestatur, nam Scythico sermone Parthi exules dicuntur” (9). (Az állítás talán azon alapul, hogy a hunok szorították az avarokat keletebbre). A kép lassan még tovább tisztul. Procopius, aki Justiniánus bizánci császár vandálok elleni háborújában császári követként a szövetséges “massagétákat” felkereste, már kimondja, hogy ezek tulajdonképpen húnok, amikor azt írja: “Massagétas génos ons nun Hunnous kalousin” (10) és megismétli ezt a bizánci-perzsa háborúról adott beszámolójában is : “Massagetae, quos nunc Hunnae apellamus”, viszont egy más helyen Attila hunjait nevezi massagetáknak “Attilam Massagetarum Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse”. Menander a 6. szd.-ban már a “turk” néppel azonosítja az ókori “szakákat” (”Turci, qui, antiquitus Sacae vocabantur”), Theophanes pedig a 8. szd. jól tájékozott bizánci írója így ír: “In Oriente ad Tanaim (Don) Turci tegunt, qui Massagetoe antiquitus dicti sunt”.
A felsorolt hivatkozások csak egy töredéke annak az ókori és koraközépkori adattömegnek, amely a “szkíta” népek és az “őstörök” népek azonosságát mutatja, de akinek még ez sem elég, annak felhívjuk a figyelmét két furcsa körülmény rejtélyes negatívumára. Az egyik, hogy a szkíták, parthusok, sacák, massagéták, thyssagéták írmag nélkül, nyomtalanul eltűntek, mintha csak a föld nyelte volna el őket, a másik, hogy hosszú történetük, tetteik, városaik, uralkodóik ellenére sem maradt fenn a “szkíta”, sem a “parthus” nyelvből egyetlen mondat és egyetlen sor írás sem.
Ilyen nevű népek a görögök fantáziáján kívül soha, sehol nem léteztek. Azok az ókori népek, amelyek ezeknek a helyén valóban éltek, a dáhok, avarok, húnok, úzok és szabirok, vagyis az u. n. “turáni” népek egyenes ősei voltak. Ókori nyelvüket “akkád”, “hurri”, “káld” néven tanulmányozza az a tudományos világ, amelyből a magyarok szinte teljesen hiányzanak, annak ellenére, hogy ha van nép árja- Európában, melynek őseire alkalmazható a “szkitha” szó, mint “tudományos” megjelölés, ők - azok.
A harmadik nagyobb szumirfajú elvándorlási hullámot az a kategória adja, amelyet később majd egy időn át massagétáknak fognak nevezni a görögök és a rómaiak; amíg rá nem jönnek, hogy saját igazi nevükön ezek - hunok. Nevük, húr, chun, kún, szumir szó, amely annyit is jelent magyarul “farok”, meg annyit is, hogy “fényes” (talán díszül, meg rangjelzésül használt lófarkaikról, vagy esetleg öltözködésre használt állatbőrei farkairól (kacagány) nevezték őket így a többiek, vagy talán pompaszerető uralkodóikról) . Egyiptomi feliratokon “unni”, “unut”, kínai torzításokban “hiungu” formában jön elő a nevük. “Massagéta” nevük a görögök felelőtlen és lelkiismeretlen “görögösítésének” iskolapéldája (20) Hívják őket “khionit”nak is.
A nem görög és római hanem elő-ázsiai forrásokban és földrajzi nevekben nem “méd”, hanem “mada” (örmény forrás szövegekben “médj”, “médz” formában jelenik meg a szó mutatva, hogy a “d” valami különös zengésű hangzó volt) néven megjelenő nép neve legelőször Kr. e. az 1700-as években vetődik fel ékírásokban olyan formában, amelyet “mita” (többes számban “mitanni”) szóval literál - aligha korrektül - az ókortudomány, amikor is ezek Közép-Mezopotámiában alapítottak a Hamurápi-féle első “Babilonja” összeomlása után, egy nagy szerepet játszó birodalmat az ugyanakkor Babilon helyén alakult “kasszú” birodalom szomszédságában. A 19. század európai történettudománya természetesen a “médeket” is az “indogermán” népek sorába iktatta, csak később derült ki, hogy szumir fajta “turáni” nép volt, éppúgy, mint az ezer évvel korábbi “mita”. Mikor ugyanis Tusratu mitanni király sógorához, IV. Tutmozisz egyiptomi fáraóhoz intézett egyik levelét felfedezték és kiderült, hogy annak nyelve csaknem azonos a bogházközi “hurri” nyelvű okmányok nyelvével és mind a két nyelv a szubartuiak által beszélt szumir nyelv egy-egy válfaja, bebizonyosodott, hogy az egyiptomiak által egyébként Nah-ur-in névvel nevezett “Mitanni” népe éppúgy nem “indogermán”, mint a hurri” sem az. Ezeknek a mitanniaknak egy része valószínűleg asszír nyomás elől húzódott kelet felé Kr. e. 1000 körül, arra a területre, ahol azután, Kr. e. 900–800 körül a “mada” (méd) birodalmat találjuk. A “mita”, “mada”, “médz”, “médj”, “méd” népnevek feltűnő fonetikai rokonsága egyazon népre mutat.
Az ókori görögök önkényes hellenizálásával szemben a panasz és szemrehányás nem új keletű. Már ókori nem-görög tudósok is kifakadtak miatta: Josephus Flavius római zsidó történetíró pl. ezt írja erről a Kr. u: i első. évszázadban: “Porro gentium, qvaedam adhuc servart derivatum a suis conditoribus appellationem, quaedam etiam mutaverunt … Graecis potissimum talis nomenclaturae autoribus. Hi enim posterioribus saeculis veterem locorum gloriam sibi usurpaverunt, dum gentes nominibus sibi notis insigniunt, tamquam ad suum jus attiret… nomina ista gentiurn decoris causa in Grecorum forman mutari ad aurium voluptatem” Antiquitatum Judaicarum, Lib. 1., c. VI és VII). A görög hamisításoktól ma már lehetetlen ókori ismereteinket megtisztítani.
A Kr. e. 6. század végére a szkíták nagy hatalomra tettek szert, az 510-es években az Akhaimenida Birodalmat fenyegették. Ez időben a perzsák ismert nagy uralkodója, Dareiosz vezetett hadat ellenük. A perzsa források a szkítákat szaka néven említik, amely az iráni nyelvű nomádok általános neve lett a perzsában. Dareiosz hadjárata során egészen a Boszporoszig ment, átkelt rajta, majd Thrákián át a Dunáig vonult. Itt görög segédcsapatokkal egészítette ki seregét. Végső soron a perzsák sikertelenek maradtak, mert a szkíták visszahúzódtak a Dunától északra, saját területeikre, ahová a perzsa seregek már nem tudták követni őket. Ezekben az években a szkíták a perzsa–görög nagypolitika szempontjából is fontos történeti szerepet játszottak.
A szkíták politikai történetét, a fenti történeti epizódot leszámítva, meg sem kísérelhetjük most nyomon követni. A kép túl töredezett lenne, ami egyrészt a források hiányosságából, másrészt a szkíták politikai szétszórtságából ered. Nem volt ugyanis {33} egységes birodalmuk, csupán lazán kapcsolódó törzsek szövetségét hozták létre. Mint minden nomád alakulatnál megfigyelhető, a vezető – itt feltehetően iráni nyelvű etnikum – mellett más etnikumok is részt vehettek benne. A szkíták alkonya a Kr. e. 4. század végén kezdődött. Ekkor fokozatosan újabb iráni nomád csoportok vették át az uralmat a szkítáktól, először a szauromaták, majd a velük közeli rokon szarmaták. Pomponius Mela (Kr. u. 1. század) szerint a szauromaták a Tanaisztól keletre, a szarmaták a Tanaisztól nyugatra helyezkedtek el. Plinius (Kr. u. 1. század) szerint viszont a Tanaisz vidékén mindenütt csak szarmaták laknak. Kétségkívül a szarmata terminus egyeduralkodóvá, az új törzsszövetség egyedüli nevévé vált, így az is elképzelhető, hogy aszauromata és szarmata elnevezés ugyanannak az iráni törzsszövetségnek időben elkülönülő két neve.
Màr régota tervezem beirni az indiai Hunzàk-kal kapcsolatos iràst, melyet Dr. Toth Jenô irt 1913-ban és Zajti: Magyar évezredek c. könyvében talàlhatò.
<< Kàsmirtòl északra, a Hindus folyo tulso partjàn fekszik Hunja föld, a hunzàk és nagarok orszàga. Azsia szivében...él ez az érdekes néptöredék, az egykori yuétik, a fehér-hunok egyik késôi maradvànya. Ösi birodalmuk a mai Pandzsàbra, a katiavàri részekre, Bengàlra terjedt, nyugat felé Afganisztànra, Beludzsisztànra; réges-rég leolvadt az angol fennhatosàg alatt àllo mostani kicsi néptörzsre.... ..Azon kevés szittya emlék közül, amely a hunok ôsi fénykoràrol beszél, felemlitendô Szurja napisten grànitkôbôl valo szoborsorozata, amely a Calcuttai muzeum kôosztàlyàban làthatò. Ha szemügyre veszünk egy ilyen szobrot, ugy rögtön észrevehetjük Szurja isten cifritott szàru csizmàit, egyenes kardjàt, mentéjét, süvegét...Mellette két scytha kiràly àll rövid ingben, szoknyagatyàban. Kunkorodo bajuszuk van és ôs scytha fövegük. Két oldalt amazonok nyilaznak. Ötözetük rojtos szàru csizma, a férfiakéhoz hasonlo szoknya és ékszer. Szép termetük felsô része szabad, puzdràval a hàtukon. Nékik is süvegük van, hajuk befonva a vàllaikra omlik. Különben az egész csoport kocsin van àbràzolva alul hét rohano loval. Felül viràgfüzéres nemtôk lebegnek. Phoebus napisten rohano fogata jut eszünkbe e szobor szemléleténél, de a scythàk napistene régibb, mint a görög Phoebus. Itt emlitem meg Kaniska kiràly szobràt, melyet Radha Krisna talàlt meg Mat község hatàràban. Mentében van és hosszu gilgiti csizmàban. Egyenes kardot visel, amilyent a nagy mogulok hordtak. A szobor sanscrit felirata hirdeti, hogy "Kaniska kiràly ôfelsége".
A hunzàk népe feloszlik a shin, jàszkun, rono és jàsz-osztàlyokra. A jàsz-kunok népe a legôsibb földbirtokos osztàly; igy ismerik ôket. Kàszt neveik: Bhat, Dar, Ratez, Lòn, Vai, Bagà, Thòkr; Katlan-vidéki Kàszt: Lakai, Sòfi, Hàmdi, Battash, Sarfi, Wahdi, Kappàs, Làtfi, Zaidi.
A nagikrok önmagukat borisoknak nevezik. A gilgitieket giltòtenak, a ladakbelieket Bòlt névvel jelölik, a kis tibetieket BALÒTZOK-nak hivjàk. Csalàd és férfi neveik közül egynéhàny:
Verlauf des Kampfes von Wien Leopoldau. (n. E. Breuer 1984, Abb. 5)
Noricum Szt. Szeverin idejében
Peter Stadler