Azgar Mukhamadiev Problémáit LINGUOETHNOHISTORY AZ EMBEREK TATÁR KAZAN, 1995 KHAN DIGGIZ DISH feliratot Részletek a cikk "turáni Writing", megjelent a könyv "problémái Linguoethnohistory Tatar Of The People" (Kazan, 1995. Pages 36-83).
Bevezetésének
Alapuló számos irodalmi bizonyítékok ércfaragásos feliratok, írás érkezett Kelet-Európa a nyugati hunok. Ismerkedés a leletek könyv a türk feliratok azt mutatják, hogy azok nagyjából a korabeli művészet Közép-Ázsiában az 5. c. A szkript megelőzi a orhon feliratok fele egy évezredes, és teljesen különböző, de genetikailag kapcsolódik. A leletek jött egy közös általános terület, a korabeli kultúra régészek definíció szerint olyan, igen különböző. Professzor Mukhamadiev A. össze a numizmatikai, ércfaragásos, vallási és monetáris bizonyíték a Eseg / Esgil / Askel törzsek, akik ismertté vált a kelet - Európa tagjaként a bolgár állam, és meghatározza azokat a Imenkov kultúra. Ezt az azonosítási által támogatott Türkologists van erélyesen vitatja Slavist régészek, akik számára több okból is figyelmen kívül hagyják az irodalmi és nyelvi bizonyítékokat. Csatlakozáskor a Imenkov Kultúra másik vitatott Chernyakhov kultúra, amely hivatalosan meg vannak jelölve a szláv kultúra, szemben az összes mutató mutat a türk gyökereit.
...iszkoló székelyek.....
Átírással:
Kinkeg Dikkiz ükü kessä Kiji szaxofon szaxofon saxynil gur Tänrig
Fordítás:
Legyen félve fúj a király Dikkiz a Bölcs! Visszavonulás az Isten túl a Világ!
Annak ellenére, hogy a felirat van gravírozva, kiváló írás, kiderült, hogy a legnehezebb a sokszorosítás és fordítás. Ennek oka, hogy általában a feliratokat a fenti hajók vallási jellegű azonos bizonyos fokig, és a felirat a hajó 53 élesen különbözik a tartalmát, és ebben az értelemben teljesen egyedi.
Másodszor ítélve különálló grafikus és renderelő a szavakat, nem beszélve a jelenléte a felirat nevének Dikkiz király fia, Attila, egy uralkodó a "Szkíthia és Németország" állam, a felirat tartozik a nyelv a nyugati hunok .
Az első szó, a cím: "király", ellentétben a legendák a turáni vésett pénzérmék formájában kitu, a kupában felirat van gravírozva, mint törje meg - a K betű a végén, és az egész szó végződik mutatója tárgyeset inflexiós mássalhangzó g, vagyis a szó fordítása rokon "a király".
Az első betű, a második szót, a név Dikkiz van megkülönböztető képességgel. Ez interdental ð, kiejtése hasonlít a d és az S betűvel a turáni ábécé. Priscus a Panium, а bizánci, aki maga is látta, és Attila fiai, az ő úti jegyzetek adja a nevét a második fia, Attila Diggizikh.
A harmadik szó, ükü, a régi török nyelven uga, azt jelenti, "bölcs", ezért ebben az esetben ez a szó egy cím. A neve Attila fia által adott Priscus formájában Diggizikh, úgy tűnik, a cím is.
A negyedik szó Kiser - "majd split egy csapásra" - még a végén egy apró - eltérő részecske Kia ami ez a szó jelentése "különleges" vagy a "kedvenc" fúj a kardot.
A M. Kashgari 's dictionary sak sak (a kupában a feliratot szaxofon szaxofon) fordítása a "éberen! "," Vigyázz! ". Néhány csillapító a mássalhangzók magyarázható a jellemző a hun nyelv.
Almış (Almas) iltäbär (ejtsd: [ʌlmɯʃ]; 9. század vége - 10. eleje) volt az első muzulmán uralkodója (Emir) a Volga Bulgaria. Almas fia volt Şilki ([ʃilki]). Volt uralkodó az egyik bolgár hercegségek, talán, Bolghar Nagyhercegség. Kezdetben a vazallus a kazárok, küzdött ellene a kazár igát, és egységesítése bolgár törzsek és hercegségek. Elküldte nagykövet bagdadi kalifa. In 922 nagykövetei kalifa al-Muqtadir megjelent Bolghar. Dinasztia vált szövetségese Volga Bulgaria. Almas Islamized mint Cäğfär bine Ğabdulla (Ja'afar ibn Abdullah, arabul: جعفر ابن عبدالله). Uralkodása alatt Almas, Volga bulgária végül kidolgozott egy egységes, erős és független állam. Ibn Fadlan említett Almas, mint a király Saqaliba.
Ha hihetünk Menandrosznak aki azt állítja, hogy hun és az avar nyelv tökéletesen megegyezik, így őket egyazon nemzetnek tekinthetjük, akkor bizony vannak nyelvemlékeink. Származásunkat tekintve a korai feljegyzések is erre utalnak.
Prokopiosz (500-560): "hunok, akiket magyarnak mondanak"; Jordanes (550 körül): "hunugurok", Theophilactos Simocatta (610-641): "hungárok (magyarok), hun nép",
“Iustinianos uralkodása elején az uárok és a hunok egy csoportja elvált népétől és Európába jött. Magukat avaroknak nevezték.”- irta a VII. században Theophylactos Simocatta.
Történészeink azt tanítják, hogy az i.e. időkben a KM. lakatlan vagy pedig gyéren lakott volt. Ezzel ellentétben:Anonymus beszámolója szerint "Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy nyolcvanezer embert veszített el, s nagy rettegve szaladt Perzsiába." A szkíták Cyrust, a perzsák királyát háromszázharmincezer emberével együtt megölték, s magát Nagy Sándort is szégyenletesen megfutamították. Kik éltek hát a KM. -ben? Netán szarmaták? Nem lehetséges a szarmata szó a magyar névnek valamely torzított változata?
Bizony vannak még kérdések bőven. Látom Te is keresed azokat az írásokat melyek összefüggésbe hozhatók a "magyar" népnévvel.
"Kelet-Europaban, ahol a hunok tanyaztak, nincs iras, amit a hunokhoz lehetne kotni."
ez jelenleg sajnos így van, de még nem zárom ki, hogy még találhatnak, illetve, hogy van mégis.
régebben volt már szó arról a több mint száz régi rovásemlékről, amiket a Fekete-tenger északi területén, vagyis a régi Szkítiában találtak és a koruk az 5-9. század, de még ezek nincsenek megfejtve és rendszerezve.
meghát a rovások nagy részét eleve fába rótták, az meg ugye nem eléggé időtálló,
úgyhogy ez is lehet annak oka, hogy nincsenek tömegesen rovásemlékek.
igen én is hallottam már erről az írásrendszerről, asszem úgy nevezik hogy hiungnu-hszienpi rovásírás. de sajnos szöveget, képet még nem igen találtam, amit lehetne elemezni.
RobUr írja A szkíta-hun-magyar írás kialakulása c. (egyébként semmiről sem szóló zagyva) topikban:
"a hunok nem irtak. Ha irtak volna, lenne nyoma. De nincs nyom."
Korábban többször foglalkoztunk már a Mongólia területén előkerült hiung-nu rovásemlékekkel Isjamcs és Harmatta nyomán, amely minden valószínűség szerint a türk rovásírás egyik forrása volt (a türkök a hun igát lerázva önállósultak, azelőtt a hunok egyik "törzse" voltak).
Vásáry István: "... Vilhelm Thomsen dán tudós 1893-ban megfejthette a teljesen elfeledett türk írást. A türk ábécé, mint oly sok más alfabétum, elő-ázsiai eredetű. Végső soron az arameus ábécére megy vissza, szogd közvetítéssel. Többször láthattuk azt a jelentős szerepet, amelyet a szogdok játszottak a türkök politikai, kereskedelmi és kulturális életében, így teljesen érthető, hogy a türk írás egyik fő forrása a szogd írás volt. De ami lényeges: a türk írást kifejezetten a türk nyelv lejegyzésére hozták létre, így igen sok, a szogd írást alapjában megváltoztató elvet vezettek be. Jelenleg ismert formájában a türk írás egy nagy önállósággal készült, elsősorban a szogd írás egy helyi változatára felépített betűírás. Emlékei mindazokról a területekről előkerültek, ahol a türkök uralma vagy legalábbis kulturális hatása kimutatható, így van egy csoport a mai Mongóliában, a türkök központi területén, melyet orhoni feliratoknak nevezünk. Tuvában maradtak fenn az ún. jenyiszeji feliratok. Ismerünk még altaji feliratokat, talaszi feliratokat (az egykori nyugati türk területen), valamint Kelet-Turkesztán területéről és Tunhuangból előkerült, papírra írt emlékeket."
E topik 180. hozzászólásában pedig bemutattuk a champagne-i rovásírásos hun sisakot, mellyel ugyancsak Harmatta foglalkozik bővebben az egyik tanulmányában (hozzátéve, miszerint világhírű kutatónk "több más feliratos hun emléket is közöl az említett tanulmányában").
Móra Ferenc jött rá (sajnos már elég régen olvastam a kis fejezetet erről, így a pontos részletekre nem emlékszem), hogy a magyar népköltészetből kerülhetett át Ipolyihoz ez a motívum, amiben talán igaza lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik mongol népmesében előfordul a hármas fémkoporsó... Ez utóbbiról Móra még nem írt.
Ami a folyamelterelést illeti, Jordanes szerint 410-ben Alarik "vizigót" királyt temették el így, a dél-itáliai Busentus folyót elterelve.
Bóna szerint valószínűbb, hogy fakoporsóról volt szó, ami a Noin Ula-i fejedelmi temetkezéseknél pl. megfigyelhető. Szerinte a Jordanesnél előforduló copercula szó nem magára a sírládára, hanem annak hármas fémborítására, vereteire utal. Ez a híradás viszont szerinte is hiteles, Priszkosz eredeti hun siratóénekekben hallhatott róla, az ő művének mára elveszett szövegrészletét viszont már csak Jordanestől ismerjük.
Újabban mintha Németh György is foglalkozott volna Karthágó és a só c. kötetében a témával. (Remélem, jól emlékszem.)
"Qui, ut Priscus istoricus refert, exitus sui tempore puellam Ildico nomine decoram valde sibi in matrimonio post innumerabiles uxores, ut mos erat gentis illius, socians eiusque in nuptiis hilaritate nimia resolutus, vino somnoque gravatus resupinus iaceret, redundans sanguis, qui ei solite de naribus effluebat, dum consuetis meatibus impeditu, itinere ferali faucibus illapsus extinxit. ita glorioso per bella regi temulentia pudendos exitos dedit. sequenti vero luce cum magna pars diei fuisset exempta, ministri regii triste aliquid suspicantes post clamores maximos fores effringunt inveniuntque Attilae sine ullo vulnere necem sanguinis effusione peractam puellamque demisso vultu sub velamine lacrimantem. tunc, ut gentis illius mos est, crinium parte truncata informes facies cavis turpavere vulneribus, ut proeliator eximius non femineis lamentationibus et lacrimis, sed sanguine lugeretur virile. de quo id accessit mirabile, ut Marciano principi Orientis de tam feroci hoste sollicito in somnis divinitas adsistens arcum Attilae in eadem nocte fractum ostenderet. quasi quod gens ipsa eo telo multum praesumat. hoc Priscus istoricus vera se dicit adtestatione probare. nam in tantum magnis imperiis Attila terribilis habitus est, ut eius mortem in locum muneris superna regnantibus indicarent. cuius manes quibus a sua gente honoratae sunt, pauca de multis dicere non omittamus. in mediis si quidem campis et intra tenturia sirica cadavere conlocato spectaculum admirandum et sollemniter exhibetur. nam de tota gente Hunnorum lectissimi equites in eo loco, quo erat positus, in modum circensium cursibus ambientes, facta eius cantu funereo tali ordine referebant. 'praecipuus Hunnorum rex Attila, patre genitus Mundzuco, fortissimarum gentium dominus, qui inaudita ante se potentia solus Scythica et Germanica regna possedit nec non utraque Romani urbis imperia captis civitatibus terruit et, ne praedae reliqua subderentu, placatus praecibus annuum vectigal accepit: cumque haec omnia proventu felicitatis egerit, non vulnere hostium, non fraude suorum, sed gente incolume inter gaudia Iaetus sine sensu doloris occubuit quis ergo hunc exitum putet, quem nullus aestimat vindicandum?' postquam talibus lamentis est defletus, stravam super tumulum eius quam appellant ipsi ingenti commessatione concelebrant; et contraria invicem sibi copulantes luctu funereo mixto gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver terra reconditum copercula primum auro, secundum argento, tertium ferri rigore communiunt, significantes tali argumento potentissimo regi omnia convenisse: ferrum, quod gentes edomuit, aurum et argentum, quod ornatum rei publicae utriusque acceperit. addunt arma hostium caedibus adquisita, faleras vario gemmarum fulgore praetiosas et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus. et, ut tantis divitiis humana curiositas arceretur, operi deputatos detestabili mercede trucidarunt, emersitque momentanea mors sepelientibus cum sepulto."
A Busento-üggyel kapcsolatban Bóna egyébként megjegyzi, hogy aligha hiteles, mert a gótok műszaki tudása nem tett lehetővé abban a korban egy ilyen folyóelterelést.
Itt bátorkodunk felhívni a figyelmet arra, hogy Elő-Ázsiában, az élelemtermelésre áttért gazdaságok területén – ahonnan lényegileg a géták/hattik, azaz "vizigótok" is származnak – már a Kr. e. VI. évezredben nagyszabású folyamszabályozó műveletek folytak, s a Mezopotámiába települt szumírok csak folytatták ezt a hagyományt az V. évezred elejétől (csatornázás, duzzasztógátak, víztározók építése).
Ipolyi Arnold a Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatán felbuzdulva szervezte meg gyűjtőhálózatát, hogy néprajzkutatóként és művésztörténészként nekilátva megmentse a feledéstől a hajdani magyar hitvilág akkor még fellelhető és megismerhető emlékeit.
Jókai Öregember nem vénember c. regényében írja: "Minden iskolai kézikönyvben feltalálható a hagyományos monda a világrendítő hun királyról, aki száznégy éves korában halt meg, akkor is nászágyon vérömlésben, aztán hármas érckoporsóba tették, folyam medrébe elásták, oda temették; a sírépítő munkásokat pedig, amint művöket bevégezve a hun táborba visszatértek, a harcosok egytől egyig leölték, hogy hírmondó se maradjon, aki Attila sírjának titkát elárulhatná."
Egyelőre csak annyit nyomoztam ki róla, hogy második házassága előtt kezdte el írni...
Én viszont még Békéscsabán kezdtem az általánost (egy olyan korszerű iskolában, amilyen ma se igen akad idehaza: uszoda, búrákkal felszerelt öltözőkkel, több folyosón videó, s mindez már 1981/82-ben...), szóval, ott meg hemzsegtek a szlovákok, nekem is voltak ilyen osztálytársaim. De az már a Habsburg-telepítés következménye. Mindenesetre érdekes, hogy őket mindig telepítgették. Hol a várkonyok, hol a magyar királyok, hol az osztrák rendszer... Amúgy fenntartom, hogy többnyire békés teremtések, legalábbis akikkel eddig összehozott a sors. Ez persze nem garancia arra, hogy másutt tömegesen másként ne viselkedjenek, de az meggyőződésem szerint főleg a hecckampányok, a politika következménye.
Steven Runciman: „That Malamir existed we know, not only from inscriptions, but also from the account given by Theophylact of Ochrida, the only historian to attempt a connected account of the reigns and relationships of the Khans of Krum’s family; he clearly had access to some older source now lost. He says that Omortag had three sons, Enravotas, Zvenitzes, and Malamir (Μαλλομηρός); Malamir succeeded his father, and was succeeded by his nephew, the son of Zvenitzes; a few lines below this second item he speaks of the Bulgarian Khan as ‘ ὀριθὴς Βωρίσης ’2 — a phrase that has usually been emended as ‘ ὁ ῥηθεὶς Βωρίσης. ’ Malamir is also mentioned asBaldimerorVladimir in the account given of the exiles of Adrianople by the Logothete: which a few lines below suddenly mentions Michael (Boris) as Khan. But all the Logothete’s information is misty; Baldimer is called the father of Symeon.3
2 Theophylact, Historia XV. Martyrum, pp. 193, 197.
3 Leo Grammaticus, pp. 231-2 (Βαλδίμερ): Logothete (Slavonic version), pp. 101–2 (Vladimir).”
(A History of the First Bulgarian Empire; G. Bell & Sons, London 1930, 293. o.)
Omeljan Pritsak rámutat, hogy a hunokat Európába vezető Balamir nagykirálynak a neve ötféleképpen őrződött meg Jordanesnél (XIV, 130 és XLVIII, 248–49): Balaber, Balamber, Balambyr, Balamur és Balamir.
Nyilvánvaló tehát, hogy a -mir csak a szlávok által kedveltebb változata a személynevekben gyakran előforduló végződésnek.
Úgy látszik tehát, hogy az utolsó észak-afrikai vandál király neve megegyezik a hunokat Európába vezető nagykirályéval.
Az első ismert vandál királyt meg Visimirnek hívták. Vö. Vyshemir, Vissemer (1181), Vischemir (1316), Visimir (1200), Vislimir (1242), Vyszomir (1043 - lengyel herceg)
