Keresés

Részletes keresés

MidiTom Creative Commons License 2011.02.25 0 0 27

Nem összevissza káoszos kábelekről beszéltem. Minden házban lehet találni olyan nagyjából optimális elrendezést, ami a légáramlást nem rontja. A 40 meg 80 erű kábelekhez képest a pár SATA kábel lényegtelen légellenállást ad, sőt, én azt mondom, hogy adott esetben az a kis turbulencia még jót is tesz, amit ezek okoznak.

 

Ami a HDD-k melegedését illeti: a Google köztudottan kommersz vinyókat alkalmaz, ha valamelyik bekrepál, kidobják és kész. De hogy a melegebb vinyók tovább bírnák, ezt még nem hallottam. Ha megvan az erről szóló cikk linkje, légy szíves, tedd fel ide!
A zenei gépekbe többnyire nagy fordulatszámú, erős vinyók kerülnek, tolják a meleget, mint az állat. Egy időben több gyártó modelljeit is megpróbáltuk járulékos venti (HDD hűtő, vagy ráfújó házventilátor) nélkül alkalmazni, de nagyon rosszak voltak a tapasztalatok. Még garanciaidőben elszállt egy csomó. Ha ilyenkor stúdió munka vész kárba, akkor a zenészek ölni tudnak. Hiába cseréljük granciában a vinyót. Elmondom, hogy amióta szigorúan hűtjük őket, egyetlen HDD sem döglött be!

 

Ja, és mivel ezek jórészt munkagépek, gyakran napi 20-24 órában is mennek, eléggé mostoha körülmények között. Mire behozzák őket egy installáció vagy egyéb miatt, gyakran annyi piszok összegyűlik bennük, hogy a porszívóban két porzsák megtelik, mire az ember meglátja az alaplapot.

 

Nagyobb stúdiók számára azt szoktuk javasolni, hogy a felvételi szobától, sőt, ha lehet, a technikai helyiségtől is elkülönítve (pl. folyosón, valami bungiban) legyen a gép. Megtűzdeljük ventilátorokkal, aztán senkit nem zavar. Kisebb házistúdió számára pedig, ahol egy légtérben van a PC, azért megfelelő házban, alkalmas hűtőkkel, megfelelő termikus profillal  ki lehet hozni egy elfogadható kompromisszumot.

 

Ami a gyári termikus specifikációt illeti, az természetes, hogy minden alkatrésznek ki kell bírnia magasabb hőfokot is, mint amire speckózták. Az Intelnél például általában elérhetők azok a bulletinek, amik a tényleges adatokat tartalmazzák. Magyarán, hogy X CPU vagy kontroller chip különféle hőmérsékleteken hány MTBF-re számíthat. Egy adott hőmérséklet fölött ez drasztikusan lecsökken. Láttam már ilyen méréseket alaplapra és HDD-re is. Azt gondolom, hogy a felhasználó adott esetben túllépheti a gyári specifikációkat - a saját felelősségére. Ha azonban maximális üzembiztonságra törekszünk, akkor nem érdemes kockáztatni, tehát pl. stúdiós munkára ilyent semmiképpen nem adunk ki a kezünkből.

Előzmény: szamitogep-javitas.eu (26)
szamitogep-javitas.eu Creative Commons License 2011.02.25 0 0 26

Hát, ez nem egészen így van. Ha számodra nem fontos a kábelek elrendezése, akkor ne csodálkozz, hogy esetleg melegszik a géped. Úgyanis az össze vissza káoszos kábelek akadájozzák a légáramlást, akkor meg pláne semmi értelme a plusz ventinek. Egy kis minimális aerodinamikai utánajárás, bőven bebizonyítja, hogy egy sata kábel is teljesen gátolhatja a levegő keringését. A HDD melegedéséről annyit, hogy a Google egy globális teszt alatt bebizonyította a saját, közel 1000000 szerverének vizsgálata közben, hogy a melegebb HDD-k jobb teljesítménnyel üzemelnek, mint a hűtöttek. Egy HDD-nek van névleges hőmérséklete, amit nem haladhat meg. Ha az mégis, akkor valószínűleg hibádzik. Ez a hőmérséklet, a HDD adatlapján megtalálható. Ha egymás alatt két hdd van közvetlenül beszerelve a házba,  mind a kettő hibátlan, és modjuk 55 fokot termelnek, az akkor is 55 fok lesz, ha csak az egyik megy. Ha az egyik 45 a másik 55 fokos,  a hőmérséklet akkor is 55 fok lesz. Ha a CPU is 55 fokot termel, akkor is 55 fok lesz a házban, ha mindkét HDD működik. Az integrált áramkörök mindegyike kibír hosszú távon 70-80 fokot. A chipsetet közel 350 fokon, forrasztják az alaplapra BGA-zó géppel, és mukodik. A chipsethűtót, (mert ugye elsősorban ez melegszik az alaplapon) minden gond nélkül le lehet cserélni egy sokkal jobbra hatásfokúra, ha nem felel meg. (Hozzáteszem, hogy a gyártók a hűtéseket pl. a chipsetre, MOSFETEKRE, stb, úgy számolják ki, hogy az átlagosnál extrémebb körülményeket generálnak, és ahhoz képest számolják ki a szükséges hőleadó felületeket. Pl. nem 25-30, hanem folyamatos 50-60 fokos környezetben. Mindenféle plusz ventillátor nélkül. Amelyik lap átmegy a stabilitási teszten, az kerül a boltokba. A memóriára kb 2000 Forintért bőven kapsz passzív vörösréz hűtést. A vízhűtés, az egyik leg nagyobb baromság, amit valaha láttam. Teljesen felesleges dolog, igazság szerint nem más mint optikai tunning. Olyan hatalmas teljesítményű gép jelenleg nem kapható a kereskedelemben, ami feltétlenül igényelné a vízhűtés jelenlétét. Na de komolyan: egy 16 processzoros SPARC, DELL, vagy IBM szerver ami magonként 3.4 GHz-en ketyeg, és közel 96 GB memória van benne és a nap 24 órájában folyamatosan üzemel, mindenféle vízhűtés nélkül, a maga 10 centis magasságával, a CPU-kon passzív vörösréz bordákkal, és összesen 2 db 8 cm-es keringető ventillátorral szinte hangtalan, és nem melegszik túl. Ez hogy lehet? Úgy, hogy a hűtőrendszer átgondoltan, és logikusan van megtervezve, az aerodinamika figyelembevételével, nem ész nélkül, rögtön a legdrágább csábító cuccokkal, plusz ventikkel. A szilikonpaszta pedig sajnos nem minden esetben folyik ki a CPU és a borda között, a vákumhatás miatt. Tapasztalataimat az IBM székesfehérvári gyárában szereztem, az ott eltöltött 8 évem alatt, elektrotechnikai mérnökként. Az aerodinamikára visszatérve, egy nagyon jó ötletet tudok mondani a légáramlás megfigyelésére: kell hozzá egy plexi lap, vagy plexi felületű pc ház. Bekapcsolod a gépet, és lehetőleg oldalt belefújsz egy jó adag cigifüstöt, persze csak ha dohányzól. Rögtön láthatod, hogy töri a levegő útját egy szabad sata kábel, illetve meg lehet figyelni a levegő áramlását a házban.

Előzmény: MidiTom (25)
MidiTom Creative Commons License 2011.02.25 0 0 25

Nos, ehhez azért szeretnék néhány észrevételt hozzátenni.

A túlkent processzor persze, hogy nem jó, de a meleg hatására a fölösleges paszta kisajtolódik a hűtő alól, tehát ez a hőátadást nem igazán fogja rontani, ellenben a foglalatra és a környékre kifolyt trutyi gondok forrássa lehet, pláne, ha ezüstöt tartalmaz a termikus zsír.

 

Egy audióra optimalizált gép esetében - itt ugye zekről beszélünk - többnyire minden energiatakarékos ügy ki van kapcsolva, maximális teljesítményű profilon pörög a gép. Az esetek többségében egyáltalán nem elég pusztán a CPU ventilátor, mert az alaplap hőmérésklete jelentősen túl fogja lépni a sepcifikált értéket, aztán bizonytalanná válik az egész. A RAM-ok is túlmelegedhetnek. De nem egyszer a HDD hőmérséklet is annyira megnőhet, hogy szinte garantáltan be fog dögleni a vinyó. Ha nincs légkondi a lakásban, akkor arra kell méretezni a hűtési rendszert, hogy akár 35 fokos szobai hőmérsékleten is tudjunk dolgozni. Ehhez pedig kellenek a ventilátorok. Mivel a zenészek meg ugye nem viselik el a surrogó vackokat, ki kell találni egy okos sémát. Van persze a vízhűtés, de valamilyen okból KIFOLYÓLAG nem szeretik a stúdiósok túlzottan.

 

A kábelek rendezésével kapcsolatban meg annyi, hogy a SATA kábelek elterjedése és a floppy kihalása óta ez már nem igazán probléma. Arra viszont az audio gépek összerakásánál ügyelni kell, hogy néha a kábelek "szórnak" a hangkártya felé, tehát nem mindig jön be a szépen elrendezett kábelkötegelés.

Előzmény: szamitogep-javitas.eu (24)
szamitogep-javitas.eu Creative Commons License 2011.02.25 0 0 24

A számítógép "zajosságát" több tényező, illetve a helytelenül megválasztott hűtörendszer okozza. Munkánkből kifolyólag, rengeteg hasonló problémával találkozunk. Általában az elsődleges ok, hogy a számítógép a földön van, és mivel a por nehezebb a levegőnél, ezért lefelé száll, amit a gép magába szív. A por miatt az alkatrészek nem tudják leadni a termelt hőt, ez által a ventillátorok jobban zúknak. A laminált padló és a műszálas szőnyeg még rátesz egy lapáttal, mert statikusan vonza lefelé a port. A másik fő ok, ha a gép esetleg valamilyen hőforrás mellett van. (Pl.radiátor, vagy ablak.) Nagyon nagy tévhit, hogy a processzorra annyi szilikonpasztát tegyünk, amennyit csak lehet. Ezt a hibát, sokan elkövetik. A szilikonpaszta lényege, hogy a processzor felületén lévő mikro réseket kitöltsék, ezáltal válik a CPU felülete teljesen símává, és jobb lesz a hőátadási képessége. A túl sok szilikonpaszta, hőzáró réteget képez. Egy AM3-as CPU-ra kb. gyufafejnyi szilikonpasztát kell rakni, amit szépen el kell "glettelni" a felületén, egy egyenes élű kemény kartonlappal. A hűtés nem megfelelő megválasztása is komoly zajt kelthet. A gyári hűtők, rossz minőségük miatt, fél év után el kezdenek zörögni. Lehetőleg használjunk réz hűtőbordát, mert sokkal jobb a hővezetőképessége az aluminíumnál. És nem utolsó sorban ha megoldható, válasszunk csapágyas ventilátort, a szimeringes helyett, és olajozzuk be. A ventilátor átmérője kritikus fontosságú, mert a kisebb lapáttal rendelkező típusok, magasabb fordulatszámon szállítanak ugyanannyi levegőt, mint a nagyobb átmérőjűek. Pl: egy 8 cm-es venti maximális fordulaton 2500-3000 RPM sebességgel forog. Egy 12 cm. átmérőjű venti ugyan azt a levegőmennyiséget 700-900 RPM-el szállítja. A csapágyak olajozása nagyon fontos, mert a por és a piszok beléjük szorúl, surlodást növelve, és az élettartamot csökkentve. És még egy jó tanács: a gépben lévő kábeleket, lehetőleg kötegeljük össze, és rendezzük el, mert a kábelkáosz csökkenti a légáramlást. Ha nem muszály, ne pakoljuk tele a számítógépet felesleges vetilátorokkal, mert nincs semmi értelme. Egy jól megválasztott és beállított CPU vagy VGA hűtő, bőven ellátja a feladatát, szinte hangtalanul. Ja, és a különböző hőmérséklet érzékelők és a legtöbb program, pontatlan értéket mutat, nem szabad hozzályuk igazítani a ventilátorok fordulatszámát. További infó: http://szamitogep-javitas.eu

Előzmény: Petter (-)
tere Creative Commons License 2002.01.31 0 0 23
És a leírtak után legszívesebben a hajára kenném a Vargáné alias JNC tip. tápot annak, aki kitalálta, vagy gyártja!!! Na, abban nincs primerköri szűrő és védelem, csak áthidalások mindenütt. Ótvaros egy retek szegénykém. nem is értem, hogy engedik forgalmazni!!
:))) Nekem még nem füstölt el, de én nem is használom. Az asztalomon áll 2 elfüstölt tanulmánypéldány. Nekem egyébként KME van. :)
Petter Creative Commons License 2002.01.29 0 0 22
tere, Topy!
Kösz a korrekt felvilágosítást! Megvan a 3 trafócska (vasmagosnak nézem a nagyobbacskát is). Üzemmeleg állapotban szétkapott táp legmelegebb eleme a trafócska (magja) lenne? Felcsigáztátok az érdeklődésem...

Fázis a házon = format all

tere Creative Commons License 2002.01.29 0 0 21
:)))) >Topy által hozzátéve.
A legnagyobb ferritmagos tekercsecske az. A kisebb(ek): tranziensszűrő és a komparátor trafója (ez nem mindegyikben van így).
Topy Creative Commons License 2002.01.29 0 0 20
Azt azért tedd hozzá, hogy nem a megszokott kinézetű-méretű trafót kell keresni hanem egy ferritmagos "tekercsecskét" :)))

Topy

tere Creative Commons License 2002.01.28 0 0 19
Petter te tévedésben élsz. A kapcsolóüzemű táp igenis trafóval működik!
A különbség a hagyományos PVM rendszerű tápláláshoz képest annyi, hogy egy trafó primer oldalán egyenfeszültséget kapcsolgatnak a tranyók (CMOS-FET) és a szekunder oldalon keletkezett áramot gyors diódák egyenirányítják. Szekunder oldali pufferelésre szinte nincs is szükség, csak a kapcsolózaj szűrése miatt kell némi kondenzátoros támogatás. A különböző feszültségeket a szekunder oldali tekercsek menetszám különbsége határozza meg. A táp stabilitását egy szekunder oldali figyelőáramkör biztosítja.
Így néz ki belülről: 240-> biztosíték-> zajszűrő-> egyenirányító-> puffer-> kapcsoló -> trafó primer-> trafó szekunder-> egyenirányító-> szűrő/puffer-> kimenet

Primer oldalon található a vezérlőáramkör és a standby táp is.
Dilemma: szerinted nem lenne rázós dolog galvanikus leválasztás nélkül hálózatra kapcsolni egy számítógépet?
További kérdések? :)

Petter Creative Commons License 2002.01.26 0 0 18
namégeccer:

A táptarnyókon gyárilag lévő hűtőbordákra felületnövelő alulemezek rácsavarozásán is túl vagyok (menetfúrás a bordába, hőpaszta a lemez alá, ahogy kell). A hőmérsékletszabályozó most elvileg csendesebb ventilátorfeszültséget produkál, de a gépem nekem még mindig zajos .

Asszem, Artur fadoboza megtetszett...

Petter Creative Commons License 2002.01.26 0 0 17
A táptarnyókon gyárilag lévő hűtőbordákra felületnövelő alulemezek rácsavarozásán is túl vagyok (menetfúrás a bordába, hőpaszta a lemez alá, ahogy kell). A hőmérsékletszabályozó most elvileg csendesebb ventilátorfeszültséget produkál, de a gépem nekem még mindig zajos .

Asszem, Artur fadoboza megtetszett...

Petter Creative Commons License 2002.01.19 0 0 16
Nincs trafó, a táp "kapcsolt üzemű"!
Az eredeti hűtő felületét alu lemezidom rászegecseléssel tervezem megnövelni. (nagyobb felület>jobb hőleadás>alacsonyabb felületi hőmérséklet>ALACSONYABB FORDULATSZÁM>csendesebb tápzaj.

De, mint jeleztem, a tápzajnál nálam a vinyók hangosabbak. Kibéleltem belül a házat 2 cm vastag, beszabott szivacstáblákkal. Hát, még mindig nem vagyok elégedett...

tere Creative Commons License 2002.01.19 0 0 15
Ha rám hallgatsz, hagyod a tranyókat. Inkább a trafó magjára ragaszd, mert az a kritikus melegedés szempontjából.
Petter Creative Commons License 2002.01.14 0 0 14
Ez a mütyür szabályozza már 2. napja a tápventrillátorom:
A narancssárga bogyó a hőérzékelő. A német leírásból - számomra - nem derült ki, hogy a mindentől villamosan szigetelt alátétet az áramkört hűtendő hideg, vagy az érzékelővel együtt meleg felületre szánták csavarozni? A tápdobozhoz csavaroztam. Kellemes,kézmeleg fuvallat jön a tápból...

Holnap veszek szivacsot.

PETYUS Creative Commons License 2002.01.14 0 0 13
Nekem volt olyan táppörgettyűm, amelyik 5V-on el sem indult, de 12V-on veszett hangos volt. Végül 7V-ra kötöttem.
Előzmény: Topy (10)
PETYUS Creative Commons License 2002.01.14 0 0 12
Fényképed nincs róla?
Előzmény: I. K. Artur (11)
I. K. Artur Creative Commons License 2002.01.13 0 0 11
Hali!

Én építettem egy nagy fadobozt, ami teljesen körül van szivacsozva.
Van két alagút, az egyiken bejön, a másikon pedig kimegy a leveg?. A gépen nincs rajta a normál teteje, mert a bejöv? leveg?t oldalról kapja, a gép elüls? részén pedig egy ajtó van. Gyakorlatilag telejesen csöndes lett a gép, többször el?fordult, hogy azt hittem, nincs is bekapcsolva... :-) Ráadásul nem is nehezítette meg pl. a CD-ROM használatát sem a spéci hangszigetel? "szekrényem".

Topy Creative Commons License 2002.01.13 0 0 10
Szep lassan porogne. Nekem a tapban levo venti jar 5V-rol. Atkotottem a 110/220 V atkapcsolojat igy most azzal lehet 5 vagy 12 V-ot kapcsolni a ventire. Mondjuk az is igaz, hogy a tap jo egy meterre van a geptol :))

Topy

Petter Creative Commons License 2002.01.13 0 0 9
Nem mértem rá a drótokra, kettőn van a 12V, az tuti. A harmadik fordulatszám visszajelzés lenne? 5V-tal micsinálna még az a buta ventilátor? Alapjárat? :)
Topy Creative Commons License 2002.01.13 0 0 8
Hogy melyik micsoda azt fejbol meg nem mondom, de csak ket vezetek a tap (12V kell neki), a harmadik a fordulatszam erzekelese szokott lenni.

Topy

PETYUS Creative Commons License 2002.01.13 0 0 7
Érdekes. A fekete szokott lenni a test, a piros a +5V, a sárga pedig a +12V.
Nincs valami megkeverve vagy félreértelmezve?
Előzmény: Petter (6)
Petter Creative Commons License 2002.01.13 0 0 6
Vettem ma a Conrad-ban 2 ezerért egy 12 V-os PC ventilátorokhoz ajánlott hőmérsékletszabályzó mini SMD panelt (10x24 mm!). A katalógusuk szerint 50°C-nál ad ki 11,4 V-ot. Táp ki, beleapplikáltam a szabályzót (érzékelő a tranyók hűtőbordáján figyel). Látom, szépen szabályoz: szobahideg indításkor 8,1 V-ot mértem a ventilátoron, aztán üzemmeleg állapotban 11 V körül. A gép csendesebb lett, de a proci hűtő lehúzásakor rájöttem: a PC zajba a vinyók is bedolgoznak rendesen!

Asszem, most jön a szivacsolás...:)

Hja! A proci hűtőjéből 3 vezeték csatlakozik az alaplapba (sárga, piros, fekete). Piros +, fekete -12V, de mi van a sárga éren?

Petter a zajos

tere Creative Commons License 2002.01.12 0 0 5
Körbe kéne ragasztanom a házat polyfoam-mal? :) Ajaj, az nem én lennék, ha megtenném... :))) De lehet, hogy hatékony lenne. :) A ház hátuljára pedig egy fentről lefelé nyíló ferde falú szivacskéményt kellene építeni a kilépő levegő zajcsökkentésére?! huhh
Valérió Creative Commons License 2002.01.11 0 0 4
Tűzveszély miatt inkább kintre....De olyan hatásos lett, hogy azóta helyreállt a családi béke :))))
tere Creative Commons License 2002.01.11 0 0 3
Valérió, azt bele kell tenni, nem köré! :))
tere Creative Commons License 2002.01.11 0 0 2
Na, ez már most nyert!!!!

Ez itt az! Nero drive speed

Nekem 2X-es sebességnél tökjól játszik .mp3-at! :) Király! És csend honol.

Valérió Creative Commons License 2002.01.11 0 0 1
ÁÁÁÁ, Hölgyek és Urak, méretre szabattam jó vastag szivacslapokat, és úgy raktam a gép köré, hogy azért szellőzzön....tök csendes lett :)))))
tere Creative Commons License 2002.01.11 0 0 0
Ollé! Már megint! :)
No, most épp a CD meghajtó sebességkorlátozásával küzdök, hogy ne süvítsen zenehallgatás közben. :)

Ha lesz cím, természetesen beírom.
No, gyorsan:
1. a tápventit úgy hűtöttem a régi (P-I 100) gépemben, hogy sorba kötöttem vele egy 75 ohmos ellenállást. :) Azért pont ennyit, mert videós okokból pont ez volt kéznél. :)) Bevált. Ha csurig van a gép kártyákkal, akkor jóval nagyobb teljesítményű tápot kell bele venni és arról leszabályozni a hűtést. Mindezt egy koszos trafó miatt...
A procira batár alu vagy réz hűtőt kell tenni, szintén lassított ventivel. Aztán a fene tudja, hogy az új, nagy teljesítményű procik hogy melegszenek...
Mindenesetre én azt mondom, kísérletezni kell, de jól beállított hardverfigyelővel. :) Én beállítanám a proci hőmérsékletfigyelő riasztását 80 fokra aztán hadd szóljon. Ott még ép ésszel belegondolva, kutya baja nem eshet semminek. (úgy jó 120 fokig)
Szerintem ennyi, a többi csak misztifikáció.

Petter Creative Commons License 2002.01.11 0 0 topiknyitó
Kedves Zajtársak!

Zenehallgatáskor, zeneíráskor, éjszakába nyúló böngészésekkor - különösen, ha párunk aludna már -a legkellemetlenebb egy PC ventilátorzaja, ami a PC kikapcsolásakor érvényesül igazán...

Érdekelne, ki milyen eredménnyel küzd a PC ventilátorokkal? A PC ház hangszigetelésével? A PC WC-be evakuálásával? Ventilátor fordulatszám-szabályzással? Hogyan?

Petter

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!