Minden, mi bélnek, s bimbóknak gyönyöre ...., azaz kulináris élményeink tárháza étektől, helytől és időtől függetlenül, bélbolyhaink és ízlelőbimbóink élvezetére.
Internetes levelezésünk nem kis hányada mindenféle bugyuta körlevelek nemkívánt érkezéséből áll, vannak, akik képtelenek fölfogni mi az a hoax, mi az a spam.
Ugyanakkor meg bizony néha akadnak olyan értékek, melyek megérdemelnék, hogy körlevélben jussanak el az emberekhez, hadd tanuljanak, hadd okuljanak.
Ilyennek tartom a nagy élettapasztalattal és kulináris affinitással bíró Uj Péter, az Index főszerkesztője nagyszerű átfogó írását alább arról, mit szabad és mit nem rendelni a magyar vendéglátóipar berkeiben.
Naná, hogy abból, ami legközelebb áll a szívünkhöz és bélbolyhainkhoz.
Íme a magvas megállapítások (Péter jólinformált), melyek tökélesen fedik a valót.
"8. Halászlé
A pusztuló magyar halgasztronómia egyik utolsó kultuszétele a halászlé. A fent említett okok miatt (kevés halevő, friss alapanyag hiánya) egyetlen kezünkön megszámlálhatók tán azok a magyar éttermek, ahol tisztességes minőségben kapható ez az étel, amit a magyar konyha ékkövének tartanak. (Valószínűleg Szerbia felől fölszivárgott találmány.) Sokat elárul a helyzetről, hogy a halászlé-fanatikus bajaiak saját városuk és környékük vendéglátóhelyeit alkalmatlannak tartják tisztességes halászlé elkészítésére, ha igazán jót akarnak enni, és éppen nincs kedvük főzni maguknak, átruccannak a határ túloldalára, Bezdánba, a Pikec csárdába. (Kiemelés tőlem.)
A hazai vendéglátós halászlé szinte mindig a szegedi passzírozós recept szerint készül. Ezt a technikát szegedi csárdatulajok találták ki a századfordulón, hogy a levet rosszabb minőségű halakkal sűrítsék, a XIX. századi magyar szakácskönyvekben szegedi halpaprikásként egy alaplé (pláne passzírozás!) nélküli változat szerepel, amit ma bajai vagy dunai halászléként ismerünk (tészta nélkül, persze). Ez, lássuk be, súlyos csapás az identitásukat a passzírozásban megtaláló szegediekre.
Persze alapleves halászlé is lehet (lehetne) jó, ha nem a költséghatékonyság lenne a fő szempont, ha nem passzíroznák át az enyves halcsontlevet, ha nem halászlékockákból főznék az alapot, ha nem nyomnák tele pirosarannyal, ha nem lecsósítanák agyon édes paradicsomsűrítménnyel, és a többi."
Bizony-bizony, ha hirtelen érkezik olyan vendég, aki hamar-hamar halételt szeretne fogyasztani, akkor az igényes gazda zavarba jön, jómagam is, aki halászlé esetében csak az előző nap megtisztított és szakszerűen besózott alapanyagból vagyok hajlandó halászlét főzni.
Mit tehetünk? Bizony irány Szerbia (max. 40-50 km), és a Duna közelében található halászcsárdák és egyéb formációk - lásd pl. az írásban szereplő Pikec étterem -, képes általad kiválasztott élőhalból az asztalodra tenni kiváltó főtt, sütött, rántott halételeit.
(Zárójelben: ez számomra csak a vendég miatti áthidaló megoldás, lévén a friss hal kellő időn keresztüli sózás nélkül szalma ízű, nem igazán élvezhető.)
A Pikec!
Egy időben én is favorizáltam, de mivel hovatovább a sznobok kedvenc helyévé vált, ennek megfelelően az árai is elég szépen elmentek.
Viszont a Pikec-minőségből a Duna-ment 10-20 kilométeres sávban további tucat olyan hely található, ahol a pincér pincérként viselkedik, ahol a cél, hogy vendégnek érezd magad, és egyes helyeken fennáll még annak is az esélye, hogy napszaktól függetlenül csodálatos bácska tamburazene teszi még hangulatosabbá az ottlétedet.
Egyszóval maradjunk csak abban, hogy a lehetőségekhez mérten az a halászlé az igazi, amit saját magunk készítünk el, hiszen Baján minden második ember legalább egyszer aranyérmes halfőzővé vált, a ma már százszámra szervezett versenyek valamelyikén (túloztam :) ...).
Szegedi halászlé?
Valami rémlik .... Ja ez az, amelyiknek híre van ..., a bajainak meg íze!
Egy alkalommal Palicson attól dagad a mellkasunk az Eperjesi Lacival, amikor a halfőző bajnokság résztvevői közül a szagadi Idegenforgalmi Központ vezetője és kedves neje számára a mi tésztánk nyújtott maradandó élményt.
Erről a szegedi halászlémódiról egy másik verseny jut eszembe (gyermekkori meséim egyik kedvence), ami egy vicces kedvű báró
és egy vándormuzsikus cigány között zajlott.
A lényeg arról szólt, hogy ki-ki azt ehetett és ihatott, amit csak akart, és azt követően egy terem két átlós sarkában elhelyezett tárcára kellett a következményeket .... mondjuk így, hogy elhelyezni, majd a zsűri összehasonlítást követően a kiírás szerinti szempontokat pontozva hirdette ki a győztest.
Evett a báró mindent, mi szemnek s szájnak ingere, ínycsiklandó nemes vadakat, halakat, háziszárnyasokat, válogatott gyümölcsöket, süteményeket és tortákat, mellé ízes pálinkákat, konyakokat, borokat és pezsgőket.
A cigány viszont nem fogyasztott semmi mást, kizárólag sülttököt és mellé friss kútvizet ivott.
Némi időt hagyva a feldolgozásra, a starpisztoly lövését követően mindketten elvégezték a dolgukat.
A zsűri becsületjére legyen mondva, részrehajlás nélkül valóban arra törekedtek, hogy a benyomások alapján reális eredmény szülessék.
Ugye mondani sem kell, míg a báró által összezabált, ételként külön-külön a maga nemében csodálatos különlegesség így együtt, egy rettenetesen bűzlő, látványában gusztustalan versenytétel tárgyát képezte, míg a cigány által produkáltak ránézésre esztétikus, színében egységesen szép sárga, talán kis túlzással még kellemesen illatozó ellenpólust képviselt, így a zsűri a cigányt volt kénytelen győztesnek kikiáltani.
Két évre bezárja a világ legjobbjának többször is megválasztott éttermét, a spanyol El Bullit tulajdonosa, Ferran Adrià. Az ok: a híres séf gasztronómiai megújulást keres."
Hamisított borok forgalmazásáért a borminősítő harminc napra bezáratta Sümegi József pincéjét és két másik alföldi borászatot. Egy negyedik pincének az üzemengedélyét is visszavonták."
Ismét hírhedtségünk erősíti a hírünket.
Amúgy meg: nesze nektek, Rotary ....
De akár sorolhatnánk is tovább.
Egyszóval: okos ember maradjon csak szépen a jól bevált házibornál!
A húst megtisztítjuk, csontosan feldaraboljuk. Lehet birka (alaposan leszedve a húsról a faggyút), marha (leszedve a hínyárt), disznó stb. A bográcsot disznózsírral kikenjük, majd az aljába és a falához a csontos részt rakjuk. Ezután kezdjük rétegezni a húst, rá őrölt kömény, őrölt bors, só, kevés szemes bors és hagyma bőségesen, majd újból hús stb.
Egy órai főzés után, ha kell adunk hozzá kevés vizet, hogy jól tudjon rotyogni. Teszünk (tehetünk) bele babérlevelet, zöldpaprikát, majoránnát. Amikor már puhára főtt, adhatunk hozzá vörösbort, és ekkor tesszük bele a pirospaprikát. Hagyjuk megrottyanni és már kész is. Főtt krumplival, vagy puha kenyérrel tálaljuk.
Fontos: soha nem keverjük, hanem a bogrács forgatásával, riszálásával mozgatjuk csupán (hogy a csontos rész a bogrács falánál maradjon).
Megjegyzés: azért cigányos, mert a hagymát nem pirítjuk, hanem nyersen rétegezzük bele. Így a leve a pörköltnek sűrű lesz.
Amikor Floridában időztem, egyik tévécsatorna igen népszerű meterszakácsa, mint állandó műsorvezető naponta bombázta a 'spanyolok' agyát, hogy mennyire helyes a disznóhús fogyasztása és a disznózsír használata a szar étkezési olajokkal szemben.
Key Westben voltam olyan kubai étteremben, ahol disznóhúsokból készült specialitásokra voltak szakosodva, a mi szokásainktól eltérően ők gyakran alkalmazzák köretként a babot is, de az a bab önmagában is maga a csoda. Ahogy az a kolumbiai óriás krumpli is, amit hajában sütve szoktak tálalni forrón alufóliában. Na ehhez viszont a legendás minőségű amerikai vaj passzol nagyon.
Ha már itt tartok, meg kell, hogy említsem a 'sztéket' is, a mi marháinkból sosem leszünk képesek azt a híres véres verziót előállítani (az már nem is vér, ami ilyenkor csorog belőle), amihez az általunk megszokottól eltérően töredék idő elegendő elkészíteni. Ezek Argentin marhák általában, és magára valamit is adó áruházlánc naponta kap friss árut a chicagoi vágóhídról, ahonnan az egész Usát ellátják folyamatosan.
Húsvét ünnepe katolikus bunyevácoknál és sváboknál.
Nagypénteki alaphelyzet: böjti halászlé.
Nagyszombati alaphelyzet: a mellékeltek szerinti ínyencségek, természetesen nem holmi teszkós kötözött akármivel, hanem ízes érett házisonkát szoktunk együtt megfőzni halomnyi házitojással.
Na most, hogy ez a monotonság tarkítódjon, főzünk mindemellé némi töltött káposztát is.
Húsvét első napján, vasárnap, biztos ami biztos, nehogy bárki is hiányt szenvedjen, főzünk előbbiek mellé egy szépen gyöngyöző fácánleveskét, mellé házi aprókocka tésztával, a főtt hús mellé fokhagyma szószt tálalunk.
Hogy Húsvét hétfője ne csak maradékokra hagyatkozzék, tetézzük az eddigieket egy gyönyörű szép piros tanyasi kakasból főtt paprikással, húsos taréja mint a tenyerem.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de én szeretek katolikus lenni.
Én meg aszondom, hogy legalább a bélrendszerünkbe ne avatkozzanak holmi Frankok, Dobrevek, és ilyen-olyan kikopott műsorvezető(nő)k okádtató televíziónk képernyőjéről.
Maradjon meg nekünk az az örömünk főzések és sütések terén, amit a mi őseinktől örökölt élmény képes nyújtani.
Együnk mi csak továbbra is jó sűrű babfőzeléket bablevesbe főtt szép zsíros disznócsülökkel, rávágott lilahagymával, némi kis ecethintéssel.
És ez a bableves rántás nélkül készüljön, ugyanolyan tésztával tálalva, amit a halászléhez szoktunk meg.
A gulyáslevesünk meg legyen tele marhalábszárral, vagy disznó bőröshúsokkal, a töltött káposztánk pedig jó mócsingos darálthússal, ne legyen olyan száraz a töltelék, mintha lócitromból állna.
Jocink egy hét nyelven beszélő birkapaprikást főzött.
Ezt ragozni ugyan lehetne, de miért cukkoljalak benneteket, nincs más hátra, mint előre, meg kell ismételteni vele, ezt az élményt ti is megérdemlitek.
A Tunával degeszre zabáltuk magunkat, marhára hiányzik mindkettőnk további dagadásához.
Mai alapanyag, jóságos Rácz Fecó barátom jóvoltából.
Három darab szemen és zöldön nevelkedett tanyasi vereskokas élősúlyban 12 kiló volt, amiből tisztítást követően hasznos nyersanyag 9,6 kg maradt, mely mennyiség 14 személyre finom házi csipetkével ippeg, hogy elegendőnek bizonyult (maradvány: általában némi mellehúsa).
(Köszönjük, mi nem kérünk a multik fagyasztott termékeiből.)
Bizony az ilyen összeröffenések általában maradandó élményt szoktak nyújtani.
Tudod, hogy van ez: muszáj ápolni a régi barátságokat. Ami bizony nem mindenkinek adatik meg, sajnos egyre inkább kényszerülnek eltávolodni az emberek egymástól.
Tartalma van egy-egy ilyen napnak.
És hát ugye az ilyen főzőedényeknek is.
Ami meg is látszik a karcsúságunkon :).
Ilyenkor van lelkifurdalásom, pl. szegény ugandaiak miatt :((....
Kedves Mijo! Sajnos arról a rendezvényről lemaradtam, de édesapám szerint nagyon jó volt. Többek között ő is valamint még jópáran azok közül, akik részt vettek rajta.
Amúgy megkaptam az Eper Laci felvételeit is, ahogy időm engedi, felpakolom őket, hadd legyen még több basztatási alap arra, miként vígadunk galád módon hosszú hónapokig tartó kemény munka után, míg szegény etióp testéreink alultápláltak.
Íme az előzmény szerinti halfőző nap leírása, a SUBOTICKE című hetilap előadásában:
*****
"MAJSTORI U KUVANJU RIBLJE ČORBE ZVANIČNO ISPRATILI JO JEDNU KUPALINU SEZONU
Zlatno leto u zlatnom kotliću
Na kulinarskom nadmetanju Zlatni kotlić Vojvodine, koje će se odrati u oktobru, učestvovaće i kuvari koji su u Subotici zauzeli tri prva mesta: Mile Horvat, Milica Marinkov i Zoltan andi
Zavretak kupaline sezone na Paliću zvanično je obeleen u subotu, 26. avgusta, kada je odrana manifestacija Ispratimo 161. palićko leto!, koja je okupila sportiste i majstore u kuvanju riblje čorbe iz nekoliko gradova, uključujući i goste iz Mađarske. Uprkos prognozama, nebo je takmičare počastilo lepim vremenom, iako se malo njih odlučilo da kraj kupaline sezone obelei kupanjem. Tako je Muki trand, umesto kupačima, vrvio kuvarima, učesnicima Kupa pobednika 2006. Sadraj tačno 42 kotlića, plus nekoliko u kojima su riblju čorbu pripremali gosti iz Mađarske (Mihalj Ile, predsednik Turističke organizacije Segedina, čest gost Palića Mijo Mujić iz Baje i drugi), počeo je da se krčka nad vatrom, kada je sudija Radomir Lovadinov, ef ribarstva u JP Palić - Luda, u ovom slučaju komesar takmičenja, dao znak pitaljkom...
A majstori ko majstori. Svako ima svoj sistem za kuvanje takmičarske riblje čorbe: Slaba je vatra, treba jača komentarie Boris Babić iz ednika, dok nazdravlja sa kolegom Vladom Borotom iz Subotice. Dobro je dodati malo tuke u čorbu, ali poto ima karakterističan miris, na ovu količinu ribe treba samo jedno parče. Nai ljudi nisu navikli na divlju ribu, već na čorbu od domaćeg arana primećuje Ivan Terek iz Sombora, redovan gost Subotice kada su u pitanju ovakve manifestacije. Tu su i glava i rep, lonac u loncu otkriva tajnu svog recepta Arpad Vig iz Subotice, dok u kotlić stavlja manju posudu sa rupicama u kojoj će prvo propasirati ribu: Samo da bude gusta čorba.... Prva tri plasirana sa naeg Kupa pobednika, direktno, ispred Turističke organizacije Optine Subotica, idu u Novi Sad gde brane Zlatni kotlić Vojvodine objanjava Bojana Veličković, u ime nae turističke organizacije. Po odluci irija, u kojem su sedeli Ratko Bojić, na sugrađanin i urednik Televizije Novi Sad, Rade Veličković, vlasnik restorana Suri, zvanično najbolje tradicionalne kuhinje u Srbiji, i inenjer Blagoje Lečić, saradnik u JP Palić Luda (sektor ribarstva), čast, ali i obavezu da brane kvalitet i ukus riblje čorbe koja se priprema u Subotici i okolini, na Zlatnom kotliću koji će se odrati u oktobru, imaju: Mile Horvat iz Baranje (prvo mesto), Milica Marinkov sa Palića (drugo) i Zoltan andi iz Subotice (treće mesto). iri je imao teak zadatak, ali na mestu se jasno izdvojilo prvih pet! Moda je među njima napravljena neka greka, naravno ne namerna. Dakle, perfektni su bili perfektni, a ostali obični zaključuje Veličković ili, kako ga prijatelji zovu Hadi Radomir majstor gostoljublja. T. M."
"Specijalitet punjena tuka
Ovo je punjena tuka bez ijedne kočice, u čitavo, ispunjena svojim mesom koje je samleveno i u koje je dodato malo primesa. Ovo je sarma od ribe, ovo jevrejski sos od ikre, pa punjena paprika sa ribom... nabraja sadrinu velikog ovala Ivan Terek koji je domaćinima na poklon doneo nekoliko svojih specijaliteta od ribe, a priprema ih ukupno 24! tuku je sam upecao, u Dunavu, kod Baračke. Tada je teila 2,8 kg, a ovako punjena ima skoro 3 kilograma. Od njega saznajemo da tuka sada dobro ide jer avgust je njena sezona kada se hrani za zimu.
Hanem kérem, volt annak a két gyönyörűséges gidának belsősége is ám.
Tüdő, máj, lép, vese, szív, herék, nyelv.
A két szépséges májat fokhagymás tejbe helyezzük, és sütésig pár órán át hűtőben haygjuk.
Az összes többi szervet aprólékos előkészítés után rövid ideig abáljuk, majd leöntjük és tisztára mossuk az alvadtvéres habtól.
Bográcsunkban gidahájjal megpirítjuk a vereshagymát, adunk még hozzá zöldpaprikát és paradicsomot, majd őrölpaprikát óvatosan nehogy odaégjen és megkeseredjen, és némi vízzel felöntve rápakoljuk minderre a kockára vágott belsőséget.
Gusztusa válogatja, én szép krumplival főztem egybe az alapanyagot, mégpedig markánsan fűszerezve, jól bírja az őrölt borsot, az őrölt köményt, fokhagymát, némi őrölt rozmaringot és bazsalikomot, csipet őrölt szerecsendiót, kevés mustárt és egy fél citrom levét minderre facsarva.
Nem kell másfél óránál több idő ahhoz, hogy ez a mennyei étel tálalható legyen, jómagam céklával fogyasztottam, de más savanyúságok is számításba jöhetnek.
No és a máj!
Én libazsírban sütöttem meg (olyanban, melyben már libamájat sütöttem), valamivel több idő kell hozzá, mint a baromfimáj sütéséhez, de néha meg kell jó hegyes villával szurkálni, és ha már nem bocsát ki piros levet, akkor elkészültnek tekinthetjük.
Minőségi ranglistán a legfinomabb borjúmás és a libamáj közé helyezhetjük, én javaslom, hogy fogyasztásakor kerüljön egy kevés abból a zsírból is mellé, amiben sült, azzal együtt adja ki igazán ízeit. Hidegen is fenséges, én így például lilahagymával imádom.
Mindenki számára, ki szereti és tiszteli bendőjét, ajánlom az alább illusztrált csárda kínálatát.
Persze ez nem azt jelenti, hogy csak ide érdemes gasztronómiai látogatást tenni, hiszen a Bezdán-Duna part között félúton Kovács Ivica "Kice" konyhája (jobbra Kendjija felé 200 méterre), a Duna-parton a Carda na Dunavu, a Pikec, és így tovább, mind-mind egyedi színfolt a maga nemében.
Találtam még egy bezdáni csodát, de míg nem rendelkezem személyesen benyomásokkal, addig nem publikálom.
Tehát alább a mai neve szerinti "Čarda kod Srećka", ami ennek előtte "Tri magarac", azaz "Három szamár" néven volt közismert (szerintem nem volt szerencsés megváltoztatni ezt a szépséges patinás nevet).
Remélem, a bezdáni származású Csitári Józsi barátommal - ki lélekben együtt volt velem szombaton a palicsi halászléfőző bajnokságon - legközelebb, ha hazatér a messzi távolból, módot találunk leltárt készíteni a teljes kulináris választékból.
Reggelivel indult a nap Bajmokon (kár, hogy a Bácsalmás-Bajmok átkező ideiglenesen zára van), bunyevác emberek hagyományos ételeikkel kedveskedtek vendégeiknek.
Pálinkában szerintem kivételesen levertük őket, lévén az általunk vitt tölgyfahordóban érlelt birspálinka fölözte a kínáltakat. Zombori barátaink kiadtak magukért, még régi időkből származó fatüzelésű sparheltet is hoztak magukkal, háziasszonyaik azon főzték az aranysárgán csillogó gyöngytyúklevest és töltött káposztát. Guzsvacsa, gyuvecs, hájaspogácsa, sok egyéb ízes falat tarkította a választékot, ugyan korán elindultunk, de még így sem tudtunk egy kurta óránál többet időzni, sietnünk kellett Palicsra a halászléfőző bajnokságra. Szívből sajnáltam, hogy nem maradhattunk ebédre, tekintettel a hangulatos tamburamuzsikára is.
Éppen időben érkeztünk Palicsra, gyors névjegyzékre vétel mellett vételeztük haladagunkat és tűzifát. Más alkalmaktól eltérően most csak pontyból állt az alapanyag, két darabban együtt volt kb. 4 kiló, szép halacskák voltak, nem bizonyult zsírosnak egyik sem.
Míg Mezővári Miklós a feleségével elment vissza Szabadkára "csoppingolni", addig mi a Héhn Lacival nekiláttunk a főzőcskének.
Jómagam hozzá vagyok szokva, hogy a halat ha csak egy mód van rá, a főzést megelőző napon tisztítom, vagy tisztíttatom meg, illő módon besózva, hogy legyen ideje jó alaposan átjárni részint ahhoz, hogy finom íze legyen, másrészt meg amiatt, hogy a só miatt suzépen egyben maradjanak a haldarabok főtt állapotban.
Közvetlen mellettünk szegediek főztek, külföldi valójában ők meg mi voltunk, a többi induló mind Szerbia különböző vidékeiről érkezett.
Megkóstoltam a szegedi módon készült halászlét, nem mondom, hogy nem volt finom, de ez inkább volt sűrű halpaprikás, mint halászlé. Ilyan módi mellett bajban van az, aki nevezetesen a pontyfejet imádja (lásd szerénységem), lévén sok egyéb 'egzitikum' mellett azt is belepaszírozzák - merénylet az ínyencek ellen!
Büszke voltam arra, hogy viszontkínálatunkkor nem győztek betelni a mi tésztás verziónkkal, örültünk, hogy legalább kóstolóink esetében sikert arattunk a zsürivel ellentétben, ugyanis egy oklevélen kívül más díjban sajnos nem részesültünk. Helyi főzők szerint esélyünk sem volt, mivel a zsüritagok sorában olyanok voltak többsében, akik a Belgrád környéki főzési szokásokat preferálták.
Szerényen a relatív kudarcot is tudomásul kell venni, hiszen én sem lehetek minden évben halfőző bajnok :).
Igen, relatív, ugyanis főztünkből egy csepp, egy deka sem maradt.
Még jó, hogy óvatos duhajokként belapátoltuk Palicson a halunkat, ugyanis mire visszaértünk Bajmokra, addigra mindenki túl volt az ebéden, letakarították az asztalokat. Viszont italfinomságok maradtak garmadával, adtunk is a bélnek, ahogy az ősi bunyevác szokások megkívánják azt. Ismét fájó szívvel távoztunk, nem csak az italok és a kellemes társaság miatt (a Bunjevacki Nacionalni Savet, a Bunjevacki Kolo, és a bajmoki Bunjevacki Kulturni Centar vendégei voltunk), hanem a cigánybanda lélekemelő dallamai miatt is.
Nem hittem volna, hogy a napnak lesz gasztronómiai folytatása, de vadételekkel szembeni idegenkedésem ellenére, nagy élményt nyújtott Dóci Jani barátunk szarvapörköltje, Deák Misi barátunk szentiváni portáján. Sajnálom, hogy érkezésünk lekötötte őket, és így a társaság nem ment el megnézni a Csabar zenekar előadását falunap alkalmából. A látványt ugyan elmulasztották, de a hangzást nem, a későnyáresti csend ragyogóan közvetítette a muzsikaszót.
Miskánk szokásához híven kiadott magáért, amit csak tetézett kedves Anikónk igen ízes süteményei, mellé jégbort szürcsölgetve (igem, tudom Misi, négyezer volt :))...)
Ezt a napot akár nyárbúcsúztatónak is tekinthetem, bár még lesznek az elkövetkező időjárás függvényében gasztronómiai kalandozásaink.
Ha akad olyan valaki, akinek nem áll az oldalához halászléhez a tésztagyúrás, azok számára ajánlani tudom privátban azt a fiatalasszonyt, aki osztatlan megelégedésünkre két éve áll e téren rendelkezésünkre. Nem szokott tévedni, a meglehetősen gyakori halászlé fogyasztásunk garancia az igényes minőségre.
Egyébként nem csak halászlétésztát állít elő, hanem csipetkét, cérnametéltet, zabszemtésztát, csuszametéltet is.
Megáll az ember esze, minél melegebb van, annál bolondabb a nép!
A Petőfi Népe feltette a kérdést olvasóinak, ki mivel hűti magát kánikulában?
Seeej, hol a magyaros virtus, a válaszadók közül (pillanatnyi állapot), alig 9+13 % leli örömét ilyenkor fröccsben és sörben, a többiek mind ilyen-olyan üdítőitalokkal, és ami a legborzasztóbb, a válaszadók közel fele - brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr .... - vízzel oltja szomját :(!
Nagyszombati alaphelyzet: a mellékeltek szerinti ínyencségek, természetesen nem holmi teszkós kötözött akármivel, hanem ízes érett házisonkát szoktunk együtt megfőzni halomnyi házitojással.
Czimbi barát pisztrángos komatálja Gyergyószentmiklósról. 
