Ez idő alatt Sehrezád a királynak három fiúgyermeket szült, és mikor meséjét befejezte, felkelt, megcsókolta a földet a király előtt, és így szólt: "Ó, minden idők királya, akinek korokban és nemzedékekben nem volt párja, látod, rabszolgád vagyok; ezer és egy éjszakán át meséltem neked régi históriákat, letűnt nemzedékekről szóló intő példákat. Vajon fordulhatok most felségedhez egy kívánsággal?" A király így felelt: "Csak kívánj, és megadom neked, Sehrezád." Ekkor a királyné kikiáltott a dajkáért és eunuchokért, és azt mondta nekik: "Hozzátok be a gyerekeimet!" Nyomban behozták őket. Az egyik már járt, a másik csak mászott, a harmadik még szopott. Mikor behozták a kicsinyeket, fogta őket, a király elé állította, megcsókolta a földet, és így szólt: "Ó, idők királya, ezek a te gyerekeid, és azt kérem tőled, kíméld meg az életemet e kisgyerekek kedvéért, mert ha engem megöletsz, ezek a kicsinyek édesanya nélkül maradnak, és nem fogsz olyan asszonyt találni, aki rendesen felneveli őket." A király e szavakra sírva fakadt, kebléhez szorította a kisfiúkat, és így szólt: "Ó, Sehrezád! Alláhra, én már megkegyelmeztem néked, mielőtt behozták a gyerekeket, mert láttam, hogy lelked szűzi és istenes, erkölcsöd mocsoktalan, nemes, Alláh áldása reád, apádra, anyádra, gyökeredre és ágaidra! És Alláht hívom tanúnak, hogy megkegyelmeztem néked, nem lesz semmi bántódásod."
Amit írtál, az már megtörtént kétszer is (legalábbis úgy, hogy szakítani akartam, és arra könyörgés, összekapás, változás volt, de csak időszakosan ... ). Valamint ez a káposzta még soha nem hűlt ki teljesen. Ezt még azért teszem, hogy ha rendbejönnek a dolgok, akkor jó, ha pedig nem, akkor is megpróbáltam mindent ami az erőmből telt. Így azt gondolom, utána könnyebb lenne nekem ... meglenne a lezárás. ... és félre lenne a bánat.
Lehet olyan hülyeségeket mondani, hogy fölmelegítve csak a káposzta, meg hogy ami egyszer (háromszor) elromlott, de egyáltalán nem biztos, hogy nem javulhatnak meg a dolgok. Nem lehetne például látványosan otthagyni azt a lányt, hátha attól észbe kapna, és kezét-lábát törve szaladna utánad?
A baj igazán az, hogy libikóka elven mennek a dolgok és ebből kezd elegem lenni.
Értem ez alatt, hogy amikor van egy olyan pont, amikor már annyira rossz volt a helyzet, hogy válaszút elé került a barátnőm, akkor egy ideig fogcsikorgatás volt, de aztán jóra fordultaka dolgok 1-2 hónapig. De a negyedik ilyen után vagyunk már, azt hiszem hamarosan jön a következő. Elhatároztam, hogy ha ez eljön, akkor többet nem próbálkozom. Addig viszont beleteszem azt a kapcsolatba, amit eddig is. Eddig van remény.
Csak azt sejtem, hogy egy korábbi kapcsolatban hosszú kapcsolatban lehet, hogy megérte volna. Vesztenivalóm csak az idő, de nem tudom mi másra lehetne most fontosabbra pazarolni, mint a megfelelő társ megtalálására?
Az már más kérdés, hogy lelkileg lassan már a végét járom. De amíg van cél ... vagy majd lesz új cél, addig nem fáradok el.
Kettővel korábbi kapcsolatomban egy évig küzdöttem, hogy helyre legyen hozva. Aztán utólag visszanézve azt gondoltam, hogy talán túl hamar feladtam. Most nem akarom elkövetni ezt a hibát. Így lehet, hogy most két éve van ez a probléma, de még próbálkozom a könnyebb út helyett.
