Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Gondoltam, hogy kulon topikot nyitok erre a celra, hogy ne offoljam szet masok munkajat.
Mint az most mar koztudott, nyitottam egy sajatos ,,kalloz-konyvesboltot" minden olyan szakirodalom temajaban, ami magyarul eddig nem jelent meg, megjelent, de mar nem beszerezheto, illetve igen korulmenyes hozzajutni.
Ebben a topikban fogok beszamolni az uj munkakrol, fogadom es megvitatjuk az eszreveteleket, illetve -
A munkam megkonnyitese vegett suavazasra bocsatom majd idokozonkent a forditasra varo konyvek listajat (harmasaval), ami alapjan tudni fogom, hogy mit kell kozkivanatra elsobsegben reszesiteni.
Ot kategoria van a konyvek osztalyozasaban:
A). Visszaemlekezesek, memoarok, tanulmanyok.
B). Partizan (gerilla) hadviseles es katonai felderites.
C). Fegyvermanualok.
D). Regi korok kikepzokonyvei, szabalyzatai, oktatomanualjai.
E). Harcmuveszetek, kuzdesrendszerek tortenelmevel kapcsolatos munkak, konyvek, keziratok.
Adott konyvek sajat gyujtemenyem reszet alkotjak. Epp ideje elerhetove tenni oket.
Elkészült és szerkesztés alatt van a zsebkönyv 15.
ALberto Bayo y Girod ,,150 kérdés és válasz egy partizánnak" Cikkek.
TARTALOMJEGYZÉK:
Zicherman István. Alberto Bayo rövid életrajza. …………………………..
Alberto Bayo y Girod. 150 kérdés és válasz egy partizán számára. ………………
A szervezés. ………………….
Harcban. ……………………..
A birtokba vett területen. ………….
Győztesként. ………………………….
Camilo Cienfuegos. Rajdolás a Las Villas területén. Hadinapló. ……………………
Vilma Espin. Azon a reggelen, november 30-án. …………………………………….
Ernesto ,,Che” Guevara. A partizánháború, mint módszer. …………………………
Technikai lapok. (A könyv eredeti kiadásából.) ………………………………….
Carlos Revilla Arango. A felkelők kémelhárítása. ……………………………….
Ízelítő:
Alberto Bayo élete és munkássága gyakorlatilag ismeretlen a magyar katonai szakértők és hadtörténészek körében, pedig igen jelentős nyomot hagyott Latin-Amerika XX. századi történelmében, és írásai igen komolyan befolyásolták az 1950-60-as évek, régióban dúló szabadságharcait, illetve közvetlenül is hozzájárultak a kubai forradalom győzelméhez.
1892-ben született Kubán, Camaguey tartományban. Mint előkelő család sarja, tanulmányait az USA-ban végezte, később pilótaként egyike volt a repülés latin-amerikai népszerűsítőinek. Az 1920-as években jelentkezett a spanyol Idegenlégióba, ahol végigharcolta a kor legvéresebb gerillaháborúját, amit a franciák és spanyolok a Rif-emirátus, és annak vezére, Abdel-Kerim ellen viseltek. Itt kezdett el komolyan foglalkozni a kis háború módszertanával, illetve felfedezte új hivatását – hamarosan igen jó esszéíró és költő lett belőle.
Az első spanyol köztársaság idején, 1935-ben, belépett a baloldali szövetség milíciájába, az UMRA-ba (Unió Militar Republicana Antifascista), amit 1934-ben Eleuterio Díaz Tendero alapított (1945-ben vesztette életét, Dachauban). A polgárháború kitörését követően részt vett a majorcai partraszállásban, majd belépett az Ungria és szovjet ,,önkéntesek” (többek között Ilja Sztarinov és Vaupsasz-Vaupsaszov) által vezetett úgynevezett XIV. partizánhadtestbe, melynek színeiben végigharcolta a háborút. Egyébként nem ő volt az egyetlen. Kevesek által ismert tény, de polgárháború kitörését követően az első két ország, mely hathatós katonai segítséget nyújtott a köztársaságiaknak Mexikó és Kuba volt. Egyébként több mint 7000 latin-amerikai önkéntes jelentkezett szolgálatra a köztársaságiak oldalán, de ezek nem az úgynevezett ,,nemzetközi brigádokba” kerültek, hanem közvetlenül a köztársasági hadsereg soraiba (mivel beszéltek spanyolul). Az önkéntesek Latin-Amerika több államából jelentkeztek (Mexikó, Kuba, Venezuela, Argentína, Guatemala, stb.), és például olyan emberek nevével is találkozunk köztük, mint David Alfaro Siqueiros híres mexikói monumentalista festő, aki egyébként a mexikói forradalmi hadsereg ezredese volt, és Spanyolországban a 46. gyalogsági dandár parancsnoka volt. A köztársasági erők polgárháborúban elszenvedett vereségét követően Bayo Mexikóba emigrált, ahol előadásokat tartott a légierő iskolájában, volt egy bútorgyára és bútorkereskedése, illetve folytatta irodalmi munkásságát – prózát és verseket írt, időközönként irodalmi és színházi kritikákat. Itt hozta össze a sors más, Spanyolországot megjárt latin-amerikai veteránokkal, így belépett az éppen szervezés alatt álló ,,Karib légióba”.
A ,,Karib légiót” (Legión de Caribe) egy sor latin-amerikai politikus és forradalmár hozta létre Guatemalában, 1947-ben, és eleinte a Karib Felszabadítási Hadsereg nevet viselte (Ejército de Liberacíon del Caribe). Ha úgy vesszük, ez egy nemzetközi, regionális szervezet volt, amit manapság akár ,,nemzetközi terrorista hálózatnak” is nevezhetnénk. Az 1940-es évek során tett egy sor kísérletet arra, hogy a latin-amerikai országokban megdöntse a helyi junták és diktátorok hatalmát. Elsősorban a guatemalai kormány támogatta, és anyagi feltételeit pedig a gazdag dominikai üzletember, Juan Rodriguez Garcia teremtette meg. Így érthető, hogy miért a Dominikai Köztársaság vált 1947-ben a Légió legfőbb célpontjává – a szervezet megpróbálta megdönteni a diktátor, Trujillo hatalmát. A műveletben összesen hét hajó vett volna részt, amelyeknek Kubáról kellett ,,startolniuk”. Viszont Trujillo idejekorán hírt kapott a forradalmárok terveiről, így lefizette a kubai tábornoki kart, hogy az tartóztassa le a szabadcsapat tagjait, és ne engedje ki a kikötőkből az inváziós flottillát.
1948-ban a szervezet újabb kísérletbe kezdett – ezúttal Costa-Ricában. A Légió 700 tagja sikeresen megdöntötte Calderon elnök hatalmát, mivel az – amerikai nyomásra – nem volt hajlandó elismerni a demokratikus választások eredményét.
A következő, 1948-1949-es kísérlet már Nicaraguát érintette: az új costa-ricai kormány támogatásával a légionáriusok elkezdtek felkészülni a nicaraguai területre történő betöréshez. Viszont a diktátor, Somosa, nem várta ki, míg lépnek, és preventív támadást intézett a costa-ricai terület ellen – Nicaragua nemzeti gárdája és a Calderont támogató emigránsok szabadcsapatai betörtek Costa-Rica területére. Az ország ideiglenes kormánya segítséget kért a Karib-tengeri országok Szervezetétől. A politikai nyomás hatására mind a nicaraguai gárdistáknak, mind pedig a légionáriusoknak el kellett hagyniuk az ország területét.
1949-ben újabb kísérlet történt Trujillo diktátor megdöntésére. Ebben az esetben a Karib Légió harcosai repülőgépekről kívántak landolni, de a mexikói kormány letartóztatta és lefoglalta a repülőgépek többségét, amikor azok utántöltés végett leszálltak a Cosumel szigeten. Ezután az akciót lefújták. Az események hatására az Egyesült Államok látva a reája és latin-amerikai politikájára (vagy inkább gazdasági érdekeire) leselkedő veszélyt, így nyomást gyakorolt a régió országaira. Azok jobbnak látták, ha befagyasztják a szervezet pénzügyi támogatását, így ennek hatására a Karib Légió 1950-ben széthullott és megszűnt létezni.
A Légió kötelékében Bayo is részt vett Trujillo diktátor megdöntését célzó 1949-es kísérletben. A harci tapasztalatai alapján nyitott egy magán katonai iskolát, és kidolgozott egy saját, a Karib-térség országaiban alkalmazható partizántaktikát. Ennek alapjait megfogalmazta a gerillairodalom egyik alapmunkájának számító művében - ,,150 kérdés és válasz egy partizánnak” kiskönyvében (,,150 preguntas a un guerrillero”).
…1955. július 7-én Fidel elhagyta Kubát és repülőgépre szállva megérkezett Mexikóba, ahol már várt rá Raul, és több másik bajtársa. Fidel Havannából Meridába utazott, a Yucatán tartomány fővárosába, ahol találkozott több kubai emigránssal, onnan egy helyi repülőjárattal Vera-Crusba repült, és csak onnan ment busszal Mexico Citybe. Fidel egy több éve emigrációban élő kubai nőhöz költözött be, bizonyos Maria Antonia Gonzales Rodriguezhez. Maria Antonia így emlékezett vissza erre: ,,Fidel egyetlen bőrönddel érkezett, ami dugig volt könyvekkel, a hóna alatt is egy könyvcsomagot szorongatott. Semmi más nem volt nála.”
Itt, Mexikóban kezdte Fidel újraszervezni a mozgalmat, megalakította annak katonai szárnyát, és elkezdett készülni a Batista elleni fegyvere harcra, több kubai emigráns és latin-amerikai szolidaritási szervezet segítségével.
Éppen Bayo lett Fidel Castro és Guevara csapatának kiképzője, és a foglalkozások majd egy éven át folytak a saját farmján berendezett ,,privát katonai iskolájában”. Jóval később, már a kubai forradalom győzelme után visszatért Kubára, tábornoki rangot kapott, és 1967-ben hunyt el Havannában.
A már ismert Fidel Castrón kívül szintén Bayo táborában találkozott egy sor kubai emigráns, illetve egyszerű kalandor, forradalmi romantika által fertőzött fiatal, és még sokan mások. Két név szintén említést érdemel.
Az egyik Camilo Cienfuegos Gorriarán, aki Miamiból érkezik, ahol éppen nyári vakációt töltötte és egy gyorsétteremben dolgozott felszolgálóként. Camilo Havannában született, kubai anarchisták családjában. Bár 1953-ban elutazott az USÁ-ba, ahol munkát próbált találni, de hamarosan visszatért szülőföldjére, mivel felháborították az Amerikában uralkodó munkakörülmények és a faji megkülönböztetés, ami mellesleg őt nem érintette (ne felejtsük el, hogy még 1950-es éveket írunk, és akkoriban a faji szegregáció az amerikai belpolitika hétköznapjaihoz tartozott).
1954-ben tagja lett egy diákszervezetnek, mely Fulgencio Batista diktatúrája ellen küzdött. Az 1955-ös diáklázadások során az egyik tüntetésen megsebesült – a rendőrök tüzet nyitottak a diákokra. A mozgalomban való részvétel miatt politikai üldöztetésnek lett kitéve, így kénytelen emigrálni. New-Yorkban kezdett el tanulni az egyik képzőművészeti iskolában és itt ismerkedett meg Fidel Castro cikkeivel. Úgy dönt, hogy Mexikóba utazik és csatlakozik a ,,Július 26” mozgalomhoz.
A másik ember pedig Ernesto Guevara de la Serna volt.
Alberto Bayo igen tekintélyes irodalmi hagyatékot hagyott az utókorra, amelyből érdemes megemlíteni a hadtörténelem szempontjából érdekes műveket, melyek közül remélem többet is sikerül majd a jövőben lefordítani, ezzel is betöltve egy történelmi ,,fehér foltot”:
Juan de Juanes (novella), 1926;
Uncida al yugo (novella), 1926;
Dos años en Gomara, 1928;
La guerra será de los guerrilleros, 1937;
Mi desembarco en Mallorca, 1944;
Tempestad en el Caribe, 1950;
Cámara, México (elbeszélés), 1951;
El caballero de los tristes destinos (Alonso de Ojeda százados emlékére), 1953;
Magallanes, el hombre más audaz de la tierra, 1963;
150 preguntas a un guerrillero, 1955;
Mis versos de rebeldía, 1958;
Mi aporte a la revolución cubana, 1960;
Versos revolucionarios, 1960;
Mis versos, 1965.
Jelenlegi könyvünkben éppen a ,,150 kérdés és válasz egy gerillának” könyv fordítását adjuk közé, illetve néhány ,,társcikket”.
Az egyik Vilma Espin visszaemlékezése, hogy miképpen ment végbe az első fegyveres felkelés sorozat Kubán, katonai ismeretek és szakértők nélkül.
A másik írás Camilo Cienfuegos hadinaplója, amely igen jó képet mutat arról, miképpen javult a kubai felkelők harcászata Bayo ,,tanárkodását” követően.
A harmadik – Guevara egyik cikke, ami jól szemlélteti Alberto Bayo eszményiségének térnyerését, amikor is a forradalom exportja Kuba egyik legjelentősebb külpolitikai tényezőjévé vált.
Utolsónak pedig Carlos Revilla Arango előadásának összefoglaló cikke, amit az amerikai hadsereg tisztjei előtt tartott, és melynek tárgya – a latin-amerikai felkelők kémelhárításának módszertana (amit Bayo számtalanszor kihangsúlyozott).
A könyvben szereplő írások magyarul eddig nem jelentek meg.
A fordítás alapjául szolgáló könyvek és írások:
1.General Alberto Bayo. ,,150 Questions for a Gierrilla.” Paladin Press (?).
2. General Alberto Bayo. ,,150 Questions for a Guerrilla. The Man who trained Castro.” Paladin Press (?).
Szerbusztok!Valaki a mesterlövészharcászattal és kiképzéssel kapcsolatban nem tudna esetleg könyvet ajánlani?Esetleg Zajcevnek állítólag jelent meg könyve ezzel kapcsolatban?
Ma beszégettem egy "ismerőssel", aki hosszabb katonai, katonai rendőri múltat, sok külföldi szolgálatot tud maga mögött.
Szót ejtett egy könyvről. Összes információ róla:
Írta Bakalov, ami nem valódi név. A cím "Karhatalmi harcászat". Olyanokat mondott még, hogy a könyvet kb. 1970 körül írta egy bolgár szakember álnéven. A cél az volt, hogy felkészítsék a civileket a rendőrség elleni harcra a kommunizmus világszerte elterjesztése érdekében. Álítólag magyar fordítása is létezik.
Kérdésem a következő:
Hallott már erről a könyvről valaki? Vagy a fickóból a fantáziája, meg a pálinka szólt?
Itt köszönöm meg mindenkinek a kiváló irodalomjegyzéket. Ha Z.I. nem ír a fordításairól, -ból, egy csomó könyvet nem keresek meg, és nem olvasom el, meg bele. Mellesleg az oroszom is jobb lett.
Na, hazaérkeztem. Sok egyében kívül beszereztem három új könyvet, partizántémában. Egzszerűen nagyon jók! Vegyük sorjában. A legkisebb ,,értékkel" a következő bír:
,,Frontvonal. A háború igazsága." sorozat. Vlagyimir Szpirigyenkov ,,Erdei katonák. Partizánháború a Szovjetunió északnyugati részén." Moszkva. Centrpoligraf kiadó, 2007. 335 oldal, kemény borító. térképek, fotók.
Tartalomjegyzék: Előszó................. Első rész. Erdei háború. 1. fejezet. A ,,mindenhol és mindenfelé" háború kezdete........ 2. fejezet. A Szebezsi partizánzóna............ 3. fejezet. Háború az ellenség, természet, és saját maguk ellen........ 4. fejezet. Partizánfeldertés és kémelhárítás..........
Második rész. Hóhérok. 5. fejezet. Ismerkedjenek meg: az ,,új rend"...... 6. fejezet. A megszállás, amilyen volt: félelem, vér, verejték..... 7. fejezet. A német hírszerzés és kémelhárítás.........
Harmadik rész. A Bratszi partizánövezet. 8. fejezet. Partizánköztársaság.......... 9. fejezet. Az első szilárdságpróbák (a Skjaunei helyőrség megsemmisítése, küzdelem a ,,Nürnberg", ,,Téli nyúl" és ,,Téli Varázslat" büntető expedíciók ellen)........... 10. fejezet. A partizánok támadnak (a ,,Szavkinszki híd" hadművelet, a ,,Sínháború" és a ,,Koncert")............. 11. fejezet. Közeledik a front! (A ,,Henrik", ,,Karácsonyi", ,,Tavaszi járőr", ,,Tavaszi Ünnep" büntető expedíciók ellen)...........
Utószó.....
Mellékletek: 1. Melléklet. A partizánegységek és illegális csoportok listája, melyek 1941-44 között tevékenykedtek a Pszkovszki megye Szebezsi járásában..... 2. melléklet. A Pszkovszki megye Szebezsi járásában tevékenykedő partizánegységek harctevékenységének krónikája és kronológiája....
Irodalom és felhasznált anyagokjegyzéke.
Saját megjegyzés: Számomra több rész, ami nagy általánosságokban tárgyalja a témakört nem új, mivel sok más kiadványban már találkoztam ezekkel. Ezért rtam, hogy ,,kevésbé értékes". Viszont nagyon részletesen tárgyalja a könyv az adott területen zajló eseményeket, nagyon sok új dokumentum, háttéranyag lett publikálva.
Második könyv (még olvasom).
,,Frontvonal. A háború igazsága." sorozat.
,,Partizánháború Ukrajnában. Partizáncsoportok és partizán-magasabbegységek parancsnokainak naplói, 1941-1944."
Moszkva. Centrpoligraf kiadó, 2010. 670 oldal., kemény kötés, fotóanyagokkal, naplóoldalakról készült fotókkal.
Tartalomjegyzék:
Előszó...................
S.A.Kovpak naplója. (1941. július 3- 1942. február 28., 1943. június 12- szeptember 21.)..............
S.V.Rudnyev naplója. (1943. május 7 - július 25)..............
N.N.Popudrenko naplója (1941. augusztus 23- 1943. január 19.)..........
M.I.Naumov naplója (1943. szeptember 7 - 1944. január 16.)............
M.I.Sukajev naplója (1943. augusztus 27 - 1944. április 23.)...........
G.V.Balickij naplója (1942. szeptember 15 - 1944. január 27)............
Jegyzetek............. Rövidítések............
A könyv EGYEDÜLÁLLÓ!!! mert először lettek kiadva Kovpak, Rudnyev és Popudrenko naplói, kupérozott szöveg nélkül (a korábban kihagyott részek dőlt betűvel vannak szedve), illetve először lettek publikálva a többi szerzők naplói. Az anyag DÖBBENETESENjó és korrekt! Rengeteg új adalék az ukrajnai partizánharcról, a nacionalistákkal, lengyelekkel, magyarokkal, németekkel és baltiakkal szembeni magatartásról és harcokról. Rendkívül őszinte leírások, amik objektív képet mutatnak mind a parancsnokokról, mind magukról a partizánokról (nincsenek kihagyva a negatív részek),illetve a kapcsolatról a központtal...
Harmadik könyv (még olvasom).
,,A Nagy háború 1418 napja." sorozat.
A.F.Sztarodubcev ,,A kétszeresen láthatatlan front. Leningrádicsekisták az ellenség hátában."
Moszkva. ,,Vecse" kiadó, 2010. 448. oldal, kemény kötés, német filmhíradó mellékleteivel, fotók, perszonáliák, vázlatok, dokumentumokmásolatai.
Tartalomjegyzék:
Előszó.....
A szerzőtől.....
1941. A háború kezdete...................... 1941. Front a frontvonal mögött. Az első hónapok............ 1942. Felderítők és partizánok................. 1942. A hírszerzés hétköznapjai............... 1942-1943. Új kölcsönös kapcsolat a partizánokkal.......... 1943. Az UNKVD operatív bázisai...............
Az igazgatóság munkatársai, akik életüket vesztették az ellenség hátországában, különleges műveletek végrehajtása során....
Nagyon aprólékos és érdekes kiadvány, sok részlettel, rengeteg korábban nem publikált dokumentummal és anyaggal. Természetesen a Leningrádi megyére korlátozza a tanulmány kiterjedését. Hatalmas érdeklődéssel kezdtem olvasni, de félretettem egyelőre, mert sok háttérmunkát követel megaz olvasása, és komolyabb felkészülést. Az egyik legjobb éslegkorrektebb tanulmány a leningrádi NKVD tevékenységéről a partizánzónákban és partizánok körében... publikálva (szovjet és nem szovjet egyaránt).
Szia Mióta megnyitották a CNAS archívumot, ugrásszerűen megnőtt a témával kapcsolatos művek száma, sajnos ezek jó része nagyon kevés új infót tartalmaz, többnyire a nagy 90-95-ös hullámban megjelentekből kompilálnak. Ami igazán érdekes az emlékiratok: Ogoranu, Verca, stb. A CNAS szekus doksikat szabadított fel , szerintük ezek voltak a figyelemre méltóak, ugyanis ezek készültek fegyveres ellenállásra: Bánát: col. Uta Ion, Spiru Blanaru, comandor Domasneanu, Popovici Nicolae (Ionescu Gheorghe), Ambrus Petru, Tanase Ion, Isfanut Dumitru (Sfarlogea), Vernichescu, Doran Nicolae, Vuc Liviu; Érchegység: Dr. Capota, Susman Teodor, Col. Dabija - Macavei, Popa Stefan, Sandu Maxim, Spaniol testvérek; Hunyad megye: Caragea Lazar, Vitan Petru; Radnai havasok: Bodiu Leonida (kard és Kereszt csoport) Valcea megye: Pele Gheorghe, Serban Secu, Jijie; Craiova: gen. Carlaont, Dumitrascu Marin; Gorj: cpt. Brancusi; Dobrudzsa: Gheorghe Fudulea, Gogu Puiu, Nicolae Ciolacu, Trocan Niculae; Fehér Kőrös: Gligor Cantemir, Lulusa Ion, Mihut Adrian; Maramáros: Popsa, Zubascu Ilie, görög katolikus egyház csoportja; Vrancea: Paragina testvérek, Lupsa Victor; Barlad: Dan Constantin; Bacau: Corduneanu Vasile; Kolozs: Pasca Gheorghe, Podea Alexandru, Pop, Oniga, Deac Cornel; Suceava: Hazmei Silvestru; Fogarasi havasok: - déli oldal: col. Ghe. Arsenescu, fratii Petru si Toma Arnautoiu, Apostol; - északi oldal: Dumitru (Ionele Ion), Faina, Candea Ion, GRUPUL CARPATIN FAGARASAN-Kárpáti Fogarasok csoport Mint kiderült a szekusék szerint kb 1300 csoportról tudtak, de ebben benne van a röplapozóktól kezdve a kocsmai " megdöntjük a kommunizmust" kategóriáig minden, még a bűnözők is...:( ami újdonság volt, az a szekusok névsora, illetve elkezdték emlegetni az orosz tanácsadókat is, de érdekes hogy azért sok minden még mindig nincs kiadva, illetve a dossziékban " fehér lapokat" találtak, de ezt szó szerint kell érteni ). Ebbe beleesnek azok a 4-10 fős partizánvadász csoportok is amelyeknek a névsora nincs meg, annyit tudni hogy vagy sereg, vagy belügy voltak ( kiképzésükről sincs adat), illetve egy csomó akcióról nincs infó. Korabeli manuálokat, stb., egyáltalán nem adtak ki, sem a szekuséktől, sem az ellenállóktól. :) Fotók minimálisan, szinte semmi. Ami eddig biztos: 16 akció/ 1950 - 7 /1951 - 15 /1952 - 23 / 1953 - 25 / 1954 - 18 / 1955 - 4 / 1956 Mond valamit az a név hogy Alexandr Filipov ezr.? 1947-1950 Sztálinváros ( azaz Brassó:)),ez olyan visszatérő név. Valami nagykutya annak idején a szakmában, nem tudni mi volt pontosan ( NKVD, GRU vagy mifene volt még akkoriban, vagy akár lehetett nom de guerre is). Ha mondsz egy adott csoportról dátumot, kb működési területet, akkor megpróbálok utánakotorni a könyvespolcon meg a neten:)
A ruszkik kiadtak egy erdekes ketkotetest, az a cime, hogy
,,Roman nacionalista ellenallas tortenete. Tanulmany, szoveg- es dokumentumgyujtemeny.,,
Vannak benne igen erdekes temak, mint peldaul;
A roman ultranacionalizmus kialakulasa a ket vilaghaboru kozott.
orosz-, magyar-, nemet-, bulgar- es zsidopogromok Romaniaban, Transzilvaniaban, Moldvaban, Besszarabiaban es Dobrudzsaban; nemzetisegi atrocitasok 1918-1945 kozott.
Fegyveres roman ellenallas. Aktiv fazis (1944-1946), passziv fazis es banditizmus (1946-1949).
Ultranacionalista roman terrorszervezetek emigracioban (1944-1960).
Nagyon borsos a ketkotetes ara, de gondolom decemberben megajandekozom magam vele. Viszont a mellekletekben van benne par konkret manual, meg sok-sok erdekes dokumentum (meg fotok).
Mit tudnal meg hozzaadni azon kivul, mint amirol beszelgettunk valamikor tortenelmi vonatkozasokban?
Mas tema (too all)
Mielott decemberben elhuzok, vegre kikuldom a mar beigert, de eddig alandoan elmaradt ,,Szputnyikot,, meg Drobov-tanulmanyt az eddigi cimzetteknek.
Lassan megvagyok a betáblázott fordításokkal. Kérdés:
Lenne-e igény arra, hogy pár gyűjteményben összerakjam az aknák történetét? Típusok, adataik, alkalmazásuk, stb.? El tudnám kezdeni három füzettel (az aknafegyverek általános történelem, majd kezdeném jugoszláviavál meg a SzU6Oroszországgal?
Szponzorok előnyben!:)
Természetesen irományok zárt használatra (a történelmi rész nem).
Add B.: Drobov fundamentális műve is a közepe felé közeledik kitartóan. (Aki már nem emlékszik, a 003 szöveggyűjteményben volt belőle egy nagyobb szemelvény; már akinek átküldtem) A könyvet 8eredetileg 1931-es) 1999-ben újranyomták.
M.A.Drobov
KIS HÁBORÚ: PARTIZÁNHARC ÉS DIVERZIÓK
TARTALOMJEGYZÉK:
Ju.Drozdov. A szerkesztő jegyzete ……………………………………………………………….. I.G.Sztarinov, P.I.Niscsev. Ajánló ………………………………………………………………… A kiadó előszava (1931) …………………………………………………………………………… I. Fejezet. A kis háború fogalma ………………………………………………………………….. II. Fejezet. A kis háború burzsoá szószólói ………………………………………………………. III. Fejezet. A kis háború formáinak alkalmazása az 1914-1918-as világháború során………. IV. Fejezet. A kis háború térhódítása a háború után megszaporodott partizánharc és felkelő mozgalmak időszakában………………………………………………………………………………………….. V. Fejezet. A vörös és fehér partizánmozgalmak főbb típusai az 1918-1921-es polgárháborúban…… VI. Fejezet. Forradalmi felkelőmozgalmak az 1918-1922-es polgárháború során……………………. VII. Fejezet. A forradalmi partizánkodás legfontosabb tanulságai ……………………………………. VIII. Fejezet. A diverzió, mint a küzdelem egyik formája …………………………………………….. IX. Fejezet. Diverziók a világháború során ……………………………………………………………… X. Fejezet. Diverziók a világháborút követően…………………………………………………………… Források…………………………………………………………………………………………………….
.......................................................................................................................... Ízelítők ........................................................................................................................... A szerkesztő jegyzete.
Tisztelt olvasó!
A ,,Szükséges munka” (1994) és ,,A kitaláció kizárt” (1996) könyvekben megpróbáltam, meglehetősen tömör formában, felhívni a közvélemény figyelmét a ,,kis háború” problémakörével kapcsolatban, melyet M.Drobov vetett alá analízisnek, 1931-ben, hasonló címet viselő munkájában. Azóta majdnem 70 év telt el, végigdübörgött a második világháború, népünk fasizmus ellen vívott Honvédő háborúja, az Észak és Dél-Korea közötti háború, Vietnámi háború, kezd elmerülni a múltban a szovjet csapatok majdnem tízéves, afganisztáni ott-tartózkodása és részvétele a harcokban. Gyógyíthatatlan sebként visszhangzik szívünkben az értelmetlen konfliktus Csecsnyában. Apró epizódoknak tűnnek manapság más lokális konfliktusok, melyek fellobbantak a huszadik század folyamán Latin-Amerikában, Afrikában, Délkelet-Ázsia országaiban, illetve a Csendes-óceán medencéjében. Azóta, hogy M.A.Drobov könyve meglátta a napvilágot a világ meglehetősen jelentős változásokon ment át, megváltoztak a konfliktusok megoldásának eszközei, formái és módszerei. A konfliktusok és háborúk nem jönnek létre csak úgy, önmaguktól. Ezek mindig a szervezett és irányított krízis következményei. Mint a nagyszabású, úgy a kis háborúkat is mindig szándékosan robbantják ki, méghozzá konkrét emberek, tudatosan finanszírozzák őket, a kormányok megdöntésének céljából, és egy új világrend felállításának érdekében. A tragédia, amit jelenleg átél a mi Hazánk, ha figyelmesen szemügyre vesszük, az ország vezetése által elkövetett hibák következménye, illetve annak, hogy ezeket a hibákat értelemszerűen és szakszerűen kihasználják az opponensek, saját érdekükben. Felhívva a figyelmet a XIX. és XX. század bizonyos történelmi eseményeire, a ,,Vimpel” sorozat szerkesztősége úgy véli, hogy az olvasó össze tudja vetni ezeket a jelen korral, és levonja ebből saját következtetéseit. Az olvasók visszajelzései meglehetősen hasznosak lesznek később, amikor előkészítjük a kiadáshoz a ,,Vimpel” sorozat következő kiadványait, melyek érintik majd Oroszország nemzetbiztonságának különböző problémáit.
Ju.Drozdov Nyugalmazott hadseregtábornok, A ,,Vimpel” sorozat szerkesztőségének elnöke. ....................................................................................................................
Ajánló
A történelem lámpása nélkül a harcászat is homály. A.V.Szuvorov generalisszimusz.
A partizánküzdelem résztvevői, közvetlenül a hadműveletek befejezését követően, vagy visszatértek a békés élethez, vagy pedig átmentek a reguláris hadseregbe, így ennek következtében elveszett a gyakorlati érdeklődés a partizánmozgalmak történelmével kapcsolatban. A háborúk közötti intervallumok, melyekben széles körben alkalmazták a partizántevékenységet, gyakran, bár nem sokban, meghaladták az emberi élet teljes idejét, ezért az adott tevékenység élő és szervezési tapasztalata, amelyet nem összegeztek elméletben, feledésbe merült. A továbbiakban, amikor népünk ismét fegyvert fogott, és partizánharcba kezdett, újra meg lettek ismételve a régi hibák. P.P.Versigora, Szovjetunió Hőse, partizánhadosztály parancsnoka.
Közismert tény, hogy a könyvek világában nagyon kevés az olyan tanulmányi munka, mely megjelenése után, egy bizonyos ideig, nem veszít aktualitásából. Még ritkábban találkozunk olyan könyvvel, melynek aktualitása, az idő múlásával, csak nő. Az ilyen ritkaságszámba menő szerencse jutott osztályrészül M.A.Drobov ,,Kis háború: partizánharc és diverziók” munkájának. A nukleáris fegyverek megjelenésével sok kutató, mely a fegyveres küzdelem kérdéseivel foglalkozik, a feltételezett világháború lefolyását és végeredményét az adott fegyverek alkalmazásától teszi függővé. A másik oldalról, a világ neves politikai vezetőinek bizonyos hányada úgy véli, hogy a nukleáris fegyverek mindössze visszatartó erőt jelentenek egy globális összecsapás esetén. Hirosima és Nagaszaki tragédiája, illetve egy sor technogén katasztrófa a nukleáris energiaipar objektumain, meggyőzően bemutatta azt a megvalósuló apokalipszist, amit egy nukleáris háború magában hordoz. A nemzetközi közösség igen sokat tett annak érdekében, hogy csökkentse ezt a potenciális fenyegetettséget. Az adott irányban tett pozitív erőfeszítések napjainkban is folytatódnak. A ,,nagy háború” (globális háború) potenciális veszélyeiről folytatott elméleti kutatások és diskurzusok színe előtt a társadalmi érdeklődés a ,,kis háborúk” iránt radikálisan csökkent, és mindössze a szakmai profik szűk rétegének maradtak meg tanulmányi és kutatási területnek. Anélkül, hogy elmélyednénk a ,,globális” és ,,kis” háborúk jellemzőinek összehasonlításába, már ami ezek fontosságának felértékelését és a problematika kölcsönhatásait illeti, megjegyeznénk, hogy a jelen kor terminológiája szerint a ,,kis háborúkat” leginkább úgy ismerik, mint ,,tűzfészkeket” (,,gócpontokat”), amik meghatározó geopolitikai realitássá váltak. Ez a fenyegetettség nő és kiszélesedik, különböző objektív és szubjektív okok sokaságának köszönhetően. Ebből következik, hogy a társadalmi véleményalkotásnak is adekvát módon kell reagálnia minderre. Kiemelnénk, hogy a ,,tűzfészkek” problematikájának globalitása miatt a kis háborúk történelme és elmélete manapság már nem csak mint a célok megvalósításának formája érdekes, – fegyveres küzdelem közepette –, hanem mint a megelőzés és feltartóztatás geopolitikai problémaköre, a szélsőséges jellegű partizán-felkelő mozgalmak fejlődési folyamatainak tanulmányozása, melyek destabilizációs tényezővé válnak a világ különböző régióiban konkrétan, és a világban általában. Így elmondható, hogy maga a modernkori valóság aktualizálta Drobov tanulmányát. A ,,Kis háború: partizánharc és diverzió” (a továbbiakban ,,Kis háború”) munka 1929-ben lett megírva. 1931-ben látta meg a napvilágot, egy igen kis példányszámban kiadott sorozatban. A szerző, áttanulmányozva a kis háborúk evolúcióját, megalapozta és rendszerbe foglalta nézeteit: 1. A kis háborúk megjelenésének történelme a XIX. században, és a XX. század első felében. 2. A kis háború forrásai és mozgató erői. 3. A kis háború fejlődésének szakaszai a megjelenéstől azok befejezéséig. 4. A partizánkodás természete, és szerepe a fegyveres küzdelemben. 5. A kis háború egyik formából másik formába történő áttérés lényegi elemei. 6. A politikai, katonai és gazdasági vezetés elvei a kis háborúk irányításánál. 7. A partizánháborúk által megvalósítandó célok és feladatok, a fegyveres küzdelem különböző viszonyai között. 8. Az okok és viszonyok, melyek során a partizánharc partizánkodássá fajul. 9. A partizánkodás negatív következményeinek leküzdési formái, a polgárháború példáin. 10. A partizánharc feltételezett szerepe és helye a jövő háborúiban. A problémák felsorolását, mely a megadott módon lett rendszerezve, nem tekinthető véglegesnek. Viszont ez is bemutatja, hogy az adott szakmunka történelmi jelentőségű és többsíkú. Az előszó legfőbb célja, és ezt különösen ki szeretnénk emelni, nem is annyira az, hogy annotációt adjunk a ,,Kis háború” munkához, hanem hogy bemutassuk annak történelmi és gyakorlati hasznosságát, az állami irányítás feladatainak terén olyan régiókban, amelyekben bizonyos viszonyok között kialakulhatnak partizán-felkelő mozgalmak. A hadműveletek megkezdésének hibásan megválasztott időpontjának, az erről hozott döntésnek a következményei, amennyiben ezt a hibát időben és szakmai hozzáértéssel nem korrigálják, mint az köztudott, tragikus minden körülmények között. A ,,Kis háború” újrakiadása során a szerkesztőség tartalmilag két kiegészítést eszközölt a szövegen, mottóként helyezve a szakmunka elejére A.V.Szuvorov generalisszimusz szavait: ,,A történelem lámpása nélkül a harcászat is homály”. Ezt úgy kell érteni, hogy amennyiben a múlt tapasztalatai nincsenek áttanulmányozva és alkalmazva, akkor a hibák elkövetésének lehetősége ott ólálkodik minden egyes kérdésben, minden lépésben, még a legegyszerűbb tevékenységben is. A szerző aligha merte volna felhasználni saját munkájához az adott mottót. Az oktatósorozat szerkesztősége, biztos tudatában egy ilyen lépés komolyságának, tudatosan vállalt magára ilyen felelősséget. A második mottót a múlt háború nagy partizánharcászat elméleti szakértőjének, P.P.Versigorának alkotói örökségéből kölcsönöztük. Tartalma tanúbizonyságot ad arról, hogy a hazai praxisban hogyan is viszonyultak saját történelmi tapasztalatainkhoz, alkalmazva azt a tárgyalt problémakörhöz. Mint mondani szokás, vele kapcsolatban fölösleges minden kommentár. A ,,Kis háború” megjelenésének idején az országban sok olyan politikai, katonai és társadalmi vezető személyiség volt, akik alig pár éve léptek ki a polgárháború korszakából, gazdag tapasztalatokra téve szert a vezetés és harctevékenység terén. A partizánküzdelem témája nem csak szellemiségében állt közel lelkivilágukhoz, hanem a büszkeségük és dicsőségük tárgyát is képezte, egyben. A ,,vörös partizán” jellemzés akkoriban a legfelsőbb és legértékesebb értékelésnek számított az akkori szakmai elismerés terén. Kétségtelen, hogy a szerző előrelátta, hogy az opponens réteg igen kiterjedt, aktív és más-más pólusokhoz tartozik. Felajánlva a ,,Kis háborút” az adott társadalmi réteg ,,elbírálására”, legfőképpen saját nézőpontjának argumentációjára helyezte a hangsúlyt, de közben nem próbálta elsimítani a fennálló ellentéteket, amelyek jelen voltak az adott kor elméleteiben, és a partizánküzdelem elmélete és gyakorlata terén uralkodó nézőpontokban fellelhető. Tekintélyes partizánszakértők publikáltak több száz könyvet, több ezer újság és szaklap-cikket, melyek többsége memoár-jellegű volt. Ezekben jól követhetők az ,,élő” szervezési és harci tapasztalatok, konkrétan alkalmazva egy-egy területen kibontakozó partizánküzdelemhez viszonyítva, a leggyakrabban egy-egy partizáncsoport példáján. A másik harcoló fél, azaz a Fehérek, az emigrációban nem kevesebb, adott korszakból származó irodalmi forrást publikáltak, melyek szintén visszaemlékezéseket tartalmaznak. Ezekből teljesen hiányzik a pátosz. A szerzők a katonai és politikai vereség súlyos terhe alatt sínylődtek. Természetesen ezért sem sikerült kiküszöbölni azt, hogy ne keressék a bűnösöket, renegátokat, árulókat, stb. Viszont munkáikban széleskörű tényanyagot közöltek a felkelő-partizán erőkről, analízisnek vetve alá az elkövetett hibákat és rossz számításokat. Ismert, hogy az adott munkák egy része a mai napig értékes történelmi adatgyűjtemény mindazok számára, akik az oroszországi polgárháború korszakát tanulmányozzák. Meg kell jegyeznünk, hogy a Fehér-mozgalom irodalmát külföldön maximum 2-3 példányban szerezték be, elsősorban az ellenpropaganda céljából. Az ott megvásárolt könyveket – ma úgy mondanák, hogy ,,másodkézből”, - titkosították, majd miután nem volt már rájuk szükség – megsemmisítették. Ennek köszönhetően akkoriban ritkaságszámba mentek az olyan hazai kutatók, akik megismerkedhettek az adott irodalommal. Drobovnak, mint az írásából is kitűnik, volt ilyen lehetősége, és felhasználta ezeket a munkákat abból a célból, hogy felvázolja a kutatás tárgyát képező problémakört, és nem pedig az ellenpropaganda sablonjait követte. A könyv teljes két évet késett megjelenésével. Úgy látszik, hogy nem utolsó sorban éppen a fentebb megjelölt sajátossága miatt. A felhasznált irodalom bibliográfiai jegyzete tiszteletet parancsoló – 372 munka. Ebből nagyon sok munka kizárólag németül, angolul és franciául jelent meg. Valójában a felsorolás még széleskörűbb. Például, a szerző részleteket közöl Davidov ,,A partizántevékenység elméletének tapasztalatai” munkájából, miközben az adott mű nem szerepel a bibliográfiai jegyzetben. Davidov – az egyik legnagyobb szaktekintély, a partizánháború teoretikusa. Drobov úgy vélte, hogy az említett munka mindazoknál, akik a partizánharc problematikájával foglalkoznak, asztali könyvnek számít. A szerző széles körben alkalmazta a Vörös Hadsereg GlavPUr kéziratgyűjteményét. Az irodalmi források egy része, amelyekre hivatkozik, a modernkori kutató már képtelen lesz megtalálni. Ezek, különböző okokból kifolyólag, mára már egyes példányokban sem maradtak fenn. A források nagyobb része, ezenfelül, - ritkaság. A téma felvázolásához a szerző elsősorban az első világháború és az oroszországi polgárháború időszakát választotta. A történelmi felvezető, viszont, egészen Napóleonig nyúlik vissza, és az utána következő eseményeket is átöleli. Ennek köszönhetően a ,,Kis háború” – nem memoár-könyv, hanem analitikus munka, amelyben fel lett használva egy hatalmas tényanyag, mely a partizánharc formáinak evolúciós fejlődését tárgyalja. Ebben rejlik Drobov munkájának gyökeres és lényeges eltérése mindazon tanulmányoktól, amelyeket előtte írtak a témában, kezdve a fentebb említett Gyenyisz Davidov munkájával, amelyben meg lett adva a partizánháború formulája, mely megőrizte jelentőségét a mai napig. A ,,kis háború” kifejezés még a második világháború kitörése előtt kikerült a katonai szakszótárakból. Felváltották olyan fogalmak, mint: partizánháború, felkelő hadviselés, nemzeti-felszabadítási mozgalmak, Ellenállási mozgalmak, félkatonai műveletek, stb. Bizonyos fokig csak sajnálkozhatunk ezen. Módszertani szempontból a ,,kis háború” fogalma általános jellegű lehetne a többi formához képest, amelyeket már úgy jellemezhetnénk, mint különlegeseket vagy különállókat. A ,,kis háború” fogalom ,,népszerűtlensége” érthető. Ismert tény, hogy igen sok volt gyarmat függetlenségét, nem utolsó sorban, éppen a partizánháborúknak köszönhetően nyerte el. Egyértelmű, hogy a metropóliumoknak az ilyen elmélet fejlődésére nem volt szükségük. Sőt, ez ártalmasnak és veszélyesnek számított. A nemzeti-felszabadítási mozgalmak szerepét nem csak kisebbítették, hanem szándékosan eltorzították. Ha a mi országunkat vesszük alapul, akkor az adott problémakörön rajta van a tragikum bélyege. A kis háború elméleti és gyakorlati szakértői között ott volt nagyon sok októberi, illetve az október utáni időszak politikai vezetője. A harmincas években, ritka kivétellel, mindannyiuk a ,,nép ellenségeivé” váltak. A sorsuk közismert. Viszont az is, ami kapcsolódott a nevükhöz, elsősorban írott munkáikról van szó, feledésre ítéltetett, a megsemmisítésük által. Hasonló sors várt azokra a könyvekre is, amelyekben ezeket a szaktekintélyeket említették, legfőképp partizánharc terén elért érdemeiknek köszönhetően. Drobov könyve is ezek közé került. A szerző nem csak említette ezeket a szaktekintélyeket, hanem egyenest rájuk hivatkozott. 1974-ben, csodával határos módon, a Szpechranban sikerült meglelni a könyv két megmaradt példányát. Ugyan akkor készült el körülbelül egy tucatnyi fénymásolat a ,,Kis háborúról”, hogy tanulmányozni lehessen szakmai körökben. A munka többször meg lett vitatva a szakmai szemináriumokon és konferenciákon, többek között a Nagy Honvédő háború korszakának partizánküzdelmének veteránjainak bevonásával. A viták során többször kiemelték az adott munka fontosságát és hasznosságát. A nyolcvanas évek elején, az afganisztáni eseményeknek köszönhetően, a ,,Kis háború” új aktualitási síkokkal kezdett bírni. Közben a ,,tűzfészkek” problémája, mint azt már korábban kiemeltük, növelte az érdeklődést az adott forrás iránt. Azoknak az egyesítéseknek és következtetéseknek a szintjére, mint amit sikerült elérni a ,,Kis háborúban”, egyik, második világháború után írt szakmunka – nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is, - sem pályázhat, objektíve, annak magas fokú hisztorizmusa miatt. A ,,Kis háború” munka gyakorlatilag egy monográfia. Minden oka megvan az ilyen jellegű besorolásnak: egy téma képezi a tanulmány tárgyát, a felhasznált irodalom jegyzéke – hatalmas, végre lett hajtva a definíciók pontosítása, le lettek vezetve a következtetések, és meg lettek téve a stratégiai szintű javaslatok. Kétségtelen, hogy a modern partizán-felkelő küzdelem taktikája és technikája, a hírközlési eszközök minősége, az anyag- és egyéb ellátás szintje szinte össze sem hasonlítható azzal a korszakkal, amelyről Drobov könyvében szó esik. De ezek mindössze taktikai szintű kérdések, nem több. Ezek megtalálhatók a megfelelő mostani oktatókönyvekben, rendelkezésekben, melyek a partizán-felkelő problémakört tárgyalják. Munkájában a szerző úgy vezeti elő a partizánharcot és diverziókat, mint a kis háború elemeinek egyenjogú struktúráit. Így tűnt ez az adott kor egyes praxissal és elmélettel foglalkozó szakértői számára. Valóban, az első világháború tapasztalatai azt mutatták, hogy mindössze egy ügynök, alkalmazva a diverziót, képes volt működésképtelenné tenni egy kikötőt, elsüllyeszthetett egy hajót, megzavarhatta az áramellátó hálózatot, stb. Az idők múlásával nyilvánvalóvá vált, hogy a partizánkodás – a kis háború formája, miközben a diverzió – mindössze módszer, bár – meg kell hagyni – igen veszélyes módszer. A szerző a diverziók közé sorolja: a tulajdonképpeni diverziókat, a terrort és a károkozást, a szabotázst, a propagandát és dezinformációt. Az idő ebbe a megközelítésbe is belevitt némi korrektúrát. Ezek manapság köztudottak. Drobov mélységes rálátással, már ami a kutatásának tárgyát képezi, előrevetítette országunk számára egy jövőbeni háború feltételezett kezdetét. Többek között, rámutatott arra, miképpen lehet a diverziók segítségével megzavarni a front-melléki hátország működését. A Szovjetunió marsalljainak, G.K.Zsukovnak, K.K.Rokosszovszkijnak, másoknak a memoárjai világosan arról tanúskodnak, hogy Drobov jóslatai egy igen magas szintű pontossággal véghezment realitássá váltak. Az ellenség, tömegesen alkalmazva a diverziókat, nehezen áthidalható nehézségeket teremtett a Vörös Hadsereg számára. A háború első napjainak tragédiája közismert. Ez azért valósulhatott meg – többek között, - mert az előkészületek egy olyan ellenség ellen vívott harcra, mely alkalmazni fogja ellenünk a kis háború eszközeit és módszereit, nem lettek végrehajtva szervezetten, de nem is kerülhetett rájuk sor. Nem álltak rendelkezésre magas kvalitású káderek. A tankönyvek és utasítások, melyek borítólapjain ott szerepelt az ezeket jóváhagyó ,,nép ellenségeinek” neve, el lettek kobozva, és meg lettek semmisítve. Ezek helyébe semmi sem lett megteremtve. A Nagy Honvédő háború elején, amikor nagy szükségét éreztük annak, hogy a kibontakozó partizán erőket ellássuk utasításokkal és kiképzőanyaggal, ilyenek egyszerűen nem álltak rendelkezésre. Sokszorosítva lettek az archívumokból előkotort, a polgárháború éveiből származó szakanyagok. Ezek, természetesen, alig feleltek meg az ellenséggel szembeni hatékony ellenállás céljainak, a fegyveres küzdelem újkori viszonyai közepette. Megváltoztak a háború vezetésének módszerei és az ezeket biztosító infrastuktúra. Az ország, amely több évszázados partizán tradíciókkal rendelkezett, a gyakorlatban nem volt kész az ellenállásra, amelyet a kis háború erejével és eszközeivel lehetett volna megvívni. Az a tapasztalat, ami meg lett teremtve az első világháború és polgárháború éveiben, amelyet szintén nagy áldozatok árán sikerült megszerezni, egyszerűen felhasználatlan maradt. Ez a tapasztalat újból elkezdett felhalmozódni, méghozzá rendkívül súlyos körülmények között – ebbe beletartoznak a káder és anyagi viszonyok is. A legújabb kori történelem tele van a partizánküzdelem példáival, ha egy sor államot veszünk példának, méghozzá elsősorban a nemzeti-felszabadítási mozgalmak formájában. Külföldön, az adott jelenség jelölésére, a leggyakrabban a ,,felkelő küzdelem” kifejezést alkalmazzák, bármilyen is legyen annak színezete. Az adott témakörben külföldön igen széleskörű szakirodalom áll rendelkezésre. Oroszország nyilvános könyvtáraiban ilyen jellegű irodalom nem lelhető fel a könyvgyűjteményekben. A két-három példány beszerzését célzó praxis, amely a szovjet hatalom első éveiben alakult ki, idővel nem élt át komolyabb változásokat. Viszont az is, ami beszerzésre került, mindössze az összehasonlítást szolgálta, már ami a partizán-felkelő küzdelem taktikai és technikai tevékenységét illeti, modern körülmények között. Az ellenpropaganda, mint cél, teljesen ki volt zárva. Az adott forrásokkal mindössze a szakértők nagyon kicsiny csoportja dolgozhatott. A hazai szakirodalmat leginkább az elmúlt háború partizán témáját feldolgozó memoárok táplálták. Több gyűjtemény került kiadásra, melyek a Nagy Honvédő háború partizánjainak és illegalitásának küzdelmét tárgyalták. Kétségtelenül ezek is, a mai napig, rendkívül értékes forrásanyagok a témában. Viszont azt sem hagyhatjuk ki, hogy ezek figyelmének hegye elsősorban a Párt szerepének taglalására, és a néptömegek Heroikájára, illetve konkrét személyek szerepére irányult. Mint az előbbi, úgy az utóbbi is jelen volt a valóságban. Kisebbíteni, vagy egyáltalán tagadni, illetve elferdíteni mindezt nem szabad. Viszont mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az adott forrásokra úgy tekinteni, mint a partizánmozgalom elméleti analízisére, szintén nem lehet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, és ezt is meg kell említenünk, hogy a kísérletek, hogy szervezési szinten tanulmányozzuk az elmúlt háború többrétű tapasztalatait, voltak már, nem is egyszer, de minden egyes esetben kudarcba fulladtak. Álljunk meg egy percre, és próbáljuk meg kielemezni az afganisztáni és csecsenföldi háborúkat Drobov könyvének szempontjából. Konkrétan úgy, hogy feltesszük a kérdést: ,,mi az, ami nem történt volna meg, ha ezek fejlődésének és következményeinek prognosztizálását az elmúlt kis háborúk tapasztalatainak figyelembevételével végezték volna?”. Afganisztánban a ,,polgárháború” fogalom alkalmazását, kezdve a Szauri-forradalomtól, és a szovjetbarát rezsim bukásával végezve, nálunk kerülték, amennyire csak lehetett. A ,,fegyveres afgán ellenzék” fogalom szintén nehéz és hosszú utat tett meg a közelfogadásig. Előtte általában a következő fogalmak domináltak: banditák, dusmánok, modzsahedek, stb. Ennek okai közismertek. Az országunkban uralkodó ideológia teljesen hibásan, és leginkább saját kárára, azt állította, hogy csak is a marxista színezetű nemzeti-felszabadítási mozgalomnak van joga arra, hogy azt partizánmozgalomnak nevezzük. Minden egyéb mozgalom – csak is banditizmus lehet. Ez a hozzáállás hatalmas kárt okozott és szült végeredményben, kicsinyítve a valódi ellenfél erejét és lehetőségeit. A probléma megoldásának kutatása hibás és kiapasztó úton haladt. A partizánküzdelem taktikájának egyes szakértői megértették a valóság eme drasztikus vulgarizációját. Lehetőségeikhez mérten megpróbálták befolyásolni a jellemzési meghatározások színezetét, viszont hatékonyan semmit sem lehetett megváltoztatni. Ellenben, hogyha Drobov munkájához fordulunk, világossá válik, hogy történelmi múltjukban a felkelési mozgalmak ,,színesek” voltak: rabszolgatartás-ellenesek, feudális-ellenesek, parasztiak, vörösek, fehérek, zöldek, stb. Az afganisztáni fegyveres küzdelem tragikus következményeit el lehetett volna kerülni, támaszkodva a történelmi példákra, még azután is, miután a szovjet vezetés elkövette az első hibákat. A rezsim megváltoztatása, az 1979-es csapatbevonásokkal, végre lett hajtva. Ezután a ,,korlátozott kontingens” létszámát nem növelni kellett volna, hanem a legrövidebb időn belül, lépcsőzetesen kivonni, hátrahagyva – ez is elképzelhető – két-három helyőrséget, amelyek megakadályozták volna a pakisztáni betörést. Az új rezsimnek, fokozatosan demokratizálódva, elsősorban az afgán nép akaratára és támogatására kellett volna támaszkodnia. Minden egyéb útnak egyszerűen nem volt létjogosultsága. Munkájában Drobov kimutatta, hogy Napóleon, meghódítva Spanyolországot, fényes katonai sikereket aratott. Viszont a tömegesen kibontakozó ,,guerrilla” mozgalom megapasztotta, demoralizálta Napóleon seregeit. Megalázva kotródott ki az országból. A jelenlegi események fejlődése Csecsenföldön még tragikusabb képet mutat, mint Afganisztán. Már csupán csak azért is, mert Afganisztán viszonylag messze van, miközben Csecsenföld – az országon belül található. A kis háborúk egész történelmi tapasztalata arra tanít minket, hogy ilyen katonapolitikai, földrajzi, nemzetiségi viszonyok között, mint amilyenek adottak Csecsenföldön, semmilyen körülmények között nem volt szabad a föderális erőknek fegyveres konfliktust kezdeni. Valóban, tételezzük fel csupán egy gondolat erejéig, hogy a föderális haderő sikert ért el Csecsenföldön. Mi jön ezután? A következmények még tragikusabbak lehettek volna, mint a napóleoni hadsereg sorsának alakulása Spanyolországban. Ez nyilvánvaló mindazok számára, akik ismerik a kis háborúk történelmét. A csecseneket minek nem nevezték: banditáknak, fundamentalistáknak, szakadároknak, stb. Mindezek a fogalmak nem rendelkeznek jogi viszonyítással. Ha követjük ugyan annak a Drobovnak a gondolatmenetét, akkor ők fegyveres szeparatista felkelők voltak. Ha az adott fogalomnak megfelelően ismerték volna el őket, a megfelelő módon támaszkodva a nemzetközi jogra, akkor nem csak a belső törvények alapján lehetett volna fellépni ellenük, hanem teljes mértékben magunk mögött tudva a nemzetközi jog védelmét. A szeparatizmust, ráadásul fegyverest, a nemzetközi közösség minden országa elítéli. Hiszen, mint az ismert, egyes országok hatalmas veszteségeket szenvednek el, saját, belső szélsőségeseik elleni harcukban. A politikai és gazdasági fellépés helyett, mely támaszkodik a törvényalkotásra, a föderális hatalom a leghibásabb utat választotta – a katonait, ezzel a legobjektívabb viszonyokat teremtve meg a csecsen fegyveres felkelés széleskörű kibontakozásához, tömegében feldühítve és maga ellen hangolva a bennszülött lakosságot. A föderális hatalom számára megtalálni a méltó kiutat a kialakult helyzetből – egy igen nehezen megoldható probléma. Ismert, hogy a partizán erők ellen többé-kevésbé sikeres küzdelemre csupán a különlegesen szervezett katonai alakulatok képesek, mint például a Jagd-kommande, Edelweis, Commandos, stb. A tevékenységük az ügynöki és felderítési adatokra támaszkodik. Az ilyen küzdelem mechanizmusai meglehetősen sikeresen és jól lettek kipróbálva országunk államvédelmi szervei által a háború után, a nyugat-ukrajnai, belorussziai és balti politikai banditizmussal szembeni harcban. Minden egyéb erő csupán meghatározott időre volt rendelkezésre bocsátva, kifejezetten általános vagy konkrét feladatok végrehajtásánál. Az átadás pillanatától kezdve senki (még az adott hivatal minisztere sem) adhatott ki utasítást a rendelkezésre bocsátott erőknek. Minden erők és eszközök egységes irányítása, egyetlen központból, feltétel nélküli végrehajtásra került. Ez a praxis a Politbjuro adott kérdésben hozott döntésére épült, kemény kontroll alatt annak megvalósítása közben. Az adott vezetési elv, kezdve az afganisztáni háborúval, már nem volt követve. Minden hivatali szovjet tanácsadó magát tartotta főnöknek a felmerülő kérdésekben. Ha a múltbéli tevékenység keserű leckéi nem válnak a tanulmányozás tárgyává, nem vonják le belőlük a gyakorlati következtetéseket, akkor – mint arról a történelem is tanúskodik, - az ugyan olyan, vagy hasonló helyzetekben a következmények még tragikusabbak lesznek, mint előzőleg. Vegyük példának okáért Bugyonovszkot. A csecsen gerillák elleni műveletek lefolyása és eredményei bemutatták az állami irányítás gépezetének magatehetetlenségét és szégyenét. Az esemény színhelyére kiérkeztek az úgynevezett erőszak-szervezetek miniszterei. A zavartság, túl-buzgalom, bizonytalanság, a döntéshozás egyedüli felelősének hiánya, a művelet lefolyása és vége. Végül a tömegtájékoztatási szervekkel fellépő ,,problémák”, melyek folyamatában döntötték el, ismeretlen okokból és célokból kifolyólag, a feszültség növelésének problémáját. Bugyonovszk, mint köztudott, nem volt az utolsó tragédia a csecsen kaland láncolatában. A fényes és elvetemült esemény, amit a fegyveres szeparatista felkelők hajtottak végre, kétségtelenül megtalálja majd helyét a történészek munkáinak, illetve egyéb források lapjain. De ez egy sötét lapja lesz a történelemnek. A monográfiában nem csekély helyet foglalnak a dezinformáció és propaganda eszközei, a kis háborúk módszertanában. Az Antant és Németország mellékelt tapasztalatainak összehasonlító elemzése szinte kizárólagosan tanulságos. A szerző megalapozottan összegzi, hogy ebben a kérdésben a németek kijátszották az ellenfeleiket, szinte minden egyes tevékenységi körben. Ha visszatérünk a ,,csecsenföldi háborúhoz”, akkor a felkelők, egy kopejkányit sem fektetve az ügybe, mindössze a tökéletességig elsajátítva az említett módszereket, napi rendszerességgel és alaposan teletömték a számukra megfelelő propaganda és megtévesztő anyagokkal a föderációs televíziót és rádiót, illetve a világ hírszolgáltató hálózatát. Az az információ, amit a föderális szolgálatok biztosítottak, színtelen volt, erőtlen, ellentmondásos, néha pedig egyenesen anekdotikus. Az újságírók többsége, hogy lehetőségük legyen újra és újra megjelenni a felkelők fegyveres csoportjainál, bázisain, minden mértéket áthágva dicsőítették a szeparatisták vezéreit, gyakran még az egyszerű népfelkelő szakaszvezetőket is ,,front-parancsnokoknak” vagy ,,haduraknak” nevezve. Egy kis idő után egyes újságírókat ki kellett vásárolni a fogságból, mivel túszokká váltak. De ez csak később jött el… Addig pedig, ideig-óráig, tevékenyen részt vettek a mítoszköltésben és azok terjesztésében. El kell ismerni, hogy a csecsen felkelő mozgalom egyes vezetői nem csak mint nem hétköznapi személyiségek tűntek ki, hanem mint tehetséggel megáldott partizán vezetők, a fogalom legpozitívabb értelmében. Szaktekintélyekké váltak. Ez a körülmény, mint ahogyan azt a ,,Kis háború” is kiemeli, túlságosan is nagy fontossággal bír, és mint olyat, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amennyiben gépiesen reájuk is kiterjesztjük a büntető törvénykönyv normáit, az csak nekünk árthat. Ismert, hogy Mahno-papa is nem egyszer egyik szélsőségből a másikba esett, gyakran szabaddá téve a frontot. De ettől még senkinek sem jutott eszébe, hogy köztörvényes bűncselekményért indítson ellene pert. Általánosan elfogadott elv, hogy a politikai kérdéseket politikai módszerekkel szokás megoldani. A csecsen kérdés a mai napig nem találta meg saját radikális megoldását. Ha egybevetjük ezt M.A.Drobov következtetéseivel, melyeket a hasonló helyzetekhez alkalmazott, akkor a fegyveres felkelő mozgalom 1997 óta egy olyan felgyorsult fázisban van, amikor is a partizánharctól kezd áttérni a partizánkodásba (banditizmus, rablás, túszejtés). Ez a partizánkodás, megváltoztatva formáját és módszereit, valószínűleg még sokáig feszültségben fog tartani mindannyiunkat, egyeseket pedig félelemben. A csecsen szeparatista felkelőmozgalom tegnapi vezetői, miután demokratikus úton kerültek az állami vezetés kormánykerekéhez, képtelenek gátat vetni a partizánkodásnak. Éppen a történelmi tapasztalatok tanúskodnak erről a legjobban. A monográfia szerzője jelentős időt szentelt az északír probléma analízisének. Mennyi idő is telt ennek megjelenése óta? Viszont ez alatt az idő alatt nem hogy megoldódott volna, hanem ellenkezőleg, időközönként a legkeményebb, legszélsőségesebb formákat ölti. Úgy tűnik, hogy a modernkori Tádzsikisztánnak, a külső és belső ellentétek sokaságával, minden esélye megvan arra, hogy az északír forgatókönyv szerint fejlődjön történelme. A helyzetet még az is tetézi, hogy a szomszédos Afganisztánban fel lett készítve, és sajnos a mi közreműködésünknek köszönhetően, jelentős mennyiségű partizánháború-szakértő. A totálisan megbénult gazdaság közepette a háború számukra az egyetlen forrás, amelynek köszönhetően anyagiakhoz juthatnak, melyekből garantálhatják családjaik, törzseik, nemzetségeik fizikai fennmaradását. A modern korban a ,,tűzfészkek” megjelenését szorgalmazó tendenciák, bármennyire is paradox módon is hangzik, csak nőttön-nőnek. Ennek több oka van. Viszont ezek között kettőt nevezhetünk elsődlegesnek, progresszionálónak. Az első – az egyre növekvő harc, különböző formákban, az energiahordozók és nyersanyagforrások birtoklásáért. A második, a nemzetiségi szélsőségesség, megspékelve területi, és egyéb követelésekkel. Az erőteljes Szovjetunió fennállásának idején ezen okok egyike sem tudott dinamikusan fejlődni a világban, sem széltében, sem mélységében. Ebben az értelemben ezért volt sokáig, történelmi értelemben, visszatartó, gátló tényező. Az összeomlása olyan jelenségekhez vezetett és vezet, amikor egyes államok kiszorítanak más országokat érdekszférájukból, a természeti forrásokat újraosztják, elbirtokolják, vagy kisajátítják, illetve ez a folyamat még az államok területeire is ki fog terjedni, előbb vagy utóbb. Ez pedig már önmagában is egy objektív oka bármely konfliktus megjelenésének és fejlődésének. Mindenki számára ismert, hogy a Perzsa-öbölben kirobbant háborút azért indították útjára, hogy biztosítani lehessen az onnan érkező olcsó olaj importját. Irak, mely kétségtelenül vétkes Kuvait megszállásában, felborította a korábban kialakult egyensúlyt. A fejlett ipari államokban az életszínvonal romlani kezdett, mivel hírtelen megdrágult az üzemanyag. A helyzet jellemzésének érdekében akkor kezdték el alkalmazni az ,,olaj-dollár” kifejezést. Éppen akkor látott napvilágot, mint egy sajátos álcázás, az ENSZ zászlaja alatt működő, és Kuvait felszabadítását szorgalmazó ,,békefenntartó misszió” (,,nemzetközi koalíció”). Nem kell azt gondolni, hogy az utóbbi idők kis háborúival szembeni történelmi alulműveltség csupán a mi országunkra, a mi állami vezetőinkre jellemző. Ez egyáltalán nem így van. Az amerikaiak (USA), mint ismeretes, kegyetlen leckét kaptak Vietnámban. Még egy kifejezés is megszületett – a ,,vietnámi szindróma”. De még 20 év sem telt el, amikor is pocsolyába ültek saját ,,békefenntartó missziójukkal”, Szomáliában. A rendőri funkciójuk dugába dőlt. Komoly erkölcsi és anyagi károkat szenvedve, egyre jobban és jobban eltávolodva a kezdetben kitűzött céloktól, szégyenszemre kénytelenek voltak elhagyni az országot. Ellenben a saját tapasztalataik talaján zajló ,,tanulás” igen csak hasznukra válik. Így, például, a Balkánon kialakult helyzet ,,békemissziós” megoldásáról szóló döntések már Oroszország bevonásával mentek végbe. Katonai szempontból az oroszok nélkül is bőven meglettek volna. De a NATO-parancsnokság jól számolt. Mert Oroszország be nem avatkozása - egy jel volt arra, hogy a szerbek még csak erkölcsi támogatást sem fognak kapni a pravoszláv testvértől. Ilyen viszonyok között ellenállni – értelmetlen, és egyszerűen önpusztító. Annyit tehettek csupán, hogy fejet hajtottak. Az 1997-ben Albániában kirobbant, már-már a polgárháború határait súroló események szintén rendkívül tanulságosak. Elsősorban ami a külső katonai beavatkozás elmaradását illeti. Ismert, hogy a nép nagyobb része, amely felháborodott az uralmon lévő rezsim hazugságain, fel volt fegyverkezve, és készen állt a felkelő küzdelemre. A zavargások és szabadrablás végigsöpört az országon. Az elemi indíttatásból kitört mozgalomnál nem csak a vezető személyiségek jelentek meg, hanem a militáns ,,vezérek” is. Viszont a tömegzavargások, mivel kívülről nem kaptak sem támogatást, sem elismerést, fokozatosan elcsendesedtek. A ,,Kis háborúban” a partizán-felkelő mozgalmak ,,erős” országok és szomszédok részéről nyújtott támogatásának különleges figyelmet szentelt a szerző. Ezzel hozza kapcsolatba a küzdelem egyre nagyobb kiterjedését, vagy ellobbanását. Befejezésképpen, szeretnénk feltenni egy kérdést, és részben azt meg is válaszolni: minek kell újra kiadni egy ilyen ,,ősrégi” munkát? Hiszen sok minden abból, ami megtörtént a múltban – radikálisan megváltozott. Végül pedig – nem igaz, hogy nincs egy másik, a munkának tartalmilag megfelelő modernebb kiadvány? Fentebb már kiemeltük, hogy a hazai, nyílt hozzáférésű irodalomban olyan szakmunka, mint amilyen a ,,Kis háború” – nincs. Elképzelhető, hogy jobb lenne megalkotni egy hasonló munkát, amelyben elemzés tárgyát képeznék a közelmúlt eseményei is; kétségtelen az is, hogy feltehetünk egy ilyen retorikus kérdést. A valóságban minden jóval bonyolultabb képet mutat. Ehhez legalább három fő követelmény szükséges: a megrendelő, a munkavégrehajtó, és egy igen komoly, archívum és irodalmi források gyűjteménye, kutatóbázisa. Nem merülve el a kommentárokban, elmondható, hogy mindhárom követelmény jelenleg még gyakorlatilag hiányzik. A külföldi irodalom sajátosságairól már ejtettünk pár szót. Ez, jelentős hányadában, igen alacsony minőségű, és ami a legfontosabb, nélkülözi a történelmiséget, ráadásul gyakorlatilag szélsőséges, tartalmát tekintve. Belőle gyakorlatilag semmi hasznosat nem lehet kihozni, már ami a Haza védelmét illeti. Kétségtelen, mint a korábbi korokban, fel lehet használni arra, hogy kidolgozásra kerüljenek az anti-terrorista harc és önvédelem formái és módszerei, elsősorban állami szinten. Jellemző, hogy a partizán-témakörben külföldön létezik egy igen specifikus, szűk szakterületekkel foglalkozó szakirodalom-réteg is. Például, Svájcban oktatókönyveket adnak ki a ,,Totális ellenállás” témakörében, arra az esetre, ha támadás érné az országot. Ezek a szakmunkák egyrészt nagyon érdekesek, másrészt még tanulságosak is. Minőségük – profi. Megkérdezhetnénk, minek egy ilyen, minden tekintetben szerencsésnek mondható országnak, mint amilyen Svájc, ilyen szakirodalom? Erre a legrövidebb válasz a következő: ha írnak róla, dolgoznak rajta, és a lakosságnak szüksége van rá, ráadásul népszerű – akkor nélkülözhetetlen. Az előszóban széles körben használtuk a ,,tűzfészkek” kifejezést. Ez nem egy szakkifejezés, hanem publicisztikai argó. Széles skála szerint alkalmazzák, hogy kritika alá lehessen helyezni a különböző, lokális jellegű krízishelyzeteket. Viszont ha ennek lokális mivoltát közvetlenül értelmezzük, akkor az ilyen értelmezés komoly veszélyeket rejt magában. A Balkánon, Irakban lezajlott események arról tanúskodnak, hogy a világ hatalmasságaiban egyre gyakrabban, sőt – egyre ösztönösebben megjelenik az a késztetés, hogy fegyveres úton nyomják el a ,,nem megfelelő” országokat és rezsimeket. Egyesek még annak is hangot adnak, hogy célszerű lenne a harcászati nukleáris fegyverek bevetése. Az előkészületek méretei gyakran a szándékok valódiságáról tanúskodnak. Viszont mindeközben nem szabadna elfelejteni egy örökérvényű igazságot, azt, hogy a civilizáció törékeny és sebezhető. A függetlenség és a megtorlás a sértettek részéről, a szélsőséges (diverzáns) módszerek alkalmazásával, olyan tragédiákat szülhetnek a közeljövőben, amilyenekről eddig még soha sem halottunk és ott, ahol azokra még csak nem is számítottunk. A bizonyítékokért nem is kell olyan messzire mennünk, elég, ha csak felidézzük a ,,Belfast-London” kapcsolatot, összefüggéseket. Oroszország, az elmúlt 15 évben, kilábalva a ,,tűzfészkek” általi súlyos próbatételekből, saját példáján elkezdte megérteni ezek romboló jellegét. Az 1997-1998-as években, nemzetközi szinten, tett egy sor gyakorlati lépést, melyek megakadályozzák a ,,tűzfészkek” eszkalációját. Oroszország potenciális lehetőségei az adott kérdésekben hatalmasak. Egyszóval, Drobov monográfiájának aktualitását, alkalmazva a modern korhoz, integrálhatjuk a partizán-felkelő háborúk elméletének és praxisának három problémakörével, mégpedig: 1. Mit nem szabad tennie egy államnak (államok szövetségének), hogy ne hozzon létre szubjektív okokat a ,,tűzfészkek” megjelenéséhez, mint saját területen, úgy más országok területén, melyek következményeképpen megjelenhetnek a partizán-felkelő mozgalmak. 2. Mit és hogyan kell tenni, ha kezdenek létrejönni, vagy már létrejöttek a szélsőséges jellegű felkelő mozgalmak tűzfészkei. Milyennek kell lennie ebben az esetben a politikának, gazdaságnak, katonai lépéseknek és aktív tevékenységnek. 3. Miért és hogyan kell felkészülni a Haza védelmére, a partizánháború formáinak és módszertanának alkalmazásával, mely része a néptömegek katonai alkotásának. Figyelembe véve az elmondottakat, csak reménykedünk, hogy M.A.Drobov monográfiája hasznos lesz mind a gyakorlati szakemberek, mind a kutatók számára – újabb több évtizedre, - mivel történelmi alapforrás a jelenleg is aktuális, felkelésharc területét, illetve annak evolúcióját érintő témában.
Sztarinov I.G. Professzor, nyugalmazott ezredes.
Nyiscsev P.I. Docens, a technikai tudományok szakkandidátusa, nyugalmazott ezredes.
Az olvasók figyelmébe ajánlott, Drobov M.A. tollából származó munka - ,,Kis háború (partizánharc és diverziók)”, az első kísérlet arra, hogy rendszerbe foglalva előadásra kerüljön ez a teljességében kutatásokon kívül eső problémakör. A szerző különböző forrásokból aprólékosan összeszedte a különálló tájékoztatásokat, orosz és idegen nyelvekből, mind irodalmi forrásokból, mind pedig archívumok adattáraiból. Összességében több, mint 370 szakmunka került feldolgozásra. Már csupán ennek a körülménynek köszönhetően a munkája hasznos mindazok számára, akik érdeklődnek a kis háború problémái iránt. Viszont a szerző nem korlátozza önmagát a tények egyszerű egybegyűjtésére. Kísérletet tesz arra, hogy rendszerbe foglalva tárgyalja ezeket, kielemzi ezeket, és megalkotja a kis háború elméletét. Nagy általánosságokban, az elmélete a következő alaptételeken alapul: 1. A kis háborúk nem csak háborúban zajlanak, hanem békeidőben is. 2. Alapformájuk a partizánharc és diverzió. 3. A fegyveres küzdelem általános rendszerében a kis háborúk kisegítő szereppel bírnak, de ez a szerepük, a modern kor viszonyai között, egyre jobban növekszik, elsősorban a társadalmi és osztályharc kiéleződésének hatására. 4. Az utóbbi tekintetében a kis háborúk alárendelt eszköznek minősülnek: a feladataikat, formáikat és módszereiket az osztályharc menete és viszonyai határozzák meg. 5. A kis háború tevékenysége, szervezés és irányítás szintjén, mint a hadseregek alapján, úgy a polgári hatóságok, illetve magának a lakosságnak és politikai pártok kezdeményezése alapján kerül megvalósításra. 6. A kis háború a küzdelem különböző eszközeivel operál: mint katonaiakkal, úgy ,,békésekkel”, társadalmi-kulturálisokkal is. 7. Az imperialisták SzSzKSz ellen vívott jövőbeni háborújában nagy szerepet fog játszani, mivel formáinak alkalmazása (főleg a diverzióké) az SzSzKSz ellenségei részéről már jelenleg is, a ,,lélegzetvétel” korszakában is, folyamatban van. 8. Ebből kifolyólag szükség van a támadás visszaverését szolgáló, időnek-előtti felkészülésre, melyet majd a kis háború módszereivel fogunk megvívni, illetve, ugyan úgy alkalmazásra kerülnek a kis háború formái, megfelelő viszonyok között, főleg amikor tömeges küzdelem bontakozik ki a támadó imperialistákkal szemben. A szerkesztőség az adott alapelveket lényegében helyesnek ítéli, de ezzel egy időben azt sem tagadja, hogy a mi tudományos-kutató gondolatunk fokozatos elmélyülésével, az adott problémakörben, a szerző egyes alaptételei és fogalmazásai a továbbiakban majd pontosításokat és nagyobb élt igényelnek.
Elkészül lassan a Gyenyisz Davidov katonai munkásságát összefoglaló kiskötet. Akik nem tudják: orosz huszártiszt és költő volt a napóleoni háborúk alatt, az oroszországi partizánháború megalkotója és beindítója; illetve később írt néhány alapműnek számító művet a partizánhadviselés terén. Érdekes, de Oroszországon kívül kizárólag a napóleoni háborúk szakértői ismerik Nyugaton, nem is nagyon fordították más nyelvekre (verseit inkább), pedig az általa megalkotott elmélet a mai napig megállja a helyét és fundamentálisnak számít. ........................
A füzet a következőkből fog állni.
Tartalomjegyzék:
Zicherman István D.V.Davidiv (1784-1839) huszár, költő és partizán élete.
1. Gy.V.Davidov. GYENYISZ VASZILJEVICS DAVIDOV ÉLETÉNEK EGYES JELLEMVONÁSAI (Önéletrajz az 1835-ös verses kötetének kiadásából). 2. Gy.V.Davidov. A PARTIZÁNHÁBORÚRÓL (Szakcikke). 3. Gy.V.Davidov. AZ 1812-ES ÉV PARTIZÁNNAPLÓJA (Hadinapló). 4. Gy.V.Davidov. A TÉL VÉGZETT-E A FRANCIA HADSEREGGEL 1812-BEN? (Tanulmány). 5. Gy.V.Davidov. HÁROM LEVÉL AZ 1812-ES HADIKAMPÁNYRÓL, MELYET EGY OROSZ TISZT ÍRT, AKI ÉLETÉT VESZTETTE 1814-BEN, A MONMARTRE MELLETTI CSATÁBAN. (Hadinapló és rajdolási tanulmány). 6. Gy.V.Davidov. A PARTIZÁNTEVÉKENYSÉG ELMÉLETÉNEK TAPASZTALATAI (Szakmai alapmű). 7. Gy.V.Davidov. A PARTIZÁN (vers).
Mint mindig - egy kis előzetes, lábjegyzetek és kommentárok nélkül: ..........................................
GYENYISZ VASZILJEVICS DAVIDOV ÉLETÉNEK EGYES JELLEMVONÁSAI
Gyenyisz Vasziljevics Davidov Moszkvában született, az 1784-ik esztendő júliusának 16-ik napján, Denis Diderot halálának évében. Eme körülmény azáltal érdekes, hogy mindkét említett Denis, Isten tudja milyen, szóbeliség mezején produkált szolgálataikkal hívták magukra honfitársaik figyelmét! Davidov, mint minden gyermek, csecsemő korától szenvedélyt mutatott masírozásra, puskatornára, meg hasonló egyebekre. Eme szenvedély legfelsőbb irányultságot nyert 1793-ban, gróf Alekszandr Vasziljevics Szuvorov véletlen figyelme által, aki a Poltavszki könnyűlovas ezrednél tartott szemléje során, mely akkoriban Davidov szülőatyja parancsnoksága alatt állott, észrevéve a virgonc gyermeket, és megáldva amazt, a következőket mondotta: Három ütközetet fogsz megnyerni! A kicsiny csibész erre sutba vágta az imakönyvét, elkezdett hadonászni kardjával, majd’ kiszúrta a nevelő szemét, kilyukasztotta a dadus szoknyáját, és lecsapta egy agár farkát, ezáltal kívánva megvalósítani a nagy ember jövendölését. A vessző térítette békességre és a tanulás irányába. No de hogyan tanítottak akkoriban! A kölyköket külső csillogásra fényesítették, élvezetekre készítve fel őket, és nem pedig a társadalom hasznára: tanították franciául gagyogni, táncolni, rajzolni, meg zenére; ugyan ezt tanulta Davidov is, tizenhárom éves koráig. Ekkor jött el az ideje annak, hogy gondoljon a jövőre is: lóra szállt, majd csattogtatva a nyeregpokrócot, egy falkányi hajtókutyával, nekivágott a moháknak és mocsaraknak – és ezáltal zárta le önnön nevelését. A porhó és cseppfelhők között, Moszkvában élve – mindenfajta elfoglaltság nélkül, - megismerkedett bizonyos fiatalemberekkel, akik akkoriban az Egyetemi panzióban nevelkedtek. Ők találtak néki alkalmat arra, hogy elolvashassa az ,,Aonidéket”, egy félig-meddig időszakos versgyűjteményt, amit akkoriban N.M.Karamzin szerkesztett és adott ki. Egyes ismerőseinek nevei, melyek ott voltak kinyomtatva bizonyos rímek és dalocskák alatt, és amelyek helyet kaptak az ,,Aonidékben”, lángra lobbantották önérzetét: ő is elkezdett írni; a gondolatai tolongtak, de mint ahogyan az álomban átélt kalandok, ezek is nélkülöztek bárminemű kapcsolatot egymással. Türelmetlenségének rohama közepette úgy gondolta, hogy az akadályokat csökönyösséggel fogja leküzdeni: tépte a papírt és rágta a tollakat, no de ettől még nem jutott előbbre! Ekkor a fordítások irányába fordult, és íme a versfaragás első tapasztalata: Líza, kicsiny pásztorlány Tegnap elhagyta a barit, Visszhangnak súgta szomorúan Bánatát, melyet amaz megismételt: ,,Ó, te kedves báránykám! Mikor azt hittem, hogy te engem Mindörökre el fogsz felejteni szeretni, Sajnos, saját szívemből ítélve, Nem gondoltam, hogy meg lehet csalni egy barátot!” Az 1801-es esztendő elején befogatoltak a szán elé, adtak Davidovnak kezeibe négyszáz rubelt bankjegyekben, és elküldték Pétervárra, szolgálni. Kicsiny termete nem tette lehetővé, hogy akadálymentesen belépjen a Kavalergardi testőrezredbe. Végül, süldőnket odakötözték egy hatalmas palloshoz, beleengedték a mély combcsizmákba, majd költői géniuszának szentélyét lefedték sok-sok rizsporral, meg egy háromszög-alakú kalappal. Ilyen szörnyetegként sietett el unokatestvéréhez, A.M.Kahovszkijhoz, hogy megossza véle saját örömét; de, sajna, micsoda fogadtatásban részesült! A gratulációk, a vele kölcsönösen elhangzó lelkesedés helyet, ez a nagyszerű ember oly éles gúnyolódásokkal és dorgálásokkal halmozta el őt, éspedig elsősorban azért, mert műveletlenül lépett szolgálatba. ,,Milyen katona az, Gyenyisz testvérem, - zárta döbbenetes monológját, - milyen katona az, aki nem reméli, hogy egyszer majd táborszernagy is válhat belőle! Te meg hogyan tudnád majd elviselni ezt a rangot, mikor is semmit sem tudsz abból, amit tudnia kell egy vezérkari tisztnek?” Davidov önérzete gyászos pofont kapott, és attól a pillanattól kezdve, Kahovszkij szavai által hajtva, mint egy rettegett lidérc-szellem, nem csak odafordult a katonai szakkönyvek irányába, hanem oly szenvedélyesen függővé vált tőlük, hogy immáron nem volt többé szüksége mumusokra ahhoz, hogy olvasson. Mindeközben a múzsákkal folytatott társalgást sem hagyta abba: szolgálatai alatt a kaszárnyába invitálta őket, a kórházba, sőt, még a lovasszázad istállójába is. A katonai fekhelyen, a betegasztalánál, vagy egy üres etetőkabin padlóján, ahol éppen megválasztotta rejtekhelyét, szatírákat és epigrammákat írdogált, melyekkel elkezdte önnön korlátolt rímfaragó küzdelmét. Az 1804-es esztendőben a sors, mely az embereket vezérli, vagy az emberek, melyek irányítják csapásait, kierőszakolták csibészünkből, hogy menjen át a Belorusszki huszárezredbe, mely akkoriban a Kijevi megyében állomásozott, Zvenyigorodka környékén. Az ifjú huszár zászlós bepödörte bajszát, a fülére billentette a csákót, szívott egy mélyet, megfeszítette magát, és elkezdett mazurkát táncolni, borulásig. Az adott veszett időszakban hősünk verseket írt szépséges barátnőjének, aki ezeket nem értette, mivel lengyel volt, illetve akkor költötte a közismert puncs-meghívót, Burcevnak … aki azt nem tudta elolvasni, de csupán azért, mert önmaga is papírra próbálta vetni akkoriban saját gondolatait. Az 1806-ik esztendőben, midőn hadnagyként átvezényelték a Huszár Testőrezredbe, Davidov megjelent Pétervárott. Hamarosan kitört a franciák elleni háború, és a híres Bagration herceg őt választotta maga mellé szárnysegédnek. Davidov elporoszkált a hadseregbe, elkopogott az elővédig, menetből belevetette magát a csatába, majdnem fogságba esett, de végül a kozákok megmentették. A békekötést követően Davidov visszatért Oroszországba, és megírta a ,,Szerződéseket”, ,,Bölcsességet”, és néhány egyéb versét. Az 1808-as esztendő telén háborús állapot lett meghirdetve Svédországgal szemben, Davidov ismét megjelent a hadseregnél, várja Sveaborg beígért ostromát, de, miután megtudta, hogy tárgyalások kezdődtek az adott vár feladásáról, elsietett északra, Kulnyevhez; őt követve egészen Uleaborg környékéig, egy csoportnyi kozákkal elfoglalta Carloe szigetét, majd visszatérve az előhadhoz, visszavonult a Botnia-öböl jegén, egészen Pigai-Okov településig, majd onnan Hamle-Karlebi-ig. Himnago településnél, az ellenséges előretolt járőrök szeme láttára, lefordította Gyelilevnek a ,,La Rose et l’Etourneau” tanmesét. Az adott hadikampány során Davidov elmaradhatatlanul ott tartózkodott Kulnyev előőrseiben, Finnország északi részén; hozzájárulva néki az Aland-szigetek meghódításához, vele együtt állított ki őrszemeket, megfigyelte az ellenséget, megosztotta véle zord étkét, és az ég fedele alatt aludt a szalmán. Az 1809-es esztendő nyarának folyamán Bagration herceg elfoglalja a Dunántúli-hadsereg főparancsnoki helyét; Davidov eme tündöklő hadvezér mellett tartózkodik, az említett esztendő összes csatájában. Az 1810-es esztendő körülményei elszakították Bagration herceget a hadseregtől; Kamenszkij gróf lépett a helyébe, és Davidovot ismét Kulnyev előhadához rendelik. Az említett éber és vitéz harcos igen tanulságos iskolájába fejezi be hősünk az előhadakozás kurzusát, amit még Finnországban kezdett, illetve megtanulja értékelni a spártai életvitel valódi erényét, mely mindenki számára kötelező, aki szolgálni kíván, és nem pedig megjátszani a szolgálattevést. Visszatérve tábornokához a ruscsuki ostrom után, aki akkoriban kapta meg a 2. nyugati hadsereg feletti vezetést, Davidov mellette tartózkodik Zsitomirban és Luckban, teljes semmittevésben, ha csak nem zárjuk ki a futárküldetéseket, illetve a beszélgetéseket a vele egyazon nevet viselő indiai hódítóval (Bakhusszal, avagy Vakhhal, más néven Dionüsziusszal). Kezdetét veszi a Honvédő háború. Davidov belép az Ahtirszki huszárezredbe, alezredesként, és az adott ezred 1. zászlóaljának parancsnokol, egészen Borogyinóig ; elsőként adva meg a partizántevékenység hasznosságának gondolatát, egy huszár és kozák pártiával (130 lovas) elindul az ellen hátországába, a szállítóútvonalai, csoportjai, és tartalékai közepébe; tíz napon át tevékenykedik ellenük, majd megerősödve újabb hatszáz kozák által, vív néhány ütközetet Vjazma környékén, és annak falai alatt. Osztozik a dicsőségen Orlov-Gyenyiszov gróffal, Fignerrel és Szeszlavinnal Ljahov alatt, szétverve egy háromezres lovassági depót Kopisz alatt, szétkergeti az ellenséget Belinicsinél, majd folytatja vidám és pofátlan kutatásait a Niemen partjáig. Grodno alatt megtámadja Frölich négyezer fős csoportját, mely magyarokból áll: Davidov – lélekben huszár és a természet-adta italuk nagy kedvelője; a szablyák csengése után kopogtak a kupák – és a város a miénk volt!!! Ekkor a szerencse segget fordított neki. Davidov Winsengerode tábornok orcája elé kerül, és annak főnöksége alatt folytatja a szolgálatot. Vele együtt nyal az udvarnak, egész Lengyelországon, Szilézián át, majd bevonul Szászországba. Itt elfogyott a türelme! Davidov előretört, és elfoglalta Drezda városának felét, amit éppen Davue marsall hadteste védett. Ezért a pofátlanságért hősünket megfosztották parancsnoki beosztásától és száműzték a nagyvezérkarba. Az őt patronáló cár igazságossága valódi pajzs volt a védtelen számára. Davidov ismét visszatér a tőle ellopott tevékenységi területre, melyen folytatja harcát a Rajna partjáig. Franciaországban Blücher hadseregében ő vezeti az Ahtirszki huszárezredet. A Craone-i csata után, melyben a 2. huszárhadosztály (mely ma a 3.-ik) minden tábornoka vagy halott volt, vagy sebesült, két napig vezeti az egész hadosztályt, majd egy dandárt, amit szintén huszárezredekből állítottak össze – a már említett Ahtirszki és Belorusszki ezredekből, majd ezek élén bevonul Párizsba. A Brian (Larosiére) alatti csatában kitünteti magát, így előléptetik tábornokká. Az 1814-es esztendőben Davidov Párizsból visszatér Moszkvába, ahol kizárólag a költészetnek szenteli magát, és ír néhány elégiát. Békeidőben gyalogsági hadtestek vezérkari főnöke: előbb a 7. hadtesté, majd utána a 3. hadtesté. 1819-ben házasságot köt, majd 1821-ben kiselejtezi magát a lovassághoz beosztott frontharcos tábornokok névsorából. Viszont az egyetlen testedzést - begombolni reggelente, és lefekvés előtt kihámozni önmagát a torkától köldökéig borító gombok és horgok sokaságából, - annyira megunja, hogy rászánja magát a laza viseletekre és életvitelre, így 1823 elején leszerel, és nyugállományba vonul. Miklós császár trónra-lépését követően Davidov ismét magára ölti a katonai szolgálat külsőségeit, és magára tekeri szablyáját. A perzsák betörnek Grúziába. Őfelsége, a császár, méltóztatik neki szánni a főszerepet, majd elküldi Oroszország olyan határmezsgyéjére, mely még nem dalolt Davidov lovának patái alatt. Végre kitör a számára oly kedves család szorító öleléséből, és elsiet Moszkvából Grúziába: alig tíz nap alatt Davidov már a Kaukázus mögött van. Újabb néhány nap – és ő már csapatával Bezobdalt is elhagyta, üldözve az ellent, mely tőle igyekszik elvonulni nagy sietséggel a Bambakh-völgyben. Végül még egy nap – és ő már ott van a fellegek feletti Alagözben, ahol megveri a közismert Hasszán-kán négyezres csapatát, ezzel rábírva amazt, hogy fusson az eriváni erőd irányába, mely felé maga az eriváni szardár is siet, seregei élén, a Gohcsi-tó irányából. Ekkor Davidov szemei elé tárul az Ararát, teljes tündöklésében, hó-ruháival borítva, saját türkiz egével, és minden emlékezetével, ami az emberiség bölcsőjét illeti. Az adott expedíció után Davidov a Dzselal-Oglu erőd építésével foglalkozik, amit nagyjából december hónapban be is fejez. Télen, a semmittevés közepette, Jermolov tábornoktól szabadságot kap, Moszkvába, hat hétre, de éppen hogy átöleli családját, és a szolgálati kötelesség ismét a Kaukázuson-túlra vonzza. Ellenben ez az utazás nem hozza meg az egy évvel korábbi sikert: ez alkalommal a klímaváltozás nem kedvez Davidovnak, így a rosszullét kikényszeríti belőle a kaukázusi termálvizek irányába tett utazást, ahol hasztalan várva önmaga számára a jobbulást, kénytelen végleg visszasomfordálni Oroszországba. Egészen 1831-ig felcseréli a számára oly megszokott harci tornát gazdasági elfoglaltságokkal, éldegél a Volga-menti falujában, távol mindkét főváros zajától, és kihasználja a békés, magányos családi élet minden gyönyöreit. Ott költi a ,,Borogyinói mezőt”, ,,Lelkecskémet”, ,,Levél Zajcevszkijnek”-et, és egyebeket. Az Oroszország számára súlyos 1831-es esztendő, 1812 közeli rokona, ismét a csatamezőre hívja Davidovot. Volt-e olyan, a világpolgárság fertőzésétől idegen orosz szív, mely nem dobbant erőteljesebben, amikor megérkeztek az első hírek a lengyelországi felkelésről? A hajlított-derekú, ostoba szlachta, melyet ősidők óta a gondolatait és ügyeit uraló asszonyok lázítanak és vezetnek, meg merte elbitorolni Oroszországtól azt, amit maga Napóleon, Európa seregeinek élén állva is szégyellt nyíltan követelni, bár megpróbálta – de még neki sem ment! Davidov Lengyelországba vágtat, március 12-én már a hadsereg főhadiszállásán van, Schenice helységben, 22-én pedig már Krasnostaw-ban, ahol éppen nomádkodik a reája bízott portyázó különítmény, mely a következő ezredekből állt: három kozákból, és a Finnlandi dragonyosból. Április hatodikán rohammal veszi be Volinyi-Vlagyimir városát, és ott fegyverétől megfosztja a Volinyi megye egyik legfontosabb lázadó népfelkelő seregét. Április huszonkilencedikén, Tolsztoj gróf tábornokkal együtt, Chrzanowski hadtestét bekergeti Zamostje várának ágyúi elé. Június hetedikén, Rüdiger tábornok hadtestének elővédjét vezetve a Lisobjaki alatti ütközetben, Davidov pajzsával fogja fel az ellenség főerőinek minden csapását, és egy lépésnyit sem enged. A harc több, mint három órán át tart. Rüdiger tábornok, kihasználva Davidov gyalogságának kitartását, megkerüli a harcolókat, lecsap az ellen hátában, és ezzel a művészi, bátor csapatmozgással meginvitálja magához a Győzelmet. Ezért a csatáért Davidovot ismét előrébb tolják a tábornoki ranglétrán. Augusztus folyamán Davidov, hol folytatva a különböző portyázó csoportok élén betöltött parancsnokságát, hol pedig Rüdiger hadtestének egész lovasságát vezetve, a Visztulán túl tevékenykedik, Varsó és Krakkó között. Végül, a Visztulánál lévő hídfő-erődben parancsnokolva, Kazimierz község közelében, visszaveri a Różycki egész hadteste által ellene elkövetett támadást, mely augusztus 28-án zajlik le, és a lázadás teljes megfékezését követően visszatér szülőföldjére, Moszkvába, kedves családjához. Davidov nem sokat írt, még kevesebb jutott el a nyomtatásig; a sors úgy adta, hogy ő azon poéták közé tartozik, akik beérik kézírásos vagy zsebben hordható hírnévvel. A zsebben hordható hírnév olyan, mint a zsebóra, bármikor kézről kézre járhat, elkerülve a hivatali cenzorok szigorúságát. A tiltott árú – mint a tiltott gyümölcs: értéke a tiltással csak nőttön-nő. Mennyi szalon-óra nyög a vámhivatalnokok ólma alatt a raktáron; ha meg megkérdezzük tőlük: sokáig fognak-e még ott állni? – ezt válaszolják: az örökkévalóságig! Az orosz szóbeliség kedvelőinek Társasága, mely felállításra került a Moszkvai egyetem patronálásával, megtisztelte Davidovot azzal, hogy megválasztotta rendes tagjai közé, így ő csatlakozott benne a keveset tevők tömegéhez. Viszont a ,,Partizántevékenység elméletének tapasztalatai” írása, és a jelenleg megjelenő ,,Versek” kötet jogot biztosítanak számára Glazunov címkalendáriumára, és egy sarkot a Nyilvános könyvtárban, ebben az Isten által kedvelt, és furcsa örökletességektől szenvedő intézményben, ahová özönlenek a Parnasszus céda kisasszonyainak szeretői. Mindeközben Davidov nem kereste a szerzői címet, és ez hogyan került birtokába – önmaga sem tudja. Verseinek többsége, ugyanis, bivak-szagú. A pihenőkön, nappali megállóknál íródtak, két szolgálatvezénylés közt, két csata közti szünetben, két háborút elválasztó időközben; ezek mindössze a toll próbastrigulái, amiket éppen a főnökségnek címzett raportokhoz, beosztottaknak küldött parancsokhoz hegyezett. Az adott verseket egyes moszkvai nyomdák ugyan olyan módszerrel verbuválták, mint hajdanán toborozták a különféle csavargókat a huszárezredekbe: zajos asztaltartásokkal, vidám tivornyákkal, duhaj kesergések közepette. A versek, mint maga Davidov is az összes elmúlt háborúban, több újságban is megjelentek, lóháton, egyenként, rajtaütve, csínyként; egy napjuk – mint másnak egy évszázad. A köztük meglévő hasonlóság még tovább megy: minden háborúban általános helyeslésnek, általános dicséretnek örvendett; békeidőben pedig a háborúval együtt őt is igyekezték elfeledni. Ugyan ez történt a verseit fogva-tartó lapokkal, és magukkal a versekkel is. Ki emlékszik már a háborús szolgálataira Poroszországban, Finnországban, Törökországban, Oroszországban, Németföldön, Franciahonban, Grúziában, vagy Polóniában? Ki sejti manapság holmi ,,Mnemozina” létezését, vagy tud ,,A felvilágosítás vetélkedőiről”, ,,Amphiónáról”, és más lapokról, melyeket megemésztett az örökkévalóság, Davidov verseivel együtt? Soha sem vette volna rá a lélek, hogy egybegyűjtse saját rímberakott szabadcsapatait, hogy ezután elkerülhetetlen helyőrségi létre kárhoztassa őket egy könyvkereskedő polcán, csakhogy egyes jóemberek bebizonyították neki, hogy teljesen mindegy – egyben porosodnak-e ezek, vagy külön-külön. Ez a gyűjtés nem kis munkájába került. Egyes versek ki lettek bányászva általa a már por által ellepett, vagy szétszakadt lapokból, mások, az átíróknál járva kézről kézre, kik között akadtak írástudók is, meg kevésbé azok, annyira megváltoztak, hogy maga a szerző is alig ismert rájuk. Már nem is említünk szót azokról, amelyek dicsőítve a vagány életet, sem akkor, sem most nem kerülhetnek a cenzúra-bizottság inspektori szemléje elé, de akadnak olyanok is, amelyek ki lettek zárva, mert a rímeket a cselekményhez igazította, hiszen ahogyan ő azt mondani szokta – a túlcselekményben nem adatik meg a feloldozás. Bárhogy is légyen, összelovasszázadozott mindent, amit csak tudott saját csürhéjéből, és eme csapatát az olvasó ítéletére bízza, minden furcsa léptetéseivel (allure), elaggott gesztusaival, régi-vágású mundérjában, mint a kaguli, ocsakovi hadirokkant hősöket szokás bemutatni a balkánon-túli és varsói piperkőc hősök új nemzedékének ! Támadások érik majd – ez önmagától érthető. Had lazítsa meg ehhez az övét eme nagy hőstett előtt a szentpétervári és moszkvai kritikusok milíciája! Kényes ifjúságának éveiben Davidovnál a csizmáinak csillogását, bajusza pödrődésének, lova tartásának legkisebb kritikája kezét a pisztolyaira, vagy a cserkesz saskája markolatára lendítette. Messze már ez az idő! Most már biztosíthatunk mindenkit, hogy ő már sok minden iránt közömbös, legfőképp verseivel szemben érez így, melyekkel szembeni közömbössége, már ami szépségüket vagy hiányosságaikat illeti, nem változott, és nem is fog megváltozni. Hogyan is lehetne ez másként? Soha egyik irodalmi céhhez sem tartozott. Bár igaz, hogy költő volt, de nem a rímek és strófák költője, hanem érzésben; egyesek véleménye szerint – képzelőerőben, elbeszéléseivel és társalgásával; ismét mások szerint – a katonai csínyeinek bátorságában és huszárvágásaiban. Ami a rímfaragással eltöltött gyakorlatozásait illeti, ő maga is gyakran szokta volt mondogatni, hogy ezek a tornák, vagy ha pontosabbak akarunk lenni, ennek rohamai békét hoztak neki, mint egy üveg pezsgő, mint az élvezet, melyek nélkül nem tudott meglenni, de ha ezekbe már belekortyolt, akkor már az egoizmus teljes érzésével részegre is itta magát, és a legkisebb cseppjében sem kívánt senkivel sem osztozni ebben. Zárjuk rövidre: Davidov nem szagol nagy méltósággal tubákot, nem vonja össze szemöldökeit mélyen elmélkedve, nem csücsül a sarokban hangtalanul. A hangja éles, beszéde élénk és perzselő. Úgy tűnik, olyan ellentéteket sikerült neki kibékítenie magában, amik egyébként kibékíthetetlenek. Bár már az öregedő korosztályhoz tartozik, mind éveiben, mind megtett szolgálataival, érzései üdeségével, vidám természetével, testi fürgeségével, és az utóbbi háborúkban tanúsított virtussal testvéri jobbot nyújt, mintha egykorúak lennének, az ifjú nemzedéknek. Őt a nagy Szuvorov áldotta meg; ez az áldás teljes harminc évre belevetette a háborús véletlenekbe; viszont, harminc éven át vándorolva és harcolva az emberekkel, akik kizárólag a katonai szakmának szentelték magukat, nem éppen utolsó helyet foglal el azon emberek között, akik kizárólag a nyelvészetnek éltek. Napóleon kora által elragadva, mely ontotta magából a mindent elsodró eseményeket, mint a Vezúv a lávát, ő dalolt a lángok között, mint a templomos Molié dalolt a máglyán. Béke és nyugalom – és Davidovról nem hallani, mintha nincs is e-világban; de amint megjelenik a háború füstje – és ő máris itt van, ott cövekel a csata közepette, mint egy kozák pika. Ismét eljön a béke – és Davidov ismét a sztyeppéin tanyázik, polgár, családfő, földműves, vadász, versfaragó, a szépség nagy hódolója, annak minden ágazatában – legyen az ifjú hölgy, képzőművészeti alkotás, harci vagy honpolgári hőstett, irodalom; mindig ennek szolgája, ennek rabja, és ennek poétája. Na, ez Davidov!
/Talán még a szótárat beteszem:) Ami érdekes, fponetikusan vannak megadva a német kifejezések:) /
OROSZ - NÉMET TÁRSALKODÓ SZÓTÁR
Foglyot vagy ,,nyelvet” ejtve, információt kaphatsz tőle az ellenségről. Ezek az adatok segítenek a csoportodnak abban, hogy vereséget mérjetek az ellenségre. De hogyan lehet kihallgatni a foglyot német nyelvtudás nélkül? Ezért adjuk meg a rövid orosz-német társalkodó szótárat. Benne megtalálod a fontosabb, kihallgatáshoz szükséges mondatokat. A fogoly válaszai legyenek a legegyszerűbbek. Válaszoljon a kérdésedre fejbólintással, mondjon ,,igent” vagy ,,nemet”, kézzel mutassa meg az irányt, a számokat mutassa meg az ujjain vagy írja le egy papírlapra. Ebben a társalkodóban a német szavakat orosz betűkkel írtuk le. Hangosan olvasd fel ezeket, elválasztva egymástól a szavakat és pontosan ejtve ki a hangokat. A németnek meg kell téged értenie. Vedd rá a foglyot, hogy többször ismételje meg a választ, míg meg nem győződsz arról, hogy érthető számodra. Tartsd meg a helyes hanglejtést. Ezt a szavakban vastagabban szedett betűvel jelöltük. Hogy jobban megtanulhasd a társalkodót, a következőket jegyezd meg: 1. Minél gyakrabban olvasd fel hangosan és ismételgesd a mondatokat, hogy legyen időd megszokni a helyes kiejtést. 2. A legegyszerűbb szavakat és kifejezéseket tanuld meg fejből. 3. Ha van olyan bajtársad, aki tud németül, kérd meg, hogy ellenőrizzen le téged.
Fogolyszerzésnél
Állj! Hált! Dobd el a fegyvert! Váfn hinlegn! Kezeket fel! Hende hoh! Add meg magad! Ergip dih! Lemászni! Ábgezeszn! Kocsiból ki! Rausz áusz dem vágn! Jöjjön ide! Heer komn! Menjen arrébb! Tretn zi cur zájte! Álljon nyugodtan! Steen zi ruih! Bekötöm a szemét. Ih ferbinde inen di áugi. Menjen előre! Geen zi for! Menjen gyorsabban (lassabban)! Ráser (lánkzámer) gejen! Szökési kísérletnél lőni fogok. Báj fluhtferzug virt gesoszn. Csend! Stil! Feküdj! Hinlegn! Hátra arc! Kert! Jobbra! Rehtsz-um! Balra! Linksz-um! Egyenesen! Gráde-áusz!
A fogoly személyének megállapításánál
Amikor megpróbáljuk megállapítani a fogoly személyazonosságát, elsősorban meg kell tudnunk a nevét, vezetéknevét, rangját, fegyvernemi hovatartozását, az alakulata számát. Hasonlítsd össze a vallomásait a más foglyok által mondottakkal, akiket külön-külön kell kihallgatni. Ellenőrizd a rangját az egyenruhán szereplő jelzések alapján (lásd ,,A német hadsereg rangjelzései” részt).
Ért-e ön oroszul? Fersteen zi ruszis? Beszél ön oroszul? Sprehn zi ruszis? Csak is az igazat mondja! Zágn zi nur di várhájt! Beszéljen lassabban! Sprehn zi lángzám! Maga hazudik! Zi lügn! Magának ezt tudnia kell! Zi müszn esz viszn! Nem értem magát. Ih ferstee zi niht. Ismételje meg! Víderholn zi! Ismételje meg még egyszer! Víderholn zi noh ájn mál! Írja le a számot! Srájbn zi di cál! Mutassa a számot az ujjain! Celn zi án den fingern áp! Válaszoljon: igen vagy nem? Ántvorten zi: já oder nájn? Mi a maga család és keresztneve? Ir náme und fornáme? Kicsoda maga? Ver zint zi? Újonc vagyok. Ih bin rekrut. Katona vagyok. Ih bin zoldát. Lövész vagyok (vezető lövész). Ih bin sütce (obersütce). Őrvezető vagyok (altiszt, tiszt). Ih bin gefráitr (unteroficír, oficír). Átálló vagyok. Ih bin überlojfer. Hadnagy vagyok (főhadnagy, százados). Ih bin lojtnánt (oberlojtnánt, háuptmán). Őrnagy vagyok (alezredes, ezredes, tábornok) Ih bin májor (obersztlojtnánt, oberszt, generál).
A fegyvernem és alakulat megállapításánál
Milyen fegyvernemhez tartozik? Fon velher váfn gátung? Gyalogság. Infántern. Lovasság. Rájter. Tüzérség. Artilrn. Légierő. Flíger. Harckocsizó. Páncertrupn. Gépesített (motorizált) alakulatok. Mehánizírte (motorizírte) trupn (sneltrupn). Vegyi csapatok. Nebltrupen. Műszaki csapatok. Pioníre. Híradó csapatok. Nahrihtntrupn. Gépkocsizó csapatok. Kraftfarkolonen. Tábori csendőrség. Zsendármrí. Rohamosztagosok (SA). Sturmábtájlungen (esz-á). Rendőrség. Policáj. Testőrcsapatok (SS). Sutszstáfeln (esz-esz). Ejtőernyős csapatok. Fálsirmtrupn. Melyik hadosztály? Fon velher divizion? Melyik alakulat? Fon velher trupntájl? Nevezze meg a számát! Zágn zi di numer! Melyik ezred (üteg, lovasszázad, század)? Fon velher regiments (báteri, svádron, kompáni)? Raj. Grupe. Szakasz. Cuk.
A német alakulat tartózkodási helye
Hol? Vo? Hol helyezkednek el a német alakulatok? Vo befindn zih dojcse trupn? Mutassa meg! Cájgn zi! Mutassa meg az irányt! Cájgn zi di rihtung! Mutassa meg kézzel! Cájgn zi mit der hánt! Nevezze meg a falut (várost)! Nenen zi dász dorf (di stát)! Hol még? Vo noh? Melyik körzetben? In velhem becirk? Kísérjen oda! Fürn zi mih dort! Nem ismerem az oda vezető utat. Ih kene niht den veg dorthin. Rejtve vezessen oda! Fürn zi unáuf-felih! Merre tovább? Vohin vájtr? Messze van innen? Vájt fon hír? Hány lépés (méter, kilométer)? Vifil srit (máter, kilometer)? 1 ájn 15 fünfcen 2 cváj 16 zehszcen 3 dráj 17 zibszcen 4 fir 18 áhtcen 5 fünf 19 nojncen 6 zeksz 20 cváncih 7 zibn 21 ájnuncváncih 8 áht 22 cvájuncváncih, és stb. 9 nojn 30 drájcih 10 cein 40 fircih, és stb. 11 elf 100 hundert 12 cvölf 1000 táuzent Megjegyzés. Vedd rá a foglyot, hogy a számokat, mennyiséget, sorszámot mutassa meg az ujjain, vagy írja le.
A német alakulat elhelyezkedése
Mutassa meg, hol? Cájgn zi vo? Hol van a harcbiztosító osztag? Vo iszt der gefehtszforposztn? Hol van a védelmi vonal külső széle? Vo iszt di háuptkámpflínien? Vannak a közelben erődítések? Gibt esz in der nee befesztigungen? Hol vannak az átjárók az aknamezőn? Vo zind gászn im minen ferlekt? Hol vannak elhelyezve az aknák? Vo zint minen ferlekt? Hol vannak az átjárók a drótakadályok közt? Vo zind gászn in den dráthinderniszn? Hány sor drótakadály? Vifil pfájlrájen? Hol az átjáró a fertőzött területen? Vo zind gászn durh di gelendefergiftung? Hol vannak a bunkerek? Vo zint bunker? Hol van az árok? Vo iszt der grábn? Hol vannak a lövészárkok? Vo zint sützngrábn? Hol vannak a megfigyelők? Vo steen beobahter? Hol vannak a mesterlövészek? Vo zint di sárfsütcn? Mutassa meg pontosan. Gebn zi genáu án. Vannak-e géppuskák (ágyúk)? Gibt esz áuh másiningevere (gesütce)? Hol vannak a kaszárnyák (raktárak)? Vo zint di kaszernen (lágerstelc)? Hol van a repülőtér? Vo iszt der flukplátc? Hol szállnak le a repülőgépek? Vo lándn hir di flugcojge? Hol van a benzin (garázs)? Vo iszt brenstof (autosupn)? Hol van a telefon (rádióadó, posta)? Vo iszt der fernsprehr (di funkstelle, di poszt)? Hol van a parancsnokság? Vo iszt der stáb? Mutassa meg a térképen! Cájgn zi áuf der kárte! Dél Züd Észak Nort Kelet Oszt Nyugat Veszt Délkelet Züd – oszt Délnyugat Züd – veszt Északkelet Nort – oszt Északnyugat Nort – veszt Fent Obn Lent Unten Rajzolja le! Cájhnen zi áuf! Megjegyzés. A legjobb, ha a fogoly megmutatja a térképen vagy lerajzolja az ellenség harcállásainak vázlatát. A fogolytól kapott adatokat hasonlítsd össze a saját, alapos felderítésed adataival.
A német alakulat fegyverzete
Csak a számot írja le! Srájbn zi nur di cál! Mennyi puska? Vifil gevere? Mennyi páncéltörőpuska? Vifil páncerbükszn? Mennyi géppuska? Vifil em-ge (másiningevere)? Mennyi aknavető? Vifil minenverfer? Mennyi a könnyű (nehéz) tarack? Vifil lájhte (svere) háubicn? Mennyi a légvédelmi löveg? Vifil fláksz (fligerábverkánone)? Mennyi harckocsi? Vifil páncer (páncervágn)? Mennyi teher- (személy-) gépkocsi? Vifil lásztvágn (perzonenkráftvágn)? Mennyi motorbicikli? Vifil krátc (kráftreder)? Mennyi bicikli? Vifil fárreder? Vannak-e repülőgépek? Gibt esz flukcojge? Mennyi? Vifil? Vannak-e lángszórók? Gibt esz flámenverfer? Vannak-e fényszórók? Gibt esz sájnverfer? Vannak-e vegyi lövedékek? Gibt esz gászgesosze?
Település elfoglalásánál
Vannak-e a közelben katonák (rendőrök)? Zint in der nee zoldátn (policisztn)? Sokan vannak? Zint zi file? Vezessen engem a faluba! Fürn zi mih insz dorf! Rejtve vezessen! Fürn zi unáuf-felih! Hol vannak a fegyverek? Vo zind di váfn? Hol vannak az elrejtőzött német katonák? Vo háltn zih dojcse zoldátn ferstekt? Hová mentek? Vohin begábn zi zih?
Ejtőernyősök foglyul-ejtésénél
Állj! Hált! Dobd el a fegyvert! Váfn hinlegn! Beszél oroszul? Sprehn zi ruszis? Hányan ugrottak? Vifil zint ángesprungn? Vannak-e géppuskák (ágyúk)? Gipt esz áuh másiningevere (gesütce)? Hol találjuk a többieket? Vo zint di ándern cu findn?
Adatok gépkocsioszlopról és vasútállomásról
Honnan indult a gépkocsioszlop? Voher kám di kráftvágnkolone? Merre ment tovább az oszlop? Vohin rükte di kolone vájtr? Nevezze meg a rendeltetési helyet! Nenen zi den ort! Mikor ment el az oszlop? Ván ferlisz di kolone den ort? Mutassa meg az óráján! Cájgn zi án der úr! Mikor? Ván? A nap (éjszaka) mely szakában? Cu velher tágszcájt (náhtcájt)? Tegnap. Gesztern. Ma. Hojte. Holnap. Morgen. Holnapután. Übermorgen. Tegnapelőtt. Forgesztern. Hajnalban. Báj tákszánbruh. Reggel. Frü morgensz. Nappal. Náhmitágsz. Este. Ábentsz. Éjszaka. Náhtsz. Hány órakor? Um vifil úr? Hány órával ezelőtt? For vifil stundn? Hány gépkocsi volt? Vifil vágn várn esz? Hány harckocsi volt? Vifil páncervágn? Milyenek voltak? Velhe? Nehéz típusúak? Svere? Könnyű típusúak? Lojhte? Mennyi páncélkocsi volt? Vifil páncersnevágn? Mennyi motorbiciklis? Vifil krátfárer? Mi a neve ennek az állomásnak? Vi hájszt díze stácion? Hová vezet a pálya? Vohin fürt der sinenvek? Jobbra (balra)? Náh rehtsz (náh linksz)? Hol van a legközelebbi híd? Vo iszt di nehszte brüke? Mennyi katonai szerelvény haladt át? Vifil trupntránszporte kámn hir durh? Melyik irányba mentek? Vohin furn zi? Itt nem rakodtak ki? Vurde hir áuszteládn? Merre haladtak? Vohir begábn zi zih? Csapatok száma? Áncál der trupn? Megjegyzés. Tudj meg mindent a rakományok jellegéről és mennyiségéről (üzemanyag, különböző fegyvertípusok, stb.), olyan kifejezéseket alkalmazva, amik a társalkodó előző fejezeteiben szerepelnek.
III. HOGYAN PRÓBÁLNAK A FASISZTÁK KÜZDENI A PARTIZÁNOK ELLEN
A partizánok a német megszállókat állandó éberségre késztetik. Nem hagyják nyugton a hitlerista senkiháziakat sem nappal, sem éjszaka, elviselhetetlen körülményeket teremtenek számukra. A partizánok váratlan támadásától való örökös félelem üldözi a németeket az összes, ideiglenesen birtokba vett területen. A német parancsnokság kénytelen őrséget állítani és megtorló módszereket dolgoz ki a partizánok ellen. Neked tudnod kell, hogy hogyan próbálnak küzdeni a fasiszták a partizáncsoportok ellen. Ez segít neked elkerülni a veszélyt, illetve jobb becsapni az ellenséget és megsemmisíteni.
* * *
Az elfoglalt területet a németek önálló körzetekre osztják, melyeket a hadosztályoknak rendelik alá. A hadosztályok külön felállított tartalékokkal rendelkeznek, amiket azonnal bevethetnek a partizánok ellen. A partizánoknak tudniuk kell a hadosztályok felelőségi területeinek határait, és, ezenkívül, minden egyes hadosztály partizánok ellen alkalmazott módszereit. Ismerni kell a különleges tartalékok elhelyezési körzeteit és létszámát, és ezt mindig figyelembe kell venniük saját tevékenységük végrehajtása közben.
* * *
A német megszállók elsősorban saját kommunikációs útvonalaik biztosítására szentelik a legnagyobb figyelmet – a közúti és vasútvonalak védelmére. A front-közeli területeken ez az őrség különösen erős: az út minden 100 km őrzésére egy zászlóaljat szánnak. Természetesen, az út mentén található mesterséges létesítmények mennyiségétől és jelentőségétől függően, illetve a terep adottságai miatt, az őrség mennyisége és minősége változhat. A zászlóalj létszámából, az állandó őrszolgálat ellátására, két-két katonát rendelnek az út minden kilométerére. A létszám többi része járőrözést hajt végre, és operatív tartalékot képez. Az önálló századok külön őrzési sávokat kapnak. Itt a századok tábori őrsöket alkotnak, 10-12 emberrel mindegyikben. A zászlóaljak és századok parancsnokai általában a tartalékot képző egységeknél tartózkodnak, felelősségi körzetük középső részén. A tábori őrsök és a tartalékegységek védett, erődített pontokat építenek ki, amiket szögesdrót vesz körül, és jól belőhető terepen helyezkednek el. A tartalékok mozgatására gépkocsik szolgálnak, különböző vasúti kisszerelvények, vonatok, tüzelésre alkalmas, átépített vagonokkal. Egyes objektumokat posztok őriznek. A poszt létszáma az objektum nagyságától és jelentőségétől függ. Éjszaka a posztok létszáma, általában, megkétszereződik, és az őröket nem csak a hidak alatt helyezik el, de a hídtartó bakokon is. A rosszul belőhető terepszakaszokon szintén megkétszerezik a posztok létszámát. Az utak mentén német járőrök mozognak, gyakran motorbicikliken. Napközben igen széles sávot érintenek, több kilométerre az út mindkét oldala mentén. Ha elegendő, komoly erőkkel rendelkeznek, ez a sáv elérheti szélességében a 20 kilométert; eközben a németek ellenőrzik az útjukba eső településeket is. Éjszaka a járőrözést csak az út mentén folytatják. Hogy sokkalta jobban belőhető, kényelmes legye a biztonsági zóna, és hogy a partizánoknak ne legyen fedezékük, a németek gyakran felégetik a tanyákat, amelyek közvetlenül a vasútvonalak mellett találhatóak. A partizánoknak tudniuk kell az utakat őrző német csapatok elhelyezési körzeteit és létszámát, illetve, hogy rendelkeznek-e szállító járművekkel. Előkészítve egy hadműveletet, feltétlenül számításba kell venni, hogy milyen gyorsan tud beérkezni az egyik, vagy másik helyszínre az ellenség tartalékban lévő osztaga. Ugyancsak feltétlenül tudni kell, hol lehet, a tervbe vett hadművelet várható környékén, a legkönnyebben megszakítani a híradó vezetékeket, amik összekötik a német alakulatokat, kikémlelni a járőröket és őröket, hogy csapdát lehessen állítani nekik, és csendben leszedni.
* * *
A partizánok elleni harc során a németek különböző körzetekbe különleges csapatokat küldenek. Az adott körzet településeinek többségében helyőrségeket állítanak fel, melyek létszáma akár egy századnyi, vagy ennél nagyobb egység is lehet. A partizáncsapat elhelyezési körletéről a németek igyekeznek mindent megtudni, saját titkos kémeik útján. Néha ezek civil ruhába öltöztetett katonák. Ezután a németek kiválasszák a helyet, ahol csapdát állíthatnak. Ezeket a lesállásokat a csapataik előőrsei, általában, még éjszaka elfoglalják. Napközben pedig a megtorló egységek többi része is megérkezik a lesállások vonalához. Útközben a németek átvizsgálják a településeket, az önálló épületeket, gazdasági udvarokat. A körzet csapatok általi nagymértékű zsúfoltsága a partizánok számára első jele annak, hogy ellenük épp egy hadművelet előkészületei zajlanak. Ráadásul addig, míg az ellenség csapatai tanulmányozzák a környéket és a lakosságot, a partizánok lehetőségük van arra, hogy egy időre elhagyják az adott körzetet. Ha a körülmények és az erőviszonyok lehetővé teszik a harc felvételét, akkor már előre ki kell építeni a védelmi állásokat, amelyekben rövid ideig ellenállhatnak az ellenség csapatainak ahhoz, hogy utána maguk is átmehessenek támadásba, és megsemmisíthessék a fasisztákat. Ezalatt a partizánok lesállásokat létesítenek a felvonuló ellenség útvonalának mindkét oldalán, hogy oldalról tűz alá tudják venni oszlopait. Minden esetben előre meg kell beszélni a visszavonulást jelentő jelzéseket, a visszavonulási útvonalakat és a partizánok gyülekezési helyeit. Amikor megtorló expedíciókat hajtanak végre, a németek általában nem alkalmazzák a harcászati felderítést. A harcfelderítés is idegen számukra, mivel ez, véleményük szerint, figyelmezteti a partizánokat a készülő hadműveletre. Ilyen esetekben a német csapatok, menet végrehajtása közben, csak felderítő előőrsökkel rendelkeznek. Hogy elkerülhető legyen az ellenség főbb erőivel történő közvetlen összeütközés, a partizáncsapatnak be kell tartania a szükséges elővigyázatosság diktálta követelményeket: minél nagyobb távolságokra kell kiküldeni a partizán felderítőket, és növelni szükséges a közvetlen őrséget, illetve az oszlopok élén haladó felderítő előőrsök létszámát. A polgári ruhába öltözött német kémek és katonák kiszűrésének érdekében, a partizánoknak ki kell kérdezniük minden útjukba eső személyt.
* * *
A németek taktikája általában a következőkből áll. Igyekeznek bekeríteni a partizáncsapatot és általában az éjszaka utolsó óráiban hajtják végre a támadást, vagy napkeltekor. Ha a csoport valamilyen oknál fogva településen tartózkodik, akkor a németek hirtelen tüzet nyitnak gyújtólövedékekkel és jelzőpatronokkal a szalmatetőkre, igyekezve tűzvészt okozni. Ezután, általában, aknavető tűz következik. Majd csak ezt követően kezdődik minden oldalról a német rohamcsapatok támadása. Közben a németek mindig gondoskodnak a tartalékról és a körkörös őrségről. Az önálló német csapatok egymás között a kapcsolatot jelzőrakétákkal és telefon segítségével tartják fenn. A telefonkábelt az előrenyomulással egyidejűleg fektetik le. A település elleni támadást a németek néha váratlanul hajtják végre, gépesített és lovas csapatok segítségével. Eközben a gépesített egységek keresztülvágnak a településen, egészen a másik végéig, a lovasság, viszont, körbeveszi az adott lakott területet. Az egész lakosság átvizsgálását általában a lovasok végzik. Mindezt a partizánok kötelesek figyelembe venni, amikor lakott területen ütik fel szálláshelyeiket. Különösen a felderítést és az őrséget kell ilyenkor megerősíteni, és nem szabad más településre engedni a helyi lakosokat, - feljelentők is lehetnek közöttük. A település felé vezető utak mentén csapdát kell állítani, ha pedig van rá lehetőség, el kell aknásítani a fontosabb útvonalakat. Előre meg kell állapítani a visszavonulás várható útvonalait, egy ellenséges támadás esetén, és a fő gyülekezési pontot. Ezeket a csapatban minden partizánnak tudnia kell.
* * *
A fasiszták leggyakrabban partizánokkal harcot kezdeményező harci alegységei, - a század és szakasz. Fegyverzetükben megtalálhatók a nehézgéppuskák és a gránátvetők. A leggyakrabban bicikliken, motorbicikliken vagy gépkocsikon közlekednek. Amikor a partizánok a mocsarak szigetein helyezkednek el, ami a németek számára kényelmetlen megközelítési szempontból, a hitleristák széles körben alkalmazzák a gránátvetőket. A fasiszták kisebb csoportjai keresőkutyákat visznek magukkal. Mindezt figyelembe véve, a partizánoknak, saját elhelyezési körletükben, fel kell építeniük földből, de ha lehet – fából és földből készült óvóhelyeket, hogy ezekben elrejtőzhessenek az ellenséges gránátok elől. Ezenkívül, saját nyomaikat is el kell tüntetniük egy különleges keverék segítségével, hogy ezzel is megnehezítsék a kutatókutyák munkáját. Erdei területen, a földön elhelyezkedő figyelőkön kívül, a partizánoknak gondoskodniuk kell fákra telepített megfigyelő őrszemekről is.
* * *
A partizánok elleni hadműveletekben a németek csak egy harcformát ismernek – a támadást. A védelemre történő áttérést kifejezetten károsnak tartják. Ha a támadás sikertelen volt, befejezik a harcot és visszavonulnak. Ezért a partizánoknak mindig aktívan rá kell erőltetniük az ellenfélre saját kezdeményezésüket. De ha a rövid ideig tartó támadás nem hozta meg a kívánt eredményt, a partizánoknak azonnal el kell szakadniuk az ellenféltől, és, amennyiben ez lehetséges, számára ismeretlen területre kell távozni. Miután kitérnek a harcból, a partizánoknak rendbe kell hozniuk magukat, és egy időre más körzetbe kell vonulniuk. Ehhez különböző helyeken élelmiszer vésztartalékokat kell tartaniuk, amik legalább egy másik területre történő átvonulás idejéig kitartanak. Minden egyes partizáncsapatnak, ezenkívül, állandó kapcsolatban kell lennie a szomszédos partizáncsapatokkal, hogy segítséget és élelmet kapjanak addig, míg kénytelenek elhagyni saját működési területüket.
* * *
A németek, ezenkívül, nagyszabású expedíciókat is végrehajtanak ahhoz, hogy bizonyos körzeteket megtisztítsanak a partizánoktól. Ilyen esetben egy zászlóaljnál nem kisebb egységeket vonultatnak fel. A zászlóaljra általában egy 20 kilométeres sávot bíznak, az út mindkét oldalán. A napi előrenyomulásuk körülbelül 15 kilométernek felel meg. Felderítést ugyancsak nem hajtanak végre, hogy ne figyelmeztessék ezzel a partizánokat, de az előretolt előőrsökről mindig gondoskodnak. Útközben átvizsgálják a településeket és a különálló épületeket. Ha elegendő idővel rendelkeznek, akkor a fasiszták 2-3 napra megszállnak a nagyobb falvakban, hogy ,,a lakosság körében megfelelő munkát végezzenek”. Különböző kegyetlen módszerekkel, a békés lakosság megfélemlítésével, és néha nyílt megvesztegetéssel, a fasiszták megpróbálnak bármit is megtudni a partizánokról. Miközben a németek főbb erői megállnak vagy letáboroznak, a mozgékony alakulataik visszatérnek a már végigjárt településekre, hogy megtudják, hogyan reagálnak a partizánok és a helyi lakosság a fasiszták által végrehajtott feladatokra. Még ha egész zászlóaljakat is küldenek megtorló expedíciókba, a németek lehetetlennek tartják a nagy kiterjedésű erdőségek átfésülését, mivel ez nagyon komoly mennyiségű embert igényel, és nagy veszélyekkel jár együtt. A fasiszták félnek a nagy erdőktől. Ha állandó, aprólékos felderítést végeznek, a partizánok könnyen felfedezhetik az ilyen jellegű hadműveleteket, és elég idővel rendelkeznek ahhoz, hogy előkészítsék válaszlépéseiket. Ha a partizánoknak elég erejük van, akkor támadásokat intéznek a különálló német egységek ellen, és azokat megsemmisítik. Ilyen esetekben előre kell gondoskodni a lesállásokról és csapdákról, vagy döntést kell hozni a körzet ideiglenes elhagyásáról.
* * *
A partizáncsapatok felderítésére a németek a légierőt is felhasználják. A repülőgépeik lassan és alacsonyan szállnak a terep felett, alaposan átnézik, megfigyelik az utakon zajló mozgást, a tábortüzeket, füstöket, stb. A partizánoknak alaposan álcázniuk kell mozgásukat, kihasználva a terep domborzatát, növényzetet és a sötét éjszakákat; nem engedhetik meg a nyílt tűzrakást, és a tűzhelyeket földbe kell ejteniük; nem engedhetik meg a nagy kiterjedésű füstöt, és a németek megtévesztésére tüzeket kell gyújtaniuk, nyíltan, minél távolabb főbb táborhelyeiktől. Minden partizánnak be kell tartania a légi felderítéssel szembeni álcázás szabályait (lásd az ,,Álcázás” részt), és tudniuk kell, hogyan küzdjenek a fasiszta repülőgépek ellen puskáikkal és géppuskáikkal (lásd a ,,Hogyan harcoljunk a légi ellenség ellen” részt).
* * *
Mi itt csak egyes, általános szabályokat adtunk meg, amiket a fasiszták a partizáncsapatok elleni harcukban követnek. Viszont egyes német hadosztályoknál saját, őrszolgálat ellátását szolgáló, különleges megoldásokat és rendszereket alkalmazhatnak. A partizánoknak figyelmesen tanulmányozniuk kell mindezeket, és időben megfejteni az ellenség taktikáját, hogy biztosan lecsapjanak és megsemmisítsék a hitlerista rohadékokat.
Az ellenség hátországába történő, fronton át végrehajtott átszivárgás megköveteli az alapos felkészülést. A Vörös Hadsereg parancsnokságaival fenntartott hírkapcsolat – az egyik alapvető követelmény az ilyen átszivárgások sikeres végrehajtásához. Lankadatlanul figyelni kell az ellenséget, rendszeres felderítést kell végrehajtani ellene. Gyűjts adatokat az ellenségről, ereje eloszlásáról, hol vannak az egységei csatlakozási pontjai, milyen a tűzvezetési rendszere, a műszaki zárak, stb. Ezenkívül, tanulmányozd azt a területet, amelyen majd a csoportodnak tevékenykednie kell. A térkép tanulmányozása és az adott terület helyi lakosainak kikérdezése lehetőséget ad arra, hogy még a teljesen ismeretlen terepen is jól tájékozódj. Figyelj arra, hogy hol vannak az erdőövek, nyílt és erősen szabdalt terep, települések, árkok, folyók, hidak. Jól válaszd meg a megbízható kalauzokat (vezetőket), akik jól ismerik ezt a terepet és kapcsolatokkal rendelkeznek a helyi lakosok körében. Mindez lehetőséget ad arra, hogy kiválaszd az átszivárgásra legalkalmasabb frontszakaszt. Az átszivárgást és vonulást az ellenség számára észrevétlenül kell végrehajtani. Az indulás előtt ellenőrizd le a fegyverzeted és felszerelésed épségét, működőképességét. Úgy állítsd be az egészet, hogy szilárdan feküdjön rajtad, megbízhatóan össze legyen csomagolva, hogy semmi sem lötyögjön, ne zajongjon, ne csörömpöljön, és ne villogjon. A hadititok megóvása érdekében ne vidd magaddal az irataidat, a személyes levelezésedet, fényképeket. A fronton át történő átszivárgás számára a legkedvezőbb időjárás – a köd, eső, erős szél a mi irányunkba, hóesés, hóvihar. A sötét éjszaka – a legjobb időpont. A fronton át történő átszivárgás közben a partizánoknak el kell kerülniük az ellenséges katonai alakulatokkal történő összeütközéseket. Ne állj meg, ha csak valami rendkívüli eset azt meg nem kívánja, az egész front harcászati mélységét egy iramban küzd le. Igyekezz minél hamarabb egyesülni a többiekkel a kijelölt tevékenységi területen, hogy váratlan partizánharcot kezdhess az ellenség hátországában. Ha vannak szakaszok, amiket az ellenség nem foglalt el és nem tart az ellenőrzése alatt, a partizánok csoportja viszonylag könnyen eljut az ellenség hátországába, a sötétség leple alatt menetelve, felderítést és biztosítást alkalmazva. Viszont gyakran a körülmények jóval nehezebbek. Ilyenkor a partizánok csoportja az egyik fedezéktől a másikig, kúszva szivárog át. Ezzel egy időben a szárnyakra ki kell küldeni egy-egy harcost, akiknek el kell vonniuk az ellenség figyelmét az egész csoport valódi haladási irányától. Ha a frontszakasz rendkívül telítve van ellenséges csapatokkal, akkor a partizáncsoport kis-létszámú egységekben, vagy akár egyenként szivárog át. Ilyen esetekben fontos kijelölni a frontvonal mögött a gyülekezési pontot. A frontvonalon át történő átszivárgás közben a partizánok beleütközhetnek az ellenség védelmének mélységében lévő tűzvezetési pontokba, az ellenség tartalékcsapataiba, járőrökbe, őralegységekbe. Előzetesen készítsd fel magad az ilyen találkozásokra, légy mindig éber és harckész. A felderítés és a biztosítóosztagok megóvnak téged a váratlan helyzetektől. Tartsd be a rejtőzködés minden elővigyázatossági szabályát: ne köhögj, ne beszélgess a bajtársaiddal, ne dohányozz. Könnyedén és óvatosan lépkedj. Kerüld el az utakon való haladást. Ezeket az ellenség használja, ezeken közlekednek a járőrei és felderítői. Az ellenség elaknásítja az utakat és ösvényeket, lesállásokat telepít melléjük. Azimut-mozgást vagy kalauzokat alkalmazva, ne felejts el éjszakai időszakban hallás után is tájékozódni. A sötétség leple alatt igyekezz áthaladni azokon a szakaszokon, amelyek telítve vannak ellenséges csapatokkal, napkeltekor pedig rejtőzz el valami rejtett és biztonságos helyen. Az erdőben óvakodj kilépni a tisztásokra, utakra és erdei irtásokra. Figyelj a különálló épületekre, ezeket kell felderíteni elsősorban. Amint megbizonyosodtál afelől, hogy nincs ott ellenség, gyorsan állj tovább. Vedd tudomásul, hogy váratlanul belerohanhatsz a fasiszta géppisztolyosok lesállásába. Ők általában a terepgyűrődésekben rejtőznek, bombatölcsérekben és a házakban, az erdők fáin. A géppisztolyosok átengedhetik maguk mellett a partizánok csoportját, majd hátulról intenzív tüzet nyithatnak, igyekezve pánikot kelteni. Emlékezz: a fasiszta géppisztolyosok tüze az erdőben inkább morális hatással bír, sem mint gyakorlati eredménnyel. A tőlük elszenvedett vesztességek a csoportoknál jelentéktelenek. Egy lesállással történő váratlan összeütközésnél a partizánoknak azonnal a földre kell vetniük magukat és elrejtőzni. Az előre kijelölt megsemmisítők – a fasiszta géppisztolyosok vadászai – likvidálják őket. Amikor a fasiszta géppisztolyos lő, a megsemmisítők azonosítják a tűzvezetés irányát, majd villámgyorsan, határozottan megközelítik az ellenséget, fokozatosan bekerítve azt. Ha a fasiszta géppisztolyos tüze abbamaradt, ez azt jelenti, hogy célpont után kutat. Ilyenkor le kell feküdni, és álcázni kell magadat. Amikor pedig ismét tüzet nyit, folytasd a megközelítését. Minden egyes esetben, amikor váratlan összetűzésbe kerülsz az ellenséggel, igyekezz megállapítani erejét. Ezután vagy vállald a harcot, hogy megsemmisíthesd az ellenséget, vagy gyorsan vonulj vissza, és változtasd meg a haladási menetirányodat. Csak azután, hogy sikerült az ellenségtől elszakadnod, térj vissza a korábbi, cél irányába megválasztott útvonalra. Az ellenség hátországa felé vezető úton, ha találkoztál valakivel a helyi lakosok közül, gondoskodj a biztonsági szabályok betartásáról, légy elővigyázatos. Ha egy ilyen emberrel a partizánok felderítő előőrse találkozott, és annak még nem volt lehetősége észrevenni a csoport zömét, azonnal félre kell vezetni, hogy ne tudja szemügyre venni az összes partizánt, ne tudja megállapítani létszámukat és haladási irányukat. Kivárva, míg a partizánok zöme észrevétlenül tovahalad, az előőrs, kikérdezés után, elengedi a feltartóztatott személyt. Ha a szembejövő közvetlenül a partizáncsoport zömét vette észre, fel kell őt tartóztatni. A feltartóztatottat motozásnak és kihallgatásnak vetik alá: nem-e tartozik a fasiszta rendőrséghez vagy helyi adminisztrációhoz, amiket a hitleristák honosítanak meg a megszállt körzetekben. Ugyancsak tőle kell igyekezni híreket szerezni az ellenségről. A csapat, hogy elrejtse a valódi haladási irányát, kitér oldalra. A feltartóztatott személy is néhány kilométeren át a csoporttal együtt folytatja az utat. Ezután a feltartóztatott legalább két partizán őrzése alatt marad, egy helyben, amíg a csoport el nem tűnik szem elől, és el nem megy megfelelően nagy távolságra. Ezután a feltartóztatott személyt el lehet engedni. Közben a csoport, ismét megváltoztatva a haladási irányt, tovább folytatja az utat a számára kijelölt hely irányába. Az ellenség hátországából a Vörös Hadsereg állomáshelyeire történő visszatérés és frontátlépés alatt ugyan ezeket a szabályokat kell betartani. Ne feledkezz meg az alapos felderítésről. Jól tanulmányozd át az átszivárgás útvonalát és sávját. A várható átszivárgásról adj hírt a Vörös Hadsereg ott lévő alakulatának. Előbb jobb összegyűlni egy megbízható helyen, 10-12 kilométerre a frontvonaltól, azaz az ellenséges csapatok elhelyezési körletein kívül. Itt a partizánoknak ki kell pihenniük magukat, és fel kell készülniük az átszivárgásra, majd ezután innen hajtják végre az utolsó dobást a mieink irányába. Átszivárogva a frontvonalon, az ellenség hátországából, ne feledkezz meg a felderítésről, amit a Vörös Hadsereg érdekében végezhetsz. Emlékezz: te hozod el a legfrissebb híreket az ellenségről.
FELDERÍTÉS
Minden partizán, az ellenség hátországában tevékenykedve, mindig és mindenhol felderítést végez. A partizán minden harctevékenységének sikere elsősorban a szakadatlan és alapos felderítéstől függ. A felderítést rejtve végezd, alaposan álcázva magad, hogy fel ne fedd csoportod létszámát és elhelyezkedését. Emlékezz: a partizán nem csak saját csoportja érdekében végez felderítést, hanem a Vörös Hadsereg egységei számára is. Segíts a Vörös Hadseregnek tanulmányozni az ellenséget, felfedni erőit, elhelyezkedésüket, aknásítási területeket, a tűzcsapás eszközeit, hátországi bázisait, stb. Ezenkívül jelentsd az ellenség szándékait, a műveletekre történő felkészülését, a csapatok átcsoportosítását. Mindig igyekezz a legpontosabb és konkrét híreket szerezni. A partizánok nem korlátozódhatnak kizárólag a harcászati felderítés elvégzésére – megfigyelés és harc által. Erre a célra széles körben alkalmazni kell a megbízható bajtársakat, a szovjet hazafiakat a helyi lakosság köréből. Az se állítson meg, ha saját magadnak kell bejutni az ellenség által elfoglalt településekre. Ebből a célból öltözz át a helyi lakosok viseletébe, és vedd magadra külső megjelenésüket. Hasznos foglyot szerezni - ,,nyelvet”. Tőle megszerezheted a szükséges adatokat. A foglyot igyekezz átadni a katonai parancsnokságnak. Minden egyes felderítőnek el kell sajátítania a szükséges ismereteket a térképolvasásban, azimut-mozgásban, ismernie kell az álcázás szabályait és jól kell tájékozódnia ismeretlen terepen. Fejleszd magadban a megfigyelőkészséget, hogy semmilyen részlet se csússzon ki a figyelmes tekinteted látóteréből. A felderítőnek gyakran kell majd fára mászni, átkelnie folyókon és mocsarakon, hosszú időt tölteni a sárban, eső alatt, és más nehéz viszonyok között. Edzed a szervezetedet és neveld magadban a felderítők mindenkori jellemvonásait – az önfegyelmet és kitartást. A felderítőnek, lehetőség szerint, el kell kerülnie a megszerzett adatok bárminemű írásos feljegyzését. Fejleszd az emlékezőtehetségedet. Mindent, ami érdekel téged, igyekezd részleteiben emlékezetedbe vésni. A különböző objektumok felderítésének szabályairól lásd a ,,Felderítés” részt.
ELHELYEZKEDÉS A TEREPEN
A partizánok abból a célból vernek tábort a terepen, hogy pótolják erejüket a nehéz menetelések és harci bevetések után, hogy megadják a szükséges segítséget sebesült és beteg társaiknak. Az év bármely szakában a legjobb és legmegbízhatóbb rejtekhely – a nagy erdő. Itt lehet a legkényelmesebben felépíteni és álcázni a földkunyhókat és lombsátrakat (hogy miképpen lehet ezeket felhúzni, lásd a ,,Menetelés és bivak” részben). A fasiszták elkerülik az erdőket. Saját bázisukat a partizánoknak alaposan álcázniuk kell. Nem csak az elhelyezési körletet kell álcázni, hanem a nyomokat is, amelyek (főleg télen) elárulhatják a csoport helyét. Alkalmazd a nyomok álcázásának főbb módszereit: 1) az erdőből ki-, és az erdőbe belépést igyekezd esőben (hóesésben) végrehajtani, amikor is a nyom el lesz mosva (el lesz fedve); 2) kemény és köves talajon igyekezz járni, amelyen szinte nem maradnak meg a nyomok; 3) szigorúan a bajtársad nyomvonalában lépkedj. Az étel elkészítéséhez és a ruházat, lábbeli megszárításához tábortüzekre lesz szükség. Azt, hogyan kell tüzet rakni és azt álcázni, lásd a ,Menetelés és bivak” részben. Különösen megbízhatóan kell megszervezni a pihenő csoport őrzését, biztosítását. A partizánok kiküldött figyelő járőrei olyan távolságra távoznak, hogy megóvják a fő erőket egy esetleges váratlan támadástól. Itt minden a terepviszonyoktól és más sajátosságoktól függ. Sablon-viselkedést ilyen dolgokban nem szabad elkövetni. Egy erősen szabdalt terepen, sűrű aljnövényzettel, lehet, hogy nem is egy, hanem két, vagy annál több figyelőjárőrre lesz szükség. Az erdőben végrehajtott táborverésnél, a közvetlen biztosításon kívül, ki kell küldeni önálló figyelőket az erdőszélekre és minden olyan irányba, ahonnan a legvalószínűbb az ellenség megjelenése. Nappal az ilyen figyelők a jó kilátást biztosító fákra másznak fel. Feltétlenül fontos kidolgozni a jelzések rendszerét, amelyek útján figyelmeztetni lehet a csoportot az ellenség megjelenéséről, létszámáról és a mozgásának irányáról. A jelzések továbbításának megbízhatónak és gyorsnak kell lennie. Elhelyezkedve a földkunyhókban, minimum két kijáratot kell kiképezni bennük, amelyek más-más irányba vezetnek. Ha az idő engedi, a földkunyhókat egymás közt össze kell kötni földalatti járattal. A földkunyhók közelében fedett árkokat kell ásni, a táborhoz vezető útvonalakra pedig az ellenséges gyalogság és harckocsik elleni legegyszerűbb műszaki zárakat. A fő felvezetési útvonalakat, ezenkívül, el kell aknásítani. A fasiszták nem csak felrobbannak az aknákon, maga a robbanás is jelzésértékű lesz a partizánok számára. Általában a partizánnak el kell kerülnie a településeken történő elszállásolást. Helységekben csak azokon a területeken lehet táborozni, ahol a közelben nincsenek ellenséges csapatok és ahol nem jelenhetnek meg rövid, belátható időn belül. Minden egyes esetben ezt csak alapos felderítés után szabad megtenni (a beszállásolást – a f.m.). Megerősített őrséget kell állítani, mint magán a településen, úgy a hozzá vezető útvonalakra is. Őröket kell állítani a házak elé, járőröket, megfigyelőket kell kiküldeni. A helyi lakosokat nem szabad kiengedni a településről, a minden újonnan érkezőt pedig fel kell tartóztatni és a csoport parancsnokságához kell kísérni. Az ellenség váratlan támadásának esetére az elfoglalt helységeket fel kell készíteni a védelemre. Ezenkívül, meghatározásra kerülnek a jelzések, a riadó utáni gyülekezőhelyek, a visszavonulási útvonalak, stb. Ki kell jelölni egy ügyeletes alegységet. Minél gyakrabban kell ellenőrizni az őrszolgálat éberségét. Bármilyen helyen is pihensz le, a fegyvered mindig legyen nálad, harckész állapotban. Elhagyva a pihenő vagy táborhelyet, tisztítsd meg a partizánok jelenlétének nyomaitól. Ne hagyj magad után semmilyen jól kivehető nyomot.
AZ ELLENSÉGES OBJEKTUMOK MEGSEMMISÍTÉSE
Minden egyes partizánnak keresnie kell az ellenséget, hogy azt megsemmisíthesse. Megsemmisítve a fasisztákat, rombold le és tedd szervezetlenné a hátországukat, ami táplálja a hitleristákat. Ismerd azokat a létesítményeket az ellenség hátában, amelyek megsemmisítése vagy rombolása a legnagyobb veszteséget jelentheti számára és gyengíti erejét: a) Az ellenség kommunikációs vonalai: vas-, köz-, föld- és egyéb utak, amelyeken végrehajtásra kerül az ellenség élőerejének és hadianyagainak mozgatása és szállítása; közúti hidakat; vasúti létesítményeket – víztornyokat, váltókat, állomásokat, depókat, elosztó forgóasztalokat, a jelzőberendezéseket, a gépkocsik üzemanyagkútjait, üzemanyag-állomásait az országutakon. b) A kapcsolattartás eszközeit: a távíró és telefonvonalakat, rádióadókat és mozgó rádióállomásokat, a katonai postát szállító futárokat. c) A szállító eszközöket: gépkocsikat, tartálykocsikat, traktorokat, utánfutókat, vontatókat, gőzmozdonyokat, vagonokat, repülőgépeket és a kerekes járműveket. d) A repülőtereket: a leszállópályákat, a repülőgéphangárokat, a lőszer- és üzemanyag-raktárakat. e) A tüzérségi parkokat: az egyedülálló lövegeket, a lőszert, a lőpor töltetek raktárait, illetve a fegyverzet egyéb fajtáit – puskákat, géppuskákat, aknavetőket. A fegyverzetből csak azt semmisítsd meg, amit nem tudsz magaddal vinni, elásni vagy elrejteni. f) A raktárakat: fegyverzet, lőszer, üzemanyag, élelmiszer, takarmány, ruházat, felszerelés számára fenntartottak közül. g) Azokat a műhelyeket és üzemeket, amiket az ellenség a haditechnikai eszközök javítására használ. Azt, hogy hogyan kell megsemmisíteni az objektumokat a legegyszerűbb módon, nézd a ,,Robbantási munkák” részben. Kutasd fel és semmisítsd meg a fasiszták vegyi hadviselésének minden eszközét – a vegyi raktárakat, a harcászati mérgező anyagokat tartalmazó hordókat, kannákat és palackokat, a vegyi tüzérségi lövedékeket, bombákat és aknákat, a mérgező harcanyagok szállítására szolgáló különböző járműveket. Hogyan lehet felismerni a fasiszták által elrejtett vegyi objektumokat, és hogyan kell ezeket megsemmisíteni, lásd a ,,Vegyi támadással szembeni védelem” részben. Az ellenség hátországában végrehajtott minden művelet sikere attól függ, hogy a partizánok mennyire alaposan készültek fel rá. Még ha a közelben nincs is ellenség, készülj fel a vele történő váratlan találkozásra. Megszakítás nélkül és alaposan vezesd annak a létesítménynek a felderítését, amely ellen támadást készülsz végrehajtani. A felderítés lehetőséget ad neked arra, hogy megállapítsd az adott objektum legérzékenyebb pontjait, a megsemmisítéséhez szükséges létszámot és eszközöket, a fasiszta őrség összetételét, a létesítményhez vezető legkényelmesebb és legrejtettebb útvonalakat. Készülve a műveletre tudnod kell: a) Az objektum milyen életbevágóan fontos részét kell megsemmisíteni, és milyen módszerrel – tűztámadással, robbantással vagy gyújtogatással. Ebből kiindulva készítsd elő a szükséges eszközöket. b) Milyen időben kell végrehajtani a támadást – nappal, éjszaka, pirkadatkor. c) Tudnod kell az ellenség objektuma ellen intézet támadás kezdetét és befejezését jelző egységes jeleket, jelzéseket. d) A hadművelet utáni visszavonulási útvonalakat és gyülekezési pontokat. A cselekmények váratlansága – az ellenséges létesítmény elleni partizántámadás fő követelménye. A műveletre való felkészülést a legszigorúbb titoktartás mellett kell végrehajtani. Tartsd be a rejtőzködés és álcázás minden szabályát. Közvetlenül a támadás előtt szakítsd meg a kapcsolatot az ellenséges objektum és közelben található települések, fasiszta helyőrségek között. Ha a létesítmény megsemmisítésére jelentős partizánerők indulnak, akkor körülbelül a következőképpen lehet tevékenykedni. A partizánok fő erői, egy váratlan támadással, leszedik az őrszemeket és magukra vállalják a harcot; ez lesz a támadó és fedező csoport. Ennek védelme alatt a robbantó partizánok megsemmisítik a technikai objektumot robbantás vagy gyújtogatás útján. Ezenkívül, a partizán-tartalékok biztosítják mindkét csoport harctevékenységét az ellenség friss erőinek váratlan támadásától, amik közben megérkezhetnek. Ugyancsak a tartalék fedezi az egész csoport visszavonulását a hadművelet befejezését követően. Ha a partizánok kis létszámú csoportokban tevékenykednek (3-4 fő) nem szabad harcba bocsátkozni. Ebben az esetben a partizánok közvetlenül az objektumhoz jutnak be, észrevétlenül és hangtalanul. Egy-két partizán előkészíti és megsemmisíti az objektumot. Közben a bajtársak őrzik őket és fedezik az ellenség váratlan támadásától. A létesítmény megsemmisítése után mindenki gyorsan visszavonul. Rajtaütés végrehajtása közben légy határozott, akaratos és gyors. A meghatározott feladatot maradéktalanul hajtsd végre. Emlékezz arra, hogy az ellenség már előre előkészíti az adatokat ahhoz, hogy a szomszédos településekről tűz alá lehessen venni azokat az objektumokat, amelyek várhatóan partizánok támadásának lehetnek kitéve. Ezért nem szabad megengedni a partizánok jelentős létszámú egybegyűlését egy helyen, ha csak a körülmények azt meg nem követelik. Azon nyomban tüzérségi, aknavető vagy géppuskatűzbe keveredhet az egész csoport. A tartaléknak, ami az akció után fedezi a partizánok visszavonulását, elegendő automata fegyverrel kell rendelkeznie, hogy tüzükkel vissza tudja tartani az üldözésre induló ellenséget. Ezenkívül, jó lenne aknákat szerezni, hogy el lehessen szórni azokat a visszavonulási útvonalakon. Ez arra készteti a fasisztákat, hogy lassítsák az üldözés ütemét, és lehetőséget ad a partizánok fő erőinek arra, hogy elszakadjanak üldözőiktől és visszatérjenek szálláshelyeikre. Mindig kerülő úton igyekezz visszavonulni.
LESÁLLÁSOK
A vasútvonalaknál
Kieszközölve az ellenséges szerelvények kisiklását, semmisítsd meg a fasiszták minden élőerejét, minden szállítmányát, égesd fel a szállítóeszközeit. Egy vonat kisiklását a legjobb egy mély terepponton végrehajtani, amikor a szerelvény lejtőn lefelé halad. A pályáról lefutó gőzmozdony gyorsan elakad a gödör falában, a vagonok pedig egymásra fognak futni, hatalmas dugót alkotva ezáltal. A szállítópark elpusztul, és a vonatforgalom az adott szakaszon szünetelni fog, míg az ellenségnek nem sikerül széthordania a fa és fémtörmelék garmadáját. A tartálykocsikat szállító szerelvény kisiklását általában, ráadásul, tűzvész is követi. Mély terepponton, ezenkívül, nagyon hatásosan végre lehet hajtani a partizánok tűzrajtaütését. A fasiszták nem fognak tudni gyorsan szétszaladni. Ilyenkor könnyű megsemmisíteni őket a géppisztolyok és géppuskák terepmélyedés széléről vezetett tüzével. Ugyancsak kényelmes ilyen helyről vezetni az egész szerelvény menti terep belövését. A lesállásokat magas töltések mentén is lehet telepíteni, kisívű kanyarban, hogy minél több vagon zuhanjon le a pályáról. A támadás végrehajtásának helyszínét a vasútállomásoktól és csomópontoktól minél távolabb kell megválasztani, mivel ezeken általában van fasiszta helyőrség, páncélozott pályakocsik vagy páncélvonatok. A kisiklasztás előtt ne felejtsd el elvágni a közeli állomások közötti hírközlési vonalakat, hogy ezzel megnehezítsd a fasiszták számára a gyors segítség-riasztást. Ha az idő és rendelkezésre álló erők engedik, akkor a szerelvény elleni támadás helyszínétől párszáz méterre, mindkét irányba, tartalék partizáncsoportokat kell elhelyezni. Ezeknek készeknek kell lenniük visszaverni az ellenség felmentő erőinek beérkezését a rajtaütést végrehajtó főerőkhöz és a rajtaütés helyszínéhez. Mielőtt rajtaütést hajtasz végre, alaposan derítsd fel a helyszínt. Állapítsd meg a rajtaütésnek legjobban megfelelő helyszínt és a hozzá vezető, kényelmes útvonalakat. Tanulmányozd át a kiválasztott pályaszakaszon lefolyó mozgást, forgalmat és annak őrzését: milyen órákban és konkrétan milyen jellegű szerelvények haladnak át az adott szakaszon, mikor jelennek meg a bakterek, pályamunkások és a járőrök, megvilágítják-e éjszakánként rakétákkal a pályaszakaszt és körülötte lévő terepet, kísérik-e a szerelvényeket páncélozott pályakocsik. Azt is tudd meg, hol tartózkodnak a fasiszták legközelebbi helyőrségei, amelyek erősítést tudnának átdobni a kisiklás helyszínére. Minden partizánnak tudnia kell saját feladatkörét a művelet során: leszedni az ellenséges őrszemet, szétszerelni vagy robbantani a síneket, fegyvere tüzével fedezni bajtársait, stb. Az élőerőt szállító szerelvények elleni támadásoknál a partizánok úgy helyezkednek el a lesállásban, hogy gyorsan be lehessen keríteni az ellenséget. A partizánok főerőinek a szerelvény közepéhez és végéhez kell közelebb lenniük, mivel az elől haladó vagonok törnek össze a legjobban a kisiklás után. A partizánok egy része, géppisztolyokkal és géppuskákkal, a szerelvény végével szembe helyezkednek el, a pálya mindkét oldalán. Így könnyebb a vagonok mentén lőni és így meglőni a kocsikból kimenekülő fasisztákat. A partizánok szerelvény mentén vezetett tüzét a csoport parancsnokának előre megszabott jelzése alapján kell megkezdeni és befejezni. Ellenkező esetben el lehet találni saját bajtársainkat, akik éppen támadást intéznek az ellenséges szerelvény ellen. Elhelyezkedve a lesállásban, tartsd be az álcázás minden követelményét. A partizánok szerelvény elleni támadásának kezdetét jelző jel a sínek robbanása és a vonat kisiklása. Kezdeményezz sűrű lővezetést puskából, géppisztolyból, géppuskából a vagonokra, dobj beléjük kézigránátot, kelts pánikot a fasiszták között és, nem hagyva nekik időt arra, hogy magukhoz térjenek, semmisítsd meg őket bátor és határozott ténykedéseddel. Ha a helyzet engedi, az ellenséges rakomány között igyekezz pótlást találni saját készleteidhez – fegyvert, lőszert, élelmiszert, ruházatot és orvosságot. Csak ezután semmisíts meg mindent, amit nem tudsz magaddal vinni. A robbantási technikáról és a vasúti pálya rongálásáról lásd a ,,Robbantási munkák” részt.
Az országutaknál
Az ország- és földutak nagyon fontos szerepet töltenek be. Ezeken szállítják a fasiszták a rakományaikat és élőerőt a frontvonalhoz. Gátolva ezt a szállítást, megsemmisítve a rakományt és a szállító eszközöket, megzavarod az ellenség ellátó rendszerét, megnehezíted az ellenségnek a beütemezett hadműveletek végrehajtását, és ezáltal nagy segítséget nyújtasz a Vörös Hadsereg egységeinek, melyek a fronton folytatják a harcot az ellene. A fasiszták a szállítóoszlopaikat megerősített őrséggel biztosítják, motorbiciklis járőrökkel kísérik, rendszeres járőrszolgálatot szerveznek, a legfontosabb útszakaszokra fedező helyőrségeket telepítenek, figyelőpontokat és rejtett figyelőállásokat létesítenek, éjszakánként pedig rakétákkal világítják meg az utat. Emlékezz erre, amikor lesállást telepítesz a föld- és országutak mellé. A partizánok tevékenysége az ilyen lesállásokban nagyon sok közös vonással bír a vasúti pályák mellett végrehajtott rajtaütésekkel. De bizonyos sajátosságai is vannak. Az ország- és földutakon jelentősen nagyobb a száma az útszűkületeknek, melyek kedvezőek a rajtaütés számára. Itt ötvözni lehet a lesállást az út elaknásításával, a keresztbeásásával, torlaszok létrehozásával és kisebb fahidak, illetve más, folyókon és mocsarakon átvezető átkelő alkalmatosságok megsemmisítésével. A rajtaütés számára a legkedvezőbb hely – egy sűrű erdőn átvezető csapás, irtás, mocsáron átvezető gát, egy magas és meredek töltés. Az ilyen helyekre a legjobb aknákat telepíteni. Az első gépkocsi felrobbanása után dugó, útelzáródás keletkezik, mivel nincsenek kerülő útvonalak, az utána haladó gépjárművek meg képtelenek visszafordulni. Mindez megkönnyíti az ellenség élőerejének, szállítóeszközeinek és rakományainak megsemmisítését. A lesállás pontját a legjobb szűk helyen, kanyarban vagy útívelésnél megválasztani. Így a partizánok egyszerre láthatják, és tűz alatt tarthatják az oszlop elejét és végét. Ebben az esetben fel kell robbantani, vagy meg kell semmisíteni gránátokkal az elöl és hátul haladó gépkocsikat. Ekkor a többi jármű rendkívül korlátolt helyzetbe kerül, könnyebb lesz támadni ezeket. Ahhoz pedig, hogy a gépkocsik ne tudjanak oldalra kitérni, az útpadkákat is el kell aknásítani a támadás helyszínén. Nagyon sikeresen lehet alkalmazni a mozgó lesállások rendszerét. Ehhez az útszakaszt több helyen el kell aknásítani. Kifejezetten kényelmesen végre lehet ezt hajtani abban az esetben, ha két, egymással párhuzamos, egymástól csekély távolságban lévő út fut egymás mellett. Vesztességeket okozva az ellenség szállítóoszlopának az egyik helyszínen, a partizánok gyorsan átvonulnak egy másik útszakaszra vagy a szomszédos útra, és ott megismétlik az ellenség elleni támadást. Ez félrevezeti az ellenséget, azt a látszatot keltve, mintha nem egy, hanem több partizáncsoport tevékenykedne, több úton és különböző szállítási irányokban. Az ellenséges csapatok, amelyeket a partizánok üldözésére küldenek, nem tudják biztosan, hogy hová is kell menniük. A partizánoknak pedig így könnyebb elrejtőzniük a harcfeladat végrehajtása után. Szétverve az ellenséges szállítóoszlopot, figyelmesen nézd át a gépjárműveket, szekereket, a fasiszták hulláit. Vegyél el minden dokumentumot, iratot, levelet. A katonai rakományt, lehetőség szerint, vidd magaddal; amit nem tudsz elvinni – semmisítsd meg. A lesállásban végrehajtott tevékenység közben a partizánok csoportokra oszlanak. Az egyik végrehajtja a felderítést, a másik a tulajdonképpeni lesállás, a harmadik – a biztosítócsoport. A csoport főnöke határozza meg minden egyes partizán konkrét feladatát. Mindenkinek ismernie kell a támadást, visszavonulást, stb. elrendelő jelzéseket. Az egész művelet ideje alatt folytatni kell a felderítő tevékenységet, hogy ki lehessen zárni az ellenség esetleg beérkező csapatainak váratlan támadását. Emlékezz: az ország- és földutaknál végrehajtott rajtaütéseknél a legkönnyebb ,,nyelvet” szerezni. A foglyot haladéktalanul vezesd el a harc színhelyéről.
TELEPÜLÉSEK ELLENI TÁMADÁSOK
Ez a partizántevékenység legbonyolultabb fajtája. Itt egyidejűleg a legkülönfélébb ellenséges objektumokat kell megsemmisíteni. Például, egy településen, ahol egy fasiszta csapattest parancsnoksága található, nem csak a főhadiszállás helyiségeit kell megsemmisíteni, hanem ennek szolgálatait is: a hírközpontot, a tábori áramfejlesztő állomást, a raktárakat és műhelyeket, a garázst és az üzemanyag-feltöltő telepet. Itt meg kell majd küzdeni a parancsnokságot védő csapatokkal, és különböző speciális alegységekkel: a híradósokkal, a felderítőkkel (beleértve a légi felderítést), stb. Minden lakott település, amit a fasiszta csapatok birtokolnak, többé-kevésbé elő van készítve a védelemre. Különböző akadályok, lövészárkok és géppuskafészkek épülnek a helység felé vezető útvonalakon, vagy a település szélén. A védelemre be vannak rendezve önálló épületek, úgy, hogy be lehessen lőni belőlük a településen belüli utcákat és tereket. Ezenkívül, előre előkészítik az adott helység belövését a tüzérség és géppuskák által a szomszédos területekről arra az esetre, ha a települést elfoglalják a partizánok vagy a szovjet deszant alakulatok. A fasiszták helyőrségei jelentős mértékben vezetékes és rádiós híradási eszközökkel rendelkeznek, amelyek segítségével kapcsolatban vannak a szomszédos helyőrségekkel és onnan viszonylag gyorsan kaphatnak erősítést. Mindez arra kötelezi a partizánokat, hogy különösen alaposan készítsék elő a települések elleni támadásokat, hogy mindenképpen megőrizzék a váratlansági tényezőt és a kezdeményezőkészséget. Tanulmányozd a támadás objektumait, derítsd fel, nap-nap után. Feltétlenül fontos ismerni a település alaprajzát, a benne húzódó utcák, terek, egyedülálló épületek elrendezését, elhelyezkedését. Minden egyes partizánnak jól kell tudni tájékozódnia benne. Készítsd el a település aprólékos vázlatát. Tüntesd fel rajta az összes, támadásra kijelölt ellenséges létesítményt. Jó lenne őket, az akciót megelőzően, személyesen is szemügyre venned. Feltétlenül ismerni kell a település fa és kő épületeit, hogy milyen szolgálatok vannak ezekben elszállásolva. Tanulmányozd át a létesítmények közötti legrövidebb összekötő útvonalakat. Továbbá, derítsd fel a fasiszta helyőrség elhelyezését a település különböző részein: milyen a helyőrség teljes létszáma, milyen erők védelmezik a különálló objektumokat, milyen a fasiszták fegyverzete, az őrség-, járőr- és figyelő őrszem-váltás rendje és ideje. Tudd meg, mely házakban laknak a tisztek, a parancsnokság dolgozói, a fasiszta adminisztráció hivatali személyei. Állapítsd meg az adott település fasiszták által kiépített védelmi-rendszer jellemzőit: az akadályok és zárak rendszerét, a tűzvezetési pontok elhelyezését, egyes épületek védelemre történő előkészítését – vannak-e védőberendezések az ablakokon, vannak-e pincék, óvóhelyek és vermek, ahová a fasiszták befészkelhetik magukat, ellenállás céljából. Ellenőrizd le, vannak-e az utcákon és tereken barikádok és lövészárkok. Figyelmesen tanulmányozd át a település felé vezető útvonalakat. Tudd meg, hol lehet a leggyorsabban, és a legkisebb vesztességekkel megközelíteni az ellenséges objektumokat. Ehhez tudd meg: milyen terepszakaszok vannak a legjobban elárasztva műszaki zárakkal, milyen tűzvezetési pontokból lehet belőni az adott terepszakaszokat és melyeket kell megsemmisíteni elsősorban; hol találhatók az aknamezők, és ki lehet-e őket kerülni. Ha a település közelében folyó található vagy mocsár húzódik, állapítsd meg, mennyire van lehetőség ezeken keresztül rejtve és váratlanul megközelíteni a támadásra kijelölt létesítményeket. Megállás nélkül folytasd a felderítést. Pontosítsd és ellenőrizd le a korábban szerzett információkat. A felderítés céljából alkalmazd a településen élő szovjet hazafiakat, illetve a partizánok családtagjait és ismerőseit. Légy állandó összeköttetésben velük. A fogságba esett fasiszták kikérdezése segíthet hozzájutni a hiányzó adatokhoz. Mindig emlékezz a település elleni sikeres támadás fő követelményére – a váratlanság és a kezdeményezőkészség. Rejtve lopakodj az ellenséghez, de, miután összeütközésbe kerültél vele, határozottan és merészen tevékenykedj. Ott mérj csapást az ellenségre, ahol azt a legkevésbé sem várja. Igyekezz, hogy felkészületlenül érje a támadásod. A támadás számára a legmegfelelőbb napszak – az éjszaka. Ezenkívül rossz időjárási viszonyok között is rajta lehet ütni – erős ködben vagy hóesésben. De éjszaka akkor is jobb, - ilyenkor a legkönnyebb élni a teljes váratlanság tényezőjével. Viszont a sötétben való tevékenységhez alaposan fel kell készülni. Minden egyes partizánnak ismernie kell a feladatát: mely csoport állományában tevékenykedik, milyen objektumokat és milyen eszközökkel kell megsemmisítenie. Az egyazon csoportba tartozó partizánoknak ismerniük kell egymást. A sötétben, azonosítás végett, a fejfedőkre vagy a karra fel lehet kötni fehér megkülönböztető szalagokat. Meg kell határozni a jelzésre szolgáló, mint szóbeli, úgy más egyéb jelszavakat és jelzéseket. Ezenkívül, minden egyes partizánnak ismernie kell a támadást és visszavonulást elrendelő fény- vagy hangjelzéseket. Nagyon fontos, hogy ezek a jelzések határozottan különbözzenek az ellenség által alkalmazott jelzésektől. Ismerd a visszavonulás utáni gyülekezési pont helyét. A sikeres támadás a partizánok több irányból, egyszerre végrehajtott támadásával érhető el. A partizánok egyszerre támadják a fasiszták csapatait, amik a település különböző pontjain tartózkodnak, és a legfontosabb létesítményeket. Ha nem áll rendelkezésre ehhez elegendő erő, előbb semmisítsd meg az ellenséges csapatokat, majd ezután térj át a különböző önálló létesítmények rombolására. Ott semmisítsd meg a fasiszta csapatokat, ahol éppen tartózkodnak, ne engedd, hogy egyesüljenek, vágd el a visszavonulási útvonalaikat; részeire bontva verd az ellenséget. Egy ellenség által birtokolt és védelemre kiépített település elleni támadást a következőképpen lehet végrehajtani. A partizánok előőrsei hangtalanul leszedik az őrszemeket vagy megkerülik őket és váratlanul megtámadják a tűzvezetési pontokat, fedezékeket és ellenséges lövészárkokat. Csapást mérnek az ellenség élőerőire a település külső gyűrűjén, megsemmisítik a tűzeszközeit és a vezetékes híradóeszközök vonalait. Mindez megkönnyíti a partizánok második csoportjának működését. Ezek a csoportok gyorsan eljutnak a fontosabb létesítményekhez, megsemmisítik az ellenség főbb élőerőit, felszámolják az objektumőrség ellenállását, foglyokat ejtenek, ellenséges fegyverzetet, dokumentumokat, postát zsákmányolnak, stb. Fontos, hogy a különböző objektumokat egyszerre érje támadás. Ezalatt határozottan és gyorsan cselekedj. Széles körben alkalmazd az összes, rendelkezésedre álló fegyvert. Ez azt a benyomást kelti az ellenségben, hogy a partizánok ereje a valóságosnál jóval nagyobb. Igyekezz minden irányból bekeríteni a létesítményt, és nem csökkentsd az iramot ennek teljes megsemmisítéséig. Az objektumokat támadó csoportok a településen belül az ellenség erőteljes ellenállásába, sőt, ellenlökési kísérleteibe ütközhetnek. Erre az esetre a partizánok tartalékot különítenek el a főerőktől, amely gyorsan a bajtársai segítségére siethet. Azzal egy időben, hogy elfoglalják a település elleni támadás kiinduló sávját, a partizánoknak erős biztosítóosztagokat kell hátrahagyniuk. Erre azért van szükség, hogy megakadályozzák a fasiszták településről történő elmenekülését, illetve vissza tudják verni az ellenség szomszédos területekről intézett támadásait. A partizánok záró-egységei a legvalószínűbb ellentámadási útvonalakon helyezkednek el, és maguktól előre és oldalra őr-párokat küldenek ki, vizuális kapcsolattartásnyi távolságra. Ennek köszönhetően, a település mintha izolálva lenne a külvilágtól, a támadás teljes idejére. A záró-egységek, ezenkívül, feltartóztatják mindazokat a helyi lakosokat, akik megpróbálják elhagyni a települést. A település elleni támadásnál fontos kiépíteni a megbízhatóan működő kapcsolattartást a partizánok egyes csoportjai és a parancsnok között, mivel az utóbbi irányítja az egész műveletet. A kapcsolattartás technikai eszközeit ilyen esetben elég nehéz használni, mivel az egész akció meglehetősen gyors lefolyású. Erre a célra a partizánok minden egyes csoportjától, a tartalékoktól és a záró-egységektől hírvivőket kell elkülöníteni. Ők továbbítanak minden jelentést és parancsot. Az ellenség megpróbálhat áttérni az utcai harcra. Ezért kell az előőrsben lévő, elsőnek támadó partizánok kis-létszámú csoportjainak (2-3 fő mindegyikben) azonnal elfoglalniuk a településen belül található összes ellenséges barikádot és lövészárkot. Ezzel megakadályozzák azt, hogy a fasiszták utcai harcban felhasználhassák ezeket az építményeket. Utcai harcot elsősorban a partizánok tartaléka kezdeményez, amíg a többi csoport támadja az ellenség létesítményeit. A tartalékhoz csatlakoznak mindazok a partizánok, akik felszabadulnak azután, hogy megsemmisítették a másodlagos célpontokat – raktárakat, segédszolgálatokat, szállító eszközöket, stb. Végszükség esetén a célra még az összekötők egy része is felhasználható. A tartalékhoz vezénylik a harckocsi-vadász partizánok csoportjait, illetve a géppuskásokat. A géppuskák egy részét feltétlenül úgy kell felállítani, hogy lőni lehessen az utcákat és tereket. A tartalék-állománynál már előre elő kell, hogy legyenek készítve a gyújtó és robbantó eszközök, melyek segítségével megsemmisíthetik azokat az épületeket, amelyekben az ellenség kitartó ellenállást tanúsít. Emlékezz a városi harc alapszabályaira: Az ellenség a leggyakrabban olyan épületekben rejtőzik el, amelyek már át vannak alakítva a védelemhez: az óvóhelyekké, fedezékekké átalakított pincékben, a felső emeleteken, a padlások szellőzőablakainál, a kémények mögött. A sarokházakból tűz alatt tartja az útkereszteződéseket. Ezenkívül, ellenséges tűzvezetési pontokat szoktak kialakítani az udvarokon, kertekben, veteményesekben. Kerüld el a széles utcák közepén, illetve tereken át történő mozgást, az ilyen helyeken történő csoportosulást. Tapadj rá az épületekre, rejtőzz el a beugróikban, a lépcsőházakban, az épületek oszlopai mögött. Az ellenség által birtokolt épületeket vedd tűz alá géppuskákból, a helyisége belsejébe dobj repesz- és harckocsi-elhárító kézigránátokat, gyújtsd fel a faházakat. A kőépületekben vagy mély pincékbe magukat befészkelő fasiszta helyőrségeket az épületek robbantásával semmisítsd meg. Az utcai harchoz célszerűbb géppisztolyokkal és géppuskákkal rendelkezni. Az utcai harcban tanúsíts bátorságot, gyors cselekvőkészséget és találékonyságról tegyél tanúbizonyságot. Ha a partizáncsoport feladatai között szerepel a lakott település megtartása, akkor ezt a következő sorrendben lehet megvalósítani. A biztosító csoportok záró alegységei a helyükön maradnak és beássák magukat. A tartalékcsoport elfoglalja az ellenséges védműveket a település szélén és azokat harckész állapotba hozza. A partizánok többi csoportja összefogdossa a fasiszta helyőrség és adminisztráció maradványait, összegyűjtik a zsákmányolt fegyvereket, lőszert, felszerelést, és likvidálják a tüzeket. A partizán felderítők jelentik a más területeken lévő ellenséges csapatok szándékát és cselekményeit.
KITÉRÉS A HARCBÓL
A váratlan támadás és a nagy manőverező-készség – a partizánok minden egyes cselekményének alapja. Az egyhelyben vívott, elhúzódott harc nem kifizetődő a partizánok számára: ez alatt az idő alatt az ellenség újabb egységeket tud bevetni. Kerüld el a hosszantartó védekező harcot, ha csak nincs rá határozott utasítás. Vannak olyan esetek, amikor az ellenség harcot erőltet a partizánokra. Például: a partizánok az egyik úton támadást intéztek az ellenség trénoszlopa ellen, miközben az oszlop mögött nem sokkal menetelő fasiszta alegység bekerítette a partizánokat és harcba bocsátkozott velük; a partizánok előidézték egy vasúti szerelvény borulását és elkezdték a vagonokban megmaradt fasiszták megsemmisítését, a szomszéd állomásról pedig közben megérkeztek teherautókon a német csapatok és három oldalról átkarolták a partizánokat; a partizánok erdei elhelyezési körletét váratlanul megtámadta a németek megtorló osztaga, stb. Ilyen esetekben a partizánok kénytelenek vállalni a harcot. Ha az erőviszonyok és az általános helyzet nem teszi lehetővé a partizánok számára, hogy elszánt és határozott tevékenységükkel szétverjék a fasisztákat, akkor gyorsan ki kell térni a harcból és el kell szakadni az üldözőktől. Az ellenség teljesen bekerítheti a partizáncsoportot. Ebben az esetben harcot kezdenek az ellenséges gyűrű leggyengébb szakaszán, annak áttörési céljából. Ezt a gyenge szakaszt a felderítőknek kell megtalálniuk. És amíg a főerők végrehajtják a kitörést, a partizánok egy része fedezi őket tüzükkel a fasisztáktól, akik megpróbálják bezárni a bekerítési gyűrűt. Amint a kitörés végre van hajtva, ennek szélein kerülnek bevetésre az erőteljes fegyverzettel felszerelt partizánok, - ők biztosítják bajtársaik kijutását a bekerítésből. Ezután gyorsan elfoglalják a legközelebbi, célnak megfelelő védelmi sávot, és fedezik az egész csapat visszavonulását. Végül, befejezésül, maguk is elszakadnak az ellenségtől és kerülő utakon keresik a lehetőséget a fő csoporttal történő egyesülésre. Amennyiben nem teljes a bekerítés, amikor még létezik szabad útvonal, a partizánoknak fokozatos kiürítést, visszavonulást kell végrehajtaniuk, el kell szállítaniuk a teljes fegyverzetet, lőszert, szükséges élelmet és evakuálni a sebesült bajtársakat. Erre a célra elsősorban a legkitartóbb és legtapasztaltabb partizánok csoportjait jelölik ki, akiket a terep szárnyaira vezényelnek, melyeket még nem zárt el az ellenség. Nekik kell a végsőkig visszatartaniuk az ellenséget. Ezeket a csoportokat automata fegyverekkel kell felszerelni és el kell látni aknákkal. A partizánok másik csoportja tűzvédelmet épít ki a csoport köré, amely megakadályozza az ellenfél gyors támadását. A legközelebbi megközelítési útvonalakra, ahonnan a legvalószínűbb az ellenség támadása, aknákat kell telepíteni. A géppuskákat részben a fedezést végrehajtó partizánoknak kell adni, részben pedig a hadrend belsejében kell elhelyezni, hogy segítségükkel a támadásokat az alakzat mélységéből lehessen visszaverni, ha az ellenség azokat váltakozó irányokból hajtja végre. A bekerítésből történő kitörési harcot, illetve az új körzetbe történő vonulást, mindvégig aktív felderítés kíséri. Ennek meg kell állapítania: az ellenség erejét, a támadásra kijelölt csoportosításait, nem-e érkeznek újabb ellenséges erők, nem-e jelenik meg az ellenfél azon az útvonalon, amelyen a partizáncsoportnak végre kell hajtania a visszavonulást. A bekerítésből történő kitörés – feszültség-teljes pillanat. Ilyenkor döntő jelentőséggel bír a szigorú rend és fegyelem a partizánok körében. Csak semmi pánik, bizonytalanság és fölösleges futkosás! A legerélyesebb módon fékezd meg ezeket. Mindent kizárólag parancs szerint kell végezni, a parancsnokok utasítására. Elsősorban a partizánok azon csoportját kell elvezetni, amely a legnehezebb helyzetbe került: az ellenség ellene számbeli fölényben lévő erőket vet be, és a terep sem kedvező a sikeres védelem számára. Ezzel a csoporttal kell elküldeni a sebesült és beteg partizánokat, illetve a fegyver- és élelmiszer-tartalékokat. Kiérve az ellenséges csapatok elhelyezési körleteinek sávja mögé, ez a csoport gyorsan rendbe hozza magát és előkészít egy sávot, ahonnan tűztámogatást nyújthat a többi partizán biztosítására. Ezzel egy időben készül hátba támadni az ellenséget, ha a helyzet azt megkívánja. Közben a beteg és sebesült partizánok, a fegyverzet és élelmiszer-tartalékokkal együtt, tovább folytatják az utat a kijelölt gyülekezési pont irányában. Minden partizán, aki fedezi társai visszavonulását, a régi helyén marad és nem csökkenti, hanem fordítva, fokozza a tüzet, hogy az ellenség ne jöjjön rá a visszavonulásra. Amikor a partizánok főerői kiérnek az ellenséges csapatok vonala mögé, a tűzbiztosító egységek, a parancsnok utasítására, gyorsan visszavonulnak. Ha közben az ellenség intenzíven lő, akkor a visszavonulás kisebb szakaszokban kell végrehajtani, fedezéktől fedezékig futva. A biztosító csoportokhoz csatlakoznak azok a partizánok is, akik a szárnyak biztosításával voltak megbízva. Ekkorára a partizánok fő erői, amik csoportokban hajtották végre a visszavonulást, összegyűlnek a kijelölt gyülekezési ponton. Itt a csapat gyorsan rendbe hozza magát, és a felderítés, biztosító osztagok fedezete, harcbiztosítása mellett folytatja az utat a parancsnok által kijelölt körzetbe. Az elsőként kiszivárgott partizáncsoport továbbra is tartja a védelmi sávot és tüzével biztosítja a csapat elvonulását, megakadályozva az ellenséget abban, hogy az megszervezze az üldözést. Amikor a csapat már elvonult 2-3 kilométernyi távolságra a harc színhelyétől, ez a csoport gyorsan oldalra vonul, a csapat elvonulásával ellentétes irányba, maga után csalogatva az ellenséget, egy téves nyomon. Ezután a csoport hírtelen ismét irányt vált, elszakad az ellenségtől és kisebb csoportokra oszolva, vagy akár egy-egy harcosra bontva sorait, egy újabb helyen egyesül a csapat többi egységével.
* * *
Ebben a részben mi csupán a partizántevékenység főbb módjairól számoltunk be. A partizánjaink, a fasiszta vadállattok ellen vívott elkeseredett harc során már jelentős mennyiségű tapasztalatra tettek szert. Az adott tapasztalatok alapján lettek összeállítva azok a szabályok és tanácsok, amiket itt megadtunk. De ez nem egy örökérvényű recept, minden egyes helyzetre, hanem mindössze általános tevékenységi irányelv. A partizánküzdelemben nem lehetnek sablonok. Minden az alapvető dolgok sokaságától függ: a helyi viszonyoktól, az általános hadi és politikai helyzettől, a partizáncsapatok parancsnokainak kezdeményezésétől. Állandóan új fogásokat, megoldásokat találj ki az ellenség élő erejének, haditechnikai eszközeinek és anyagi javainak megsemmisítésére. Emlékezz a legfontosabbra: a partizán legfőbb elve – támadni, támadni és támadni. Ha nem fogsz aktívan tevékenykedni, egy helyben próbálod elütni az időt, csak fölöslegesen pazarolod az erődet és felfeded hollétedet az ellenség előtt. Határozottság, elszántság, aktív támadó tevékenység – a partizánharc sikerességének záloga.
A partizántevékenység legfőbb célja – megsemmisíteni a fasiszták élőerejét és anyagi eszközeit. A siker érdekében az adott küzdelemben tartsd be a következő szabályokat: 1. Támadj hírtelen, váratlan rajtaütéssel. 2. Mindenhol tanúsíts rendkívüli önfegyelmet; tanuld meg a legkisebb távolságokba magadhoz engedni az ellenséget – 30 – 20, vagy akár 10 méterre. 3. A bátorság, amely az arcátlansággal határos, - a partizán legfontosabb tulajdonsága. 4. Állandóan találj ki új fogásokat az ellenség megsemmisítésére. A partizán nem cselekedhet sablonosan. 5. Tartsd fenn a legszorosabb kapcsolatot a szovjet hazafiakkal, akik a fasiszták által megszállt falvakban, helységekben és városokban maradtak. A fasiszta területrablókkal folytatott harc során a partizánjaink már igen nagy tapasztalatra tettek szert. Ez a tapasztalat lehetőséget ad a partizáncsoportoknak arra, hogy nagyobb sikerrel tevékenykedjenek, megőrizve erőiket és embereiket. Szervezd meg az ellenség alapos felderítését. Tanulmányozd a mozgásának módszereit és útvonalait, a helyőrségi szolgálat rendjét, az őrzésrendet, különböző szokásait. A partizánküzdelem egyik legfontosabb módszere – a lesállás. A partizánok kisebb csoportjai, 6 – 10 fővel, leselkednek az ellenségre az út-menti bokrokban, erdőben, a bozóttal benőtt árkokban. Álcázd jól magad, hogy az ellenség még csak ne is sejtse a jelenlétedet. A lesállás számára olyan helyet válassz, ahonnan az utat széles sávban tűz alatt lehet tartani. Megjelent az ellenség. Engedd közeli távolságra, 10 – 20 méterre, majd váratlanul csapj le rá puska – géppuska tűzzel, gránáttal. Fontos, hogy ezt olyan gyorsan és váratlanul hajtsd végre, hogy az ellenségnek ne legyen ideje használni saját lőfegyvereit. Letaglózva az ellenséget, ha szükség van rá vesd magad a kézitusába. Szúrj szuronnyal, vágj az ásóval, üss a tusával, döfj a késsel. Ne engedd át a kezdeményezést az ellenségnek. Az ilyen harcban nagy segítséget jelentenek a harckocsi-elhárító kézigránátok. Ezeket jó rádobni a mozgó ellenséges hadoszlopra, gépkocsira, lovassági járőrre, stb. A közutakon a lesállásokat leginkább nappal hajtják végre, mivel a németek a sötétség beálltával abbahagyják az utakon zajló mozgást, főleg erdős területeken. A fasiszták félnek a partizánoktól. A lesállásból végrehajtott rajtaütést, a-célból, hogy élelmiszert és lőszert zsákmányoljunk az ellenségtől, különösebb zajongás nélkül kell végrehajtani. Minél kevesebb fölösleges lövöldözés, robbantás, stb. Ilyenkor nagyon célszerű kiskaliberű puskát használni: nagyon gyenge nála a lövés hangja. A kiskaliberű puskából mindig meg lehet sebesíteni egy gépkocsi sofőrjét, az őröket, majd ezután hangtalanul kiiktatni őket hidegfegyverekkel. Ez egy nagyon előnyös taktika: a partizánok elég időt nyernek ahhoz, hogy lerakodják a zsákmányolt gépkocsit vagy trént, és minél messzebbre vigyék anyagokat. A hadifegyverekből leadott hangos lövések esetében pedig, a fasiszta helyőrségek azonnal gépkocsikat küldenek csapatokkal, hogy segítsenek az elfogott szállítóoszlopnak. Szintén jó eredményekkel szolgál az utak aknásítása. Rakj le aknákat néhány helyen, és alaposan álcázd őket. Magad pedig rejtőzz el a lesállásban. De úgy, hogy az akna robbanása számodra biztonságos legyen (hogyan bánj az aknákkal, lásd a *** oldalon). Minden, ami az akna robbanása után az ellenségnél életben maradt, semmisítsd meg minden számodra elérhető eszközzel. Az utak aknásítását a legjobb éjszaka végrehajtani, közvetlenül napkelte előtt. A partizáncsoportok rajtaütéseket hajtanak végre az ellenség helyőrségeire, parancsnokságaira, rádióadóira, repülőtereire, tüzérségi parkjaira, melyek a településeken találhatók. Ez ügyben tartsd be a következő szabályokat: a) Alapos felderítést hajts végre. Állapítsd meg, hogy pontosan hol is található a támadás objektuma, hogyan őrzik azt, hol találhatóak általában az ellenséges őrszemek, áteresztő pontok, rejtett figyelők, hol vannak elszállásolva a tisztek, és hol vannak a géppuskák. Jól tanulmányozd át az adott helyre vezető útvonalakat, kihasználva az erdőket, bokrokat, dombokat, árkokat. b) A csoport főnöke kidolgozz egy részletes tevékenységi tervet. A csoport minden egyes alegységének, minden egyes harcosának szilárdan tudnia kell, hogy milyen szakaszon kell majd tevékenykednie, és pontosan mit kell majd csinálnia. c) Váratlan támadást szükséges megvalósítani és a lehető legnagyobb mértékű pánikot kell előidézni az ellenségnél. Ezért egyszerre kell támadni a legfontosabb szakaszokat, elsősorban a tisztek lakásait, és a tüzelőállásokat – géppuskák, aknavetők. A pánik felerősítésének érdekében lehetőség szerint nyiss tüzet a falu minden végéből, - így az ellenségben azt a benyomást kelted, hogy bekerítették. d) Az ilyen rajtaütés sikere sokban függ attól, hogy milyen szoros a kapcsolat a partizáncsoport és a helyi lakosság között. Ez hatalmas segítséget jelenthet a partizánok számára. A helyi lakosoktól szokás megtudni az ellenségről szóló részletes adatokat. A helyi lakos – a legjobb kalauz a partizán számára. e) A rajtaütést a legjobb éjszaka végrehajtani, a hajnalhoz közeli időpontban. f) A rajtaütés legelején meg kell szakítani az ellenség hírkapcsolatát a szomszédos helyőrségekkel. Tépd el, vágd el, vagy tedd zárlatossá a telefon- és távíró hálózat minden vezetékét. g) Mivel az ilyen rajtaütések éjszaka kerülnek végrehajtásra, jól össze kell hangolni egymás között a csoport alegységeinek együttműködését egymás között, és a parancsnok irányában. Itt élő kapcsolatot kell kiépíteni: minden egyes harcos ismeri az adott alkalomra bevezetett jelszót. A legfontosabb helyesen megválasztani a gyülekezőhelyet. Ehhez kis létszámú csoportokban kell összegyűlni, de feltétlenül pontosan, a megbeszélt időben. A legjobb harci eszköz egy ilyen rajtaütésnél – a gránátok. Dobd be ezeket az ellenség által elfoglalt házak ablakán, a parancsnokságba, kaszárnyákba, istállókba, stb. Használj ki minden alkalmat, hogy minden, számodra elérhető módon megsemmisítsd az ellenség üzemanyag-tartalékait. Rendezd meg az ellenség katonai vasúti szerelvényeinek kisiklását, robbantsd fel a síneket, váltókat, stb. Egy igen fontos feladat a partizáncsoport számára – rendszeresen megszakítani a híradási hálózat működését az ellenség hátországában. Kutasd a vezetékeket, állapítsd meg rendeltetésüket, és szervezd meg rongálásukat – csinálj zárlatot, tépd le, és vágd el minden nap, és nem egy helyszínen, hanem több helyen. Fűrészeld el a tartóoszlopokat, főleg erdőtlen területen, ahol nehezebb őket pótolni. Lehetetlen felsorolni a partizánküzdelem minden módszerét. Nagyon sok októl függenek – a helyi viszonyoktól, az általános katonai és politikai helyzettől, és a parancsnokok előrelátásától. Viszont egyre emlékezz: a partizán fő parancsolata – támadni, támadni, és támadni. Ha gyengén fogsz cselekedni, egy helyben fogsz ücsörögni, csak fölöslegesen elfecsérled erődet és kiadod a rejtekhelyedet az ellenségnek. A határozottság, az aktív támadó tevékenység – a siker záloga a partizánküzdelemben.
Sztálin elvtárs a németek által megszállt szovjet megyék lakosságához intézett felhívása, a partizánküzdelem beindításáról, áldott talajra hullott. Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a partizánmozgalom egyre jobban elmélyül, és mint a tavaszi vizek egyre jobban és jobban szétárad. A német-fasiszta hadsereg rabló tobzódása, a megszállt megyék lakosságával szembeni vadállati kegyetlensége, a kegyetlenség, amelytől még a kövek is bosszúért kiáltanak, még a legbékésebb embereket is a hitlerista bandák elleni önfeláldozó harc irányába taszítja. De az erőszak és kegyetlenség, amit a német megszállók követnek el a lakosságon, mindössze kiegészítő tényező a partizánküzdelem fejlődésében. A fő források, melyek oly bőségesen táplálják a partizánmozgalmat, jóval mélyebben rejlenek, a nép legmélyén gyökereznek. Az alapjait lefektette és majdnem negyedszázadon keresztül szakadatlanul fejlesztette az egész lenini-sztálini politika. És most, az országunk számára legnehezebb időkben, a magvak, amelyeket elvetette Lenin – Sztálin pártja, meghozták gyümölcsüket. Sztálin elvtárs megszállt szovjet területek lakosságához intézett felhívása – nem deklaráció, hanem a cselekvés direktívája. Micsoda bizodalommal kell lenni a nép iránt, mennyire biztosnak kell lenni felhívásának erejében, hogy ez hatásossá váljon! Sztálin elvtárs szavai megmutatták a németek által ideiglenesen megszállt megyék dolgozóinak rabszolgatartóik iránti felháborodásuk kinyilatkoztatásának, gyűlöletének és kegyetlen bosszújának gyakorlati útját. A szovjet nép számára már megszokottá váltak a párt, kormány hozzá intézett felhívásai. Elég egy pillantást vetni a szovjet állam majdnem huszonöt éves történelmére, hogy láthassuk, hogy minden egyes komoly feladat megvalósításába a nép is be volt vonva. És mi lehetne komolyabb annál, mint saját országunk külső agresszióval szembeni védelme? A német fasiszták – egy rablóbanda, amit a monopolkapitalisták bár kicsiny, de igen befolyásos csoportja támogat. Az adott összeforrt csibész-banda számára idegen bármilyen olyan nemzeti érdek, ami nem hozza meg számukra a meggazdagodást. Az ideológiájuk, mivel nyilvános, a néptömegek megtévesztését szolgálja. Amúgy is, a néptömegek megtévesztése és átverése a fasiszta pártban dicsőségnek számít. A fasiszta főkolomposok számára még saját hadseregük katonáinak szenvedése is idegen. A katonákra és még a középső szintű tisztekre is a fasiszta klikk úgy tekint, mint a rabló célok elérésének eszközére, és miután elhasználták őket, kivetik őket a hátsóudvarra, mint holmi fölösleges lomot. Mindenki számára ismert, hogy a fasiszták megmérgezik súlyosan sebesült katonáikat, az első vonalba hajtják a még sebesülésükből lábadozókat. A fasiszta főkolomposok úgy tartják, hogy minél kevesebb német katona tér haza a frontról, annál kevesebb gondjuk lesz a fasiszta fejeseknek a nyugtalan, követelődző, ingerült emberekkel, annál nyugodtabban fogja majd magát nyeregben érezni Hitler és klikkje. Ilyen az ellenség, amellyel küzdenek a mi partizánjaink; ő nemcsak a mi lakosságunkkal szemben kegyetlen, de önmagánál is kegyetlen mindazokkal szemben, akikre többé nincs szüksége, már nem is beszélve azokról, akikben a fasiszták nem bíznak meg, akik veszélyesek számukra. A fasiszta tevékenység megszámlálhatatlan példáján látjuk, hogy a fasiszták nem csak gyilkolják, kínozzák, megalázzák és kirabolják az igájuk alatt nyögő lakosságot, de rabszolgaságba viszik, Németországba, a fiatal, munkaképes férfiakat és nőket. Biztosan állítható, hogy ezeknek az elhurcolt foglyoknak a 90 százaléka lassú, éhhalált fog halni a rabmunkába, gyártva a lövedékeket és golyókat, amiket a németek rokonaik ellen fogják irányítani. Az ilyen ellenséget sokat kell verni és sokáig, önnön észhez-térítésének érdekében, hogy eljusson a tudatáig az, hogy a partizánok – a támadásnak kitett ország legnemesebb polgárai. A partizánok túléltek egy nehéz téli időszakot, és ezt nem passzívan élték túl, hanem szakadatlanul érzékeny csapásokat mértek a német erőszaktevőkre. A csapások erejét maguk a fasiszták is kénytelenek elismerni. Ez új ösztönzésként fog hatni a partizánokra, a nyári időszak küzdelmeiben. A partizánok által Vörös Hadsereg harcában nyújtott segítség hatalmas, és a partizáncsoportok fasisztákra mért csapásai egyre nagyobb jelentőséget kapnak a háború stratégiájában. Kétségtelen, hogy az ilyen eredmények erkölcsi kielégülést adnak a partizánoknak. Szorosan együttműködve a hadsereggel, a partizánok ezáltal nem csak erőteljesebbé teszik az ellenségre mért csapásokat, de jóval nagyszabásubb, harcászatilag bonyolultabb hadműveleteket hajtanak végre, egész német helyőrségeket verve ki a falvakból és járási székhelyekről, jelentős területeket szabadítanak fel a megszállóktól, helyreállítják a német csapatok hátában a szovjet hatalmat, - nem a békeidő hatalmát, hanem a fegyverek minden elérhető, létező fajtájával felvértezett hatalmat, hogy küzdjenek a átkozott ellenséggel. Éppen ezért nem véletlen, hogy a Honvédelmi Népbiztos, Sztálin elvtárs május elsejei parancsában, a Vörös Hadseregnek szóló direktívákon felül, harci feladatok szerepelnek a partizánok és partizánnők számára. A partizánküzdelem a modern honvédő háborúban jóval nagyobb távlatokkal bír, mint az ezt megelőző háborúkban. Történelmi elődjeinél mélyebb, a nép nagyobb tömegekben megy el partizánnak, még a nők sem képeznek kivételt ez alól, akik az önfeláldozó hősiesség példáit mutatják fel nekünk. Mindeközben figyelemben kell tartanunk, hogy a modern háborúban a partizánok olyan ellenség ellen küzdenek, akik első osztályú haditechnikával van felszerelve. Ez azt jelenti, hogy a partizánküzdelem katonai szintjének meglehetősen magas-szintűnek kell lennie, hogy sikeresen lehessen csapást mérni a fasiszta hadseregre, és alkalmazni lehessen az ellenségtől zsákmányolt bonyolult haditechnikát. És bármennyire és próbálnák a fasiszták saját propagandájukban lealacsonyítani a mi parasztjaink, városlakóink intellektuális szintjét, - a partizánküzdelem tényei teljesen megcáfolják rágalmaikat. A parasztok, munkások és értelmiségiek, akik részt vesznek a partizáncsoportokban, olyan ügyességet és ismereteket mutatnak fel a rendelkezésükre álló eszközök alkalmazásában és harci vezetés körülményei közepette, amelyektől a német parancsnokság lábadozik. Ezt a tényt maguk a németek is elismerik. Ez pedig azt jelenti, hogy a szovjet lakosságnak nem csak az erkölcsi állapota magas-szintű, hanem az intellektuális fejlettsége is. Ki fog hinni ezek után a fasiszta bestiáknak, akik gonoszságaikat művelik Keleten, és szégyentelenül hazudnak, Nyugat felé sandítva, hogy ők Európát mentik meg a keleti barbárságtól. A szovjet partizánok ütik, és még jobban ütni fogják a német ebadta lovagjait, nem csak rajtaütéseik dicsőségével és pimaszságával, hanem tudással, orosz találékonysággal is. A partizánmozgalom össznépi, politikailag szorosan összefonódik a Szovjetunió minden dolgozójával. A fasiszta rezsim és szovjet rendszer egyszerű, nép általi összehasonlításából nő ki, melyben a szovjet polgár gazdának érezte és érzi magát. Hogy tudna egy szabad és tevékeny ember, legyen az férfi vagy nő, belenyugodni a fasiszta rabság ellen vívott élet-halál harc nélkül! Ilyen soha sem volt a Rusz múltjában, és most meg pláne nem lesz ilyen, a szabad Szovjet országban. A partizánok, a szovjet nép bosszúállói, a többszörösét fogják visszafizetni a fasisztáknak minden egyes gonosztettükért. Így, és csak is így lehet rávenni a fasiszta bandát, hogy tiszteljék más népek jogait. Nő a fasiszták iránti gyűlölet, és vele együtt a partizánmozgalom, amelyet egyetlen gondolat és egy cél iránti elkötelezettség vezérel, amit a következő szavakkal lehetne kifejezni: ,,Halál a német megszállókra!”. Ebben rejlik a szovjet hazafiasság ereje, a haza iránti szeretet ereje és a gyűlölet a fasiszta rohadékok iránt. Ebben rejlik a széleskörű népi partizánmozgalom ereje, és ez segít majd a Vörös Hadseregnek kisöpörni földünkről a fasiszta sáskahadat.
Elvtársak! Vöröskatonák, parancsnokok és politikai megbízottak, partizánok és partizánnők! Szovjetunió dolgozói! A szovjet kormány és bolsevik pártunk nevében köszöntelek és üdvözöllek benneteket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 25. évfordulója alkalmából. Negyedszázaddal ezelőtt a munkások és parasztok, a bolsevik párt és a nagy Lenin vezetése alatt megalapították országunkban a szovjethatalmat. Dicső utat tettek meg a Szovjetunió népei ez idő alatt. Hazánk 25 év alatt hatalmas szocialista ipari és kolhozállammá lett. A szovjet állam népei szabadságuk és függetlenségük kivívása után megbonthatatlan testvéri közösségbe tömörültek. A szovjet emberek megszabadultak mindennemű elnyomástól és kitartó munkájukkal jómódú és kulturális életet biztosítottak maguknak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom mai, 25. évfordulóját országunk népei a német fasiszta területrablók és európai cinkosaik ellen folytatott kemény harc hevében ünneplik. Ez év elején, a téli időszakban, a Vörös Hadsereg komoly csapásokat mért a német fasiszta csapatokra. A németek Moszkva elleni támadását visszaverve kezébe vette a kezdeményezést, ellentámadásba ment át, és visszakergette a német csapatokat nyugatra, felszabadítva országunk számos területét a német rabszolgaság alól. Ily módon a Vörös Hadsereg megmutatta, hogy kedvező körülmények között meg tud birkózni a német fasiszta csapatokkal. Nyáron azonban a fronthelyzet rosszabbra fordult. A németek és szövetségeseik az európai második front hiányát kihasználva összesöpörték minden tartalékukat, ukrajnai arcvonalunkra vetették őket és áttörték frontunkat. A német fasiszta csapatoknak óriási veszteségek árán sikerült délen előrenyomulniuk és veszélyeztetniük Sztálingrádot, a Fekete-tenger partvidékét, Groznijt és a Dél-Kaukázushoz vezető utakat. Igaz, a Vörös Hadsereg szívóssága és vitézsége felborította a németeknek azt a tervét, hogy Moszkvát keletről megkerüljék és a mögöttes területről csapjanak országunk fővárosára. Az ellenséget Sztálingrád alatt megállítottuk. Az ellenség azonban, miután Sztálingrád alatt megállítottuk, s miután ott már katonáinak és tisztjeinek tízezreit vesztette el, utolsó erejét megfeszítve újabb hadosztályokat vet a harcba. A szovjet-német fronton a harc egyre hevesebbé válik. Ennek a harcnak a kimenetelétől függ a szovjet állam sorsa, hazánk szabadsága és függetlensége. Szovjet népünk becsülettel kiállta a megpróbáltatásokat, melyeket el kellett viselnie, s a győzelembe vetett hite megingathatatlan. A háború a szovjet rendszer erejének és szilárdságának szigorú próbája volt. A német imperialistáknak az a számítása, hogy a szovjet állam szétesik, teljesen csődöt mondott. A szocialista ipar, a kolhozrendszer, országunk népeinek testvérisége és a szovjet állam bebizonyították szilárdságukat és megdönthetetlenségüket. A munkások és parasztok, országunk egész értelmisége és egész hátországunk becsülettel s önfeláldozóan dolgoznak arcvonalunk szükségleteinek kielégítése érdekében. A Vörös Hadseregre nehezedik a Hitler-Németország és cinkosai elleni háború egész terhe. A fasiszta hadseregek elleni önfeláldozó harcával a világ minden szabadságszerető népének szeretetét és megbecsülését érdemelte ki. A Vörös Hadsereg harcosai és parancsnokai, akiknek azelőtt nem volt elegendő háborús tapasztalatuk, megtanulták, hogyan kell biztos kézzel verni az ellenséget, megsemmisíteni emberállományát és hadfelszerelését, meghiúsítani az ellenség terveit, kitartóan védelmezni városainkat és falvainkat az idegen leigázókkal szemben. Moszkva és Tula, Odessza és Szevasztopol, Leningrád és Sztálingrád hős védői fényes példáit mutatták az önfeláldozó bátorságnak, vasfegyelemnek, kitartásnak és győznitudásnak. Egész Vörös Hadseregünk ezek után a hősök után igazodik. Az ellenség már a saját bőrén tapasztalta a Vörös Hadsereg ellenálló képességét és meg fogja még ismerni a Vörös Hadsereg megsemmisítő csapásainak erejét. Kétség sem férhet hozzá, hogy a német területrablók még újabb kalandokba fognak bocsátkozni. Az ellenség ereje azonban már alá van ásva és elérte lehetőségeinek határát. A Vörös Hadsereg a háború folyamán több mint 8 millió ellenséges katonát és tisztet tett harcképtelenné. Jelenleg a Hitler-hadsereg, melyet románokkal, magyarokkal, olaszokkal és finnekkel hígítottak fel, jelentékenyen gyengébb, mint 1941 nyarán és őszén volt. Elvtársak ! Vöröskatonák, parancsnokok és politikai megbízottak, partizánok és partizánnők! Szívósságotoktól és kitartásotoktól, katonai hozzáértésetektől és a hazával szembeni kötelességetek teljesítésére irányuló készségetektől függ a német fasiszta hadsereg szétzúzása, a szovjet földnek a hitlerista területrablóktól való megtisztítása! Mi meg tudjuk tisztítani és meg is kell tisztítanunk a szovjet födet a hitlerista szeméttől! Ehhez a következőkre van szükség: 1. szívósan és kitartóan védeni frontvonalunkat, nem engedni az ellenséget tovább előrenyomulni, teljes erővel kimeríteni az ellenséget, irtani emberállományát, megsemmisíteni hadfelszerelését; 2. minden módon erősíteni a vasfegyelmet, a legszigorúbb rendet és egyéni vezetést hadseregünkben, tökéletesíteni csapataink harci kiképzését és előkészíteni, kitartóan és fáradhatatlanul előkészíteni az ellenségre mérendő megsemmisítő csapást; 3. szítani az egész nép partizánmozgalmának tüzét az ellenség mögöttes területén, rombolni az ellenség mögöttes területeit, irtani a német fasiszta haramiákat. Elvtársak ! Az ellenség egyszer már tapasztalta a Vörös Hadsereg csapásainak erejét Rosztovnál, Moszkvánál, Tyihvinnél. Nincs messze a nap, mikor az ellenség meg fog ismerkedni a Vörös Hadsereg újabb csapásainak erejével. Lesz még ünnep a mi utcánkban is! Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulója! Éljen Vörös Hadseregünk! Éljen hajóhadunk! Éljenek derék partizánjaink és partizánnőink! Halál a német fasiszta területrablókra!
Elvtársak! Vöröskatonák és vörös-tengerészek, parancsnokok és politikai megbízottak, partizánok és partizánnők, munkások és munkásnők, parasztok és parasztasszonyok, szellemi munkások, testvéreink a front túlsó oldalán, a német fasiszta csapatok frontmögötti területén, akik ideiglenesen a német elnyomók igája alá kerültetek ! A szovjet kormány és bolsevik pártunk nevében köszöntelek és üdvözöllek benneteket május elseje alkalmából! Elvtársak! Országunk népei ebben az évben a német fasiszta területrablók elleni honvédő háború körülményei közt ünneplik május elseje nemzetközi napját. A háború életünk minden mozzanatára rányomta bélyegét. Rányomta bélyegét a mai napra, május elseje ünnepére is. Országunk dolgozói, a háborús körülményekre való tekintettel, lemondtak az ünnepi pihenésről, hogy hazánk védelme érdekében megfeszített munkában töltsék a mai napot. A dolgozók, akiknek élete összeforrt frontharcosaink életével, május elseje ünnepét a munka és a harc napjává avatták, hogy minél több segítséget nyújtsanak a frontnak és minél nagyobb mennyiségben adjanak neki puskát, gépfegyvert, ágyút, aknavetőt, tankot, repülőgépet, lőszert, kenyeret, húst, halat, zöldséget. Ez azt jelenti, hogy nálunk a front és a mögöttes terület egységes és osztatlan harcos tábor, mely az ellenség fölötti győzelem útjából minden nehézséget elhárítani kész. Elvtársak ! Több mint két év telt el azóta, hogy a német fasiszta területrablók Európát a háború örvényébe sodorták, leigázták az európai kontinens szabadságszerető országait: Franciaországot, Norvégiát, Dániát, Belgiumot, Hollandiát, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszláviát és Görögországot, és a vérüket szívják, hogy a német bankárok gazdagodjanak. Több mint tíz hónap telt el azóta, hogy a német fasiszta területrablók aljas és hitszegő módon rátörtek országunkra, fosztogatják és pusztítják falvainkat és városainkat, erőszakot alkalmaznak és gyilkolják Észtország, Lettország, Litvánia, Belorusszia, Ukrajna és Moldávia békés népességét. Több mint tíz hónap telt el azóta, hogy országunk népei hazájuk becsületét és szabadságát védelmezve honvédő háborút folytatnak az elállatiasodott ellenség ellen. Ez idő alatt eléggé jól szemmel kísérhettük a német fasisztákat, módunkban volt megérteni valódi szándékaikat, megismerni igazi arculatukat, mégpedig nem szóbeli nyilatkozatok, hanem a háború tapasztalatai alapján, közismert tények alapján. Kik is ezek a mi ellenségeink, a német fasiszták? Miféle emberek? Mire tanítanak bennünket ebben a tekintetben a háború tapasztalatai? Azt mondják, hogy a német fasiszták – nacionalisták, akik Németország területi épségét és függetlenségét védelmezik más államok támadásaitól. Ez természetesen hazugság. Csak népámítók állíthatják, hogy Norvégia, Dánia, Belgium, Hollandia, Görögország, a Szovjetunió és a többi szabadságszerető ország Németország területi épségére és függetlenségére tört. A valóságban a német fasiszták nem nacionalisták, hanem imperialisták, akik idegen országokat foglalnak el és a vérüket szívják azért, hogy gazdagítsák a német bankárokat és plutokratákat. Göring, a német fasiszták egyik feje, mint ismeretes, maga is a legnagyobb bankárokhoz és plutokratákhoz tartozik, s maga is tucatjával zsákmányolja ki a gyárakat és üzemeket. Hitler, Göbbels, Ribbentrop, Himmler és a többiek, akik a mai Németországot kormányozzák, a német bankárok láncos kutyái, akik gazdáik érdekeit minden más érdek fölé helyezik. A német hadsereg ezeknek az uraknak a kezében vak eszköz, melynek hivatása, hogy a saját vérét ontsa és idegen vért ontson, hogy megnyomorítsa önmagát és másokat, nem Németország ügyéért, hanem a német bankárok és plutokraták meggazdagodása kedvéért. Erről beszélnek a háború tapasztalatai. Azt mondják, hogy a német fasiszták – szocialisták, akik a munkások és parasztok érdekeit igyekeznek védelmezni a plutokratákkal szemben. Ez természetesen hazugság. Csak szélhámosok állíthatják, hogy a német fasiszták, akik rabszolgamunkát honosítottak meg a gyárakban és üzemekben, és visszaállították Németország és a leigázott országok falvaiban a jobbágyrendszert, - a munkások és parasztok védelmezői. Csak elvetemült népámítók tagadhatják, hogy az a rabszolga- és jobbágyrend, melyet a német fasiszták bevezettek, a német plutokraták és bankárok számára előnyös, nem pedig a munkások és parasztok számára. A valóságban a német fasiszták reakciós jobbágytartók, a német hadsereg pedig jobbágytartók hadserege, mely a német bárók gazdagodásáért és a földesurak hatalmának visszaállításáért ontja vérét. Erről beszélnek a háború tapasztalatai. Azt mondják, hogy a német fasiszták az európai kultúra hordozói és ezt a háborút azért folytatják, hogy ezt a kultúrát más országokra is kiterjesszék. Ez természetesen hazugság. Csak hivatásos csalók állíthatják, hogy a német fasiszták, akik akasztófákkal borították be Európát, akik fosztogatják a békés lakosságot és erőszakot követnek el rajta, akik városokat és falvakat gyújtanak és robbantanak fel, és elpusztítják Európa népeinek kultúrértékeit, - hogy ezek a német fasiszták az európai kultúra hordozói lehetnek. A valóságban a német fasiszták ellenségei az európai kultúrának, a német hadsereg pedig a sötét középkori reakció hadserege, mely arra van hivatva, hogy elpusztítsa az európai kultúrát azért, hogy a német bankárok és bárók rabszolgatartó „kultúráját” honosítsa meg. Ezt mondják a háború tapasztalatai. Ez ellenségünk rejtett arca, melyet a háború tapasztalatai lepleztek le. De a háború tapasztalataiból nem csak ezeket a következtetéseket vonhatjuk le. A háború tapasztalatai azonkívül azt is mutatják, hogy a háború ideje alatt lényeges változások mentek végbe a fasiszta Németországnak és hadseregének helyzetében is, valamint országunk és Vörös Hadseregünk helyzetében. Miféle változások ezek? Mindenekelőtt kétségtelen az, hogy ez idő alatt a fasiszta Németország és hadserege gyöngébb lett, mint tíz hónappal ezelőtt volt. A háború a német népnek nagy kiábrándulásokat, milliós emberáldozatokat, éhséget, nyomort hozott. A háború végét még nem látni, de az embertartalékok kifogyóban vannak, kifogyóban a kőolaj, kifogyóban a nyersanyag. A német nép egyre jobban tudatára ébred annak, hogy Németország veresége elkerülhetetlen. A német nép egyre világosabban látja, hogy csak egy út van, mely ebből a helyzetből kivezet: meg kell szabadítani Németországot Hitler és Göring kalandor klikkjétől. A hitlerista imperializmus nagy európai területeket foglalt el, de nem törte meg az európai népek ellenállási akaratát. A leigázott népek harca a német fasiszta rablók rendszere ellen kezd általános jelleget ölteni. Minden megszállt országban mindennapos jelenség a szabotázs a hadigyárakban, a német raktárak felrobbantása, a német katonavonatok kisiklatása, a német katonák és tisztek legyilkolása. Egész Jugoszláviát és a németek megszállta összes szovjet körzetet lángba borította a partizánháború tüze. Mindezek a körülmények a német mögöttes terület gyöngüléséhez, vagyis az egész fasiszta Németország gyöngüléséhez is vezettek. Ami a német hadsereget illeti, makacs védekezése ellenére sokkal gyöngébb lett, mint tíz hónappal ezelőtt volt. Régi, tapasztalt tábornokait, mint például Reichenaut, Brauchitschot, Todtot és másokat – vagy a Vörös Hadsereg ölte meg, vagy a német fasiszta vezető klikk kergette szét. A német hadsereg tényleges tiszti állományát részben a Vörös Hadsereg irtotta ki, részben pedig a polgári lakosság közt véghezvitt rablások és erőszakoskodások demoralizálták. A hadsereg a hadműveletek során jelentékenyen legyöngült legénységi állománya egyre kevesebb pótlást kap. Másodszor: Kétségtelen, hogy országunk a háború elmúlt hónapjai alatt erősebb lett annál, mint a háború elején volt. Nem csak barátaink, hanem ellenségeink is kénytelenek elismerni, hogy országunk ma egységesebben és szorosabban tömörül kormánya köré, mint valaha, - hogy országunk mögöttes területe és frontja egységes harcos táborrá egyesült, mely egy cél felé tör, -- hogy a mögöttes terület szovjet emberei egyre több puskát és gépfegyvert, aknavetőt és ágyút, harckocsit és repülőgépet, élelmiszert és lőszert adnak frontunknak. Ami hazánk nemzetközi kapcsolatait illeti, ezek az utóbbi időben jobban megszilárdultak és kifejlődtek, mint valaha. Az összes szabadságszerető nép egyesült a német imperializmus ellen. Tekintetüket a Szovjetunió felé fordítják. Országunk népeinek szabadságukért, becsületükért és függetlenségükért folytatott hősi harca az egész progresszív emberiség elragadtatását váltja ki. Az összes szabadságszerető ország minden népe úgy tekint a Szovjetunióra, mint arra az erőre, mely meg tudja menteni a világot a hitlerista dögvésztől. Ezek között a szabadságszerető országok között az első helyet Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok foglalják el, melyekhez bennünket a barátság és szövetség kapcsai fűznek, s amelyek országunknak egyre nagyobb katonai segítséget nyújtanak a német fasiszta területrablók ellen. Mindezek a körülmények azt tanúsítják, hogy országunk sokkal erősebb lett. Végül kétségtelen, hogy a Vörös Hadsereg az elmúlt idő alatt szervezettebb és erősebb lett, mint a háború elején volt. Nem lehet véletlennek tekinteni azt a közismert tényt, hogy a Vörös Hadsereg ideiglenes visszavonulása után, melyet a német imperialisták hitszegő támadása tett szükségessé, fordulatot ért el a háború menetében, és áttért az aktív védelemről az ellenséges csapatok elleni sikeres támadásra. Tény, hogy honvédelmi háborúnk a Vörös Hadsereg sikerei következtében új szakaszba lépett: a szovjet földnek a hitlerista szennytől való felszabadításának szakaszába. Igaz, hogy a Vörös Hadsereg ennek a történelmi feladatnak a megvalósítását a zord és igen havas tél nehéz viszonyai között kezdte meg, de ennek ellenére nagy sikereket ért el. A Vörös Hadsereg, miután a hadműveletek kezdeményezését kezébe ragadta, számos nagy vereséget okozott a német fasiszta csapatoknak, és arra kényszerítette őket, hogy a szovjet területek jelentékeny részét elhagyják. A hódítóknak az a számítása, hogy a telet pihenésre, és arra fogják kihasználni, hogy védelmi vonalukat megerősítsék, kudarcot vallott. A Vörös Hadsereg támadása során az ellenség emberállományának igen jelentékeny részét és hadifelszerelésének óriási mennyiségét semmisítette meg, az ellenségtől nem kis mennyiségű hadifelszerelést zsákmányolt, és arra kényszerítette, hogy idő előtt felhasználja a mögöttes terület belsejében készenlétben lévő tartalékokat, melyeket a tavaszi és nyári hadműveletek idején akart harcba vetni. Mindez arról tanúskodik, hogy a Vörös Hadsereg szervezettebb és erősebb lett, tiszti káderei megedződtek a harcokban, tábornokai pedig tapasztaltabbak és éleslátóbbak lettek. Fordulat állt be a Vörös Hadsereg legénységi állományában is. Eltűnt az ellenséggel szemben megnyilvánuló közönyösség és gondtalanság, amely a honvédő háború első hónapjaiban még előfordult harcosaink között. A német fasiszta területrablók vadállati kegyetlenkedései, fosztogatásai és az erőszak alkalmazása a békés népességgel és a szovjet hadifoglyokkal szemben, kigyógyították harcosainkat ebből a betegségből. Harcosaink dühösebbek és könyörtelenebbek lettek. Megtanulták igazán gyűlölni a német fasiszta területrablókat. Megértették, hogy nem lehet legyőzni az ellenséget, ha nem tanulták meg lelkük legmélyéből gyűlölni. Megszűnt a német csapatok legyőzhetetlenségéről szóló fecsegés, ami a háború elején még előfordult, és amely mögött a németektől való félelem rejlett. A Rosztov, Kercs, Moszkva, Kaliynin, Tyihvin és Leningrád alatti emlékezetes harcok, mikor a Vörös Hadsereg megfutamította a német fasiszta területrablókat, meggyőzték harcosainkat arról, hogy a német csapatok legyőzhetetlenségéről szóló fecsegés – mese, melyet a fasiszta hírverők eszeltek ki. A háború tapasztalatai meggyőzték harcosainkat arról, hogy a német tiszt úgynevezett bátorsága rendkívül viszonylagos fogalom, hogy a német tiszt bátorságot tanúsít, mikor fegyvertelen hadifoglyokkal és békés polgári lakossággal van dolga, de elhagyja a bátorsága, amikor a Vörös Hadsereg szervezett erejével kerül szembe. Jusson eszetekbe a közmondás: „Legény ha bárány az ellenfele, de bárány, ha legény áll szemben vele.” Ezek a német fasiszta területrablók elleni háború tapasztalatainak tanulságai. Mit bizonyít ez a tanulság? Azt bizonyítja, hogy továbbra is verni tudjuk és vernünk kell a német fasiszta területrablókat, amíg végleg ki nem irtjuk őket, amíg a szovjet földet a hitlerista gazemberektől teljesen fel nem szabadítjuk. Elvtársak! Mi honvédő, felszabadító, igazságos háborút viselünk. Nincsenek olyan céljaink, mint idegen országok elfoglalása, idegen népek leigázása. A mi célunk világos és nemes. Fel akarjuk szabadítani szovjet földünket a német fasiszta gazemberektől. Meg akarjuk szabadítani ukrán, moldován, belorusz, litván, lett, észt és karéliai testvéreinket attól a gyalázattól és megaláztatástól, melybe a német fasiszta gazfickók döntötték őket. Hogy ezt a célt elérjük, szét kell zúznunk a német fasiszta hadsereget és ki kell irtanunk a német megszállókat az utolsó emberig, ha nem adják meg magukat. Más út nincs. Ezt meg tudjuk tenni és meg is kell tennünk mindenáron. A Vörös Hadsereg mindennel rendelkezik, ami szükséges ahhoz, hogy ezt a magasztos célt elérje. Csak egy dolog hiányzik: a hozzáértés, hogy teljes mértékben kihasználjuk az ellenség ellen azt az elsőrendű hadifelszerelést, melyet hazánk hadseregének rendelkezésére bocsát. Ezért a Vörös Hadsereg feladata, harcosainak, géppuskásainak, tüzéreinek, aknavetőinek, harckocsizóinak, repülőinek és lovasainak feladata az, hogy képezzék magukat a hadviselés művészetében, hogy kitartóan tanuljanak, tökéletesen elsajátítsák fegyverük kezelését, hivatásuk mesterei legyenek, és ilyen módon megtanulják biztos kézzel verni az ellenséget. Csak így lehet elsajátítani az ellenség legyőzésének művészetét. Elvtársak! Vöröskatonák és vörös-tengerészek, parancsnokok és politikai megbízottak, partizánok és partizánnők! Üdvözöllek benneteket a május elsejei ünnep alkalmából, és megparancsolom: 1. Harcosainknak: tökéletesen sajátítsák el a puska kezelését, váljanak fegyverük kezelésének mestereivé és verjék biztos kézzel az ellenséget, mint ahogy dicső mesterlövészeink a német területrablók kiirtói verik! 2. Géppuskásainknak, tüzéreinknek, aknavetőinknek, tankistáinknak és repülőinknek: tökéletesen sajátítsák el fegyverük kezelését, váljanak fegyverük kezelésének mestereivé és kitartóan verjék a német fasiszta területrablókat, amíg csak teljesen ki nem irtjuk őket! 3. A seregparancsnokoknak: tökéletesen sajátítsák el a különböző fegyvernemek együttműködését, váljanak a csapatok vezetésének mestereivé és mutassák meg az egész világnak, hogy a Vörös hadsereg teljesíteni tudja nagy felszabadító hivatását! 4. Az egész Vörös Hadseregnek: érje el azt, hogy az 1942. év a német fasiszta csapatok végleges szétzúzásának és a szovjet föld hitlerista gazemberektől való felszabadításának éve legyen! 5. A partizánoknak és partizánnőknek: fokozzák a partizánháborút a német hódítók frontmögötti területén, rombolják az ellenség híradó és közlekedési eszközeit, semmisítsék meg az ellenség parancsnokságait és hadifelszerelését, ne sajnálják a töltényt hazánk leigázói ellen! A nagy Lenin győzhetetlen lobogója alatt – előre a győzelemre!
SZTÁLIN BESZÉDE 1942. NOVEMBER 6-ÁN, A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM XXV ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
Az Állami Honvédelmi Bizottság elnökének beszámolója a Dolgozók Küldöttei Moszkvai Szovjetjének a párt- és társadalmi szervezetekkel együtt Moszkvában 1942. november 6-án megtartott ünnepi ülésén.
Elvtársak! Ma országunk győzedelmes szovjet forradalmának 25. évfordulóját ünnepeljük. 25 év múlt el a szovjet rendszer megalapítása óta. A szovjet rendszer fennállásának 26. évébe fordulunk. Az októberi szovjet forradalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepi üléseken rendszerint az állami és pártszervek elmúlt évi munkájának eredményeit szoktuk összegezni. Engem bíztak meg, hogy ezekről az eredményekről, a múlt év novemberétől ez év novemberéig eltelt időről beszámoljak. Állami és pártszerveink az elmúlt időszakban két irányban működtek: egyrészt, hogy arcvonalunk számára békés építőmunkát végezzünk és megszervezzük az erős hátországot, másrészt, hogy végrehajtsuk a Vörös Hadsereg védő- és támadó hadműveleteit.
l. Szervezőmunka a hátországban
Vezető szerveink békés építőmunkája ez időszak alatt abban nyilvánult meg, hogy hadi- és egyéb iparunk támaszpontjait országunk keleti körzeteibe tettük át, üzemeink munkásait és berendezését áttelepítettük és új körzetekben helyeztük el, vetésterületünket kiszélesítettük és növeltük az őszi vetést országunk keleti részében, végül lényegesen megjavítottuk a frontnak dolgozó üzemeink munkáját és megszilárdítottuk a munkafegyelmet a hátországban, mind a kolhozokban és szovjetgazdaságokban. Meg kell mondani, hogy ez nagyméretű, rendkívül nehéz és bonyolult szervezőmunkát igényelt minden gazdasági és adminisztratív népbiztosságunk köztük a vasúti népbiztosság részéről. De a nehézségeket sikerült leküzdenünk. Gyáraink, kolhozaink és szovjetgazdaságaink most, a háborús idők minden nehézsége ellenére, elvitathatatlanul kielégítően dolgoznak. Hadigyáraink és a velük rokon üzemek becsületesen és pontosan ellátják a Vörös Hadsereget ágyúkkal, aknavetőkkel, repülőgépekkel, harckocsikkal, gépfegyverrel, puskával, lőszerrel. Kolhozaink és szovjetgazdaságaink ugyancsak becsületesen és pontosan látják el a lakosságot és a Vörös Hadsereget élelmiszerrel, iparunkat pedig nyersanyaggal. El kell ismerni, hogy országunknak soha sem volt még olyan szilárd és szervezett mögöttes területe, mint ma. E bonyolult szervező- és építőmunka eredményeképpen nemcsak országunk alakult át, átalakultak az emberek is a hátországban. Az emberek jobban összeszedték magukat, kevésbé hanyagok, fegyelmezettebbek lettek, megtanultak úgy dolgozni, ahogyan erre háború idején szükség van, tudatára ébredtek kötelességüknek a hazával és a fronton harcoló védelmezőivel: a Vörös Hadsereggel szemben. A hátországban egyre kevesebb és kevesebb a szájtátó és dolgafelejtő, aki nem tudja, mi a polgári kötelessége. Egyre több a polgári kötelesség érzésétől áthatott szervezett és fegyelmezett ember. Az elmúlt év azonban, mint már mondottam, nemcsak a békés építőmunka éve volt. Ez az év honvédő háborúnk éve is a német területrablók ellen, akik aljasul és hitszegően békeszerető országunkra törtek.
2. Hadműveletek a szovjet-német fronton
Ami vezető szerveinknek az elmúlt év folyamán kifejtett katonai tevékenységét illeti, az abban nyilvánult meg, hogy biztosították a Vörös Hadsereg támadó- és védelmi hadműveleteit a német fasiszta csapatok ellen. A hadműveleteket a szovjet-német fronton az elmúlt év folyamán két időszakra oszthatjuk: az első időszak, - ez főleg a téli időszak – mikor a Vörös Hadsereg a németek Moszkva elleni támadását visszaverve, kezébe vette a kezdeményezést, támadásba ment át, visszakergette a német csapatokat és négy hónap alatt helyenként több mint 400 kilométert nyomult előre; és a második időszak, - a nyári időszak, amikor a német fasiszta csapatok, kihasználva azt, hogy Európában nincs második front, minden szabad tartalékukat összevonták, áttörték frontunkat délnyugati irányban és kezükbe véve a kezdeményezést, öt hónap alatt helyenként mintegy 500 kilométert nyomultak előre. A hadműveletek az első időszak folyamán, különösen a Vörös Hadsereg sikeres hadműveletei Rosztov, Tula és Kaluga körzeteiben, Moszkvánál, Tyihvin és Leningrád alatt, két jelentős tényt hoztak napvilágra. Először is, megmutatták, hogy a Vörös Hadsereg és harcos káderei komoly erővé fejlődtek, amely nemcsak megállja helyét a német fasiszta csapatok nyomásával szemben, hanem nyílt harcban szét is tudja zúzni és vissza is tudja kergetni őket. Másodszor azt mutatták, hogy a német fasiszta csapatoknak, minden szívósságuk ellenére is, olyan komoly szerves fogyatékosságaik vannak, amelyek bizonyos, hogy a Vörös Hadsereg számára kedvező körülmények között a német csapatok vereségéhez vezethetnek. Nem lehet véletlennek tekinteni azt, hogy azok a német csapatok, melyek diadalmenetben vonultak végig egész Európán és egy csapással megverték a francia hadsereget, amely pedig elsőrangú hadseregnek számított, csak a mi országunkban ütköztek igazi katonai ellenállásba. És nemcsak ellenállásba ütköztek, hanem a Vörös Hadsereg csapásai alatt kénytelenek voltak elfoglalt állásaikból több mint 400 kilométernyire visszavonulni és óriási mennyiségű ágyút, gépkocsit, hadianyagot hagytak vissza útjukon. Ezt sehogy sem lehet egyedül a téli háború körülményeivel megmagyarázni. A szovjet-német fronton folyt hadműveletek második szakaszát a németek javára beállt fordulat jellemzi, amikor a kezdeményezés a németek kezébe ment át, frontunkat délnyugati irányban áttörték és a német csapatok előrenyomultak, behatoltak Voronyezs, Sztálingrád, Novorosszijszk, Pjatyigorszk és Mozdok körzeteibe. Kihasználva azt, hogy Európában nincs második front, a németek és szövetségeseik minden szabad tartalékukat az arcvonalra vetették és egy irányban, a délnyugati irányban összpontosítva ezeket, nagy túlerőt hoztak itt létre, és jelentékeny taktikai sikert értek el. A németek nyilván már nem oly erősek, hogy egyidejűleg támadhassanak mind a három irányban: a déli, északi és központi irányban, mint a múlt év nyarán, a német offenzíva első hónapjaiban. De még elég erősek ahhoz, hogy komoly támadást intézzenek egy bizonyos irányban. Mi volt a német fasiszta hadvezetők fő célja, amikor frontunkon megkezdték a nyári támadást? Ha a külföldi sajtót vesszük, beleértve a német sajtót is, és ennek alapján ítélünk, akkor azt hihetné az ember, hogy a támadás fő célja Groznij és Baku kőolaj-körzeteinek elfoglalása volt. A tények azonban határozottan megcáfolják ezt a feltevést. A tények arról beszélnek, hogy a németek előnyomulása a Szovjetunió kőolaj-körzetei irányába nem fő-, hanem mellékcél. De ha így áll a dolog, mi volt akkor a német támadás fő célja? Az, hogy megkerüljék Moszkvát keletről, elvágják a volgai és uráli hátországtól, és aztán lecsapjanak Moszkvára. A németek mellékcélja, amikor dél felé, a kőolaj-körzetek irányába nyomultak előre, nemcsak, és nem annyira a kőolaj-körzetek elfoglalása volt, mint inkább az, hogy fő tartalékainkat elvonják délre és meggyöngítsék a moszkvai frontot, hogy aztán annál könnyebben érjenek el eredményt, ha Moszkvára vetik magukat. Ez magyarázza meg tulajdonképpen azt, hogy a német csapatok fő csoportja jelenleg nem délen van, hanem Orel és Sztálingrád körzetében. Nemrég a mieink keze közé került egy német vezérkari tiszt. Ennél a tisztnél térképet találtak, amelyen meg voltak jelölve a német csapatok előnyomulási tervének határidői. Ebből az okmányból látható, hogy a németek ez év július 10-én akartak Boriszoglebszkbe, július 25-én Sztálingrádba, augusztus 10-én Szaratovba, augusztus 15-én Kujbisevbe, szeptember 10-én Arzamászba és szeptember 25-én Bakuba bevonulni. Ez az okmány teljes mértékben megerősíti adatainkat arról, hogy a németek nyári támadásának fő célja az volt, hogy Moszkvát megkerüljék keletről, és Moszkvára csapást mérjenek; a déli irányba való előrenyomulás célja minden egyébtől eltekintve az volt, hogy tartalékainkat minél messzebbre elvonják Moszkvától és a moszkvai frontot meggyöngítsék, hogy annál könnyebb legyen csapást mérni Moszkvára. Röviden: a németek nyári támadásának fő célja az volt, hogy Moszkvát körülzárják, és a háborút ebben az évben befejezzék. Múlt év novemberében a németek arra számítottak, hogy Moszkva elleni homloktámadással beveszik Moszkvát, a Vörös Hadsereget fegyverletételre kényszerítik és ily módon elérik a keleti háború befejezését. Ezzel áltatták katonáikat. Ezek a német számítások azonban, mint ismeretes, nem váltak valóra. A németek, miután tavaly a Moszkva elleni homloktámadással megégették a körmüket, az idén már megkerüléssel akarták elfoglalni Moszkvát és ezzel befejezni a keleti háborút. Most ezzel ámítják elbolondított katonáikat. Mint ismeretes, ezek a német számítások sem váltak valóra. Az eredmény az, hogy a német fasiszta hadvezetők, akik egyszerre két vadat kergettek – a kőolajat és Moszkva bekerítését -, nehéz helyzetbe kerültek. A németek stratégiai terveik szemmel látható irrealitása folytán nyári támadásuk taktikai sikereivel nem érték el tehát kitűzött céljukat.
3. Az európai második front kérdése
Mivel magyarázható az, hogy a németeknek mégis sikerült az idén magukhoz ragadni a hadműveletek kezdeményezését és komoly taktikai sikereket elérni frontunkon ? Ez azzal magyarázható, hogy a németeknek és szövetségeseiknek sikerült minden szabad tartalékukat összevonni, a keleti frontra vetni és egy irányban nagy túlerőt létrehozni. Kétségtelen, hogy e-nélkül a németek nem érhettek volna el sikert arcvonalunkon. De miért sikerült nekik minden tartalékukat összevonni és a keleti frontra vetni? Mert az, hogy Európában nincs második front, lehetővé tette számukra, hogy ezt a hadműveletet minden kockázat nélkül végrehajtsák. Tehát a németek által arcvonalunkon ebben az évben elért harcászati sikerek fő oka az, hogy az európai második fronthiánya lehetővé tette számukra minden szabad tartalékuknak a mi arcvonalunkra vetését, s nagy túlerő létrehozását délnyugaton. Tegyük föl, hogy Európában volna második front, mint ahogy volt az első világháborúban, és hogy a második front lekötné mondjuk a németek 60 és Németország szövetségeseinek 20 hadosztályát. Milyen volna akkor a német csapatok helyzete frontunkon? Nem nehéz kitalálni, hogy helyzetük siralmas volna. Sőt mi több, ez a német fasiszta csapatok számára a vég kezdete lett volna, mert ebben az esetben a Vörös Hadsereg ma nem ott állna, ahol most áll, hanem valahol Pszkov, Minszk, Zsitomir, Odessza körül. Ez azt jelenti, hogy a német fasiszta hadsereg már ez év nyarán katasztrófa előtt állott volna. És ha ez nem történt meg, akkor azért nem történt, mert a németeket megmentette az, hogy Európában nincs második front. Vizsgáljuk meg az európai második front kérdését történelmi szempontból. Az első világháborúban Németországnak két fronton kellett harcolnia: nyugaton, főleg Anglia és Franciaország ellen, és keleten az orosz hadsereg ellen. Az első világháborúban volt tehát második front Németországgal szemben. Németország akkori 220 hadosztályából legfeljebb 85 német hadosztály volt az orosz fronton. Ha ehhez hozzáadjuk Németország szövetségeseinek csapatait, melyek az orosz fronton harcoltak, éspedig 37 osztrák-magyar hadosztályt, 2 bolgár és 3 török hadosztályt, akkor összesen 127 hadosztály harcolt az orosz csapatok ellen. Németország és szövetségeseinek többi hadosztálya főleg az angol-francia csapatok elleni frontot tartotta, egy részük pedig helyőrségi szolgálatot teljesített az európai megszállt területeken. Ez volt a helyzet az első világháborúban. Mi a helyzet most, a második világháborúban, mondjuk ez év szeptemberében? Ellenőrzött adatok szerint, melyekhez semmi kétség nem fér, Németország mai 256 hadosztálya közül legalább 179 német hadosztály áll a mi frontunkon. Ehhez hozzá kell adnunk 22 román hadosztályt, l4 finn hadosztályt, 10 olasz hadosztályt, 13 magyar hadosztályt, egy szlovák hadosztályt és egy spanyol hadosztályt. Összesen tehát 240 hadosztály harcol jelenleg a mi frontunkon. A németek és szövetségeseik többi hadosztálya helyőrségi szolgálatot teljesít a megszállt országokban (Franciaországban, Belgiumban, Norvégiában, Hollandiában, Jugoszláviában, Lengyelországban, Csehszlovákiában és így tovább), egy részük pedig Líbiában visel háborút Anglia ellen, Egyiptomért. A líbiai front egyébként mindössze 4 német hadosztályt és 11 olasz hadosztályt köt le. Tehát az első világháború 127 hadosztálya helyett most legalább 240 hadosztály harcol ellenünk a fronton, és a 85 német hadosztály helyett most a Vörös Hadsereg ellen 179 német hadosztály harcol. Ez a fő oka és alapja a német fasiszta csapatok frontunkon elért ez évi taktikai sikereinek. A németeknek országunk ellen intézett hadjáratát gyakran hasonlítják össze Napóleon Oroszország elleni hadjáratával. Ez a hasonlat azonban nem helytálló. Napóleon 600.000 főnyi seregéből, mellyel az Oroszország elleni hadjáratra elindult, alig 130-140.000 főnyi csapattal jutott el Borogyinóig. Moszkvánál mindössze ennyivel rendelkezett. A Vörös Hadsereg elleni fronton viszont ma több mint 3 millió főnyi sereg áll, felfegyverezve a modern háború minden eszközével. Lehet-e itt szó bármiféle összehasonlításról? A németek országunk elleni hadjáratát néha Németországnak az első világháború idején Oroszország ellen vezetett hadjáratával is össze szokták hasonlítani. De ez a hasonlat sem helytálló. Először is, az első világháborúban volt második front Európában, ami lényegesen megnehezítette a németek helyzetét, míg ebben a háborúban nincs második front Európában. Másodszor, ebben a háborúban frontunkkal szemben kétszer annyi csapat áll, mint az első világháborúban. Világos, hogy összehasonlításnak itt nincs helye. Ezek után elképzelhetik, hogy milyen komolyak és rendkívüliek azok a nehézségek, melyek a Vörös Hadsereg előtt állnak és hogy milyen nagy hősiességet tanúsít a Vörös Hadsereg a német fasiszta területrablók ellen folytatott felszabadító háborújában. Azt hiszem, hogy egyetlen más ország, egyetlen más hadsereg sem bírná ki a német fasiszta haramiák és szövetségeseik elvadult bandáinak ezt a nyomását. Csak a mi szovjet államunk és csak a mi Vörös Hadseregünk tud ellenállni ennek a nyomásnak. (Viharos taps.) És nemcsak ellenállni tud, de le is tudja gyűrni. Gyakran kérdezik: Lesz-e hát mégis második front Európában? Igen lesz, előbb vagy utóbb, de lesz. És nemcsak azért lesz, mert nekünk szükségünk van rá, hanem mindenekelőtt azért is, mert szövetségeseinknek nem kevésbé van rá szükségük, mint nekünk. Lehetetlen, hogy szövetségeseink meg ne értsék, hogy miután Franciaország kiállt a csatasorból, a fasiszta Németország elleni második front hiánya rosszul végződhet minden szabadságszerető ország, köztük a szövetségesek számára is.
4. A Szovjetunió, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok harci szövetsége a hitlerista Németország és európai szövetségesei ellen
Ma már nem vitás, hogy a háború folyamán, melyet Hitler-Németország a népekre kényszerített, megtörtént az erők gyökeres kettéválása, kialakult két ellentétes tábor, az olasz-német koalíció tábora és az angol-szovjet-amerikai koalíció tábora. Elvitathatatlan az is, hogy ezt a két ellentétes koalíciót két különböző ellentétes akcióprogram vezérli. Az olasz-német koalíció akcióprogramját a következő pontokkal lehet jellemezni: faji gyűlölet; a „kiválasztott” nemzetek uralma; a többi nemzet leigázása és területeik elfoglalása; a meghódított nemzetek gazdasági leigázása és nemzeti vagyonuk elrablása; a demokratikus szabadságjogok megsemmisítése; a hitleri rendszer meghonosítása mindenütt. Az angol-szovjet-amerikai koalíció akcióprogramja: a faji kiváltságok megszüntetése; a nemzetek egyenjogúsága és területeik sérthetetlensége; a leigázott népek felszabadítása és felségjogaik visszaállítása; minden nemzet joga arra, hogy saját kívánságának megfelelően rendezkedjék be; gazdasági segítség a károsult nemzetek számára és támogatás gazdasági jólétük elérésében; a demokratikus szabadságjogok helyreállítása; a hitleri rendszer megsemmisítése. Az olasz-német koalíció akcióprogramja azt eredményezte, hogy Európa minden megszállt országa – Norvégia, Dánia, Belgium, Hollandia, Franciaország, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Görögország és a Szovjetunió – megszállt területei az olasz-német zsarnokság elleni gyűlölettől izzanak, ahol csak tudnak, kárt okoznak a németeknek és szövetségeseiknek és várják a kedvező alkalmat, hogy bosszút álljanak leigázóikon az elszenvedett megaláztatásért és erőszakért. Ezzel kapcsolatban a jelenlegi helyzet egyik jellemző vonása az, hogy egyre gyorsabb ütemben fokozódik az olasz-német koalíció elszigetelődése és egyre gyorsabban apadnak erkölcsi és politikai tartalékai Európában, egyre gyöngébb a koalíció és mind gyorsabban bomlik. Az angol-szovjet-amerikai koalíció akcióprogramja azt eredményezte, hogy Európa megszállt országai teljesen együtt éreznek a koalíció tagjaival és készek megadni nekik minden támogatást, amire csak képesek. Ezzel kapcsolatban a jelenlegi helyzet másik jellemző vonása az, hogy ennek a koalíciónak erkölcsi és politikai tartalékai Európában – és nemcsak Európában – napról-napra nőnek, és hogy e körül a koalíció körül egyre gyorsabb ütemben csoportosulnak az együtt-érzők milliói, akik készek a koalícióval együtt harcolni a hitleri zsarnokság ellen. Ha e két koalíció erőviszonyainak kérdését az ember- és anyagtartalékok szempontjából vizsgáljuk, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a fölény kétségtelenül az angol-szovjet-amerikai koalíció oldalán van. Kérdés azonban: elégséges-e csupán ez a fölény a győzelem kivívására? Vannak ugyanis esetek, mikor sok erőforrás áll rendelkezésre, de azokat olyan oktalanul használják fel, hogy a fölény semmivé lesz. Világos, hogy az erőforrásokon kívül az is kell, hogy ezeket az erőforrásokat mozgósítani és helyesen kihasználni tudják. Van-e ok kételkedni abban, hogy az angol-szovjet-amerikai koalíció embereiben ez a hozzáértés és ez a képesség megvan? Vannak emberek, akik kételkednek ebben. De milyen alapon kételkednek? E koalíció emberei annak idején megmutatták, hogy értenek országaik erőforrásainak mozgósításához s gazdasági, kulturális, és politikai építőmunka céljaira való helyes felhasználásához, hogy meg van erre a képességük. Kérdezem: milyen alapon lehet kételkedni abban, hogy azok az emberek, akik képességet és hozzáértést mutattak az erőforrások gazdasági, kulturális és politikai célokra való mozgósítása és elosztása terén, képesek lesznek elvégezni ugyanezt a munkát a hadicélok megvalósítása érdekében? Azt hiszem, hogy kételkedésre semmi alap sincs. Azt mondják, hogy az angol-szovjet-amerikai koalíciónak minden kilátása megvan a győzelemre és bizonyára győzne is, ha nem lenne egy szervi fogyatékossága, amely meggyöngítheti és felbomlaszthatja. Ez a fogyatékosság az illetők véleménye szerint abban nyilvánul meg, hogy ez a koalíció különböző természetű elemekből áll, melyeknek nem egy és ugyanaz az ideológiájuk, és hogy ez a körülmény nem ad nekik lehetőséget arra, hogy a közös ellenség ellen megszervezzék a közös cselekvést. Véleményem szerint ez az állítás helytelen. Nevetséges lenne tagadni, hogy az angol-szovjet-amerikai koalícióhoz tartozó államok ideológiára és társadalmi rendszerre nézve különböznek egymástól. De kizárja-e ez a körülmény a koalíció tagjai közt a közös cselekvés lehetőségét és célszerűségét az őket leigázással fenyegető közös ellenség elleni harcban? Kétségtelen, hogy nem zárja ki. Sőt mi több, a fenyegető veszély parancsolólag előírja a koalíció tagjainak az együttműködés szükségességét, hogy megmentsék az emberiséget a vadság állapotába és a középkori kegyetlenkedésekhez való visszatéréstől. Nem elég-e az angol-szovjet-amerikai koalíció akcióprogramja ahhoz, hogy annak alapján közös harcot szervezzenek a hitleri zsarnokság ellen és kivívják fölötte a győzelmet? Véleményem szerint teljesen elégséges. Ezeknek az embereknek a feltevése azért is helytelen, mert azt az elmúlt év eseményei teljes mértékben megcáfolják. Valóban, ha ezeknek az embereknek igazuk lenne, akkor olyan tényeket láthatnának, amelyek az angol-szovjet-amerikai koalíció tagjainak egymástól való egyre fokozódó elidegenedéséről szólnának. Mi azonban nemcsak hogy nem látunk ilyen tényeket, hanem ellenkezőleg, olyan tények és események állnak előttünk, amelyek az angol-szovjet-amerikai koalíció tagjainak egymáshoz való egyre fokozódó közeledéséről, azoknak egy egységes harci szövetségbe való egyesüléséről tanúskodnak. Az elmúlt év eseményei ennek közvetlen bizonyítékát adják.1941 júliusában, néhány héttel Németországnak a Szovjetunió ellen intézett támadása után, Anglia egyezményt kötött velünk „A Németország elleni háborúban való együttműködésről”. Az Amerikai Egyesült Államokkal akkor erre vonatkozólag még semmiféle megegyezésünk sem volt. Tíz hónappal később, 1942. május 26-án, mikor Molotov elvtárs meglátogatta Angliát, Anglia szövetségi szerződést kötött velünk „A Hitler-Németország és európai cinkosai elleni háború tartamára és a háború utáni együttműködésről és kölcsönös segítségről”. Ezt a szerződést 20 évre kötöttük. Ez a szerződés történelmi fordulópontot jelent az országunk és Anglia közötti viszonyban. 1942 júniusában, Molotov elvtársnak az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása idején az Amerikai Egyesült Államok egyezményt kötött velünk „Az agresszió elleni háborúban egymásnak nyújtandó kölcsönös segítség elvéről”, amely egyezmény komoly lépést jelent előre a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti viszonyban. Végül meg kell említenünk azt a fontos tényt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill úr, látogatást tett Moszkvában, amely a két ország vezetőinek teljes kölcsönös megértését eredményezte. Kétségtelen, hogy mindezek a tények a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok egymáshoz való egyre fokozódó közeledéséről és az olasz-német koalíció elleni harci szövetségbe való tömörülésükről tesznek tanúságot. Kiderül, hogy a tények logikája erősebb minden más logikánál. A következtetés csak egy lehet: az angol-szovjet-amerikai koalíciónak minden kilátása megvan arra, hogy az olasz-német koalíciót legyőzze, és kétségtelenül le is fogja győzni.
5. Feladataink
A háború lerántott minden leplet és földerített minden viszonyt. A helyzet oly világos lett, hogy mi sem könnyebb, mint megállapítani feladatainkat ebben a háborúban. A fenevad Hitler, Erkilet török tábornokkal folytatott beszélgetésében, amelyet a „Dzsumhuriet” c. török újság közölt, ezt mondta: „Meg fogjuk semmisíteni Oroszországot, úgy, hogy soha többé talpra ne állhasson.” Azt hiszem, ez világos, bár kissé buta beszéd. (Nevetés.) Nekünk nem az a feladatunk, hogy Németországot megsemmisítsük, mert Németországot éppúgy nem lehet megsemmisíteni, mint ahogy nem lehet megsemmisíteni Oroszországot. De a hitleri államot meg lehet és meg kell semmisíteni. (Viharos taps.) Első feladatunk éppen abban áll, hogy a hitleri államot és annak sugalmazóit megsemmisítsük. (Viharos taps.) A fenevad Hitler ugyanabban a beszélgetésben, ugyanazzal a tábornokkal, így folytatja: „A háborút addig fogjuk folytatni, amíg Oroszországnak semmi szervezett katonai ereje sem marad.” Azt hiszem, ez világos, bár tudatlanságra vall. (Nevetés.) Nekünk nem feladatunk, hogy Németország minden szervezett katonai erejét megsemmisítsük, mert minden írástudó ember megérti, hogy ez nemcsak lehetetlen, Németországra vonatkozólag éppen úgy, mint Oroszországra vonatkozólag, de nem is célszerű a győző szempontjából. A Hitler-hadsereget azonban meg lehet és meg kell semmisíteni. (Viharos taps.) Második feladatunk éppen abban áll, hogy a Hitler-hadsereget és annak vezetőit megsemmisítsük. (Viharos taps.) A hitlerista gazemberek számára szabály lett a szovjet hadifoglyok kínzása, százszámra meggyilkolása, ezreinek éhhalálra kárhoztatása. Erőszakosságokat követnek el országunk megszállt területeinek lakosságán, férfiakon és nőkön, gyerekeken és öregeken, fivéreinken és nővéreinken, és halomra gyilkolják őket. Célul tűzték ki Ukrajna, Belorusszia, a Baltikum, Moldávia, a Krím és a Kaukázus lakosságának rabigába hajtását vagy kiirtását. Csak becsületüket vesztett, állati színvonalra süllyedt, aljas és elvetemült emberek engedhetnek meg maguknak ilyen gyalázatosságokat ártatlan, fegyvertelen emberekkel szemben. De ez még nem minden. Akasztófákkal és internáló-táborokkal borították el Európát. Meghonosították az aljas „túsz-rendszert”. Agyonlőnek és felakasztanak ártatlan „túszként letartóztatott” polgárokat azért, mert megakadályozták valamelyik német fenevadat abban, hogy erőszakot kövessen el nőkön, vagy a békés polgárokat rabolja. A népek börtönévé tették Európát. És ezt nevezik ők „Európa új rendjének”. Ismerjük ezeknek a gyalázatosságoknak a bűnöseit, az „európai új rend” építőit, mindezeket az újdonsült főkormányzókat és alkormányzókat, parancsnokokat és alparancsnokokat. A megkínzott emberek tízezrei ismerik nevüket. Vegyék tudomásul ezek a hóhérok, hogy nem bújhatnak ki az őket gaztetteikért terhelő felelősség alól, és nem kerülhetik el a megkínzott népek fenyítő kezét. Harmadik feladatunk abban áll, hogy szétzúzzuk a gyűlölt „európai új rendet”, és megbüntessük annak létrehozóit. Ezek a mi feladataink. (Viharos taps.) Elvtársak! Nagy felszabadító háborút folytatunk. Nem egyedül folytatjuk, hanem szövetségeseinkkel együtt. Ez a háború győzelmet hoz számunkra az emberiség aljas ellenségei, a német fasiszta imperialisták fölött. Felszabadító háborúnk zászlajára ez van írva: Éljen az angol-szovjet-amerikai harci szövetség győzelme! (Taps.) Éljen Európa népeinek felszabadítása a hitleri zsarnokság alól! (Taps.) Éljen dicső szovjet hazánk szabadsága és függetlensége! (Taps.) Átok és halál a német fasiszta bitorlókra, államukra, hadseregükre és „európai új rendjükre”! (Taps.) Dicsőség Vörös Hadseregünknek! (Viharos taps.) Dicsőség hajóhadunknak! (Viharos taps.) Dicsőség partizánjainknak és partizánnőinknek! (Hosszas viharos taps. Mindenki feláll. Ováció az egész teremben.)
