Lehet-e ugyanúgy szeretni egy mostohagyermeket mint egy édesgyermeket (sajátot) ? A párom szerint ugyanúgy lehet, szerintem pedig biztos, hogy van különbség a saját gyermek javára. Szerintetek ?
Nekem van olyan ismerősőm, aki mostohagyerek és hála égnek, nagyon megvan a mostohaszüleivel. Soha nem hallottam, hogy bármikor is panaszkodott volna, hogy különbséget tettek volna közte és a féltestvére között.
Magad írod a leányról, hogy "Az ő szarkavarásának köszönhetően ment szét az a kapcsolat.", mármint az apja és az anyja házassága. Mármost, ha ez így van, akkor miért nézed hülyének a párodat? Nyilván megvolt az oka annak, hogy szigorú volt a lányával, ő már ismerte jól. Te meg csak azt hitted, hogy ismered, amíg megjátszotta pár hónapig a jó kislányt. Minek bíráltad felül a párod szigorát? Ő ismeri a lányát, és az ő lánya, nem? Minek szóltál bele? Most csak azt eszed, amit magad főztél magadnak... Persze, ettől még veled érzek, nagy valószínűséggel én is beleestem volna a csapdába. Az ember mindig csak utólag okos.
Azt sem értem, hogy a gyermek nevelése tárgyában miért nem ültetek le közösen mindhárman, a gyerek szülei és te. Tisztázandó, hogy miket vár el az anyja, az apja és te, valamint miket engedtek meg. S onnantól kezdve az a zsinórmérték. Nem ám, hogy a kis manipulatív 15 éves kijátssza a felnőtteket egymás ellen és zsarolja őket! Pláne, ha így viselkedik, akkor miért nem kérdezel vissza, hogy ugyan, mit képzel, az anyjának talán kellene? Nem véletlenül nem harcolt érte a bíróságon, hogy őneki ítéljék! Ugyan, kinek kéne egy olyan leány, aki így viselkedik, aki ilyen koszos, lusta és igénytelen? Még a saját anyjának sem!
Nem kell sajnálni, csak gyalogolj bele a lelkébe rendesen. Ő sem kímél téged, de még a saját anyját se kímélte! Neked nincs mit vesztened. Ha csak tutujgatod, akkor módszeresen szét fogja verni ezt a párkapcsolatot is, tehát legfeljebb pár hónapnyi gyomorgörcsöt és szenvedést veszíthetsz, amennyivel előbb vége lesz az együttélésnek, ha töréspontig viszed a dolgot most. Most gondolj bele, milyen jövőd lenne? Egy ilyen háztartásba gyereket szülni? Most a bugyogóit hagyja szanaszét, de 2 év múlva lehet, hogy a kábszerét! Olyan helyre akarsz kisbabát szülni, ahol a fene tudja, mik nem hevernek szanaszét, amit betömhet a szájába mászás közben, hogy észre sem veszed? És azt hogy fogod megmagyarázni, hogy egy percre sem bízod rá erre a leányra a saját kisbabádat? Percnyi kétséged ne legyen, hogy még majd te leszel a rossz, a bizalmatlan, a saját gyerekét túlféltő, a ...
Viszont te megnyered ugyanazt a pár hónapot, amit megfelelő pár megtalálására fordíthatsz. Vagy akár randizhatsz is az apjával együttélés nélkül, a saját lakásodba hazatérve, és fenntartva a jogot, hogy megfelelő párt keresel, és szabad vagy.
Az apja viszont jól megszívja, mert aztán majd kínlódhat vele maga, nincsen többé ingyencseléd, ingyenszakács és ingyencsaj se! Majd amikor ki kell fizetnie a heti 2x takarítást a lánya után, az éttermet meg netán még a prostikat is, meglátjuk, tényleg olyan magas-e az a kereset! :-)
Persze, mindez csak akkor működik, ha még van öntudatod, és még nem csináltak belőled csicskát.
Bocsika, de egy 15 éves lány, akinek már véres bugyijai vannak, az nem gyerek. Nagyon nem. Az egy manipulatív, önző kis nő, aki örül, hgy az anyját már elszekálta a háztól, és most ki van akadva, hogy nem lett ő automatikusan a ház úrnője, hanem az apja merészelt új asszonyt hozni a házhoz.
Ebben az életkorban már rég nem az a feladata egy fiatal lánynak, hogy az apja kapcsolatát cseszegesse, hanem az, hogy felkészüljön a felnőttkorra. Hogy megtanuljon úgy élni és viselkedni, hogy jó parti legyen, és megfelelően férjhez tudjon menni. Ez az ő életfeladata. És ebbe nem fér bele sem a kosz, sem a rendetlenség, sem a hajcsomók a fürdőben, sem a véres bugyogók.
Csak úgy mondom, hogy utóbbit illetően a legidősebb unokabátyám neje, aki egy igencsak tűzrőlpattant asszony, a 18 éves leányának a születésnapján talált egy ilyent. Szülinapi ebéd volt, és ő éppen leszedte az edényt, mosogatott egy sort, majd elszaladt egyet pisilni gyorsan, még mielőtt a tortát ki kéne szedni a hűtőből. A WC-ben találta meg a bugyogót, bedugva a fűtéscső mögé. Nagyon dühös lett, felment nála a pumpa rendesen. Egy lendülettel kirohant, és odavágta az inkriminált ruhadarabot az ünnepi asztal közepére. Közölte, hogy aki ilyet csinál, az igenis, hogy nem nagykorú, és a tortát el lehet felejteni. Megnyúlt a kölykök képe rendesen...
Pár óra múlva aztán bocsánatot kért a leány, megígérte, hogy ilyen nem lesz többé. A tortát meg csak vacsora után ették meg.
Ja, és ez a saját lányuk volt, még mielőtt félreértenél.
De tényleg, elgondolkodott már ez a leány vagy akár az apja azon, hogy ha pár év múlva a lány egyetemistaként kollégista lesz, és így viselkedik, mit szólnak majd a többiek? Már a második nap meg fogják kérdezni tőle, hogy ugyan, honnét jött? A Neanderthalból vagy egy putriból, hogy ennyire nem képes civilizált módon viselkedni?
Bocs, hogy beleugi, de ahogy elnézem, Apuci és pici lánya egymással versengve csinálnak belőled csicskát. :-(((
Ab start, ha egy családban olyan magas a jövedelem, hogy a kislánynak hajfestés meg csilivili szuperteló, akkor anyuci nem pucol kádat, hanem jön egy bejárónő hetente. Slussz. Ha arra jut, akkor erre is jusson. He meg nem jut, akkor együtt kell csinálni a házimelót is.
Olyan sehol sincsen, hogy valaki csak princesszt játszik, és nem mosogat el maga után, meg otthagyja a véres bugyogóit. Böeeee... Mondjuk, az is igaz, hogy ezt ab start helyre kellett volna tenned. De talán még nem késő.
El nem tudom képzelni, hogy egy normális apa ezt eltűrje! Könyörgöm, ha ennyire nem neveli, akkor hogy a fenébe fogja férjhez adni ezt a manipulatív, lusta, koszos, elkényeztetett kis luvnyát? A mai fiúktól ugyan hiába is várja bárki, hogy azért vegyenek a nyakukba egy nőt, hogy takarítsanak, mossanak, mosogassanak utána...
Párodnak nemcsak a kapcsolatotok védelmében, de a lánya jövője érdekében is beszélnie kellene a lánya fejével. Mert egy olyan igénytelen, koszos leány, amilyet leírtál, senkinek sem fog kelleni. Aztán apuci majd szedheti össze utána véres bugyogókat, mert ezt te sem fogod bírni idegekkel, és 1 éven belül lelépsz. Ahogy azok is, akik majd esetleg utánad következnek a sorban.
Nem mellesleg: a leányka pontosan erre játszik. Ő akar lenni a ház asszonya, ő akar rendelkezni apuci keresetéről, és semmiféle olyan kompromisszumot nem akar vállalni, ami egy párkapcsolattal vele járna, ha felnőtt kapcsolatba kerülne idővel egy korban hozzá illő, fiatal férfival. Ha így megy tovább, akkor 45 éves koráig az apja nyakán fog élni, és csak azért nem tovább, mert addigra halálba kergeti az apját ezzel a viselkedéssel. Nem lepne meg, ha már az anyját is ő szekálta volna el a háztól...
Bocs, hogy sarkítok, de ez valami ocsmány.
Nagyjából olyan lehet ez a leány, mint a Mini beindul címszereplője, annyi különbséggel, hogy itt nem nevelőapáról van szó.Nézesd meg a filmet a pároddal, hátha kijózanodik!
Pécsett a megújult városismereti nyári táborunk idén is várja a kalandorokat!
Érdeklődni és jelentkezni a lionssuli@gmail.com címen, illetve Galambos Attila táborvezetőnél lehet a 30/334-23-02-es telefonszámon. További információ:
Köszönöm, h írtál...És... Igazad van...nagyon sok mindenben...
az én szüleim is elváltak, fogalmam sincs, hogyan reagáltam volna, ha anyum a nyakamra hoz bárkit is.
De egy percre... Sosem éreztettem vele, hogy engem nem érdekel, mi a barátnője kedvenc színe! soha, semmilyen körülmények közt. Érdeklődtem mi van vele, segítettem neki tanulni, mindenben mellette álltam. Komolyan mondom. Sok-sok felesleges büntetéstől és hasonlóktól mentettem meg, mikor az apja túlzásba esett a szigort illetően.
És mindezek mellett vagyok képtelen felfogni, mire jó ez a szarkavarás. Hiszen nem tettem érte semmit, ez egyszerűen csak jött neki, amit belátok: rosszul kezeltem. Türelmetlen vagyok, mert ő most 15 éves, de nekem nem volt ott a 15 év, hogy lássam, hogyan vált ilyenné. Egy évem volt. Egy év alatt 180 fokos fordulatot vett, valószínűleg a nagyanyja és az anyja hatására.
NAGYON fiatal vagyok még ilyen dolgok kezeléséhez. De igyekszem. Most is, nap, mint nap.
Mellesleg a jelenlegi helyzetet (az elvált szülőket) saját magának teremtette, ennyire vágyik ő a nyugodt, békés családra. Az ő szarkavarásának köszönhetően ment szét az a kapcsolat. És egy percig nem ítélkezem felette, így látta jónak, megtette, a szülei elváltak, most a testvérével külön élnek, az apja idehozott engem, amivel eleinte nem is volt problémája.
Amint szóba került az esküvő téma (nem tőlünk tudta meg, mi még itthon hanyagolni akartuk a témát, hogy majd mindenki könnyen eltudja fogadni), mint az anyatigris nekiállt kipaterolni engem innen. Azt hiszem ez tipikus vagy megszokom, vagy megszököm helyzet.
Nincs okom féltékenynek lenni rá. Az, ahogy őt szereti az apja, egész más kötődés, mint ahogyan engem. Ezzel tisztában vagyok. A gyerek mindig a legfontosabb, ennek tudatában költöztem ide. Ezzel nincs is baj. Nem zavar, hogy a páromnak ő van az első helyen, annak ellenére, hogy nekem nincs még gyerekem, így nem is tudhatom, milyen lehet ez. Csak látom.
A minimális párbeszédig mostanra eljutottunk. Ennyit tudtam tenni az ügy érdekében, azt hiszem így is keményen felülemelkedtem a saját korlátaimon.
és egy percig nem hibáztatom őt mindenért, épp ezért hangsúlyoztam, hogy fiatal vagyok még ehhez, és előfordulhat, hogy nem úgy állok hozzá bizonyos dolgokhoz, mint ahogy 10 év múlva állnék hozzá. De a koromról nem tehetek, nekem is át kell élnem azokat az éveket, hogy ott tartsak, ahol más harmincas.
És mellesleg elég szomorú sztem, hogy le sem szarja, mit történik a környezetében, a saját dolgain kívül, nagyon is emlékszem a kamaszkoromra...én nem ilyen voltam, és nem is így neveltek. ez megint más tészta.
Bocs, ha kétszer jelenik meg, de nem tudom mi történt az előbb---> index....
Bár tanácsot kérsz, a többiekkel ellentéten én kritikát fogalmaznék meg. Ez is tanács, de nem a kapcsolat helyrehozására, hanem a Te viselkedésedre.
Szögezzük le, hogy megértelek. Megértem, h idegesít téged ez a kiscsaj, hogy nehéz elviselned a jelenlétét, a megromlott kapcsolatot, a kavarásait stb. neked Ő végülis egy idegen, aki veled él.
Neki az a legnagyobb baja, hogy Te gyülöld. Nem tudom Te milyen körülmények között éltél, de probáld meg beleképzelni a helyeztbe magadat. És most ne azzal kezd, hogy jo de először minden olyan jo volt én mindent megtettem, de aztán Ő... Hanem a mostani helyzetbe, a szülei szétmentek, Neki most csak a papája van, akit "bitorol" tőle egy másik nő, aki őt gyülöli, nem bír vele egy légtérbe meglenni, holott neki JOGA lenne a normális, békés, szerető és elfogado családra. De az nincs, bármit tesz, nem szerezheti vissza... Kamasz, ha nem mentek volna szét, akkor is lázadna, hátmég egy ilyen szar helyzetben, egy ilyen számára is elviselhetetlen kapcsolatban, minden tettével lázad, ezt el kell fogadni.
Az nevetséges dolog, hogy Őt hibáztatod mindenért. Minden kapcsolat megromlásáért mindkét fél a felelős. Igen valoszinüleg a korod miatt is van, még te sem vagy igazán felnőtt... De egy gyermek-felnőtt kapcsolatban nem is vitás, hogy ki tehet többet nem csak a megromlásért, hanem a javításért is. Nem neki kell nyitnia, hanem neked kell méltonak lenned rá, hogy a bizalmába fogadjon, könyörgöm, Ő egy gyerek!!! Nincs érett személyisége, sem gondolkodása, sem következetessége. Azt írod, örült, hogy ilyen fiatal vagy, mert jobban megérted a gondjait, hát ugy tűnik, te már nem emlékszel a kamasz korodra. Miyen ellenséges ez is, amit írsz, hogy "lényegtelen dolgokrol mesél (bartánő kedvenc színéről), de azt meg nem kérdezné neked milyen napod volt". 1. egy kamaszt ez nem érdekli és nem elítélendő, 2. ha érdekli is, akkor sem kérdez így rá direktbe, fülel, kiszűri az eseményekből, 3. számára igen is nagyon fontos téma a barátnője kedvenc színe, mi több, a legfontosabb, 4. féltékeny vagy erre a kislányra 5. éretlen a személyiséged és foggalmad sincs a kamaszok lelki világárol.
Az elfogadás alapvető szikráját sem látom benned, így pedig hiába szenvedsz nem fog menni. Ha már beszélni sem tudsz vele, akkor a kommunikácios csatornák is bezárultak, teljes a személye elutasítása, ezt érzi is és minden oka megvan rá, hogy egyre jobban lázadjon, ez kori sajátosság is és a helyzetre adott NORMÁLIS reakcio. Azt felejtsd el, hogy majd észheztér s elkezdi értékelni az erőfeszítéseidet, az Ő fejében, ez a minimum, annak fejében, hogy "elvetted tőle az apját"...
Ha fontos neked a kapcsolat, akkor keress(etek) meg egy szakembert, aki tud segíteni önfejlesztéssel, hogy elfogadd magadat, Őt, és az egész helyzetet, úgy ahogy van. Ha ez kezd helyrebillenni benned, akkor lehet a kislányt is terápiára vinni és elkezdeni beszélgetni a dolgokrol.
Ezt a szólok a páromnak, és a párom a gyereknek rendszert kipróbáltam, nem tetszett, valszeg egyébként a gyere is levágta, hogy én szóltam, mert az apja észre sem veszi, lévén férfi, és így csak még jobban nem tetszett neki a feladat.
ez esetben viszont neked szerencséd van a lányoddal, mert ha az alaptermészet jó, akkor azt lehet csiszolgatni, neki hogy ha épp nincs rajta az 5 perc, akkor tudod mire számíts tőle. De nálunk én úgy veszem észre, hogy szabályosan rosszindulatú a gyerek, jót még SOHA nem tett nekem, pedig a segge ki van nyalva...tövig... Ha kifejezhetem így magam.
A szobájába be sen enged, esélyem sincs kitakarítani, de őszintén nem bánom, mert nincs hozzá gusztusom...lány létére...Kiteregetni? Azt sem tudom, tud-e egyáltalán, nah nagyjából ennyire tudom őt bármire is megkérni. Ha meg valamire megkérem, akkor azt nem azzal a 110 %-os bedobással csinálja mint én, hanem úgy, h minél hamarabb kész legyen vele, és tuti, hogy utána kell dolgoznom, akkor meg semmi értelme az egésznek, inkább megcsinálom én...
Köszönöm az ebédet... A nagyobbik gyerektől mióta itt vagyok, nem hallottam, néha nyomatékosan utánaszólok, ha felállt az asztaltól, hogy "Szívesen", és akkor nagy nehezen mondja, de nem értem én hogy lett nevelve ez a gyerek...Késsel-villával se nagyon megy neki az evészet. Én 3 éves koromban úgy ültem az asztalnál, mint Katiban a gyerek, és apám olyat húzott a valagamra, ha nem köszöntem meg az ebédet, meg ilyenek, hogy arról koldultam...
Nagy igényei azért vannak, mert nyeregben érzi magát, és amennyiben nem kapja meg, úgy ismét botrány tör ki a családban...
A párom sajnos nem elég határozott, de egy szerencsém van, hogy tökéletesen átlátja a gyerek játszmáit, és nem dől be neki. De ezzel nem vagyok beljebb, csupán annyira, hogy így mikor a gyerek megpróbál befeketíteni, akkor nem nyalja be...
Ugyanott tartunk, ahol eddig, én nem tudom megnyugodni, a gyerek egy hete nincs itthon, mert a nagyanyjánál van. De ma jön haza, és már előre gyomorgörcsöm van csak a gondolattól is... :S
Hajak, bugyi - na nem. A saját lányomnak sem, a párom gyerekeinek még annyira sem. A saját gyerekemet simán beküldöm, hogy takarítsa ki a fürdőt maga után, ha elfelejti. Ha a többi gyerek hagyja úgy (koszos vécé, hajak stb.) akkor szólok a páromnak, és ő szól nekik. De ebben is a párod kéne a sarkára álljon.
A lányom lehiggadt már, szerintem lassan kikecmereg a kamaszkorból. De neki nagyon jó természete van egyébként, csak pont "kezdő" kamasz volt, mikor elváltunk, és ez a kettő hozta a viharokat. De mi elmentünk párszor egy pszichológushoz, ő is külön, meg mi is a párommal, ez nagyon sokat segített.
A szobáját meg simán hagyd úgy, amilyen. Nálunk is nagy rendetlenség van a gyerek szobájában, de néha észbekap, és elpakol. Ha nagy a rumli, mikor takarítok, akkor szólok neki, hogy ha szeretne porszívózást, akkor rakjon rendet, vagy nem megyek be. És neki azért vannak feladatai, amiket rendszeresen elvárok tőle (fürdőt kitakarítani hetente egyszer, kiteregetni, hasonlók. Néha elfelejti,akkor szólok neki)
A párom gyerekeit meg idővel megneveltük (de ebben is apuka volt a szócső). Ők is széhajigáltak mindent, ha eléjük raktam a kaját, nem köszönték meg, koszos tányért szanaszét hagyták - de elmondtam a pasimnak, hogy ezt én így nem szeretném, és ő szól nekik ezerszer. Még nem tökéletes, de már látszik az alagút vége :)
Szóval sajnos egyetlen út lenne nálatok: ha apuka kicsit határozottabb lenne. Ha ő nem partner ebben, akkor ez soha nem lesz jobb.
(és drága telefon, nagy igények - miért? mit nyújt ezért a kislány? de ez már messzire vezet...)
Blöfföl, de ezt is okosan csinálja, mert megbeszéltük a párommal, hogy ha fegyverként használja a költözök kártyát, akkor használjuk mi is akként, és ajánlja fel neki a váltott nevelést, a gyerek azonnal belement. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem akar menni sehova, de tisztában van viszont vele, hogy ezt az apja nem akarja igazán.
Elég nagy igényei vannak. Magas zsebpénze van ahhoz képest, milyen van az osztálytársainak. Sítábor minden évben. 400 eur-s telefon, előfizetéses persze, vásárolgatás minden hónapban, laptop, és a többi váratlanul felmerülő kérelem. Ezt az anyja mellett nem tehetné meg, a párom körülbelül a négy-ötszörösét keresi az exnek. Nem hülye, hogy elmenjen, ahhoz ő itt túl jól él.
Hajfestés dolog úgy történt, hogy apja nem engedte, erre jött hozzám, mondtam, hogy majd megbeszélem vele. Leültem a párommal, megbeszéltem vele, hogy nyár van, nincs iskola, 2-3 hónapra hadd fesse be a gyerek a haját, ha ez teszi boldoggá, nem ügy, szeptemberben visszafesti. Sosem játszom ki az apját, ez szög lenne a kapcsolatunk koporsójába.
Ugyanakkor a gyerek, annak ellenére, hogy mennyire utál engem, és szóba sem állunk, szó nélkül halmozza nekem a mosatlan edényt, ugyanúgy nekem kell összeszedni a temérdek haját a fürdőben, pucolni utána a házat, és gond nélkül megeszi, amit főzök mindennap. A kihasználás netovábbja. Nyilván ha főzök, nem csak a páromnak főzök (én nem vagyok nagy főtt kajás, főleg miatta főzök, de nanemá...szóval én mikor összevesztem otthon anyuval ilyen koromban, még a hűtőbe sem nyúltam be tüntetés képpen)...
De nem is ez az érdekes. Az már kiderült, hogy apárom képtelen őt megnevelni, a körülmények is csak nehezen engedik ezt, az egész család nekiugrik, hogy elvetetik tőle a gyereket, ha lekever neki egy taslit, túl sokan nevelik, ő meg oda ugrál, aghol éppen a legjobb neki.
Neked kicsit rosszabb a helyzeted, mert a saját gyerekeddel harcolni borzalmas lehet, én is napról napra nehezebben viselem, menekülök otthonról, amikor csak lehet, ha egy kis sanszom is van rá, hogy egy nap ne kelljen vele találkoznom...
Végül hogyan oldódtak meg a problémáid a gyerekeddel? A beszélgetés? Mert én még azt sem tudom, hogyan üljek le vele 2 mondatot váltani anélkül, hogy elmondjam neki, mennyire nem bírom elviselni a közelségét. Nem bírom eltűrni az igénytelenséget, hogy 3 hónapig van fent egy ágynemű neki, és abszolút nem zavarja, hogy csomókban hullik a haja, és ezt nekem kell felpucolnom, illetve ki a mosógépből, hogy a véres bugyijáról hadd ne én vakarjam már le a vért, mert sztem már elég nagy hozzá... És sorolhatnám még a hasonló érdekességeket.
Ami azonban egész más lenne egy közös gyerek esetében, mert ha ő nem, én igen.
Ez nagyon-nagyon rossz leosztás, hidd el. 20 évig éltem ilyen házasságban, én voltam a "rossz rendőr", a szigorú szülő, a büntető, a szabályokat megalkotó - a volt férjem a mindent megengedő, következtelen, erélytelen, a szabályokat áthágó. Nem működik, hidd el. A gyerekek nagyon hamar leveszik, hogy mi a helyzet, és ki is használják. Lehet így gyereket nevelni, de ha egyedül kell megoldanod minden ilyen helyzetet, az nagyon nehéz. És elkeserítő, ha nem érzed, hogy van ebben egy társad, aki melletted áll, és támogat.
nem könnyű helyzet ez, sajnos, és ahogy a többiek is írták, a párodnak kellene nagyon határozottan a sarkára állnia, mert enélkül ez csak rosszabb lesz.
Mi mindketten elváltunk, gyerekek vannak mindkét oldalon, velünk élő is, anyjával-apjával élő is, szóval hasonló dolgokat átéltünk mi is. De a legfontosabb, hogy mi egy csapatot alkotunk a párommal (én vagyok a nő), és ki-ki képviseli a társa érdekeit a saját gyerekekkel szemben.
Párom gyerekeivel kezdetben nagy volt a szerelem, jöttek, csacsogtak, aztán, ahogy te is írod, egyszer csak eljutottunk oda, hogy nem köszöntek nekem. Ekkor a párom nagyon határozottan elmondta nekik, hogy ezt nem tűri. És igen, voltak olyan időszakok, mikor nem voltak hajlandók találkozni az apjukkal (sajnos otthon erős az ellenpropaganda) de ezeket túl kellett élni, és előbb-utóbb mindig felbukkantak újra. Ilyenkor a párom nem nyomult, időnként írt nekik egy-egy sms-t, vagy emilt, de nem nyaggatta őket. És mindig eljött az a nap, mikor egyik vagy másik felhívta.
Az egyik gyerekem él velünk , 17 éves. Ő a válásom után az apjával maradt, de aztán elég rövid időn belül átköltözött hozzánk. Nekünk is voltak kemény csatáink, nem a párom ellen, hanem nekem a saját gyerekemmel de az otthoni hangulat meglehetősen paprikás volt ilyenkor, és ez nyilvánvalóan mindenkire kihatott. Ezért leültünk hármasban, elmondtuk, hogy ez így nem mehet, ki mit vár az együttéléstől, és ki mit nyújt azért, hogy nyugalom legyen.
Nálunk is jött egyszer a gyerek a költözéssel, amire elmondtuk, hogy jó, elköltözhet, de egyszer. Nem játszunk olyat, hogy havonta ide-oda költözik, és mindig otthagyja azt a szülőt, akivel épp összerúgta a port. Gondolja végig, ha menni akar az apjához, mehet, nincs harag (a szívem megszakadt volna, de elfogadtam volna), de akkor nincs visszajövetel. És érdekes módon, akkor már nem akart elköltözni.
A párod lánya sajnos ezzel tartja sakkban az apját, ezek szerint sikerrel. Sajnos, apukának kell a sarkára állnia, és kijelölni a lánya határait (és ha jól értem, a kislány csak blöfföl, mert esze ágában sincs az anyjához menni). És ha ez nem megy, akkor sajnos te nem tudod megváltoztatni a dolgokat.
(azt nem értem, hogy rajtad keresztül hogy ment pl. a hajfestés? A párod nem engedte neki, erre megkért téged, és te igen? mert akkor te is kijátszottad a párodat, ami nem volt túl okos húzás. Ilyenkor nálunk az van, hogy nem tudom, kislányom, kérdezd meg apukádat és kész, én nem szólok bele ilyen kérdésekbe)
Esetleg egy terápia segíthetne, ha a párod hajlandó elmenni.
Teljes mértékben igazat adok neked, ez az egész nem lenne, ha megfelelően tudná kezelni az apai teendőket, de ezt ő egész másképp látja, mint én. KÉPTELEN gyereket nevelni. Ami azonban egész más lenne egy közös gyerek esetében, mert ha ő nem, én igen. Ebben az esetben viszont úgymond nincs jogom hozzá, hogy neveljem a lányát, bármennyire is másképp csinálnám, mint ő.
Igazából köztünk nincs probléma, szinte soha, nagyon jól megértjük egymást, passzolunk egymáshoz, tényleg minden téren, és ha az ÉN közelemben nincs a lány, akkor én sem vagyok idegbeteg percenként.
Megmondtam a páromnak, hogyha nem tudja megnevelni a lányát, és kordában tartani a megfelelő keretek között, akkor kérjen váltott nevelést, vagy helyeztesse át a gyereket az anyjához a bírósággal, mert én nem vagyok hajlandó vele ilyen körülmények között együttélni. De semmi változás, azóta is ugyanott topogunk, én azt hiszem, presztízs kérdést csinál ebből, mert ha ez megtörténik, akkor ő lényegében megbukott apaként. Ezt pedig azt hiszem nem oldhatom meg helyette. Nem érti meg, hogy a gyereknevelés nem abból áll, hogy hazahozza a pénzt, amiből főzhetek, moshatok a lányára, hanem még sok-sok más dolgoból.
Biztos vagyok benne, hogy ha közös gyerekünk lesz, nem fogok tudni nem különbséget tenni. Ezt már most is tudom. Még családtagként is nehéz őt kezelnem, nem hogy egy lapon említsem majd egyszer a sajátommal. Egy valamit tudok, ha ő az enyém lenne, már rég kapott volna olyan taslit, hogy megpördül a tengelye körül, hátha kicsit helyrerakja az agyában a dolgokat, hogy hol vannak a határok.
Következetes...hmm... magam sem tudom, nem tudom egyszerűen felnőttként kezelni ezt a dolgot. Bármennyit gondolkozok rajta, csak egyre jobban elönt a méreg, és mikor azt hiszem, ennél rosszabbul már nem lehetek tőle, kiderül, hogy mégis...
Sosem neveltem, a véleményem elmondtam, de még megkérni se nagyon kértem meg semmire (nem is nagyon mertem/merem), de nevelni? Egy kamaszt? Én? Szó sem lehet róla, ilyen terhet én nem veszek a nyakamba.
az én helyzetem inkább era helyzetére emlékeztet, de, szerintem, az általad felsorolt bajok igazából nem a gyerekkel kapcsolatos bajok, hanem a párod helytelen viselkedése ebben az ügyben.
ha egy ilyen fajsulyú élethelyzetben ilyen vívódások terhelnek, közös gyerek esetén ezek a bajok és vívódások megsokszorozódnak.
Hát, nem egyzserű szitu. Szerintem ülj le magaddal négy szemközt és gondold át a dolgokat, valahogy így:
ha megszűnne a lányka klavarása, rendbe jöhetne még a kapcsolatotok?
fel tudnád vállalnia párod felé, hogy a gyereknek igen is jobb helye lenne az anyjánál?
ha lesz majd egy közös gyereketek, akkor si el tudnád fogadni a lányt úgy, hogy állandóan veletek, nem csak hétvégi gyerek?
következetes tudnál lenni a továbbiakban?
Ugyanis szerintem az a bibi, hogy hagytad magad manipulálni és ráadásul Te is manipuláltad az apját is . Még nagyon fiatal vagy, nem lehet, tudnio, hogy hogyan alakul hosszú távon a akapcsolatod a társaddal, ezért is kell nagyon óvatosan kerzelni ezt a problémakört. Tudatosítanod kell magadban is, de a gyerekben és a papában is , hogy a lányért a szülei a felelősek, Te támogathatod őket, de nem vehetsz magadra szülői felelősséget.
Én sose voltam ilyen szituban, de a fordítottban igen. Két kamaszt vittem egy kapcsolatba, a barátom gyerekei már önállóak voltak, az enyémeket neveltük együtt és figyeltem, hogy ő hogyan csinálta. Fiúk, én úgy gondolom, hogy... Igazad van, de... Ok, de nézd meg másik szemszögből is, például anyádéból... De a zárszó lényege mindig ez volt: ezt nektek, hármótoknak kell kezelni, én csak véleményt nyilvánítok, de ti egymást nevelitek hárman. Anyátok titeket, Ti meg anyátokat. Persze ha nagy volt a bibi, akkor mi ketten mindig 'egyeztettünk', akár éjszakába nyúlóan is, győzködtük egymást, panaszkodtam, vígasztalt, de kifelé mindig ugyanaz volt a kép. Ő véleményt nyilvánít, de én döntök. Egyszerűen azért, mert enyém a felelősség.(a projekt sikeres volt, két okos, értelmes, szinte-felnőtt fiam van ésmi is együtt vagyiunk. )
Próbáld meg nyugodtan , hosszú távra szólóan átgondolni a dolgokat először magadban, aztán a barátoddal, és légy következetes minden irányban: magaddal, a párpoddal, és a gyerekkel szemben is. Menni fog, hidd el! Sok sikert!
Segítségre lenne szükségem, mert azt hiszem kezdek elveszni a saját életemben, magam sem tudom már merre tovább.
2 évvel ezelőtt találkoztam a párommal, aki most 38 éves, én 23 vagyok. 2 gyerkőce van neki, a kisfia (6) a válás után az édesanyjához került, a lánya (15) nála maradt, vele akart élni. Az anyját látni sem akarta, csúnya körülmények között ment el az ex.
Lényeg a lényeg: eleinte nagyon jóban voltam a lányával, tényleg mindent megbeszéltünk, örült neki, hogy ilyen fiatal vagyok, hisz én még emlékszem arra, milyen voltam az ő korában, nálam jobban kevesen értették még a gondjait, bánatát. Egy idő után észrevettem, hogy kihasználja a helyzetet, mert amit közvetlen neki nem engedett az apja, azt rajtam keresztül elérte (hajat akart festeni, vásárolni akart menni, etc...). Nem kellett sok idő, és az is feltűnt, hogy mennyire sütkérezik ebben az egész válásban (pedig hát neki köszönhető, hogy a párom elvált a volt feleségétől), az egész család őt babusgatta, mert szegény kislánynak elváltak a szülei, milyen rossz lehet neki... szó szót követ, adott volt egy helyzet, összevesztünk vmi apróságon, és csodák csodája, elment anyját meglátogatni. Párommal pontosan tudtuk, hogy azért csinálja, hogy lássuk, van neki hova mennie, ha itthon nem elég jó neki.
Megtörtént a nagy békülés, megint minden happy. Aztán megint összevesztünk, botrányokat kavart, a fél családdal nem állok már szóba,párom sem, mert mindenkit ránk uszított, ő még mindig békésen járkál hozzájuk.
ha nem tetszik neki vmi, azonnal fenyegetőzni kezd, hogy elköltözik az anyjához, vagy a nagyanyjához, megpróbálja fegyverként használni azt, hogy az apja nem akarja, hogy elköltözzön (értsétek úgy, hogy egyszerű mosogatógépbe bepakolásról, vagy egy nappali felporszívózásról van szó!!!). Semmire nem lehet megkérni, mert azonnal bedobja a költözök kártyát.
Sokszor nagyon csúnya dolgokat vágott a fejemhez, minden csak akkor jó, ha róla szól, meg nem kérdezné az embertől, hogy hogy van, milyen napja volt, csak jön, és meséli melyik barátnőjének mi a kedvenc színe, milyen ruhában volt iskolában (lényegtelen információk tömkelege).
Jelenleg 1 hónapja nem állunk szóba egymással, nagyon kihúzta a gyufát, megint szarkavarásra adta a fejét, megint fenyegetőzött, meguntam. Lehet, hogy gyerek vagyok még egy ilyen gyerekhez, de gondolom az sem normális, ha egy 15 éves kamasz lány írja az életkönyvem, és tart sakkban ilyen marhaságokkal.
Nem tudom mit tehetnék. Érzem, hogy napról napra jobban gyűlölöm, képtelen vagyok őt szeretni... Fogalmam sincs, hogy ez az én hibám-e vagy másé, de azt hiszem nem is ez a lényeg. A puszta jelenlétél nem vagyok képes elviselni, ha kijön a nappaliba a szobájából, azonnal menekülök el itthonról, mert képtelen vagyok vele így együttélni.
Sokat gondolkoztam, lehet, hogy mégis csak el kéne költöznöm, de annyira szeretem a párom, és VELE olyan boldog vagyok, esküvőt tervezünk, etc, etc... Helyes dolog lenne eldobni őt magamtól emiatt?
Van egyáltalán erre bármilyen épelméjű megoldás? Mert én nem találok, bárhogy keresem... :(
Valószinűleg az édesgyermeket előnyben részesiti a legtöbb olyan házaspár ahol fogadott testvér is van ha választani kellene,már csak azért is mert hasonlit az édesgyerek a szülőkre külsőleg.(bár hál Istennek a legtöbb örökbefogadó ugyanúgy szereti a fogadott gyermekét is)
Én is nevelt gyerek voltam,nevelőapám úgy szeretett mint a saját vér szerinti lányát,soha nem tett egy kicsi különbséget se köztünk,remélem mindenki ilyen szerencsés.
Én vagyok az anya a kapcsolatban, bocsi, biztos félreérthető volt az emilcím miatt:)
szóval: neki volt elöttem 2 évvel egy tartós kapcsolata, egy hét hónapos kisfíúval akit sajátjaként nevelt 7 évig, és amikor szétmentek nagyon nehezen viselte el a kisfiú elvesztését. az én gyerekeim állítólag sok neki, mert pörgősek, elevenek, és hiányzik neki a nyugi, engem nagyon szeret. A volt férjemet, én küldtem el 2 éve, és nem is akarjuk visszacsinálni, így tudom, hogy ettől nem tart, biztos vagyok benne. Őszinte velem teljesen, elmondja hogy hogy érez, elmondja, hogy fél hogy rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra a gyerekek miatt érzett állandó feszültsége... most kitaláltam, azt, hogy lazábbra vegyük a dolgokat addig amíg az anyagi nehézségek fennálnak, többet lesz a saját házában, és ha megnyugodtunk akkor megnézzük, hogy mit vált ki belőle a gyerekek közelsége, remélem ha nyugodtabb az ember alapból akkor más szemmel nézi a világot...
A párommal egy éve vagyunk együtt, nagyjából együtt is éltünk ezidáig. Nekem van az első házasságomból két gyermekem. A kapcsolatunkban minden jól működik mindenben megértjük egymást, minden szép, és jó, mind a ketten úgy érezzük, hogy megtaláltuk a nekünk tökéletes társat. A probléma a következő: nehezen tudja elfogadni a gyermekeimet (8 éves fiú 4 éves lány). Jól elvan velük, csak érez magában miattuk feszültséget, merthogy nem az ő gyerekei. Nem tudom, hogy hogyan tudnék segíteni neki ebben, hogy ez ne legyen. Anyagi gondjaink is vannak, meg nagyon sok dolog jött neki össze az utóbbi időben, és azt mondja, hogy belefáradt abba, hogy nem a saját gyerekével él (sajátja nincs, volt egy hosszú kapcsolata ahol sajátjaként nevelte, sajátjának érezte a hozott gyermeket, csak ez a kapcsolat 3 éve tönkrement). A másik félelme, hogy NAGYON szeretne saját gyereket, de a kettő mellé nem akar harmadikat. Azt mondja sok lenne neki, és fél, hogy igazságtalan lenne velük a nagyok kárára, és ez kihatna a kapcsolatunkra is. Szerintem ez nem így lenne. Szerintetek tudna neki segíteni egy szakember abban, hogy elfogadja azt, hogy nem saját gyerekekkel él, illetve hogy a félelmeit a helyére tudja tenni, és belássa, hogy sok-sok mozaikcsalád van ahol boldogok az emberek ugyanilyen szituációban is?
Nem mindegy, hogy egy gyerek édes- vagy mostoha családban nő fel, mert sohasem a gyerek lehet egyik vagy másik, hanem csak a család, vagy mondjuk ki a szülő lehet édes- vagy mostoha.
De maga a szemlélet is elborzaszt !
Szinte csak a gyereket nevezik ennek vagy annak, azt a szerencsétlen, kezdő embert, de a szülők magukat sohasem - vagy ritkán- nevezik magukat mostohának, de a gyereket, azt szinte azonnal elnevezik, főleg ha nem szeretik ! A pedagógusok meg egyszerűen nem érnek rá velük egyénileg foglalkozni, csak tudomásul veszik, hogy a gyerek "mostoha"!
Istenem mekkora bélyeg ez! Mintha csak azt mondanák itt ez a gyerek, na ez lehet minden rossznak a felelőse, akár bűnös akár ártatlan, na ezt lehet ütni, leköpködni, megverni kigúnyolni hátha felakasztja magát!
Mintha csak rá írnák szegénynek a homlokára :
"...áldozati bárány cinikus állatok részére...!"
Mi fog ezután történi?
Benne csak a rosszat látják ő is a rosszat fogja látni mindenben, önbizalom és együttérzés nélkül fogja átlépni a felnőtkor küszőbét!
A hozzászólók nagy része csak magával van elfoglalva és úgy kezeli azt a gyereket mint egy idegen testett a családjában!
Csakhogy amikor úgy döntöttél, hogy összeköltözől más (volt) feleségével vagy férjével vagy hozzámész (elveszed) akkor te vállaltad, hogy felneveled azt a gyereket és legalább megpróbálod szeretni és nemcsak azt, hogy hemepregni fogsz az anyjával vagy az apjával az ágyban, mert mondjuk neked egy jódarabig ez a világ csak úgy esik jól !!!
Még bevállaltad, hogy megosztod vele a kis vagyonkádat vagy ne adj' Istan elveszed előle azt ami az ővé, így vagy úgy de megkárosítod, mert meg teszed mert te csak egy mostoha vagy( a semminél talán jobb, de biztos nem több)!
Szép napot mindenkinek!!Segítséget szeretném kérni!Az első házasságomból van két fiam.A mostaniból egy lány. A mostani páromnak is van az első házasságából egy fia. Aki az ősztől hozzánk került.Eddig se nagyon jöttünk ki most meg már végképp.Tíz éves gyerekről van szó.Egyszerűen nem tudom mit csináljak már vele. Négy és fél éve vagyunk együtt a párommal.Addig míg az anyja le nem mondott róla két hetenként járt hozzánk.Már akkor is volt hogy egész két napban nem szólt hozzám.Én még kezet soha nem emeltem rá.Nem is vagyok az a verekedős tipus.Nekem elég a szó.De ha valami okból rá szólok midjárt kitör ,hogy ő inkább vissza megy az anyjához.Ahol nagyon rossz körülmények vannak.Még ő mesélte hogy ott a mostoha apja mindíg bántotta.A párommal eddig jól elvoltunk.Ritkán volt köztünk vita. De most szinte mindennapos a fia miatt. Már az foglalkoztat hogy a három gyerekkel elmegyek inkább mert én ezt már nem bírom,hogy úgy vagyunk egymás mellett hogy egy szót sem szólunk egymáshoz.Ha valaki tudna valami jó tanácsot adni megköszönném.Boldog Karácsonyt mindenkinek!!
Az lennének a kérdéseim,hogy egészséges-e hogy a lány még velünk alszik,
Nem. Ha az édes apukája lennél, szerintem az sem. Nálunk is előfordul, hogy valamelyik leányzó (7 és 8,5 évesek) néha rosszat álmodik, odakucorodik éjjel, vagy pl. havonta egyszer ha másnap nincs suli, akkor kirakjuk a matracokat a nappaliba, oszt' mesenézés és kintalvás van. De ez olyan jutalom féle, kicsit kempingezős fílingje van. De hogy egy ekkora gyerek a szüleivel aludjon....
Bár nálunk a csajok mostanában összebújva alszanak, de szülővel aludni
De viszont az anyukája sem engedi egyedül aludni..
Anyukával van gáz akkor, nem is a gyerekkel.
A horrorfilmek további nézése is milyen hatással lesznek rá?
Nem túl jó....
Mit tegyek mert már tehetetlen vagyok,
Meg lehet nekik mondani, hogy ha nem teccik, el lehet költözni. A fizetésedet meg miért adod le? Beleszólhatsz, hogy hogy van beosztva?
Bibega igazad van, és olyan nincs, hogy mindig csak az egyiknek van igaza. Az élet társasjáték, hol egyik dob, hol a másik, így hol az egyik fél, hol a másik van lépéselőnyben. nagy hiba van ott, ahol a gyerek irányítja a szülőt. Én is szeretem a gyerekeimet, de sosem hagytam, hogy hülyének nézzenek.
Igen ,látom ,hogy hasonlóan gondolkozunk.De nekem az a véleményem ,ha már fél év után családsegítőbe kéne menni az már régen rossz.Szerintem futni kell.Ennek a nőnek nem társ kell,csak egy pénzes zsák.Aki pénzeli őt meg a lányát.Arról már nem is beszélve ,hogy a kislány képlékeny értékrendje megsínyli az anya idétlen viselkedését.Mit tanul az a kislány???? Hogy használjuk ki a hülye férfiakat ,mert csak arra kellenek.Ő ugyan ugy az ágyában fogja altatni a gyerekét és aztán összeborulva fog sírni az anyjával ,mert elhagyta a férje.Lehet ,hogy a pofon inkább a nőnek kellene.
Én is elváltam ,de soha egy rossz szó sem az exről ,mert a 13 éves lányom értékrendje is sérülékeny.Miért kell kapcsolatra képtelen embereket nevelni a mai világban ,mikor egyedül baromi nehéz.Nem tökéletesek a pasik ,de mi sem vagyunk azok.de ez a nő nem tudom milyen háttérrel érkezett,de a nagymama is megéri a pénzét:)Hát remélem Karcsinak lesz elég ereje kilépni ebből a dologból ,mert ennek nem lesz jó vége sajna.Most sem a nő kért tanácsot idegenektől.Ő sosem fogja belátni a hibáját:(
Szia k-roy. Még annyit fűznék az előző levelemhez,hogy egy kapcsolatban a házasélet is sok szerepet játszik.Ha a lány veletek alszik akkor ezt nem hiszem,hogy meg tudjátok igazán oldani.. Pedig szerintem ezt este kell és annál jobb nincs is..A lány mellett meg gondolom nem csináltok semmit..:-( egy kapcsolatbann meglátásom szerint a heti 2-3 alkalom legalább kell.ez a kapcsolat egyik mozgató rugója..Ha ezt nem tudjátok meg oldani akkor bele lehet szarni az egészbe.Anikó
Szia K-roy. Olvastam a leírásaidat és csatlakozom bibega válaszaihoz.. Én is hasonló cipőbenn jártam.. Már a párommal 4 éve együtt vagyunk.Nekem is van egy 13 éves lányom a páromnak meg ugyanúgy egy fia...Mikor össze költöztünk ugye a lányom féltékeny volt a mostani páromra.Nem akarta,hogy egy percet is vele tudjak tölteni.Előtte én is a szüleimnél éltem három évig a kislányommal amig meg nem ismertem a párom... A lányom minden áron velünk akart aludni..Ha meg nemet mondtam akkor jöttek az érzelmi zsarolások.....Én mivel szeretem a párom a sarkamra álltam és hiába jöttek a sírások meg a zsarolások akkor is az mondtam,hogy van szobája és aludjon ott.(bevallom nehéz volt látni,hogy sír a lányom,de nem szabad hagyni,hogy a gyerek nevelje a szülőt...)Kb 2 hétig tartott ez nálla és be látta,hogy nem ér el ezzel semmit..(be vallom nekem is nehéz volt először.. Leültem vele meg beszélni,hogy ez nem azért van,hogy nem szeretem(Imádom a lányom)hanem azért mert a felnőtteknek is kell egy kis magán élet...A nappalok az övé,de az éjszakák pedig a páromé..És kész...Az nem egészséges,hogy egy gyermek közöttünk aludjon.Főleg,ha ekkora már..És ugye nem is az igazi apukájával.Még az igazi apukával sem jó és egészségesha egy ekkora lány ott alszik.A gyermeknek is kell gyerekkor..De ha mindég velünk van így csak az ő rovására menne,mert soha nem lessz önálló és soha nem tudna be illeszkedni sehova,mert mindég akkor oda az anyukája kellene.Már most a lányom nagy 13 lassan 14 éves és most abban a kamasz korbann van,hogy jönnek a fiuk,Barátnők..stb..El kell fogadni hogy fel nőlnek egyszer,de ha nem engedjük akkor szerintem ez Gáz....De ugye induljunk ki magunkból,hogy szerintem mi is már 13 évesen a fiukat hajkurásztuk és oda nem kellett anyuka..Ugye?:-) A párod meg össze tehetné a két kezét,hogy talált egy ilyen pasit mint te aki el fogadta őket és adott nekik egy igazi családot..És el fogadtad ugy őt(őket) ahogy van..Nem kell el mondaniuk 10-20 év mulva,hogy a mamánál lakunk még mindég....A lánynak sem lenne szerintem jó,ha azt kellene mondana a barátjának meg a barátnőinek,hogy anyukámmal alszok még egy szobábba és a mamánál lakunk..Tegye fel magának ezt a kérdést hogy melyik jobb neki,hogy van egy családja,vagy hogy az szüleivel él ennyi idősen...Szerintem a párod sem akarná le égetni a gyermekét.. Igenis el kell fogadni a másikat ahogy van nem meg változtatni és nem a hibáit keresni,hanem a jó dolgokat kell meg látni benne..Hibátlan ember nincs...A páromnak is vannak hibái.(El jár dolgozni haza ér fáradtan és le fekszik aludni.Hét végente meccsek a haverokkal meg néha sörözik..)De mivel ő el fogadott engem én el fogadtam őt úgy ahogy van...Nem akarom meg változtatni..minden embernek kell egy kis kikapcsolódás...És úgy szeretjük egymást ahogy van.... Volt idő mikor nállunk is majdem 1 évig csak 1 fizetésből kellett meg élnünk.. A gyerekeket sem kell el kényeztetni mindennel,mert ugye ,ha ugy állunk pénzell akkor nélkülöznünk kell...meg kell értetni velük,hogy most fontosabb dolgokra kell a pénz és,ha most pl. csokikat vagy bár mit veszünk ami nem nélkülözhető akkor nem biztos,hogy hónap végén már meg tudunk élni.Igen is,ha nem tudjuk meg venni akkor nem kell..A párod be láthtná,hogy most te tartod fent a családot.Tiéd a ház igenis van bele szólásod..Igen is ha kell te is rá szolhatsz a lányra,mert te is neveled.Te vagy a családfő.Vagy nem?Ne akarja a párod hordani a nadrágot és szerintem amit le írtál ne benned keresse a hibát elöbb saját magábann lássa meg.(és ugye ugy veszem ki,hogy így szereted..) Gondolom ha a lánnyal meg nem törődött az apja akkor most,hogy vagy lehet,hogy nem soká meg fog jelenni,hogy neki van egy lánya akit más nevel.. És kívülállóként szerintem sem volt igazságtalan,mert ha a szüleinél is el fértek egy ágyon akkor most ez csak egy kifogás volt.csak hogy neki legyen igaza..az meg hogy te azt mondtad hogy legyen a házba bele szólásod.Igenis,mert a tiéd vagy nem?Gondolom te meg bocsánatot kértél..amibenn neked volt igazad,mert neked is van egy fiad akivel együtt szerettél volna lenni.szerintem azt az egy éjszakát meg már ki bírták..ha évekig el fértek máshol.(ugye mint ahogy írtad a nővére neki adott igazat..Mindenki ugye csak a családját védi...neki ad igazat..akármi van..nem?) A párod meg tudja el viselni a fiadat ahogy van,mert te is el fogadtad a lányát..Ha a fiad tud külön szobábann aludni akkor tudjon a lány is...Ő mit szólna hozzá ha fel teszem,hogy a fiad közötettek aludna...Fel tetted már neki ezt a kérdést? És igen is tudja azt ki mutatni,hogy szeret,akármilyen rossz dolgokat is kapott már az élettöl.Akár a lánya elött is és a lány is fogadja el,hogy az anyukájának már van egy párja aki mellette áll jóbann,rosszbann.Ugye mindannyian át mentünk már nagyon rossz dolgokon és azt le tudtuk zárni és nem vittük tovább a következő kapcsolatunkba.. A rosszabb dolgokat is könnyebb ugy el viselni,hogy tuda az ember,hogy szeretik és szívesebben nagyobb kedvel csinál bár mit is ha látja,hogy mellette vannak (éreztetik,ki mutatják)és nem ellene..Nem segít a baszogatás a rossz helyzetbenn inkább szerintem ront rajta.. Az embernek ilyenkor el megy minden kedve bár mit is csinálna.. Pl.Nézzük meg a mostani katasztrófát ahol Kolontáron a vörösiszap el mosta a házuk,el veszítettek mindent és mégis ekkora bajbann össze tartanak.Nem egymás mellett vannak és nem egymás ellen.Pedig most szinte kezdhetik elölről az életük... A párod ugye azt írtad,hogy ő a munkahelyét áldozta fel érted..De azt nem kérdezte hogy te mit tettél meg értük?Milyen áldozatot hoztál?Csak ő...Te ugye ahogy olvastam,hogy a kényelmüket akartad és akarod meg adni,ha már értük át építetted a házad is.És most csak te dolgozol...ezt nem látja?.. Igenis,ha ott talált munka helyet akkor,ha akar itt is fog és legyen türelemmell. csak keresni kell.Tudja rá bízni ha kell anyukádékra a lányát,mert már ők is ahogy írtad fel neveltek már két gyermeket..Szerintem ebben már nekik több tapasztalatuk van...És ha ugy adódik akkor tudja egyedül hagyni a lányt és hagyja,hogy egyedülálló legyen..mindent nem lehet meg oldani úgy hogy,munkátok is legyen meg a lány se legyen egyedül.Főleg ha már ekkora..Nem tudom hogy napközis-e a lány,de ha nem akkor is du.-ig ott van a napközi is addig amig haza nem értek..engedje az anyja,hogy egyedül csináljon meg a lány olyan dolgokat amit már meg tud és nem kell oda az ő segítsége...Nem csecsemő már,hogy babusgassuk..(mi is már az ekkora gyerekeket,mikor dolgoztunk egyedül tudtuk hagyni és nem lett semmi bajuk..Volt telefon ha valami baj van,de soha nem volt.el voltak..Önállóak lettek.. Áljon a sarkára és ne hadja a lány akaratát érvényesülni,mert ő szülte és nem fordítva....Nem hiszem,hogy királylány a lánya..:-)Egyszer ha igy enged neki akkor nehogy meg lepődön azon,hogy a lánya 13 talán 14 évesen haza állít,hogy terhes,mert úgy is tudja,hogy neki mindent lehet.... És viszont neked is a sarkadra kell állnod.ne hagyd magad el nyomni,ne hagyd,hogy mindég téged hibáztason mindenért..Ha te tudsz bocsánatot kérni akkor tanulja meg ő is ha hibázik.Ugye szerintem meg itt most hibázott..amiért is te kértél bocsánatot..Ő meg nem ismerte el..
Ha kell mutasd meg neki ezt ,hogy mint kívülálló mit szol az egészhez...Hátha észhez tér..Ha nem vessen magára,mert akkor nem tudja mit veszít,Mlyen embert.milyen családot.Tanuljatok meg alkalmaszkodni egymáshoz és el fogadni egymást..Szerintem te nem vagy rossz ember..És szerintem is a te bírke türelmed tanítani kellene.Nyithatnál ebböl egy iskolát..(ez vicc volt..)Ha viszont mindent el viselsz és le nyelsz előbb utóbb bele fogsz betegedni..Ha kell üljetek le meg beszélni a gondokat és bajokat és ne veszekedéssel oldjátok meg..Nem kell napokig sőt ahogy írtad hetekig pukkadozni valamin..Ha össze kaptok valamin akkor utánna gondolgozzatok el ki hibázott,Pár óra után talán üljetek le nyugodtan beszéljétek át ki mit vétettés aki hibás volt tudjon bocsánatot kérni.. és szeressétek egymást,ne csak a jóbann hanem a rosszbann is. Ahogy látom és olvastam te nagyon szereted őket és próbáld meg Ha kell ,hogy talán el kellene mennetek egy családsegítő szolgálathoz ahol meg tudnátok ezeket a dolgokat beszélni egy szakemberrel.A lányt meg lehet hogy el kellene vinni egy orvoshoz egy pcihiáter-hez ha ennyire ragaszkodik az anyjához..Ez szerintem meg beteges. Ja és töllem is kaptál egy virtuális nagy pofont.. Üdvözlettel:Anikó Ui:Remélem helyre jöttök és segítettem levelemmel......
Ez csak az én véleményem.Bármit teszel azt meg gyöződésből tedd.Én nem élek ebben a családban és csak te tudhatod ,hogy valóban miért szereted:). De a fiad az mindenkinél fontosabb.És már nagyon kevés van a gyerekkorából:)
Kívánom ,hogy a legjobban tudj dönteni.S ha aloban tudtam segíteni akkor örülök:) Bármikor megtalálsz ,ha beszélgetni szeretnél:)
