En nagyon fiatalon hazasodtam, aztan felesegem szerlmes lett 20 ev kapcsolat utan egy masik ferfiba. Engem ez akkor teljesen összetört. En is hibas voltam hogy idaig jutottunk, de ez mellekes, vagyis a jövöt nezve megsem az.
Aztan persze en is kerestem uj kapcsolatot. Szinte azonnal talaltam is. Ö hozzam költözött a 1,5 eves kisgyerekevel egyutt. Ra 3 evre megvolt a polgari eskuvönk is. Jol megvoltunk, voltak surlodasok, de semmi vegzetes.
Aztan jött egy gondolat, meg persze a kenyszer, hogy kulfoldre kellene mennem dolgozni. Ezt föleg felesegem szorgalmazta, mert tenyleg bezarultak elöttem akapuk itthon. Ki is mentem, nagy szomorusag volt ez mindkettönknek. Most is kint vagyok mar 2. honapja.
Ami a csavar az egeszben, hogy elöször egesz jol el is voltam itt, aztan, egy honap utan, elkezdtem fura dolgokat erezni. Olyan szerelemre ebredtem a felesegem irant, amit utoljara kamasz koromban ereztem.
Igen, a tavolsag, tudom. De a tavolsag inkabb csak felnyitotta a szemem, hoyg milyen fantasztikus ember, es persze NÖ, csupa nagybetuvel az en felesegem. Itt nincsenek hetköznapi gondjaim, azok otthon maradtak. Tenyleg csak arra tudok koncentralni, ami igazan fontos.
Amikor kijöttem, feltem hogy meghal a kapcsolatunk. De gondoltam, ha igy lesz, akkor igy is kell lenneie. De inkabb csak meg nagyobb tuzet gerjesztett a tavolsag. Mar csak ezert megerte kijönni, ez a legnagyobb ajandek a it kaphattam. Nemsokara az egesz csalad jön ki, es vegre egyutt leszunk, normalis eletet fogunk elni. De valojaban most is nagyon jo, mert szerelmes vagyok a felesegembe. Elöször azt gondoltam, ez csak biztos az uj hely okozta stressz, meg egyebek. De nem, ez szerelem, most mar jol tudom.
Es en ö mellette akarok megöregedni, rengeteg dolog van, ami miatt lehet öt szeretni, szerelemmel, es szeretettel. Csak az otthoni stressz ezt az egeszet elnyomta, ez szörnyu. Olyan, mint ha egy lepel hullt volna le a szemem elöl. Hat ennyi. Persze nem csak en valtoztam, a felesegem is valtozott. A lenyeg, a valtozas. Ha valami nem megy, nem biztos hogy ki kell lepni, lehet hogy csak valtoztatni is eleg.
Köszönöm soraidat. Neked hogy sikerült ezt lekileg rendbe tenni magadban? Számomra olyan fájdalmas, hogy 2 ember aki nagyon szerette egymást egyszer csak elfordul egymástól. Tudom az lenne a helyénvaló ha meghúznám a vállam és élnék. Mi az hogy jó nő? Környezetem szerint szép csinos nő vagyok. Sok udvarlóm is akad. Persze mind azt akarja. Így nem érdekelnek. A férjem hozzászokott, hogy mindíg udvarolnak nekem és ma már nem érdekli. Azt mondja ha menni akarok úgy sem tud mit tenni.
Ne görcsölj ne sírj,éld az életed.Próbálj meg kivárni,de sajnos ezek a tipusú emberek mindig új impulzusra vágynak és Rád és a családra hárítják a felelősséget.Ne engedd,hogy Téged okoljon.Sajnos tapasztalatból mondom.Kb 20év viszonylag jól működő házasságunk után 3 gyerek után ugyanezt mondta a párom.(Őszintén mi feleségek nem mondhatjuk el,hogy mi is félredobtunk mindent?)Elkezdett sportolni újra és gyakorlatilag levegőnek nézett engem.Sírtam,könyörögtem,de azt mondta szeret,de már elfáradt.Éltük az életünket,úgy,hogy közben már nm nézett nőként rám,mert a szórakozóhelyeken ahova nélkülem ment el érdekesebb nők vették körül.Borzalmas időszak volt.2 év után összejöttem egy régi barátommal,de már az elején tisztáztuk,hogy nem lehet több,mint szeretői viszony.Az otthoni pokolból hetente-2 hetente kaptam egy kis időre boldogságot.Persze így könnyebb volt ellátnom a családom és a férjem,persze rá is figyeltem és ápoltam a lelkét,de sajnos az enyémet más ápolta.Titokban tettem,hogy ne tegyek tönkre senkit és egybe tartsam a családomat.Tavaly januárban szerelmes lett és persze el is mondta szinte büszkén nyíltan felvállalta mindenki előtt. 3-szor költözött el a nőhöz és 3X vissza.A képembe vágta,könyörtelenül,de én nem akartam megbántani,hogy bocsi,de én is megtettem.Elváltunk és úgy egyeztünk meg,hogy amíg a gyerekek nem repülnek ki egy háztartásban élünk.Eljárogat a szerelméhez,de most jön a tripla csavar.Feltörték a válásunk után a levelezési fiókomat és rájöttek,hogy én 2008 óta máshova járok szerelemért.Örjöngött,üvöltött,pedig már nincs közünk egymáshoz,sem papiron sem érzelmileg.Nagyon szerettem a férjem,de 1,5 év alatt sikerült elintéznie ezt a kapcsolatot.Remélem tanulságos volt ez a történet,de hidd el ha hűséges lettem volna akkor sem történt volna másként.Nagyon sok erőt kívánok Neked.Legyél jó nő,ne törödj annyit vele,éld az életed.
Dícsérgetem, sokszor szeretgetem. Szinte anyáskodok felette a bajban, hogy érezze van akire számíthat. És persze sokszor fáj amiket mond. Pl hogy azért nem vitte semmire az életben mert a család kötötte meg, hisz mindig csak ránk gondolt maga helyett is.. Ha szomorú vagyok azt nem tudja elviselni. Fáj neki is szembenéznie azzal, hogy a vívódásai miatt bánatot okoz. Nagyon érzékeny lett. Elkezdet nyitni a külvilág felé és mivel szinte csak nők között dolgozik. Női barátai kezdenek lenni akiknek el akarja mondani, hogy szereti őket. Mert ő már mindenkit szeret csak más hőfokon. Félek a környezete félreérti és belesétál egy kapcsolatba, mert az újabb érdekesebb. Mintha érzelmileg teljesen össze lenne kavarodva.
Beszéltem a pszichológusával is. Szerinte érzelmileg megmaradt kamasznak. Ez a gyermekkori traumájából ered. Az életközépi válságban ezek a dolgok felerősödnek. És hogy ezt hogyan kezeli majd meglátjuk. Azt tanácsolta hódítsam vissza, de amikor azt érzem a pszichológus fontosabb neki, akkor nincs erőm küzdeni csak sírni. Nagyon nehéz nekem ez érzelmileg. Most a pszichológusnő a minden mi csak utána jövünk. Ha beszélek vele ezekről akkor azt mondja el akarom zárni mindenkitől fogva tartom és folytogatja ez a lánc. Szóval ki kellene várnom vissszatalál e hozzánk. Nem csal meg de mégis olyan mintha.
Növeld az önbizalmát,dícsérd,de nagyon jó lenne ha megelőzhetnéd a bajt.Biztos fáj,hogy más nőknek bókol,sajnos ha szerelmes lesz és "megbolondul" akkor még nehezebb lesz ha szereted és tényleg szereted akkor segítheted,vagy beszélj a pszichológusával,vagy egy másikkal,hogy mit tehetsz.Csak ne görcsölj,mert azt észreveszi.
Segítsetek! Mit tegyek! 20 éves házasok leszünk az idén . Egészen szépen éltünk. Minden nap kedveskedünk egymásnak. Egy egy érintés ha egymás mellett elmegyünk a napi teendők közben. Sokszor puszi kíséretében. Van egy gyermekünk . 5 éves házasok voltunk amikor megcsalt a gyermek 1 éves és én kimerült fáradt. Hagyta, hogy egy nő rámásszon. Megbánta otthagyta aztán mindent elmondott. Kedvembe járt körülrajongott. Túl volt rajta. Megbocsájtottam.Úgy éreztem még jobban szeret mint valaha, bármiire képes volt értünk. Aztán 40 éves lett és életközépi válságban van. Ma már azt sem tudja mit akar. Semmit nem értékel maga körül. A munkahelyeit és szakmáját rendszeresen váltogatta és most ott áll, hogy szerinte értékei szerint lealacsonyító munkát kell végeznie. Szerinte nem ért el semmit. A barátaitól eltávolodik mert nem értenek egyet. Pszichológushoz jár lassan 2 éve. De a helyzet nem változik. Illetve annyi, hogy erős kötődése lett a pszichológusnőhöz. Mert szerinte ő az egyedüli aki megérti. Valamint elkezdett nyitottá válni a hölgyek iránt. Ami miatt szerinte nincs mitől félnem, csak barátkozik többet nem akar. De félek a szerelmet keresi, hátha az kizökkenti a depiből. Mit tegyek? Szeretem és sokat szeretgetjük egymást. Egyetlen hibám, hogy sokszor beszélgetünk a lelkéről amikor maga alatt van és próbálok tanácsot osztogatni. Mert látom tétova és nem tudja merre induljon.
Azt mondja már nem szerelmes belém, de szeret és fontos vagyok neki. De eddig a családnak élt most magával kell foglalkoznia. Ha úgy alakul marad, ha úgy mennie kell akkor mennie kell. Nem vágyik más kapcsolatra azzal nincs baja, csak magával. De akkor mért kezdett el más nőknek is bókolni?
Fura dolog ez a "jó házasság - rossz házasság" kérdés. Ha nincsen napi harc, gyűlölködés, a másiktól viszolygás, akkor a legtöbben azt gondolják, hogy ez így rendben is van, 12 év után. Csakhogy mindenkinek kell pozitív visszacsatolás. Az pedig a társtól bizony néha munka.
Munka? nem fura, hogy a munkahelyünkre időre megyünk, mert az "kell". Félünk, hogy elveszítjük, sokszor nemszeretem dolgokat is megteszünk, csak mert nem akarjuk elveszíteni. De a párunkért, otthon, na azt már nem! Ő legyen megértő, toleráns és figyelmes. Fogadja el, hogy neki esténként a melegítőnadrág, a sörpocak, az unalmas TV meg ehhez hasonlók jutnak. de reggel felöltözünk szépen, mert megyünk dolgozni. Meg az oviban is az ovónő se lássa, hogy lepukkanva, izzadtan és fáradtan élünk. De a párunk, az igen, annak mindez kijut.
És akkor kerek szemekkel csodálkozunk, amikor feláll és otthagy...:(
Rosszul van ez berendezve hölgyeim és uraim. Át kellene gondolni a prioritásokat.
Talán a langyos házasság volt az oka, hogy máshol kereste a szerelmet. Ma sajnos mindenki rohan, ha máskor nem este kellett volna többet foglalkoznotok egymással. Nagyon nehéz lehet feldolgozni, hogy szó nélkül ott hagyott téged két gyermekkel. Az is lehet, hogy pár hét után haza kullog, volt már rá példa!
Azt hogy érted, hogy 12,5 és 5,5 év házasság után? Egyszer már külön mentetek?
Hát én most a másik oldal vagyok:( A férjem 2 hete lépett le és áldozta fel a családját a nagy szerelem oltárán! 12,5 és, 5,5 év házasság, 2 gyerek.
Ráaádsul nekünk nem volt rossz házasságunk. Egyáltalán nem, max langyos. MIóta visszamenten dolgozni (1 éve) valóban kevesebb figyelmet kapott és több teher hárult rá és rám egyaránt. De azért nem ezt vártam volna, hogy szép csendben lebeszéli magát rólunk aztán lelép.
Nagyon szomorú vagyok, jóformán esélyt se adott az újrakezdésre, javításra. Simán lehúzott minket a wc-n.
Hidd el mindenki megkínlódik ebben az időszakban, hisz 10-20 év együttélést nem lehet egyszerűen kitörölni az ember fejéből. Csodálkozom, hogy férjed tíz hónapja elfogadta, hogy szeretőd van. Szerintem neked kell kimondani, hogy váljatok el, hisz te szeretnél elmenni. A gyerekeket általában az anyának ítélik, ha nincs valami komoly ok, pl. életvitel, vagy nincs egy biztos pont ahova viheted őket magaddal. Az osztozkodás kicsit megalázó is, hogy nekem ez kell, neked az kell! Jól írod le van szarva mit gondolnak mások. A szülők élnek egy sivár, unalmas házasságban, mert nem merték felvállalni a válást. Pedig sokkal egészségesebb időben elválni, mint nyúzni egymást egy életen át! Kívánom, hogy viszonylag simán, zökkenőmentesen sikerüljön elválnod!:)
A férjem 10 hónapja tud a kapcsolatomról. A válásról való döntés előtt állunk, illetve az a kérdés, melyikünk mondja ki, váljunk el. De ez persze nem ilyen egyszerű, az ember tele van kételyekkel, én legalábbis, ezer szemszögből nézem ugyanazt, bár már javulok fél év intenzív pszichológushoz járás hatására, kezd letisztulni a kép. Nem tudom, másoknak mennyire megy nehezen ilyen fajsúlyos kérdésekben dönteni - nekem ez most baromi nehéz. És ha döntök is, a válóper... a férjem többször jelezte, ő akarja a gyerekeket. Ügyvéddel beszéltem, nagyon nagy valószínűséggel nekem ítélnék őket. Olyan ronda és utálatos dolog lesz osztozkodni. És a tágabb család, barátok, ismerősök felé vállalni a döntést... DE igen, itt most az én életemről van szó, mások véleménye le van sz*rva. Csak mégis félek ezektől a helyzetektől. Ha belegondolok, anyám, apám, a férjem szülei... Persze ők mind-mind benne vannak ebben a történetben, belénk nevelték a saját rossz házasságaikat, amikben kitartottak mégis. Azért is lesz nehéz nekik szembesülni.
Elhiszem, hogy aggódsz férjedért, hisz mégiscsak 12 éve együtt éltek. De felnőtt ember, biztos elboldogul. Amúgy hidegzuhanyként érné, hogy elhagyod? Vagy sejti, hogy van valakid? Eleinte neki és neked is nehéz lesz, igaz elcsépelt dolog, de az idő gyógyír mindenre.
Köszi a reakciót. Én is erre gondolok: az én életem, mégiscsak az én szempontjaimnak kéne elsősorban teljesülni, és úgy lesz a gyerekeimnek is a legjobb, vagy legkevésbé rossz.
Nem hiszem, hogy a szerelmemnek mellettem lennének szeretői, azért lettek neki, mert a felesége nem akart már vele testi kapcsolatot. Én meg akarok vele. :-) És azért akar engem, mert már nem akar ágyasokat, teljes kapcsolatot akar. Meg én is. Hogy egymás otthonai legyünk. (Egy könyv címe maradt meg a fejemben: legyél az otthonom. Gyönyörű!)
A férjemért aggódom, mi lenne vele... OK, találkozna gyakran a gyerekekkel, de egyedül lakni... Megígértem neki 12 éve, nem hagyom el soha. Kőkemény helyzet.
Ha soha nem szeretted a férjedet, akkor viszonylag könnyű új életet kezdeni szerintem. Hogy összekösd az életed szerelmeddel, azért azon érdemes elgondolkodni, hogy mindig voltak szeretői! Talán melletted is tartana szeretőt. Ezt hogyan élnéd át? Nem kell szó szerint elvenned férjedtől a gyerekeket, hisz van láthatás, és ha jó maradna a kapcsolatotok sok időt tölthetne a gyerekeivel. Miért ne hallgathatnál a szívedre? A te életed, úgy alakítod, hogy neked és gyermekeidnek a legjobb legyen. Hidd el ez nem önzóség, hisz csak egy életed van! Nem feltétlen kell leélned egy olyan ember mellett, akit nem szeretsz.
Egy éve tipródom egy szerelmi kapcsolatban. 12 éves házas vagyok, három kisgyerekes anya. Pszichológus segítségével ébredtem rá, soha nem is szerettem igazán a férjemet.
A szerelmemnek pedig hosszú évek óta voltak szeretői, a feleségétől régen elhidegült. Most válni és engem akar. Neki is három gyerek.
Nagy-nagy szerelem. És a másik odalon a gyerekeim érdeke.
Most az a stratégiám, ha válok, ne a szerelmem miatt váljak, hanem mert fenntarthatatlan a házasságom. De hogy lehet ezt megtenni, mikor tudom, akit szeretek, aki szeret, vár, a gyerekeimmel együtt felvállalna. Hogy lehet szétválasztani a két dolgot?
És milyen dolog elhagyni a férjemet? Elvenni tőle valószínűleg a gyerekeket? Hogy lehet ezzel később magamban elszámolni?
Most egy hónapos csendre ítéltem a szerelmemet, a vele való kapcsolatomat. Nagy nehezen, de megértette, elfogadta, megtartja.
:-)))) Azóta már megint eltelt két év:-))) Nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek, éreztem. Megbocsájtottam én neki....akkor sem haragudtam rá, láttam hogy a rózsaszín köd mindent visz....nem is ő volt. Elment. Csak aztán láttam, hogy mikor felszállt a köd, mekkorát zuhant....látványos volt, és fájdalmas neki. Nem kívántam sose rosszat neki, sőt.... csak leírtam, hogy min ment keresztül, mert összekeverte a szerelmet a szenvedéllyel, a vággyal egy másik után. Nem mindíg, és nem mindenkivel ez történik, csak írtam egy alternatívát, hogy jobb nem ugrálni ki egy hosszú jól működő házasságból azért, mert éppen belesodródunk valamibe, amiről úgy gondoljuk hogy szerelem. A vágy, a szenvedély, az újdonság varázsa összetéveszthető érzés a szerelemmel. Nem minden az aminek látszik:-)
még mindig a fájdalom beszél belőled, nem tudsz megbocsájtani neki?? inkább kívánd azt hogy találja meg ő is a boldogságot, gondolom nem akarod hogy a gyerekeidnek egy roncs apjuk legyen........
Érdekes az élet ,a plátói szerelmt sokszor erősiti az elérhetetlenség .Lehet hogy ha beteljesulne rájönnél hogy a feleséged sokkal többet ér ,de lehet hogy arra jönnél rá hogy rá vártál egész életedben.Van aki a család és anyagi oknál fogva évekig él egy lavor langyos vizben ,vagy azért mert nincs bátorsága változtatni.Bizony a változtatás is lehet óriási csalódás .
Elmondjm hogy beleszerettem másba :A kapcsolatok egyik tartópillére a bizalom ,a másik a szex és még sok más .Ha elmondod hogy másba vagy szerelmes, a bizalmát elveszted örökre, akkor is ha megbocsájt .Utána ha nem érsz haza időben mindig megfordul majd a fejében hogy nem e mással vagy ,soha nem lesz olyan mint előtte.A házasságok ésa hosszu kapcsolatok soha nem égnek egyforma tüzzel mindig vannak jobb és rosszabb periódusok .Talán ezeket meg kellene beszélni egymással ,nem mindig gondolják a felek ugyan azt .Ez csak akkor derülhet ki ha feltesszük a kérdést egymásnak és megtudjuk beszélni.A SZERELEM :egy remek érzés ,az ember nem elhatározza hanem bele esik .Milyen egyszerü volna ha ma elhatározhatnám hogy téged szeretlek ,holnap mg azt hogy nem.Ez nem igy müködik .Talán válság esetén érdemes volna egy két hónap szabadságot adni annak aki besokall ,és az alatt mindketten eldönthetnék hogy mi a fontos a számukra
Dupla haszon. Vagy tripla. Ömlik a zseton a kapitalistának is. Kurva endorfinok, jó hogy az Isten nem felejtette ki a teremtésből a mindenféle molekulákat se.
Röviden csak annyit tudok mondani, hogy van az a nő, akiért érdemes hegyeket is megmozgatnia egy férfinak. Hogy pont Ő -e az, ezt viszont csak te érezheted, senki más.
Az idő nem oldott meg semmit. Egy haverom tudja az egészet, s azt mondta, majd megoldja az idő. De az idő semmit sem oldott meg. Eltelt már majd öt hónapig, de én még mindig csak őt szeretem. Nem érdekel semmi más. Munkahelyen létszámbővítés volt azon a részlegen, ahol ő dolgozik - eddig egy emberből állt a "részleg", most meg lett hirdetve még egy hely. Megpályáztam, s persze én nyertem el az állást. Most napi 8-9 órában mellettem ül 40-60 centiméter távolságra, s egész nap beszélünk, persze elsősorban a munkával kapcsolatos ügyekről, de ez is boldogság nekem. Néz rám és elintézendő ügyekről beszél, én meg úgy érzem, mintha simogatna. Múlt héten hivatott a főnökünk is, s nagyon megdicsért, hogy a mi részlegünk nagyon jól dolgozik és nagyön jól összedolgozunk mi a részlegen. Nálunk a maximális havi bónusz a havi alapfizetés 25 %-a, persze azonnal meg is kaptam jó munkám miatt. S senki sem sejti, hogy mi a valódi oka a jó munkámnak... Eddig néha fásult voltam, s nem csináltam mindent a munkahelyi szabályok szerint, most már nagyon szívesen dolgozom. Röhej, 40 évesen 17-nek érzem magamat, jobb a munkahelyi teljesítményem mint a legtöbb 25-30 éves életerős kollégának.
Soha semmiben sem lehetsz biztos, tehát tuti döntést úgysem tudsz hozni. De ha már most mindenképpen vacakul érzed magad, valami olyat kéne tenned, amivel legalább adsz némi esélyt a boldogságodnak (vagy a boldogabb-ságodnak) Van az a házasság, amiből sosincs későn menekülni, meg olyan is van, amit kár veszni hagyni. Te nyilván a kettő között vagy, ezért is őszültél bele a helyzetbe, de szíved szerint az újra vágysz, ami teljesen érthető, mert elveszett a perspektíva a régiből, az új meg ezernyi új perspektívával kecsegtet. Milyen ember vagy te valójában? Mert ezen múlik, hogy elbuksz-e, vagy sem. Mert ha a te privát életednek sincs semmi pozitív ösztönzője, akkor kevés az esélyed jól kijönni a helyzetből. Ha viszont megvan a kis sárga utad, amit követni akarsz és tudsz egész életedben (mint Dorothy az OZ-ból), akkor sikkerrel fogsz járni, mert bárki lép is az utadra, csak megfogod a kezét. és mentek tovább együtt.
Megtenném a lépést,amennyiben bátrabb lennék.De ez sok sok macerával,válással,osztozkodással,stb.járna.És félek az újtól is.Tele vagyok félelemmel lehet,hogy az új kapcsolat sem lenne jobb,amikor már elmúlik a szerelem. Ki tudja ezt előre?
Ebből kigyógyulni elég nehéz, a legjobb talán, ha nem vársz arra, hogy történjen valami, ami vagy ilyen lesz-vagy olyan, hanem lépj egyet arra, amerre jobban húznak a vágyaid. Ha észből lépsz, sose "gyógyulsz" meg. Ahhoz baromi erősnek kell lenned, hogy a vágyaidról örökre lemondj, különben állandóan zabálni fog belülről. Tehát egy lépés a "vonzóbb" irányba, és utána már csak arra ügyelj, hogy amikor sodor az ár, lehetőleg mindig lábbal előre legyél, és kapd el a ritmust. Persze így is ráfaraghatsz, de legalább megpróbáltál élni...
