Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 42

Na igen, de ha a szövetségre szavazókról van szó, akkor az egy tömeg, aki önmaga a legerősebb az ellenzékben. Ha ők mind a Birkapörkölt pártra szavaznak, az lesz a legerősebb.

Azzal nem is lenne semmi bajom, hogy ők mind mondjuk az MSZP-re szavaznának és a többi nem kerül a kondérhoz, vagyis nem állnak össze azok, akik egymásra mutogatnak a múlt eredményei miatt. De itt az történik, hogy a szövetség  és szavazói is lesz@rják, hogy mi történt az előző kormányok idején, csak ne a patás legyen hatalmon (és garantálom, hogy ez nem a teljesítményük miatt van).

Sőt, szerintem az MSZP számára is az lenne a leghatásosabb politika, ha önmaga szállna harcba. Elég stabil helyzetben vannak, sok szimpatizánssal, szavazóval. Jövőre nem nyernének és akkor mi van? Szövvetségben sem valószínű. Viszont valamelyest megtartanák a becsületüket és a következő választásokon már nagyobb eséllyel indulhatnának, már csak azért is, mert a következő négy évben nem valószínű a 2/3.

Előzmény: Unerwünschter Gast (36)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 41

Hát a bárki az nem éppen egyenlő ezzel a szövetséggel.

Ha én úgy lennék, hogy bárki, csak ne ezek, akkor szavaznék a meggyőződésem szerint mindaddig, amíg a meggyőződésemet le nem rombolja egy közösködő lépés egy számomra nem szimpatikussal.

Magyarul vagy szavazzanak másra, vagy be kellene látni, hogy szó sincs itt megújulásokról, reformalakulatokról, ellentétekről, ez mind csak színjáték volt és ugyanúgy szoclib vagyunk mindannyian.

Előzmény: Unerwünschter Gast (34)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 40

Persze, amikor erre volt szükség, ezt mondta. Politikus.

Más kérdés, hogy bár rendszeresen vissza is kapja a pénzét az IMF, közben egy spirálban haladnak előre, így egyúttal biztosítja is a tartós jövedelmet magának.

Előzmény: Törölt nick (33)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 39

Ez komolyan így le van írva? Hol?

Előzmény: ELŐRE! (31)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 38

Az egy dolog, hogy nem akarják az Orbán kormányt, de olyanokat választanának helyettük, akik saját bevallásuk szerint is szarul kormányoztak (már úgy értve a saját bevallást, hogy mindenki másra mutat a csoporton belül, saját maga felelősségét természetesen senki sem ismeri el)? Az egy dolog, hogy most is megszorítások vannak, de akkor is megszorítások voltak, a költségvetési adatok meg nem javultak, most legalább ebben egészen erősek vagyunk.

Előzmény: Törölt nick (27)
robbie.taylor Creative Commons License 2013.07.19 0 0 37

"A nyerő stratégia, hogy a legerősebbnek látszó ellenzéki pártra szabad csak szavazni."

 

 

 

Szerintem hagyjuk meg a jogot mindenkinek, hogy arra szavazzon akire akar.

Előzmény: Unerwünschter Gast (36)
Unerwünschter Gast Creative Commons License 2013.07.19 0 0 36

A helyzet ennél rosszabb. Ugyanis aki le akarja váltani a FIDESZ-t, annak a legerősebbre kell szavaznia. Ebből a szempontból nagy harc lesz majd a közvéleménykutatási piacon is. A nyerő stratégia, hogy a legerősebbnek látszó ellenzéki pártra szabad csak szavazni. (Az egy forduló miatt nincs lehetőség korrekcióra.)

 

Vagy arrra, akit a FIDESZ fő ellenségnek tekint. Ez ma Bajnai. :-)))

Előzmény: robbie.taylor (35)
robbie.taylor Creative Commons License 2013.07.19 0 0 35

Azoknak még ott van az LMP, Jobbik, Munkáspárt(abból több is van), függetlenek stb...

Előzmény: Unerwünschter Gast (34)
Unerwünschter Gast Creative Commons License 2013.07.19 0 0 34

Mégis kik szavaznak egy ilyen álságos "szövetségre"?

 

Akik azt mondják, hogy "bárki, csak ne ezek".

Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 32

Valószínűleg amnéziában szenvedsz.

Előzmény: kákánbogot (20)
ELŐRE! Creative Commons License 2013.07.19 0 0 31

Amit eddig tudunk: eltörölnék a családi adókedvezményt, az egykulcsos helyett a többkulcsos szja-t támogatják, véget vetnek a bankadóknak, véget vetnek a rezsicsökkentésnek.

 

Ja, és a fő cél: leváltani Orbánt.

 

 

egyszerűen BÖRLESZK!

 

és egyben ilyesztő, hogy ilyen mentalitású emberek önmagukat kormányzásra alkalmasnak tartják, sőt erről néhány szavazót is meggyőznek.

 

Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 30

"Egyebkent hivökkel felesleges vitatkozni....."

 

Ott a pont. Az agymosott birkamenetes zombik gyülekezetét észérvekkel soha nem győzöd meg.

Előzmény: Törölt nick (21)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.19 0 0 29

A hétvégén sütőbe kerülsz :-)

Előzmény: afazekas81 (1)
ooloo2 Creative Commons License 2013.07.18 0 0 28

Láss csodát, Antall József miniszterelnök urat már senki nem akarja ellenzékbe küldeni.

Előzmény: bassus (25)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 27

Ki szavazna egy ilyen álságos szövetségre? Hát mind azok, akik nem akarják az Orbán-kormányt, de más nem lévén erre voksolnak. Hogy hányan? Azt majd meglátjuk.

toloba Creative Commons License 2013.07.18 0 0 26

igen, csak megint csúsztatsz, mert a választóinak nem hazudott,"

 

 

Igen vicces ember vagyol te.....

Előzmény: kákánbogot (18)
bassus Creative Commons License 2013.07.18 0 0 25

Még egy Orbánt gyalázó topik.

 

traormani Creative Commons License 2013.07.18 0 0 24

Ha olyanra gondolok amit nem a tények vagy az ellenzéke cáfolt akkor

hirtelen a családi bulgáriai nyaralása ugrik be amit a kedves felesége emlékei szerint nélküle abszolvált.

 

 

Előzmény: Törölt nick (21)
tellibuxahh Creative Commons License 2013.07.18 0 0 23

Márpedig a Mi Egyetlen Viktorunk soha nem hazudott a zembereknek!

Előzmény: Törölt nick (21)
kákánbogot Creative Commons License 2013.07.18 0 0 22

tapasztalom....ahogy nihilistákkal is!

Előzmény: Törölt nick (21)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 21

Mit ?? hogy volt olyan valaha, hogy a Veziiiiiiir nem mondott igazat ? akarcsk egyszer is ? na ne röhögtess...
azert aki ezt komolyan kerdezi, annak meg a Jezuska meg ahusveti nyuszi hozza az ajandekot :-)


Egyebkent hivökkel felesleges vitatkoni.....

Előzmény: kákánbogot (20)
kákánbogot Creative Commons License 2013.07.18 0 0 20

ne fröcsögj, hanem bizonyits!

Előzmény: Törölt nick (19)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 19

"...mert a választóinak nem hazudott... " es ez Te komolyan el mered irni anelkül hogy elröhögned (vagy meginkabb elsirnad) magad ?

B+ ez mar nem partszimpatia, hanem vakhit...

mondjuk a FIDESz hivök hozzaallasa engem amugy is sokmindenben a HITgyülire emlekeztet, sokan annyira elvakultak...

Előzmény: kákánbogot (18)
kákánbogot Creative Commons License 2013.07.18 0 0 18

igen, csak megint csúsztatsz, mert a választóinak nem hazudott, s nem pedig az anyukájának kiskorában! 

Előzmény: Törölt nick (17)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 17

Termeszetesen ugyanolyan alsagos.... De Te haborodtal fel azon hogy valaki alsagosnak mereszelte nevezni azt a szövetseget...

szerintem balrol meg senki nem verte a mellet, hogy meg soha nem hazudott, te ismersz olyat a FIDESZ-ben, aki igen ?? :-) :-)

Előzmény: kákánbogot (15)
robbie.taylor Creative Commons License 2013.07.18 0 0 16

Hol látsz te ellenzéki összefogást?

Eddig aláírtak egy nyilatkozatot, ami senkit nem kötelez semmire. A lényege: Patásorbán fúj,fúj,fúj!

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (11)
kákánbogot Creative Commons License 2013.07.18 0 0 15

naja, 2-3 évvel KISZ és DEMISZ főmuftiság után gyártulajdonosnak (kapitalistának) lenne az mi? 

Előzmény: Törölt nick (13)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 14

tőlem speciel aztán úgy fognak össze, ahogy akarnak... :o)

 

én már csak egy kávét kérek....

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (11)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.18 0 0 13

azert ahhoz nem kell orbanfobiasnak lenni, hogy 10 evvel a "csuhasok terdre" utana KDNP segget nyalni minimum alsagos... Es akkor meg nagyon PC a fogalmazas

Előzmény: kákánbogot (8)
afazekas81 Creative Commons License 2013.07.18 0 0 12

Az elmúlt 8 év mellé automatikusan mehet az elmúlt 45 év is...

Előzmény: Törölt nick (6)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!