Kb. 1 éve mentem férjhez, és akkor még nem tudtam mit vállalok. Kaptam 1 alkoholista Apóst, aki ha teheti itt lógna a nyakunkon, és kaptam egy férjet, aki ragaszkodik az alkoholista Apjához. Ha valaki tud valami jó megoldást hogy lehetne ezt a helyzetet könnyen megélni, annak válaszát szívesen fogadnám!
Apám soha nem tartotta súlyos dolognak ezeket az eseteket. Azt mondogatta, hogy anyám benne volt a játékban, mert utána jó volt a szex. Sajnálom, hogy ezt elmondta nekem, erre tényleg nem voltam kiváncsi...
rifu: Hát,igazán kedves tőle, hogy "elmondta neked", csak épp egy szó sem igaz belőle valószínűleg. Illetve, az lehet, hogy NEKI jó volt, de anyukádnak biztos nem, még akkor sem, ha valamilyen szintig játszmázott, ha alkalmanként, bár tudta hogy mi fog következni, még provokálta is. Ha valakit úgy vernek, ütnek, hogy annak a gyerek is szenvedő alanya, stb., mindaz, amit leírtál, annak nincs köze a szexuális izgalomhoz, főleg nem az áldozat részéről. Azt persze el tudom képzelni, hogy egy ilyen durva verés után (közben) inkább megpróbál egy nő úgy tenni, mintha jó lenne neki a szex, nehogy folytatódjon a terror. Azon meg már nem is csodálkozom, hogy egy olyan ember, aki képes a másikat rendszeresen ütni-verni, az bemagyarázza magának, hogy tulajdonképpen milyen jó volt utána a szex, csak arról szólt az egész, nem is volt ez igazán nagy ügy, csak egy kis "kötelező őrjöngés"...
Az én apám meg este hazavitte a szintén iszákos kollégáját és oda támasztotta az ajtónak. A pasas aztán a felesége karjaiba esett. Utána másnap eljött részegen hozzánk és amikor apám kinyitotta az ajtót, a Gyula megugatta és még szóban is nyomatékosította, hogy "eljöttem, hogy megugassalak, vau-vau." Ugyanez a Gyula később a munkahelyén újságpapírba csomagolta a saját kakáját és betolta az íróasztala fiókjába. Magas beosztásban lévő emberről van szó.
Apám is igazgató volt egy fontos intézménynél. Ott ivott 8.00-tól 5.00-ig, minden nap. Mondogatta, hogy számára az első helyen a munka áll, a másodikon a cimbórák és csak a harmadikon a család.
tudod,valamiert csak hozzamentem.....Sokaig biztam benne,hogy a segitsegemmel kilabalunk ebbol......de nem ment es egy ido utan feladtam...sokaig tartott,de most ugy erzem,nem tehetek magamnak szemrehanyast,hogy az elso nehezsegnel kileptem a hazassagbol..
a kisebbik gyereket soha nem bantotta,elvegre fiu es a szeme fenye...ezt volt nehez kinevelni a gyerekbol....a lany mar nagyobb volt,amig kicsi volt ot sem bantotta,csak azutan,hogy kinyilt a szaja es a vedelmemre kelt...
a mostani parom ismeri az elozo eletemet....neha most is ramszol,mikor onkentelenul valamifele vedekezo reflexbol okolben a kezem,hogy nyugodtan engedjem el magam,mar nem bant senki:)
most mar tudok rajta mosolyogni....azt is nagyon jol tudja,milyen reakciokat valt ki belolem a pia,szegeny issza is a levet,mert ha 40 fokban este hazaallit egy uveg hideg sorrel,mar csunyan nezek..aztan persze fekentartom magam,mert az en hulyesegemnek is van hatara:)))
Ezt sohasem fogod elfelejteni. Engem az apám nevelt fel, nem volt alkoholista, de voltak olyan ismerősei, akik sokszor hívták el iszogatni és én vártam otthon egyedül kisgyerekként. Amikor hazajött és láttam rajta az ital hatását mindig nagyon elkeseredtem. Sosem bántott vagy repült volna valami, de úgy nézett ki, hogy szégyelltem, hogy ő az apám. Aztán a amikor a férjem néhány éves házasság után elkezdte itthon nyalogatni azt a pálinkát, amit kertünk cefréjéből főzet és én látom ennek a kb. napi 1-2 dl-nek a hatását újból átélem a harminc évvel korábbi érzéseket. Emiatt válni nem akarok, de nagyon nehéz megértetnem vele, hogy ilyenkor utálom és, ha lehet a legemesszebb kerüljön el. Levideózom és másnap megmuatatom neki, ekkor egy darabig utálja magát, de aztán győz a gyümölcs aromája. Hál istennek az idén nem lett cefréje. Így nincs napi pálinka kostólgatás.
Ne cipeld azt a terhet! Nem jó mintaházasságban élni!!
Sokkal jobb egyedül, persze Te még fiatal vagy, előtted még van lehetőség sok mindenre. Egy biztos: boldog, tehermentes lett az életem / 32 éves házasságból léptem ki, most kezdem el hivatalossá tenni, mert a másik fél nehezen fogadja el ezt a szitut/. Ne gondolkodj sokáig. Legyen bátorságod meglátni a nagyvilág előtt is azt, amit még magadnak is nehéz kimondani. Másfél év alatt kétszer találkoztam a férjemmel, de nagyon nehéz most is. Látod van még mit tanulnom nekem is, ill. edződnöm kell. Dolgozom rajta!!!!!
Meg szeretném kérdezni - mert nem ismerem a történeted, nem olyan régen "indexelek", hogy miért nem váltál el? Tényleg, ne haragudj, hogy megkérdezem, tudom, hogy nem jókedvedben tartottál ki, de mégis. A gyerekeid hogyan vészelték át a 15 évet? A második házasságod nem sínylette meg az előéleted? A rossz beidegződésekre, reakciókra gondolok.
Anyámtól legutóbb három nappal ezelőtt kérdeztem meg, de nem adott elfogadható választ... Azt szokta mondani, hogy "azért nem vált el, hogy a gyerekeinek legyen apja". Ezzel szépen ránk helyezte a terhet. Kösz!
Amikor olvasom a hsz-det a verésekről azonnal megjelenik apám és zaklatott leszek. Ismerős szituációkat írsz le.
amikor megnyitod ugyanezt a "házasélet, családi élet" oldalt, kattints rá a következő oldalra és ott lesz a többi topic között, hogy "anyósom, anyósom".
40 éves vagyok egyébként. Szintén mintaházasságban élek (amit én viszek a hátamon és most már nagyon nehéz egyedül cipelni.)
Én trolin/buszon megérzem, ha valakinek bármilyen kicsit alkoholszaga van, ezért sem iszom szinte semmi alkoholt, mert magamon sem bírom elviselni; nem jó emlékeket hoz...
Gyerekkoromban már a zár kattanásából tudtam, hogy apám részeg-e vagy nem. Onnantól percek kérdése volt és repültek a tányérok a falba, jött az üvöltözés, meg a lábdobogás. "
ursiten,de ismeros.....mar sok eve nem elek vele,de a mai napig osszerandul a gyomrom,ha meghallom a zarban a kulcsot..ez valami megmaradt reflex lehet...
Igazan nagyon kedves vagy,es igen,sikerult ebbol kitornom,a mostani eletem igazan boldog es kiegyensulyozott,megtalaltam azt,akivel az lehet..
Minden tiszteletem a tied,oszinten...Sokaig "dolgoztam" azon,hogy a volt ferjemnek megprobaljak hatteret biztositani es lelkileg feldolgozni /amator pszichologuskent/ a torest,ami szerintem ebbe az iranyba vitte,de o nem kert a segitsegembol....
remenykedem,hogy ezek a hatasok az en gyerekeimnel az ellekezo hatast fogjak elerni,nem ugy,mint Nalad..
Oszinten kivanok a tovabbiakhoz Neked sok erot es kitartast
Nem tudom, hány éves vagy, de egyre kérlek: nagyon vigyázz arra, hogy legyen meg a lelki békéd. Ezt sajnos nem lehet elhatározni, hogy mostantól boldog leszek.
Van segitség alkoholbetegek felnőtt gyermekeinek / ACA/ , alkoholbetegek hozzátartozóinak/Al-Anon/. Ezek gyülések, persze attól függ, hogy hol laksz. Nem minden városban van sajnos elérhetőség.
Én olyan lelki terrorban éltem a férjemmel. hogy el is hittem, hogy ez nagyon jó. Piálásaimkor jó volt a kibékülés. Örültem, hogy nem rugott ki,én meg mindent megtettem neki . Mintaházasság volt. Ebből léptem ki.
Azt hittem ő is oka annak, hogy alkoholista vagyok. Pedig nem. Ez az én betegségem, az meg az övé. Gyógyulni csak ugy lehet mindenfélnek ebből, ha elfogadja a segitséget. Kettőnk közül csak én ismertem be a betegségem, a másik fél nem. Ez igy nem müködik.
Nagyon szoritok Neked is, jó lenne ha egy ici-picit is segithetnék
Ha másképp nem is, irjál, válaszolok, figyelemmel kisérem sorsaitokat. Ez engem is segit józanon tartani.
Teljesen együttérzek Veled. Valószinü, hogy a Te helyedben egyáltalán nem gondoltam volna én sem arra, hogy megbocsássak. Más az én helyzetem, halott apámról van szó, aki már olyan régen halt meg, hogy feledésbe merültek a borzalmak.
Nekem ez a megbocsájtás fontos a józanodásom megtartásához. Bonyolult, beteg lelkivilágomban nem haragudhatok, nem neheztelhetek. Ezek az érzések könnyen visszavihetnek a pohárhoz.
Ahhoz, hogy eljutottam ide, nagyon sokat dolgoztam és folyamatosan dolgozom magamon./ A.A. gyülések, irodalom, telefonos beszélgetések/.
Nem volt könnyü az életem, vettem ki az apám kezéből kést, sokat aludtam szomszédoknál. Azt golndoltam, az én gyerekemnek könnyü lesz.
Mindent megtettem azért, hogy boldogtalanná tegyek magam körül mindenkit.
Most mindent megteszek azért, hogy boldog életünk legyen.
Tiszta szivemből kivánok Neked és gyermekeidnek nyugodtabb életet, kitartást.
Minden elismerésem a Tiéd. Remélem,még hallok Rólatok.
Nézz be az "anyós" topic-ba is, szükség lenne a tanácsaidra...
Köszönöm, hogy válaszoltál, jólesett.
Megpróbáltam gyűlölni apámat, de azt is be kellett látnom, hogy anyám sokszor kihozta belőle az állatot. Persze ez nem mentség, mert anyám egyszerűen elválhatott volna tőle. Akkor nem kellet volna végignéznem a sok verekedést. Apám soha nem tartotta súlyos dolognak ezeket az eseteket. Azt mondogatta, hogy anyám benne volt a játékban, mert utána jó volt a szex. Sajnálom, hogy ezt elmondta nekem, erre tényleg nem voltam kiváncsi...
A mai napig összerándul a gyomrom, ha kattan a kulcs a zárban. Gyerekkoromban már a zár kattanásából tudtam, hogy apám részeg-e vagy nem. Onnantól percek kérdése volt és repültek a tányérok a falba, jött az üvöltözés, meg a lábdobogás.
Ha a férjem ordít velem, végem van. Hiába mondom neki, hogy ilyenkor apámra emlékeztet. Sajnos arra is rájövök lassan, hogy a második házasságom sem sikerült. Valahol ezt is apámnak köszönhetem.
Mégis, nagyon szeretem apámat. Olyan tehetséges volt: verseket írt, több nyelven beszél, újságíró volt, sikeres a munkájában. Hihetetlen, hogy egy rom lett belőle.
Kedves Pégé! Nagyrabecsűllek azért, hogy abba tudtad hagyni az ivást. Biztos tudnál másokon is segíteni. A soraidból ítélve azonnal átlátod a helyzeted, nem kell különösebben ecsetelni, és a megfelelő szavakat használod a vigasztalásra.
Valószínűleg könnyebb a szülőnek megbocsátani, mert egyrészt akarva-akaratlanul társadalmilag elfogadott, h a szülő-gyerek viszonyba sok minden belefér, másrészt a dolgok egy része a gyerekkor homályába vész. Házastársnak nehezebb, mert emlékszel mindenre, a gyerekeid helyett is. Én pl. jelenleg kb. annyira haragszom apámra, mint anyámra, mert ő is tehet apám alkoholizmusáról, nálunk csak én mondom, h az...
Ha megharagszik, akkor tegye. Aki megharagszik, annak nincs igaza. "
tudod,nekem 15 evet vett el az eletembol az alkoholista ferjem....Minden tiszteletem a tied,oszinten,o nem jutott el odaig,hogy belassa,segitsegre van szuksege...
de azt soha nem fogom neki megbocsajtani,hogy a gyerekeim szeme lattara utott-vert,hogy idegbeteget csinalt belolem,hogy a nagylanyomat ugy kellett kiszednem a kezebol,hogy agyon ne usse....
azt hiszem,ami tolem telt megtettem,15 evig neveltem egyedul a gyerekeit,vittem a gyerekeket,a lakast,a munkahelyemet,az anyagiakat egydul a hatamon....elhiszem,hogy beteg,de nekem is csak ez az egy eletem van es annak egy joreszet tonkretette..
szep dolog a megbocsatas,azt talan meg is tudnam,amit velem tett,de amit a gyerekekkel,azt soha nem fogom.....
tudom,nekem a legrosszabb,mert kivanok neki hasonlokat,mint amiket o tett velunk,hogy megtudja milyen,mikor az ember hatam terdelnek es utik a sikito gyerekei szeme lattara,de n incs nekem olyan szerencsem,hogy megtudja......
soha nem bocsajtom meg a gyerekek perselyebol ellopott forintokat,hogy eveken keresztul aludtam a parnam alatt a nagykessel,hogy a mai napig remeg a kezem es a szemem.....
Oszinten kivanom neked,hogy a te csaladod megertobb legyen,mint en,vagy ne kelljen ilyeneket Neked megbocsataniuk...
Nagyon sokat tudnék Veled beszélgetni erről a komoly problémáról. Biztosan olvastad, hogy én egy józanodó alkoholista nagymama vagyok. Alkoholista apa gyermekeként nőttem fel, ismerem az érzéseidet. Apámnak egy hónapja tudtam megbocsájtani / 16 éve halott/ . Agressziv, késsel üldöző fajta volt. Halálba itta magát. Belőlem is alkoholista lett, annyi különbséggel, hogy nem voltam agressziv, de nagy szégyenekbe hoztam a körülöttem élőket / férjem, gyermekem/. Mindennél fontosabb volt számomra az alkohol.
Addig, mig az apád tagadásban él,/ nem iszik sokat, ő nem alkoholista/ addig nem változik.
Te ebben nem tudsz segiteni. Valahogy azt kellene elérned, hogy ne cipeld ezt a tehet a válladon. Foglalkozz a családoddal, ez a Te feladatod. A jövő majd jön, ha jön. Azt fogadd el, hogy apád nagyon beteg ember, de ezen csak ő tud, ha akar változtatni. Legyen ez az ő problémája. Előre ne görcsölj.
Annyit megtehetsz, hogy nem hitegeted-ne érezze azt a biztosat, hogy van neki jövője. Kell adni neki lehetőséget, hogy gondolkodjon el azon, mi lesz vele a jövőben? Te egy biztos pont vagy neki, ne éljen ezzel vissza.
Egyébként én kiléptem a házasságomból, miután józanodni kezdtem. Annál a gyermekemnél lakom és élünk boldogságban / lányom, vőm, unokám/ akiknek biszony sok-sok keserüséget okoztam az alkoholizmusommal.
Nem késő elkezdeni, én drukkolok az apádnak, hogy érje el azt a mélypontot, hogy érezze a kilátástalanságot. Talán meghozza az eredményt.
Ha bármilyen kérdésed van, szivesen válaszolok, bár mint hozzátartozó kevesebbet tudok segiteni.
Inkább az apáddal tudnék miről regélni.
Én a legjobbakat kivánom az egész családnak. Azt tényleg ne felejtsd el, hogy Neked a jelenlegi közvetlen családod a legfontosabb.
Ami az anyóst illeti, sajnálom, hogy ilyen. Vele talán a férjed beszélgethetne őszintén. Ha megharagszik, akkor tegye. Aki megharagszik, annak nincs igaza.
Ezt nemrégen tudom én is. Már nem is haragszom senkire.
Apám alkoholista. Soha sem ismerné be, hogy az. Amióta elküldték nyugdíjba nem igazán tud mit kezdeni magával: tévézik, olvas, rádiót hallgat. Szép lassan leépült. Szinte nem lehet vele beszélgetni. Fiatalon agresszív volt, gyakran megverte anyámat, majdnem minden nap részegen jött haza. Anyám pajzsként tartott maga előtt engem, hogy valahogy megvédje magát. A nap bármely szakában előfordult, hogy tompa puffanásokat hallottam a hálószobájukból. Onnan tudtam, hogy menteni kell anyámat, mert apám ököllel veri, vagy párnát szorít az arcára. Ilyenkor mindig részeg volt. A munkahelyén ivott a kollégáival. Most meg egy öregember lett belőle. Pedig még nem öreg, csak 65 éves. Amikor éppen nem volt ittas jókat beszélgettünk. De többnyire ivott, sajnos. Ma megkérdezte, hogy befogadom-e, ha megöregszik, jöhet-e hozzánk lakni. Rávágtam, hogy „persze, apu.” De a férjemmel megállapodtunk, hogy egyikünk szüleivel sem fogunk soha együtt élni.
Második házasságban élünk. A férjem anya kibírhatatlan zsarnok, aki állandóan kontrollál minket (napi két telefonhívás, stb.). Apámat a férjem tulajdonképpen kedveli és türelmes vele, mégis, ha apám meglátogat bennünket, néhány nap múlva mindketten idegesek vagyunk és feszültek. Félek, hogy tönkremenne a házasságunk, ha apám hozzánk költözne. Most is döcögős, elég sokat veszekszünk (főleg az anyós miatt.). Nem tudom mit csináljak. Szeretem apámat, de nem tudom megbocsátania azt a fényes gyerekkort, amit biztosított, és amitől a mai napig rémálmaim vannak.
Köszi! Elkezdtem írni egy levelet, de túladott rajtam a freemail, úgyhogy igyekszem pótolni, és amint sikerül összeszednem magam és megírnom újra, meg a mél!
Szia Dot75! Már tegnap rájöttem, hogy nem az apósodról van szó, de már nem keltem fel, hogy javitsak,ill. elnézést kérjek. Irhatsz nekem: gabi5255@freemail.hu cimre. Örömmel válaszolok, hiszen nagy boldogság, ha csak egy picit is könnyitek valakin.
pégé: köszönöm! Ez nagyon kemény, és iszonyat nehéz lehetett... Egyébként nem az apósomról van szó (nem én vagyok a topicnyitó, aki a címet adta - ő mostanában elég ritkán jár erre, remélem, megoldódott a problémája :-). Írhatok neked emailt? (Mert lenne néhány nem publikus kérdésem is - nem intim vagy indiszkrét kérdések, inkább miattam és a hozzátartozóim miatt szeretném, ha nem itt beszélnénk róla). Nem néztem még, hogy nyilvános-e a címed...
Amint igértem, itt vagyok. Dot75 kérésére: regényt tudnék irni, megpróbálom összefoglalni a velem történteket. Háromszor futotttam neki a józanodásnak.
1. A családomnak problémája volt az ivásommal, nekem ugy éreztem, nincs. Zugivó voltam, mindig jót tudtam inni. Rábeszélésükre felkerestem egy pszichiátert, aki nem mondott semmit arról, hogy beteg vagyok, Nyugtatót irt és egy olyan gyógyszert, amire ha iszok, belehalok. Persze, ez visszatartott, becsülettel szedtem, jó volt az, hogy nem kellett a pia beszerzésével foglalkoznom, stb. Mindenkinek azt hazudtam, hogy fogyókurázom, azért nem iszom alkoholt. Nem volt nehéz, nyugodt voltam a szerektöl. Ez volt az elsö szerváltás. Három évet voltam alkolholmentes, de gyógyszeres. Ekkor magamtól abbahagytam a szedést, nekem már nem fontos mérgeznek a szervezetemet. Kb. 1-2 nap mulva megjutalmaztam magam egy kb. fél vodkával. Vodkás voltam az elején. Na, ekkor elindult a szekér. Nagyon rövid idő alatt lettem nagyon lejjebb, mint voltam. Sokkal többett kellett innom. Még ekkor sem tünt fel nekem az ivászatom. Egyik alkalommal a munkahelyemen ugy leittam magam, hogy hazaküldtek. Ekkor jött a 2. nekifutás.
Azt tudnod kell, hogy feszültséggel teli környezetben éltem. Játszmáztunk a férjemmel. Mindig az volt amit ő akart, mindig ugy csináltam mindent, hogy a legjobban megfeleljek másoknak. Ez jól müködött, mert én ittam, de mindenkinek megtettem mindent. Erőn felül is.
Másodszor ismét családi lökéssel, de talán már én is akartam . Nekifutottam egy kiképzésnek. Itt taultam azt, hogy mindig őszinte legyek, stb. Megtanultam, hogy beteg vagyok, nem ihatok egy kortyot sem , mert akkor beindul a szervezetem. örömmel tanultam, itt ismertem meg az Annonym Alkoholisták gyüléseit. Itt beteg alkoholisták vannak, akik nem akarnak inni. Nem tudtam teljesen átadni magamat ezeknek az elveknek. Visszakerültem abba a környezetbe, ahonan eljöttem, őszinte akartam lenni, ahogy tanultam. Sajnos nem voltam más, mint egy rohadt alkoholista, akinek kussolj a neve. Türtem, türtem. Szerintem senki nem bzott bennem. Annyira kikészóltem, hogy el kezdtem a gyógyszereket szedni, ez ujból szerváltás. Ettől ugy lelassultam, mintha ittam volna, de büszke voltam, hiszen nem iszom!
Ismét el kellett jönnöm a munkahelyemröl, hiszen nem voltam tiszta. Ekkor eljöttem abból, amiben éltem, uj életet kedzdek. Kb. egy hónapig birtam, persze egy kis nyugtatót szedtem. Ez elvezetett oda, hogy nem tudtam egyáltalán feldolgozni a nagy változtatást, helyzeteket. Egyszer csak innom kellett. l nap, 2 nap. A 3. nap már egy minimális mennyiség ledöntött. Ekkor jött el az, hogy kislányom, akihez költöztem, válasz elé állitott. Visszamehetek oda, ahonnan eljöttem, vagy egy komoly korházi kezelést veszek igénybe. Mivel ekkor már láttam, hogy mindenem elveszthetem /unokám, gyerekem, vőm, férjem/ választottam teljesen önszántamból a kezelést. Hat hónap alatt megtanultam sokmindent. Rájöttem arra, hogy változtatnom kell a gondolkodásomon, ezzel együtt az egész életemen . Megtettem. Kiléptem az érzelmi zsarolásból, lelki terrorból. Ennek pontosan másfél éve. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy el kell érni odáig, hogy nincs tovább. Mármint annak, aki iszik, addig mig nem látja, hogy vége, minden oda van, addig nincs megoldás.
Nem tudom földrajzilag hol vagy, de a családtagoknak is van segitség. Al Anon a neve.
Nem ártana az apósodnak rákattintani véletlenül a www.anonymalkoholistak.hu oldalra. Nagyon sok jó van ott.
Azt még leirnám, hogy a legdühösebb arra a kérdésre voltam, hogy miért iszol? Sosem tudtam, hogy miért. Most már tudom, hogy beteg vagyok. A cukorbeteg is beteg, tünetmentesen tudja tartani a betegségét. Én is.
Nem tudom, hozzátartozó szemszögéböl segitettem-e . Örülnék, ha igen.
Bocsi, hogy hosszú voltam, de ezt nem lehet rövidebben. Tudom, hogy nagyon sok embernek tönkretettem az életét, de most már azok az emberek is tanulnak velem együtt, kivéve egyet, de az az ő problémája. Szépen, kiegyensúlyozottan dolgozik a családom is a józanodásomon, a békés életen.
Nagyon szivesen leirok neked mindent pontosan, ami velem történt, csak most nincs időm, de igérem, hogy még a mai nap folyamán elolvashatod. Lehet, hogy csak késó este, de irok. Addig is kitartást!!!
pégé, üdv a topicban :-) Örülök, hogy itt vagy, és kérdésem is lenne... Írod, hogy "nem tudtad abbahagyni az ivást", majd, hogy "segítséget kértem és kaptam". A kettő közötti időszak érdekelne, az, hogy minek a hatására jutottál el oda, hogy segítséget kérj. Egyáltalán, hogy tudatosítsd magadban, hogy segítség kell...? Annyira jó lenne tudni, hogy ebbe az egészbe kívülállóként (már amennyire kívülálló egy közeli családtad) hol tud "belépni", hatni, tenni valamit. Neked van ötleted?
Teljesen új vagyok ezen a fórumon. Alkoholista vagyok. Azok közül, aki másfél éve nem iszik. Addig, mig be nem láttam azt, hogy tehetetlen vagyok az alkohollal szembem életem irányithatatlanná vált, nem tudtam abba hagyni az ivást. Egyedül nem ment. Segitséget kértem és kaptam. Három munkahelyről, egy házasságból ittam ki magam. Nulláról indultam, most mindenem megvan, ami a józan, boldog élethez kell. Azt most már tudom, hogy beteg vagyok, életem végéig. De most már én döntök: iszok, vagy nem iszok. Sivesen segitek, ha valamiben tudok. Az biztos, hogy alkoholistának nem lehet beszélni, tagadni fog. A józanodáshoz az akaraterőnek semmi köze. Bizony, nagyon meg kellett a mélypontomat élni ahhoz, hogy belássam azt, amit. Egyébként egy nagymama vagyok.
OK! Pár napon belül rászánom az időt és írok róla. Holnap elutazom és nem'tom mikor lesz igazán időm, de igyekezni fogok :) Addig is ajánlom a már említett neten elérhető előadást, mert ott elmondtam a lényeget, de szívesen leírom, ahogyan jelenleg látom...
