Keresés

Részletes keresés

János Ráduj Creative Commons License 2015.06.06 0 0 67

Kedves GRAWE  olyan Február 19. körül sajnos akaratom ellenére kórházba kerültem mert műtötték a térdemet mert baleset ért. Ebből kifolyólag nem tudtam munkába állni ugyanis lábra sem tudtam állni ezért tornára is segítséggel tudtam elmenni. Elküldtük önöknek az orvosi papírjaimat,de a GRAWE nagyívbe leszarta. Ugyanis az ember azért köt biztosítást ha netán valami probléma van akkor olyan esetekben valmi kis juttatása legyen,ha már egyszer kifizettem azt a pénzt a GRAWE-baj. Erre vissza írták azt hogy majd egy év múlva újra kivizsgálják,erre rá két napra jött egy olyan levél a GRAWE-tól hogy fizessek be 130valamennyit,mondja meg nekem valaki hogy mi a fasznak??????!!!!!!! Ha netán valaki nem értené akkor ez így hangzik:: kifizettem előre az egy éves biztosításokat JELZEM HOGY ELŐRE,NEM RÉSZLETEKBEN aztán sajnos baleset ért és a kedves GRAWE amikor sajnos segítségre szorultam nem hogy segített volna hanem még belerúg az ügyfeleinek az az ő baszik fizetni még tőlem várta volna el a mocskosak hogy fizessek. Sajnos ahogy nem tudtám dolgozni hitelt kellett felvennem mert nem tudtám volna ellátni a családomat ugyanis van két iskolás gyermekem.Ezzel csak azt szertném mondani hogy nem azért nem fizetem ki mert nem tudom,hanem azért mert egy senki jelentéktelen lehúzós cégnek nem fogok fizetni,és szeretném ha AZ UTOLSÓ FORINTIG VISSZAFIZETNÉ A KEDVES GRAWE AZ EDDIGI BEFIZETETT PÉNZEMET,ÉS AMIT FELVETTEM 400.000-Ft-kölcsönömet is.Nem fogom hagyni mert a bíróságon is elviszem az ügyet. Előre is köszönöm kedves GRAWE.Ha valakinek nem tetszene akkor hívjon fel: 06307801190 tisztelettel Ráduj János. A károsult

szilviaa77 Creative Commons License 2012.05.08 0 0 65

Ezt nem is tudtam, köszi szépen. TKM-ről pedig még csak nem is hallottam még, ennyire laikus vagyok a témában :P

Mindenképp felkeresem majd Prof-ot, még egyszer köszönöm a tippet.

Előzmény: subber7 (64)
subber7 Creative Commons License 2012.05.08 0 0 64

Picivel lejjebb azt írod, hogy kifejezetten befektetési céllal kötnéd.

A "Családom biztonsága" hagyományos jellegű életbiztosítás, befektetési célra tökéletesen alkalmatlan. Ezek a típusok leginkább a biztosítási védelemre koncentrálnak. Az Aviva kifejezetten magas költségekkel dolgozik, keress a neten egy TKM táblázatot, ez ad egy kis iránymutatást. Ez olyan, mint a banki hiteleknél a THM, csak azt mutatja meg, hogy egy évre mekkora hozam kell ahhoz, hogy nullszaldóban legyen a befektetésed. Ebben az Aviva "nem a legjobb". Keresd fel itt a fórumon Prof-ot, pl. a Grawe-s topikban megtalálod, ő egy kiváló szakember, aki több biztosítónál is érdekelt, s nagyobb a rálátása a módozatokra.

Előzmény: szilviaa77 (63)
szilviaa77 Creative Commons License 2012.05.08 0 0 63

Igen ezektől a rejtett költségektől én is nagyon tartok, ezért mindig átolvasok alaposan mindent amit aláírok. Igazság szerint mint már mondtam kinéztem már egy konkrét cég konkrét termékét, nem tudom hogy ők az általad említett "jobbak" közé tartoznak-e? A Családom Biztonsága - életbiztosítási programról lenne szó, a biztosító pedig az Aviva. Beszéltem velük telefonon a múlt héten, az ügyfélszolgálatos hölgy roppant kedves és közvetlen olt, a legtöbb kérdésemre tudott is válaszolni.

Előzmény: Halmosikicsi (62)
Halmosikicsi Creative Commons License 2012.05.08 0 0 62

Elég banális dolog de a költségekre mindenképp kérdezz rá. Jártam már úgy hogy a rejtett költségeket az "ügynök" direkt nem említette, és a szerződés költségek részénél sem volt kilistázva csak az apróbetűs résznél amin átsiklottam. Utána meg futhattam a pénzem után 1,5 évig. :( Persze vannak biztosítók ahol eleve fel sem merül az ilyen "lehúzások" lehetősége, őket érdemes keresni szerintem.

Előzmény: szilviaa77 (61)
szilviaa77 Creative Commons License 2012.05.08 0 0 61

Kkinéztem egy életbiztosítási terméket elsősorban nem csak nekem , de a teljes család részére is. Érdeklődnék hogy ha szerződéskötésig jut a dolog, mire érdemes odafigyelni? Legfőképp befektetés céllal kötném.

Toronyás Creative Commons License 2012.04.04 0 0 60

Részletes elszámolást kértem, majd meglátom mi lesz benne.

Előzmény: chaser955 (59)
chaser955 Creative Commons License 2012.04.03 0 0 59

Szerintem ez egyénenként változó, hogy kockázatira mennyit vonnak le (szerződésben rögzített összegtől függ). Mivel a kockázati halál - ha jól emlékszem -  olyan 50-60e volt ezért az évi költség is párszáz forint volt. Nem is ez volt ami elvitte a tőke egy részét (és ami magas volt), hanem  a különböző költségterhelések (több jogcímen fix összegűek, amik jelentése nincs is fenn az Aegon honlapján sem), amik erodálták mind a hozamot, és persze  a tőkét is. Én kb. évi 10%-os költségterhelést számoltam a tőkére anno (így esélytelenné téve hogy nemhogy reál-, de nominális hozamot hozzon), és kb. én is annyit kaptam arányaiban mint te. Amúgy igény esetén (telefonon kérve akár) megküldik a részletes költségkimutatást postán, ott derült ki, hogy mit műveltek évekig. Későn kapcsoltam sajna, tanulópénznek pont "jó" volt :-/

Így megállapítható hogy ez az ős-Unit-linked befektetés is ugyanolyan bujtatott szélhámosság (aránytalanul magas költségek + gyenge hozamteljesítmények) mint a maiak. Soha többet Unit-linked. Jobban jár az ember ha egy bankban nyit értékpapírszámlát és pár tized (!) vagy max 1-2% (bár ilyennel nem nagyon találkoztam) éves számlavezetés mellett maga intézi befektetéseit nagyobb transzparenciával és ezen felül köt önállóan kockázati életbiztosítást.

Előzmény: Toronyás (58)
Toronyás Creative Commons License 2012.04.03 0 0 58

Szeretném megkérdezni, hogy mennyit vonnak le kockázati tényezőkre a befizetett aranyfonal összegéből? Ugyanis nekem most járt le, és nemhogy hozamot, hanem még a befizetett összeg 60 %-át akarják csak adni, a többit levonják kockázatra.  

Előzmény: chaser955 (57)
chaser955 Creative Commons License 2012.03.01 0 0 57

:-DDDD (elég lesz? :-)

 

Nálunk nominális hozam se volt, igaz nekünk egyösszegű volt a befizetés. Az Aegonnál minden befektetést felszámoltam...megérdemlik, csak a költségterhelésen akarnak nyerészkedni, de hát valamiből fenn kell tartani a buborékhámozást.

 

sandaszem Creative Commons License 2012.02.28 0 0 56

Elégedett lehetnék? Hol van a röhögés jel? :)

Tegnap jött az átutalás.

Az általam 15 év alatt havonta befizetett összeg 1,154 szeresét kaptam.

Kiszámoltam a biztosító által évente közölt adatok alapján,

hogy a pénzemet "eredményesen", 57,7 % összhozammal fektették be.

Ebből részesültem én 15,4 %-al.

Számszerűen: ha befizettem mondjuk 100.000,-Ft-ot,

a biztosító ebből elért 157700,-Ft-ot, én kaptam vissza 115.400,-Ft-ot

Reálhozam? Az egy álom!

A leggyengébb bank 3 év alatt ad ekkora hozamot.

Na mindegy, volt 15 évig egy életbiztosításom.

Előzmény: chaser955 (55)
chaser955 Creative Commons License 2012.01.24 0 0 55

És milyen eredménnyel (%-ban)? Elégedett az eredménnyel? Volt reálhozam ;-)

Előzmény: sandaszem (54)
sandaszem Creative Commons License 2012.01.17 0 0 54

Nekem most jár le február 1-én a 15 év.

Előzmény: chaser955 (53)
chaser955 Creative Commons License 2011.11.15 0 0 53

Van még aki rendelkezik ezzel a szutyokkal?

gyurcibácsi Creative Commons License 2008.10.16 0 0 50

Érdekelne, hogy most, nem egészen másfél év elteltével hogy állnak a befektetéseid?

Előzmény: Patrikman (37)
subber2 Creative Commons License 2008.04.07 0 0 47
Béres Szabolcs vagyok, de ha akartad volna ki tudtad volna deríteni a nevem. Egyébként a "vállalja" két l, de nem összesen, az "odaírja" pedig egy szó.
Előzmény: Törölt nick (46)
subber2 Creative Commons License 2008.04.07 -1 0 45
Ezzel a Cselényi úrral vigyázzatok. Tavaly a lakásvásáron odajöttek hozzánk, hogy befektetni akarnak, csak nem tudják még hogy ingatlant vegyenek-e, vagy sem. Elhívtak magukhoz, hogy beszéljünk a lehetőségekről. Erre kiderült hogy valójában azért hívtak, hogy átcsábítsanak magukhoz dolgozni. Előadott magáról minden szépet és jót, milyen háttér, az ügyvezető hónapokra előre megrajzolja a grafikonokat, ami később a legnagyobb megdöbbenésre szinte teljesen ugyanaz lesz...
Előzmény: Törölt nick (44)
pola Creative Commons License 2008.04.03 0 0 43
Szia,
engem erdekelne, egy 2001-ben megkotott 10 evre lakashitellel kombinalt eletbiztositas kivaltasa. a lakashitelt mar visszafizettem, es a biztosito engedelyezte, hogy folytathassam az eletbiztositast, levalasztva a hitelrol. jelenleg nem tudom, hogy mennyi a visszavasarlasi erteke, kozel 84 honapja fizetek havi 13000 koruli osszeget.
varom valaszodat

Zsolt
Előzmény: Törölt nick (42)
gyurcibácsi Creative Commons License 2007.11.29 0 0 41

1.) ha visszakapok állambácsitól jóváírásként 20%-ot évente abból az adóból, amit egyébként be kell fizetnem, akkor nem kerestem 20%-ot?

 

2.) nem hiszek a " fenntartható növekedésben" . Nincs folyamatosan felfelé ívelő gazdaság. Ez egy politikai f..ság. Csak a rákos sejtek száma növekedik úgy, ahogy a befektetéseink növekedését szeretnénk látni. A világon mindennek van egy gyors növekedési, egy stagnálási és lefelé ívelő pályája. ( lsd minden élő szervezet: fura lenne, ha 39 évesen úgy növekednék, mint 8 és 12 éves korom között...) De belátom ez már elég filozófikus... El lehet kapni persze egy jó időszakot, meg pofára is lehet esni, lsd az 1920-as 30-as éveket...

 

3.) ha a megtakarításaimat folyamatosan felélem ( csőtörésre, vagy plazmatévére mind1) akkor azok nem megtakarítások, hanem pótlólagos jövedelmek: baj esetére nincs tartalék.

 

4.) azért értem ám, hogy mit mondasz, de nem fekete-fehér sem a biztosítás, sem a többi más befeketetés sem.

 

Előzmény: Patrikman (37)
Gox Creative Commons License 2007.08.30 0 0 40
Nekem mostanában szünt meg egy ING-es "Őszikék" halálesettel, 13 evesen.Elégedetlen vagyok, talán a befizetés jött vissza, meg volt évente az adóleírás.Főleg azért vagyok elégedetlen, mert a szépen kinéző évfordulós levelek összegéhez a kifizetett összegnek köze sem volt!Ráadásul a pénz évekig elfeküdt így biztosítás formájában.
wolfocska Creative Commons License 2007.08.14 0 0 39

Mi van ha beüt a ménkő, és elbandzsitottak valamit?  A veszteségen is osztoznak?

Erről nem olvasok semmi.

Előzmény: Patrikman (37)
mammamija Creative Commons License 2007.08.14 0 0 38

.* Az oldalon található adatok múltban elért hozamok, nem jelentenek garanciát a jövőre nézve.

 

Hát ez az.

Garancia semmire sincs....

Bár ahogy néztem egész jónak tűnik.

Előzmény: Patrikman (37)
Patrikman Creative Commons License 2007.07.10 0 0 37

Kedves Gyuri Bácsi!

 

Minden tiszteletem, de:

 

Ha csak azt kapod vissza, amit befizettél, az nem hozam, hanem még bukás is.

a) Mert az infláció miatt közel 8-10%-ot értéktelenedik el a pénzed évente

b) Mert közben kaphatnál mondjuk +20%-ot is!!!

 

Magyarul, ha befektetsz 1.000.000,- Magyar Forintot, az 1 év után megint csak 1 Milla marad, és a vásárlőereje olyan mai 900.000,- FT-nak fog megfelelni.

 

A biztosítók durván nyúlják a pénzeket minden féle, rejtett és persze nem rejtett költségekkel is!!!

 

Kérdem én, hogy mit ér az, hogyha elhahlálozol és a családod kap utána pár millió forintot? Nem ér sokkal többet, ha tisztességes hozamaid vannak és folyamatosna hozzá tudsz nyúlni a pénzedhez, ha kell? (Autóra, Lakásra, Csőtörésre stb...) ???

És persze induljunk ki abból, hogy azért nem halunk meg, ugyanis ennek nagyobb az esélye! ;o) LÉNYEGSEN.... :D

 

Ajánlom a figyelmedbe a BZ-t:

 

Szerintem Magyarországon, ez az egyik legjobb lehetőség, ami kisbefektetők számára is elérhető! Nagyon klasz hozamaik vannak! Én 1 éve felmondtam a UL-Biztosításomat, mert nekem kellett vele bohóckodni és átcsoprtosítani. Itt sokkal magasabb hozamaim vannak és mindent maguk csinálnak! Klassz! :-)

 

Szal BZ:

http://www.beraterzentrum.hu/vagyonkezeles/vagyonkezeles.htm

  

Üdv,

 

Patrik

 

Előzmény: gyurcibácsi (36)
gyurcibácsi Creative Commons License 2007.06.26 0 0 36

Mélységesen egyetértek....Kedves barátaim! A biztosítás alatt védelem alatt áll a családunk: ha történik velünk valami, nem feltétlenül omlik össze az életük. Néhány évvel ezelőtt több ismerősöm családjában is előfordultak váratlan tragédiák. Volt ahol cuccolás, költözködés, eladósodás következett. Akkor kötöttem biztosításokat. Úgy gondolom, hogy évi 20% adóvisszatérítés mellett, minimális hozam esetén is jó befektetés lehet. Ha jóformán csak azt kapom vissza, amit befizettem, de minden évben visszaigényelhettem a befizetéseim 20%-át, akkor nem jártam rosszul.

Annak, akinek nincs adókedvezmény érvényesítésre lehetősége, annak valóban magasabb a nyugalom ára, de igaz a megjegyzés: a biztosítás nem takarékbetétkönyv. Ne feledjétek - bár cinikusnak, vagy morbidnak hanzik - sosem tudhatjátok reggel, hogy este hazamantek-e!

Előzmény: lavie (33)
szocske_ Creative Commons License 2007.06.25 0 0 35
jaa, most látom, ez nem anynira pörög, 2005-ben még nem volt nyesz-r :)
Előzmény: szocske_ (34)
szocske_ Creative Commons License 2007.06.25 0 0 34
ha esetleg egészen véletlenül valamelyik nagyszülő ~18 év múlva már nyugdíba megy, akkor én egy NYESZ-R megoldást javasolnék...
Előzmény: Z1z0u (14)
lavie Creative Commons License 2007.03.18 0 0 33

Olvasd el a féltételszöveget.

A biztosítás nem takarékbetétkönyv.

Levonják a biztosító költségeit, valamint a kockázati részt. (mit fizetne a biztosító, ha meghalsz?  Nos, az a  kockázat.)

Előzmény: FuLeS (32)
FuLeS Creative Commons License 2007.03.08 0 0 32
Ma kaptam meg az Aranyfonal életbiztosítás egyenlegközlését.
Nem szoktam egyébként, de összevettettem az előző éves kiértesítéssel.
Kiderült, hogy az előző éves elszámolásban a biztosítás értéke 868 276 ft, mig a most kézkezkapott papir szerint a jelenlegi érték 891 719 ft. A kettő különbsége 23 443 Ft.
Az elmult 12 hónapban a befizetések összege 60 204 Ft volt.
Az AEGON szerint 6.2 százalékos hozamot ért el a biztosítás-
A jelen adatok szerint nem, hogy hozamot nem termelt a biztositás, hanem az AEGON simán lenyelt 36 761 forintot.
Hogy van ez?
Ha valaki tud magyarázatot adni erre, kérem világosítson fel.
Köszönöm.
Hasse Creative Commons License 2006.04.12 0 0 31

A faterod nem az MNB-be megy, hanem a vele egy épületben lévő államkincstári fiókba. Gondolom állampapírt vesz másodpiacon, a kondíciókra ténylegesen az áll, amit leírtál (a vételi/eladási árfolyamkülönbségen túl nincs semmilyen költség). (http://www.akk.hu/object.0B0698D1-9952-4960-951B-6162550EB3AB.ivy.)

Előzmény: Z1z0u (27)
szilvi258 Creative Commons License 2006.04.11 0 0 30
Most járt le az Aranyfonal biztosításunk 10 év alatt befizettünk 324000 forintot és most 373000 forintot adnának.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!