Keresés

Részletes keresés

Major Zeman Creative Commons License 2015.12.16 0 0 209

Hasznos tudnivalók, ügyféljogok  csed, gyed és táppénz igénylők számára

Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- **az egészségbiztosítónak, és/vagy a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek –beleértve a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját is**, mint a közszféra központi kifizetőhelyét- ** a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.

 

Erre hívta fel a figyelmet az Alapvető Jogok Biztosa is** az OBH 135/2008 számú jelentésében, **egyben javasolta** az egészségügyi miniszternek, **hogy** a hatóságok, **azaz egészségbiztosító és a Tb. kifizetőhelyek az eljárásuk során kellően alapos tájékoztatást adjanak az állampolgároknak.

 

Az ilyen tájékoztatás** az ombudsman véleménye szerint nemcsak megelőzheti a félreértéseket és a későbbi jogvitákat, de egyúttal **előfeltétele a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának.**

 

Ugyancsak a tájékoztatási kötelezettség fontosságát hangsúlyozza a KMREP (Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár) 2009 februárjában kelt, a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek szóló 2009/1. számú kifizetőhelyi tájékoztatója. (3.oldal)

 

 

**Az 1997. évi LXXXIII. törvény 5. § értelmében az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.**

 

A fenti törvény végrehajtására kiadott 217/1997 (XII.1) kormányrendelet 39. § (3) szerint **a kifizetőhely/egészségbiztosító az ügyfél kérelmére köteles tájékoztatást adni a megállapított pénzbeli ellátás összegének kiszámítása során figyelembe vett adatokról. **

 

Éljen ezzel a lehetőséggel és **kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti megyei kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának** (leánykori nevén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár) – ** vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának, mint központi TB kifizetőhelynek - a segítségét, hogy a kérdéseire a választ,** illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget **adják meg.** (Előbbi elérhetőségét a kormányhivatal, utóbbi elérhetőségét a Magyar Államkincstár weblapján találja meg. A MÁK Illetmény-számfejtési Főosztályát ezen az elektronikus címen érheti el: illetmeny@allamkincstar.gov.hu )

 


Ezen túlmenően **kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak** a penzbeli@oep.hu, vagy **az oep@oep.hu, e-mail címen, akik** - az OEP főigazgatójának tájékoztatása szerint - **készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére,**illetve a tárgykör megjelölésével érdeklődhet a Kormányzati Ügyfélvonal 1818@1818.hu e-mail címén is. 

 

 

Amennyiben akár a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának, mint központi kifizetőhelynek, akár a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának, akár a munkahelye TB kifizetőhelyi ügyintézőjének a munkájával (előírt tájékoztatás elmaradása, szükséges segítség meg nem adása, ügyintézési határidő be nem tartása, kamatfizetési kötelezettség nem teljesítése, jogorvoslati jog nem biztosítása stb.) nincs megelégedve, úgy **panaszát elektronikusan az oep@oep.hu**, és/vagy a penzbeli@oep.hu,** ajánlott, tértivevényes levélben pedig a Budapest Váci út 73/A címre, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatójának címezve küldheti meg.

 

Jó ha tudja, hogy:

 

    • Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog.** ( Ket. 4. § )

 

    • A táppénz, csed, gyed, baleseti és gyermekápolási táppénz iránti igényt a munkavállalónak a foglalkoztatójánál kell előterjeszteni, azaz az orvosi igazolásokat a munkáltatójának kell leadni. (Ebtv. 62. §)

 

 

    • Az ellátások igénylése –beleértve az esetleges jogorvoslati eljárást is- az ügyfél számára ingyenes, azaz illeték- és költségmentes. (Vhr. 75/A §)

 

    • **A foglalkoztató a kérelem, illetve a dolgozó által leadott okmányok átvételét hitelt érdemlően (pl. átvételi elismervény adásával) köteles igazolni**. (Vhr. 38. §)

 

 

    • Ha foglalkoztatónál TB kifizetőhely nincs úgy köteles egy, az OEP honlapjáról letölthető un. Foglalkoztatói igazolás formanyomtatványt kitölteni és az összes szükséges okmánnyal együtt **5 napon belül** a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának továbbítani. (Vhr. 38. § )

 

    • **A kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztálya köteles az igényt 21 napon belül elbírálni**, azaz kérelemről érdemben dönteni, határozatot hozni és/vagy az ellátást kiutalni. (Vhr. 39. § )

 

 

    • **Ha ezen kötelezettségének az egészségbiztosító/kifizetőhely nem tesz eleget köteles** az Art.-ban meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű **kamatot fizetnie a jogosult részére.** (Mentesül az egészségbiztosító (kifizetőhely) a kamatfizetési kötelezettség alól, ha annak összege az 1.000.- Ft-ot nem haladja meg.) (Ebtv. 69. § )

 

Tekintettel arra, hogy az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások célja a betegség, terhesség, szülés stb. miatt elmaradt kereset pótlása, és így a létfenntartás biztosítása **amennyiben az igényről a fenti határidőn belül az egészségbiztosító/kifizetőhely nem dönt, és/vagy a kamatfizetési kötelezettségének nem tesz eleget –figyelemmel arra is, hogy azzal a biztosítottnak és/vagy a családjának a létfenntartását veszélyezteti,** egyben Alaptörvényben biztosított jogokat is sért,** ezért az igénylő panasszal fordulhat az Alapvető Jogok Biztosához** (ombudsman).

Elérhetőségei:

WEB: http://www.ajbh.hu/forduljon-a-biztoshoz;jsessionid=BEF7007DC92D2CC709AA90E21FABCD75

E-mail: panasz@ajbh.hu  

Postai úton/levélcím: 1387 Budapest, Pf. 40.

 

Alaptörvény XIX.. cikk. (1) bekezdés Anyaság, ( ) betegség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

 

 

Alaptörvény XXIV. cikk. (1) bekezdés **Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok** részrehajlás nélkül, **tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.**

 

Alaptörvény 30. cikk. (1)-(2) bekezdés **Az alapvető jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti. Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltatja,** orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez.

 

 

    • Ezen túlmenően a Ket. azt is előírja, hogy**ha a közigazgatási szerv az előírt határidőt nem tartja be** -saját költségvetése terhére- **köteles a központi költségvetés részére az általános tételű eljárási illeték összegének megfelelő összeget befizetni.** (Ket. 33/A § )

 

    • **A közszféra** (önkormányzatok, iskolák, óvodák, kórházak, egyetemek, közfoglalkoztatottak, kormányhivatalok, minisztériumok stb.) **dolgozói részére az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait** (táppénz, baleseti táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj) **a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának**, (MÁK ISZI) **mint központi kifizetőhelynek a kötelessége elbírálni és folyósítani. A legfeljebb 21 napos ügyintézési idő betartása, illetve az Ebtv. 69. § szerinti kamatfizetési, valamint a Ket. 33/A § szerinti befizetési kötelezettség a MÁK ISZI-re is vonatkozik.**

 

 

    • **A Tbj. 5. § szerinti biztosított** -az Ebtv. 50. § és Vhr. 31/A -31/F szakaszokban szabályozott módon- **kérheti a pénzbeli ellátás, vagy gyógyszersegély méltányosságból történő megállapítását.** (Pl. a csed, gyed igénybevételéhez szükséges 365 nap biztosítási idő helyett csak 321 nappal rendelkezik, de a szüléskor biztosított…, vagy tartósan beteg, de a biztosításában 30 napnál hosszabb megszakítás van, így az új jogviszonyában csak pár nap táppénzre lenne jogosult, de előtte évekig fizetett járulékot stb. )

 

Ebtv: 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

 

Ket: 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és **szolgáltatás** általános szabályairól

 

Tbj: 1997. évi LXXX. törvény a tb ellátásokról és azok fedezetéről

 

Vhr: 217/1997 (XII.1.) Kormányrendelet az Ebtv. végrehajtásáról

 

Kifizetőhely: Főszabály szerint azon munkáltatóknál, ahol 100 főnél több biztosítottat foglalkoztatnak **kötelesek** legalább 1 fő (minimum OKJ-s, TB végzettségű) TB ügyintézőt foglalkoztatni, aki a dolgozók tb. ügyeit intézi, TB ellátásait (táppénz, csed, gyed, baleseti táppénz, gyermekápolási táppénz) megállapítja és folyósítja, azaz az igény elbírálását –beleértve az előírt (megállapító, elutasító stb.) határozatok meghozatalát is- nem az egészségbiztosító, hanem ezen TB ügyintéző végzi. (1998. évi XXXIX. Törvény 9. §)

 

 

MÁK ISZI: **A közszférában dolgozók** -kormányhivatalok, minisztériumok, központi hivatalok, önkormányzatok, iskolák, óvodák, egyetemek stb. dolgozói, valamint a közfoglalkoztatottak- (bérét és) **egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait a Magyar Államkincstár  Illetmény- számfejtési  Irodái** –mint a közszféra központi kifizetőhelyei- **állapítják meg, illetve folyósítják.**

 

 

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos **panaszminták –többek között- itt tölthetőek le:**

 

 

Felszólítás **M I N T A** kamatfizetésre táppénz, csecsemőgondozási díj (csed), gyermekgondozási díj (gyed) késedelmes utalása miatt, ha az ügyfél a közszférában dolgozik és az igényt az államkincstár bírálja el. (És alatta, ha az egészségbiztosító bírálja el.)

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5639

 

 

 

 

Fellebbezés **M I N T A**  üzemi baleset elutasítása miatt:

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5613

 

 

Panasz **M I N T A** úti üzemi baleset kivizsgálásának megtagadása esetén

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5693&p=138786#p138786

 

 

 

Panasz **M I N T A** a GYED hiányos és késedelmes utalása miatt:

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5609

 

 

 

**M I N T A**  táppénz igény előterjesztésére ha az igénylő a közalkalmazotti jogviszonya mellett megbízási szerződés alapján is biztosított:

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5632

 

 

 

**Az Egyenlő Bánásmód Hatósága marasztalta (300.000 Ft. bírság megfizetésére kötelezte) azt a munkáltatót, aki a terhes munkavállalójának próbaidő alatt, azonnali hatállyal felmondott mivel nem akarta fizetni a táppénzhez kapcsolódó közterheket** (Tbj. 19. § (5) bekezdése szerinti táppénz egyharmad hozzájárulást), illetve nem akarta állni a szülési és fizetésnélküli szabadság alatt felhalmozódó szabadság anyagi terheit. **Tekintettel arra, hogy a munkavállaló bírósághoz is fordult a bíróság kérelmező munkaviszonyát helyreállította.**

A hatósági eljárásban a feleknek lehetőségük van egyezséget is kötni, azaz a munkáltató vállalhatja, hogy bírság helyett inkább kártérítést fizet a munkavállalónak.

 Az ezzel kapcsolatos és egyéb hasonló **J O G E S E T E K itt,** valamint Egyenlő Bánásmód Hatósága honlapján **olvashatóak:**

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5649

 

 

 

Panasz **M I N T A  azoknak, akik** a Munkaügyi Központ többszöri ígérete ellenére **sem kapták meg az őket,** a biztosítási esemény bekövetkezésekor, a befizetett járulékokért cserébe **megillető álláskeresési járadékot.**

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5705&p=138974#p138974

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Coriolanus725 Creative Commons License 2012.07.10 0 0 208

Sziasztok!

 

Nem találtam választ egy kérdésemre az interneten, ezért írok ide.

 

Történt, hogy iskola után, de még az első munkahelyem előtt (durván 10 hónap) nem fizettem a TB-t, mivel nem volt miből. Azóta újra munkanélküli lettem, de picit jobb helyzetbe kerültem anyagilag, így most tudom fizetni havonta a TB-t, amit meg is igényeltem, és ma meg is kaptam a csekkeket. 

 

A kérdésem, hogy ha egészségügyi ellátásra szorulnék mondjuk 2 hét múlva, és akkor derülne ki, hogy elmaradásom van, annak volna-e következménye azon túl, hogy be kéne fizetnem? Azaz jár-e nekem így az a szolgáltatás, amiért újra fizetek, vagy csak akkor, ha minden tartozásomat rendeztem.

 

Köszönöm!

Pisces72 Creative Commons License 2011.02.18 0 0 207

Hahóóó, olvassa még valaki ezt a topikot?

zaragozaB410 Creative Commons License 2010.11.06 0 0 206

Először is felelőtlen. Attól, hogy nincs TAJ kártyája el lehet menni az orvoshoz és lehet szólni, hogy elveszett.  Megmondják miként lehet újat igényelni. A körzeti orvos valószínű tudja a TAJ számot, mert járhatot már ott eddigi életében.

Jelenleg semmilyen biztosítási jogviszonya nincs így meglehetősen bonyolult. Munkaviszonya sem volt ez is nehezíti a dolgot.

Ha nem jár terhesgondozásra az büntetendő tudomásom szerint. Amennyiben fizeti a havi 4950,- Ft egészségügyi járulékot (erre van letölthető nyomtatvány az APEH oldalán) ellátást kaphat, de nem jogosítja fel a pénzbeli juttatásokra.

Tessék felkeresni a családsegítő szolgálatot és segítséget és információt kérni. Minél előbb, ha lehet.

Előzmény: Törölt nick (205)
monka85 Creative Commons License 2010.11.05 0 0 204

Jó napot!

Azt szeretném kértdezni,hogy kapok e valami jutatást?Gyes,gyed,tgyás,stb.2009.03.16-2010.10.12-ig munka viszonyom volt.Elötte tanultam nappali tagozaton.A tanuló jogviszonyom 2008.06.26.-ig tartott.2008. decemberétől 2009.márciusáig én fizetem a tb-met.Jelenleg álláskeresői járadékot kapok 2010.10.15-től 2 szer 58 napig.Ha nem találok munkát a járadék lejárta elött akkor önkormányzati munkát válalok amit az önkormányzat add.Babát szeretnénk még nem vagyok terhes.De ha mondjuk 2-3 hónapon belül sikerül a baba milyen juttatásokat kaphatok?

Törölt nick Creative Commons License 2010.10.31 0 0 203
Mire ez a kód mizéria megoldódik, addigra lejár a fellebbezési határidő. Marad a régi módszer: postára kell adni a kézzel írt fellebbezést. Ha ez csúszik lehet kérni kimentést, igazolást. Önkormányzatnak is vannak szociális segítői, érdemes oda is fordulni.
Előzmény: Naplovas48 (202)
Naplovas48 Creative Commons License 2010.10.31 0 0 202
2004-ben százalékoltak le rheumatoid artritisszel. 67%-os rokkant lettem. 2008-ban 53%/a régi 67%/ majd idén októberben a felülvizsgálat, állapot rosszabbodást állapított meg!A felülvizsgáló bizottság megállapítása a következő: Az előző szakvéleményezése óta progressio következett be/ súlyosbodott/ .Mozgásfunkciók,ízületi panaszok,fájdalmak fokozódtak,fájdalom toleranciája jelentősen csökkent.Támbottal nehezen jár.Továbbá az,hogy az összeszámolt % pontok összeadva 75%-t tesznek ki és nem hatvanat! Ez volt a felülvizsgáló orvos szakvéleménye. A nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól pedig ezt:Az ügyfél össz szervezeti egészségkárosodása 67%-ról 60%-ra változott,de továbbra is III. rokkantsági csoportba tartozik. Na erre varrjon gombot az ember!Fellebbezni szerettem volna a kormányzati portálon keresztül,/mivel nem tudok jelenleg járni és sajnos magamat ellátni sem/ nos nem tudok belépni!
Az önkormányzat ügyfélszolgálatánál kapott négy éves kódomat használni nem tudom!
A férjem segíteni nem tud,hiszen ő maga is rossz egészségi állapotban van/ő már öregségi nyugdíjas/! Másra számítani nem tudok,mivel lakhelyem 8 kilométerre van a várostól! Még hat napom van és lejár a fellebbezési határidő!
Mit tegyek?
t.melcsi0725 Creative Commons License 2010.10.30 0 0 201
Sziasztok!
Sürgős segítséget szeretnék kérni!!!2009 máj.18-tól 2010 márc.10-ig álláskeresési támogatást kaptam.Márc 11-től aug 25-ig passzív jogon tgyást.2010 aug.26-tól szept.1-ig ismételten álláskeresési támogatást.Beadtam a gyed igénylésemet szept 2-től(szept.1-jén még kaptam álláskeresési pénzt).Az OEP elutasította a kérelmemet,azzal az indokkal,hogy szept 2-án már nem vagyok biztosított,ezért nem jár gyed.Második körben beadtam az igényt szept.1-jei dátummal,mivel akkor még biztosított vagyok.Tudom,hogy egy nap nem kaphatok két helyről pénzt,ezért egy illetékes ember(ő másik kirendeltségnél dolgozik,mint ahol nekem kell igényelnem) azt mondta,hogy azt az egy napot elutasítják,és másnaptól megállapítják a gyedet.Az én ügyintézőm váltig állítja,hogy nem vagyok jogosult gyedre,igaz már 4 féle indokot is mondott.Az lenne a kérdésem,hogy jár-e nekem gyed???Több,mint 2 hónapja húzódik ez a dolog,azóta egy fillért sem kaptam,ezért is lenne nagyon fontos a válasz!Már a második körben a 22 nap ügyintézés 10 napja lejárt,de semmit sem kaptam postán.Megjegyzem kb 6 éve folyamatos munkaviszonyom volt az álláskeresési előtt,és azóta sincs egy napom sem,ami kimaradt volna,folyamatosan biztosított vagyok.A választ előre is nagyon köszönöm!!!!
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.22 0 0 200
Munkáltstó se őriz semmit?
Ha nincs nyoma, akkor elég nehéz...elviekben a kartonod vezetnie kellett volna nyugdíjbiztosítónak...
Előzmény: szolgálati id (199)
szolgálati id Creative Commons License 2010.10.22 0 0 199
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni az ügyben,hogy hogyan lehet igazolni a szolgálati időt? 1974-ben 6 hónapig egy kórházban dolgoztam., mint ápolónő.Az Onyfk. szerint nincs elektronikus adat ezért nem is számítják be a szolgálati időmbe.Akikkel akkor dolgoztam már nem tudom elérni őket, mert egyikük meghalt és már senki sem dolgozik közülük a kórházban.
Munkakönyvem megsemmisült az előző munkáltatómnál történt tűzeset során.
Kérem aki tud tanácsival segítsen egy nagyon tanácstalan embernek!!
Előre is köszönöm a válaszokat,
Tisztelettel:SzMarika
mex1 Creative Commons License 2010.10.20 0 0 198
Köszi szépen. Megnézem.
Előzmény: Törölt nick (197)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.19 0 0 197
Én nem értek hozzá, de szerintem nem, mert az nem számít be a te szolgálati idődba. De hiteles választ itt kapsz:

www.onyf.hu
Előzmény: mex1 (196)
mex1 Creative Commons License 2010.10.19 0 0 196
Sziasztok! Szeretnék érdeklödni, hogy 1 éve özvegyi nyugdijat kapok és közbe fizetem a tbt is .vissza igényelhetem-e amit én 1 év alatt befizettem? kb.40.000 ft. Válaszokat elöre is köszönöm.
Itinita Creative Commons License 2010.09.14 0 0 195
Akik bizonygatják, igazuk van...
Előzmény: PSDetti (181)
visike41 Creative Commons License 2010.09.07 0 0 194

 

Sziasztok!

 

Szeretnék menni Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadói tanfolyamra.

Keresek valami jó suli Budapesten távoktatásos képzésben. Van valakinek ezzel kapcsolatos tapasztalata, hova érdemes jelentkezni? 

Az Atalanta csak hirdeti , de idén nem indit ilyen képzést.

Nicki25 Creative Commons License 2010.09.06 0 0 193

persze, hogy el tudsz, az új munkahelyednek semmi köze ahhoz, hogy mielőtt ott elkezdtél dolgozni fizettél-e TB-t, csak annyiban, hogy ha ez lesz az első munkahelyed akkor mint pályakezdőnek Magánnyugdíj Pénztárat kell választanod.

 

miért pont 2008.tól kellene fizetned? Tanultál előtte nappalin?

Előzmény: Kimbo8 (191)
Nikol24 Creative Commons License 2010.09.04 0 0 192
Sziasztok! Nagy szükségem van a segitségetekre és tanácsotokra. 2006 szeptemberétöl kinnt élek Londonban. A TB-t ittkint fizetem. Multhéten kaptam az Apehtöl egy levelet miszerint visszamenöleg ki kell fizetnem a 104 ezer forintot 2006/2007 évben elmulasztottakat. Én ugy tudom a TB havonta 4700ft. Ök egyik honapban 10000ft-ot vontak le másikba 6000ft-ot a többibe 5900ft-ot. Felhivtam a megadott telefonszámot az ügyintézö elég lekezelöen és bunkon beszlélt velem. Csak azt hajtogatta hogy "ki kellett volna jelentkezni". Bevallom én ezekhez a dolgokhoz nem értek. Majd megadott egy másik telefonszámot. Ott azt mondták küldjem el a munkaszerzödésem hiteles forditását és töltsem ki az L106-os nyomtatványt meg a 10T1011-es nyomtatványt. Ezeket sehol nem találom. Légyszi ha tudjátok hogyan lehet letölteni küldjétek el a pontos linket. Hogyan tudok hiteles forditást csináltatni? Légyszi ha ti is jártatok már igy irjátok le hogyan intéztétek el. Elöre is köszönöm!
Kimbo8 Creative Commons License 2010.06.23 0 0 191
Sziasztok. Az lenne a kérdésem, hogy el e tudok helyezkedni egy munkahelyen ha eddig nem fizettem TB-t. Van az a lehetőség hogy magamnak fizetem. Havi 5000 forintot kell fizetni. De azt mondták az apeh-nél hogy 2008tól visszamenőleg ki kellene fizetnem az elmaradást.Vagy nem hitelesen töltöm ki a papírt, de az az én bajom és ellenőrizhetnek, viszont akkor megbüntetnek és kifizettetik az elmaradást is. Viszont nekem nincs több mint 200 ezer forintom visszamenőleg fizetni. Ha elmegyek egy munkahelyre akkor lehet ebből gondom? Eltudok helyezkedni, anélkül hogy eddig fizettem volna a TB-t?
tyramp Creative Commons License 2010.06.01 0 0 190

Kedves Márk 79!

 

A Tbj. 19§ (4) bekezdése és a 39§ (2) bekezdése alapján csak akkor kellene egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetned (2010-ben napi 165 forint), ha nem EGT-tagállamban vagy Svájcban vállatál volna munkát. Mivel Írország EU tag, ezért a kettős biztosítás elkerülése miatt Magyarországon nem is fizethettél volna szerintem járulékot. Lehet, hogy az lenne a megoldás, hogy az összes Írországi papírjaiddal bemennél az APEH-hoz, és tisztáznád a dolgot.

 

Üdv.

Előzmény: Márk_79 (188)
tyramp Creative Commons License 2010.06.01 0 0 189

Kedves Betti!

 

Ez nem "kérés" kérdése, a Tbj. 31§ (3) bekezdése alapján ha legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonnyal rendelkezel, további jogviszony alapján nem fizethetsz pénzbeli egészségbiztosítási járulékot.

 

A TGYÁS alapja ha van legalább két éven belül legalább 365 nap biztosítási idő, és tegyük fel 2010. júniusától veszik igénybe, akkor az előző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem naptári napi átlagának 70%-a.

 

A GYED alapja az előző példa alapján szintén a 2009-es jövedelemből számolandó. Viszont ez egy maximált összeg (2010-ben bruttó 102.900 Ft.)

 

De annyi tényező befolyásolhatja a számítási módokat, hogy amit leírtam, az csak a legáltalánosabbakra vonatkozik.  :))

 

Üdv.

tyramp

 

 

Előzmény: Betty81 (183)
Márk_79 Creative Commons License 2010.04.29 0 0 188
Tisztelt Mindenki!

Az elmúlt 5 évemet Írországban dolgoztam, azonban az otthoni állandó lakcímem megmaradt. Május elejével megyek ismét haza és állok munkába azonban amíg külföldön voltam a magyar TB változásokkal sajnos nem nagyon tartottam a lépést. A minap kaptam egy levelet az adóhivataltól, hogy 2007 április 1. óta nem fizetem a TB és ennek miértjét indokoljam meg. A válasz egyszerű, lenne, külföldön voltam és nem vettem igénybe a magyar gyógyellátást, de félek ez nem elég.
A kérdés az, hogy kérheti-e az adóhivatal a TB visszamenőleges megtérítését illetve van e mód arra, hogy ezt elkerüljem.

Segítségeteket előre is köszönöm.
Üdv.
noncsi19 Creative Commons License 2010.04.06 0 0 187
Sziasztok!

 

Én egy frissen végzett (2010. március) tb ügyintéző vagyok. Sajnos a tanfolyam elvégzése után azt tapasztaltam , hogy szakmai tapasztalat nélkül szinte lehetetlen elhelyezkedni ebben a szakmában. Jelenleg is pénzügy területen dolgozom, nem áll távol tőlem a bérszámfejtés. Segítséget szeretnék kérni, ha lenne tapasztalt bérszámfejtő aki maga mellé venne egy pályakezdő, de lelkes tb ügyintézőt, kérem vegye fel velem a kapcsolatot.

Elérhetőségem:  nogradi.noemi@gmail.com

Minden segítséget előre is köszönök!

Üdv

 

Noémi

Mimi75 Creative Commons License 2010.02.21 0 0 186

Üdv mindenkinek

nagyon fontos és igen sürgős kérdésem lenne, hátha valaki tudna nekem tanácsot adni.

Szóval jelenleg Angliában vagyok a férjem után biztosított van EU kék kártyám is.. Otthon kb 6-7 hónap elmaradásom van a tb felé, nem tudom hogy ezt ha kifizetem és tovább fizetem a 2010-re kiküldött csekkeket biztosított leszek e? sajnos mütét miatt 1-2 héten belül haza kell mennem és állítólag az Eu kártyám nem biztosítja ezt mivel előre tervezett kezelésnek számítana.

Szóval szerintetek mit tegyek? minél hamarabb fizessem ki az elmaradást és onnantól kezdve biztosított vagyok?

Köszönöm mindenkinek a megtisztelő válaszát.

Timi

kicsibrigi Creative Commons License 2010.02.20 0 0 185
sziasztok tanácsot szeretnék kérni

édesanyám 19 éve rokkantnyugdíjas volt (65%)
idén úgy döntöttek hogy "meggyógyult" és elvették a nyugdíját. fellebbeztünk de nem kapta vissza. Munkaviszonyból ment nyugdíjba, és nyugdíj alatt is dolgozott. az utolsó 2 évben vállalkozóként. miután elvették a nyudiját szociális segélyt kapott 27ezer forintot kb.2hónapig, utána úgy döntöttek hogy ez nem jár neki mert "nem munkaviszonyból ment rokkant nyugdíjba" azt mondták ő csak "papíron beteg menjen dolgozni" Nyugdíj felé is fellebbeztünk,és ezt is elutasították.
bárhova jelentkezik az üzemorvosi vizsgálat után elküldik, pedig már mindent letagad. jelenleg sehonnan nem kap semmit, munkahelyekről pedig kapja az elutasításokat,mert vagy nem vállalja az üzemorvos vagy azt mondják hogy "öreg" (48éves)
megkérdeztünk 1 jogászt, és szerinte járna neki a szociális segély. A Pesti és a Tatabányai nyugdíjbiztosító is ugyanezt állítja.
Ehhez képest itt Esztergomban elküldenek a...-ba és szerintük nem jár.
többször fellebbeztünk, de semmi,mindig elutasítják.
Most volt 1 vizsgálaton,amin kiderült hogy a veséje, a mája,a szíve. teljesen oda van. és ugye a gyomra is a sok gyógyszertől. Az orvos teljesen ki van borulva, hogy el ne menjen dolgozni,mert rosszabul lesz(hozzáteszem, hogy fel se veszik)
az állandó gyógyszerei havi szinten 30ezer körül van. kedves állam meg úgy dönt hogy ő "meggyógyult" és nem kap semmit.
szóval haljál meg és kész.
ötlet? hogy mit próbáljunk még???
jelenleg gyűjtögetjük az orvosi papírokat. mert 1év múlva ismét fellebbezhet hogy visszakapja a nyugdíját. neki itt vagyunk mi,és segítünk, pl. gyógyszereket meg ilyesmit megvenni. aki egyedül kerül ebbe a helyzetbe, simán haljon meg és kész?
Magyar állam alkoholista=nyugdíjas
beteg ember= dögölj meg, az olcsóbb.
kicsibrigi Creative Commons License 2010.02.20 0 0 184
én úgy tudom szép "kis" pénzbírság+ az orvost is lehet hogy megbüntetik.
Előzmény: ki-haennem (182)
Betty81 Creative Commons License 2010.02.19 0 0 183
Sziasztok!



Heti 40 órában, főállásban dolgozom és mellette van egy heti 8 órás mellékállásom.

A kérdésem a következő: Ha a mellékállásomban is kérem, hogy vonják tőlem a pénzbeli egészségbiztosítási járulékot ( függetlenül attól , hogy van 36 órás munkaviszonyom ) , akkor a Tgyás, Gyed alapjába beleszámít-e mindkét munkaviszony szerinti bruttó bér?

Azaz ebben az esetben mi lesz a tgyás, gyed alapja?

Köszönettel

Betti
ki-haennem Creative Commons License 2010.01.20 0 0 182
Üdv!
Ismerősöm (közalkalmazott) bajba került, táppénzes idő alatt kb. 1 hetet nyaralt és ez bizonyítottan kiderült. Milyen retorzió fenyegetheti?
PSDetti Creative Commons License 2010.01.14 0 0 181
Sziasztok!

A következő esetben kérném a segítségeteket:
Több éves munkaviszony után 2007. dec. 1-jén szültem és 2009. dec 1-jén a gyed lejárta után jelentkeztem vissza munkára. Namost, úgy olvastam, hogy ha gyermekápolási táppénzre vagy akár sima táppénzre akarok menni, akkor gyes melletti munkavégzésnél a táppénz összegének megállapításánál csak a gyes folyósításának időtartama alatti (pénzbeli eg.biztosítási járulékalapot képező) jövedelmemet veszik figyelembe.
Több helyen viszont azt bizonygatják, hogy a minimálbér lesz az alap.
Most mégis melyik?

Köszönöm válaszotokat.
Detti
Ági54 Creative Commons License 2010.01.13 0 0 180


T. Cím
Nem tudom volt-e már az enyémhez hasonló eset, és hogyan zárult:
1988-óta özvegy vagyok, állandó baleseti özvegyi nyugdíjjal. Gyermekem 1,5 éves kora óta árvaellátásban részesül. Most 22 éves egyetemista,kapja az árvaellátást.

2008. májusától magam is rokkantsági nyugdíjas vagyok, de csak most â013 véletlenül â013 jutott tudomásunkra, hogy akkortól ún. teljes árvaellátást kellett volna kapnia a gyerekemnek.

Mindjárt hívtam az ONYF-et, hogy ezt nekünk kellett volna-e tudnunk és bejelenteni, azt mondta az ügyfélszolgálat, hogy nekik kellett volna észrevenni. ( tehát ügyviteli hiba történt)Persze nem ő fog majd dönteni.

A lakcímünk nem azonos a gyerekemmel, de én vagyok az eltartója, erre is azt mondták, a lakcím nem irányadó. Lehetséges, hogy ha ők hibáztak, â013 mivel az aktámat az én nyugdíjam számításakor elővették 88-tól, tehát képben voltak â013 a teljes időszakra megadják az emelt összeget visszamenőleg?
Mert nem mindegy! Egyébként sehol sem találtam olyan bejelentési kötelezettséget, vagy adatlapot, ahol ezt jelenteni kellett volna. Várom a választ!
Köszönettel: Mihályné
Vitamin79 Creative Commons License 2010.01.12 0 0 179

Sziasztok!

 

A kérdésem az lenne hogy szerintetek jár e valamilyen segély (GYES, GYED) ha most szeretnék kisbabát mivel

-4évig külföldön dolgoztam (bejelentve)

-utána itthon munkanélküli segélyen voltam másfél hónapig

-most 1 hónapja dolgozom (bejelentve)

 

Ha tudok nekem segíteni megköszönném, illetve ha valaki tudja kitől, milyen módon tudnám megkérdezni pontosan mi ilyenkor a teendő akkor is hálás lennék!

 

KÖSZÖNÖM!!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!