Egy igen rövid, de viszonylag jó összefoglaló Manherz Károly tollából:
A HAZAI NÉMETSÉG NYELVJÁRÁSAI ÚGYNEVEZETT KEVERÉK NYELVJÁRÁSOK, JELEN FORMÁJUKAT MÁR AZ ÚJ HAZÁBAN, TEHÁT MAGYAR FÖLDÖN NYERTÉK.
A nyugat-magyarországi németség északi szárnyát a Mosoni-síkságon lakó Heidebauerek alkotják, akik nevüket a síkság nevéről (Heideboden) kapták. Tőlük délre a Sopron vidéki heáncok, illetve poncichterek élnek. Nyelvileg e terület Alsó-Ausztria folytatása, de bizonyos sajátos helyi fejlődést is megfigyelhetünk. A Rába-Lapincs-köz német falvai már inkább stájer jellegűek (délbajor dialektus).
A Dunántúli-középhegység nemcsak földrajzilag, hanem nyelvjárásilag is egy keleti és egy nyugati szakaszra osztható, melyeket a Móri-árok választ el egymástól. Északon önálló Nagybörzsöny, melynek sajátos déli bajor nyelvjárása rendkívül archaikus vonásokat őriz.
A Budai-hegyvidék német nyelvjárásai dunai bajor jellegűek, néhány német sziget e terület peremén azonban ki tudta vonni magát a bajor hatás alól: a Cserhát hegységben Berkenye, Szendehely és Katalinpuszta keleti frank nyelvjárást, Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Dunabogdány meglehetősen egységes rajnai frank-dunai bajor keverék nyelvjárást beszél, ez jellemzi a Dorog melletti Csolnokot is.
BUDA ÉS PEST EGÉSZEN A SZÁZADFORDULÓIG a keleti dunai bajor (bécsi) köznyelv hatását közvetítette a környező német falvak felé. Pest és Soroksár sváb elemekkel vegyes bajor nyelve Dunaharaszti felvégén keresztül átmenetet képez az ottani alvégen és a Taksonyban beszélt sváb nyelvjáráshoz.
A Csepel-sziget német falvainak nyelvét főleg a konzervatívabb jelleg választja el a Budai-hegyvidéktől.
Pilisvörösvár nyelvjárásának a rendkívül erős diftongizálás, valamint a bécsies monoftongizálódás, a beszéd nyugtalanabb dallama ad különleges jelleget a környezethez viszonyítva.
Többszörös nyelvjárási rétegződés jellemzi a Vértes németségét is: a dunai bajor nyelvjárások mellett a Bakony hegység keleti peremén, valamint a velencei-hegységben elbajorosodott rajnai frank maradványokat találunk. A középhegység nyugati részén a bajor mellett rajnai frank (Kislőd, Városlőd, Bánd) és déli frank (Balaton-felvidék) nyelvjárásokat beszélnek, a délkelet-dunántúli és észak-bácskai tömb nyelvjárásai frank és sváb jellegűek.
Tolna megye nagy részén egy hesseni, délen, Baranyában egy fuldai jellegű nyelvjárásterület alakult ki, amire ennek a csoportnak az elnevezése - stiffoller, azaz Stift Fuldaer, Fuldaapátságiak is utal. (Sajátos kolbászkészítményük a vidék magyarságánál is stifolder néven közkedvelt.)
Somogyban erősen jelentkezik a bajor elem, főleg a szókincsben. A stiffollerek túlnyomó többsége Baranyát lakja, ettől északra keskeny sávot alkotnak csupán (Mucsi, Závod).
Sváb nyelvjárást találunk a Duna menti Hajóson a tolnai Televen, Kisdorogon, Zombán, valamint - frank elemekkel keverten - Apar és Gyód községekben is.
Teljesen magában áll a ma már Pécshez tartozó Nagyárpád allemann dialektusa.
A Tokaj-Hegyalja német falvaiban a nyelvjárásokra sváb magánhangzó- és frank mássalhangzórendszer jellemző.
J. Weidlein nyelvjáráskutató a Schwäbische Türkei területén az alábbi típusú német nyelvjárásokat különböztette meg:
Mittelfränkisch
Rheinfränkische Mundarten, azon belül „bischt” és „bist” típusúak, továbbá Vogelsbergisch, Fuldaisch, Hessisch és Hessisch-Mainfrankisch keverék típusúak
Südwestschwäbisch, Voralemannisch, Vorfränkische Mundarten (azon belül „bischt” és „bist” típusúak
Mittelbairische Mundarten, azon belül „ua” és „ui” típusúak, továbbá Bairisch – Rheinfränkisch keverék típusúak
Ostfränkische Mundarten.
Szinte hihetetlen, hogy mekkora volt a nyelvjárási tarkaság, kevertség a Schwäbische Türkei területén a kitelepítések előtt.
Történelmileg azért nyilván megmagyarázható azzal, hogy ide nagyon sok különböző helyről érkeztek a német telepesek a 18. században.
Ezt a csodálatos kincset a Pilisi Sváb Hírmondón találtam.
(pontos forrásmegjelölés: Pilisi Sváb Hírmondó, 2013. február 8-i bejegyzése, annak forrása: Pilisszentiván társadalmi értékei c. könyv, Feketéné Ziegler Ágota).
Egy farsangtemetéskor elmondott hagyományos mondóka pilisszentiváni sváb dialektusban, alatta a magyar fordítás:
"Liewi Saufpriede!A traorigi Kschicht is heit kscheng, te Tobias Foschin is kstoam! Te Fosching woa heie stoak laong, weöl a frua aongfaonkt hot. Te Totspiaon hot ksokt, teis füli Freisn unt Saofe fen in de Frua pis in di Nocht, unt es Tauntsn hot in Tout procht. Te Mong hot mitkmocht, unt Leiwawuascht, Prodwuascht unt Speik, unt te füli Wein, Pie unt Schnops hot teis olles kmocht. Teis hot a kuadi Lust zen Tauntsn unt Springe, zen Polka unt Csárdás procht, tas ti Natua nimea hot mitkmocht. Jeits pit i um Hüf, ea sue iam mit Schnops aospritzn, tas ea fe de ewige Rua mit Alkohol aofeste sui. In teare traorigi Stund pit i ti Khupönj, sei sujn jeits spünj: Trink me naoa Flaschl wei, teis suj jo neit teis leitsti sein! Fiat eink Kout, pis tsan neikstn Joa!"
"Kedves Ivócimborák!Szomorú dolog történt ma, meghalt Farsang Tóbiás. A farsang idén nagyon hosszú volt, mert korán kezdődött. A halottkém azt mondta, hogy a sok zabálás és vedelés reggeltől estig, meg a sok táncolás hozta meg halálát. A gyomor nem bírta ki a sok májashurkát, kolbászt és szalonnát, a sok bor, sör és pálinka tette mindezt. Olyan jó kedvet csinált a táncolásra és ugrálásra, polkára és csárdásra, hogy a test már nem bírta. Most segítséget kérek tőletek, szenteljük meg pálinkával, hogy az örök nyugalomból alkohollal támadhasson föl. Ebben a szomorú órában kérem a zenekart, játssza el nekünk azt, hogy igyunk még egy üveg bort, de az ne legyen az utolsó! Isten véletek, a jövő esztendőig!"
Bizonyára volt egy bizonyos mértékű nyelvjárási kiegyenlítődés is, a bajor és a sváb egyébként sem állnak olyan nagyon messze egymástól, a bajor és az alemann között már nagyobbak a különbségek.
Nincs semmilyen alapja természetesen, Vörösvár elejétől vegyes volt nyelvileg, mindenhonnan jöttek oda a telepesek, az elején svábországi származású volt a többség, de már akkor éltek az osztrák tartományokból jött telepesek ott, később is folyamatos volt a bevándorlás az osztrák tartományokból, a döntő Buda hatása volt Vörösváron, ott a bécsi dialektust beszélték, ezért ezt beszélte idővel mindenki Vörösváron. Fetter Mihály helytörténeti könyvében volt egy szerencsétlen, fantáziaszülte mondat, miszerint a sváb többség kisebbségbe került idővel a bajor nyelvű bevándorlók miatt, akik rájuk kényszerítették nyelvüket. Természetesen nem történt ilyen, ez nem a 20.század volt, ahol embereket ilyesmikre kényszerítettek helyi és állami szinten.
A szókincsbeli eltérésekre most csak 3 gyors példa a mi falunkból:
a kukorica az nálunk Kukuruz, a paradicsom pedig Paradeis, a mi őseink Maisról és Tomate-ről még csak nem is hallottak, mint ahogy Kartofelről sem, merthogy az krumpli (Grumbeer vagy Krumbeer, a Grund + Birne - földi körte kifejezésből). :-))))
A fonetikai, kiejtésbeli különbségeken kívül nagyon sok a szókincsbeli és a nyelvtani különbség is a Standarddeutschhoz képest, most nem részletezem, de a német és a bajor (Boarisch) wikipedián a Bairisch, ill. a Boarisch szócikk eléggé alapos és egyéb netes források is találhatók.
A szókincs tekintetében főként az alpesi régiók paraszti dialektusaiban van nagyon sok egyedi sajátosság, főként ami egyes szavak használatát, eltérő jelentését vagy éppen teljesen egyedi, a Standarddeutschban ismeretlen szavak és kifejezések használatát jelenti.
Ezek egy része specifikusan az alpesi kultúrához kötődik, de egyébként teljesen hétköznapi jelentésű főnevek, melléknevek és igék is lehetnek egyediek a bajorban, teljesen eltérnek a Standarddeutschtól, ti. más szótövet használnak.
Ezek alapján nem túlzás az a neten olvasott kijelentés, hogy a bajor sajátosságait tekintve akár önálló nyelvnek is lenne tekinthető.
„Von den grammatischen Besonderheiten her ist das Eigengepräge des Bairischen gegenüber dem Schriftdeutschen so stark, dass allein diese Tatsache genügt, dem Bairischen den Status einer eigenen Sprache zu verleihen.“
A bajor és a Standarddeutsch (és általában a Mitteldeutsch nyelvjárások) közötti különbség pl. érzékelhetően jóval nagyobb, mint a cseh és a szlovák nyelv között.
A különbség szerintem nagyjából akkora lehet, mint a cseh és a lengyel, vagy talán a lengyel és az ukrán irodalmi nyelvek között.
De ebben nem vagyok biztos, a szláv nyelvekben úgy általában nem vagyok nagyon otthon.
Korábban említettem volt, hogy sok bajor nyelvjárásban az ajakkerekítéses ö magánhangzó helyett ajakkerekítés nélküli e hangot ejtenek.
Pl. schöne - schene
Knödel - Knedl
Böhm - Behm v. Pehm (cseh).
Néhány dialektusban ennek azonban az ellentettje is előfordul, ti. hogy a Standarddeutsch e helyén ö hang áll, de ez csak abban az esetben, ha az e hangot l mássalhangzó követi.
Pl. a felső-ausztriai Wels városának kiejtése a helyi dialektusban Wöls (völsz).
További példák:
Keller - Khöla (pince)
Geld - Göld vagy Khöld, vagy l-vokalizáló dialektusban Göid (pénz).
A Standarddeutsch a vs. bajor o kapcsán jutott eszembe, hogy több német eredetű kölcsönszó ebben az o-s alakban került át a magyarba.
Pl.: sróf, drót, spórol (német sparen - bajor spora, takarékoskodni), ill. a bognár, bár ez utóbbi a dunai svábok koránál korábbi átvétel, hiszen abból az időszakból származik, amikor a németben a W betű ejtése még bilabiális b hang volt:
német Wagner (szekérkészítő) - bajor Wogna(r) - magyar bognár.
Annak idején nagyapa is mesélt érdekes dolgokat, hogy milyen volt, amikor 7 évesen (1929-ben) az elemi iskolába került úgy, hogy gyakorlatilag csak 1-2 szót tudott magyarul, aztán az iskolában meg magyarul kellett volna beszélni, no meg persze írni és olvasni.
Hát az is érdekes volt, mondta hogy eleinte összevissza keverték a szavakat, továbbá a magyar ragozás legalapvetőbb szabályaival sem voltak tisztában...
Félig ugyan OFF itt, de az szerintetek igaz, hogy amikor a magyarországi svábok elkezdtek magyarul tanulni, az első 1-2 generáció iszonyatos kiejtéssel beszélt magyarul?
Az még a legkevesebb, hogy a kiejtésükben nem tudtak különbséget tenni az olyan magyar szavak között, mint bor/por, gép/kép, tél/dél, vér/fér stb.
Meg, hogy egy sor német, jobban mondva nyelvjárási német szót kevertek a magyar beszédükbe, így aztán az a született magyaroknak is teljességgel érthetetlenné vált?...:-)
Egyszer olvastam az interneten beszkennelve egy régi levelet, amelyben egy sváb tetőfedő mester adott árajánlatot egy templom tetőzetének kijavítására, 19. sz. végi vagy 20. sz. legeleji volt a levél...
Szörnyű helyesírási hibák voltak benne, mert a derék sváb mester úgy írta le fonetikusan a magyar szavakat, ahogy ő azt a saját svábos kiejtésében kiejtette. No meg tele volt a szöveg sváb szavakkal.
Halálra nevettük magunkat a barátokkal, amikor olvastuk, sajnos már nem találom a neten.:-)))
a "z" hang realizálása sok délnémet nyelvjárásban inkább "sz" vagy az "sz"-hez közeli hang, mint a középnémet nyelvjárásokban és a Standarddeutschban meglévő "z" hang.
Pl. Standarddeutsch sagen (zágn) - sogen vagy soga (szógn)
Salz (Standarddeutschban zalc) - Solz vagy Soiz (szolc, szoic)
sieben (Standarddeutsch zíbn) - sim vagy sieva (szim, szíva)
"Engem leginkább a külföldiek némettanulása érdekel, az a legtöbb esetben katasztrofális."
Én azt figyeltem meg, hogy a legtöbb német tanár egyáltalán nem fektet hangsúlyt a helyes Standarddeutsch kiejtésre, ill. arra, hogy azon belül is lehetnek regionális eltérések (a Standarddeutsch osztrák, középnémet és északnémet kiejtése között is van némi különbség).
Nem tanítják meg rendesen a tanulóknak - többek között - az -er, -en szóvégződések, ill. általában a hangsúlytalan szótagok helyes kiejtését, ezért a legtöbb németet tanuló magyar úgy beszél németül, hogy fonetikusan, teljesen a magyar nyelv hangkészletének megfelelően ejti ki a német szavakat.
Pl. kemény, ropogós közép-európai r hangokkal az -er, -ner, -ler végződéseket, holott ez a típusú r, amit mi használunk a magyar nyelvben, abszolut idegen a német anyanyelvűek többsége számára
