A térelméletek feltételezik a mágneses monopólus létezését, a vektorpotenciál viszont matematikailag cáfolja.
ROT GRAD U = 0
DIV ROT A = 0
Létezhet valamilyen egzotikus potenciál, amely örvényeinek forrása van?
MATEMATIKA-EGYEB, beállítod a db/lap -ot 500-ra, aztán a böngésző Keresés... funkcionál beírod, hogy: "Hilbert (idézőjellel), és ahol jelzi odagörgetsz.
a múlt század felénél tökéletesen meg lett oldva a dolog. A matek fejlesztésével. Pontosan ezen vitáztam a TudományMATEMATIKA-EGYEB topikban hosszasan kb. egy hónapja Gergo73-mal. Ezek szerint azt nem követted. Nézd meg!
Kerestem, de ott (is) egy csomó dologról vitatkoztatok.
>Mindkét reprezentáció létezik, és nem független egymástól. Egymásba transzformálhatóak.
Miért ne rajzolhatnánk fel a hullámcsomagot egy közös koordináta rendszerben?
Természetesen nem lehet a két reprezentáció pontjait egymásnak kölcsönösen megfeleltetni. Mert az egyik tengely mentén egy pont a másik tengely mentén szét van kenve.
#:) Rafinált. Ez igaz, de ilyen duplikálást nem szoktunk alkalmazni. Nem túl hasznos, viszont bonyolít. Egyszóval nem redukcionista elgondolás.
>Itt jön egy elvi probléma. Born szerint négyzetesen integrálhatónak kell lenni, tehát csak olyan függvényekkel dolgozhatunk, amelyek a végtelenben nullához tartanak (de a síkhullám nem ilyen). Ez egy bökkenő, és erre még nem találtam elfogadható választ. Mindenki megkerüli a problémát.
#Nagyon kb. a múlt század felénél tökéletesen meg lett oldva a dolog. A matek fejlesztésével. Pontosan ezen vitáztam a TudományMATEMATIKA-EGYEB topikban hosszasan kb. egy hónapja Gergo73-mal. Ezek szerint azt nem követted. Nézd meg!
>Még néhány fejezet van hátra. Aztán lassanként a fizika tanulmányaim végére érek.
De azt már most sejtem, hogy a végén mi lesz a feeling: érdekes volt, és nem jó semmire.
(Ahhoz, hogy ezt bármire is használhassam, ki kellene tántorogni.)
#Hát család alapításra nem jó, az biztos. Én pénzt sem akarok keresni vele. De hobbinak jó.
Mindkét reprezentáció létezik, és nem független egymástól. Egymásba transzformálhatóak.
Miért ne rajzolhatnánk fel a hullámcsomagot egy közös koordináta rendszerben?
Természetesen nem lehet a két reprezentáció pontjait egymásnak kölcsönösen megfeleltetni. Mert az egyik tengely mentén egy pont a másik tengely mentén szét van kenve.
Itt jön egy elvi probléma. Born szerint négyzetesen integrálhatónak kell lenni, tehát csak olyan függvényekkel dolgozhatunk, amelyek a végtelenben nullához tartanak (de a síkhullám nem ilyen). Ez egy bökkenő, és erre még nem találtam elfogadható választ. Mindenki megkerüli a problémát.
Még néhány fejezet van hátra. Aztán lassanként a fizika tanulmányaim végére érek.
De azt már most sejtem, hogy a végén mi lesz a feeling: érdekes volt, és nem jó semmire.
(Ahhoz, hogy ezt bármire is használhassam, ki kellene tántorogni.)
>Most már biztos vagyok benne, hogy a hullámfüggvény Ψ(q,p) a fázistérben a legkisebb térfogatot tölti be - az energiaminimum miatt.
#:) A fázistér fogalmat nem a kvantumelméletben szoktuk használni. A kvantumelméletben nem o.k. Ψ(q,p). Vagy Ψ(q), vagy Ψ(p). Reprezentációtól függ.
>...
#O.K.
>A kinetikus energia: T=½ Σ Ψ2(p)
Ehhez hozzá kell adni a potenciális energiát: V=½ Σ Ψ2(x)
#:) Ezeket nem tudom honnan vetted, de nem jók.
>...
#:D Nem erősséged a matek, azt látom... Hogy tudtál ilyen sületlenséget kiagyalni??
>A korrektebb levezetést (vagy cáfolatot) majd megcsinálja valami okosabb ember...
#xDD Ha valami érdekel, és szeretnél érteni hozzá, akkor azt neked kell megcsinálni, neked kell utánanézni, neked kell megérteni, ... Nem pedig másnak. Mások már megtették, és könyvtárnyi könyveket írtak, hogy neked kicsit könnyebb legyen.
>... mert az többlet energiát igényel. Ezért nem tapasztalunk olyat, ...
#Nem erről szól, nem ezt jelenti a határozatlansági reláció.
Majd reagálok valamit a próbálkozásodra, csak most nincs időm, talán este.
Tegnap (pontosabban éjjel) végre befejeztem az egyik vitatémám lezárását, addig nézd meg azt. Érdekes, főleg az előzményekkel együtt (csak vissza kell követni, de biztos olvasgattad te is..): http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148275016&t=9016975 :)
Miért nem veszel elő egy kvantummechanika könyvet és tanulmányozod inkább azt??
Azzal többre jutnál. Annak részletein is lehet agyalni, de így a levegőből kvantumfizikázni emlékezeti foszlányok alapján nem igazán lehet. Ez még nekem sem ment volna anno a kezdetekkor, pedig én akkor is igen okos voltam... :D
Most már biztos vagyok benne, hogy a hullámfüggvény Ψ(q,p) a fázistérben a legkisebb térfogatot tölti be - az energiaminimum miatt.
Ψ(p) ~ ∫ Ψ(x) e-ipx dx
A jel és transzformáltjának félérték szélessége nagyjából reciprok,
de ez egyébként a határozatlansági relációból is kijön: ΔxΔp=ħ
A kinetikus energia: T=½ Σ Ψ2(p)
Ehhez hozzá kell adni a potenciális energiát: V=½ Σ Ψ2(x)
Keressük a minimumát egy x2+1/x2 jellegű függvénynek.
(Na jó, ez egy kicsit slampos a métrékegységek miatt. De ez a lényegen nem sokat változtat.)
x2+α/x2
Nem a matematikáért adják a Nobel díjat, hanem a fizikáért. :)
A korrektebb levezetést (vagy cáfolatot) majd megcsinálja valami okosabb ember...
A lényeg, hogy a szabad részecske hullámfüggvénye sem az x és sem a p dimenzióban nem lehet tetszőlegesen széles, mert az többlet energiát igényel. Ezért nem tapasztalunk olyat, hogy egy részecske lendülete teljesen határozott, mert akkor az egész univerzumot ki kellene töltenie a hullámcsomagnak.
#Ez viszont csak látszat, mert csupán ilyen formában írjuk (általában). Elméleti szempontból viszont a vektorpotenciálhoz van hozzáragadva. Ez abból látható, hogy Lorentz-mértékben a hármas vektorpotenciál tulajdonképpen a skalárpotenciál virtuális fénysebességű áramlása. Tehát azt osztani kell c-vel, valamint a négyesimpulzusban az energiakomponens c-vel osztott energia, tehát a teljes Ai négyesvektort osztani kell c-vel, hogy impulzus jellegű mennyiséget kapjunk, ha ezt megszorozzuk a potenciálon lévő konkrét mennyiséggel, ami ugye már hiányzik a (7.36) felírásokból (1/c-vel együtt).
>(7.31) , (7.36), és a többi. Az ELTÉ-n úgy látszik már a mértékegységekkel sincsenek tisztában. A potenciálnak mióta kapásból energia a mértékegysége?? Talán azt nem kéne ahhoz megszorozni valamivel, amire az vonatkozik? (Így annak a mennyiségével.) Pl. töltés, valami hasonló, vagy netán tömeg. Ja egyébként az utóbbi nem is jó, mert az nem skalár. Hoppá!
#Ugye a tömeg nem olyan, mint az elektromos töltés. Az elektromos töltés skalár mennyiség, még a tömeg (energia) nem. A nyugalmi tömeg az skalár. Csakhogy ha (és általában) egy mozgó tömegről van szó. Amikor a mozgó tömegpont áthaladva a tér egy pontján pillanatnyilag éppen x helyen van, akkor nem csupán a mozgó pont nyugalmi tömege van ott, hanem a kinetikus mozgási energiájának tömegekvivalense is(!!), tehát ezek együtt a mozgási tömeget adják. (Még hogy ennek nincs értelme... Nem ért a fizikához, aki azt állítja.) Az elektromos töltésre vonatkozólag ilyen dolog nincs, ha az mozog, akkor is a pillanatnyi x helyén a nyugalmi elektromos töltés van csak, és nem jön rá semmi. Ezért ez skalár mennyiség. Valamint ezért egyszerű az elektrodinamika potenciálelmélete (vektorpotenciál). Ellenben a nemskalár tömeg potenciálelmélete jóval bonyolultabb. Egyrészt az előbb kifejtettek miatt. Másrészt mert még a töltés valódi pontszerű objektum, és legfeljebb csak matematikailag van folytonos eloszlásban elképzelve, addig a tömeg, azaz energia (klasszikus) "szerkezete" az infinitezimális anyagdarabból a dilatációs képességei folytán (klasszikus) valójában nem pontszerű, folytonos eloszlása (klasszikusan) fizikai. Ezért a mozgó töltésre vagy inkább töltéssűrűségre elég a (négyes)vektor matematikai szerkezet (négyes-áramsűrűség), még a tömegre vagyis inkább a tömegsűrűségre (energiasűrűségre) a másodrendű szimmetrikus energiaimpulzus-tenzor matematikai szerkezet adódik. Na mármost ez utóbbi esetben a potenciálelv kicsit nehezebb, de annál csodálatosabb: Ez az általános relativitáselmélet, azaz a gravitáció ragyogó elmélete: https://szabiku.000webhostapp.com/az-einstein-egyenletek-egy-masik-levezetese/ Ráadásul ez utóbbi magába is foglalja az előbbit, az elektrodinamikát. :)
A (7.31)-ben jobboldalt a két tag nem azonos mértékegységű, összeadásuk értelmetlen. (7.36)-ban ugyanígy. Ez látszik is (7.27)-tel összevetve (1/c az e-hez van hozzáragadva...). (7.36)-ban az utolsó tenzorpotenciálos tagnak (az előbbin kívül problémája, hogy) nincs semmilyen fizikai relevanciája, egyszerűen csak egy matematikai extrapoláció. 7.4.-ben (7.28) és (7.29) valamint a szövegek marhaságok.
Közben találtam valami érdekeset. Mondjuk úgy, hogy kvázi-véletlenül.
Engem most két dolog érdekel: az elektron hullámfüggvénye és a fénysebesség. Utóbbi azért kell, mert esetleg felhasználható az előbbihez. Vagy nem, ezt még nem tudom.
Szóval elkezdtem megint átnézni a speciális relativitást, hátha találok valami fogódzót a terjedési sebesség felső határához. Aztán hirtelen a mezőelméletben találtam magam.
A hatás minimalizálásával a mozgásegyenletekhez jutunk. (L=T-V)
Az energia minimalizálásával viszont az egyensúlyi állapotot kapjuk. (E=T+V)
Ez azért érdekes, mert van egy olyan sejtésem, hogy a stabil szabad részecske esetén a határozatlanság minimális.
E=E(q,dq/dt)
Ezt kellene térben integrálni és energia szerint differenciálni.
Legyen vertikálisan a lendület, horizontálisan a kiterjedés. A határozatlanság miatt a kettő szorzata adott. Geometriából tudjuk, hogy a legrövidebb kerület az egyenlő oldalakhoz tartozik. (A precízebb bizonyításon még dolgozok.)
De itt jön egy másik érdekesség, ugyanis amikor egy mező egyenletét levezetjük, akkor a Lagrange képletben az általánosított koordináta a mező, és a valós hely koordináta pedig csak címke. Ilyen szempontból a mező dimenzió az elsődleges.
Logikai ugrás következik...
Ha a húrelméletből az jön ki, hogy N dimenzió szükséges, akkor ebből esetleg az következik, hogy
Ami nem más, mint a definiált műveletekkel való kölcsönhatás eredménye.
Hát a matematikában könnyű bármit definiálni. A fizikában a szabályokat valami orákulum definiálta, és próbálunk ehhez alkalmazkodó matematikai szabályokat találni.
Inkább ahhoz hasonlítanám a próbálkozásomat, ahogy síklapokból papír repülőt hajtogat az ember...
Időhiány miatt erre most csak röviden és csupán egy főbb nézeti dologra reagálok.
Nem az a célkitűzés (semmilyen tudományban sem), hogy olyan "elemi részekhez, összetevőkhöz, alkotókhoz" jussunk, amiknek már nincs semmilyen tulajdonságuk. Ez rossz meglátás, nem is ésszerű, és nem is várható el, de nyilván redukálni kell, amit csak lehet...
Viszont a Dirac-tengerből csak párosával lehet halászni: egy hal és egy anti-hal.
Nem tudok elképzelni olyan szimmetriasértést, hogy csak az egyik keletkezzen.
Kivéve ha a negatív energiájú tartományból az alatta lévő állapotok mind csúsznának felfelé, amihez persze végtelen energia kellene.
#Rosszul gondolod. A részecske-antirészecske páros keletkezés akkor van, ha ezt valamilyen megmaradási tétel, szabály írja elő (azaz nem engedi nem így, vagy erősen preferálja). Ilyen pl. az elektromos töltés megmaradása. Ha nincs ilyen korlátozás, nincs ilyen szabály. A Dirac-tengernél általában mindig az elektromos töltéssel rendelkező fermion (sőt, pontosabban az elektron-pozitron) esete jut eszünkbe. Más típusú részecskéknél eltérő ez a dolog, szóval előbb ezen kell elrágódnunk magunkban, hogy általában (azaz minden esetre) hogy is néz ki ez a "Dirac-tenger". Fotonnál pl. nincs, mert a foton egyben antifoton is. Egyébként már régóta, mióta elég nagy energiás gyorsítókban kísérletezünk, kísérleti tény is ez az energiából részecskék keletkezése, hiszen a detektoraink mutatják. Sőt, elég jól számolni is tudjuk a valószínűségi nagyságokat, arányokat az egyes részecskék keletkezésére. Ez azért érdekes, mert ebben minden lehetőséget figyelembe kell(ene) venni, különben pontatlan(abb) az eredmény.
>Na de mi van a neutron bomlásánál? Azt senki nem vágja kupán. Csak úgy simán elbomlik cirka 10 perc alatt, ha nincs a közelében egy proton, amivel folyamatosan kvarkokat csereberélhetne.
#Igen, a bomlás az nem a szokványos (vagyis nem egy felületesen elgondolt) ütköztetéses eset. Azonban nem lóg ki a sorból, hiszen ha az ütközést mély részleteiben tekintjük, akkor nem olyan, mint amikor a klasszikus golyók egymásnak csapódnak. A részecskék szóródásának megvan az "egyszerű" kvantummechanikai elmélete (itt potenciál jellegű akadály van), de már említettem a Feynman-gráfokat. A különféle részecskék egymáson való szóródása (és közben ugye akár átalakulása) már kitagadja a külső potenciálteret, ami nyilván ésszerű is. Részleteiben nagyon bonyolult dolgok ezek... A kölcsönhatás ütközés, és az ütközés kölcsönhatás. Szóval az ütközést, mint kvantumtérelméleti kölcsönhatást kell ugye tekinteni. Ha már így gondolod el, akkor nem fogsz fennakadni a bomláson, hogy az meg ugyan miféle ütköztetés..
>Erről jut eszembe, a tudomány egyik nagy kérdése napjainkban a proton bomlás. Szegény proton mivé bomlana?
#A proton egy nagyon-nagyon stabil összetett részecske. Az előbb említettem, hogy minden lehetőséget figyelembe kell venni a pontos valószínűségi arányok és nagyságok elméleti számításos meghatározásánál, azaz pl. hogyha a proton elbomlását akarjuk kiszámolni. A részecskefizika még nem egy lezárt elmélet, ezért még vannak hiányos részletek. Az, hogy mivé bomolhat, vagyis a lehetőségeket, megadja az elemi összetétele (kvarkok típusai, stb.., valamint nyugalmi energiája, és az elméleti szabályok).
Mielőtt a hullámfüggvényt boncolni kezdeném, élesítem egy kicsit a karmaimat a matematikán...
Tegyük fel, hogy az algebra legalapvetőbb fogalma a skaláris szám. (Bizonyos okból, lásd lent.)
Ennél jobban nem lehet redukálni. Mert ha azt mondanám, hogy a számoknál is alapvetőbb közülük kettő, mondjuk a nulla és az egy, akkor az öt az egynek az ötszöröse, vagyis tautológiába fulladunk.
Elégedett mégsem vagyok, mert ha már műveleteket definiálunk a számok felett, akkor gyorsan kiderül, hogy a különböző számoknak vannak tulajdonságaik. Például páros szám, prímszám, négyzetszám, gyökszám.
Ez így nem megy, mert az alapvető célkitűzést nem sikerült elérni. Ami ugyanis az lett volna, hogy olyan egységekre bontsam le az egész felépítményt, amelyeknek a skaláris mennyiségen kívül nincs semmi más tulajdonságuk.
Lehet, hogy mégis igazuk van azoknak, akik a redukcionizmust értelmetlennek tartják?
mert maga az energia (kinetikus energia, amivel egymásnak csapjuk a részecskéket) nem tud eltűnni, így megjelenik olyan részecskék formájában, amik ott keletkezni tudnak, amikhez elegendő az ütközés energiája.
Érdekes magyarázat. El is hinném.
Viszont a Dirac-tengerből csak párosával lehet halászni: egy hal és egy anti-hal.
Nem tudok elképzelni olyan szimmetriasértést, hogy csak az egyik keletkezzen.
Kivéve ha a negatív energiájú tartományból az alatta lévő állapotok mind csúsznának felfelé, amihez persze végtelen energia kellene.
Na de mi van a neutron bomlásánál? Azt senki nem vágja kupán. Csak úgy simán elbomlik cirka 10 perc alatt, ha nincs a közelében egy proton, amivel folyamatosan kvarkokat csereberélhetne.
Erről jut eszembe, a tudomány egyik nagy kérdése napjainkban a proton bolmás. Szegény proton mivé bomlana?
"2005. október 10." (A mai dátum: 2018. 06. 19.) Sok vizsga megvolt már azóta, és gondolom fújni kellett a hülyeségeket is...
Az említett fejezetek, még mindig ott vannak ebben a tananyagban, és szerintem tanítják is. Ráadásul ezek igen lényegi részek, ami igen magas fokra emeli a marhaság súlyosságát.
>"Hibákat felfedező hallgatók a vizsgán kedvezőbb elbírálásra számíthatnak."
Persze... :) Próbáld meg egy gyerektől elvenni a kedvenc játékát. És legyen rá mondjuk megfelelő okod, hogy azzal kárt tehet benned, másokban, magában. Nem fogsz tőle jó értékelést kapni... Utálni fog, mint a kakit. :D
De lássátok, milyen jó fej vagyok, most súgok a jó jegyre vágyó diákoknak: (!!)
A Hamilton-elvben az idő a mozgást megfigyelő (<--saját)idejét jelenti. Az, hogy a klasszikus fizikában ez egyezik a mozgó objektum (<--)sajátidejével, az egy klasszikus dolog. Teljesen alaptalan, önkényes, és hibás a Hamilton-elvben az első helyett a másodikat használni. Ez egy nagy marhaság, hülyeség, bénaság, nemértemség a kitalálója részéről. Valószínűleg a megszerzett papírjától a fejébe szállt a kovariánsság, mert az tetszik neki, mint gyereknek a babacsörgő, amit örömmel rázogat. Sőt ugyan úgy pontocskával jelöli az e szerinti deriválást, hogy az ugyanolyannak látsszon, mint a klasszikus fizikában a (Hamilton-elvnél a) képletformulákban. (Mekkora vakítás...)
(7.10) Kinematikai kényszer: gijuiuj/c2. Az agya, az... Az 1-es szám nem kinematikai kényszer. gijuiuj/c2 = uiui/c2 = c2/c2 = 1. Az nem kinematikai kényszer, amit a relativitáselmélet alapból kiszab. Kényszer akkor állna fenn, ha az elméleten (relativitáselméleten) belül korlátoznánk a lehetséges mozgást egy másik lehetséges esetre (tehát az valamilyen konkrét eseti korlát alapján módosul), de ez nem az (ilyen itt nem áll fenn), hiszen elvből uiui = c2. Így ezzel itt semmi értelme a Lagrange-multiplikátornak, értéke nem értelmezhető az elméletben. A (7.13) az itt a pontmechanikás relativitáselméletben nem működik ((7.12) sem...), mert a klasszikus v2 hatványformula helyett itt alsó-felső indexes uiui szorzatformula van, ami deriválása (láthatóan) nem olyan, mint a v2 hatványformuláé. Aztán jön egy nagy csűrés csavarás, benne az értelmetlen nű-vel, és a felesleges (1-1=0-ás tényezőt tartalmazó) hamis "kényszer"-tagból származó feleslegességekkel. :D
7.3. Szabad mozgás (Ez aztán a levezetés...)
(7.23) "A nemrelativisztikus limesszel összehasonlítva kapjuk", hogy a relativisztikus mc2 az -L0 , ami egyébként akkor általában -L0(xi,ui). EEz igen! És akkor (7.24)-ből gondolom (7.11) alapján p0i=0. :DD Na de "Az E nem lehet a részecske energiája, mert emez" (az energia) "egy négyesvektor nulladik komponense, E pedig skalár", ami (7.13) alapján H, azaz E=H a Hamilton-függvény nem az energiafüggvény. Fasza! Akkor "Választhatjuk E=0 -t, ekkor nű = mc2 , állandó", és így (7.11)-ben pi megmenekül az L0-ból adódó nulla értelmetlen értéktől, hiszen ott van az L-ben az értelmetlen Lagrange-multiplikátoros (nű-s és elvből nulla szorzótényezős :D ) tag, ami (7.11) jobb oldalának második tagjaként -(nű/c2)ui = -(mc2/c2)ui = -mui lesz, azaz pi = -mui . Mínusz?? Watafak? xDD Jajj.. Valamit elronthattam... :DDD (lehet meg kéne tanulni deriválni..)
Akkor, 7.5. és 7.6. Skalárpotenciál és Tenzorpotenciál
(7.31) , (7.36), és a többi. Az ELTÉ-n úgy látszik már a mértékegységekkel sincsenek tisztában. A potenciálnak mióta kapásból energia a mértékegysége?? Talán azt nem kéne ahhoz megszorozni valamivel, amire az vonatkozik? (Így annak a mennyiségével.) Pl. töltés, valami hasonló, vagy netán tömeg. Ja egyébként az utóbbi nem is jó, mert az nem skalár. Hoppá! ((nem sorolom a neveket)--> ~~~~Duna~~~~ (tanári fizetés meg vissza...)) Bijuiuj egyéb fizikai problémáit már inkább nem is említem...
A 8. pont is bővelkedik a marhaságokban. (Talán azt majd legközelebb...)
>Amennyire ismerem, ott a keltő és eltüntető operátorok varázsolnak.
#Persze, azok ott dolgoznak a dolog mélyén, de maga a kölcsönhatási kép inkább az egyéb bonyodalmakról szól, és erre céloztam a Feynman-gráfok említésével.
>A valószínűségeket pedig kísérletek alapján állapítják meg. (Nem véletlenül humorizáltam a csirke keltető operátorral.)
#Az elméleti fizika lényege, hogy ezt ki is tudjuk számolni. A kísérletekkel pedig alátámasztani. Szóval ki kell számolni a Feynman-gráfok alapján végeredményként azokat a mátrixelemeket, amik a bizonyos számításba veendő állapotok közötti átmeneti valószínűségeket adják az elgondolt kölcsönhatásra. Ez részecskefizika, ami kvantumtérelmélet alapú kölcsönhatáselmélet. (A mértéktérelmélet pedig a részecskefizikai modellt állítja fel.)
>Nekem az a véleményem, hogy minden jelenséget valahogy fel lehet bontani egyszerűbb jelenségekre. Egészen addig, amíg már elemien egyszerű dolgokkal állunk szemben.
#Igen, és ez az elméleti fizika célja.
>Lehet, hogy tévedek. De azt valahogy nem tudom elfogadni, hogy vannak tovább nem bontható elemi részecskék. Mert az ütközések során (vagy spontán bomláskor) ezek átalakulhatnak egymásba...
#:) Hát pedig a legelemibb részecskék ilyenek (Standard-modell részecsketáblázata("mátrixa")) Az ütközéseknél azért keletkezik mindenféle cucc, mert maga az energia (kinetikus energia, amivel egymásnak csapjuk a részecskéket) nem tud eltűnni, így megjelenik olyan részecskék formájában, amik ott keletkezni tudnak, amikhez elegendő az ütközés energiája. (Tudod: mc2=E. A baloldal képviseli pl. a keletkező részecskét, a jobboldal pedig így az ütközési kinetikus energiát.)
A potenciáltér(mező) és eredeztetése az inkább klasszikus felfogású. Valamennyire még alkalmazható a kvantumelméletben
Nekem is ez volt az érzésem.
A Feynman-gráfok tényleges matematikai értelmét kell látni.
Amennyire ismerem, ott a keltő és eltüntető operátorok varázsolnak. A valószínűségeket pedig kísérletek alapján állapítják meg. (Nem véletlenül humorizáltam a csirke keltető operátorral.)
Nekem az a véleményem, hogy minden jelenséget valahogy fel lehet bontani egyszerűbb jelenségekre. Egészen addig, amíg már elemien egyszerű dolgokkal állunk szemben.
A matematika például nem a differenciálegyenletekkel kezdődik, hanem a számokkal. Vannak a nyers számok, mint a matematika legegyszerűbb és tovább nem redukálható fogalmai.
Lehet, hogy tévedek. De azt valahogy nem tudom elfogadni, hogy vannak tovább nem bontható elemi részecskék. Mert az ütközések során (vagy spontán bomláskor) ezek átalakulhatnak egymásba...
Aranyat csinálni azért nem sikerült az alkimistáknak, mert a reakcióhoz nem állt rendelkezésre elegendő aktiválási energia.
Az elemi részecskék is szétesnek, ha elég nagyot rúgunk beléjük. Csak persze a törmelék valamilyen oknál fogva gyorsan összeáll megint valamivé, aminek az okát egyelőre nem tudom.
Alternatívaként az tudom még elképzelni, hogy a különböző részecskék (azaz mezők) a sokdimenziós tér bizonyos altereiben képesek mozogni, ahonnan az ütközés kipiszkálja őket az általunk érzékelhető 3D világba.
Utóbbi elképzelést alátámasztani látszik a spin. Mert a klasszikus fizikában a perdületnek három komponense van, amiből kettő független. Viszont a spin esetén csak egy független komponens van, aminek két állapota lehetséges, és a többi irányú komponens ezek szuperpozíciója.
(Hát nem véletlenül szokták mondani, hogy a kvantumfizikát senki sem érti.)
#Arra, hogy ez most itt kvantumelmélet (ami a hullámok birodalma), azaz a klasszikus p négyesimpulzus itt a hullámok k négyes hullámszám-vektora. (A Planck-állandó ebben az áttérésben lényegtelen, csak egy konstans mérték, ami lehet mondjuk az 1-es szám.) p=hk, azaz h=1 esetén p=k. Ennyi. Benne van az energia is, mert négyes-formában adtam elő.
>Tudom, ez redukcionista kérdés.
#Igen, és pontosan ezt is kell feltenni, valamint megválaszolni. (megtetted, megtettem)
>De ha nem tudom, hogy miből ered a potenciál, akkor a lineáris operátorokat is csak feltételezhetem.
#Ez két különböző dolog. A potenciáltér(mező) és eredeztetése az inkább klasszikus felfogású. Valamennyire még alkalmazható a kvantumelméletben, de "kicsúszkál alóla a talaj", és ki kell tagadni egy rendes kvantumelméleti kölcsönhatás leírásából. Azért van ahol még így-úgy persze ott van. (Nem hagyja könnyen magát száműzni...) Sőt, maga a hullámfüggvény létesíti (csak nem mindenféle..). Aztán "bosszúból" a mértéktérelméletben ördögi erővel újra színre lép...
A lineáris operátorok és az egész kvantumelmélet linearitása a szuperpozíció miatt van. Ezek közvetlen összefüggő dolgok: szuperpozíció » linearitás
>Lehet ilyeneket feltételezni, hogy az egyik hullámfüggvény valahogy hat a másikra. Ilyen alapon azt is definiálhatnánk, hogy a számegyenesen a prímszámok taszítják a szomszédaikat.
#:) Jó helyen kapirgálsz, de azért ne zárd egyszerűen ilyen rövidre magadban a dolgot, amiből viccesen az abszurdság gondolata sugárzik. (Egyszer lehet még az is kiderül, hogy a prímszámok eloszlására is felírható valamiféle számelméleti potenciálfüggvény, ami nem véletlen kapcsolatos a Riemann-féle zéta-függvénnyel...) Tulajdonképpen a kölcsönhatás legmélyebb mikéntjére kérdezel rá a kvantumtérelméletben. (Csak éppen elhagytad a kérdőjelet.) Vastag könyvek tárgyalják ezeket. Igen magas szintű matematika, és sok idő kell a megértéshez. A Feynman-gráfok tényleges matematikai értelmét kell látni. (kb. ezzel szerintem jól belőttem a dolog közepét) A végeredményt az átmeneti valószínűség mondja, azaz az elképzelt (kérdezett) állapotok közötti átmeneti valószínűséget kell meghatározni. (Ugye ez mindig két állapot között értendő, de gyakran több ilyet kell számításba venni...)
