A "pecsvörk"-családok válások után, újraházasodással alakulnak ki azzal, hogy valamelyik (vagy mindkét) szülő gyereket hoz magával (és aztán később esetleg közös gyerekük is születik).
Szakdolgozatom elkészüléséhez szeretném a segítségeteket kérni. A KRE Pszichológiai Intézetben zajló kutatásunkban a mozaikcsaládok életét, erőforrásait, illetve jellegzetes problémáit vizsgáljuk. Célunk annak feltárása, hogy mik a kulcsmozzanatai egy ilyen modern családformában való sikeres együttélésnek és együttműködésnek. Olyan felnőtteket keresünk, akik jelenleg is mozaikcsaládban (közös háztartásban) élnek, és pótszülői szerepet töltenek be, azaz a párjuknak van a korábbi házasságából (vagy együttéléséből) származó, a párral életvitelszerűen, vagy váltott elhelyezés formájában együtt élő gyermekük.
Kedves Emberek! Szakdolgozatom témája "A mozaikcsaládok vásárlási szokásai". Kérem, aki teheti legyen oly kedves és töltse ki az alábbi kérdőívet, segítve ezzel a szakdolgozatom elkészülését! Borzasztóan hálás lennék és elképzelni sem tudják mennyit segítenének!
2,5 éve, de távkapcsolat volt jó ideig, 150 km volt köztünk, hetente 2x találkoztunk, hétvége volt az egyik. Oda is hozta a kicsiket, hiszen két hetenként 5 napja van velük, illetve a szünetek, percre pontosan elosztva.
Közösen bérelt, szép nagy ingatlanban élünk.
Konfliktusok? Én nem viselem jól, hogy a kislány gond nélkül hazudik, és soha megbánást nem mutat, csak dühös, ha lebukik. (Napi szinten lebukik.) De ezt azért látja az aja is, bár tény, hogy nagyon elfogult a lánykájával.
Nekem jelent gondot, hogy anya a saját programjait és kényelmet magasabb prioritásra helyezi, mint a kicsi igényeit. NYár végére kikészült a 6 éves kisfiú az anyahiánytól. Már hajnalban szólt h simogassam sokáig, görcsösen kapaszkodott belém, rengetegszer bújik. Amúgy ezt nagyon élvezem, mármint a szeretgetést, de tudom h nem csak nekem szól, annak is h alig látja az anyját. Akinek szóltam, és kértem h a jövőben ahelyett h 6 napra küldi őszi szünetben, hagy jöjjön 2x3 -ra. Szuper, most ezért 1+5-re jön, de az se rossz.
Évek óta könyörgök, h legyen meleg zoknijuk, pulcsijuk, stb Mindig hiányzik valami, és a kislány mindent haza hord, amit veszek neki.
És nekem igenis gond, h az apjuk leokézza anya összes hülyeségét. Elég sok van neki és egyetlen alkalmat nem szalaszt el h mutassa, ő diktál. Az apa pl nem mehet oda megnézni a gyereke edzését úgy, h előre nem jelenti be neki; vagy pl nem mehetünk a kicsiért oviba, csak úgy ha anya ott van, átöltözteti és ő adja nekünk át. (Nehogy lássa az óvónő, h anya alig van a kicsivel.) Ezekből van sok, és abszolút nem érdekel már, az bánt, h a párom nem mondja h azért az ész megáll ezeken, hanem gondolkodás nélkül mondja h oké, így lesz, hiszen anya jobban tudja, ő csak jót akarhat a gyerekeknek.
Sztem már túlragoztam ezt: a páromtól várnám h látja és értékeli h mennyit teszek ebbe, és a különbséget is észreveszi az exe és köztem. De egyelőre csak annyit vett észre h én mennyivel jobban nézek ki:(
Nálunk mindkét fél hozott három gyereket + idővel született egy közös is. Nem mondom, van kavalkád és sok nézeteltérés is.
Aki átélt ilyet az tudja, hogy a különböző szokások, beidegződések, eltérő értékrendek és szemléletek miatt vannak súrlódások.
Nálunk a férj - feleség közti viták 85 - 90 %-a a gyerekek dolga miatt robban ki. Viszont rendszeresen szükség volna a szülők hosszabb-rövidebb kettesben eltöltött kikapcsolódására is. Ilyenkor élhetnek át igazán gondtalan pillanatokat és töltődhetnek föl egymással, újulhat meg egymás iránti viszonyuk. Nálunk legalábbis így van!
Miért egy elvált nő gyerekei, mennyivel kevesebbek, mint egy özvegyé? Mit tehetnek arról a gyerekek, h apa vagy anya megbolondult, főleg ha kicsi a gyerek?
nem kötekedésből, csak keserű tapasztalatok után: az özvegy gyerekeit sem szabad NEKED nevelni, mert nem a te gyerekeid... De ez a következő életszakaszod. Majd írj!
szerintem a nőknek-férfiaknak meg kellene érteniük, hogy mi az élet, a házasság, a gyereknevelés és a munka értelme és erre még akkor is nevelni kellene őket, mégpedig erre és csakis erre, ha ez bizonyos kényszernek érzett kötelességnek hat! na jó , mondjuk nem kell terorban élni, ez tény de azért szirre-szarra elválni sem kéne, legalább addig, amíg a gyerekek fel nem nőnek!! a nőből régen is kiábrándult a férfi nemhogy most de akkor ott volt a biztos családi háttér, amiért a nő volt és van! nemcsak lenne! mert most dolgozni kellene, meg tanfolyamozni, meg a hülye szerelmet meg boldogságot hajhászni, pedig ott van, de csak lenne, a óórrra előtt de nem, jobb meghülyülni (ez különben ragadós), meg pöcsverkezniök,na ilyen lélektelen világban élünk!!! veszekedés helyett vagy előtt mindenki olvasson Tóth Árpád verseket vagy fordításokat pl.:Keats Az őszhöz
Ui.: a lányom már nagy, nemsokára válunk és senki csak özvegy gyerekeit lennék hajlandó nevelni, legalábbis most. pont. béke veletek földi múzsák!
Éns em láttam még jól működő mozaikcsaládot, pedig már hét év gyakorlatom van. Úgy érzem, hogy az édesanyákban erősebb a vágy, hogy ne működjön, még akkor is ha ő kezdett új életet és költözött össze az új "szerelmével".
Mostohaanyai tapasztalataimat, kételyeimet, ötleteimet egy blogba sűrítem (www.mozaikcsalad.blog.hu) , hogy magamnak, esetleg másoknak is segítsek.
Olvasgattam és az jutott eszembe, hogy tud-e egy pecsvörk-család jól működni? De nem csak olyan "látszat jól", hanem IGAZÁN???
Én nem nagyon látok jól működőt, beleértve a sajátomat...
Mi küzdünk folyamatosan, bár azuram istenien türelmes és nyugodt ember és inkább nekem fogy el a türelmem, akkor meg konfliktuskerülő :)
Szóval, ha tudtok, akkor mondjatok nekem csak egy jó példát, lécciléccilécci :) hátha elleshetek vmi jó módszert, bár egyre kevésbé izgat, egyre nagyobbak a nagyok, egyre inkább a saját életüket élik...
BOLDOG ÚJ ÉVET :)
PS: Modern Mostohákat többször olvastam :) sokszor adott erőt...
Egy kis segítséget szeretnék kérni Tőletek, egy készülő cikkemhez keresek ún. "mozaik" vagy "patchwork" családokat, összesen kettőt, két féle felállásban. - én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk az egyik esetben olyan családot keresek, ahol a pár mindkét tagjának van gyereke/gyerekei az előző kapcsolatából, de a párnak közös gyermeke is van, tehát a mozaik gyakorlatilag teljes
- te gyereked, mi gyerekünk felállás plusz egy olyan családot keresek, ahol a párnak van közös gyereke, de csak az egyik félnek van gyereke egy előző kapcsolatból
A cikk egy országos terjesztésű magazinban jelenne meg, több oldalas terjedelemben, mindenképpen fényképpel, tehát olyan családokat keresek, akik vállalják a nevüket és az arcukat is, és szívesen szerepelnének egy profi közös fotón a gyerekekkel együtt! Az interjúban pedig arról kérdezném a szülőket, hogy miben különbözik egy mozaik család egy átlagostól, milyen nehézséggekkel kell szembe nézniük, és hogyan lehet ezeket áthidalni.
Nagyon sokan élnek/élünk hasonló helyzetben, így szeretném, ha a család pozitív példa lenne mások számára, segítve ezzel azokat, akik nehezebben boldogulnak, vagy frissen kerülnek hasonló helyzetbe. Nekem ez nem csak egy cikk a sok közül, hanem egyenesen küldetés! :)
Ha van ötletetek, hogy kik lehetnének a cikkem alanyai, ismertek ilyen családokat, kérlek Benneteket, hogy továbbítsátok a levelemet, és keressetek email-ben (babybari@gmail.com), vagy telefonon! (06 20 773 8823). Köszönöm!
Lehet, hogy sikerülne végre megtanulni lesz..arni (azon vagyok), ha a férjem - a párodhoz hasonlóan - kimutatná, hogy mellettem áll.
De rendkívül kedves a gyerekeivel azok után is, ami történt, az anyjával nem érezteti, hogy messzire ment a sz.. kavarásban. Mindezt azért, mert "nem akarja őket elveszíteni". Én meg bírjam ki valahogy...
Készséggel egyetért velem abban, hogy a gyerekei és az anyja féltékenységből áskálódtak és áskálódnak, de valahogy már megszokta, mert a korábbi kapcsolatait is így tette tönkre az anyja és a lányai. Azért szomorú sorsa van. A válása óta, egészen 50 éves koráig nem tudott normális kapcsolatot létesíteni, mert az anyja és a lányai mindig kiutálták az új nőit.
Nem akarok elválni, de nem hiszem, hogy ez a házasság megmarad, mert a férjem tutyimutyisága ebben az ügyben egyszerűen kétségbeejt.
A te esetedben egyszerűen nem értem apósodat. Felvállaltad a párod gyerekét a volt feleség cirkuszai és zaklatása ellenére. Összetehetné a két kezét, hogy a fiacskája végre boldog. Mennyi marha van a világon!
egész egyszerűen szard le...bocs.Tudom,hogy nehéz, de akkor is.Az én párom családja sem egy egyszerű este.Apja pl. nem akart az első évben látni,mert szerinte túl korai bekerülnöm a családba.Majd jött a tavalyi karácsony, ahol szintén ezt üzente-úgy hogy soha az életben még nem találkoztunk.A páromnak rettenetesen fájt,engem nem érdekelt,de ő sem ment le karácsonyozni hozzájuk.
Februárban szépen elküldték az ajándékokat:-)
Aztán egyszer csak megjelentek-apa és a párom huga-hogy látni akarják az unokát.Kedvesen sütöttem,sütit, főztem kv-t, és ennyi.
Majd meghívtak.Először nem volt semmi gond, másodszor apuka rettenetesen bunkó volt.Átnézett rajtunk stb.2 óra múlva eljöttünk.Na akkor mondtam,hogy ennyi volt! Nem vagyok kiváncsi rájuk, semmi közöm hozzájuk, ha akar menjen, de én mégegyszer nem teszem meg azt a szivességet az apjának, hogy bunkó lehessen velem.
Múlt hétvégén lent voltunk a nagyinál, ők is jöttek.Simán kibírtunk egy napot úgy, hogy 5 mondatot nem beszéltem velük Ennyi.
Van nekem elég bajom,hogy még e miatt is idegeskedjek.
Próbáld meg, hogy a kötelező dolgokon úgy veszel részt-ha nagyon muszáj-hogy érezteteted ,hogy nullák számodra.
Közös gyerekünk nem rég lett 3 éves. Bár a férjem lányait nyáron meghívtam, és beszélgettem is velük (az időjárásról) - ők inkább levegőnek néztek, és csak akkor válaszoltak, ha az apjuk is a közelben volt.
Most nagy dérrel-dúrral feladtak egy csomagot az anyóssal a kisfiúnknak. Amikor találkoznak a gyerekkel nem is mennek oda hozzá. Alíg szólnak hozzá. Most meg jaj de fontos lett a "kistestvér". Érdekes, eddig csak úgy emlegették "a ti gyereketek".
Jó. Átvettem a csomagot. Megvártam a férjem, hogy bontsa fel ő. Biztos fel kell mindenkit hívni és meg kell köszönni. Úgy is lett. A gyerek váltott pár szót a nagyanyjával és átadta nekem a kagylót. Velem az anyós egy ideje nem akart szóba állni, mert "minden rossz (?) tőlem jön", dehát a kezemben volt a kagyló, gondoltam, társalgok vele is az időjárásról... Mintha nem történt volna semmi, mézes-mázosan csicsergett. Aztán megszólal a mobilom. A férjem egyik lánya óhatj a "kistestvérrel" beszélni. Pont ő, aki nem válaszol a gyereknek, amikor az lelkesen meséli mi történt az óvodában... Átadom a kagylót. A férjem repes.... Végre...
Következik a nagyobbik lánya. No az is megvolt.
Nekem meg liftezik a gyomrom. Tudom, hogy nem kellene velük foglalkoznom, de mindig eszembe jutnak a történtek és meghalok. Lélekben...
Hogy lehet így élni? Ezentúl mindig rettegni kell a Karácsonytól, a Húsvéttól, a nyártól, a kisfiam születésnapjától, a névnapjától, mert olyankor muszáj szóba állnom a gyerekeivel, akik belesziszegik a fülembe a gyülőletet...
Érdekes, a férjemmel egy ideje sokat javult a kapcsolatunk. Minden téren. Több mint egy éve, minimális a kapcsolatom anyósommal és a gyerekeivel. Talán emiatt?
Olvastalak a másik topikon. Nem is tudom hogyan lehet ép ésszel kibírni a volt feleség kirohanásait. Nem csoda, hogy a kisgyerek arra a sok rosszra emlékeztet, ami eddig történt veletek. Nagyon sokat teszel a férjedért, hogy ebben a nehéz időszakban mellé állsz. Bocs, ez közhely...
Nem megoldás,hogy egyedül hagyom őket, mert igényli a párom,hogy velük legyek.Szereti,ha ott ülök a játszón és nézem,ahogy hintáznak vagy csúszdázik a kicsi.
Tegnap velünk volt,nem volt egy hiszti sem, pedig reggeltől estig nálunk volt.
Hidd el, teljesen megértem az elkeseredésedet. Tisztellek, mert beismered, hogy nem tudod teljes odaadással szeretni a férjed gyerekét. Van-e arra lehetőség, hogy a láthatások alatt a férjed kettesben legyen a gyerekével valahol? Nem arra gondolok, hogy sétáljanak az utcán az esőben, vagy beüljenek egy McDonalds-be, hanem más lehetőségekre - esetleg te mennél el barátnőzni, vagy a nagyfiaddal moziba? Így megkímélnéd magad attól, hogy szembesülj a másfajta nevelés következményeivel, amit gyüjtőnéven nevezhetünk akár idegen kultúrának is.
Ha jól értettem, ti kb két éve vagytok együtt a férjeddel? Ha felirnád egy füzetbe mi idegesít pontosan a gyerekkel kapcsolatban, és mondjuk elolvasnád egy hét múlva, számítana az a hiszti? Ha számítana, akkor, szerintem, maradj távol a láthatásoktól. Legyenek kettesben apa és fiú, erre amúgy is szükség van.
Tudod nekem egyszer valaki azt mondta, amikor nehézményeztem, hogy a volt feleséggel túlságosan törődik, hogy vagy ezzel a púppal együtt szeretem, vagy lépjek tovább, mert a púp az ott van és kész.
Amikor megismertem a férjem és megtudtam, hogy felnőtt gyerekei vannak, azonnal megnyugodtam, hogy na itt nem lesz baj. Egy felnőttel szót lehet érteni, lehet érvelni, lehet együttélni, lehet civilizáltan társalogni. De nem így történt. Most már sóvárgok egy kisgyerekért, aki talán jobban hagyná magát szeretni, mint a férjem harmincvalahány éves lányai... De ezen változtatni nem lehet. Ha nem lehet, muszáj elfogadni a létezésüket, és néha muszáj velük találkozni, és le kell nyelni a csipős megjegyzéseket, a fölényes viselkedést és a hüvös tartózkodást.
Nem tudom, olvastad-e már, mint mindenki, aki ezt a topic-ot read-only vagy más formában kezeli, a "Modern Mostohák" című könyvet? Ha nem, akkor tedd meg. Magadra fogsz ismerni, egy kicsit megkönyebbülsz és nem lesznek túlzott elvárásaid a jövővel kapcsolatban. Magyarul, nem fogod érezni ennyire égetően a csalódást. Légy büszke, hogy a te fiad ilyen remek srác, hogy nem volt hiszti. A más gyerekét meg neveljék a szülei. Nem?
18 év házasság után a férjem szerelmes lett.Rájöttem, kérdőre vontam igért-fűt fát- kinlódtunk még 8 hónapig, majd végleg elküldtem.
Teljes kétségbeesés egy 12 éves kamaszfiúval maradtam egyedül.Volt 1 évem, mikor az estéim abból álltak,hogy megetettem,kikérdeztem a leckéjét aztán mikor lefeküdt beültem a sarokba zokogni.
Aztán a barátnőim szépen lassan kirángattak a gödörből,ahonnan már én is nagyon kikivánkoztam.
Később megismerkedtem Valakivel.Két megsebbzett ember kapaszkodott egymásba.Ő épp túl az 1 házassági évfordulóján nemrég hogy megszületett a fia lett elküldve.Őrült szerelem...és szeretem ma is nagyon, DE.
Náluk a feleség küldte el őt, ennek ellenére ott tesz keresztbe,ahol tud.
Az első évben rendszeresek voltak az éjszakai telefonok,hogy nyűgös a gyerek, ha nem jössz ide soha többet nem látod stb.Volt olyan hónap,hogy egy hétvégét sem voltunk együtt, mert mindig történ a gyerekkel valami.
Közös nyarlásra nem tudott eljönni,barátnővel mentem. Majd elmentünk egy másikra, feleség telefonált,hogy a gyerek kórházban persze rohantunk haza.....gyereknek semmi baja.Lassan felőrölte az idegeimet!
Tavaly szeptember elején azt mondtam,hogy nem bírom tovább VÉGE!
6 hétig nem is láttam, nem beszéltünk, majd egyik este a kapu előtt állt.Azt mondta végiggondolta az életét velem szeretné leélni és ha most visszafogadom,mindent megtesz,hogy rendeződjenek a dolgok.Végigbeszéltük-végigsírtuk az éjszakát.
Azóta túl vagyunk egy nagyon csúnya váláson, még csúnyább gyermekelhelyezési peren, ahol nem azon ment a vita,hogy kinél legyen a gyerek, hanem azon,hogy a párom láthatja-e egyáltalán.Volt minden a perek alatt, feleség zaklatása,lakásunkra járkált, követett, ki akart rugatni a munkahelyünkről mindkettőnket.
Most van egy bírósági döntésünk abban bízunk,hogy megnyukszik végre, de közben....bár nagyon szeretem a párom,nála jobb embert még nem ismertem....valahogy a gyerekét kezdtem az oknak tekinteni.
Az agyammal tudom,hogy butaság, de valahogy a szivemmel nem tudom őt szeretni.
Szégyenlem ezt az érzést,mert ott van az én kamasz (15 éves fiam) akit néha én is nehezen viselek, mert a kamaszkor minden ismérvét bemutatja-és a párom türelmes vele.Sokszor türelmesebb mint én!
Én viszont nem tudok a kicsivel az lenni,pedig tudom,hogy nem ő tehet a dologról.
Ráadásul egy kedves,mosolygós, barátkozós gyerek....csak borzasztó hisztis.Otthon mindent megkap,azt csinál amit akar,nálunk ez nem így van és akkor cirkusz.
És ezekből vannak nálunk konfliktusok.
Párom rajongva csüng a gyereken-megértem én,hiszen nem tudja,hogy igazából milyen gyereket nevelni,mert megfosztották ettől-azt mondja,hogy azt a kis időt,amit velünk van,nem a nevelésével akarja tölteni.
Értem én, de számomra elfogadhatatlan a hiszti.Egyszerűen egy remegés jön rám...az én gyerekem nem csinálta sosem, új ez a dolog nekem.
Szóval most ott tartok,hogy merre,hogyan tovább.
És sajnos minden alkalommal,mikor a gyerek nálunk van és épp hisztis köztünk feszültség lesz, amit én is ő is nehezen visel.
Hidd el, nagyon nehéz volt. Ha ez bölcsesség, akkor örülök, hogy eljutottam idáig. Előtte két nappal fulladtam és minden reggel tortúra volt kikelni az ágyból. Az esemény reggelén sóvárogva gondoltam a másnapra. És eljött a másnap. Ma már meghalottam a madárcsicsergést. Élveztem a reggeli kávé ízét. Teljesen oda tudtam figyelni a kisfiamra.
Egy évig nem találkoztam és nem beszéltem a férjem gyerekeivel. A botrány óta nem kerestek, csak a férjemet bombázták telefonokkal, de semmi megbánást nem tanusítottak.
Ezalatt az egy év alatt emiatt nagyon sok feszültség felhalmozódott, bár nem akartuk észrevenni és nem beszéltünk róla a férjemmel. A nagy ünnepek (Karácsony és Húsvét) növelték a feszültséget, szinte vágni lehetett. Nem veszekedtünk, csak éltünk egymás mellett. Az ágyban jól elhúzódtunk egymástól. A kanapén szintén több kilóméter távolság volt köztünk. Neveltük a gyereket, a házasság szépen sorvadt.
Éreztem, hogy a gyerekei miatt ilyen, szerinte inkább egy műmosoly és néhány találkozás évente, csak ne legyen ez a teljes elszakadás. Kimondani sose mondta ki, de mindig ott volt.
Nem értettem, miért nem tart velük szorosabb kapcsolatot - nélkülem. Ha több időt töltene velük, no meg az unokáival, látnák, hogy "nem vettem el tőlük az apjukat". De nélkülem egyszerűen nem akart és most sem akar velük találkozni.
Valamelyik nap csak úgy elejtette, hogy a gyerekei itt nyaralnak a környéken. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy akkor hívjuk meg őket. Annyira boldog lett. Azonnal felhívta őket. Hálistennek, elfogadták a meghívást. (Ebben az is benne van, hogy az apjuknak soha nem mertek ellentmondani, de már nem érdekel. Én is fejlődöm!)
Főztem, sütöttem, mint régen. Megérkeztek. Úgy tettem, mintha semmi se történt volna. Mindenféle erőfeszítés nélkül mosolyogtam. Nem volt nehéz, a kisgyerekek rögtön elkezdtek játszani egymással. Nekünk csak asszisztálni kellett. Próbáltam visszahúzódóbb lenni, de a természetem nem olyan. Nem megy a hüvös tartózkodás. Láttam, hogy a nagyobbik lány, aki éveken át levegőnek nézett, és csak akkor szólt hozzám, ha nagyon muszáj, most megpróbál valami beszélgetést felépíteni. A gyerekek mindig hálás téma. Vagy egy ismerős házaspár válása.
A kisebbik lány, aki teljesen azonosult az anyjával, sértődött volt. Az arca, mint a pulykáé. Ő nem akart erőfeszítést tenni, de szintén nem tudott kibújni a bőréből. Ha kérdeztem, akkor válaszolt.
Sajnos nem szaladt az idő. Nekem ez a hat óra együttlét hosszú volt. A férjem egész idő alatt ölelgetett (a jelenlétükben), amikor tehette mellém állt. Ezektől a gesztusoktól már teljesen elszoktam. A tányérját nem is tettem az enyém mellé, amikor vacsoráztunk. Inkább a lánya mellé ültettem, ezzel is jelezve, hogy "nem vettem el tőle."
Amikor elmentek, a férjemmel nemcsak madarat, hanem parlagi viperát is lehetett fogatni. A feszültség szép lassan eltünt. Nem volt már az a döglött macskabűz, ami egész évben terjengett. Mi meg úgy tettünk, mintha nem létezne.
Nem hinném, hogy ez hepiend lenne. De legalább egy olyan fordulat, ami már most változást hozott. Kipipálom és tudok másra is figyelni. Túlságosan bántott. Szorongtam miatt. Gyerekes dolog. Fájt és kész.
Két kiscsajhoz és a festegető feleséghez őszintén gratulálok - a sikeres élethez nem kevésbé, de az ajánlott oldalon ismertetett "problémamegoldás" a "nesze semmi fogd meg jól" tipikus esete (szvsz) - legalábbis az itt az indexen kapcsolati és szexuális problémákat felvetők esetében semmire nem jó
(Boldogság-fogalomról érdemes elolvasni a "Flow" című könyvet)
Sok - pontosabban szinte minden - esetben az érintett figyelmét kéne felhívni egy másik aspektusra amiből mások szemlélik ugyanazt a történést... pl.: Probléma megoldás (http://louise.hu/poet/?p=2295)
Látom, érted, miről van szó...:)); ez aztán vagy jó - mert elég rosszat láttál másoknál, vagy rosszabb a helyzet - mert magad tapasztaltad meg...:((
Mellesleg nem tudom, észreveszi-e az ember, ha a punnyadós életvitelhez közelít.
Az a feneség ugye, hogy hosszú idő alatt, alattomosan áll elő az a bizonyos punnyadós életvitel és az is kérdés, vajon nem jöhet-e bármikor valamilyen olyan új élmény, ami az ember egyébként megelégedett életét felforgatja, aminek fényében az addig élvezett élet punnyadtnak tűnik...:((
A punnyadós-elhallgatós életformáról én bármikor többoldalas dolgozatokat tudnék rögtönözni, úgyhogy ez a része számomra semmilyen magyarázatra nem szorul :)) Azért is kérdeztem, amit kérdeztem, mert belegondoltam, hogyan viselném én el napi szinten a másfajta közeget, és úgy éreztem, hogy nagyon rosszul. Persze nyilván itt is vannak különféle változatok, hisz punnyadni és kibeszélni is sokféleképpen lehet, biztos megint a két teljes szélsőség között van az igazán üdvözítő út, ahogyan már az általában lenni szokott :)
Hát ugye sok dolgot kell(ene) tudni ahhoz, hogy teljes "nagyszerűségében" előttünk álljon egy elhallgatós-punnyadós élet - hiszen az elhallgatáshoz hozzátartoznak némely apróságok:
- volt hol megbeszélni lényeges problémákat (igaz, nem otthon)
- nem is olyan nehéz "elhallgatós" életet élni, amikor 3 gyerek motoszkál az ember körül és azoknak egyfolytában jár a szája
- nem olyan nehéz elhallgatós életet éli, amikor az ember munkája az, hogy adott esetben 12 órán át jár a szája (tanítottam) - ilyenkor az ember ha hazamegy, leginkább hallgat mint egy hal
- aztán az "elhallgatás" csak a lehetséges témakörök egy részére korlátozódott, beszélgetni azért beszélgettünk - csak párkapcsolati kérdések nem kerültek szóba
Továbbá:
- a punnyadás is sokkal érthetőbb lesz, ha az ember tudja, hogy azért hetente többször nem volt az annyir apunnyadás - igaz, nem otthon "nempunnyadt" az ember
- nehéz 3 gyerke mellett igazán punnyadni; valami mindig van
- nehéz úgy punnyadni, hogy az embe rlót-fur a pénz és az elintézendő szarok után
Szóval - és ezt gondolom sokan megmondhatják - az utólagosan érzett punnyadt lét akkor, amikor az ember benne van nem is tűnik olyan nagyon elgyopárosodott létnek és elszürkült életnek; minden turpisság akkor derül ki, amikor az ember valami mást lát, másban kezd reménykedni, amikor kérdéseket tesz már fel magának azzal kapcsolatban, vajon mindig így marad-e ez és akarok-e így élni...szóval nem is annyira könnyű felismerni a punnyadást - alkalmasint évekbe telik...:(((
A konkrét kérdésedre - ennyi mismásolás után:...:)))
Hogy miképpe viselem a kibeszélő(s) show-t?...:)))
Rosszul, mondhatom nagyon rosszul....:)))
Tényleg!
Néha azért előfordulhatna, hogy nem esik ki azonnal minden mindenki száján és jobb lenne hallgatni vagy talán kicsit később megbeszélni egy-egy problémát
Elég idegesítő tud lenni néha, azonnal mindent megbeszélni akarni...:))
De ez még mindig jobb, mint a fejeket a homokba dugni!
...és hát ahogy telnek az évek, talán lehet kompromisszumot kötni "az azonnali megbeszélés és az elhallgatás" témakörében...:)))
És te magad hogyan viselted az elhallgatós, otthon punnyadós családból a kibeszélős, vendéghívósba való bekerülést? Vagy te inkább ehhez állsz közelebb, csak az előző családodat a volt feleséged habitusa határozta meg nagyobb mértékben?
