Egyórányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról. Csaknem 100 éve francia operatőrök járták a magyar falvakat és városokat, hogy megörökítsék az ott élők mindennapi életét ... A tekercsek az elmúlt években kerültek hollandiai magángyűjteményekből a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósággal szoros együttműködésben dolgozó amszterdami EYE Filmmuseumba, ahol már eddig is számos elveszettnek hitt magyar némafilmet találtak meg ...
egy részük a francia mozikban oly népszerű kézi színezési eljárással készült, ami azt jelenti, hogy a fekete-fehér kópiákat utólag vegyszeres festékkel színezték kockáról-kockára. A most előkerült felvételeken kívül nem tudunk más olyan magyar vonatkozású filmről, amely hasonló eljárással készült volna. A színezés oka ugyanakkor nyilvánvaló, hiszen a messze földön híres mezőkövesdi hímzéseket és a matyó népviseletet mutatja be a tudósítás apró részletességgel.
A sok hortobágyi és matyóföldi képsor mellett láthatunk néhány snittet Kassáról is, ami azt feltételezi, hogy a képek talán még korábban, a trianoni határok meghúzása előtti másodpercekben készülhettek. Ugyancsak erre utalnak azok a kis falvakat bemutató képsorok is, melyek ily módon készülhettek akár Erdélyben vagy Kárpátalján. Az 1927-es, Magyarországról készült félórás „országimázsfilmben” felbukkan Budapest is, melynek legnépszerűbb helyszínei mellett láthatunk néhány kevéssé ismert részletet is a városból.
A francia Gaspard-Félix Tournachon (1820-1910) művésznevén Nadar volt az első légifényképész. akit a kortársak a fényképezés Tizianójá-nak neveztek. Népszerűségét nemcsak kiemelkedően magas színvonalú portréművészetének, hanem eleven szellemének, mozgékony[...] Bővebben!Tovább »
A huszadik század elején készült fotokróm képek húsz évvel megelőzték az első színes fotókat. San Francisco még felhőkarcolók nélkül, indián esőtánc, bányaváros, piros fák, New York utcáin száradó ruhák. Tovább »
Veress a későbbiekben a heliochrómia nevű színes eljárás felé fordult, melyben világelső eredményeket ért el. Ezt a módszert már az 1800-as évek közepétől alkalmazták külföldön és ez volt az első direkt színes eljárás, de senki sem tudta fixálni a színeket. Veress 1866-tól kísérletezett, és több mint 500 emulziót próbált ki celloidin papíron. Huszonhárom évébe telt, de megoldotta a színek rögzítésének problémáját, és ezzel komoly szakmai elismertségre tett szert. A bemutatóra az 1889-es párizsi világkiállításon került sor, igen heves külföldi visszhangot keltve. Találmányát azonban nem szabadalmaztatta, és sajnos továbbfejlesztenie sem sikerült. Az igazi sikerhez és az eljárás széleskörű elterjesztéséhez szükség lett volna az expozíciós idő lerövidítésére. Ezt a hiányosságot kellő anyagi támogatás híján már nem sikerült megoldania, de haláláig kísérletezett a heliochrómiával.
Gorszkij színes képei speciális technikával készültek, melyet a kémikus végzettségű fotós maga talált fel. A különleges eljáráson a Lumière-fivérekkel egyidőben dolgozott Gorszkij, aki egyetemi évei alatt még Mengyelejev professzortól tanulta a kémiát. A század elején a Lumière-féle autókoróm (önszínező) eljárás lett népszerűbb, Gorszkij módszere – bonyolultsága miatt – sosem terjedt el igazán.
Minden felvétel alapja három fekete-fehér fotó, melyekhez vörös, zöld-és kék előtéteket használt a fotós. A végleges kép a három alapszínből álló réteg összeillesztésével és további szűrők alkalmazásával készült Gorszkij laborjában.
A fotók nem csak a különleges eljárásnak köszönhetően állták ki az idők próbáját, a fotós dokumentarista szemléletmódjával is jócskán meghaladta korát. Gorszkij bejárta a teljes orosz birodalmat, tudatos módszertan szerint fotózta a helyi lakosság mindennapjait, a domborzati viszonyokat, precízen dokumentálta a térségre jellemző ruházatot, szokásokat és az adott évszakra jellemző munkafolyamatokat. Tervei közt szerepelt, hogy képeit majd tankönyvekhez használják a cári birodalomban, ám nem sikerült olyan eljárást kidolgoznia, amivel a fotókat biztonságosan lehetett volna sokszorosítani, a cári birodalom bukásával pedig a teljes archívum sosem került felhasználásra.
Gorszkij 1922-ben elhagyta Oroszországot és Párizsba költözött. 3500 negatívból álló gyűjteményének egy részét államtitokra hivatkozva elkobozták a szovjet határon, több felvételt pedig Gorszkij osztogatott szét rokonok és ismerősök között – ezek a mai napig nem kerültek elő. A Gorszkij-archívum fennmaradt fotói a Kongresszusi Könyvtár honlapjáról érhetők el.
Közel kétezer színes fotó őrzi a cári Oroszország utolsó éveinek hétköznapi pillanatait abból az időből, amikor a fekete-fehér fotográfia is éppenhogy gyerekcipőben járt még. A digitálisan felújított képek valósághű színeit nézve könnyű megfeledkezni róla, hogy a képek közel száz éve készültek.
Szergej Prokugyin-Gorszkij 1905- és 1915 között cári megbízásból dokumentálta az orosz birodalom különböző területeinek sokszínű lakosságát. A rendkívül sérülékeny negatívokat csak napjainkra sikerült kellő biztonsággal feldolgozni és kiállítani.
A Gorkszkij-hagyatékból eddig azt a nagyjából kétezer darab üvegnegatívból álló gyűjteményt dolgozták fel digitálisan, amiket 1948-ban az amerikai Kongresszusi Könyvtár vásárolt fel. A negatívok feldolgozása a 2000-es évek elején indult, az első fotók 2001-ben váltak elérhetővé, mára viszont szinte a teljes gyűjtemény elérhető digitális formában.
A színes fotózás megjelenésekor, technikai újdonság korában roppant költségesnek számított a fekete-fehérhez képest, s ez kellőképpen be is határolta a polgári fotográfusok körét. A valódi színes képet adó eljárások közvetlen módja az volt, hogy fényérzékeny vegyületekre eső színes fénysugarakkal állítsák elő a természetes színű képet. A közvetlen színes fényképezés pedig valódi színekkel történt. Veress Ferenc kolozsvári fotográfus ilyen irányú törekvése nem vezetett sikerre, mert az 1889-es párizsi világkiállításon bemutatott eljárásához nem kapott érdemi támogatást a magyar kormánytól az előállításhoz szükséges drága vegyszerekre (ezüst-, uránium-, stroncium-, kálium- ésólomnitrát, kadmium-, kalcium-, ón- és lítiumklorid).
Igazán népszerűvé valójában végül csak a Lumiére-testvérek színes diapozitívja, az autokróm vált. A természetes színű és a kor fényképezőgépeinek negatív méretéhez (9x12 cm-től 18x24 cm-ig) igazodó üveg diapozitív, színezett burgonyakeményítő-szemcsékből és szénporból összeállított színszűrő rétegből állt. A Lumiére-testvérek színes fényképezést ismertető gyakorlati füzeteit magyar nyelven is megjelentették 1911-12-ben. Az autokróm eljárás azonban drága és lassú volt, így a hétköznapi használatban nem igazán alkalmazták.
Amikor aztán 1914-ben kitört az első világháború, a francia hadsereg fotósai katonákat és hadszíntereket örökítettek meg, és egyes képeket már az új eljárással készítették el. A színes fotózást művelő katonák lehettek valamely haditudósító század tagjai, hiszen ők el voltak látva a szükséges alapanyagokkal, bár takarékossági okokból jobbára ezek is csak fekete-fehérben jelenhettek meg.
A színes fényképezés aztán csak a huszadik század derekán vált tömegessé. Elsőként a harmincas években jelentek meg a kisfilmes Agfa és Kodak fordítós filmek, így a színes negatívfilm és a róla készíthető színes papírkép az elmúlt fél évszázadban uralták el a piacot.
A magyarországi archívumok nem rendelkeznek színes mozgóképes anyaggal, de színes fényképeik azért akadnak. Varga F. János, a Színes Magyarország című kötet főszerkesztője szerint a valódi problémát az jelenti, hogy "a színes anyagok zöme magánszemélyeknél van, és az esetek többségében nem megfelelő körülmények között, hiszen tárolásukhoz szabályozott klimatikus körülmények szükségesek."
Az első világháborús színes fényképek kapcsán nem szabad megfeledkeznünk Szergej Mihajlovics Prokudin-Gorszkijról, aki II. Miklós támogatásával egy speciális vasúti kocsival utazta be Oroszországot 1909 és 1915 között. Az által kifejlesztett színes fényképek eltértek a nyugati mintától, hiszen ő egy speciális géppel három képet készített (piros, zöld és kék szűrővel), majd azokat az előhívás során illesztette egybe. Az általa készített több száz fotó 1948 óta az amerikai Kongresszusi Könyvtár tulajdonában van.
Best known for his development of electromagnetic theory, Scottish physicist James Clerk Maxwell dabbled in color theory throughout his life, eventually producing the first color photograph in 1861. Maxwell created the image of the tartan ribbon shown here by photographing it three times through red, blue, and yellow filters, then recombining the images into one color composite.
Én az I. vh. előtti időből is láttam színes filmeket egy régebbi BBC-műsorban, egyebek közt a Monarchiáról.
Most pedig a Parthus (avar) őstörténet topikba raktam be egy igen jó minőségű színes felvételt (nem filmet, csak fotót) egy idős dagesztáni párról. Egy orosz fényképész készítette az 1907–15 közötti években.
Találtam ugyanettől a fotóstól, Szergej Mihajlovics Pokugyin-Gorszkijtól egy ilyen képet is:
Sziasztok! Időnként fel-feltűnnek - könyvekben, újságokban, kiállításokon - fotográfiák a színes fényképezés hőskorából. Legutóbb a "Fénnyel írott történelem" kiállításon láttam néhány nagyítást színes diáról az 1939-1944 közötti időszakból. Arra gondoltam, jó lenne feltérképezni, hány Magyarországon készült vagy magyar témájú színes fénykép található az országban - magántulajdonban és közgyűjteményekben - az 1935 és (mondjuk) 1956 közötti időszakból. Ha ez a vállalkozás sikerrel járna, az anyagból kiállítást lehetne rendezni, sőt, megfelelő kiadói érdeklődés esetén egy albumot is össze lehetne állítani. Aki szívesen részt venne ebben, vagy őriz otthon ebből az időszakból származó színes fényképeket, kérem, írjon nekem a z_arva@ksrt-sab.hu címre, Árva-Tóth Zoltán névre! Köszönöm.
Színes fotó Lincoln elnökről?
Na, ennek majd utána kell nézni
Osztrák-magyar hadifoglyok Oroszországban, 1915-ben
