Voltak azért olyan nagyjaink is, akikről aztán mára kiderült némi nemű gond. Asbóth Oszkár például.
Sőt! Sokak szerint a legnagyobb ászok sem voltak mindíg akkorák, legfeljebb az árnyuk a falon. A zseni Edison egyes találmányai sokak szerint inkább üzletemberi eredmények voltak, mint saját alkotások. Hogy fogalmazzunk PC módon.
Hogy is mondta ifj. Rubik Ernő? Valamit feltalálni a munka 1%-a. Abból sikeres piaci terméket csinálni az 99%. Biztos volt benne tapasztalata?!
Ez az interjúban is szerepel, hogy milliomos lehetett volna.
Én azért jó magyarként teszegetem fel magyar feltalálókat a K9YA Telegraphra. És úgy tűnik nem hiába, egy nem emlékszem már milyen nemzetiségű koma írt is majdnem mindegyikhez kommentet, hogy ő ezt nem is tudta, mármint, hogy magyar volt a feltalálója.
Legutóbb a játékelmélet két magyarját írtam ki, Neumann Jánost és Harsányi Jánost.
Ebből a történetből látszik, hogy nem valami égrengetően jelentős dolgot kell kitalálni a sikerhez és boldogsághoz, hanem elég a spanyolviaszkot, mint például a Post-it - csak jókor jó helyen. Ha Jánosi Marcell annyit keresett volna minden floppyn mint Arthur Fry egy tömb ragacsos sárga papírcetlin, akkor ma ő lehetne a nemzet gázszerelője. Érdekes történeti párhuzam, hogy a Post-it-et is az 3M gyártotta, meg a floppyk millióit is.
Vannak még érdekes dolgok a világon, hogy az a bizonyos színes kocka mindenhol Rubik's cube, csak Magyarországon "bűvös kocka", mint ahogy a "Biro pen" is csak Magyarországon golyóstoll, de még a csigaevőknél is "biron". Ennek ellenére a magyarok Bíró László Józsefet magyar feltalálónak tekintik, bár ő maga argentín feltalálónak vallotta magát. Amikor írni tanultam, még szigorúan tilos volt golyóstollat használni ilyen célra - mártogatni kellett a tintába, amit aztán Lakatos Ernő osztálytársam egy merész lendülettel megivott, de nem lett tőle baja a letoláson kívül amit kapott: "Ejnye, nem szabad!"
Jánosi Marcell a magyar hardveripar Rubik Ernője: ugyanabban az évben, 1974-ben, amikor Rubik előállt a bűvös kockával, Jánosi feltalálta a 3 hüvelykes flopilemezt, és ezzel örökre beírta magát a számítógépes perifériák történelmébe. Igaz, alig hallani róla. Rubikot világhírűvé tette találmánya, Jánosi korát évtizedekkel megelőző flopija viszont kézen-közön elfelejtődött. Az idős feltaláló óbudai lakásában emlékezett a dicsőséges múltra.
Megkérdőjelezhetetlen világszabványnak számított az IBM behemót, 8 hüvelykes flopilemeze 1974-ben, amikor a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) 43 éves, feltűnően kreatív alkalmazottja, Jánosi Marcell előállt a szexi, kemény műanyag borítású, a konkurenciáénál kétszer kisebb átmérőjű adathordozóval. Évtizedekkel előzte meg korát. Aztán mégse lett belőle semmi.
A most 75 éves, súlyosan beteg Jánosi hivatásos feltalálónak tartja magát. A BRG-nél és korábbi munkahelyein feltalálta az automatikus hidraulikus fröccsöntőgépet, és részt vett az első modern, háromsebességes orsós magnó, a Calypso [1] megtervezésében, nem is beszélve az akár vincseszterként is használható magnetofonmechanikáról. Azt azonban ő sem gondolhatta, hogy épp a flopi miatt kerül be a Wikipediába [2].
"Mielőtt Kennedyt meggyilkolták, egy beszédében [3] azt mondta: Ne az legyen az első, hogy neked mit adott Amerika, hanem hogy te mit adtál Amerikának. Ebben a szellemben élek én is" - mondja Jánosi, aki, bár bíztatták, soha nem volt hajlandó disszidálni, és most az átlagosnál magasabb, de így sem egetverő nyugdíjból él feleségével egy óbudai társasház második emeletén.
A vajkaramell színű bőrgarnitúrával körbekerített dohányzóasztalon, a nappali földrajzi középpontjában egyetlen objektum: a nevezetes flopimeghajtó a bele való lemezzel. A mechanika még mindig finoman működik, maga a lemez pedig nem sokkal nagyobb és egyáltalán nem rondább egy mai, 3½ hüvelykes flopinál. Jánosi 1974-ben, épp a bűvös kockával egy időben találta fel. De míg Rubik Ernő találmánya lassan magyar nemzeti szimbólummá nemesedett, a magyar flopiról néhány hazai tudománytörténészen kívül alig tud valaki. Mi történt?
"A KGST-országok beléptek az egységes számítástechnikai rendszerbe, és azokkal a találmányokkal, amelyek nem voltak kompatibilisek a meglévő nyugati rendszerekkel, nem lehetett foglalkozni - magyarázza Jánosi. - És nehogy már egy mezítlábas csatlós ország csináljon egy jobbat, mint ami nekik van. Szigorúan tilos volt csinálni, mert nem volt nyugati előzménye."
A Jánosi-féle flopi ennek ellenére nem maradt titokban, a BRG-nél ott bazseváltak a világ legfejlettebb országainak fejlesztői, akik mind a flopit akarták - megvenni vagy lenyúlni. "A japánok rengetegszer itt voltak. Emlékszem, letettem [a meghajtót] egy székre, és ők mint a kis őrültek fényképezték, körbetáncolták" - vigyorog a feltaláló, és mint egy huncut kisfiú, mindkét lábát felteszi a dohányzóasztal merevítő lécére. Azt mondja, a Sony hivatalosan is elismeri, hogy a mostani flopik elődje a BRG MCD-1, vagyis a Jánosi-féle találmány, amelyből végül gyártottak is valamennyit, de épp a kompatibilitás hiánya miatt soha nem lett belőle világsiker.
Az úgy volt
De a hetvenes években nem csak a japánok nyüzsögtek a magyar flopi körül. Jánosi sokszor elmondta már, de nem lehet elégszer hallani: Jack Tramiel, a legendás Commodore [4] elnöke-vezérigazgatója-alapítója-tulajdonosa a hetvenes években különrepülőgéppel érkezett Budapestre, hogy tárgyaljon a Jánosi-féle flopi megvásárlásáról. A Commodore-nál korábban "négy hétig tesztelték a meghajtót, egyetlen bithibát nem találtak" - mondja Jánosi, aki szerint a korabeli politika "elgáncsolta, megtiltotta" a találmány nyugati elterjedését.
Ez a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy Jánosi főnöke, a BRG vezérigazgatója a III. kerületi pártbizottság kihagyhatatlan ülésére hivatkozva csak az utolsó pillanatban jelent meg a budapesti szállodában, ahol a Commodore vezére lakott - negyedórával azelőtt érkezett, hogy Tramiel megunta a hosszas várakozást, és indult volna hazafelé. Ezt az utolsó negyedórát a BRG-sek azzal töltötték, hogy a gyár szervezeti felépítését magyarázták a Commodore-igazgatónak, aki végül beintett nekik. "Én azért jöttem, hogy Jánosi Marcellel találkozzam" - vágta állítólag Tramiel a vezérigazgató szemébe, de ez csak olaj volt a tűzre: a Commodore első embere dolga végezetlenül távozott az országból. A Jánosi-féle flopi maradt technikatörténeti kuriózum - a nemzetközi szabadalmat az állam nem újította meg, így az elveszett, és a 3 hüvelykes flopit 1982-től a japánok (többek között a Hitachi és a Matsushita) gyártották, és az Amdek nevű cég forgalmazta, elsősorban az Apple II-höz.
"Meg szokták kérdezni, hogyan lehetne ezt feltámasztani- int Jánosi a dohányzóasztal felé. - Ezt már nem lehet feltámasztani. És nem is érdemes, a japánok igenis javítottak a konstrukción."
"A legrégebbi feltalálók közé tartozom" - mondja Jánosi, aki fiatal korában szénhordással gyúrt, aztán kisiparosoknál kitanulta a forgácsolómunkákat, az autogén vágást és hegesztést, de úgy ám, hogy amit ő hegesztett, abban a röntgen sem talált hibát; amit ő hegesztett, azt hídalkatrésznek lehetett volna használni. Innen egyenes út vezetett a feltalálósághoz.
"Mindig tudtam, hogy mi kell a világnak, hogy mi legyen a következő lépés. Akkoriban úgy gondolkodtam, hogy minden akkori eszköznek eléje kell lőjek legalább 10 évvel. Árban is ez volt a helyzet, ez a szerkezet 100 dollárnál kevesebbe került. Most, ha csak 10 fillért kapnék minden flopiért, amit eladnak... milliárdokat gyártanak belőle."
A nappali főfalát beborító könyvespolc stratégiai pontján, egy apró üvegváza mellett ott büszkélkedik a bűvös kocka. Neki sikerült.
- a normál ipari, 50 Hz-s hálózatról nyeri az energiát
- a fázisváltó egyidejűleg garantálja a hálózat felé az egységnyi teljesítménytényezőt és a vontató motor számára az optimális - terhelésfüggő - tápfeszültséget
- a vontató motor "ki van fordítva", az indukciós motort a forgórészen táplálják és az indító ellenállás az állórészre kapcsolódik, így a csúszógyűrűk száma kisebb és a pólusszámátkapcsolás egyszerűbb.
- a hajtómű rugózott és rugózatlan része flexibilisen kapcsolódik a Kandó háromszög és az előtéttengely révén.
Kandó tehát nem egy fázisváltót tervezett, hanem egy 50 Hz-s egyfázisú hálózatról üzemeltethető megbízható, gazdaságos, szervizelhető villamosmozdonyt és vele egy vontatási rendszert...
Egyetemi tanulmányait 1885-ben Budapesten végezte. Franciaországban és Svájcban működött: egyik alapítója a Societé Electro-Chimie de Basel és igazgatója a Société de Fives-Lilles villamossági gyárnak. A zürichi egyetemen magántanári képesítést nyert. Fő működési területe a híradástechnika, a nagyfrekvenciájú technika és a fémkohászat volt. Úttörő eredményeket ért el az elektroötvözetek (pl. ferroszilícium) előállítása terén, ő szerkesztette az első elektromos automobilt. 1893. december 13-án Németországban szabadalmat kapott a forgókondenzátorra (72447 számon), így őt tekinthetjük ezen fontos elektrotechnikai alkatrész feltalálójának. Duna-szabályozási terveket készített és matematikai tanulmányokkal is foglalkozott.
Magasfeszültségű erőtér létesítése villamos kondenzátorokkal
Fényelőállítás szapora váltakozású áramokkal
Indukció közvetítésével működő kondenzátor
Multiplication de la fréquence des courants alternatifs
Ferroszilícium
A találmány forradalmasította az acélgyártást. Mindaddig a szilícium hozzáadása az acélnyersvashoz költséges, különálló metallurgiai folyamat volt. Ma az üstmetallurgiában extrudált por formájában egy csévélő-digitális számlálóval ellátott berendezés adagolja be a szükséges mennyiséget.
Szilícium-vas ötvözet; az acélgyártásban használt 25-75% szilíciumtartalmú fontos ötvözőanyag.
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.
Nullázásként - ha le nem csapják előttem - én szívesen tettem volna be Gorcsev Iván nevét, aki 21 évesen elnyerte a fizikai Nobel-dijat és Gyálon utcát is neveztek el róla.
"A kvantummechanika szerint a kicsiben, az atomvilágban a jövendőt általában nem lehet megjósolni. Hogy mi valószínű, azt igen. Hogy mi biztos, nem. És ebben teljesen, száz százalékig hiszek."
2004-ben volt egy műsor a Duna TV-n, egy két évvel korábbi beszélgetés felvétele. Teller és Jandó beszélgetett a zenéről. Valódi beszélgetés volt, kötetlen, vágatlan. A végén zongorához ültek és négykezest játszottak. Elképesztő volt! Teller is csodálatosan játszott!
Ami még nagyon tetszett és ami manapság ritkaság, mindkettejükről sugárzott a másik iránti tisztelet!...
A számítástechnikával először középiskolásként került kapcsolatba, amikor éjjeliőrként egy szovjet Ural–2 típusú elektroncsöves számítógép vezérlőtermére vigyázott. Az egyik mérnök megtanította a gép programozására, és az ifjú Károly 18 éves korában már fordítóprogramokat készített, sőt egyik programját egy állami vállalat meg is vásárolta.
1981-ben Metcalfe javaslatára megkereste Bill Gates-t, aki munkát kínált neki a Microsoftnál. Simonyi Károly itt a Wordöt és az Excelt megelőző Multiplan fejlesztését vezette. Jelentős elméleti és gyakorlati eredményeket ért el az alkalmazások hordozhatóságát megkönnyítő ún. „virtuális gép” technológia területén. Ezzel azonban megelőzte korát, mert az MS-DOS rohamos elterjedése miatt a programok hordozhatóságának jelentősége lecsökkent. Ő vezette be a Microsoftnál az objektumorientált programozást, amit a Xeroxnál tanult meg, és kifejlesztette a magyar jelölést a változók megnevezésére.
Professzori ösztöndíjat alapított az Oxfordi EgyetemenCharles Simonyi Professor of the Public Understanding of Science néven, majd 2004 januárjában 50 millió dollárral létrehozta a Charles Simonyi Művészeti és Tudományos Alapítvány-t.
Kutatómunkát is végzett az ISS fedélzetén, amint azt a Moszkva melletti Koroljovban lévő Repülésirányító Központ közölte:
Az IZOM című programban Simonyi a mélyen húzódó emberi izmok sorvadását vizsgálta a súlytalanság körülményei között, regisztrálva saját maga szubjektív deréktáji fájásérzetét a nap folyamán.
A MINTA nevű kísérleti programban az ISS-en élő mikroorganizmusok fajtáit tanulmányozta, s egyben az űrrepülés körülményeihez való alkalmazkodásukat kutatta.
A PILLE-ISS elnevezésű programban a saját magát érő kozmikus sugárterhelést mérte a magyar gyártmányú Pille dózismérővel.
A Mátrix Z1 című programban az ISS fedélzetére különböző időpontokban eljuttatott videokamerák CCD mátrix érzékelőinek állapotát fürkészte, és kísérleti videófelvételeket készített a Földről.
Űrrepülése közben amatőrrádiós kapcsolatot létesítettek vele a Puskás Tivadar Távközlési Technikumból és hat kiválasztott diák tehetett fel neki kérdéseket április 13-án hajnalban. 2007. április 21-én tért vissza a Szojuz TMA–9 űrhajóval, a tervekhez képest egy nappal később.
A 2009-es útján az ISS fedélzetéről március 29-én kapcsolatba lépett a Műegyetemi Rádióklubbal és az első magyar műholdat építő diákokkal. Az ember tragédiája egyik idézetével üzent minden magyarul beszélő embernek.
1940-ben a Műegyetemen gépészmérnöki, a Pécsi Tudományegyetemenjogi diplomát szerzett. 1940-től a Műegyetem Bay Zoltán vezette atomfizika tanszékének tanársegédje. A világháború alatt amerikai, majd szovjet hadifogságba esett. Jelentősen lefogyva érkezett haza.
1946-ban részt vett a Bay által vezetett Hold-radar-kísérletben. 1948-ban a Soproni Műszaki Egyetem fizika-elektrotechnika tanszékére került, ahol 1951-ben megépítette az első magyar magfizikairészecskegyorsítót. Ezért a munkáért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A gyorsítót egy 700 kV feszültséget előállító Van de Graaff-generátor működtette. Ezt a gyorsítót 1952-ben Budapestre, a Központi Fizikai Kutatóintézetbe szállították, és feszültségét 1 millió voltra növelték.
A Van de Graaff gyorsító jelenleg már kiállítási darab
A gyorsító jelenleg az ELTE Fizikai épületében található a Pázmány Péter sétányon.
1952-től alapítója és vezetője volt a BME elméleti villamosságtan tanszékének és a KFKI atomfizikai osztályának. A KFKI-ban párhuzamosan folyt a részecskegyorsító építése és az elméleti felkészülés az atomfizikai kutatásokra. Simonyi a fúziós energiatermelés lehetőségeit és korlátait vizsgálta.
Kösz, hogy munkát adsz a forráskeresésben! :-)) De nem bánom, mert legalább nem kell gondolkoznom a személyeket illetően.
OFF
Csúnya dolog, de meg kell említenem. Bokros teendőim mellett egy ügyeletes éjszakán sok magyar tudós és feltaláló életrajzát és munkásságát tettem fel a K9YA Telegraph oldalra. A napokban kerestem az oldalon tudósainkat és egyet sem találtam. Megkérdeztem, hogy ennek mi az oka? Technikai oka van - volt a válasz. Aztán egy európai amatőr társtól kaptam egy privát üzit, amelyben rávilágít, hogy az oldal meglehetősen nacionalista, a nem amerikai személyeket és dolgokat törli.
Elgondolkodtam a dolgon és arra jutottam, hogy ha ennyire féltékenyek, vagy ennyire maguk felé hajlik a kezük, akkor hazai oldalon kell ezt megtennem. Aztán az oldal tartalmát bármikor megoszthatom a fészbukon. Ami ugye tudni illik, hogy ami egyszer az internetre felkerül, az leginkább osztódással szaporodik!
![Calypso [1]](http://web.axelero.hu/mtma/f/fF08.jpg){kind=link}
