Nekem tetszik az alábbi vers is. Valamilyen módon -talán nem is annyira rejtve- ez is az időről szól...
Guy Goffette
Aranyszemcsék a sárban
Mondják, hogy nap után eső, hogy a hegyek után a tenger, a szerelem után meg, és menni, menni. Holnap, mikorra minden, mikor lesz minden, amikor.
Holtak ígérgetése ez, ha élni több, mint várni és remélni. Tűzre vetett hamu, kicsit fellobban még aztán kialszik vigasztalan: az éjszaka
leszáll, a hajnal földereng, eltelt egy nyár. Máris? kérdi a tanyák füstje, míg az állatok, kikben harag nem él, csak gyűjtik egyre aranyát az időnek, aranyát
Szia! Régen jártam erre, nem tudom, aktuális-e még a kérésed. Ezeket a haikukat egy verses oldalról válogattam. Azt sem tudom, hogy megfelelnek-e az elképzelésednek, de talán egy olvasást megérnek.
Ancsika Idő
Elcsent álmokkal észrevétlen suhan át a világ fölött.
*
Violka Életedet
években méred, napokban értékeled - percben tékozlod.
*
Barna Júlia
lyukas zsebbe tett kincsek a nem jól használt értékes percek
*
Ibolya Cseke
ha nem indulsz el mikor menned kell - idő megy el melletted
*
Bazso72
Hogy mi történhet egy lélegzetvételnyi időben? Minden.
*
Melly79
Nem mi használjuk ki az időt, ő teszi azt inkább velünk. *
Szulimán Eleonóra Szürreális
egyszer kimerül és elfolyik az idő a végtelenben *
Barna Júlia
parányi létünk suhan az idő hűvös áramlatain *
Tárnok Attila
Szorítás
Összegyűrt idő szorításában a perc órának tűnik.
*
Barna Júlia
az idő pénz de nem adható kölcsön és nem kamatozik
*
Buday Anikó Idő
Búcsút int a múlt, Kezet fog a jövővel, Már nem tér vissza.
Keresek verset, verseket, vagy rövid novellát az időről. Wass Albertnek van egy szösszenete, ami kb elmondja, hogy mit szeretnék, de mégse. Erről van szó:
- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?- Értem – hebegtem megrendülve.- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…WASS ALBERT
És valami hasonlót szeretnék kapni, de nem ilyen kioktatót, ilyen "megmondom a tutit", "példabeszédet", vagy, hogy "hű de okos vagyok, mindenki más hülye!"... Valami szépet, szépet, és szépet, ami bepárolog a bőröm alá, és be tudom lélegezni, és a szemem szerelmes tud lenni az olvasott szavakba... Talán Radnóti, vagy Babits, esetleg Juhász Gyula, Valaki... Aki ezt már megmondta, hogy mi az idő, hogyha ezt elveszed mástól, az életét veszed el... De nem kell, hogy ez szavakkal benne legyen, sőt ne legyen benne, de benne legyen...
Verset keresek, de könyvben nem jelent meg - és a hálón sincs fönn. Ellenben az ÉS kétszer is közölte. Csakhogy a könyvtárak (is) félnek a vírustól és nem fogadnak.
Tehát: kinek van meg a spájzban az Élet és Irodalom alábbi számainak egyike (másika)?
5. évfolyam (1961) 40. szám, vagy
10. évfolyam (1969) 4. szám?
A tolongás elkerülése érdekében, kérlek, húzzatok számot!
Ha valaki ide tévedne: Még mindig nem találtam meg a szerzőt. Ahogy emlékszem vékony, nem túl nagy, talán fekete kötet volt. Így már nyilván sokkal könnyebb lesz.
Nem tudja valaki, ki írhatta ezt a verset? Emlékezetből írom, lehet, hogy nem teljesen pontos.
Senkinek semmit nem igértem, magamtól azért nagyon féltem. Fekete kő a jobbik énem, krétafehér a másik részem. Melyiket választanád, hogyha értem valamit tenni volna érdem? De nem kell semmit tenni értem, senkinek semmit nem igértem.
Ha nincs ellene kifogásod, akkor töröltetném a moderátorokkal azokat a hozzászólásokat (a 167.-től kezdődően), amelyek már nem tartoznak szorosan a témához, hiszen ezekben már nem a versek kereséséről esett szó.
Gondoltam, hogy a nicknevedben a születési évszámod szerepelhet, hiszen korábban valóban utaltál arra, hogy most annyi idős vagy, mint amennyi Galyasi volt, mikor meghalt.
Nem voltál indiszkrét.
Szélsebesen közeledem a hatvanhoz.
A kérdésed ismét egy ismerős írást juttatott az eszembe. Köszönöm a(z) (rá)utalást. Az eredetit, illetve a paródiáját is megkerestem a "YouTube"-on. Jólesett mindkettőt - nagyon hosszú idő után - ismét meghallgatnom.
Bár ezt (úgy érzem) végszónak szántad, de -ezek után- kíváncsiságom nem tűri, hogy elfogadjam!
Ha nem veszed túlzott indiszkréciónak, meg szeretném kérdezni: "Hanyas Vagy?"
Bár a korábbi (egyik) üzenetemben már utaltam rá, -ami bizonyára nem kerülte el figyelmedet- de most konkrétabban is megjelölném: az én nicknevemben a születési évszámom szerepel.
Ha kérdésemet válasz nélkül hagyod, természetesen azt sem veszem zokon.
Ez esetben szintén minden jót, és sok sikert Neked a továbbiakban!
Mindössze arról van szó, én már elég vén vagyok hozzá, hogy tudjam, milyen sok mindent nem tudok. És nem csak az irodalom területén, hanem úgy általában! Idővel erre rájön az ember.
A versfordítói munka/hívatás nehézségének szemléltetésére tökéletes Reményik verse!
Látod, ezt sem ismertem, de nagyon örülök, hogy Általad megismerhettem.
Nem haragszol meg rám, ha azt mondom, alábecsülöd magad?
Miért lenne az szörnyű, hogy nem ismerted eddig ezt a fordítót?
(Hazudok, aki azt állítja, hogy az irodalom terén mindennel tisztában van.) Műszaki beállítottságod ellenére/mellett érdeklődsz e műveltségi terület iránt, és nagyon jó érzékkel válogatsz az alkotások között. Fogadd elismerésemet!
Visszatérve a versekre. A Kipling-fordítások közül nekem is Kosztolányié tetszik a legjobban, hangulatában, ill. nyelvezetét tekintve ez áll hozzám a legközelebb. Persze, azért a többi alkotó tevékenységét sem becsülöm le, hiszen műveket átültetni egyik nyelvből a másikba nehéz, bár ugyanakkor nagyon szép feladat. Hogy mennyire, azt talán Reményik Sándor fogalmazta meg legérzékletesebben:
"Alkotni könnyebb: a szellem szabad, A képzelet csaponghat szerteszét, Belekaphat a felhők üstökébe, Felszánthatja a tenger fenekét, Virágmaggal eget-földet bevethet, Törvénnyé teheti a játszi kedvet, Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad, S vakmerőn méri Istenhez magát... Az alkotás jaj, kísértetbe is visz. A fordítás, a fordítás - alázat. Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva Félig őt vinni, félig vele menni."
én viszont -be kell vallanom-. eddig azt sem tudtam, ki Gyöngyös Imre, nemhogy ezt a fordítását ismertem volna. Nagyon jó! És teljesen új a számomra... Elég szörnyű, ugye?
A másik két változatot (Szabó Lőrinc és Devecseri Gábor) ismertem, hangulatában mind más-más,
de nekem Kosztolányié tetszik leginkább. Persze, ez teljesen szubjektív!
József Attila csak a kronológia miatt került középre nálam, amúgy -szintén- első helyen van!
Nem akarom az idődet rabolni, de hátha érdekel Téged, hogyan hangzik ugyanez más fordítók tolmácsolásában, ezért bátorkodtam hozni további három változatot. Egyet felteszek ide, kettőnek pedig megadom a linkjét.
(Ha az adott oldalon lejjebb görgetsz az egérrel, akkor meg is hallgathatod mindkettőt.)
Ha mind téged hibáztat és körötted Fejét veszti s te nem veszted tied, Ha bízol magadban s a kétkedőknek Elnézed összes kétkedésüket, Ha várni tudsz és abban el nem fáradsz, Ha rágalomra vissza nem hazudsz Ha gyűlölnek s nem gyűlölet a válasz, Túl jónak, bölcsnek mégsem tűnsz, ha tudsz.
Ha álmodsz s álmod bálványnak nem tartod, Ha gondolkodsz, öncélúan sosem! Ha képes vagy Dicsőséget s Kudarcot Egyrangúan kezelni teljesen! Vagy ferdén halljad vissza igazságod, Mit gaz ficsúr rossz csapdaként, ha vet, Vagy életműved összetörten lássad: Nyűtt szerszámmal újjáépítheted.
Minden nyerésed, hogyha egybegyűjtöd, S egyetlen számra mindazt feldobod, Majd elveszítve újra kezded böjtöd S a veszteségedet elhallgatod, Ha parancsolsz szívednek, idegednek, Mikor erejükből misem marad, S kitartanak, ha már több nincs tebenned, Csak meztelen, acélos akarat.
Ha tömeghez szólsz megőrzöd erényed, Királyok közt is egyszerű maradsz, Ha sem barát sem ellenség nem sérthet, Mindenki számít, egy sem túl sokat, Ha biztosítod, hogy minden percedbe Hatvan másodperc értéktáv rohan, Tiéd a föld: Minden benne s felette S mi sokkal több: Ember leszel fiam!
Gyöngyös Imre fordítása
(Említetted a XX. szd. költőit. Számomra mind közül József Attila a legkedvesebb.)
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok közt se hazug a szád, ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz, s mégsem[...] Bővebben!Tovább »
Nem tudom, melyikünk öröme a nagyobb, ugyanis jó volt olvasni, milyen sokat jelent Neked, hogy végre sikerült rálelned erre a régóta keresett versre. Köszönöm, hogy elmesélted, miért is volt olyan fontos számodra, hogy megtaláld.
Egyáltalán nem terheltél vele.
Nem szégyen, hogy ilyen módon akadtál rá. Épp ellenkezőleg. Szerintem tiszteletet érdemlő, hogy ennyi év elteltével is emlékeztél az Édesanyádtól hallott versek egyikének részletére, és nem nyugodtál addig, amíg meg nem találtad a teljes művet.
Nagy örömet szereztél nekem ezzel, jó ideje kerestem már a választ, sikertelenül.
Külön köszönöm továbbá a csatolt linket, így már teljesen világossá vált számomra néhány összefüggés, ha nem terhellek vele, leírom, hogy érthesd, miért volt fontos számomra:
Jómagam műszaki voltam/vagyok, most annyi idős, mint Galyasi Miklós volt.
Irodalmi műveltségem talán eléri az átlagot, de a Tiédhez viszonyítva bizonyára csekély.
Édesanyám (1909-1983) viszont igen nagy verskedvelő volt, Hódmezővásárhelyen született,
1948-ig ott is élt. Részt vett a város társasági-irodalmi-művészeti életében, és biztos, hogy
ismerte személyesen is Galyasit, mintha említette is volna nekem, nagyon régen.
Tőle hallottam még gyermekkoromban ezt a verset, és ez a néhány sor megmaradt bennem.
Annál nagyobb szégyen számomra, hogy csak ilyen módon tudtam ráakadni!
Tudod, párom, az ember halandó, S az orosz síkon rettentő a tél. Porszem vagyunk az idő kezében, S ilyenkor jobb, ha senki sem henyél.
Megírom hát egy-két nehéz sorban, Mit egyről-másról el kell mondanom, Rólunk, másokról, pár gondolatban - Rövid lesz ez is, mint minden dalom.
Születtem a jóra, jószándékból A magyar föld bélyeges fiának. Sokat mertem és nagyot akartam Lengő nyelve a mérleg karjának.
Jó volt, vagy rossz, erről ne essék szó, Nem magamnak, mindig másnak éltem, Mert volt miből, azért adtam soknak, S mert nem kellett, hát keveset kértem.
Adósod, Párom, Neked maradtam. Meg édesanyámnak, senki másnak. S azt a keveset, mit Tőletek kértem, Kifizettem másért, áldomásnak.
Ami jó szót kaptam, Te add vissza, S amit még várnék, Rád hagyom, A hit, amellyel az Emberben hittem, Nekem már nem kell, mind Neked adom.
Az ifjaknak, akik most indulnak Arrafelé, amiről én szóltam, Mondd, hogy a toll az igazi mester, Amelynek én szerelmese voltam.
Mondd, hogy a legszebb nyelve a világnak S legkülönb népe a magyar, Bitang, aki nem dolgozik érte, Vagy munkájáért jutalmat akar.
A holnappal sohasem törődtem, Jel, vagy emlékezés nem kell nekem. Szobrom lesz a Te karosszék lelked, Melyben a lelkem puhán megpihen.
Ne sírj soha. Érted is zokogtak Az igazakért ejtett könnyeim, S ha szomorú vagy édes Párom, Simogasd meg néha könyveim.
Ha hiányzom olykor jóbarátok közt, Néha-néha essék szó rólam, Csókold meg az Édesanyámat S érezd meg, hogy a fia voltam.
Két sírt hagytam hazai rögben: Apámét, húgomét, - Rád hagyom, Mikor a nap búcsúzkodni készül Állj meg ott egy csöndes alkonyon.
Testálni valóm más egyéb nincsen, Neked hagyom a Tiszán a nyarat, A napot, a lágyrajzú felhőket, Minden virágot és minden madarat.
Tudod Párom, az ember halandó S az orosz síkon rettentő a tél, Ha vakot vetne a sorsom kockája Helyettem szóljon ím ez a levél.
