Persze, a bloggerek kapnak engedményt, én is kaptam mindig (10%), a híres, sokat kattintott (pl. indexes) bloggerek valószínűleg többet is. Én nem elsősorban a nem létező hatásom miatt kaptam, hanem azért, mert még a bloggeri tevékenységem előttről jóban voltam Cs. Balázzsal, így aztán úgy éreztem, hogy ez nem gáz, ettől még írok róla.
Aztán Cs. B. érdeklődése eléggé a kormányközeli kapcsolatok építése és az ebből fakadó pályázati pénzeső irányába fordult, azóta nem járok a Tücsökbe - másoknak nagyobb szükségük van rá, hogy költsek náluk.
Az értékelésed szerintem alapvetően a mai napig igaz. Az ételekkel kapcsolatban nekünk egyszer volt rossz tapasztalatunk (a lassan sültnek nevezett tarja rágós volt, ami elvileg képtelenség, de mégis), de ha jól értem, ilyen nálad is becsúszott.
Ami miatt egyszer felbasztam az agyamat, az a kiszolgálás, ugyanis egy ebédünk közben egyszer bevonult az udvartartásával egy TV-ből is ismert gasztroblogger lány, és innentől kezdve ránk konkrétan xartak, a gasztroblogger madamot meg úgy ugrálták körbe, mint egy királynőt.
A fizetéskor finoman megjegyeztem a pincérnek, hogy szerintem én is ugyanannyit fizetek az ételért, mint a madam, mire is somolyogva közölte, hogy szerinte nem.....(ebbe nem mentünk bele részletesen, de én úgy értettem, hogy a pincér arra célzott, hogy én jóval többet fizettem - már legalábbi ott, készpénzben - , mint a gasztroblogger).
olyan mint az arany budi ,meg csapok arab barátainknál.
én az aranyat meghagynám néhány területre,mondjuk éxernek, még inkább pedig az elektronikába alapanyagnak.
mintha valamelyik gazdag olasz állam /vszínűleg milano/ kérkedett volna így a gazdagságával anno,hogy már nem tudott a szakács mit kitalálni,és arannyal díszítette az ételt.
mondjuk akik követni akarták,de annyira nem voltak gazdagok,megpróbálták azt a hatást valahogy elérni,
Szerintem fedi a valóságot. Te szemlátomást nem vagy a miniadagos csúcsgasztronómia híve, aminek egyes elemi mostanában megjelentek a Kistücsök kínálatában, az árak fodrozódásával párhuzamosan. Egyébként a minőség/ár viszonya most is kedvező, csak már nem annyira, mint pár éve. Engem nem zavar a beltér és a kerthelyiség kissé ambivalens képe, boldogtalan lennék, ha néhány pesti "csúcshely" mintájára színtelen-szagtalan, technobútorzattal ellátott hellyé alakítanák. Teljesen objektív viszont én se lehetek, elég jóban vagyok ugyanis a tulajjal és ott dolgozik egy volt szakácsom.
Egy kedves listatársam (konyhás levlista) esete a malackarajjal:
Nemregiben a malackaraj gasztroblogon kiraktak egy posztot, ami a cime alapjan a rantottarol szolt volna, de a beagyazott videon Julia Child omlettet sutott, amit rantottanak neveztek a posztban. A hozzaszolasokban valaki megkerdezte, hogy mi a kulonbseg a ketto kozott. Peter Anna, a poszt iroja erre azt valaszolta, hogy szerinte semmi, kulfoldon is ugyanaz a scrambled eggs es az omelette. Beirtam neki, hogy ez egy nagy tevedes, mert a rantotta es az omlett egyaltalan nem ugyanaz. A rantottat kis vagy kozepes homersekleten sutik, keves zsiradekon, a tojast folyamatosan keverve, es sokszor raknak bele adalekot (sonka, kockazott paprika stb.) Az allaga a vegen homogen. Az omlettet ellenben tobb zsiradekon (vajon) sutik, igen magas homersekleten, meg veletlenul sem keverik kozben. Nem kevernek bele egyeb dolgokat, max. utana toltik meg vagy megszorjak. A nagy homerseklet kovetkezteben a tojasban gozbuborekok keletkeznek, amitol konnyu, habos lesz (ezt elosegitendo szoktak bele vizet vagy tejet tenni a sutes elott). Az omlett allaga a rantottatol elteroen nem homogen, hanem kivul vekony, ropogos kereg boritja, belul pedig puha. Julia Child nem rantottat sutott, hanem egyertelmuen omlettet. O maga is annak nevezte, nem pedig scrambled eggs-nek.Ezutan Peter Anna szepen kimoderalta mind a sajat, mind az en hozzaszolasomat.
"Mindenkinek van egy rokona, barátja, aki a gyanús diszkontsörökre élvez, sajnos kínálja is.
Van egy minimum, ami alatt nem szabadna sörnek nevezni azokat a dobozos húgyokat, de annak nevezik, és olcsón árulják, itt jön barátunk, és így kerül a bográcsunk mellé. Nézd meg, most vettem, százhúsz csak doboza, ahhoz képest nem is rossz, mi? Nem, ahhoz képest ez szar, baszod, havi öt kilót keresel, na fárasszál már az Aldis propagandáddal, mindennek van határa."
Egyetértek a díszitéses dologban, a kis falat a nagy tányéron viszont hivatalosan nem spórolás, hanem koncepció. :-) De attól még persze nem jó, ha az ember egy csomó pénz elköltése után éhes marad... ez a másik - szerintem szintén nem jó - véglet a vendéget malomkeréknyi adagokkal - képletesen és szó szerint - elkábító éttermekhez képest.
Lehet, hogy az én gondolkodásom túlzottan pórias, de valahogy úgy vagyok ezekkel a díszítésekkel, hogy kapcsolódjanak az ételhez. Legyen egy zöldfűszer, egy mentalevél, citromkarika vagy mitbánomén, de valami ehető, az étel jellegéhez illő. Az sem szimpatikus, hogy összecirkálják a nagy üres tányért valami mártással vagy szósszal és a közepén árválkodik egy falatnyi valami ami az étel lett volna ha nem spórolnak vele...
Komolyan mondom, hogy jó darabig azt hittem, hogy Péter Anna és Molnár (NagyŐ) Anikó egy és ugyanaz a személy...
Csodálkoztam is, hogy viszonylag milyen elfogadhatóan ír egy blogban.
Aztán rájöttem, hogy Péter Anna újságíró(nak mondja magát). Azóta kerülöm a blogot, mert szinte csak reklám van benne (Erdőbényei fesztivál, éttermek, ismerősök). Péter Anna igazi multikulti kozmó lány, a férje mexikói, az érdeklődése sokmindenre kiterjed, és majd megdöglik azért, hogy celeb lehessen belőle :-)
Az biztos, hogy a blog (vagy Anna) jól fekszik az Index berkein belül, mert az aktuális poszt megjelenése előtt egy órával már mindig kint van az ajánlóban...
