Újraolvasom a naplókat a legelsőtől kezdve, és immár első prosztataévemet taposva felfigyelek olyan részletekre is, amik felett régen elsiklottam.
Pl., hogy amikor Adrian először ment át Nigelhez, a "Csecse a becsé"-k átlapozása után Nigel hideg vízben lezuhanyozott.
Arra is rájöttem, miért van hiányérzetem Adrian szemüvegével kapcsolatban. A karakteréhez igencsak passzolt volna némi elhagyás, eltörés, lenégyszeműzés stb. Azért, mert nem szemüveges, csak a tévésorozatban.
Múlt nyáron akkora esélyt láttak a Leicester City bajnoki címére, mint hogy Elvis Presley életben van, vagy hogy létezik a Loch Ness-i szörny, esetleg a Jeti. A Leicesternek mégis összejött az elmúlt évtizedek legnagyobb csapatsportbravúrja. Megmutatjuk, mi a titkuk. Tovább »
Sue Townsend halála előtt is egy Mole-naplón dolgozott, de már sosem tudjuk meg, milyen lesz Adrian öregkorában. Az angol írónő egyik utolsó interjúját az Indexnek adta. Tovább »
Ti tudtátok, hogy látásának elvesztésén túl az írónő három éve még veseátültetésen is át kellett, hogy essen? :-((( Egyébként a saját gyereke volt a donor.
Bocsánat, erre nem figyeltem, akkor értem. Az a rossz hir, hogy annyiból megalapozott a fóbiád, hogy sajnos kivétel nélkül mind meghalunk előbb utóbb, ráadásul a legtöbben rákban, viszont jó hir, hogy az ettől való félelelem annyira általános, hogy szinte nem is számit fóbiának - Alegtöbb ember tök ugyanigy retteg, csak nem tud róla vagy nem ismeri be, kisebb nagyobb sikerrel elnyomja, de annyira nem, hogy érintettek ezt ne vegyék észre. Szerintem te egy lépéssel előrébb vagy náluk. Biztos vagyok benne, hogy ha pl. rendszeresen találkoznál daganatos gyerekekkel, ez a fóbiád végképp megszűnne. Persze valószinűleg találnál helyette más fóbiát, amig el nem jusz a szorongás gyökeréig. De liftet meg a tornyokat meg kigyókat mégis könnyebb elkerülni, mint egy olyan betegséget, amely a körülöttünk élő emberek tekintélyes részét igy vagy úgy érinti, legfeljebb tapintatból a fóbiások iránt ezt jól titkolják. Én azt gondolom, ez a könyv azért is jó, mert segit lebontani az ilyen falakat, és közben tényleg szórakoztató. Sőt, persze nem kötelező olvasmány, de azt gondolom, hogy nem bánnád meg, ha végigolvasnád, ha valamit, akkor ezt éppen neked irták! :)
Elkezdem keresni magamon a jeleket, hogy én nem vagyok-e az. Ez aztán odáig fajul, hogy a mindennapjaimat is megmérgezi, értelmetlennek érzek minden továbbit mert úgyis beteg vagyok, legalábbis azt hiszem mindig. Ez nem a semmibôl jön, hanem oka van, általában szorongás, ami nálam ebben testesül meg. Ahogy egy klausztrófobiás a bezártságtól retteg, én esetemben pedig ettôl a betegségtôl. Az hogy mitôl szorongok? Sokmindentôl, és ennek oka valahol gyerekkoromban van. Többet én sem tudok.
Meg kell jegyezzem, számomra éppen a celebeknek irogatott levelek lógnak ki a tésztából. Townsendnek a kevésbé sikeres (magyarul épp a Mole & Co c megjelent) politikai szatiráját idézik. De azért tudtalak követni, én ezekszerint más tipus vagyok, nem jobb, nem rosszabb.
Az utolsó mondatod viszont komolyan mellbevágott.
Nem kötekedni szeretnék, csak megragadni az alkalmat, mert most először látom, hogy valaki egyenesen megfogalmazott egy elég széles körben elterjedt, de nyiltan rikán vállalt attitűdöt, aminek az okait sohasem értettem. Kérlek, ha módodban áll, fejtsd ki, komolyan érdekel. Miért lett volna érdekesebb a könyv, ha más betegségről szól? Miért lenne érdekesebb bárkinek pl a te betegséged - mint mondjuk az enyém?
Nincs gond, az internet egyik hátránya, hogy könnyen lehet olyat írni akaratlanul, ami bántónak hathat és könnyenmeg lehet olyanon sértődni, amin nem kellene.
Nem, nem várom el, hogy happy end legyen a vége. Ha elvárnám, akkor már a második, harmadik könyv után abbahagytam volna. Különben nem is hiszem hogy ennek a történetnek lehetne happy end-je, ez nem olyan sztori. Ha egy sikeres tőzsdeügynökről szólna, akkor is ugyanilyen jókat lehetne rajta nevetni.
Én anno megismertem egy figurát, aki elmegy a British Múzeumba, miközben a buszon mindenki hány mellette mint a lakodalmas kutya, akit Barry Kent a Tulipán című versével megelőz egy irodalmi versenyen, akinek az apja nótorius hazudozó mert nem szeneszsákokban gyalogolt minden reggel az iskolába két kilométert hanem krumpliszsákokban. És igen szapora mint a varrógép, minden éjszaka ötször is befűzi a tűt:) És ezek a hülyeségek, mert azok, nagykorára sem tűnnek el, ugyanolyan debil és egész egyszerűen h-i-h-e-t-e-t-l-e-n leveleket írogat kortárs politikusoknak és média személysiégeknek. Én azért olvasom ezeket a könyveket hogy szórakozzak rajtuk, nevessek. Ugyanúgy, ahogy egy krimi esetében is izgulok ki volt a gyilkos. Nem vagyok túl művelt, de én sem támasztok igényt ezekkel a könyvekkel szemben, és mikor kiolvastam és leteszem , akkor nem azon töprengek, hogy megpróbáljam megfejteni, hogy mi is volt a háttérüzenete a történetnek, hanem újra elröhögöm magam, amikor arra gondolok, hogy apuka a földből kibújó makkot utánozza.
És ha ebben a kontextusban nézzük a könyveket, akkor számomra!!! az utolsó könyv kilóg. Ha bármilyen más betegségről szólt volna akkor elolvastam volna.
Bocsánat, nem akartalak megbántani a rágógumival, és nem vagyunk barátok a forditóval. (Viszont tök véletlenül van egy közös ismerősünk, aki negyven egynéhány évesen lett prosztatarákos!) De ennek valójában nincs jelentősége, nyugodtan lehetett volna hererákja is ahogy mondod, de úgy érzem, ettől nem tetszene neked jobban, legfeljebb ha végre meglenne neki már Pandora meg valami öltönyös meló. Nekem viszont pont azért tetszik, mert szakitott azzal a lektűr hagyománnyal, hogy a legkisebb bonyodalom után is mindig a jobb forgatókönyv jön be, mert ez sajnos kurvára nem igy van. Persze lehet olyan műveket létrehozni, amelyek ezt tagadják, de ez szerintem nem irodalom, hanem csak olvasnivaló. lehet, hogy a rágógumi nem jó szó, de nem sértésnek szántam, mert tényleg sokan vannak művelt és jó izlésű emberek is, akik nem lépnek fel ilyen igénnyel egy könyvvel szemben, és nem kizárt, hogy nekik van igazuk.
Viszont aki erre ennyi (39) idős koráig nem jön rá, az szerintem életképtelen, mert minden csapás felkészületlenül éri. Abban hogy ezt könnyebb legyen elkerülni/feldolgozni, sokat segithet a művészet de nem a hazug, mindent lekerekitő ábrázolás, ezért tényleg növeli a mű értékét, ha nem vidáman alakul a történet, de nem ilyen egyenes az összefüggés.
Mellesleg nekem igy hat kötet után kicsit elegem is lett a csetlő botló, de mindig jópofa és szeretetreméltó, Moleból- nem hazudtolta meg magát, nehéz sorsú felnőttként is sokkal többet mond nekem, mint a Hendersonok és Brettek, akiknek közben minden szükséges főiskola és divatos suna meglett. Egyébként Mole "nehéz sorsa" is relativ, hiszen szerényen, de a saját lábán áll, úgy szereti a munkáját, ahogyan kevesen, jónéhány szép nővel volt dolga, és nemcsak szapora, mint a varrógép, de ráadásul szeretik a gyerekei -mi kéne még?
Hihetô, miért ne lenne az, de ennyi erôvel az is hihetô lehetne, ha lefeküdne végre a szerelmével, vagy beiratkozna egy fôiskolára, vagy találna egy normális állást, vagy apja összejönne Pandorával, vagy ....De persze nem én írtam a könyvet - szerencsére, ugye.
Hát ahogy a barátod is írta, csak rágóguminak használom az irodalmat és valószínûleg ezért nem értem a könyv valódi mondanivalóját. Sékszpírt pedig nem olvasok , mert azt már meg sem tudnám rágni.
Nem tudom, miért rugózol ezen. A prosztata rák igenis előfordul fiataloknál is, ráadásul nem is elenyésző mértékben. Innentől kezdve miért ne kaphatna Adrian Mole prosztata rákot? Miért ne lenne hihető? Pont ez a lényeg, erre akarja (szvsz) felhívni a figyelmet, erre a téves gondolkodásra.
"Ha szomorút szeretnék olvasni akkor elolvasom a Pál utcai fiúkat, vagy Bolkonszkij herceg halálát, de nem Adrian Mole-t."
Ez szerintem a te sajátos felfogásod. A jó könyveket nem lehet beskatulyázni. A humoros és a komoly kiválóan megfér egy könyvben. Az pedig végképp rossz, ha valaki előítéletekkel közelít egy könyvhez, hogy annak milyennek kell lennie. Shakespeare vígjátékai például sokszor kimondottan pesszimista kicsnegésűek és többnyire történik bennük valami szomorú, negatív dolog.
Nm értek egyet azzal, hogy komoly, fajsújos témáról nem lehet humorral írni. A humor nagyon is alkalmas komoly üzenetek közvetítésére. Lásd pl. Biran élete. Például a halál témáját rengeteg humoros mű feldolgozta Monty Pythontól Woody Allenig bezáróan.
Én nem estem a hibába: mivel karcinofóbiás vagyok, nem söpröm a szônyeg alá a dolgot. Pont ezért nem tudtam elolvasni sem. De azért lássuk be ha már rák akkor hererák hihetôbb lett volna.
Ezek szerint én nem látom vagy nem akarom látni a könyv(ek) "mögé" tett mondanivalót. Elolvastam és derültem rajta jókat, de nem gondolom, hogy bármi komolyabb jelentése lenne a könyveknek. Én úgy gondolom, hogyha az írónô komoly témákat szeretne feszegetni, akkor nem humorosan írta volna meg a dolgot. Az egész könyvsorozat a humorra épül, a beszólásokra, Adrian és a világ kapcsolatára. És hiába 30 meg 39 éves a fôszereplô, ha a könyv tele van humoros betétekkel, egyszerûen nem lehet túlságosan komolyan venni. És pont ezért üt meg az utolsó könyv, mert azért ilyen témát viccels környezetbe ültetni...hát elég húzós. Ha már mindenáron valami komoly dolgot akart akkor lett volna cukros, vagy ütötte volan el a villamos, vagy mit tudom én.
Ha szomorút szeretnék olvasni akkor elolvasom a Pál utcai fiúkat, vagy Bolkonszkij herceg halálát, de nem Adrian Mole-t.
