Itt teszem fel a kérdésemet, mert az ókori mitológiákkal kapcsolatos mindegyik topik teljesen be van halva, és ide is illik a téma, miután ógörög vonatkozású témáról kérdezek. A téma az ógörög mitológia egy részlete, egy műve: "Orpheusz és Eurüdiké" témája.
Két kérdéskörre keresem a választ.: >>
1./ Az első kérdéskör, hogy a témával kapcsolatos meglátásaim Hádész feltételszabásával, ill. Orpheusznak a mítoszban leírt tragédiához vezető, és ezért végzetes botlásával kapcsolatos részleteivel kapcsolatos feltételezéseim szerintetek helyesek-e???
2./ Mi lehetett az oka annak, hogy Chistoph Willibald Gluck zeneművész és operaíró a hagyományos, mítoszkövető változaton kívül megalkotta az "Orpheusz és Eurüdiké" c. műnek az Orpheusz számára is, ill. Eurüdiké számára is valóban boldog befejezéssel záródó változatát is (felérnek a napfényre, Eurüdikét véglegesen visszakapja Orpheusz (... Ámor isten segítségével)???
___________________________________________________________________________________________________________
Orpheusz botlásának okát többen is elemezgették már, hogy miért tette, vagy talán inkább hogy miért kényszerült rá erre.
Ez az írás is ezt boncolgatja itt: https://ligetmuhely.com/liget/az-orok-orpheusz/
"Csupa talány ez a történet. Egy hős, aki leigázta a holt anyagot, az élő természetet és az isteneket, elszalasztja egyetlen lehetőségét a boldogságra, s végül már saját életét sem képes megmenteni. Orpheusz zenéje isteni adomány volt – hibázhat-e az, ami isteni?
(Miért tekint vissza Orpheusz Eurüdikére?) Orpheusz mítoszával ismerkedve először megpróbáltam kérdésekből hálót szőni köré, melyben talán fennakad a rejtély megoldása. Volt köztük egy, amelyik makacsul ellenállt minden válaszadási kísérletnek, pontosabban én éreztem a lehetséges válaszokat hol gyengének, hol erőltetettnek.
Miért nézett hátra Orpheusz Eurüdikére?
A kérdésre kétféle válasz adható, attól függően, melyik oldalról közelítjük a mítosz világát: kívülről, az értelmező-befogadó tekintetével, vagy belülről, megkísérelve egy villanásnyi időre Orpheusz bőrébe bújni.
Bármelyik alak vagy esemény, amely az interpretációban szimbólumként nyeri el jelentését, önmagán túlmutató jellé válva egyszerre lesz több, és egyben kevesebb is önmagánál. Több, mert immár magába foglalja a szimbolizáltat, és kevesebb, mert ezáltal elveszti az önazonosság lehetőségét.
Kerényi Károly Püthagoraszt állítja szembe Orpheusszal, hogy míg az előbbi ember és idea, utóbbi mitikus alak és idea. Mitikus alak és ember egymást kizáró minőségek. Ezért felesleges firtatni, létezett-e olyan, Orpheusz nevű személy, aki megfelelne a mítosz dalnokának. Ha bebizonyosodna is, hogy létezett, nem sok köze lenne mitikus alteregójához. Orpheusz régen a végére ért az útnak, amit Hamvas Béla jelöl ki a mítoszi alakok számára az aktuális világból a virtuálison át a potenciák világába jutva. A mítosz, amíg él, növekszik, de nem változik. Változás csak az időben lehetséges, s a mítosz hőse éppen az idő elől szökött meg.
Másfelől Orpheusz nyilvánvalóan ember – vagy félig isten, félig ember –, aki a mítosz világán belül él, lélegzik, akinek története és történetisége van. Megszületett, él és meghal, mint bárki más. Vagy éppen úgy, mint rajta kívül senki más.
Bármennyire is tragikus az Eurüdiké halálát okozó kígyómarás, súlyát némiképpen csökkenti, hogy közvetlenül senki sem hibáztatható érte, még üldözője, Arisztaiosz sem.
arisztotelészi tragikus cselekedet
Annál tragikusabb Orpheusz tette. Minden szempontból megfelel az arisztotelészi tragikus cselekedet követelményeinek: szigorúan véve ő az, aki elveszi felesége ajándékba kapott életét.
A hős végzetes botlásánál csak az érthetetlenebb, hogy miért szabták az istenek ezt a furcsa, nehéznek éppen nem nevezhető feltételt. Maga a tény, hogy kivetették a boldogtalan szerelmesekre, függetlenül a tartalmától, azt sugallja, mintha előre tudták volna, hogy teljesíthetetlen (bár azt talán nem, hogy miért az). A mítosz jelenségeit szervező szükségszerűség ugyanolyan szigorú, mint maga Ananké.
Orpheusz kudarcának oka a létezés törvényének áthágására tett kísérlete. Kerényi Károly megfogalmazásában: „Orpheusz hangja csodákat tett, de nem tehette a halált, ama másik birodalom isteneihez tartozást meg nem történtté.”
Életének megszokott rendje akkor borult fel, amikor szerelme, hogy megmeneküljön a nemi erőszaktól, egy másik, még nagyobb erőszaknak, a halálnak esett áldozatul. Ám mindez nem történhetett volna me0g, ha a létezés nem alapvetően elhibázott. Eurüdiké halála először szembesítette őt az emberi élet végső kudarcával, a halállal."
Én is gondolkodtam rajta, hogy végső soron mi késztette rá Orpheuszt erre, és végül egy érdekes -- bár logikus és egyszerű -- végkövetkeztetésre jutottam.
A dolog lényege megértésének kulcsa az a két bekezdés, melyeket az idézetben vastag betűvel kiemeltem.
Itt van megismételve mindkettő:
"A hős végzetes botlásánál csak az érthetetlenebb, hogy miért szabták az istenek ezt a furcsa, nehéznek éppen nem nevezhető* feltételt. Maga a tény, hogy kivetették a boldogtalan szerelmesekre, függetlenül a tartalmától, azt sugallja, mintha előre tudták volna, hogy teljesíthetetlen (bár azt talán nem, hogy miért az). A mítosz jelenségeit szervező szükségszerűség ugyanolyan szigorú, mint maga Ananké."
"Orpheusz kudarcának oka a létezés törvényének áthágására tett kísérlete. Kerényi Károly megfogalmazásában: „Orpheusz hangja csodákat tett, de nem tehette a halált, ama másik birodalom isteneihez tartozást meg nem történtté.”"
A magyarázat (... az én magyarázatom szerint):
Az istenek által rászabott egyetlen feltétel: >>
*"nehéznek éppen nem nevezhető": De, ez valójában egy -- sajnálatos módon -- nagyon nehezen teljesíthető feltétel volt!
Miért szabtak rá nehezen teljesíthető feltételt? -- Hát azért, hogy Eurüdikét semmiképpen se sikerüljön Orpheusznak visszahoznia az élők világába (a napfényes világba), mivel a holtak nem térhetnek vissza az élők közé, de az istenek ugyanakkor nem akarták a láthatóan rendkívül kétségbeesett Orpheuszt megfosztani a feltámasztás lehetőségétől: ha képes betartani ezt a -- látszólag könnyen betartható -- egyetlenegy feltételt, akkor visszahozhatja Eurüdikét a napfényre, és ezzel Eurüdiké feltámadása -- az alvilág barlangjának kijáratán való sikeres kilépésükkel -- teljes mértékben véglegessé(!) válik.
Viszont tudták az istenek azt is, hogy ez egy igen nehezen betartható feltétel, mivel voltaképpen egy pszichológiai csapda bújik meg a legmélyén. Ez a csapda pedig a következő: Az Orpheuszra rászabott feltétel az, hogy mindaddig, amíg az alvilágból a napfényre nyíló kijáraton át ki nem lépnek mindketten, mindaddig elöl megy Orpheusz és mögötte követi őt Eurüdiké, de nem nézhet vissza hátra Orpheusz Eurüdikére, és nem mondhatja el neki, hogy ezt azért teszi, mert Hádész ezt azért parancsolta rá feltételül, mert ha ezt az egy feltételt akárcsak egyszer is -- mindegy, ha "csak" véletlenül is(!!!) -- megszegi, akkor ezzel örökre visszaveszi Eurüdikét Hádész és az alvilág, vagyis akkor Eurüdiké ismét és most már örökre meghal, és Orpheuszak Hádész nem adhat még egy esélyt Eurüdiké megmentésére, csak egyetlenegyet.
Ugyanakkor, mivel Eurüdiké -- az Orpheusz általi szóbeli magyarázat lehetőségének híján (mivel az is a tilalom része!) nem érti (mert a megfelelő magyarázat híján nem értheti meg!!!), hogy Orpheusz miért nem nézhet vissza őreá, és ezt Eurüdiké a szeretet hiányaként értelmezi, és emiatt úgy gondolja, hogy ezért egy őt már nem szerető Orpheuszt miért kövessen vissza az életbe, és emiatt megtorpan, majd pedig végleg megáll. És Orpheusznak emiatt kell felvennie a szemkontaktust Eurüdikével, hogy megértesse vele: "Nyugalom, ez nem végleges helyzet, nem szeretetlenségből nem néz hátra, csak azért, mert a kijárat mindkettőjük általi(!!!) átlépéséig Hádész tilalma miatt Orpheusz nem teheti ezt meg(!!!), de amint mindketten teljesen felérnek és kiérkezek a kijáraton át a "napfényre" (az élők világába), abban a pillanatban őróluk ez a nyomasztóan nehéz tilalom rögtön feloldódik." Csakhogy -- és pont itt van a Hádész által Orpheusznak felállított pszichikai kelepce -- ennek a megértetéshez Orpheusznak vissza kell néznie Eurüdikére, akinek azonban az alvilágon belüli visszatekintés az immár végleges, és visszavonhatatlan halálát vonja maga után!
Nagy kérdés, hogy mi történt volna akkor, ha Orpheusz helyett Eurüdikét a leleményességéről híres Odüsszeusznak kellett volna felhoznia a "napfényre". Lehet, hogy mint leleményes ember, Odüsszeusz megtalálta volna a csak az alvilág határán belül érvényes tilalom -- mely a napfényre felérve érvényét veszíti! -- elmagyarázásának hátrafordulás és beszéd nélküli módját, pl. Odüsszeusz előre néz és nem hátra, de közben a kezét hátrafelé tartva a siketek megértetéséhez hasonlatos kézjelekkel érteti meg Eurüdikével azt, hogy "nyugalom, csak a kijáraton való kilépéséig kell ezt kibírnia, és utána már újra mindent szabad lesz nekik megtenniük amit lent az alvilágban tilos volt, és odakint a napfényen már újra felhőtlenül boldogan élvezhetik egymás szerelmét -- és mindezt a mutogatást Hádész nem veszi észre, és így mindkettőjük számára feltárul a napfényes életbe vezető út nyitott kijárata. (?) -- Ki tudja... . Lehetséges. A görög istenek törvényei szerint talán lehetséges lett volna, ha(!) sikerül betartani ezt az egyetlen feltételt.
Cristoph Willibald Gluck kétféle "Orpheusz és Eurüdiké"-t írt meg: egy tragikus véget érőt amely az eredeti mítoszt követi; és egy másik, boldog befejezéssel véget érő remekművet.
Az eredeti, tragikus végű műhöz nem kell kommentár, csak az eredeti ógörög mítoszt kell hozzá részletesen és jól ismerni, és ebből világos a végkifejlet is.
A másik, boldog befejezéssel lezáruló mű megértésének kulcsa maga Ámor istenség! Már a darab eleje felé azzal biztatja Orpheuszt, hogy visszaszerezheti Eurüdikét, ha betartja az istenek feltételét. Amikor azonban látja, hogy a vége felé elbotlik Orpheusz terve, és utána látja azt is, hogy Orpheusz képes lenne még az öngyilkosságra is csak azért, hogy ha az életben nem, legalább az alvilágban egymás mellett lehessenek, akkor ezt az Orpheuszt az alvilágban végig csendben figyelő Ámor úgy értelmezi, mint Orpheusznak az Eurüdiké iránt tanúsított rendíthetetlen hűségét, és ezért Ámor úgy dönt, szerelmi hűsége jutalmaként nem hagyja végbemenni azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy Orpheusznak egymás után kétszer kelljen átélnie szerelme elvesztését, és -- mielőtt még Orpheusz öngyilkos lehetne -- megállítja és megnyugtatja Orpheuszt, és rögtön utána feltámasztja Eurüdikét, majd feloldja róluk a visszanézés tilalmát, majd megígéri nekik, hogy a hátralévő útszakaszon teljesen kivezeti őket az alvilág és Hádész szörnyű birodalmából, csakhogy még egy botlás ne történhessék velük meg.
Utána Ámor nyomban a saját templomába -- Ámor templomába, "a szerelem templomába" -- viszi őket, ahol egyúttal megtarthatják a kígyómarás miatti halál miatt befejezetlenül maradt esküvőt, de ezúttal már a zavartalan, boldog végkifejlettel, Orpheusz és Eurüdiké barátai körében, akik az esküvőn mind jelen vannak. Az esküvői zene során mindenki Ámor isten -- mint Paphosz és Knidosz és a szerelem istenének -- a dicséretét éneklik és zengik. Az immár -- Orpheusz és Eurüdiké számára is -- boldogan végződő esküvőn Ámor istenen kívül jelen van még több görög főisten is, és az újjászületett pár boldogságának együtt örülnek. Ámor különösen örül, hogy módjában állott legyőzni a Halált.
És hogy C. W. Gluck miért írta meg a boldog végkifejlettel záródó francia operaváltozatot is? -- Ki tudja... .. .
Talán azt szerette volna kifejezni benne, hogy az akkoriban már továbbfejlődőfélben lévő orvostudománynak több ízben is sikerült már embereket az újraélesztéssel visszahozni -- a még visszafordítható -- klinikai halál állapotából, és ezzel az emberek reményeit szerette volna megerősíteni az akkor már aránylag fejlettebb orvoslás mestereiben, az embereket olyan sok megmentő orvosprofesszorokban? Lehetséges... .. . -- Végül is,... Thanatosznak, és Hádésznek, a Halál és az Alvilág isteneinek a legjobban a modern orvostudomány adta fel eddig a legjobban a "leckét", minthogy az orvoslás fejlődésével egyre több, addig csak nehezen gyógyítható betegségtől sikerül megmenteniük az embereket.
