Keresés

Részletes keresés

chincoteague Creative Commons License 2023.11.29 0 2 182

Olvastam én is ezt a pletykát meg hasonlókat redditen. Hogy van-e valóságalapja, azt úgyse tudjuk meg. Azt viszont láttuk egyértelműen, hogy Dorinára mintha nem ugyanazok a szabályok lettek volna érvényesek, mint a többiekre. Ő sose lett számonkérve vagy rendre utasítva, sose merült fel, honnan van annyi infója a fiúházból is, többször is kb lebuktatta magát, hogy kommunikált Noellal játékon kívül, de nem lett semmi következménye. Valahogy soha semmiből nem jött ki rosszul.

Előzmény: Ások-apa (181)
Ások-apa Creative Commons License 2023.11.28 0 3 181

Igazad van, "most már mindegy, mert vége" a műsornak!

 

Én is elköszöntem már, de mégegyszer leírom, hogy felháborított Dorina győzelme! És felháborító volt, hogy a nézőket mindvégig hülyének nézték! Tudom, nem tartottak pisztolyt az én fejemhez sem, hogy kötelező nézni! De már mindent leírtam ezzel kapcsolatban is.


Ráadásul vénségemre tudhatnám már, hogy 1 azaz egy nagyon fontos dolog  van a médiában, hogy minden műsorban kell egy ilyen ember! Egy megosztó személyiség! Akiről mindenki beszél, fórumozik.

Ennek a kritériumnak ebben a showban Dorina volt a főszereplő, első perctől kezdve. (Ha utóleg visszagondolok!) 

Olyan magabiztosan ordított mindenkivel, és vastagon tett a negatív kommentekre is. Tudta, hogy a megítélése akár pozitív vagy negatív, csakis róla fognak írni, beszélni.  Végül nyert egy olyan műsorban, ahol a közönség, a nézők szavazata lópikulát sem ért??!!

 

Az a tapasztalatom viszont - akár hosszú távra visszatekintve is -, hogy ezeket a megosztó, "show nyerteseket" minden csatorna felkarolja a továbbiakban és műsorvezetőként alkalmazza. Vagy éppen egy zsűritagnak dugja be. 

Hiába sajnáltam Imit, vagy Fannit!  Mert ha Fanni győzött volna, hiába karolta volna fel a csatorna, mint műsorvezetőt.  Mert ilyen mentalitással, mint az övé, el sem tudnám képzelni. Szimpátia ide-, vagy oda! Mert az olyan típusú "kollégák," mint Dorina, megennék élből. Szerintem.

Imi-t nem hagyják parlagon mint ahogyan a média eddig sem tette, hiszen már szerepelt több műsorban is. (Mint például a "Celebrandi"). 

 

Mivel csak ezen a platformon vagyok jelen, ezért nem ismerem a többi platform véleményét. De a "Reddit" oldalán az alábbiakat  sikerült olvasni regisztrálatlanul is. (Aki fent van ezen az oldalon, bizonyára olvasta?!) Tehát azt írta ott egy fórumozó, hogy: 
"  Több kommentben olvastam, amiben azt írják, hogy: Noelnek érdekeltsége van a projektben. Dorina apja, pedig megvette a győzelmet.Nem tudom, hogy van-e bármelyiknek valóság alapja, esetleg mindkettőnek?

De!.. Legelejétől láthattuk mindkettőjük magabiztosságát (amikor még a többiek épp, hogy csak tapogatóztak), ők nem! Végig irányították a játékot, narrátorként összefoglalták a műsort, hogy mi nézők mit és hogyan lássunk! Viki is az ő szempontjuk szerint vezette, minden esetben a játékot! Mindenkit le uraltak…, mindenbe beleszóltak…, mindenki tartott az ördögi pártól…, szinte végig védettek voltak… ,mindig tudták mi következik…, mindig őket szerepeltették…, mindig őket mutatta a kamerát! Mindig - minden róluk szólt. Meglepő módon, mindketten benne vannak a fináléban!  "

 

Én sem tudom, hogy ennek van-e valóságalapja, vagy nincs! De pont ezért, nem is tudtam már a vasárnapi műsort végignézni! 

Előzmény: Döncike16 (180)
Döncike16 Creative Commons License 2023.11.28 0 1 180

Most már mindegy, mert vége. De, azért azt szeretném tudni, megmagyarázná valaki, hogy mi alapján győzött Dorina????? Én nem hiszem, hogy a nézők többségének szimpatikus volt! Akkor, a műsor szerkesztőinek döntése volt? De, akkor mi volt a kitétel? Hogy valaki nagypofájú, rosszindulatú, szarkavaró, egoista, állandóan a középpontban van, és természetesen mindig neki van igaza, a maga 19 év bölcsességével? Ezek azonban nem pozitív tulajdonságok. Akkor mi alapján nyert???

Fun Tom Creative Commons License 2023.11.27 0 1 179

Valószínűleg reggel kezdték a napi forgatást (smink és ruha után), és az a reggelijük.

Előzmény: chincoteague (174)
Fun Tom Creative Commons License 2023.11.27 0 1 178

Az még semmi, végül nem a nézők szavazata számított, hanem egy megkutyult képlet, habár előtte a nézőkért harcoltak, állítólag.

Előzmény: Ások-apa (175)
Katalinda Creative Commons License 2023.11.26 -1 1 177

Vagy  már tegnap kiderült, hogy négyen maradtak?

Előzmény: Katalinda (176)
Katalinda Creative Commons License 2023.11.26 -1 0 176

Létezik, hogy làttam a super tv2 videói között a további kiesőket,  nevükön nevezve a 4 bent maradt játékost?

Sőt 2 játékos kezét fogva Szorcsik kezdi bejelenteni a győztest, tehát tudni lehet, hogy ki az a kettő, akik közül

az egyik megnyrei a játékot.

Ások-apa Creative Commons License 2023.11.26 0 4 175

Ma véget ér ez a sorozat, tehát már szinte okafogyottá is vált bár mit is írni.  Már csak gratulálni kellene csak a győztesnek.


Az elején felkeltette az érdeklődésemet ez a műsor! Főleg az emberek egymáshoz való viszonya, egy "elzárt" világban. Ám ahogy a műsor elején Dorina viselkedett társaival, ahogy Ildikó szinte levegővétel nélkül osztotta az észt, az polgárpukkasztó volt.  Noel ha megszólalt már legszívesebben nem bántam volna, ha valaki egy nagy tockossal nyakon vágja! Szorcsik Viki "műsorvezető" pedig kutyaütő volt végig, és nem pártatlan! Az ő kiválasztása a műsorvezetői posztra, a csatorna szégyene!


Tulajdonképpen elvitték a játékosokat a sleppel együtt Romániába. Bérelt helyen laktak együtt, majd a berendezett stúdióban forgattak  X időt  egy nap?!

A résztvevők nem voltak elzárva a külvilágtól! Telefonnal a zsebükben élték napjaikat?? Ez a formátum így egy katasztrófa! Egyben nagy pofátlanság a nézőkkel szemben! Mármint, hogy műsoron kívül kommunikálhatnak a játékosok, és nem egy zárt helyen voltak.

Menetközben többször kiderült, hogy a szavazásnak semmi jelentősége, mert megrendezett. (Mint ahogy ez a fórumon is sokszor volt téma.) De Szorcsik olyan magabiztosan, fölényesen hívta fel a figyelmet a szavazásokra, hogy ennél már csak a butasága volt nagyobb, mert azt hitte, ő indítja és zárja le a szavazásokat! 😮 És a csatorna megengedte nekik, hogy 1-2 hét eltolódással, csúszással egymásról rakják ki insta sztoriban, hogy kire szavazzon a néző??!! 


A csatorna a fentiek miatt a saját dugábadölt bele, mert a végére a műsor élvezhetetlen volt. Semmiről nem szólt!

A bejelentkezéseknél az az erőltetett táncnak nevezett vonaglás vagy mifene,  miért kellett, kinek?! És ezt nyomták  heteken keresztül mégcsak nem is újítottak mást, nyitásként?! 

Aztán a kreatívok magukra hagyták a résztvevőket minden forgatásnál! Bizonyára mondták nekik, hogy beszélgessetek, vitatkozzatok valamiről ha forog a kamera. De a közel két órás műsoridőben a konyhában forogtak a legtöbbet. Mindennap láthattuk hogyan bírkózik a rágással és szinte kínlódik a feltöltött szája miatt Saci?! És hogyan fröcsögött nyitott szájjal evés közben Ildi, és járt a szeme, mint a bagzó macskának?! Blöe!

 

És egyáltalán miért volt ez az állandó evés a központi jelenet a műsorban?! Nem is engedtem volna meg ezt a kajálást! Egyenek műsoron kívül és punktum. Csak ez volt úgy látszik a töltelék a nézőknek, a játékosoknak meg a gyomrának?!

 

Azt pedig már végképp nem is értem, hogy az egész bagázs Bucarestbe kitelepülve egész nap együtt voltak, de a műsorban csak ettek, ittak, nassoltak, zabáltak. Képesek voltak a kanapéról beszélgetés közben is elugrani egy italért, almáért, stb.

De a reklámok garmadája sem volt smafu! Majd a végén mindig belibbent "levezényelni" a műsor záró akkordját Szorcsik művésznő a csimbókos fejével. (Úgy láttam, csak a pénteki napokon lett emberi ábrázata.) 

 

Az hótziher, hogy szívem szerint, senkinek nem adnám a nyereményt ma este! (De másfél héttel ezelőtt sem adtam volna senkinek!😮  )

chincoteague Creative Commons License 2023.11.25 -1 2 174

Ez már csak apróság a műsor többi hibájához képest, de a folyamatos zabálás kikészít :D a műsoridő fele az, hogy csámcsognak, minden egyes adásban. Eleve nem értem, miért ennyire központi dolog az evés, ha csak kb 3 órát forgatnak. A mélypont számomra az volt, hogy Nati jutalma egy grillcsirke (???) volt, ez milyen már :D

 

Én Iminek, Cintinek és Fanninak örülök, hogy döntősök. De nagyon elfáradt a végére a műsor, most kéne izgalmasnak lennie, ha már eddig nem, de nem történik semmi.

Előzmény: Döncike16 (173)
Döncike16 Creative Commons License 2023.11.25 -1 1 173

Sajnos az én ízlésemnek sem megfelelő emberek kerültek a döntőbe, ez alól kivétel Fanni és Jani. Nagyot csalódtam Imrében, hogy miket mondott Fanniról, ugyanígy Noel is. Miért nem akadnak már le erről a témáról? A vasorrú bába (Dorina), meg a párja hogy kerülhettek egyáltalán döntőbe, tényleg ennyien kedvelik őket??? Meg az a lökött Cintia?? Ez az Ildi meg továbbra is nagyon irritál. Ahogy eszik... Gusztustalan! Nyitott szájjal. És közben beszél. Még akkor is.

chincoteague Creative Commons License 2023.11.24 -1 1 172

Nem vagyok egy valóságshow szakértő, de nem tudok példát arra, hogy csúsztatott adás esetén is nézői szavazás befolyásolja a játékot. Pl a régi Éden Hotel vagy az Exatlon idején is volt sok ködösítés, de ez legfeljebb bosszantó a hülyének nézés miatt, igazából nem befolyásol semmit. Ahol viszont a nézői szavazat számít, ott az egynapos csúszás és/vagy élő show a jellemző és korrekt (pl VV, tehetségkutatók). Ez a hibrid megoldás a lehető legrosszabb, fel sem tudom fogni, hogy lehet ez nemzetközi licenc.

Előzmény: Szapszi (171)
Szapszi Creative Commons License 2023.11.23 -1 3 171

Minden szavaddal egyetértek!
Gondoltam, hogy becsületből végig nézem ezt szürreális műsort. Azonban, ahogy ma este Szorcsik Viki mást sem tudott, csak a nézőket "szavazásra" buzdítani, elkapcsoltam. És "jól kiszúrtam" a csatornával, mától nem növelem a nézettséget! És zömében azért sem nézem már, mert egy-két kivételtől eltekintve már a döntőben jutottak sem az én ízlésem szerint alakultak. 


(  Egyébként, már elejétől fogva zavart, hogy a hetekkel  előre felvett műsorra, lehet szavazni akkor, amikor a műsorvezető bedobja??!! Kilógott a lóláb, hogy hogyan mehetett el anno Noel és Dorina két napos randira, amikor nem is hiányoztak a műsorból? Vagy akár Saciék is?  A csalást csak erősítették azzal, hogy mindig beadták a holnapi előzetest is! Akkor mire szavaznak?! És konkrétan nem a szavazás érdekel, mert soha nem szavaztam/szavazok.

 

Mit-, kit-, miben befolyásolt/befolyásol a szavazás?! Nem is értettem!

A ceremóniákon Szorcsik "elindította" és "lezárta" a szavazást?? Bizisten nem értem! Vagyis de! Átvertek!Ez a "vadonatúj valóságshow,"  reality se nem új, se nem reality,  pláne ha a definíciót nézi az ember.   


A fenti műfajokban a szereplők el vannak zárva a valós élettől......... Ezek az emberek hol voltak elzárva? Csak bejártak két-három órát forgatni.  Műsoron kívül azt csináltak, amit akartak, lehetett kommunikálni, még ha tiltva is volt, de hiszen telefon  meg a zsebbe lapult mindenkinél, röhej. Tisztességesebb lett volna, ha egyszerűen egy sorozatnak minősítik ezt az egész "műsort", és nem járatják le magukat, hogy szavazzanak a nézők.  )


Persze ez csak az én véleményem. További jó szórakozást kívánok Mindenkinek!

Előzmény: chincoteague (169)
Mt. Yuhan Creative Commons License 2023.11.23 -1 1 170

"Páver of lov", "meg kell küzdönötök" 

Jó nagy paraszt ez a Szorcsik Viki 

chincoteague Creative Commons License 2023.11.23 -1 3 169

Ha van olyan műsor, amire igaz, hogy annyira rossz, hogy már jó, hát erre abszolút - és nem azért, mert annyira trash, hanem mert iszonyú amatőr, teljesen értelmetlen koncepcióval és nem egyértelmű szabályokkal, célokkal. A nézők felé sem, de a játékosok felé sem tiszta minden. Plusz ott van az, hogy hülyének nézik a nézőt azzal, hogy fogalmad sincs, a leadott szavazatod fogja-e még befolyásolni a játékot a csúszás miatt (mi van pl, ha olyanra szavazok, aki azóta kiesett, csak az még nem került adásba). Az is nevetséges, hogy még mindig engedik a szavazást. Oké, engem ezek nem érintenek, mert sose szavazok :D csak nem korrekt.

Előzmény: Szapszi (168)
Szapszi Creative Commons License 2023.11.23 0 2 168

Mégegyszer köszönöm szépen!

 

( Egyébként, ha vasárnap az utolsó adásnap, akkor vajon még holnap, azaz pénteken is lesz "ceremónia?"

Vajon kiesik még egy fő holnap is? Vajmi keveset tudunk a műsor tematikájáról, amit azért Szorcsik Vikinek illene többször elmondani, szerintem. De az is lehet, hogy már én gondolok többet az egész műsorba, mint amennyi kellene. )

Előzmény: chincoteague (167)
chincoteague Creative Commons License 2023.11.23 0 2 167

November 26 (vasárnap) a döntő

Előzmény: Szapszi (166)
Szapszi Creative Commons License 2023.11.23 -1 2 166

Jelenleg nem tudok kutakodni, végül is mikor van az utolsó adás a héten?!

Köszönöm szépen a választ!

csmary Creative Commons License 2023.11.23 0 2 165

A romalányok már osztják a nyereményt. Cinti az esélytelenek nyugalmával 50%-ot ajánlott Imrének. Dorina a nagy szerelmének nem utal. Imre %-ot ajánlott Cintinek. Noel is rájött, hogy nem osztozkodik. A szerényebbek nem beszélnek a pénzről, remélem ők nyerik meg.

chincoteague Creative Commons License 2023.11.23 0 1 164

Pár napja már vége a forgatásnak, leforgatták a döntőt is, megvan a nyertes. A szavazatok már nem számítanak semmit, sajnos a csatorna valamiért nem vállalja fel a csúszást. 

Előzmény: csmary (161)
Szapszi Creative Commons License 2023.11.22 0 2 163

Mint írtam lentebb, vagy másfél műsorral vagyok elmaradva. Most szembesültem azzal, mert nem is tudtam, hogy nem csak párok, kerülnek a döntőbe??? Hanem, mint a példa is mutatja, nem feltétlen kell párban állni. 

Azért a műsorvezető tájékoztathatta volna a nézőket a műsor folyamán! De most is csak rébuszokban beszél! 😠

 

Lényeg, nagyon örülök, Fanni és Jani döntőbejutásának én is!!! 😀😮😀😮

Remélem, hogy még két szabad hely kiadó???!!!

Döncike16 Creative Commons License 2023.11.22 0 1 162

Örülök, hogy Jani és Fanni bekerültek a döntőbe! A jelenlegi játékosok közül nekem a két legszimpatikusabb ember. Remélem Cintia nem fog!!!! Már az is gáz, hogy Dorina bekerült, ez elég idegesítő, és nem is értem. Nagyon remélem, hogy nem ő fogja megnyerni!!! Nem értem a fiú házban, hogy állandóan a Fannin rágódnak, nem értik, hogy miért szeretik őt a nézők. Talán mert szerény, nem szeret az előtérben lenni, mint egyesek, mert nincs nagy pofája, mint egyeseknek, nem ordibál, mint egyesek, nem kavar bele senki kapcsolatába, mint egyesek, és még folytathatnám... Szerethető személyiség. Az ő tulajdonságai mennyivel inkább megnyerőek, mint pl. egy Dorináé, Ildié, Cintié.

csmary Creative Commons License 2023.11.22 0 1 161

Nagy öröm számomra, hogy Jani döntős lett, szívem szerint neki adnám a nyereményt. Ahhoz, hogy valaki megnyerje a játékot továbbra is egy emberre kell szavazni ? Az eddigi szavazatai is beleszámítanak, vagy új szavazás lesz? Viki bővebben tájékoztathatná a nézőket. Mennyien lesznek a döntőben és hogy allakul ki a nyertes személye? Ha már döntőben van valaki a  nyereményhez továbbra is rá kell szavazni, tehát az összes voks beszámít? Nem találtam egy játékszabályt.

Szapszi Creative Commons License 2023.11.21 -1 3 160

A mai adást még nem láttam.

A tegnapi adás viszont nagyon gyengére sikeredett. Érdekes ahelyett, hogy a kreatív csapat valami érdekes, a nézők számára szórakoztató dolgokat találna ki, inkább "etetik" a játékosokat, sokszor két óra adás időben?! Vasárnap is  konkrétan csak ettek, ittak (de nagyon sok adásban ezzel telt az idő egyébként is),  majd felugrottak táncolni. Miután letáncolták a kaját, ott folytatták, ahol abbahagyták?! 

 

Vasárnap vége a műsornak és az alábbiakat gondolom:

- Noel és Dorina:

Rajtuk kívül nincs is igazán más páros?! Akik legalább úgy nyalják-falják egymást, mint ők?! (Mégha forgatókönyv szerint is csinálják?!) Nem kedveltem őket,  első perctől kezdve! Sem Noelt, sem Dorinát. És nem is sikerült menetközben sem megkedvelni őket.

Noel egész feje zavar, ha ránézek. Nem is a sok bibírcsók miatt, hanem az egész mimikája és beszólásai, emberi megnyilvánulásai, még a hangja is zavar. A mozgása, tánca talán a legjobb a fiúk közül. 

Dorina a műsor 1/3-ában szinte elviselhetetlen volt a kitöréseivel egyetemben. A tíz évvel idősebb Dórival anno úgy ordibált sokszor, hogy megsajnáltam a lányt!  Azért is örültem a kiesésének, mert ezek szétszedték volna a továbbiakban mind a két fél részéről, egyben megmenekült ennek a rüfkének a szájától. Egy idő után szerencsére visszavett a cigánysori hangjából, talán Noel súgására?! Azt viszont  el kell ismernem, hogy a lányok között a legjobb mozgású. De benne van a vérében. Ahogy Janival ordított, mert ugye a  lányoknak lehet ordenáré lenn?! De azért az elvárás, hogy tiszteljék őket?! Ez mindennek a csimborasszója volt.  Én nem szeretném ha nyernének.
- Imre és Cintia:

Ez a páros - jobb híján! - kezdettől szimpatikus volt. Cintiát közben - különösen amikor Dorinával nagy utálatban voltak -, többször elvesztettem, mert úgy viselkedett Imivel, mint egy klimaxos de la prostitution! Imi viszont mindig kitartott mellette, ami azért a vége felé csak csak megtetszett Cintiának. Most a végére, már próbál jó kislány lenni. De már elvesztette azt, amiért az elején még kedveltem. Imi pedig semleges lett azért, mert nem állt sem a sarkára. És a korához képest sokszor úgy viselkedett, hogy nem illett hozzá! Többször olyan volt, mint a mitugrász bohóc, aki úgy ugrál mindig, ahogy a helyzet kívánja. Nagyon nagy hibája, hogy akkor is beszél, amikor a csend beszédesebb lenne, minden szónál.

Saci és Lombardo: 

Ők olyan nagyon nagyon erőltetett párossá avanzsáltak hip hop?!  Semlegesek. Saci szája zavar,  nagyon csúnyán eszik, és a kamerának sem tetszett,   mert mindig premier plánban mutatja. Lombardo nekem a "fekete ló!" Nem tudok eligazodni rajta, vagy nagyon fifikás, vagy annál is butább, mint ahogy adja magát?!  Mindenesetre sokkal többet vártam tőle, de csalódtam.

-   Ildi - (Gergő) - Jani: 
Ha Ildi nem dobja Gergőt, talán ők lennének Dorináék mellett a másik erős páros! Hiszen ugyanúgy nyalták falták egymást. Ugyan úgy nem kedveltem őket, mint Noelt és Dorinát! De a végén azért Gergőt sajnáltam. Galád húzás volt ez a sok diplomás, viszont intelligensnek nem mondható nőtől! Azt egyáltalán nem is értettem, hogy hogyan merte Janira vetni a szemét? Miből gondolja, hogy Janinak kell egyáltalán? Párba állni, a pénzért viszont lehet, mert kevés idő alatt, más választása nincs Janinak és Ildinek sem. Hiszen  Lombardo Sacit is azért ragasztotta maga mellé! Ildi és Dorina kezet foghatnak, mindkettő egy "hüllle 3,14c@!" És Jani nagyon jól csinálja, nem is kineveti az ordító zabagépet, hanem finom "csak" mosolyog,  és mosoly rajta!! Ildit ez még jobban frusztrálta, és  annál jobban ordít.  Zokog, mint a mint Sebes Kőrös! Ha egy hét alatt mégis megbékélnek, azon sem csodálkozom, a pénz nagyúr! De győztes párként szóba sem jöhetnek nálam!  Gondolom sok nézőnél sem?! Ildikó hajtekergetése pedig őrület!

 - Fanni:

 Ő talán a leghelyesebb lány?! Sajnálom, hogy egyedül maradt, pedig Vilivel helyes pár lettek volna. Megkockáztatom, hogy akkor nekik drukkoltam volna. Ha úgy alakult volna! És ha az a ha nem volna?! Bevallom, hogy végig azt a pillanatot vártam, hogy visszahozzák a műsorban  Patrikot ??????

 - Vili:

Mint írtam, Fannival tudtam volna elképzelni. Érdekes, hogy őstag a csapatban, helyes, jó beszélőkéje van, intelligens, kedvelték a nézők is, és mégsem tudott párt választani magának?! 

 

Egyébként ami az egész műsorban nem tetszett, az az,  hogy sokkal több játékost kellett volna megmozgatni, kiejteni, és sokkal többel frissíteni a játékot.  Helyette  dögunalom volt nézni az ismétléseket minden pénteken!  És a szintén unalmas sorsolásokat, mellyel el is húzták szépen a műsoridőt is! Egyetértek azzal, hogy senki nem érdemli meg a nyereményt, ebben a műsorban! Szerintem.

csmary Creative Commons License 2023.11.21 0 3 159

Ildike a hatalmas hisztérikus rohamában egyetlen könnyet sem ejtett. Ritka primitív hangnemben kommunikál, Janikám csak hallgatja milyen agresszív, erőszakos üvöltözős nőszaemély, felismerte már korábban Gergővel való szakításakor. Nemcsak külsőre fordult el tőle, a belső tulakdonságait is nagyon jól látta.

Cintike most azért vigyorog annyira, mert szeretne kiválasztott lenni, de remélem nem sikerül neki.

Sajnos nem a nézőkre bízták a veszélyzónába kerülést, mert már egyik rosszindulatú szereplő sem lenne ott. Dorina és Noel azt gondolták, hogy a "nagy szerelmük" győztessé teszi őket, de hál'Istennek nem ez a feltétel. Minden esetre 10 milliót nem érdemel egyik sem! 

mammamia28 Creative Commons License 2023.11.21 -3 0 158

Azért, ha jól megnézzük, akkor ezt a tegnapi Ildi-Jani veszekedést is Imi provokálta ki, ő kezdte el feszegetni, higy most mi van velük.

Nagy szarkavaró, sunyi, de látszik rajta, hogy mindenáron ő akarja megnyerni a pénzt.

Fun Tom Creative Commons License 2023.11.21 0 2 157

Túlértékeli magát.

Előzmény: chincoteague (154)
csmary Creative Commons License 2023.11.21 0 3 156

Az Ildi elviselhetetlen! 5 diplomájával henceg, de ordenáré, primitiv. Gergővel is Janival is üvölt, hogy leplezze az érzelmeit.Reménykedett Janiban, ezért tette lapátra  a Gerit, de pofára esett. A Jani az elején megmondta, hogy nem tetszik neki, és nem lesz szerelem. Jani korrekt, halkszavú, intelligens. A nagypofájú Dorina mindenbe beleszól és irányítani akarja a szálakat. Noel a játék kedvéért kitart mellette, de utána lapátra teszi. Imike is játssza a hős szerelmest, de elege van már a hisztérikából, ő is megy a levesbe. Lombardó és Saci se lesz igazi pár. Szerintem a nyereményre esélyes: Fanni, Vili és Jani.

Döncike16 Creative Commons License 2023.11.20 0 2 155

Na végre valaki megmondja az igazat ennek a hisztis, magát igen okosnak tartó, ordibáló Ildinek... Hajrá Jani! Engem Ildi kifejezetten idegesít, gusztustalan, undorító, hogy egykori nagy szerelmét most kiszavazta a játékból. Nekem Gergő is, Jani is nagyon szimpatikus. Ez a hisztis liba egyikőjük mellé sem való. A nagypofájú cigánylány meg (Dorina)...., ja, neki mindig mindenben igaza van természetesen... A magát igen bölcsnek gondoló barátja, Noel... hagyjuk... Cintia meg pszichopata, vagy skizofrén, nem tudom, de, hogy nem normális, az biztos. Nekem Fanni a legszimpatikusabb, a maga szerénységével. De, sajnos, mindig a rosszak győznek... Igaza volt Gergőnek mikor a gálán a veszélyzónában azt mondta, hogy ők nem rosszindulatúak. Ez így van. A legtöbb játékos viszont az. 

chincoteague Creative Commons License 2023.11.17 -1 2 154

Szerintem a Jani is inkább egy "nagyokos", mint okos - értelmes, persze, de nagyon oda van magával és folyton befeszül. A randin meg sokszor kifejezetten bunkó és lekezelő volt Ildivel.

Előzmény: Döncike16 (152)
nlion Creative Commons License 2023.11.17 0 1 153

igen és ma forgatták a finálét. viki tedd ki képet h utolsó nap bukarestben

Előzmény: Törölt nick (151)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!