"Jó lesz még valamire ez a kitérdelt őrület. Jó lesz rövidnadrágnak. Boszorkánybajuszt növesztek, szemmelverést tanulok, merőkanálba ülök, belemerem magamat, kimerem magamat a világból."
Torkomig ver csorba szívem, tűz a talpam, seb a térdem. Annyi rémtől megfutottam, míg a ritkulásig értem.
Seb a szívem, seb az arcom, vadtövistől vér az ingem. Aki erdő-járni küldött, az ha megismerne engem. Sűrűségen átfutottam, avarának vért is adtam, ami bennem fiatal volt, rohanásban elhullattam.
"Hadd éljek még - hogy beteljék felettem, amit számomra valahol kiróttak. Be akarom még csukni az ajtókat. S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem.
Kit megbántottam, megvígasztalom majd, ki megbántott, azon még bosszut állok. Korán kelek, hogy lássam a világot, s estente halljam még a régi lomb-zajt.
Egy-két szegénynek még levelet írok. Megnézem még a szabadkai házat, hol porba vert a gyász és a gyalázat egy nyári éjen s sírok, újra sírok.
Elutazom oda, hol sose jártam. Egy ismeretlen ablakon benézek. Józan leszek, rikkantok, mint a részeg. Sötétbe járok. Járok a sugárban. "
"Kezembe veszem kis gyerekcipődet, játékaid, poros emlékeid, és kérdelek, nem integetsz nekik? Nem félsz a percektől, mik zúgva jőnek és elrabolják sűrű hajadat, és gőgösen előrehajtanak? "
Mondjuk, nekem nehéz évek voltak előtte, de nálam valahogy éppen 36 körül következett be egy életszemlélet-váltás, és tényleg úgy érzem, hogy most kezdek tudni igazán élni.
