Keresés

Részletes keresés

Morningstar17 Creative Commons License 2 órája 0 0 2892

Sajnos a becsületesség ma már komoly versenyhátrányt jelent az élet legtöbb területén. A legtöbben bizonyos helyzetekben inkább hülyének nézik az embert, mintsem tisztelnék azt, akiben maradt még valami a régi tisztességből.  Pedig hosszú távon a harsány tapintatlan törtetéssel iszonyú károkat okozunk, különösen a fiatalok számára, akik előtt lassan már csak ez a minta jelenik meg. És mindennek az egyetlen fokmérője a "sikeresség", amit főként pénzben, javakban, hatalomban mérnek. Primitív, egydimenziós létforma ez, amely Isten képmásához méltatlan. Mégis, az elitiskolákban is ez a mérce. Ennek a túlpörgetése egyfajta szellemi kútmérgezés. Rövid távon nagy (anyagi) haszonnal kecsegtet, hosszú távon viszont hihetetlenül erodálja az emberi minőséget, állattá alacsonyít!

Senki nem gondol bele, hogy mindez hova vezet, .... vagy csak nagyon kevesek. (Egyébként a szemünk előtt zajlik, csak a legtöbben már ebben nőttek fel, el se tudják másnak képzelni a világot.)

 

Mindez azonban jól mutatja, hogy a felszínesség és a rövidlátás mennyire jellemzi korunk emberét. 

 

A buddhisták azt mondják, fogjuk fel a világot olyannak, amit a tudat teremt. 

 

Ebből számomra két dolog következik:

 

1. A kollektív tudat igen pocsék állapotban van, igen egyensúlyt vesztett.

 

2. Ugyanakkor a tudatunk megtisztításával csökkenthetjük az életünkben a szenvedést, hiszen a tisztuló tudat teremtő ereje pozitív szellemi folyamatokat indíthat be, amelyek kihatnak majd a fizikai világra is. Minél többen teszünk így, annál jobb lesz a világ. Nem szenvedünk, és másokat sem szenvedtetünk magunk körül. Nem hiszem hogy nagyon lenne más utunk az egyéni boldogság megteremtéséhez. Egyedül ez a célravezető!

Előzmény: erobika (2891)
erobika Creative Commons License 7 órája 0 0 2891

Érdekes és elgondolkodtató volt ezeknek a nagyon régi írásoknak a jövendölését olvasni. Nem nagyon fogtak mellé. Úgy tudom, minél távolabbi időre vonatkozik egy jóslás, annál homályosabb vagy pontatlanabb. Ezek a régi a jövendölések azonban nagyon pontos látképet festettek a mai társadalomról.

De nem muszáj ilyen messzire menni. Kedvenc korszakom az 1800-as évek és az 1900-as évek eleje. Ezen belül a reformkor, amely olyan hazáját szerető, okos, a közjóért tenni vágyó embereket  nevelt ki, akikre méltán büszkék lehetnénk. Azok az értékek azonban, melyeket képviseltek, ma már sehol sincsenek.

Álljon itt egy jó példa:

gróf Széchenyi István trilógiájából a "Hitel" c. könyvéhez a következő ajánlást írta:

„Fogadjátok Hazám érdemes Leányai Tiszteletem s Szeretetem jeléül ezen kis munkám ajánlását....A hitelről szólok és ami belőle folyik: a becsületről, az adott szó szentségéről és a cselekedetek egyenességéről ....."
De mondok mást. Széchenyi István betette pénzének egy részét az ország felvirágoztatásába. Ugyanígy cselekedett az öccse, Széchenyi Ödön, akinek a Magyarországi Tűzoltó Egyesület létrejöttét és sok más dolgot is köszönhetünk. Jó-jó, mondhatjuk, hogy mint arisztokraták szép vagyonnal rendelkeztek, volt miből költeni a hazára. De megtehették volna, hogy minden pénzüket magukra költik.
A mai politikusok ezzel szemben nem betesznek, hanem "kivesznek" az állam pénzéből. Átlag feletti színvonalon élnek, nem ismerik az adott szó szentségét, a becsületet, a cselekedetek egyenességét. Ez nemcsak a magyar politikusokra vonatkozik. Sajnos egyre több emberre is. És akkor még nem is beszéltem a tiszteletről, és egyéb más értékekről.

Kétszáz év telt el a reformkor kezdete óta, és ennyit változott a társadalom. Ordít a különbség. Tudjuk az okát, csak érzékeltetni szerettem volna, hogy kétszáz év alatt honnan hová süllyedt erkölcsileg a társadalom. Szomorúak ezek a tények, de ebben a világban is meg kell találnunk az egyéni boldogságunkat.

 

 

 

 

Előzmény: Morningstar17 (2889)
Morningstar17 Creative Commons License 18 órája 0 0 2890

Agyrém ez mostani helyzet: Mindenkinek tudnia kell, hogy a harctéren nincs megoldás! Ott csak halál van.

 

Azt csak egy bolond gondolhatja, hogy egy atomhatalommal szemben győzelmet lehet aratni hagyományos fegyverekkel. 

 

 

Morningstar17 Creative Commons License 28 órája 0 0 2889

Köszönöm, hogy megosztottad ezt az írást.

 

Amúgy szerintem a növekedési kényszer is csak egy következmény: A mohóság, vagy kapzsiság következménye. Mindig több és több kell, és nem elégszenek meg az emberi szükségletek mértékletes kielégítésével.

 

A mai világ mintha éppen a hét főbűn "kimaxolásáról" szólna.

 

Szintén egy írás erről, kissé más megközelítésben:

 

Forrás: https://transzveg.blog.hu/2014/10/15/kali_yuga_a_lezaro_korszak

 

"Kali Juga, azaz a sötét kor.
Az óind védikus tanítás az emberiség jelenlegi korszakát illeti e nem épp hízelgő titulussal. A hagyomány szerint Krishna eltávozásának évével (i.e. 3102) vette kezdetét ez az időperiódus, hogy aztán a végső megtisztulással érjen majd véget akkor, amikor a bűn már szinte minden lelket hatalmába kerített ezen a megnyomorított Földbolygón.

A prófécia szerint a Kali Juga idején az utolsó bölcseket, látókat (bhaktákat) kinevetik, elüldözik, az ősi tudás és az erkölcs pedig feledésbe merül, s csak a materialista ösztönélet marad hátra annak megannyi fonákságával egyetemben.
Háborúk, természeti katasztrófák és betegségek fogják tizedelni a rossz útra tért embertömegeket, milliók jajszavát fogja visszhangozni az éter.

A Kali Juga korszak vége maga lesz a szenvedéssel és kínokkal teli pokoljárás, végül azonban egy monumentális összecsapás után visszatér majd a hajdanvolt dicső aranykor, melyet a győzedelmes Kalki (Visnu 22. reinkarnációja) eljövetele fog reprezentálni.

Ugye látod kedves olvasó, hogy az üzenet igencsak összecseng a Jelenések Könyvének mondanivalójával...?!
Aki kicsit is járatos a görög-római mitológiában, az tudja, hogy már az antik források is - az óind eposzokhoz hasonlóan - korszakokra osztották fel az emberiség történetét. Hésziodosz "Az istenek születése" című művében beszéli el azt a nagyon régi hagyományt, mely szerint az aranykor az istenek első generációjának a kora, az ezüstkor és a bronzkor Zeusz uralmának ideje, melyet a héroszok kora követ, végül pedig a leghitványabb periódus, a vaskor (azaz a jelenkor) zárja le az idősík elképzelt vonulatát.

Megtudjuk a fejtegetésből, hogy ebben a vaskorban micsoda hitvány alakká züllik le az emberiség, s miféle bűnöket követ majd el mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. Az antik elképzelés - de használjuk nyugodtan a jóslat szót - bizony kristálytisztán egybecseng a Kali Juga-próféciával.

Térjünk is vissza az indiai jövőbelátó sorokhoz!
Mindenekelőtt azt kell szemügyre vennünk, hogy miképpen jellemzi a Lingu Purána (egy óind vallási irat) a Kali Juga idejét?
Lássatok a sorok mögé barátaim, ne csak olvassatok!
"A tolvajok királyok lesznek és a királyok tolvajok."
"Sok lesz a hontalan, egyik országból a másikba vándorolnak."
"A magzatokat megölik az anyjuk méhében."
"Az emberek szívesebben választanak helytelen ideákat."
"Az emberek éheznek, félnek, a föld alatt keresnek menedéket."
"A leggazdagabb lesz hatalmon."

Mindennapjaink elevenednek meg ezen borzasztó fejtegetések mögött, a Kali Juga-kor árnyai bizony eltakarják előlünk a tisztesség leghalványabb fénysugarait is. De mégis miképp lesz vége ennek a töménytelen szenvedésnek? Hogyan fog megérkezni az aranykor, s ki lesz a dicsőséges Megváltó? Erre is találunk forrást, elég ugyanis, ha fellapozzuk a Padma Puránát, vagy a Visnu Puránát!

Manu (Mani? manicheusok?) reinkarnációja fogja nemzeni Kalkit, az igazság és az új aranykor elhozóját. A "Megváltó" cselekedeteiről ezután a következőképpen ír a Visnu Purána: "Helyreállítja a dharmát a földön, fölébreszti azokat, akik a Kali-korszak végén élnek, elméjük olyan tiszta lesz, mint a kristály. Ezek a megváltozott emberek lesznek a következő nemzedék magjai, olyan nemzetség származik tőlük, amely a Krta- (Szatja-) juga, az Aranykor törvényeit követi. Ahogyan mondják, az Aranykor akkor tér vissza, amikor a Nap, Hold, Tisja csillag és Jupiter bolygó ugyanabban a házban vannak."

Azt is eszünkbe kell vésni azonban, hogy a Kali Juga korszak végét lezáró nagy háború (III. világháború) monumentalitása az óind eposzok szerint évtizedekben lesz mérhető, lévén húsz évnyi hadakozásról tesznek említést Kalki esetében a szent iratok.
Fontos, hogy a háború végét a jóslat összekapcsolja a sziddhák (felsőbb dimenzióbéli, magasabbrendű égi nép) visszatérésével is! Így válik teljessé az egykor volt idill minden próféciában megjósolt újraélvezésének lehetősége...

Annyi minden egybevág, annyiféle nép írt közel megegyezőt a jövőről, hogy spirituális beállítottságú személyeknek muszáj hinniük az összecsengésekben... a Kali Juga kora nemsokára bukni fog, bízzunk benne, hogy felragyog még szemünk előtt a régenvolt aranykor vakítóan gyönyörűséges mennyei létsíkja!
Forrás: http://gagbi-babca.blogspot.hu/2008/02/kali-juga.html"

 

A vége azért reményteli, bár nem tudjuk pontosan mennyi van még hátra ebből a sötét korból.

Előzmény: erobika (2888)
erobika Creative Commons License 29 órája 0 0 2888

Találtam egy cikket, mely véleményem szerint ebbe a topicba kívánkozna. Gondoltam először a "Mentsük mg a Földet" topicra is, de pont arról van szó, hogy elsősorban az emberiséget kell megmenteni. A cikk megítélésem szerint nagyon elgondolkodtató megállapításokat tartalmaz, de elég hosszú. Sajnos a mai világban már nem olvasnak hosszabb szöveget az emberek, ha nem muszáj. Mégis megosztom egy általam valamivel rövidített változatát, mert remélem, hogy az az egy vagy két ember, aki ebbe a topicba írogatni szokott, talán elolvassa.

A Keresztény Közéleti Kulturális Folyóirat egyházfórumán jelent meg a cikk. Én magam nem szoktam olvasni ezt a folyóiratot, de a testvérem ajánlotta a cikket, hogy biztosan érdekelni fog. És valóban. Elemzéseket mindig szívesen olvasok, mert lehet belőlük tanulni. A vastag betűs kiemeléseket magam tettem, mert ezeket tartottam a legfontosabbaknak.

 

A cikk címe: A teremtésvédelemről másként

 

Közhelyszámba megy, hogy a mindenkori idősebb nemzedék korholja a fiatalabb nemzedéket, miszerint „bezzeg a mi időnkben...”, és a fiatalabbak rosszabbnak ítélt minősége okán aggodalommal tekint a jövőre.

A nemzedéki ellentét, a jövőféltés, a jövő rosszabb mivolta miatti aggodalom egyidős az emberiséggel.

Az emberiség megjelenés óta folyamatosan változik a tudás, a technika, és vele együtt a társadalom is.  A változások azonban az idő múlásával egyre gyorsabbak.

Éppen a változások sebességének megtapasztalt nagysága vezetett a gyorsuló idő fogalmához, s nagyjából ezzel egy időben az évezredes „bezzegezés” mellett megjelent egy új elem is: a világválság fogalma, vagyis, hogy az ember alkotta kultúra és a civilizáció egyre inkább zsákutcába fut.

 

A világválságokról röviden

 

Miben különbözik a mostani világválság az összes előzőtől? Maga a fogalom talán a 1929–33-as nagy gazdasági világválság óta közismert, de valójában évszázadok óta Európa legkitűnőbb elméi mondják, hogy válság van, krízis van.

Hamvas Béla pedig mint tudós könyvtáros, a két világháború között földolgozta az akkori válságirodalmat. Ebből az értékes könyvecskéből most csak két gondolatot emelek ki.

 

Először: Hamvas szerint Julius Evola új, pogány imperializmusról értekezik. Isten helyett a „haladás”, a „fejlődés”, a tudományos, technológiai és gazdasági törvények „babonájában való hit dicsőségteljes eredményeként” lényegében „a visszapogányosodott embertípus” imperializmusa alatt nyög a világ. Ember és természet egyaránt. A globalizáció megállíthatatlannak

tűnő folyamata által kivétel nélkül minden és mindenki érintett. Ezért is más ez a világválság.

 

Másodszor: a mi szempontunkból Hamvas egy nagyon lényeges megállapítást tesz: „A modern krízis vallásos krízis. Minden más függvénye ennek az egynek: politika, társadalom, gazdaság, művészet, filozófia.”

Vagyis akár vallási világválságról is beszélhetnénk, mert „a gazdasági determinizmus ma egy Isten, aki előtt leborulunk”.

Napjainkban a világválságról való gondolkodás kiegészült a fenntarthatóságért aggódó hangokkal, vagyis hogy mentsük meg a Földet, mert a bioszféra pusztul, amelynek szinte kézzelfogható jelei a sivatagosodás, vízválság, klímaválság és más szörnyűségek. Konferencia konferencia hátán, nemzetközi egyezségek sorozata jön létre a helyzet kezelésére, a végtelenségig lehetne sorolni a városnevekhez köthető éghajlatmentő megállapodásokat, klímaegyezményeket. A „zöld gondolat” az egyházakba is beszivárgott teremtésvédelem címszó alatt.

 

Az évszázados időtartamhoz és a mai helyzet súlyosságához képest pedig meg kell állapítanunk, hogy kevés eredménnyel. Hogyhogy ez a sok jóakarat, civil és nem civil kezdeményezés minden jel szerint még fékezni is alig-alig képes a globális, minden előnyük mellett mégiscsak pusztító, sőt önpusztító folyamatokat? Tévedés ne essék: minden, amit a környezet- vagy teremtésvédelem vagy akár a szegénység elleni küzdelem jegyében teszünk, nagyon is szükséges. De miért nem elégséges?

A legnagyobb hiba, amit az erről gondolkodók elkövethetnek: tüneteket néznek oknak.

 

Mivel a földi bioszféra ránk bízott kertnek tekintendő, ezért születhetett meg a teremtésvédelem szépen hangzó, de számomra visszás kifejezése. A természet- vagy akár a teremtésvédelem és hozzá kapcsolódóan bármilyen tevékenység tipikus tüneti kezelés. Ugyanis a természet vígan elvan nélkülünk. Sőt jelenlegi mentális, tudati állapotunkban rákos daganat vagyunk a bioszféraszámára. És ahogyan a rákkal lenni szokott, előbb-utóbb elpusztul a rák is, meg a delikvens is. Nem túl vigasztaló, hogy a földi élet ennél nagyobb csapást is kihevert már, százezer vagy millió évet kell „várnunk” az ember nélküli bioszféra gyógyulására. Hiszen egyértelmű, hogy a táplálékláncok összeomlását az ember nem éli, nem élheti túl.

 

Ha ateista lennék, akkor azt mondanám, hogy az ember, mint faj evolúciós zsákutca. Az arctalan, anonim, iránya nincs evolúciós erők a bioszféra szenvtelen válaszcsapásán keresztül majd megteszik, amit az élet védelme érdekében meg kell tenniük.

 

Valójában tehát nem a Földet kell megmentenünk, hanem az embert. Halálos veszedelembe sodortuk önmagunkat. Nem a bioszféra, nem a földi élet, hanem az ember van végveszélyben.

Ha pedig valójában az ember a bajok forrása, akkor a végleges gyógyítás, az emberélet megóvása érdekében az embernek kellene változnia.

 

Álláspontom szerint a probléma gyökere a kamatos pénzrendszerben keresendő. Amíg ezt változatlanul hagyjuk, addig „hiú szándék! vesztett erő” jobb irányba terelni a világ folyását.

 

Mégpedig a következők miatt.

Folytassuk Hamvas Béla „tüneteket néznek oknak” szemléletével. Ha az okok láncolatán

visszafelé haladunk, csak tünetet találunk: a profithajsza tünet, az ökológiai válság tünet, azeldobható tárgyak gyártása tünet. Az emberek kényelemszeretetének meglovagolása haszonszerzés céljából tünet. A média szenzációhajhászása tünet. Az emberi tömegek ösztönkésztetéseinek egyre gátlástalanabb és gusztustalanabb kiszolgálása is csupán a profitot szolgálja, ezértez is tünet. A végtelenségig lehetne sorolni. Mindezen tünetek mögött a rendszer növekedési kényszerét találjuk.

 

……..

 

Nyilvánvaló tehát, hogy a felelősség felől közelítve nem tudjuk megoldani a problémát.

Egy szinttel mélyebbre kell ásnunk: nem a gazdagokkal vagy a világelittel, hanem a pénzügyi rendszerrel van baj, amely lehetővé teszi, hogy emberek, érdekcsoportok hatalmaskodjanak embertársaik fölött.

 

És a jelenség gyökerét ismét csak a kamatban találjuk meg: „A kamatszedés tilalma nem csupán valami szociális-gazdasági rendszabály, hanem hatalmi elv: a pénzuralom megakadályozása” – írja 1947-ben egy svájci teológus, Leonhard Ragaz.

 

Megszegtük az ősi (mózesi) kamattilalmat, ezért itt az eredmény:

1. a kamat okozta fenntarthatatlansági válság;

2. a kamat okozta, lerázhatatlannak tűnő pénzhatalom kialakulása a társadalom fölött.

 

Fenti két tényező eredőjeként igen nagy valószínűséggel civilizációnk összeomlása felé haladunk...

Amíg az arctalan és személytelen pénz hatalmát, diktátumát, kényszerítő erejét nem tudjuk levetni magunkról, így is marad. Ezért tekintem szükséges, de nem elégséges szélmalomharcnak a szegénység elleni küzdelmet, a környezetvédelmet, beleértve a teremtésvédelmet is.

A kapitalizmus nem piacgazdaság, hanem tőkegazdaság. Nézetem szerint a kapitalizmus helyes magyar megfelelője nem a piacgazdaság, hanem a tőkegazdaság kifejezés volna, és a geselli szelíd pénzzel működő gazdaságra kellene –kizárólagosan – a piacgazdaság kifejezést alkalmaznunk.

Mivel pedig az ember pénz utáni vágyát és a pénz adta hatalmat közvetlenül nem lehetséges bizonyítani, ezért a mózesi törvények a hatalmat és igazságtalanságot eredményező eszközt, a kamatot tartották tilalom alatt.

 

Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a mózesi kamattilalom újbóli bevezetése, de a mai, az ókorinál sokszorosan bonyolultabb pénzrendszerben alkalmazva szinte biztosan gazdasági összeomlást okozna. Ennél kifinomultabb megoldásra van szükség.

Ezért másként és pontosabban kell kérdeznünk: miként lehet elérni, hogy az erkölcstelen, önző, kényelemszerető, környezetkárosító, rövid távú (!) egyéni haszonmaximalizálás elvét követő stb. ember akkor is erkölcsösebben, önzetlenebbül cselekedjék, ha annak helyességéről egyáltalán nincs meggyőződve?

 

Az eddigiekből következik, hogy ennek a megoldásnak a kamatra kell vonatkoznia, egységesen mindenkire, hajszálnyi teret sem hagyva az egyéni erkölcsi döntéseknek. Pontosan erről szól Silvio Gesell javaslata. A javaslat remekül bevált 1932-ben. (Helypénz bevezetése) A wörgli csoda. A geselli pénzrendszer bevezetése esetén a jelenlegi kamat hozta verseny- és növekedési kényszerek eltűnnek, megszűnik az ökológiai és szociológiai válság elleni küzdelem szélmalomharc jellege, megszűnik, de legalábbis enyhül a tőkevezérelt gazdaság évszázados torzító és elembertelenítő nyomása a társadalomra. Egy ilyen pénzügyi rendszer természetesen nem oldaná meg a gazdaság és a társadalom összes problémáját, mindössze a jelenlegi pénzügyi rendszer emberi gyarlóságot erősítő képességét szüntetheti meg.

 

-------

Kicsit befejezetlennek tűnik a cikk, de nem mindent idéztem, és nem is baj, hogy így maradt.

 

 

 

Előzmény: Morningstar17 (2887)
Morningstar17 Creative Commons License 2 napja 0 0 2887

Esszencia

 

Napjaink problémája abban áll, hogy kevesek (akik magukat elitnek nevezik) úgy gondolják, hogy ők többek, mások mint a nagy többség, és ennélfogva többet is érdemelnek.  Ezért aztán úgy gondolják, hogy az emberiség 99,9999 % -át megfoszthatják a veleszületett szabadságától, de még az emberi mivoltától is. A nemzetközi egyezményekben, az államok alkotmányaiban deklarált jogok üres szólamok az igazság elfedésére az emberek előtt. Az igazság pedig ezzel ellentétben az, hogy jószerével semmivel sincs több jogunk, mint egy ketreces csirkének, legfeljebb a körülményeink átmenetileg picivel jobbak. 

No de ha bármelyikünket, bármikor, bármely, az elit által kiagyalt bugyuta, mondvacsinált okokból, vagy egyszerűen az elit érdeke védelmében golyótölteléknek besorozhatnak, feláldozhatnak az elit kénye-kedve szerint az nem az emberi méltóság és az emberi élet védelmének abszolút semmibevétele? Dehogynem!!!

 

A világban ami jelenleg uralkodik, egy gátlástalan kizsákmányoló rendszer (kapitalizmus) uralkodik, amely a kapzsiság, az önzés logikájára épül, amely játéknak a vége jó eséllyel az emberiség többségének kiirtása lehet. Sajnos már elég közel állunk ehhez, de túl sokan alszanak még ahhoz, hogy ezt észrevegyék.

 

Az embert Isten nem azért teremtette a saját képére és hasonlatosságára, hogy e vele született sajátosságától korrupt és gonosz embertársai megfosszák, majd rabszolgasorba döntsék. Ez bizonyosan nem Isten terve. 

 

A gonosz azonban  tudatosan  mindent megtesz azért, hogy az EMBERT elválasszák a kozmikus, egyetemes isteni tudattól, ami nem tenné lehetővé számukra azt, hogy az EMBERT ilyen mérhetetlenül lealacsonyítsák. Mégis, sajnos az általuk felépített illúzió-mátrix eddig "kiválóan" működik, a legtöbb ember csak a felszínt kapargatja egész élete során, anélkül, hogy ráébredne az emberi lényegre, életcéljára! Isten-tudat helyett kap egy rabszolga tudatot, amely egész életén át meghatározza a mozgásterét, ami esetében nem egy fizikai ketrec, - mint a csirkék esetében - hanem egy gondolati blokk, ami ugyanúgy gátolja a cselekvésben, mint a ketrec a csirkét. 

 

Pedig ha ezeket az illúziórétegeket lebontjuk, jól látnánk az emberi élet VALÓDI perspektíváit, amelyek legfőképpen nem a külső világban mutatkoznának meg, hanem az ember igazi szellemi lényege távlatainak felfedésében volnának mérhetőek.

 

A Holdra lépés valójában ehhez képest csak egy igen kis lépés volt az emberiségnek, a valóban nagy "ugrás" az lenne, ha az EMBER visszakapná végre azt, amit elvettek tőle, a benne élő ÉDENKERTET, ISTEN ORSZÁGÁT!

 

 

 

 

Morningstar17 Creative Commons License 2024.05.19 0 0 2886

Köszönöm szépen, és én is mindenkinek áldott Ünnepet, békét, békességet, jó egészséget kívánok!

 

 

 

Aranyosi Ervin: Pünkösd

 

Hát eljött, hát itt van
piros Pünkösd napja,
s eljön a szentlélek,
s hitünk visszaadja.
Hét hete múlt Húsvét,
Jézusunk mennybe ment,
nincs, aki felrázza
a hitetlen jelent!

 

Mind az apostolok
épp ma összegyűltek,
cél nélkül, ok nélkül,
magukba merültek.

Csak egy jelre vártak,
hogy mutasson utat,
lelkük a sötétben,
fénylő jelet kutat.

 

S lám, hatalmas zúgás,
és szélvihar támadt.
Lángnyelvek virultak,
ahogy a fény áradt.
A szentlélek leszállt
az apostolokra!
Megújul a lélek,
s nem lesz földi pokla!

 

Ez a megtisztulás
ébredés kezdete,
s lám Péter prédikált,
s a többi tart vele.
Beszédére sokan,
oly sokan figyeltek,
hisz az árva lelkek
útra, célra leltek.

 

Volt kire figyelni,
volt már kit követni,
a jövő alapját
már le tudták tenni.
Létre jött az egyház,
és Jézus keresztjén,
alapult a vallás,
a hithű keresztény.

 

Áldozat, szolgálat,
örök megbocsátás,
együtt gondolkodás,
új szemléletváltás.
Keresni az utat
egy boldog világhoz,
hűnek lenni Jézus
szent akaratához.

 

Pünkösd van, az egyház
szép születésnapja,
hitünk a szentlélek,
újra visszaadja.
Csak követni kéne,
s nem bűnről papolni,
a rászorulókhoz
le kéne hajolni!

 

A szeretet nyelvén
beszélni és tenni,
a megváltó útját
naponta követni!
Példát venni róla,
példát venni tőle,
hogy a világunknak
legyen szép jövője!

 

Aranyosi Ervin © 2017-06-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Előzmény: idooogeep (2885)
idooogeep Creative Commons License 2024.05.19 0 0 2885

Kellemes Ünnepeket kívánok!

idooogeep Creative Commons License 2024.05.18 0 0 2884

Ez egy kicsit morbid lesz:-)

Minap olvastam az újságban, hogy svédek agya is elborult. Szeretnének atomot kapni.
Ha én Lennék Putyin helyében rögvest felhívnám  miniszterelnöküket.

-Helló, hallottam, hogy atomot szeretnétek. Melyik városra parancsolod?

Szép hétvégét és kellemes ünnepeket kívűnok!

Morningstar17 Creative Commons License 2024.05.17 0 1 2883

Tárgyalás? Tűzszünet? Minek? Akkor mi lesz a nagy fegyver biznisszel? Éhesen maradnak a háborús disznók?

 

https://www.youtube.com/watch?v=g5NOeiRonFY&list=RDMM&start_radio=1&rv=gPbigYdnctY

idooogeep Creative Commons License 2024.05.06 0 0 2882

                    https://www.youtube.com/watch?v=wC9bczdarNQ

                      


                                                   NO  WAR!

Morningstar17 Creative Commons License 2024.05.05 0 0 2881

.... és a Nemes Nyolcrétű Ösvény helyett inkább a pokolba vezető utat választottuk, pont úgy, ahogyan Jézus  helyett Barabbást.-:((( Mind a két döntés lényegileg ugyanaz. Képtelenek vagyunk ennek még a felismerésére is!

 

Egyre inkább aktuális sajnos:

 

https://www.youtube.com/watch?v=3kemYK3W2c8

Előzmény: Morningstar17 (2880)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.05.01 0 0 2880

Ha pedig szenvedünk, akkor az annak a jele, hogy biztosan letértünk a Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolcrétű Ösvény útjáról. 

Előzmény: Morningstar17 (2879)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.05.01 0 0 2879

Pedig van mód a szenvedés elkerülésére, minimalizálására. Jézus tanai és egyebek mellett ott a Buddhizmus is, amely kiutat mutat ebből a kapzsi világból. Persze, csak ha nem az önérdekű felszínességben látja valaki élete értelmét. 

 

 

"A Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolcrétű Ösvény

 

 

A Buddha általában a konkrét kérdésekre vagy felvetésekre válaszolt, amikor valakit személyesen tanított. Igény mutatkozott azonban arra is, hogy tanításait általánosabb megfogalmazásban összegezze. Legmélyebb fölismerését a belső békéhez vezető úton a Négy Nemes Igazságban fogalmazta meg. Ebben kimutatta, hogy a szenvedést tudatlanságunkkal és hibás ösztönzéseinkkel alapvetően saját magunk idézzük elő és ezek megszüntetésével fel is számolható. A szenvedés okainak megszűntetésének módszerét pedig Nemes Nyolcrétű Ösvény néven ismerjük. Az ösvény tartalmaz etikai alapelveket, az életünk és a tudatunk megismerésével kapcsolatos, valamint a meditációs gyakoláshoz tartozó tanításokat. Az erkölcsi szabályok betartásával kedvező körülményeket teremtünk a tanulmányainkhoz és a meditatív szemlélődéshez. A valóság mélyebb intellektuális megértése pedig támogatja a meditációból fakadó intuitív belátást. A megértés ekkor mély hatás gyakorol a viselkedésünkre, amely immár nem külső szabályok puszta elfogadásától, hanem a megértéstől és meggyőződéstől lesz pozitív, sőt éppen e megértésnek a felragyogása jelenti a nemtudás sötétségének eloszlását. Ez a megvilágosodás.

A felszabadulás útját a Nemes Nyolcrétű Ösvény jelöli ki, amely valamennyi buddhista számára követendő. A Tökéletes szemlélet (1.) révén fölismerjük a szenvedés tényét, annak okát és megszüntethetőségét. Ez nem más, mint a valóság természetének megértése, a szellemi látásmód elsajátítása. A Tökéletes elhatározás (2.) azt jelenti, hogy szakítunk az illúziókon alapuló életcélokkal és elköteleződünk az Út végigjárására. A Tökéletes beszéd (3.) tartózkodás a hazugságtól, rágalmazástól, rosszakarattól, durva beszédtől, haszontalan fecsegéstől. Igazmondás, lényegre törő fogalmazásmód; a barátságot, összhangot elősegítő beszéd; szelídség és mások iránti türelem. A Tökéletes cselekvés (4.) olyan aktivitás, amelynek során tartózkodunk az öléstől, a javak önkényes elvételétől és a pazarlástól. A kedvesség és együttérzés kifejlesztése, a jóakarat gyakorlati alkalmazása. Becsületesség és tisztelet mások és javaik iránt, megelégedettség, mértékletesség, nagylelkűség. A tökéletes cselekvés megelőzi, illetve elkerüli az olyan szexuális kapcsolatot, amely másnak fájdalmat okoz. A Tökéletes megélhetési mód (5.) jegyében tartózkodunk az olyan foglalkozásoktól, amely más lényeknek kárt okozhatnak. Például nem kereskedünk fegyverrel, alkohollal, kábítószerekkel. Törekszünk a szorgalmas és lelkiismeretes munkára, tiszteletre és figyelemre, és ez megalapozza a tisztességes üzleti életet.

Az utóbbi három elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az életünket és ezen keresztül a tudatunkat megtisztítsuk, s alkalmas tereppé tegyük a gyakorláshoz és a szellemi fejlődéshez. Ezeket erkölcsi iránymutatásokként is felfoghatjuk. A buddhizmusban az etika nélkülözhetetlen szerepet játszik a mély és nagy jelentőségű, pozitív tudati változások előkészítésében.
A Buddhához sokan fordultak segítségért, közülük jónéhányan maguk is kivonultak az erdőbe, és intenzív gyakorlásba kezdtek. Mások, jóllehet rájuk is nagy hatással voltak a Buddha szavai, visszatértek családjukhoz, és folytatták világi életüket, miközben náluk is kezdetét vette egy belső átalakulási folyamat. Ugyanis a gyakorlás hatékonysága nem attól függ, hogy milyen szerepet töltünk be a társadalomban, hogy kis- vagy nagyvárosban lakunk-e, hogy családosak vagyunk-e, vagy egyedül élünk.

Az agressziótól, hazugságoktól, lopástól való tartózkodás a harmonikus társadalmi életet szolgálja, ugyanakkor a gyakorló számára olyan környezetet alakít ki, amelyben valóban a tanulmányaira és személyiségének feltárására tud figyelni. Ha valaki állandóan összeütközésbe kerül környezetével, s folyton az emberi kapcsolataiban jelentkező problémák töltik ki tudatát, akkor képtelen lesz arra, hogy tiszta tudattal a jelenben éljen.

Az ösvény utolsó három eleme a Tökéletes erőfeszítés (6.), Tökéletes éberség (7.) és a Tökéletes elmélyedés (8.).

Az erőfeszítés hivatott arra, hogy biztosítsa a hosszú és fáradságos út végigjárásához szükséges energiát. Ez teszi lehetővé, hogy gátat vessünk a gondolatainkban feltörő szennyeződéseknek, a már meglévő tökéletlenségek elhagyjuk, jót és üdvöt előmozdító gondolatokat ápoljuk és fejlesszük. Tehát a törekvésnek elsősorban a saját tudatállapotunk megfigyelésére, ellenőrzésére és alakítására kell irányulnia. Ennek segítségével megpróbáljuk megelőzni, illetve elhagyni az olyan káros tudatállapotokat, mint pl. a rosszakarat, tompaság, aggodalmaskodás, és helyükbe állítani az éberség, nyugalom és kiegyensúlyozottság attitűdjét.

Az éber jelenlét azt jelenti, hogy a dolgokat, tapasztalatokat (a testünket, az érzéseinket, a tudatunkat és a külső jelenségeket) nem ítéljük meg, nem minősítjük, hanem egyszerűen hagyjuk azokat saját természetük szerint megjelenni. Nem vonódunk bele az eseményekbe, hanem a jelen pillanat történéseit szemléljük anélkül, hogy a saját érdekeink és nézeteink által gerjesztett gondolati társítások elfednék azokat. Ez gyakorlatilag éber tudatosságot jelent minden cselekedetünkben.

Az elmélyedés vagy koncentráció feladata az össze-vissza csapongó gondolatok és az állandóan felkavarodó érzelmek elnyugtatása. Legtöbbször nem is vagyunk tudatában annak, hogy gondolataink megállás, pillanatnyi szünet nélkül áramlanak. Annyira hozzászoktunk már ehhez, hogy szinte azonosítjuk magunkat a gondolatainkkal. Sokan nem is igazán szeretnék, ha ez a tudati fecsegés alábbhagyna, mert a csend élménye megkérdőjelezné ezt az azonosulást.

Az Ösvény elemei egymásra épülnek és egymásba ágyazódnak. Fel lehet őket úgy is fogni, mint egy hőlégballonnal való utazáshoz szükséges összetevőket:
szemlélet adja az irányérzéket, az elhatározás a célunk elérésére irányuló szándékot. A helyes beszéd, cselekvés és megélhetési mód segítségével kidobáljuk a felesleges súlyokat a gondolából, s a helyes erőfeszítés szolgáltatja a meleg levegőt, ami levegőben tartja a ballont. Az éberség biztosítja a megfelelő körültekintést, hogy az esetlegesen felmerülő akadályokat el tudjuk kerülni, a koncentráció pedig a szükséges összpontosítást, amellyel mindezeket az összetevőket koordinálni tudjuk."

 

https://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut/a-negy-nemes-igazsag-es-a-nemes-nyolcretu-osveny

 

Előzmény: idooogeep (2878)
idooogeep Creative Commons License 2024.04.30 0 0 2878

Ezek az őrült állatok addig nem nyugszanak, míg el nem pusztítják a Földet.  Akkor aztán számolhatják a pénzüket és terjeszthetik a hülye ideológiájukat a semminek...

Előzmény: Morningstar17 (2877)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.29 0 0 2877

Homo sapiens (X2)?

 

Legalábbis ekként határozzuk meg magunkat.

 

Amit viszont a Földön művelünk, abból arra lehet következtetni, hogy valamit baromira félreértettünk mi, emberek.

 

Itt van pl. egy igen aktuális kérdés, a Föld nyersanyag készleteinek a végessége, felhasználásának módja, üteme.

 

Mindenhol azzal riogatnak, hogy a klímaváltozás világméretű katasztrófákkal fenyeget, ezért majd a közeljövőben mindenféle megszorításokkal kell szembenéznünk. Már tehén se lehet annyi, mert túl sok szén dioxidot termel. Amúgy is, általában a hús előállítása túl költséges*  és túlzottan megterheli környezetünket. Ezért aztán marha szték helyett majd műhúst és férgeket fogunk enni hamarosan. Az energia szűkössége miatti zöld átállás miatt szintén  mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, mert egyre drágább a - nem megújuló - fosszilis fűtőanyag.  Oda jutottunk, hogy a XXI. században télen kabátban ülünk a szobában, hogy ne rakjanak ki a lakásból a számlák felhalmozása miatt.

 

Ez az állítólag kétszeresen is értelmes lény persze, de az "elitje" csak a tömegeket hülyíti ezekkel a baromságokkal. Globális szinten eszement pazarlás megy minden erőforrással, beleértve különösen a humán erőforrást is! A gázvezetékeket felrobbantják a tenger mélyén, hadd jöjjön a felszínre több milliárd köbméter földgáz.  Kit zavar? Nem igaz? Az Északi áramlat nem tehén!

 

Apropó!!! Ez nem terrorizmus esetleg? Mekkora kuss van már erről (is)???

 

Az oroszok és az ukránok naponta abban versenyeznek egymással, hogy ki tud több hőerőművet, olajtárolót, egyéb infrastruktúrát megsemmisíteni, és ezzel minél nagyobb károkat okozni egymásnak, és persze közvetve másoknak (pl. nekünk) is. 

Mi pedig az adónkkal támogassuk ezt a folyamatot, hogy minél több üzemanyag tárolót lőjenek szét, ugye?

 

Nem beszélve az atomerőművekről, amelyeket drónnal és rakétákkal lőnek a "kétszeresen értelmesek". Istent kísértve, Csernobil emlékére fittyet hányva.

 

Értelem? A tudományt megvették kilóra a multinacionális nagyvállalatok. Hinnék én boldogan a tudománynak, ha nem prostituálódott volna el annyira. Itt is, az egészséges életmód fontosságáról papolnak, miközben műszemetet etetnek velünk, tele gyomirtóval, és mindenféle egészségre káros tartósítószerrel, ízfokozóval, meg tudja a csoda, hogy még mivel. 

 

Vagy beszélhetünk éppen a globális gyógyszaripar szarságairól is, aminek a fent vázolt élelmiszaripar  ágyaz meg, okosban.

 

És ha még ez még mind nem lenne elég, jönnek a járványok, globális emberkísérletek, agyatlan gender ideológiák, a migráció gerjesztése, stb., stb.

 

És amíg magas szinten szarnak mindenre, a kisember számos világi és egyházi törvénynek van alávetve. Csak ránk vonatkozik a tízparancsolat is, és Jézus tanítását is csak nekünk kell szem előtt tartanunk, ugye?

 

 

Nekünk kell mindig elfogadnunk

- a közgazdászoktól, hogy nincs ingyen ebéd,

- a politikusoktól, hogy a gyermekeinknek majd jobb lesz,

- a jogászoktól, hogy a jog nem ismerete nem mentesít a felelősség alól,

- az orvosoktól, hogy a tudomány  jelenlegi állása szerint csak ez vagy az a gyógymód ismert jelenleg,

- a filozófusoktól, hogy Isten halott,

- a "hazafiaktól", hogy a haza védelme erkölcsi kötelezettségünk, akár életünk árán is,

- az "ácsoktól" - (értsd itt: a mai technokrata társadalomtudósokat) , hogy a szemünkben lévő szálka igazából gerenda,

- és a papoktól, hogy majd örök életet nyerünk a túlvilágon, ha a fentiek ellenére elfogadjuk az életünket olyannak, amilyenné a hatalmasok tették.

 

Ezek a kétszeresen okosak, - akik a legokosabbak közöttünk - birtokolják a világ vagyonának 99% -át, míg mi 7-8 milliárdan jó csórók vagyunk, és biztosan buták is. Vagy éppen sokkal inkább az a helyzet, hogy e kevesek többnek gondolják magukat másoknál, mint akik valójában, és számukra semmi sem szent.

 

Teljesen meg tudom érteni, hogy sokan elfordulnak az álszent vallásosságtól, amely jórészt szintén prostituálódott a "hatalmasságoknak".

 

Sokan azt hiszik, hogy az emberi élet értelme egy elvont filozófiai tétel, amelyet a filozófusok boncolgatnak időnként unalmukban, miközben nem vesszük észre, hogy ég a ház a fejünk felett. Mindennek az oka pedig az, hogy nem ismertük fel helyesen a szerepünket a világban.

 

Az élet értelme biztosan nem az, hogy a Földön horribilis vagyonokat gyűjtsünk mások rovására. Jelenleg pedig ez ural mindent. Amíg ez nem változik, a minket körülvevő torz világ sem fog változni. - Évezredek trágyaözöne ömlik a nyakunkba.

 

"Az értelem legkisebb homályának következménye, hogy az ember nem valóságot észlel, hanem káprázatot."

 

Hamvas Béla

 

 

 

 

 

 

*/ A fegyverkezésre elköltött csiliárdokkal mi a helyzet? Az nem túl költséges?

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.28 0 0 2876

Fedezzük fel újra az igazi, bennünk élő Mennyországot! Találjuk meg az Értelmet! 

 

https://www.youtube.com/watch?v=bjUZmz7CyXE

 

https://www.youtube.com/watch?v=2S8Z91fZGYI

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.27 0 0 2875

SENKI: VÉGJÁTÉK

 

Itt van minden leplezhetetlenül

De fátyolt húz a sok belénk vert “tudás”

És így rágják szét a szíveket belül

Majd alkotjátok a birkák lajstromát

A bizalom ma már megemészthetetlenül

Silány szintű aljas képmutatás

A sebzett kutyák mind egymás ellen feszül

És közös érdeket már senki se lát

Évszázados sötétségnek terhét nyomja ránk

Hogy változtatni nem tudunk már ennyi ostobán

Sokan látják mindezt, mégis néznek tétován

Nem találkoznak, csak tovább élnek mostohán

Valóságnak hisszük, ami nincs

Elfogadjuk nincsnek, ami van

Ne legyen benned kétség, csak higgy

Hidd el csak mind, amit mond

Végjáték ez most, ami zajlik

Lényünket felkavaró ostrom

Utolsó vészkiáltások ezek már talán

Reményt vetni az utókorra érdemes csupán

Változtatni nem tudunk, csak felkészülni rá

Hogy mit teszünk és kivel ezután

Itt van minden leplezhetetlenül

De fátyolt húz a sok belénk vert “tudás”

És így rágják szét a szíveket belül

Majd alkotjátok a birkák lajstromát

A bizalom ma már megemészthetetlenül

Silány szintű aljas képmutatás

A sebzett kutyák mind egymás ellen feszül

És közös érdeket már senki se lát

Várnunk kell míg olvad a jéghegy

Balgák népe majd egymásnak megy

Rabszolgák úgy úsznak a vérben

Hogy mindenki küzd majd mindenek ellen

Sorban rogynak az emberek térdre

Mindenki bűnös lesz, senki se vétlen

Egyetlen dolgunk a vak sötétben

Őrizzük végig a fáklyát ébren

 

https://www.youtube.com/watch?v=kUed9M3LRqk

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.26 0 0 2874

Amerika a szabadság hazája???

 

https://index.hu/kulfold/2024/04/25/egyesult-allamok-tiktok-tiltas-kina-kozossegi-media-szolasszabadsag-nemzetbiztonsag/

 

https://index.hu/kulfold/2024/04/26/amerikai-egyesult-allamok-palesztin-parti-tuntetes-satortabor-nemzeti-garda/

 

Ezért a "szabadságért" kell ukránok millióit a vágóhídra hajtani, és billiárd dollárokat kidobni az ablakon, nem számolva azzal, hogy a fegyverek jó része terroristák kezébe kerülhet? Mitől más ez, mint amit az oroszok tesznek? - Egykutya!

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.25 0 0 2873

Az új Babilon már recseg-ropog, de jómagam is tartok tőle, hogy még nagyon sok szenvedés vár az emberiségre míg ez eltűnik,..... ha egyáltalán túléli.

 

Sok ilyen ember kellene. Vagy pl. itt van Jacque Fresco, a Venus Project megálmodója, aki sajnos 2017 -ben meghalt. 

 

https://www.youtube.com/watch?v=PMRTyZ_JZkY

 

"Ennek a szarságnak el kell tűnnie!"

Előzmény: erobika (2872)
erobika Creative Commons License 2024.04.24 0 0 2872

Jem Bendell a modern társadalmak környezeti változások eredményeképpen bekövetkező összeomlásának világszerte elismert kutatója. "ÖSSZETÖRVE Őszinte válasz az összeomlásra" c. könyve nemrég jelent meg Magyarországon.

 

Hét fejezetben részletesen elemzi az összeomlás folyamatát az energiaellátás, a bioszféra, az éghajlati rendszerek, az élelmiszer ellátás és a társadalmak vizsgálatán keresztül. Ugyanakkor úgy látja, hogy a fogyasztói kapitalizmus bírálóival és a közösségek védelmezőivel való szolidaritás szerepet játszik abban, hogy emberiségként együtt, közösen legyünk képesek válaszokat találni az összeomlás korszakának kihívásaira.

 

Ez a könyv megmutatja, hogy az érdekek helyett az értékek előtérbe helyezése lehet a természet és a kultúra közös megújításának egyetlen hiteles útja egy élhető jövő irányába.

 

Egyenlőre még csak belelapoztam a könyvbe. A 10. fejezet szól a pénzhatalomról Címe: Megszabadulni a bankoktól - a pénzhatalom és az összeomlás. Ennek alcímei is már sokatmondóak:

Értelmezés a zűrzavarban

Az adósság kényszerítette őket

Hogyan korlátozzák életünket a pénzügyi rendszerek?

Rutinszerű társadalmi-környezeti elnyomás

Rutinszerű kulturális és politikai elnyomás

A teljes körű pusztulás okai

Mindannyiunkat a pénz kényszerített

 

Véleményem szerint sem tartható fenn örökké a jelenlegi igazságtalan és elnyomó rendszer. Egyre többen látnak a kulisszák mögé, a ködösítés ellenére. Ez optimizmusra adhat okot. Azonban - úgy vélem - időben még hosszú folyamat vár ránk, mikorra ez a jelenlegi rendszer véglegesen összeomlik.

 

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.24 0 0 2871

Dehogy 100 milliós, -- milliárdos!!!

Előzmény: Morningstar17 (2870)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.24 0 0 2870

Újbeszél nyelven már a háború finanszírozása is "segélycsomag". 

 

Az USA által a háborúk további gerjesztésére megítélt csaknem 100 millió dolláros csomagot azonban én nem nevezném segélynek. Ezen nyelvezet célja legitimizálni olyan szándékokat, amelyek pőrén kimondva nem annyira hangzanak túl jól, pl. provokáció, a gyűlölet gerjesztése, viszályok szítása, játék a tűzzel.

 

A "jóságos" USA ad pénzt egyes országoknak, hogy még többen veszítsék el az életüket háborúkban. Világhatalomként talán éppen a diplomácia minden eszközével őrködni kellene azon, hogy elkerüljünk a világon minden olyan konfliktust, amely a világégésnek a legcsekélyebb esélyét is hordozza. Sajnos, amit látunk, az ennek pont a fordítottja jelenleg.

 

Ezzel a világgal valami tényleg nagyon nincsen rendben. 

 

Az emberi élet értelme az volna, hogy leuraljuk, legyilkoljuk egymást, és ennek eredményeként mértéktelen vagyont halmozzunk fel másokat kizsigerelve, kihasználva? Tényleg Káin és Ábel történetét akarjuk élővé tenni globális szinten?

 

Nincs nálam a bölcsek köve, de szerintem az emberiség rohadtul nem érti, minek van itt ezen a bolygón.

 

 

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.23 0 0 2869

Köszönöm! Szép reggelt kívánok!

 

https://www.youtube.com/watch?v=x4T76_eSPm0

Előzmény: idooogeep (2868)
idooogeep Creative Commons License 2024.04.21 0 0 2868

Szép estét kívánok!

 

 

 

Friedrich Schiller

 

A hit szavai

 

Három nagy szó, amit megnevezek;
Tovaszállanak ajkról ajkra;
De nem kintről származnak ezek,
Hangjuk csak a szívünk hallja.
Elveszti az ember örökre becsét,
Ha nem hiszi többet e három igét.

 

Szabadnak eredt s szabad, ha még
Láncban született is az ember.
Ezt hidd, ha üvölt is a csőcselék,
S ne törődj vad őrületekkel.
A szolga előtt, ha bilincse szakad,
szabad ember előtt soha meg ne riadj.

 

S az erény sem üres szó, puszta beszéd;
Az élet váltja valóra;
Bár botlik az ember, akárhova lép,
Törekedhet ez isteni jóra.
Mit a bölcsek bölcs esze föl nem ér,
Gyakorolja a gyermeki tiszta kedély.

 

S van Isten, él egy szent akarat,
Az ember akárhogy inog bár;
Túl téren, időkön a legmagasabb
Bölcs Gondolat éberen ott áll,
Fut a lét, változva örökre körén,
De nyugodt Szellem virraszt a cserén.

 

E három igére ügyeljetek,
Adjátok ajakról ajkra,
S bár nem kintről származnak ezek,
Legbensőnk szózata vallja;
Ember soha el nem veszti becsét,
Amíg hiszi ezt a három igét.

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.21 0 0 2867

Köszönöm szépen, viszont kívánom!

Előzmény: idooogeep (2866)
idooogeep Creative Commons License 2024.04.20 0 0 2866

Szép napot, kellemes hétvégét kívűnok:

 

Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.20 0 0 2865

Valami Amerika II. --

 

Sokáig nem hittem el, hogy az EU migránskvótát akar bevezetni. Az ellenzék váltig tagadta. Emlékszem, hogy a Klubrádióban nem egyszer olyan képtelenségnek nevezték ezt, ahogyan a gender téma nyugati erőltetése is hihetetlennek tűnt. Úgy lett beállítva, hogy ezeket mind Orbán találja ki, hogy elterelje a figyelmet a jogállam lebontásának folyamatáról. Aztán pedig:

 

https://www.portfolio.hu/global/20230609/megvan-az-eu-nagy-megallapodasa-igy-mukodik-majd-a-migranskvota-620406

 

https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra-2015-being-trans-eu-comparative-summary_hu.pdf

 

Aztán szép lassan kiderül, hogy az amerikai álom nekünk bizony rémálom. Az új Babilon tényleg ide akarja telepíteni Európába a bábeli zűrzavart. Soros Gyuri bácsi pedig tényleg hullazsákot szán nekünk. Az ukrán katonákkal - köztük kárpátaljai magyarokkal is (!!!) - már megkezdték, tehát ez a hír is igaz.  Van Soros-terv! - hiába tagadták ezt is.

 

Orbán ettől persze nem lett szent, de a fenteik a nézőpont markáns átértékelésére adnak okot. Ezerszer hitelesebb, mint bármelyik  ...........- én nem nevezem őket liberálisnak, mert nem azok!!! Látjuk, hogy szólásszabadság a liberálisnak hazudott bagázsnál miben áll:

 

https://hu.euronews.com/2024/04/16/europai-populistak-woke-mentes-ovezet-orban-viktor - és ez a hírforrás nem szándékosan az Origo!!!

 

- mert  minden vélemény - tartalmától függetlenül - alkotmányos védelmet érdemel egy jogállamban, ugye???

 

 

No és akkor a gender huzavona okán jön egy műbalhé, hogy a NER-ben kitenyésztett Szurtos Peti - ki tudja még milyen anyagi támogatással és háttérrel - szembe fordulhasson egykori gazdáival, és sokan messiásként imádják ezt a ficsúrt.

 

Hagyjuk inkább a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, mert a mese - a nyugatról - rohadtul nem volt igaz:

 

https://www.youtube.com/watch?v=6CcjK8kqwgY

 

Nem akartam politizálni, de ennyivel tartozom az igazságnak, és a tárgyilagosságnak!

 

Előzmény: Morningstar17 (2864)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.19 0 0 2864

Valami Amerika --

 

"238 milliárd dollár! Tavaly „fegyverdiplomáciával” gazdagodott az USA2024-01-31 15:35:56 

2023-ban új rekordot, 238 milliárd dollárt értek el az Egyesült Államok fegyvereladásai, közölte január 29-én az amerikai külügyminisztérium. Egy minisztériumi nyilatkozat szerint a fegyvereladás és -átruházás jelentős eszköze az amerikai diplomáciának és külpolitikának, továbbá potenciálisan hosszú távú hatást gyakorolhat a régiós vagy a globális biztonságra.

A Politico mellett több amerikai médiaorgánum szerint az orosz–ukrán konfliktus hatalmas megrendeléseket hozott.

Song Zhongping kínai katonai szakértő a GlobalTimes kínai médiának elmondta, hogy ez az adat is bizonyítja az USA sikerét a fegyverdiplomáciában. A fegyvereladásból az USA gazdagodik, ugyanakkor erősítheti ellenőrzését a régióban, sőt az országban. „Ezért az amerikai politikusak akkor a legpozitívabbak, amikor konfliktusok törnek ki a világban” – mondta a szakértő."

 

Forrás: https://hungarian.cri.cn/2024/01/31/ARTIsnueUqfk4NBxuFn98aES240131.shtml

 

A háborúban eleső katonák millióiról, és a megnyomorított családokról nem szól a fáma. 

Előzmény: Morningstar17 (2863)
Morningstar17 Creative Commons License 2024.04.19 0 0 2863

"Az USA tengerentúli fegyvereladásai rekordot értek el 238 milliárd dollárral. A legnagyobb vásárlók között Lengyelország és Németország is megtalálható, főleg ukrajnai konfliktus miatt megnövekedett kereslet hatására – írta a BBC. "

 

Forrás: https://www.portfolio.hu/global/20240130/rekordra-porgette-az-ukrajnai-haboru-az-amerikai-fegyveripart-hatalmas-sereget-epitenek-az-ukranok-ukrajnai-haborus-hireink-kedden-665929

 

Egyszóval megteremtették a keresletet az amerikai fegyveriparnak.  Erről szól ez az egész. 

Előzmény: Morningstar17 (2862)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!