KSH júni 15.
A gyermeköngyilkosságok alakulása 1980 és 1999 között
Az utóbbi időben megnyilvánult érdeklődés miatt a KSH feldolgozta a gyermeköngyilkosságok alakulását jellemző legfontosabb statisztikai adatokat, amelyet a közeljövőben időszaki tájékoztatóban jelentet meg.
A halállal végződött öngyilkosságot elkövető 7- 14 éves gyermekek száma 1980 és 1999 között évente 3 és 34 között mozgott. A kis esetszámok és a nagy ingadozások miatt az adatokat megfelelő óvatossággal kell értelmezni. Az adatok értékeléséhez hangsúlyozni szükséges, hogy a gyermekek körében elkövetett öngyilkosság nem új keletű jelenség. 1980-ban a 7- 14 éves korú gyermekek közül 34-gyen (28 fiú és 6 lány) vetettek véget önkezükkel életüknek. 1999-ben az előző évhez képest több mint kétszeresére, 12-re emelkedett a 7- 14 éves, halállal végződött öngyilkosságot elkövetők száma. Ez alapján azonban még nem állítható, hogy tendenciaváltozásról van szó. Érdemes viszont megjegyezni, hogy már ilyen fiatal korban is érvényesül az a valamennyi korcsoportra jellemző tény, hogy a halállal végződő öngyilkosságot elkövető fiúk száma jóval nagyobb, mint a lányoké.
A jelenség nagyságrendjét valójában a 100 000 megfelelő korú és nemű lakosra számított arányszámok fejezik ki. Ezeket tekintve megállapítható, hogy bármennyire is megdöbbentő egy-egy kisgyermek öngyilkossága, a 7- 14 évesek korcsoportjában a halállal végződött öngyilkosságok gyakorisága - az idősebb korúakkal összehasonlítva - meglehetősen alacsony értékeket mutat.
1999-ben a 7- 14 évesekre vonatkozó arányszám a fiúk esetében 2,19, a lányoknál pedig 0,21 volt, míg a 40- 44 éveseknél a megfelelő adatok 89,30, illetve 15,84, a 75- 79 évesek esetében pedig 115,99, illetve 33,88.
A halállal végződött öngyilkosságot elkövetők száma a teljes népességet tekintve 1980-ban 4 809 (100 000 lakosra számítva 44,9), 1999-ben pedig 3 328 (100 000 lakosra számítva 33,1) volt.
Ma is megprobalt az egyik osztalytarsam ongyilkos lenni, nem volt semmi oka, es ez volt eppen az oka, mert vele soha semmi nem tortent meg eleteben. NA, de lenyeg, hogy nem sikerult, mert megmutattam neki a hegemet es elborzadt, attol, hogy ilyen lesz. Na, szo mi szo, ma egy embert mentettem meg a halaltol.
Nem tudod én mennyire örülök, hogy nem mertem tovább menni, mert undorító dolog szerintem. Már én is bele gondoltam, hogy milyen szörnyű dolog lehet ha elveszíesz így valakit. Az a barátom, aki megpróbálta megölni magát, azzal még egy jó kis dumálást beszéltem meg az előtte lévő nap, és késett fél órát, én meg ott bőgtem, hogy mi van, ha újra megpróbálta és nem jött és én féltem. Na, ennyi!
Tudod Taknyocska, nem tudom hány éves lehetsz, de jó lenne, ha valamit egyszer s mindenkorra a kis fejedbe vésnél:
AZ ÖNGYILKOSSÁG NEM OLD MEG SEMMIT, SŐT TOVÁBB BONYOLÍTJA AZ ÉLETEDET.
Nem beszélve arról, hogy a problémák elől nem menekülhetsz a másvilágra, mert azok ott is utolérnek, sőt ott hatványozottan jelentkeznek, mivel ott már nem tudsz beavatkozni az eseményekbe.
Egyébként van valakinek valaki ismerőse, aki megpróbálkozott ezzel? Nakem van egypár olyan ismerősöm, aki nem egyszer probált öngyilkos lenni. De, a legtipikusabb, ha valaki felvagja az ereit, de volt egy barátom, aki mar a nyakát próbálta és nem jött össze neki. Ez már kicsit húzósabb volt, de nem jött össze neki. És már undorodik az egész régi helyzetétől. Na, de nektek is biztos vannak hasonló élmlényeitek, akkor mért csak én szövegelek?
Azert irtam le mindezt, mert mar tul vagyok rajta, es soha tobbet nem probalom meg, mert mar tudom, hogy vannak, akik mellettem allnak, es kurvara sajnalom, hogy mar egyszer el akartam hagyni. Rajottem, hogy ez az egesz, ha meggondolom nem fordult volna elo, ha nem csalodok annyira. Ennyi!
Reakcio?
Úgy érzem, hogy Te ezt komolyan gondoltad, éppen ezért én is elgondolkodtam. Én is megpróbáltam végetvetni egy storynak, hasonlóan ahogy te, de ( sajnos :-( képtelen voltam teljesen megtenni,csak egy picit vágtam. Talán a bekövetkező fájdalom miatt, vagy a környezetem miatt - nem tudom, pedig rengeteget gondolkodtam rajta, hogy miért is nem. Az OLYANOK, akiknek eszébe se jutna az élet eldobása, az persze egyből azt mondja, hogy ez gyávaság. NEEEEEM!!! Én nagyon szeretem és talán még tisztelem azokat az embereket, akik imádják az életet, mert szerintem is a legcsodálatosabb dolog, amink van, az a lét. Csak az a "baj", hogy egyes emberek, mint pl. én, egy kicsit máshogy látjuk a dolgokat. Ez inkább olyanoknak szól, akik nem tudják megérteni az öngyilkosokat. Én személyszerint nem vagyok vallásos, és nem is hiszek istenben. Már elnézést, de az a sz@r az egészben, legalábbis énnálam, hogy egy nagyon erős ambivalens érzés van bennem, magyarán rettenetesen szeretnék élni, de ezzel együtt meg is akarok halni. Talán egyszer mégis rájövök, hogy maradni kéne,szeretném megtudni, hogy hogyan gondolkodnak mások, de az már inkább pszichológia. Ezzel csak valami olyasmit szeretnék kifejezni, hogy az olyan ember, akinek egyszer is megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata, az máshogy szemléli a világot, vagy mint az én esetemben mások véleménye szerint (pl. osztálytásaim) enyhe "beütésem" :-) van.
Hát, csak ennyit szerettem volna hozzátenni a dologhoz.
viszhall--- tothd2
Nem jó kritikátlanul elfogadni semmilyen értékrendet, se a szülőnek, se a gyereknek. A fekete vagy piros pont csak egy iskolai autoritás ítélete valamiről, amit a gyerek csinált. Nagy hiba a szülő részéről, ha ennek túl nagy jelentőséget tulajdonít. Szerintem egy jó szülő úgy bízik a gyermeke képességeiben, mint a sajátjaiban... így pedig az iskolai osztályzatok nem kis részben az iskolát minősítik, pontosabban az iskolai szituáció alkalmasságát arra, hogy a konkrét gyermeket a konkrét dologra megtanítsa.
Én egyetlenegyszer éreztem ilyesmit gyerekkoromban, az pedig házifeladatírás közben volt, amikor "A kenyérlesők" című verset kellett volna elemezni és egyáltalán nem volt ötletem. Félelmetes irodalomtanárnénink volt és rettegtem a pillantásától; nem mertem megtenni, hogy mondjuk statisztikailag elemezzem a verset. Az emberegyedek nagyon lassan fejlődnek a tekintetben, hogy a dolgok jelentőségét megítéljék, és bizony iskoláskorban sokfelől kapnak olyan értelmű hatásokat, amelyek szerint mondjuk egy verselemzés, egy osztályzat élet-halál kérdés.
Arra ki tanítja meg a gyerekeket, hogy nem mások elvárásainak kell megfelelnie? Hiszen még ez is úgy hangzik, mint egy elvárás :(((
Köszönöm a komoly hozzaszólást, érzed bennem az iróniát, remélem. Nagyon érdekfeszítő volt a témához a hozzászólásod, pedig nem lett volna nehéz legalább valami érthetőt írni, mert ennyit szerintem mindenki megérdemelne.
nem ertem
akkor most a terminator az igazi, vagy csak arnold schwarzenegger volt
a terminatornak igazinak kellett lennie,es arnold nem halt meg mert a masik reszben is
o volt.
ugye?
Sajnálom, hogy ennyi ideje nem volt hozzászólás, pedig kimeríthetetlen téma ez. Ma próbáltam meg először, de nem sikerült és úgy érzem, hogy mégegyszer nem próbálom meg. Átvágtam az erem, de aztán gyorsan bekötöttem, meg próbaltam mindent, mert annyira megijedtem. Csak azért akartam öngyilkos lenni, mert ma olyan sokként jöttem rá arra, hogy nincs semmi szüksége senkinek, arra, hogy éljek. MIndenki csak ordibál, és akivel pedig tényleg van értelme élni, azzal pedig nem lehetek együtt, de ez nem elég, még a barátaimtól is eltiltottak, és a szüleim még azt sem vették észre, hogy ezzel a tiltással pont hazudásra kényszerítenek és most sem vették észre, hogy elvágtam az ereim, mert az orrom vérzett, azt mondtam. Nem merek az emberek elé kerülni, mert mindenki szánalommal, vagy gyűlölettel fog rámnézni, mert szegény elvágta az ereit. Egyebként szerintem nem tartozik már senki a gyerekek közé, aki simán megmeri tenni ezt önszántából, és annyi mindent átélt, hogy saját magát képes megölni.
6. osztályos voltam, amikoris a következő történt. Járt egy duci fiú az osztályunkba, és elég rossz tanuló volt, ráadásul sokan csúfolták a súlya miatt. Később kiderült, hogy betegségből kifolyólag hízik.
Egyszer állt az ablak mellett, beszélgetett valakivel. Megint elkezdték csúfolni a srácok, mire a fiú se szó se beszéd fogta magát, és kiugrott az ablakon. Az elsőn volt a terem, de jó magas volt az emelet. Szerencséje volt, hogy előtte esett az eső, és a talaj felpuhult, amire esett. Egyből átkerült a másik osztályba.
Egyébként hallottam, hogy Japánban a nagy hajtás miatt lesznek a fiatalok öngyilkosok.
Egyszer hallottam egy családról, ahol a gyereket nem vették föl felsőbb iskolába, ahová készült, és a metró elé vetette magát. A szülei iszonyú büszkék voltak rá, hogy "szamurájként" viselkedett, hisz ilyen szégyennel nem is lehet tovább élni...
üdv
Szilvi
Kedves virge3d (kivancsi vagyok honnan ered a nickvalasztasod),
Szerintem egy gyerek is meg tudja különböztetni a rajzfilmeket a valóságtól.
Meg akkor is, ha ez igaz, a problema amit leirtam jelen van, hiszen meg akkor is, ha a gyerek tudja, hogy a rajzfilm maga nem a valosag, nem biztos hogy tudja, hogy a rajzfilmben abrazolt esemenyek (es azok kimenetele) nem valosagosak. Ez az egyik.
A masik meg az, hogy nehez lemerni, hogy igazan mit is tud a gyerek es milyen szinten. Ismerek egy 6 eves kisfiut, aki rendkivul ertelmes. 6 eves koraban folyekonyan olvas, tud osszeadni, kivonni, szorozni, meg osztani is, ismeri a Naprendszer bolygoit, tudja a kulonbseget az egen lathato "csillagok" es bolygok kozott, es sok minden masban ennek a szintjen nyilvanul meg. Na most.....egyik nap TV-t nezunk, Star-Trek egy regebbi epizodjat.
Es a gyerek kerdezi:"...ezek most hol vannak....". Nem ertem a kerdest, visszakerdezek, hogy mit ert ezalatt. Magyarazza, hogy ugy ertette, hogy "ez most hol tortenik?". Mondom hogy sehol, ez egy film. Tovabb kerdez:"akkor ez hol tortent?". Mondom, hogy sehol, mert ez nem egy igaz tortenet. Tovabb kerdez:"akkor hogy lehet, hogy most megis latjuk oket. Nekem leesik a tantusz es rajovok, hogy nincs tisztaban azzal, hogy ez egy kepzeletbeli valami, es szineszek jatszottak el. Elmagyarazom, es kiderul hogy igazam volt, tenyleg nem tudta, hogy mi is az hogy "szinesz", mi is az, hogy egy kepzeletbeli tortenetet meg lehet filmnek csinalni.
Tehat egyaltalan nem automatikus az, hogy egy gyerek mindezzel tisztaban legyen. Mi felnottek feltetelezzuk, mert nekunk annyira termeszetes. Sok esetben hibasan feltetelezzuk.
Egyebkent ez a kissrac tovabb eroskodott:"..de akkor is VALAHOL ennek igy meg kellett tortennie ahhoz, hogy felvegyek filmre....(amikor mar megertette az alapkoncepciot). Akkor kellett megmagyarazni a filmstudio fogalmat, Hollywood-ot, stb.
Ez egy atlagnal kimondottan ertelmesebb gyerek, es MEGSEM tudta a valosag es kepzeletbeli elkulonitest vegrehajtani. Tehat nagyon kell vigyazni, hogy mit is hiszunk a gyerekekrol.
Eppen ezert, majdnem garantaltan egy 3-4 eves NEM kepes egy rajzfilmben latottakrol azt tudatosan tudni, hogy ami ott tortenik, az nem lehet igaz. Es mire egy ket ev plusz eltelik, az abszurd marhasagok beivodhatnak a tudataba (mondjuk ha valakit lelonek, az tenyleg csak piszkos lesz, megrazza magat es megy tovabb), de meg nem er el addig a szintig, ahol teljesen megerti, hogy ez abszurd fantazia szulemenye es semmi koze a realitashoz. Es az lehet, hogy csak a korai tizeneves szinten tortenik meg. Kozben van egy idointervallum, ahol nagyonis konnyen gondolhatja, hogy az amit korabban latott a TV-ben, tenyleg a valosaggal azonos.
Ez egy nagyon jó dolog. Még nincs gyermekem, de ha lesz, tudom, hogy előveszem a mesekönyveket. - Szerencsére az egész gyermekkori könyvtáram megvan ;) - Jöhet a diavetítő, ami egy külön jó dolog, mert a felnőtt végig felügyelete alatt tudja tartani a gyermek fejlősését azzal, hogy végig magyarázza, meséli, narrálja esetleg cenzorálja - pedagógiai célzattal erősíti vagy enyhíti - a képeken látható cselekményeket, attól függően, hogy a kölyöknek éppen mire van szüksége.
Azt, hogy csak úgy odaültessem a villanypásztor elé akkor merném megkockáztatni, ha már elképzelhetőnek tartom, hogy a beléplántált "előítéletekkel" meg tudja különböztetni a "mesepoént" és a valóságot.
Egyetértek Mr Spock-kal a rajzfilmek káros hatásában. A kölyköknek is van annyi esze, hogy ha egy "befejezett" gyilkosságot, öngyilkosságot, stb... mutatnak be a TV-ben, akkor az tiszta sor, hogy az egyik oldalon van az élet, a másikon a halál.
A rajzfilmes sémapoénként viszont rádobunk a kollégára egy páncélszekrényt, amitől nő egy helyes púp a fején. ...Baromság.
Az élet és halál tulajdonságait felismertetendően régen - mint ahogy Folett: A katedrális c. regényének elején leírja - ott voltak a nyilvános kibelezések, felnégyelések, akasztások. A gyerek megtanulhatta, hogy akinek hurok van a nyakán, az többnyire megdöglik. Manapság ezt a felvilágosító munkát általában a filmek végzik, nem a szülők. Kérdés: Milyen apropóból kezdene hozzá egy szülő ilyen jellegű felvilágosításba? Mi lehetne az alapesemény, aminek kapcsán ilyen beszélgetés felmerül? Ugyanis a téma majdnem olyan kényes, - vagy inkább nagy odafigyelést igénylő - mint a szexuális felvilágosítás.
SZVSZ a filmekre - közös filmnézésre - a felvilágosító munka megkezdésének megkönnyítéséhez néha szükség lehet.
Gyermeköngyilkosság: Nem vagyok pszichológus, de én úgy tudom, hogy a gyermekek ebben az időszakban kezdik felfogni, hogy az élet véges. Ettől függetlenül addig még nem jutnak el, hogy a halált befejezett és visszafordíthatatlan eseménynek tekintsék. Mint ahogy már előttem mások is írták: büntető, szánalomkeltő eszközök közé sorolják be. (Elmegyek világgá és akkor majd kereshettek..., Ha nem leszek többé, akkor majd rájöttök..., stb...) Erre jó példa egy Szabó Lőrinc vers, - sajnos nem tudom idézni, de ha valakit érdekel, akkor Popper P: Fáj-e meghalni? 60 valahányadik oldal. A versben végighúzódik, hogy ha meghal akkor kik fogják sajnálni, és a végét valami ilyen modattal zárja hogy:
"... és én is azt mondom: Szegény kisfiú."
Öngyilkosságról általában: Azt mondják, hogy az érintett személynél annál kisebb az öngyilkosság veszélye, minél több és mélyebb emberi kapcsolattal rendelkezik. Itt sajnos nagy probléma a régebben jól működő több generációs, vagy nagy családok nukreáris családokká történő felbomlása. Tehát igaz lehet az, hogy a mai társadalmi - piaci - viszonyok között nem csak egy gyermeknek, hanem egy felnőttnek is nagyon nehéz dolga van. Jelenleg a család és az egyén nagyon fontos tulajdonságává vált a fogyasztás, a "szerzés", és mindez az emberi kapcsolatok minőségének rovására megy. Ezek a dolgok megkönnyítik egy nem kiforrott egyéniség "rossz útra" sodródását, és itt már nem is csak az öngyilkosságra gondolok, hanem az átlagos morálra.
Egyelőre ennyi.
Bocsánatot kérek a hosszért.
Üdvözlettel:
xset
Amit kifelejtettem : persze hogy meselunk. Minden este. Minden zoldseget. Ha unjak a mesekonyvet, akkor a vekkerorarol vagy a saros ciporol. Es odabujunk az apjukkal mellejuk- ez az o orajuk este: nincs melo, nincs telefon, nekik vagyunk ott. Es amikor valamelyikunk nincs otthon a munkaja miatt, ez az, amit a legjobban hianyolnak. A kizarolag nekik szolo figyelmet .
Amikor az elso hozzaszolast irtam, bejott a legidosebb fiam es beleolvasott a szovegbe. Este leultunk beszelgetni, egesz erdekes dolgok buktak ki a gyerekbol, peldaul, hogy o mennyire szokott felni attol, hogy leszurjuk-e egy-egy rosszabb jegyert vagy hogy mar megint elfelejtett tornacuccot vinni...A srac most 1O eves es ez ev aprilisaban immun-thrombopenias lett (ez egy gyogyithato verkepzoszervi betegseg) es gyakorlatilag huszonnegy ora leforgasa alatt lerobbant. Amikor a hematologian ott ultem az agya mellett es meg nem tudtuk pontosan, hogy mi baja van, mert a leukemiat csak a csontvelo-vizsgalat utan tudjak kizarni, szabalyosan halalfelelem fogott el. Raadasul a fiam rendkivul szenzitiv, latta-erezte, hogy valami van, s egyszer csak megszolalt : Anyu, nagy fasirt van velem ? alig birtam visszatartani a bogest. A felgyogyulasa (el ne kiabaljam...) utan most ment vissza iskolaba es nagyon nehezen allt vissza a regi kerekvagasba. Azota talan ha egyszer utottem meg, pedig neha megtennem. De mindenkinek uzenem, hogy a szulonek elsodleges feladata nem az, hogy hogyan legyen etetve-oltoztetve a gyerek, hanem hogy tanitsuk meg a gyerekeinket onallonak lenni minden aspektusban (beleertve az onallo donteshozatalt es a felelossegvallalast a mar meghozott dontesekert !) es plantaljuk belejuk a boldogsagra valo torekvest. Hogy ami jo, az nemcsak megtortenhet veled, hanem meg is tortenik, ha teszel erte valamit. Es hogy nincsenek dontesek es cselekedetek, amelyeket ne lehetne megvaltoztatni vagy jovatenni. A gyerekneveles sokszor olyan, mint a tojas: amikor kiveszem a hutobol, nem tudni, hogy rantotta , omlett vagy lagytojas lesz belole, esetleg fott. DE EN DONTOK. A legtobb, amit megtehetek a gyerekemert, hogy megprobalok nem a magam sokszor onos erdekei szerint, hanem valoban az o erdekeit eloterbe helyezve donteni. Akar vele egyutt is. Amig lehet. Es mindenrol beszelni kell veluk. Ezek a gyerekek annyira nyitottak, annyit tudnak, hogy nem lehet akarcsak 1o éves modszerekkel hozzajuk kozeliteni. A legfontosabb az lenne, hogy megorizzuk azt a kozelseget, amit akkor eltunk at, amikor meg egesz picik voltak. Mert meg lehet es meg is kell. Hogy ne alljunk ertetlenul az ilyen tragediak elott. Es igenis felelosnek tartom a szuloket. Valaminek tortennie kellett. Egy gyerek nem akasztja fel magat egy fekete pont miatt, elozmenyek nelkul. Nem birom felfogni meg most se igazan.
SZVSZ egy gyermekben nincs meg meg annyira az eletoszton, hiszen talan meg azt sem tudjak felfogni, hogy a halal egy megfordithatatlan dolog. es pont ezert lenne szukseguk a gondoskodasra, hiszen a gyereket a szulei es ne a media, a jatekterem es az utca nevelje fel. es az is biztos, hogy regebben nem volt ennyi gyerek ongyilkossag, hiszen ha mas nem az estek es a hetfoi napok ott voltak, hogy a szulok beszelgessenek es foglalkozzanak veluk. azok a szulok jelentkezzenek, akik este a tarsasjatekot a diavetitot es egyebeket veszik elo a gyerek szorakoztatasara es nem a szamitogepet kapcsoljak be ill. nem a video taviranyitojat adjak a gyerekuk kezebe.
micmaci
Valóban nagyon fontos otthon kialakítani a szeretetteljes légkört, hogy a gyerek ne feljen megmondani egy fekete pontot, vagy egy sapkaelvesztest, hanem segítséget várjon, és kapjon is. Ne azt érezze, hogy az iskola es a szulei szovetkeznek ellene. Mert en meg emlekszem ilyen erzesekre. Hiaba bizonygattam otthon, hogy a tanar is lehet hibas valamiben, a szuleim nem adtak ebben igazat. De termeszetesen nem akartam emiatt ongyilkos lenni.
Nekem is van egy kisfiam, es a minap egy kiszinezett rajzzal tert haza az ovodabol, ami azt abrázolta, hogy egy kisgyerek eppen leejtett egy tanyert, ami összetört, es az anyukaja allt felette.
Allitolag mindenkinek el kellett mondani ebben az esetben mi tortenne. Szoval az oviban leteszteltek a tisztelt szuloket. Ilyen is van.
Azert barmilyen nagy penzhajhaszas kozepette kell annyi idot szakitani a gyermekunkre, hogy legalabb ismerjuk, es tudjuk, mikor mi bantja, hogyan reagal bizonyos dolgokra.
miszerint egy 9 és fél éves kisfiú öngyilkos lett Szabolcsban, felakasztotta magát. Utána kinyitottam a HVG-t, ahol az Interjú rovatban pont erről a témáról beszélgetnek egy pszichológussal.
Kivancsi vagyok, hogy felmerult-e az, hogy miert lett a gyerek ongyilkos. Mivel hacsak nem hagyott egy bucsulevelet, nem lehet tudni, hogy tenyleg ongyilkos akart-e lenni. En mar hallottam olyan esetrol, ahol a gyerek "valamit hallott/latott" es egyszeruen ki akarta probalni. Nem elkepzelhetetlen, hogy ez a gyerek is, valamikor elozo nap hallott egy beszelgetest az akasztasrol, nem ertette meg pontosan hogy mirol volt szo, es csak ki akarta probalni jatek keppen. Nem azt mondom, hogy ez tortent, csak azt, hogy ez is egy lehetoseg.
És persze ilyenkor azonnal végiggondolom, hogy nem csináltam-e akaratomon kívül is valami bántót, rosszat a gyerekeimmel mostanában.
Nem hiszem, hogy ez lenne egy alapveto tenyezo abban, hogy egy gyerek ongyilkos lesz-e vagy nem (meg akkor sem ha tenyleg az akart lenni). Az ongyilkossag egy eleg komplex dolog, es van legalabb egy nagyon fontos tenyezo, ami teljesen fuggetlen attol, hogy a szulo mit csinalt: az eletoszton "meghibasodasa". Hiszen az amobatol kezdve, a bogarakon kereszul, az emlosokig, minden elolenyben van egy borzaszto eros eletoszton, ami teljesen automatikus, gondolkodastol fuggetlen. Az allat menekul, ha egy masik kergeti, annak ellenere, hogy sem nem "elte at" a halalt, sem nem tudatosodott benne, es megis osztonosen el akarja kerulni. Ennek az osztonnek valamifele meghibasodasa egy elsorendu feltetel ahhoz, hogy akarki ongyilkos legyen, plane egy gyerek, aki meg nem juthatott el egy felnott-szintu "mi is az elet ertelme, stb." szintu filozofikus analizalashoz.
A masik meg az, hogy szuloi, iskolai szigor a multban (nem is a tavoli multban, csak nehany evtizedrol van szo) sokkal kemenyebb volt, es tudtommal a gyerekongyilkossagok szama nem volt magasabb, tehat nem valoszinu hogy attol fuggene, hogy te csinaltal-e valami "rosszat" vagy sem.
Ja, és tegnapelőtt a Vészhelyzetben meg egy 8 éves kisfiú lelőtte a legjobb barátját, mert nem akarta kölcsönadni a bakancsát.
A tarsadalom lazasan analizalja, hogy mi az oka a gyerek buncselekmenyeknek, mint peldaul az amit te irsz. Enszerintem.....es tudom hogy mindenki fel fog hordulni ezen.....a TV. Nem, nem azok a filmek ahol lovoldoznek, gyilkolnak, amikben az eroszak a lenyeg, hanem a RAJZFILMEK! Hiszen ott latja, tanulja meg a gyerek, hogy a rajzfilm-figura nyugodtan leutheti, leloheti, felrobbanthatja a masikat, es az egy pillanattal kesobb megrazza magat es megy tovabb, tovabb beszel, nevet, vitatkozik, stb. Enszerintem innen ered az egesz. A gyerekek egy teljesen hamis kepet kapnak a borzalmas dolgok kimenetelerol. Miert, milyen alapon feltetelezzuk, hogy a gyerek tudja a valosag es a rajzfilmek altal nyujtott kepzeletvilag kozotti kulonbseget? Hiszen ha tudnak a kulonbseget, a rajzfilmek egyaltalan nem lennenek annyira vonzoak gyerekeknek, hiszen a felnotteket eppen azert nem erdeklik a gyerekeknek keszult rajzfilm, mert tudjak hogy az mese. Tehat enszerintem a TV, specifikusan a TV-ben lathato rajzfilmek felelosek a legtobb ilyen tragediaert. Mi a velemenyetek errol?
Valahol tényleg arrafelé lehet a bibi, mert bár kiskorban is foglalkoztatja az embert az elmúlás, a halál, felmérni (szerintem) abszolút nem tudja a halált (mi is csak tippelgetünk). Innentől mondjuk egyénfüggő, valszeg nem gondoltam hasonlóra anno. Azonban ott nem stimmel a dolog, hogy ezt véghezvinni nagyfokú határozottság kellett, ijesztgetésnek túlzottnak tűnik. A médiaszenzációhoz annyit, hogy tegnap megnéztem az egyik erről szóló bioponhírt, de semmivel sem lettem okosabb. Végülis nem rossz egy gyermekhalált nézettségnövelésre használni...:(
xpt
Valahogy arra kellene a gyerekeket (és a felnőtteknek sem ártana) nevelni, hogy ha probléma van, ne essenek pánikba, mert az élet velejárója a probléma is. Keressék egyből a megoldást a dologra, aztán el lehet gondolkodni, hogyan lehet elkerülni a problémákat. Ez nem könnyű, sok felnőttnél is azt látjuk, hogy gond esetén az első gondolatuk, hogyan ússzák meg a dolgot, kit lehetne hibáztatni.
Úgy gondolom, az öngyilkosságok oka sokszor az, hogy a probléma megoldhatatlannak tűnik.
Nekem még egy gondolat motoszkál a fejemben ezzel kapcsolatban. Mindannyian gondolkodtunk rajta gyerekként, ha valami sérelem ért, hogy most jól megijesztjük a szüleinket: "Elszököm, keresni fognak, jól megijednek, hogy hol lehetek", "úgy teszek, mintha beteg lennék"... Nem lehet, hogy ez is valahogy így indult és a kissrác fel sem mérte, hogy belehalhat az "ijesztgetésbe"? (Sok felnőttkori öngyilkosság is így indul...)
Ez persze nem teszi kevésbé tragikussá a dolgot, legfeljebb a médiaszenzáció lenne kisebb egy kicsivel.
kyra
Azt hiszem, hogy ez nem az iskola problémája, hanem az egész oktatási rendszeré.
Miért van ilyen barom teljesítmény kényszer? Egyrészt a szülők miatt, akik teljesíthetetlen igényeket támasztank a gyermekükkel és az iskolával szemben. Ma sajnos a gyermekek nagyrésze a szülői önmegvalósítás eszköze, teljesen másodlagos a gyermek érdeklődési köre, a pálya orientációban elsőbbséget élvez a társadalmi snobságnak történő megfelelés. Az iskolának a fokmérőjévé nem az átszármaztatott tudás és műveltségkép, nem a gyermekkel való törődés, a megfelelő lékör megléte vált, hanem a felvételi eredményesség. Arra, hogy egy jó felvételi statisztikát hány ifjúi élet sárbatiprásával ért el egy iskola senki sem kutatja, senkit sem érdelkel az iskolaválasztásnál. Az iskolának pedig létérdeke az ilyen irányú igények kielégítése, prostituálódnak az iskolák azért, hogy elegendő gyereket tudjanak felvenni, hiszen a gyerekhez tartozó fejkvóta nélkül működésképtelenné válnak. Ez az ismeretanyag mind korábbi tanításához vezetett, ma olyen korban tanítunk TUDOMÁNYt, amikor még a gyermek azt felfogni, képtelen. Visszaböfögni azt igen. De az egész társadalomban egy hamis műveltségkép alakult ki, amelynek eszményképe a lexikon agyú ember.
Külön gond, hogy jog nélkül nevelni nehéz. A tanulók jogait a törvény 2 oldalon keresztül sorolja, a tanárokét egy bekezdésben, amelynek a fele nem jog, hanem kötelesség. A kötelesség oldalon a helyzet fordított.
Az elismertségről jobb ha nem is beszélünk. S nem csak anyagiakról van szó.
Flusztrált, a végsőkig kizsigerelt tanároktól mit várhatunk el? Hogyan mutassanak értékeket fel, ha a személyes sorsuk a társadalmi értékrend megcsúfolása. S a gyerek látja, tudja érzi ezt.
Az iskola hibás e? IGEN. De könyörgöm egyszer legalább próbáljuk a valódi okokat kezelni, s ne a következményeket. Valaki végre alkalmazza szó szerint az Alkotmány 16.§-át!
És szerintetek nem lehet szerepe időnként a nagyon szigorú iskolának is? Számomra a szülők viselkedése mellett az is érthetetlen, hogy miért csinálnak akkora tragédiát, amikor egy alsós gyerek elfelejt, otthonhagy valamit vagy elkésik. Lehet, hogy az én memóriám rossz vagy már akkor is antiszociális voltam, de nem emlékszem rá, hogy rettegtem volna a büntetéstől. A gyerekeimnél viszont hónapokba telt, amíg megértettem velük, hogy azért nem dől össze a világ egy feketeponttól. Most is van olyan osztálytársuk, aki azonnal zokogni kezd, ha valami baj van, rosszul lesz. Sőt, már több olyan gyerekről is hallottam (az egyik a lányom barátnője, de már meggyógyult), akinek gyomorfekélye lett az iskola miatti aggodalomtól.
kb. elismétlek minden eddigit:
ubizz polgártárs 09:56:51 hozzászólásával értenék egyet, gyermek-öngyilkosság régen is volt, valószínűleg ezután is lesz.
Viszont a számok növekedésén nem lennék meglepve, a pénz- és élvhajhászás (de csúnyán hangzik) mellett - és ez nem csak mao.i jelenség - folyamtosan csökken az egymással töltött idő...
A másik a durvuló média, ahol szintén a felelősség teljes hiánya jelentkezik...miért kell már fiatalkorban sokkolni a gyerekeket? Amíg nem fejlődik ki valami minimális védőréteg, burok stb. körülöttük addig totál véédtelenek mindenféle agymosó félrevivő képekkel, hangokkal szemben. piha
xpt -aki mérges, de nem csak ezért nem tud fogalmazni...
