Bevallom, engem a tankönyv-szépirodalmi mű megzavart: azt hittem, ott van jó helyen a tartalomjegyzék, a többi esetben csak arról van szó, hogy a fordító fordított, a szöveg pedig ugyanabban a sorrendben került a műbe, majd ezt megszokva a magyar művek is "így jártak".
A tartalomjegyzékhez annyi kiegészítés, hogy szokás ismételni is: tehát az elején egy teljes (esetleg két szintű) tartalomjegyzék, és részenként (fejezetenként) ennek az adott helyre vonatkozó részének megismétlése. Ez az utóbbi lehet részletesebb, pl. a fő tartalomjegyzékbe az 1., 2. és 3. szintű címek kerülnek, a fejezetenkéntibe 1 értelemszerűen nem, de 2., 3., 4. és 5. is kerülhet.
Tartalomjegyzékre három megoldás szokásos:
1. Elöl, a címnegyed után. Ez mondható a legáltalánosabban bevettnek.
2. Hátul, ezzel csak szépirodalmi művek és közoktatásbeli tankönyvek esetén szokás élni.
3. Elöl csak egy vázlatos tartalom, és a fejezetek elején a részletes. Ez akkor lehet jó, ha több tíz oldal lenne a tartalomjegyzék. Ennek ellenére, én még ilyenkor se szeretem, mert sokszor (ha nem eléggé egyértelmű, hogy minek melyik fejezetben a helye) még így is nagyon nehézkes a használata, szinte végig kell lapozni a könyvet.
A fejezet kezdődjék mindig új oldalon. Általában új páratlan oldalon. Ettől abban az esetben érdemes eltérni, ha sok apró fejezet van, s így a fejezetek nem annyira jelentős egységek, hogy érdemes legyen a kezdetüket páratlan oldallal megjelölni, ellenben indokolatlanul nagy hely- és papírpazarlással járna (ekkor lehet nagyobb könyvrészeket páratlanon kezdeni). Általában azonban a főszöveg főbb egységei páratlan oldalon indulnak.
