Keresés

Részletes keresés

NeomatiK Creative Commons License 2005.06.02 0 0 41

Mocskos Invitel!

tusi74 Creative Commons License 2004.06.27 0 0 40
Én is hasonlóan jártam velük, lemondtam, igaz nekem inaktívvá tették, de az utolsó hónapról csak egy 0 Ft-os sárga csekket küldtek.

Felhívtam az alább emlegetett 1233-as számot, ahol azt mondták, ne aggódjak, majd kapok egy végelszámoló csekket. Na az nem jött hónapokig. Többször hívtam őket, hogy biztos, hogy 0 Ft-tal tartozok. MIndig nagy megnyugtató szöveg, hogy majd küldik.

Egyszer csak jön egy levél egy BEHAJTÓ cégtől, hogy 8 napon belül fizessek be 7000 xnehány forintot, mert egyébként jönnek foglalni. Egyébként ez akkor volt, amikor a Vivendiből Invitel lett. lehet, hogy akkor nekiálltak rendet rakni?

Mivel engem a lakóhelyemen elég sokan ismernek, elég cikis volt átvenni a postán a behajtó levelet, mert még a postás csaj is mondta, reméli nem lesz nagyobb baj.

A munkahelyemmel eljátszották ugyanezt a nyakadra küldjük a behajtót mesét, egy 1000 éve lemondott ISDN vonal kapcsán. Akárhányszor felhívtam őket, mindig a legnagyobb rendetlenségről, és fejetlenségről tettek tanúbizonyságot.

Azóta találtam egy rendkívül korrekt net szolgáltatót, ahol minden ügyem elintézése eddig nem haladta meg az 5 percet. Mondták, ne is vigyek nekik papírt, nekik minden a gépben van. És azóta többször be is bizonyítták.

De a telefonomra hetente 2 hetente jön SMS, hogy Invitel ADSL. Majd ha fagy.

Előzmény: Bore18 (37)
Lovep Creative Commons License 2004.06.26 0 0 39
Egyébként érdemes mindent a 1233-as számoon intézni.Kényelmes,nem kell bemenni,a lemondásról meg csak egy faxot kérnek,és van felvétel is a beszélgetésről.Amikor elment a fax,megkérdezni,hogy tényleg beérkezett-e.Persze ez nem mentség a hanyagságra ez esetben a "hőlgytől".
Lovep Creative Commons License 2004.06.26 0 0 38

Mikor adta le az ügyfélszolgálaton a lemondó kérelmét?

Előzmény: Bore18 (37)
Bore18 Creative Commons License 2004.06.26 0 0 37
Ezt a levelet kűldtem el minap. Kicsit hosszú, de tanulságos, érdemes elolvasni. Szerintem sokakkal történik ilyen, csak sokan nem irják le, pedig kellene, hátha egyszer változik valami.

Tisztelt Invitel RT, Ügyfélszolgálat!

Bár ez a levél nyílván semmit nem fog jelenteni Önöknek, én sem fogom a
pénzem visszakapni, de azért szeretném a panaszomat leirni, mivel úgy
érzem Önök nem tisztességesen jártak el velünk szemben.
Május végén járt le az 1 éves ADSL szerződésünk, ezért le szerettem
volna mondani.
Ahogy annak működnie kellene, bementem Szegeden az Önök
ügyfélszolgálatra, ekkor pillanatnyilag az ideiglenes helyen volt.
Megpróbáltam lemondani a szerződést, ekkor jött az első meglepetés.
Meghatalmazást kellett volna vinnem, de mivel egyszer már vittem amikor
megkötöttem a szerződést, így naivan azt gondoltam, az alapján le is
tudom mondani, de tévedtem. Két nappal később ismételten bevittem
Önöknek egy meghatalmazást, (Ami gyakorlatilag megint eltünt) hogy minél
előbb le tudjam mondani a szerződést.
Feltételezem, ezek szerint az Önök nyilvántartásában némi hiányosság
észlelhető.
Elindult a folyamat, Június 1-re kértem, hogy váljon inaktivvá a
szerződés, ez megfelelő dátumnak tünt Önöknek is. Az ügyintéző arról is
tájékoztatott, hogy jönnek majd az ADSL modemért később. Itt hibáztam Én
is, mert hirtelen nem jutott eszembe, hogy papirt kérjek erről. Gyorsan
zajlott az ügyintézés, így elégedetten távoztam.
A netet Június 1-től már nem használtam, mivel abban a hitben voltam,
hogy lemondtam a szerződést. (természetesen ez ellenőrizhető is, a mai
technikai lehetőségeket tekintve) -ha jól tudom ezt hívják logolási
listának- Magam szereltem le a modemet, igy meglepődtem amikor jött
Önöktől a Június és Július közti internet használatról a csekk. Ma be is
mentem az ügyfélszolgálatra, ahol szerettem volna erről felvilágositást
kapni, hogy miért is jön még csekk. Megnézték, a válasz az volt, hogy
aktiv a szerződés. Elmondtam ott is ezt, amit most leirtam, de persze
nem jelentett semmit. Egy "kedves" Önöknél dolgozó hölgy
hanyagsága
miatt, (arra nem is gondolok, hogy esetleg ez szándékos is lehet) most
fizetnem kell a semmiért! Ha ez az Önök üzleti politikája, csak
gratulálni tudok hozzá! Egyértelmű, hogy ezek után lemondom az Önöknél
még meglévő szerződésünket (telefonvonal) is, amilyen gyorsan csak
tudom, hogy ne kelljen az Önök ügyfélszolgálatára többet elmennem,
zavarni az ott dolgozókat munkájukban.
Természetesen a számomra elérhető fórumokon is közzé teszem esetemet,
hogy érdemes mindenre figyelni az Invitel RT-vel kapcsolatban, mert
különben ugyanúgy fognak járni, mint ahogyan Én is!
Számomra már az is elégtétel lesz, ha akár egy előfizető is átgondolja,
érdemes-e szerződnie olyan társasággal, ahol az ügyfél ennyit jelent.
Egyúttal elnézést kérek mindenkitől, aki megfelelő tisztességgel és
körültekintéssel végzi munkáját. Alapvetően nagyon sajnálom, hogy minden
a fenti céggel kapcsolatos szolgáltatási szerződésünket kénytelen vagyok
megszüntetni.

Nem őszinte, de Tisztelettel!

carlos z. Creative Commons License 2004.03.01 0 0 36
A környékünkön sokáig a Vivendi volt az egyetlen "szolgáltató", de már egy ideje az Invitel megy helyette.
Szerettünk volna otthoni netet, így kértem, hogy hozzanak be egy vonalat és a hálót. Ki is küldték mindkettőre a szerződést, majd mikor általam aláírva postán megérkezett hozzájuk közölték, hogy kapacitásproblémák miatt nem áll módjukban a vonalat behozni, de érdeklődjünk 2-3 év múlva.

Magyar Posta, 1975...

cz.

Törölt nick Creative Commons License 2004.02.13 0 0 35
Előfizettem ennél a rohadt cégnél ISDN2 -re.
Mondjuk nem is volt más alternatívám, Komárom-Esztergom megyében nincs is más vezetékes szolgáltató.
Hónapokig fizettem -- a semmit. A jel átvitel sebessége ugyanis egyszer sem haladta meg az 1kb/s -ot! (nem túlzás! 1 kb/s duppla ISDNnel!)

Hívogattam őket egy darabig, de aztán rájöttem hogy az egyik vivendis tag hülyébb mint a másik, szal lemondtam az egészet. Erre most 46e HUF követelnek rajtam,kegyesen még a részletfizetést is megengedték. Az anyjukat!
Nem tudja vki véletlenül a Távközlési Felügyelet telószámát? Fel kellene jelenteni ezt a rohadt csaló bandát!

ikri

tsteve Creative Commons License 2003.09.02 0 0 34
Aki segíteni akar a Vivendi (Vfon) elleni küzdelemben, az legyen szíves ajánlott levélben küldje el azt a számláját (ill. annak másolatát) a HIF-nek illetve a GVH-nak, amelyben a 45 Ft-os hívások szerepelnek. A Vivendi ugyanis hallani sem akar a visszatérítésekről.

Én és az ismerőseim már elküldtük a júliusi számlákat, de ha tömegesen érkeznek a reklamáló levelek, akkor súlyosabb lesz az újabb bünti is.
(A reklamációk, a visszatérítés elmaradása, az ASZF be nem tartása, a jogosulatlan számlázások újabb eljárásokat indukálnak a Vivendi ellen.)

tsteve Creative Commons License 2003.08.30 0 0 33
A 45 Ft-os akció miatt aug. 28-án a HIF 12 + 4 millió forintra büntette a Vivendit. Most a GVH jön.
onobody Creative Commons License 2003.08.22 0 0 32
A számlát persze az "akciósan" kaptam
meg!
Nem fizettem persze be , megreklamáltam , és
csak a fenmaradó összeget fizettem ki.
Nagyon nehezen tudtam a reklamáciot érvényesiteni , "nálunk ezt nem lehet , itt csak a pénzt lehet
befizetni" volt a válasz.
Egészen keményen kellett beszólnom , mire előkerült
az a bizonyos ürlap.

Üdv Onobody

Degeczi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 31
a cikk vége a lényeg: "állítólagos 15 napos, augusztus 31-iki határideje tulajdonképpen a szolgáltató eredeti elképzelései szerint lejáró akciónak felel meg"
...ezt a pofátlanságot...
Előzmény: F. C. King Bastard (27)
Degeczi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 30
elnézted a házszámot vagy mi
Előzmény: tschymo_dvd (29)
tschymo_dvd Creative Commons License 2003.08.22 0 0 29
Redmond: Az mit jelent,hogy lemondtad?
Nem kellet befizetned pár 10.000Ft-ot. Én GPRS
internet miatt fizettem elő,de nem lehetett használni én is lemondtam közölték,hogy rendben de be kell fizetnem 50.000Ft-ot nem mintha befizetném neki.

"Vodageci!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

redmon Creative Commons License 2003.08.18 0 0 28
Ezzel az akciójukkal érték el, hogy hosszas vacilálás után lemondtam az előfizetésemet.
F. C. King Bastard Creative Commons License 2003.08.18 0 0 27

Augusztus 31-ig tart... ...aztán jöhet a következő stikli... :-(
F. C. King Bastard Creative Commons License 2003.08.16 0 0 26
Általánosabban hallottam egy ottani munkásembertől, hogy "elég rosszul megy" nekik...
Előzmény: nyugiba (25)
nyugiba Creative Commons License 2003.08.14 0 0 25
Arról mit tudtok, hogy szóbeszéd szerint nemrég kb. 140 embernek adta kezébe a felmondólevelet a Vivendi?
Degeczi Creative Commons License 2003.08.14 0 0 24
na ja, de tegyük hozzá, h ennél sokkal több az érintett: teljes Csongrád megye pl (62, 63-as körzetek), Szolnok (57), Veszprém (88), Esztergom (33)... = több százezer ember
Előzmény: tsteve (23)
tsteve Creative Commons License 2003.08.14 0 0 23
Hiába marasztalták el a V-font

Azonnali hatállyal tiltotta el nyári akciójától a V-font a Hírközlési Felügyelet. A cég fellebbezett és továbbra is folytatta akcióját. A másodfokú határozat ismét elmarasztaló, de a V-font, úgy tűnik, immár nem lehet megállítani.

A Vivendi telefonszolgáltatója, a V-fon nyári hétvégi akciójában úgy ajánlott fix hívási díjat az előfizetőknek, hogy azoknak kell négyjegyű előhívó számot használniuk telefonáláskor, akik nem veszik igénybe a szolgáltatást. A V-fon szolgáltatási körzeteiben - Budapest környékén a 24-es, 27es és 28-as körzetszámú területeken - augusztus 31-ig hétvégenként minden hívás egyformán 45 forintba kerül, függetlenül attól, hogy öt másodpercig vagy ötven percig tart.
A Hírközlési Felügyelet határozatban tiltotta el a céget az akció megkezdésétől. Indoklásában az eljáró szerv azt kifogásolta, hogy a V-fon nem szerezte be időben a megfelelő engedélyeket, valamint hogy az igényelt négyjegyű előhívó számot nem azoknak kell használniuk, akik igénybe kívánják venni az akciós ajánlatot, s ezzel “a fogyasztók széles körét érintő, különösen nagy kárral fenyegető veszély" áll elő. A Vivendi fellebbezést nyújtott be az első fokú felügyeleti döntés ellen, és vitatta, hogy fennállnának azok a feltételek, amely alapján a hatóság elrendelhetné az azonnali végrehajtást. A HIF néhány napja másodfokon is megerősítette a V-font elmarasztaló határozatot. Ezután a HIF legfeljebb piacfelügyeleti bírságot szabhat ki, melynek felső határa 15 millió forint. Kérdés azonban, hogy erre sor kerül-e addig, amíg tart a V-fon akciója.
Azok a V-fon ügyfelek, akik úgy érzik, rosszul jártak a hétvégi akció miatt, panaszukkal forduljanak a területileg illetékes hírközlési hatóság ügyfélszolgálatához.
J. Gy

(Budapesti Nap, 2003. augusztus 14., csütörtök)

UI: A GVH is versenyfelügyleti eljárást indított a Vivendi ellen, erről levélben értesített a minap. Az Index persze erről is kussolni fog...

Degeczi Creative Commons License 2003.07.31 0 0 22
elég lassú ez a tudósítás is, az egyik érintett területen helyi lap már régebben megírta
a zindex azonban továbbra is kussol... szégyen
Előzmény: F. C. King Bastard (21)
F. C. King Bastard Creative Commons License 2003.07.31 0 0 21
Előzmény: TZiky (18)
abdhulbin Creative Commons License 2003.07.21 0 0 20
Nekem 30 percenként csörgött a telefonom. Lásd a másik topicot. Bekaphat.....
Előzmény: T Zoli (17)
Degeczi Creative Commons License 2003.07.19 0 0 19
"az Index-ben érdekeltsége van a Vivendinek, várható, hogy az Index is elkeni majd a lényeget"

tényleg nem is tudósítanak róla... (pedig több százezer embert érint)
egész más ez az index, mint néhány éve volt

Előzmény: tsteve (13)
TZiky Creative Commons License 2003.07.18 0 0 18
Nem járult hozzá a HIF.
http://hwsw.hu/hir.php3?id=22110

Üdv:
TZiky:-))

Előzmény: T Zoli (17)
T Zoli Creative Commons License 2003.07.18 0 0 17
Teljesen egyetértek!
Nagyon dícséretes lenne ez a "nyári akció", ha nem ez lenne az alapértelmezett tarifa. Nagyon sokan fogják magasnak találni az aug-szept-i számlájukat.
Valóban gusztustalan az az elkenő szöveg, miszerint "... mert úgy gondolja, hogy telefonálási szokásait figyelembe véve az Önnek nem éri meg, ...". Miért nincs annyi gerincük, hogy leírják egyértelműen, hogy "Figyelj öreg, ha 1, 2, xx percet beszélsz csak, akkor nagyon ráfizetsz!"
Ez mondjuk általában igaz a telkókra, hogy értesítenek egy akcióról, miszerint pl.: havi x forintért cserébe 20% kedvezmény egy kiválasztott szám hívására. Csak éppen azt az információt nem adják meg hozzá, hogy pl. az elmúlt három hónap hívasadatai alapján neked érdemes-e ezt előfizetni. Pedig ehhez minden adat a rendelkezésükre áll, hiszen biztosan alaposan megnézik, hogy NEKIK megéri-e?

Remélem lesz valamilyen hatása a beadványaidnak.

Én egyet tudok tenni: a telefon főlé egy A4-es lapra kiírom hogy "1767"

Ja, és a legszebb: idézet a www.vfon.hu-ról: "A 4 óra idõtartamot elérõ - hosszabb beszélgetések esetén - a hívás megszakadhat.". Azaz meg fog szakadni. Nem lepdőnék meg, ha ezzel nem várnák meg a 4 órát ...

Előzmény: tsteve (13)
F. C. King Bastard Creative Commons License 2003.07.13 0 0 16
Botrány.
Előzmény: tsteve (13)
TZiky Creative Commons License 2003.07.11 0 0 15
A hozzászólás kissé hatásvadász, de a megtett lépésekkel egyetértek.

Üdv:
TZiky:-))

Előzmény: tsteve (13)
tsteve Creative Commons License 2003.07.11 0 0 14
Magamat 0zom: úlabb=újabb. Bocs.
tsteve Creative Commons License 2003.07.11 0 0 13
A Vivendi újabb kísérlete előfizetői kifosztására!

A Vivendi nyári „akciója”: minden hívás függetlenül annak hosszától, hétvégén 45 Ft-ba kerül. Mi a probléma ezzel? Sajnos az akció nem hasonlítható a Matáv régi 150 Ft-os számlázásához, mert itt a rövid, pl. 10 másodperces hívások is 45 Ft-ba kerülnek július 19-től 6 héten át. Tehát a 45 Ft nem a maximalizált díj, hanem hívásonkénti egységár!
Az aljasság az a dologban, hogy a Vivendi a normál hívások helyére tette be ezt a típusú hívást, azaz aki nem értesült erről a „jótéteményről”, bizony nagyon meg fogja szívni.
(Elvileg a 1767 előtárcsázásával lehetőség van a hagyományos, időmérés alapú helyi hívásra is, csak erről az előfizetők jelentős része nem fog tudni.)
Az előfizetőket csak a helyi lapban értesítették, s ott is elmaradt a lényeg, azaz nem írnak arról, hogy a rövid hívások is, amelyek normálisan csak 1-2 forintba kerülnének, azok is 45 Ft-ba fognak kerülni. Aki tehát nem járatja helyi lapot és nem tud a sorok között is olvasni, az hívásonként kb. 40 Ft-ot ráfizet majd. Ha ezt is normálisnak találjátok, akkor gyertek át a Vivendihez!
Írtam a fogyvédőknek, az IHM-nek, sőt a helyi ügyészségnek is, mert véleményem szerint ez bűncselekmény. (Közönséges csalás, amatőr módon kivitelezve)
(Mivel az Index-ben érdekeltsége van a Vivendinek, várható, hogy az Index is elkeni majd a lényeget, ezért külön topicot is indítok az Érdekvédelemnél.)

NemTudom Creative Commons License 2001.12.01 0 0 12
hello

Akció az van!!!!
Csak rézdrót nincs ami kellene az ISDN vagy ne adj isten ADSL-hez.
Itt csak ez a szemét vezeték nélküli D.E.C.T-et ismerik ezek a ..................

Előzmény: amaz (11)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!