Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 30
kösz szépen, egyenlőre maradok a digitnél. Szerintem jó dolog, hogy vannak ilyen gépek is, egy csomó előnye van. Illetve az is jó, hogy a digitális feljavítást is most már bárki kipróbálhatja.

Épp a héten vettem elő az "Első felvételeim" c. könyvet, amit anno 11 évesen (most 33 vagyok) kaptam egy Szmena Symbol géppel és olvasgatom az egyes fejezeteket szépen egymás után. Sokáig nem fotóztam ugyanis, mert nem volt gépem, most pedig beleuntam, hogy életlen, alul és túlexponált képek készülnek többségében. Ennyit az automatikáról.
Előzmény: D94A (29)
D94A Creative Commons License 2005.11.26 0 0 29

Szia!

10 évessen kezdtem fotózni, 15évessen már belevágtam a szinesbe. Most 30 éves vagyok. A szinesről engem is lebeszéltek, sok-sok selejt és veríték árán tanultam meg. A szinest csak géppel érdemes kidolgozni, az egyedi szűrőzéssek készült nagyítások jóval szebbek a tömegmunkánál! A filmhívásnál én nem türök el semmilyen kompromisszumot!!!! Nem fogok  elrontott filmet helyredigizni! Néztem régi negákat, hihetetlen a nyersanyagok fejlődése! Most próbálkozz a f.f hívással Ilford filmet Ilford vegyszerrel!

SOK SIKERT!

 

Előzmény: Törölt nick (27)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 28
Eszembejutott egy ötlet.
Szkenneltesd be a negatívjaidat 3mpix-re, (500Ft egy tekerecs) aztán próbáld meg photoshoppal helyreállítani a színeket, azután abból rendelj papírképeket.
Előzmény: Vasti (-)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 27
nekem amiatt bonyolult, mert amíg egy fekete fehér tekecs film előhívásához elegendő egy hítótank, 1 üveg hívófolyadék, 1 üveg fixírolda, meg egy sötét függöny a fürdőszoba eltakarásához, addig színes filmhez több minden kell. Sosem olvastam utána, hogy miminden, még gyereknek azt javasolta több fotós is, hogy maradjak a fekete-fehérnél.

Mondjuk fekete-fehér filmnél hiába vettem meg az ofotértben a fekete-fehér hívó port, meg a fixírsót, elkészítettem, hagytam állni szobahőmérsékleten kb. 23-24 fok, aztán előhívtam, iszonyú szemcsés lett. A laborhívások igaz mindig vagy alul, vagy túlexponáltak voltak, de azt nagyítás során többnyire sikerült kompenzálnom.

Egyébként úgy emlékszem papírhívásnál 2-3 próbacsíkkal végzett próbahívással ki lehetett próbálni egy optimális megvilágítási és hívási időt, legyen akármilyen öreg a vegyszer, ja meg a nagyítás előrehaladtával ugyebár a papírok is egyre többet álltak a hívóban.
Emiatt én úgy gondolom, ha technológiai hibát sokkal könnyebb elvéteni a filmhívásnál, mint a papírnál.

Egyébként nézted már a negatívjaidat? Hasonlítsd össze a régebbiekkel.

Előzmény: D94A (26)
D94A Creative Commons License 2005.11.26 0 0 26

Szia4

Az nem bonyolult! Szakmám és szeretem is!!!!!! A digit rühellem! A régi ORWO diák sárgák voltak, az AGFÁK pedig kékek! Ha mostani filmről lenne szó ,akkor a kék tónus okai lehetnek: rövid színhívási idő, alacsony hőmérséklet a színhívóban kimerült színhívó! A sárga tónus okai: ennek az ellentéte, de lehet a színhívó hibás összetétele, túl magas hatóanyag - koncentráció, erősen lúgos oldat. A világos dia oka lehet: az első fekete - fehér előhívóban való túlhívás. A sötét ennek az ellentéte. Üdv!

Előzmény: Törölt nick (25)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 25
fordítva. a világos (túlexponáltnak látszó) diák kékesek, a sötét (alulexponáltnak látszó) diák sárgásbarnák.
Gondolom a kéket rövid ideig hívták, vagy gyenge volt már a vegyszer, a sötétnél pedig új volt, és emiatt túlhívták.
Előzmény: Törölt nick (24)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 24
egyébként épp ma nézegettem bele azokba a diákba, amiket kb. 20 évvel ezelőtt gyerekként fényképeztem papám praktikájával. (kb. 5-6 tekercs.)
Egy tekercsen belül természetesen vannak alul és túlexponált képek is, de alapjáva véve 1-1 kép kivételével vetíthető képek. Viszont az összekevert diákat pusztán a színei alapján is szét tudom válogatni, nem kell tudnom, hogy melyik kocka hol készült. Ja és ha tetszőlegesen kiválasztok minden egyes tekercsből egy-egy kockát, és azokat teszem egymás mellé, akkor sötét és a világos diákban a szórás majdhogynem nagyobb, mint amit én a szmenás tapasztalataim alapján kézzel vagy egy félig rossz fénymérő alapján állítottam be. Az egyik diasorozatnál mintha az összes diakocka alulexponált lenne, és kissé kékes, a másik inkább túlexpontált, de sárgásbarnás színe van stb.
Előzmény: Törölt nick (23)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.25 0 0 23
színes filmet is?
Az nem túl komplikált?
Előzmény: D94A (22)
D94A Creative Commons License 2005.11.25 0 0 22

Sziasztok! Én fotóban csak Fuji-t veszek! A Kodakot csak filmfelvételre használok, igaz az Eastman. FF-re csak Ilfordot használok, a kodak ff meg fog szű! Én mindent magam laborálok Így nem ér meglepetés!

Üdv!

Törölt nick Creative Commons License 2005.11.25 0 0 21
hát nemtudom. Vannak emberek, akik szerint a bort is csak pincében szabad megvenni, és légkondícionált helységben szabad tárolni, máskülönben tönkremegy.
Elméletben a filmeknek van egy szavatossága, az rá van nyomtatva a dobozra, de mondjuk kollégám pedig pár héttel ezelőtt hivott elő egy 30 éve előhivatlan tekercs fekete fehér filmet - semmi probléma nem volt a filmmel.

Előzmény: Vasti (20)
Vasti Creative Commons License 2005.11.25 0 0 20
OK, elhiszem nektek, hogy a Fujifilm jó. Hallgatok is rátok, és ezután azt veszek ;-)

A géppel mondjuk lehetett gond, mert hasonló a jelenség (kicsit-nagyon túlexponált, színtelen, kékes) három gépnél: régi Canon nemtudommi az ősöknél, illetve PrimaZomm 80 és EOS1000F nálam.
Szóval két helyen előhívatva a háromféle gépen elkattintgatott három tekercs film, és kb. egyforma a hibajelenség.

Arra is gondoltam, hogy talán a Tesco-ban nem éppen jó körülmények között tárolták a filmeket... Ezentúl fotós boltban veszem meg. Meg ugyanoda viszem előhívatni is, az a biztos, és akkor lesz hol reklamálnom ;-))))

Üdv!
okiro Creative Commons License 2005.11.24 0 0 19

Szia Vasti!

 

Én FUJI negákat ajánlok, nekem bejött. A Kodak-tól soha nem voltam hasraesve (a diájuk jó, csak az meg szereti a kék színt). Bár tényleg a labor sokat nyom a latban.

Emlékképek készítésére én előszeretettel használok FORTE meg TUDOR negát (tudtommal FUJI töltés, de találkoztam már más emulzióval is). Pl: TUDOR 100-as negával készült egy lovasfotóm (sajna épp az volt a gépemben), és szép 40x60-as nagyítást készítettek róla! Szintén lovas fotót készítettem Superia 400-as negára, arról is szép lett a 40x60!

 

Üdv Okiro 

edk440 Creative Commons License 2005.11.24 0 0 18
A vegyszercserét vagy regenerációt beleértettem a karbantartásba.
Előzmény: Törölt nick (17)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.24 0 0 17
igen igen.

nálam a porstban a negatívot is elrontották. Én nem a karabantartásra gondolok, hanem arra, hogy a vegyszer már régi a gépben, több filmet hívnak elő benne, mint az előírt stb.
Előzmény: edk440 (13)
Vasti Creative Commons License 2005.11.24 0 0 16

Köszönöm, most már ezt is tudom ;-)) Mármint hogy hová ne vigyek filmet. Vannak itt a városban "kisebb", de ránézésre nagyon jól felszerelt fotósok, elviszem egyikhez a negatívokat.

Üdv!
Előzmény: edk440 (14)
Vasti Creative Commons License 2005.11.24 0 0 15
Ja, én is úgy gondoltam persze, hogy a 900 forint reális, a 2800 meg nagy átvágás :-(((

A memóriakártyákról le tudtam menteni mindent, de tulajdonképpen érdekes a hiba: 2 Kingston kártya ment úgy tönkre rövid időn belül, hogy 3,8MB-nak látja az A510. PC-be, kártyaolvasóba dugva meg működik rendesen... Az elsőt az edigital azonnal cserélte, szóval tényleg rossz volt. A másiknak meg nincs meg a számlája :-((

Üdv!
Előzmény: Törölt nick (12)
edk440 Creative Commons License 2005.11.24 0 0 14
Persze, a hozzáértő laboros ránézve a negára megmondja, azzal van-e baj.

Rossmannba, DM-be, Porstba igényes munkát nem szabad vinni.
Előzmény: Vasti (10)
edk440 Creative Commons License 2005.11.24 0 0 13
Nagyon kicsi annak az esélye, hogy a negahívást rontsák el (vagyis rontsa el a gép, mert egyik végén be, másik végén ki, ha nincs elhanyagolva a karbantartás, akkor jól hív)

Nagy a valószínűsége, hogy a nagyítást végezték hanyagul.
Előzmény: Törölt nick (11)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.23 0 0 12
"Én a 10x15-ös sorozatért + előhívásért nem egészen 900 forintot fizettem.... Nem semmi különbség!" - én is valami hasonló összegért hivattam soksok évvel ezelőtt a fujit (valami 1100 Ft volt?) , sőt ennyi pénzért még ingyen filmet is adtak.

És mi lett a tönkrement sd kártyával? nem próbáltad meg helyreállítatni róla az adatot?
Előzmény: Vasti (9)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.23 0 0 11
én végig a negatívról beszélek. Ha elbaszták, akkor annak annyi.
Előzmény: edk440 (8)
Vasti Creative Commons License 2005.11.23 0 0 10
... amúgy azt meg tudják nézni szerintetek pl. fotoboltban, hogy maga a negatív rossz / van rosszul előhívva, vagy csak a papírképek rosszak? Mert pl. a szülők külföldi nyaralásáért kár... Nagyon-nagyon rosszak lettek :-(

Mondtam nekik, hogy vigyék el a digitgépet, de á, nem: jobb a filmes :-( Bár fél éven belül két SD kártya halál után azt mondom, talán jobb is: a rossz kép is jobb a semminél ;-)

Üdv!
Vasti Creative Commons License 2005.11.23 0 0 9
Ó, köszönöm a sok hozzászólást! A linkeket is megnézem holnap.

Szóval a Canon PS A510 digit géppel alapjában véve meg vagyok elégedve, 10-15-ös képeket készíttetek rendszeresen, sőt már nagyobbat is, és jók: de néha, (családi összejövetelek alkalmával pl.) szeretnék olyan képet is készíteni, ami talán jobban nagyítható. Van egy Canon PrimaZoom 80 filmes gépem, több éve használom, semmi bajom vele: de gondolom az EOS1000F csak jobb képet csinál ;-)

Aztán meg a másik felhasználási terültete az lenne a gépnek, hogy a fater amikor kimegy vadászni, magával viszi (persze jó időben, és nappal ;-) , mert ugyan sok éve nem lőtt vadra, de nézegetni szereti őket nagyon ;-)) Mindig mondta, hogy a Zorki 6 gépére keressek valami jó obit a bolhán, amivel tud természetfotózni ;-))) Azt persze eddig nem találtam, de ehhez a géphez van egy 80-200 obim is, azzal azért már magaslesről tud rendes képet csinálni, mert közel jön a vad. Régen nagyon szetetett fényképezni az öreg, van is mindenféléje az orosz csodához, most nyugdíjas lesz, ráér újra ;-))))

Az előhívatás helyével kapcsolatban igazatok lehet: én a Rossmann-ba adtam be, az nem annyira lett rossz, mint az ősöké: ők nem tudom, hogy hová vitték. Azt hiszem, keresek valami normális helyet: az ősöktől ugyanis 2800 (!!!!!) forintot kértek a 24 kockás film előhívásáért, és a 9x13-as sorozatért :-( Én a 10x15-ös sorozatért + előhívásért nem egészen 900 forintot fizettem.... Nem semmi különbség!

Üdv!
edk440 Creative Commons License 2005.11.23 0 0 8
Szerintem inkább az a különbség, hogy az éppen szolgálatban lévő laboros ért-e hozzá és van-e kedve rendesen megcsinálni.

Reklamálni pedig lehet, ha elsőre nem jött nekik össze, csinálják csak meg újra.
Előzmény: Törölt nick (7)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.23 0 0 7
lehet.

egyszer elvittem egy fujit a porsthoz, majdnem lehánytam a képeket, olyan csúnyák lettek. Ezután elvittem a kodakhoz. Nem tetszett. Ugyanott a kodak viszont szép lett.

Sajnos tény, hogy nagyon rá van az ember utalva arra, hogy pl. éppen friss v. használt e a vegyszer stb...sajnos ha készen van, reklamálni sem lehet, csak szomorkodik az ember.

A nyáron digitalizáltam be a gyermekkoromban készített fekete-fehér, szines negatívokat, diákat (fortét és orwot) Hát egyik tekercs iszonyúan ócska, másik szuper.

középiskolás koromban néhány fekete fehér tekercset magam hívtam elő, mert 3 hétre vállalta akkor az ofotért. nem lett jó. Valaki ajánlott egy labort, ahol másnapra előhívták. Ott tökéletesek lettek.
Előzmény: edk440 (6)
edk440 Creative Commons License 2005.11.23 0 0 6
,,fuji filmet fuji laborba, kodakot kodak laborba kell vinni.''

Ezt így nem lehet kijelenteni. A C41 és RA4 technológia univerzális, nem márkafüggő.

Egyébként hallottam olyanról, akinek pont ,,keresztben'' tetszettek a képek, vagyis a két nagy közül valamelyik filmet a másik laborban nagyíttatni.
Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.23 0 0 5
Szerintem vegyél inkább egy jó digitális kamerát (kb. 100 ezerért már olyat kapsz, hogy bőven kielégíti minden igényed)! :)

minek? ott van neki a Canon ps a510
Előzmény: verz (3)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.23 0 0 4
Szerintem sem a nyersanyaggal volt a baj, hanem a kidolgozással. Én leginkább arra gyanakszom, hogy nem fuji laborba vitted, hanem mondjuk a porsthoz v. agfához.

Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy az a labor szar, vagy nem értenek hozzá, hanem arról, hogy más technológiáuk van.

Mondták nekem, hogy menjek a kodakhoz, merthogy milyen szép képeket csinál. Elvittem a fujit, nem lett jó. A kodak viszont ott tényleg jó lett.

Szóval tömören: fuji filmet fuji laborba, kodakot kodak laborba kell vinni. A fuji színei kissé kékesebbek szerintem, de jóval olcsóbb, mint a kodak. Én sokáig egy pici fuji laborba jártam, mert ha 20 kép jó lett, akkor ajándékba adtak egy tekercs fuji filmet, amit persze ismét oda vittem :)
verz Creative Commons License 2005.11.23 0 0 3
Szerintem vegyél inkább egy jó digitális kamerát (kb. 100 ezerért már olyat kapsz, hogy bőven kielégíti minden igényed)! :)

Negatívot, diát manapság már csak tényleg nagyon igényes, profi felhasználásra érdemes venni. A Fuji - hacsak nem járt le - tuti jó film még a "leggagyibb" fajtái is, úgyhogy biztos nem a filmben volt a hiba! Nekem a majd' 30 éves Fuji diáim színe meg se rezdült!
Előzmény: Vasti (-)
edk440 Creative Commons License 2005.11.23 0 0 2
Nem biztos, hogy a nyersanyaggal volt a baj, lehetett a kidolgozással is. Vidd el a negatívokat egy olyen helyre, ahol még hagyományos (nem digitális) laborgép van és a kezelő ért is ahhoz, amit csinál.

Azon kevés alkalommal, amikor negatívot használok, elégedett vagyok az olcsó Agfa Vista és Konica Centuria filmekkel.

A Gyáli úti Ringfotóban érdemes venni, ha 8 és 16 óra között oda tud érni valaki.
Előzmény: Vasti (-)
totoo Creative Commons License 2005.11.23 0 0 1

1. "dia vagy negativ" cimu topic

 

2. ha csaladi emlekkepekhez kell csak, akkor jobban jarsz a negativval. arra jo a superia is vagy valami kodak film, csak az a lenyeg, hogy ne tesco szintu helyen vedd meg, hanem egy fotosboltban, ahol talan valami figyelmet is forditottak a kezelesere.

 

ha majd tovann akarsz lepni, nagyobb erzekenysegu negativnak ott van a fuji NPH 400-as vagy portrekhoz nagyon jo a fuji reala 100 is.

ha egyszer kiprobalsz egy tekercs diat is, ajanlom a fuji velvia 100-at (elenk, telitett szinek) vagy az fuji astia-t termeszetesebb arnyalatokhoz.

Előzmény: Vasti (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!