Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2006.10.11 0 0 10

 

Talán az e-önkormányzatiság jegyében, az evidens módon rendelkezésre álló technikai lehetőségek mellett illett volna e kiemelten fizetett szféra tagjai részéről nagyobb lakosságbarát orcát mutatni, ne adj ég, néha-néha leereszkedni pár tájékoztató szó erejéig ide, ahol meg lettek szólítva.

Némi jámborságot tanúsítani azokkal szemben, akiknek ezt a számukra nem kis bevételt jelentő lehetőséget köszönhették (vagy talán az egyszemélyben csak az a személy volt, aki felkérte őket erre).

 

Széll Péter nem egy alkalommal ált durcássá, egyik sértődöttségének oka éppen ezeknek a derekas főtanácsadóknak a froclizása volt részemről.

 

No de kérem! Mostand akkor hogyan is van ez?

 

Vajon ezek a vastagon bérezett emberek, megfeleltek-e a velük szemben támasztott elvárásoknak?

 

Hát, ha azt nézzük, hogy akinek a főtanácsokat osztogatták, példátlanul csúfosan alulmaradt a helyhatósági küzdelemben, akkor ezt a pontot elégtelen osztélyzattal konstatálhatjuk.

 

Továbbá, ha a város közállapotát vesszük górcső alá, akkor bizony az előzőhöz szorosan illeszkedő az osztályzat, hiszen a buktát talán nem utolsósorban éppen ezek a közállapotok váltották ki.

 

Persze, most mondhatják/-nák, hogy központi utasí...., mit nem beszélek ...,  javaslatra nem volt ésszerű itt megnyilatkozniuk.

 

Persze mondhatom, hogy erre most is rendelkezésükre áll a lehetőség, csak egy nickneves regisztráció szükségeltetik, meg egy levél a bajairegioforum@index.hu emilcímre, és mondhatják személyreszabottan ellenvéleményként érdemeiket.

Vagy tán máris visszaették tőlük az iróasztalt és a technikát :)!???

 

Mijo

 

Mijo Creative Commons License 2006.01.17 0 0 9

 

Kedves Máté, emlékszel erre az idézetre azokból az időkből, amikor még oly szeretetteljesen szóltál a néphez választások idején?

 

”A bölcs saját maga dönt, a tudatlan követi a közvéleményt.”

 

Téged ma már, mint bölcs főtanácsadót, a közvélemény teljesen hidegen hagy?

Vagy, ha majd ismét nyakunkon lesznek az új választások?

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.12.19 0 0 8

 

Amilyen az önkormányzat, olyanok a főtanácsadók!?

 

Vajon hajtanak-e minimum annyi hasznot ezek a bizonyos főtanácsadások, mint amekkora kiadással járnak?

 

Egyáltalán ennyi polgármesterkedéssel eltöltött év után, hogyan lehet polgármesterünk olyan súlyos mértékben tanácstalan, hogy főtanácsadók tanácsaira legyen szorulva :(!?

 

Tényleg! Vajon mekkora kiadást jelenthet Városunk büdzséje számára, ez a főúriaskodó allűrösködés (talán még királyok is akadnak, szerényebb hozzáállással)?

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.09.10 0 0 7

 

Isten ments, hogy éppen én lássam el tanácsokkal virágzó városunk főtanácsadóit, de talán érdemes lenne ezt-azt, később saját ötletként előadva kilopkodni a Jacob Söderman úr által megfogalmazottakból.

Csak hogy az az érzet alakuljon ki megnyugtatólag a lelkükben, hogy megdolgoznak a pénzükért. Persze hacsak nem díjtalanul állnak a köz szolgálatában :)....

 

Egyébként olvasói kérésre helyeztem be a kódex teljes szövegét, hadd röhögjenek egy jót köigazgatási hivatalosságaink :(.

 

Ugyanakkor az jut eszembe, hogy talán nem is Vadász György féle főépítészeket kéne meghívni kedélyeskedve jópofizni hozzánk, afféle kurtított lakossági fórumra, hanem ezt a Jacob Söderman urat. Tartok tőle, szembesülve tanai lefrázisítottságával, ő nem szakadna meg a felhőtlen kacagástól.

 

 

Előzmény: Mijo (6)
Mijo Creative Commons License 2005.09.10 0 0 6

 

 

Jacob Söderman: A jó közigazgatás kódexe

 

Az Európai Parlament által elfogadott Kódex a következő lényeges rendelkezéseket tartalmazza:

 

1. cikk

Általános rendelkezések

A nyilvánossággal való kapcsolattartás során az intézményeknek és a hivatalnokaiknak tiszteletben kell tartania azokat az elveket, amelyek a jó közigazgatás kódexében (a továbbiakban Kódex) vannak lefektetve.

 

2. cikk

Személyi hatály

1. A Kódex a közigazgatásban dolgozó minden hivatalnokra vonatkozik, akik a nyilvánossággal kapcsolatba kerülnek.

2. Az intézményeknek meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a Kódex rendelkezései azokra is vonatkozzanak, akiket megbízási szerződés alapján alkalmaznak, valamint kiküldetésben vannak.

3. A nyilvánosság alatt értendőek mind a természetes és a jogi személyek, tekintet nélkül, hogy lakhelyük vagy társaság esetén székhelyük valamely európai uniós tagállamban van vagy sem.

4. A Kódex alkalmazása során:

         (a) az „intézmény” alatt érteni kell a Közösség szervezeteit, testületeit

         (b) „hivatalnok” alatt az Európai Közösség alkalmazásában álló hivatalnokot kell érteni.

 

3. cikk

Tárgyi hatály

1. A Kódex tartalmazza a jó közigazgatás általános elveit, amelyek az intézmények és a nyilvánosság minden kapcsolatára vonatkoznak, kivéve ha az adott intézmény speciális szabályozás alatt áll.

2. A Kódex elvei nem értelmezendőek az intézmények és az ott dolgozó hivatalnokok egymás közötti viszonyában.

 

4. cikk

Jogszerűség

A hivatalnok a jogszabálynak megfelelően cselekszik és a közösségi szabályokat és eljárásokat alkalmazza. A hivatalnoknak különösen figyelemmel kell lennie, hogy az egyén jogait vagy érdekeit érintő döntések jogon alapuljanak.

 

5. cikk

Diszkrimináció tilalma

1. A hivatalnoknak biztosítania kell az egyenlő elbánás elvének tiszteletben tartását. Az azonos helyzetben lévő egyéneket azonos bánásmódban kell részesíteni.

2. Ha az eljárás során bármilyen megkülönböztetést alkalmaznak, a hivatalnoknak biztosítania kell, hogy ez az adott eset lényeges tulajdonságain alapuljon.

3. A hivatalnoknak különösen tartózkodnia kell az egyének megkülönböztetésétől nemzetiség, nem, faji hovatartozás, bőrszín, etnikai vagy társadalmi hovatartozás, genetikai vonás, nyelv, vallás vagy felekezeti hovatartozás, politikai vagy más meggyőződés, nemzeti kisebbséghez való tartozás, vagyon, születés, szellemi vagy fizikai fogyatékosság, kor vagy szexuális beállítódás szerint.

 

6. cikk

Arányosság

1. Döntéshozatal során a hivatalnoknak biztosítania kell, hogy a megtett intézkedések arányban legyenek az elérni kívánt céllal. A hivatalnoknak különösen tartózkodnia kell az állampolgárok jogainak korlátozásától vagy terhek kiszabásától, ha azok nincsenek okozati összefüggésben az intézkedések céljaival.

2. Döntéshozatalkor tiszteletben kell tartani az egyensúlyt a magánszemélyek érdekei és a közérdek között.

 

7. cikk

Hatalommal való visszaélés tilalma

A hatalmat csak olyan célra szabad felhasználni, amely összhangban van az alapvető rendelkezésekkel. A hivatalnoknak tartózkodni kell a hatalom olyan célú felhasználásától, amelyik nem a jogon alapul vagy semmilyen közérdeket nem szolgál.

 

8. cikk

Pártatlanság és függetlenség

1. A hivatalnoknak pártatlannak és függetlennek kell lennie. A hivatalnoknak tartózkodnia kell a közösség tagját érintő bármely önkényes cselekedettől, megkülönböztetett bánásmódtól.

2. A hivatalnok magatartását soha nem vezérelheti személyes, családi vagy nemzeti érdek, valamint politikai befolyás. A hivatalnok nem vehet részt olyan döntéshozatalban, amelyben ő vagy közeli hozzátartozója anyagilag érdekelt.

 

 

9. cikk

Elfogulatlanság

Döntéshozatal során a lényeges elemeket súlyuknak megfelelően kell a hivatalnoknak figyelembe vennie, miközben az irreleváns elemeket figyelmen kívül hagyja.

 

10. cikk

Szabálykövetés, tájékoztatási kötelezettség

1. A hivatalnoknak következetesnek kell lennie a saját adminisztratív munkájában mindúgy, mint az intézmény adminisztratív cselekedeteiben. A hivatalnoknak követnie kell az intézmény általános eljárási gyakorlatát, azonban van lehetőség törvényes alapon az egyedi esetben az eljárástól való eltérésre, ezeket az alapokat írásban rögzíteni kell.

2. A hivatalnoknak tiszteletben kell tartania az ügyfélnek az intézmény eljárási gyakorlatán alapuló törvényes és ésszerű elvárásait.

3. A hivatalnoknak, ahol szükséges, felvilágosítást kell adnia az ügyfélnek az üggyel kapcsolatos hatásköréről, az eljárás menetéről.

 

11. cikk

Méltányosság

A hivatalnoknak pártatlanul, méltányosan és ésszerűen kell eljárnia.

 

12. cikk

Udvariasság

1. A hivatalnoknak szolgálatkésznek, pontosnak, udvariasnak és az ügyfél számára elérhetőnek kell lennie. A levélben, telefonon vagy e-mail útján feltett kérdésre kimerítő és helyes választ kell adnia a hivatalnoknak.

2. Ha az ügy nem a hivatalnok hatáskörébe tartozik, akkor az illetékes személyhez küldi az ügyet.

3. Ha hiba történik, amely negatívan érinti az ügyfél jogait és érdekeit, akkor a hivatalnoknak elnézést kell kérnie és meg kell kísérelnie a legcélravezetőbb módon orvosolni a hibát és tájékoztatni az ügyfelet a Kódex 19. cikke alapján fennálló jogairól.

 

13. cikk

Az állampolgár által használt nyelven való válaszadás

A hivatalnoknak gondoskodnia kell arról, hogy az Unió minden polgára vagy bármely személy, aki az intézménynek levelet ír a Szerződésben szereplő bármely nyelven, a választ azonos nyelven megírva kapja. Az előzőek vonatkoznak a jogi személyekre is mint társulásokra és társaságokra.

 

 

14. cikk

Az illetékes hivatalnokra való utalás, nevének feltüntetése

1. Az intézményhez érkező minden levélre és panaszra két héten belül válaszolni kell, kivéve, ha érdemi válaszadás ilyen időn belül nem lehetséges.

2. Minden válaszon fel kell tüntetni az adott üggyel foglalkozó hivatalnok nevét és telefonszámát, valamint a szerv nevét, ahol dolgozik.

3. Nem szükséges a válaszadás azon esetekben, amikor levelek vagy a panaszok értelmüket vesztették, többszöri megküldésük és megalapozatlanságuk miatt.

 

15. cikk

Az illetékes intézményhez való kötelező áttétel

1. Ha a levelet vagy panaszt nem az arra illetékes szervhez címzik, akkor késedelem nélkül köteles azt az illetékes szervhez áttenni.

2. A szerv az áttételről köteles értesíteni az  érintett ügyfelet, mellékelve a hivatalnok nevét és telefonszámát, akihez az ügy át lett téve.

3. A hivatalnoknak fel kell hívnia az ügyfél figyelmét a dokumentum hibáira vagy hiányosságaira és lehetőséget kell biztosítania számára a helyesbítésre.

 

16. cikk

Véleménynyilvánítás joga

1. Azon esetekben, ahol az egyén jogai és érdekei érintve vannak, a hivatalnoknak biztosítania kell a védekezés jogát a döntéshozatal minden szakaszában.

2. Mindenkinek joga van érdekeit vagy jogát érintő döntéshozatal esetén írásban véleményt nyilvánítani, ha szükséges személyes meghallgatásra is még a döntés meghozatala előtt.

 

17. cikk

A döntéshozatal ésszerű határideje

1. A hivatalnoknak biztosítania kell, hogy az intézményhez érkezett kérés vagy panasz esetén a döntést ésszerű határidőn belül, de legkésőbb a kézhezvételtől számított két hónapon belül, késedelem nélkül hozza meg.

Az előzőekben említett szabályok vonatkoznak mind az állampolgároktól érkezett levelek megválaszolására, mind a hivatalnok által a feletteséhez küldött iránymutatást kérő levél megválaszolására.

2. Ha az intézményhez érkező kérésre vagy panaszra, annak összetettsége miatt a fenn említett határidőn belül nem lehet a döntést meghozni, a hivatalnok értesíteni köteles az ügyfelet a legrövidebb időn belül. Ebben az esetben a végleges döntés megszületését követő legrövidebb időn belül az ügyfél értesítendő.

 

18. cikk

A döntést megalapozó okok megjelölésének kötelezettsége

1. Az intézmény minden olyan döntésénél, amely ellentétes az egyén jogaival vagy érdekeivel, szükséges az alapjául szolgáló okok feltüntetése, mint a releváns tények világos megjelölése és a döntés törvényes alapja.

2. A hivatalnoknak tartózkodnia kell olyan döntéshozataltól, amely megbízhatatlan alapokon áll vagy nem tartalmaz magyarázatot.

3. Ha a hasonló döntésekben érintett ügyfelek nagy száma miatt nincs lehetőség a részletekbe menő magyarázatra, a hivatalnoknak biztosítania kell az ügyfelet arról, hogy annak kifejezett kérésére azt megküldi.

 

19. cikk

A fellebbezés lehetőségére való figyelmeztetés

1. Az intézmény minden olyan döntésének, amely ellentétes az egyén jogaival vagy érdekeivel, tartalmaznia kell a fellebbezés lehetőségét a döntés megváltoztatása érdekében. Különösen fel kell tüntetni a jogorvoslat természetét, mely szerv előtt és milyen határidőn belül gyakorolható.

2. A döntéseknek utalniuk kell az ombudsmanhoz intézhető panasz vagy a bírói jogorvoslat lehetőségére.

 

20. cikk

A döntésről való értesítés

1. Döntés meghozatalát követően minden személyt értesíteni kell arról, akinek az jogát és érdekeit érintette.

2. A hivatalnoknak tartózkodnia kell a döntés más forrásokkal való közlésétől, mindaddig amíg azt az érintett személyekkel nem közölték.

 

21. cikk

Adatok védelme

1. A hivatalnok, aki az állampolgár személyes adatait kezeli, tiszteletben kell, hogy tartsa az egyén személyiségi jogait.

2. A hivatalnoknak tartózkodnia kell a személyes adatok nem törvényes célra való felhasználásától és illetéktelen személyeknek való továbbításától.

 

22. cikk

Információ kérése

1. A hivatalnoknak tájékoztatnia kell az egyént a kért információról, amennyiben az az ő hatáskörébe tartozik. Amennyiben lehetséges, a hivatalnoknak tanácsot kell adnia, hogyan kell a hatáskörébe tartozó eljárást megindítani. A hivatalnoknak gondoskodnia kell arról, hogy az általa nyújtott információ világos és érthető legyen.

2. Ha a szóban feltett kérdés túl összetett, a hivatalnoknak kérnie kell az ügyfelet annak írásban való benyújtására.

3. Ha a hivatalnok a kért információt nem csatolja, annak bizalmas volta miatt, akkor a Kódex 18. cikke szerint az okokat fel kell tüntetnie.

4. Amennyiben a hivatalnok az ügyben kért további információk terén nem illetékes, az ügyet az illetékes  hivatalnokhoz - annak neve és telefonszáma feltüntetésével - kell irányítani. Ha más szerv illetékes a további információk rendelkezésre bocsátásában, a hivatalnok gondoskodik az áttételről.

5. A kérdés tárgyától függően a hivatalnok azt átirányíthatja az intézmény azon szervéhez, amely a nyilvánosság tájékoztatásával foglalkozik.

 

23. cikk

Az ügyfél iratokhoz való hozzáférése

1. A hivatalnoknak az ügyfél iratokhoz való hozzáférése kapcsán az intézmény szabályait valamint 1049/2001 sz. irányelvet kell követnie.

2. Ha a hivatalnok szóbeli megkeresésre nem adhatja ki az iratot, az ügyfélnek azt írásban kell kérnie.

 

24. cikk

A nyilvántartás szükségszerűsége

Az intézmény szerveinek minden beérkező és kimenő levelezésről, a kapott dokumentumokról, a hozott határozatokról feljegyzést kell vezetni.

 

25. cikk

A Kódex nyilvánossága

1. Az intézménynek hatékony intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy a nyilvánosság a Kódex szerint őt érintő jogairól tájékoztatva legyen. Lehetőség szerint a Kódex szövegét elektronikus úton elérhetővé kell tenni.

2. Az intézmények helyett a Közösség feladata a Kódex publikálása az állampolgárok számára brosúra formájában.

 

26. cikk

Az európai ombudsman felé panasszal való élés joga

Bármilyen az intézmény vagy a hivatalnokaik által elkövetett hiba alapul szolgálhat a panaszra, amely az európai ombudsmanhoz intézhető.

 

27. cikk

Beszámoló a Kódex működéséről

A Kódex 2 éves alkalmazása után minden intézmény beszámolót kell, hogy készítsen annak megvalósításáról és a beszámoló tartalmáról értesítenie kell az európai ombudsmant.

 

Mijo Creative Commons License 2005.09.03 0 0 5

 

Kitartóan próbálkozom, sejehaj, de nagy sikerélmény is lészen majdan az, ha előbb-utóbb valaki csak-csak megszólal, mint illetékes.

Vagy esetleg elutasít, mint nem illetékes. Már ez is nagy valami lenne a mi vidékünkön :).

 

Most éppen van egy dilemmám: vajon mi lehet a ráció abban, hogy legfőbb hivatalunk nem beruház, hanem 12 millió forintért bérel fénymásológépet tárgyévünk időszakára?

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.08.28 0 0 4

 

Kedves Horváth Roland!

 

Előzőekből most utólag szöget ütött a fejemben, ez a polgármesteri gondolatsor: "A városatyák közelmúltbeli döntése értelmében pedig minél több információt szeretnének eljuttatni a lakossághoz, és többféle módszert is alkalmazva kívánják visszajelzésre ösztönözni a bajaiakat."

 

Mit tudgatunk meg, a vélhetően időközben megszületett "többféle módszerről"?

Milyen jó is az, ugye, ha a sok lehetséges módszer között él ez is, már ami a fórumozás lehetőségét illeti!?

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.08.28 0 0 3

 

Kedves Főtanácsadók, mint esetleg általatok is megszívlelendő, ajánlom tisztelettel figyelmetekbe Széll Péter polgármester urunkhoz intézett soraimat.

 

Amennyiben szándékotokban állna megszólalni, kérlek benneteket arról szíveskedjetek jelzést adni Wágner úrnak a wagnerur@wagnerur.hu emilcímre ahhoz, hogy regisztrált nicknevetek hozzászólási jogosultságot kaphasson.

 

Üdv: Muity Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2004.10.16 0 0 2

 

Horváth Máté főtanácsadóval folytatott informálódásom során kiderült, hogy a még október hónapban is futó, pályáztatásra vonatkozó kábeltévés hirdetés már régen okafogyottá vált, mivel még szeptember hónap 24-én lejárt annak benyújtási határideje.

Hogy mi szükség van ilyen hirdetések hosszabb időn keresztül történő publikálására, mint ameddig valós lehetőséget mutatnak, az további rejtély marad, mint ahogy az is, kinek jó az, ha olvashatatlanul apróra szedetten és túlzsúfoltan tárják elénk az ilyeneket :(!?

 

De ha már felhívták ilyen csűrcsavaros módon figyelmemet a Vaskúti úti laktanyára, eszembe jutott egy évek óta közszájon forgó dilemma: vajon miért vált pár éve szükségessé, az ezen az úton található településhatárt jelző tábla átmozgatása?

 

No nem kijjebb került megszokott helyétől (a laktanya városszéli végétől), hanem beljebb! Valahogy bennünk, alultájékozott lakosokban olyan érzetet teremtve, hogy az ominózus laktanya hatalmas területe ne belterületre essen, legalábbis addig ne, míg annak területe új gazdák kezébe nem kerül ... Lehet hezitálni ....

 

Megkerestem az erre vonatkozó helyi rendeletet, idézem:

 

"Belterületi határvonal módosítása

 

4. §

 

(1)   Az ingatlan-nyilvántartási térképeken rögzített, mindenkori belterületi határ módosításához a város képviselotestületének határozati hozzájárulása szükséges, s ebben a határozatban rögzítendok a belterületbe vonás feltételei is.

 

(2)   A belterületbe vonni azokat a telektömböket vagy telekcsoportokat lehet, melyek a város belterületéhez közvetlenül kapcsolódnak."

 

Ej, be jó is lenne, ha akadna valaki a főtanácsadói szférából, ki okosságot próbálna gyújtani butuska agyunkban, valamilyen módon ehhez a szöveghez pászintani a valós élet történéseit, járatlanként nehogy bárki is félreértelmezze a rendeletek világa egyedi nyelvezetét.

Ahogy a négy főtanácsadó illetékességi területét nézem, változatlanul Horváth Máté főtanácsos marad, akitől egyértelműsítő válaszokat remélhetünk az elektromos önkormányzatok működőképes üdvössége jegyében!

 

Megelőlegezett köszönettel: Muity Mijo

 

 

Előzmény: Mijo (1)
Mijo Creative Commons License 2004.09.29 0 0 1

 

Egy rejtélyesnek tűnő, remélem nem szándékosan igen apróra szedett hirdetés pereg több oldalon át, a Bajai VTV képújságján, a bajai Vaskúti úti laktanyával kapcsolatos pályázatok vonatkozásában.

Ezt kisilabizálni nem kis feladat, bevallom, nekem nem megy!

 

Kérdezem az illetékes főtanácsadótól: ennek a hirdetésnek hol van még az említetten kívül nyoma, hol lehet megtudni pontos részleteket?

 

Ezeket a hirdetéseket/pályázatokat miért nem lehet látni a város honlapján, a www.bajavaros.hu portálon?

 

Muity Mijo

Baja

 

 

Muity Mijo Creative Commons License 2004.09.28 0 0 0

 

"Mit csinál a főtanácsadó?


Bajai Napló [2004-09-22]
Városháza

 

Négyre nőtt a polgármester politikai főtanácsadóinak száma.

 

– Nem tanácsokat ad, tényleges munkát végez – foglalta össze Széll Péter polgármester a kommunikációs főtanácsadójává kinevezett Horváth Roland munkaköri leírását.

 

Kérdésünkre elmondta, hogy a hétfőn munkába állt politikai tanácsadó egy-egy kommunikációs stratégia kidolgozása mellett feladatul kapja a különböző sajtóinformációk összegzését, azokra való reagálást. Szintén foglalkoznia kell a város internetes honlapjával, és általános megállapításokat is várnak tőle. Széll Péter hangsúlyozta: a képviselő-testület eredetileg is szükségesnek látta lakossági kapcsolatokkal foglalkozó szakember alkalmazását. A városatyák közelmúltbeli döntése értelmében pedig minél több információt szeretnének eljuttatni a lakossághoz, és többféle módszert is alkalmazva kívánják visszajelzésre ösztönözni a bajaiakat. Ezek koordinálása ugyancsak – a négyórás állásban alkalmazott – Horváth Rolandra vár. A fiatal szocialista politikus eddig az ifjúsági és sport bizottság külső tagja volt, erről a megbízatásról várhatóan hamarosan lemond."

 

 

Előzmény: Muity Mijo (-)
Muity Mijo Creative Commons License 2004.09.28 0 0 topiknyitó

 

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, Baja város polgármestere, Széll Péter számára 4, azaz írd és mondd, négy főtanácsadó áll rendelkezésére kardinális kérdések felmerülésekor.

 

Ezek:

 

Horváth Máté (gazdasági ügyek)

Horváth Roland (komminikációs kérdések)

Lehoczky Ágnes (nemzetközi kapcsolatok)

Turi Sándor (közbiztonsági kérdések)

 

Még jó, hogy nem vagyunk Budapest méretűek, két-háromszáz főtanácsadó tolongna a polgármester körül ..., egyszerű mezei tanácsadókról nem is szólván :)....

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!