Pálmai Józseffel összefután megtudtam, hogy ő nem alkot, az adatlapja megtévesztő volt, valójában a Bartos Endre életmű rendszerezését végzi nagy odaadással és szerteágazó figyelemmel.
Az iwiw-en futottam össze Pálmai József, a Sugovica Hotel egykori igazgatója nevével, és az adatlapján látható fotókon vettem észre, hogy milyen szép festmények kerülnek ki a keze alól.
Innen is köszöntelek, kedves Józsi, alkalomadtán élőben is megszeretném csodálni munkáidat! És hát publikálni is némelyiket, amennyiben nincs ellenedre.
Hosszan tartó súlyos betegség után szerda reggel elhunyt Bartos Endre festő- és szobrászművész. Munkásságát szülővárosa az elmúlt években több alkalommal is elismerte, az önkormányzat 2002-ben a Baja Város Kultúrájáért, 2004-ben a Baja Városért kitüntető címet vehette át. Az idén pedig a magánkezdeményezésre létrejött Baja Város Hírnevéért díjban részesült.
Bartos Endre 1930. január 16-án született Baján, pedagógus-művész család első gyermekeként. Édesapja Bartos Nándor Bácsborsódon kántortanító volt, édesanyja, Sztriglic Irmin (egy földbirtokos család egy szem gyermeke) háztartásbeliként tevékenykedett. Endrének három testvére van: Aranka, Iván és Zsuzsa. Tanulmányait Baján végezte, előbb a III. Béla Gimnáziumba járt, majd végül a Kertészképzőben érettségizett. A művészet iránt már kis gyermekkorában érdeklődött, sokat rajzolt, és a család barátja volt id. Éber Sándor, aki foglalkozott vele, és bíztatta ezen pálya felé. Sajnos a családi háttér nem számított előnynek a 40-es évek végén - 50-es évek elején, ezért hiába felvételizett több alkalom is kitartóan a Képzőművészeti Főiskolára, egyszer sem nyert felvételt. Közben élni is kellett valamiből, ezért elhelyezkedett a fővárosi tanács városépítési osztályán, de ez nem jelentett állandó elfoglaltságot, így sok időt töltött itthon. Amikor Baján volt, eljárt a Rudnay-körbe, ugyanis akkor már városunkban tevékenykedett a kiváló művész, Rudnay Gyula, akivel még a főiskolai felvételi során ismerkedett meg, és ő lett az egyik tanítómestere. Néhány év elteltével, 1954-ben hazaköltözött, és a járási tanács kulturális osztályán talált munkahelyet, majd 1962-67 között Szegeden a városi tanács városépítési osztályának vezetője. Családi okok miatt 1967-től immár véglegesen visszatér szülővárosába, és a gázgyárban dolgozik egészen 1977-ig, amikor is a szeme miatt leszázalékolják, és ettől kezdve már csak az alkotásnak él. Bartos Endre mindez idő alatt sem hagyott fel a szívéhez legközelebb álló tevékenységgel, különböző művészeti körökben öntevékeny, szívós kitartással kereste a „megtanulás” és a művészi szabadság útját. Mestere volt még Holló László is.
Festészetének kezdetén a naturalista táj- és portréalkotások jellemezték, ahol a valóság pillanatnyi rögzítése volt a cél, de ez a keret egyéni látásmódjában „szűknek” bizonyult. Többet, mélyebbet, egyénit akart. Ez az útkeresés vezette el – viszonylag rövid idő alatt – az expresszionizmus stílusához, ahol az objektív forma ábrázolása találkozott az emberi belső lázadásokkal, megnyugvásokkal gazdagított művészi érzéseivel. Festészetében két terület emelkedik ki, a tájék festészet és a portré. Világító, élénk, sokszor harsány színvilágával a valóságot szebbé és még szebbé varázsolja, és ezzel a színvilággal hívja fel az Ember figyelmét a környezetre. Ebben a figyelemfelkeltésben nemcsak a szépségre, de annak oly fenyegető pusztulására is szólít: Ember vigyázz! Ma még minden a Tiéd, de ezt elpusztíthatod, Önmagad gyilkosává válhatsz!
Másik kedvelt területe a portréfestés, melynél a titkok, a személyiség belső vonásait tárja fel. Nem a szépség, vagy csúnyaság külső ábrázolása a cél, hanem, az ember arca elrejt a világ elől. Ennek felmutatására, a személyiség pillanatnyi külvilág előtti megvillantására, majd ennek rögzítésre törekszik. Megmutatni másoknak másokat máshogyan.
Bartos Endre ragaszkodik valamiféle általános emberi értékrendhez, melynek elvesztése oly gyakori mai világunkban. Portréinak szuggesztív hatása „érték-rendet” tükröz, mely lehet jó és megnyugtató, felkavaró és taszító, sejtelmes és bizakodó, de lemondó is. Amilyen maga az ember: alkotó, küzdő, ellentmondásokkal teli.
Csendélet festményeiben az intenzív expresszív stílust harmóniában ötvözi népművészeti elemekkel. Városképei régi utcarészletekről mesélnek, melyekben hagyományok és emlékeket őrző házak maradnak halhatatlanná. Világító színeivel válik a szürke színessé, a megkopott újjá.
A festészet mellett azonos intenzitással készíti plakettjeit, érméit, melyeknek sajátos attitűdje van. Ez a világ a témák megválasztásában, térplasztikus kidolgozásában és realisztikus ábrázolásában valósul meg. Híres, halhatatlan, maradandót alkotó művészek, történelmet alakító, formáló személyiségek, kutatók, orvosok egész sorának portréi készültek el. „Csak olyanokat formáltam és formálok meg, akik életükkel, munkájukkal példaként állíthatóak mindannyiunk elé”- vallja a művész. A művész élete olyan életforma, amelynek mozgató rugója az a nyugtalanság, amely mindig újat, mást, többet akar, anélkül, hogy megtagadná önmagát. Ez a tényező motiválja Bartos Endre művészetét is. Legújabb alkotásainál nonfiguratív ábrázolásban örökíti meg a képzelet és a valóság örökös harcát, az Élet és az elmúlás ellentétét és egységét.
Bartos Endre első önálló kiállítását 1972-ben rendezték meg a tiszti klubban, azóta már több mint 30 tárlata volt látható hazánkban, emellett Németországban is 1993 óta folyamatosan kiállít. Jövő év szeptemberében Mindelheim városában – a helyi polgármester meghívására – kiállítást rendeznek műveiből. A tárlat ideje alatt a helyi művészek kérésére portréfestési bemutatót kell tartania. Külföldi ismertsége azonban nem korlátozódik csak Németországra, kiterjed már szinte az egész világra, Amerikába, Ausztráliába és Afrikába is elkerültek már alkotásai.
Baja városában minden bizonnyal a legismertebb - köztéri - műve az Aradi vértanúkat ábrázoló plakett sorozat, melyet a 150. évfordulóra, 1989. október 6-ára készített el, és azóta minden évben itt zajlik a városi megemlékezés. Néhány méternyire, a nyugdíjasház falán Mészáros Lázár - az 1848-as első független magyar kormány bajai származású hadügyminiszterének - domborműve látható. Két évvel ezelőtt tartották városunkban a Türr István-emlékülés, mely alkalomhoz kapcsolódóan felavatták Baja nagy szülöttjének domborművét, a róla elnevezett szakközépiskola bejáratánál. Az aradi plakettek és a Mészáros Lázárt ábrázoló portrédombormű másolata a Hadtörténeti Múzeumban található. Ugyancsak a fővárosban, az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében is kb. 30 db érem és plakett található, a Mezőgazdasági Múzeumban növénynemesítők, híres szőlészek, borászok plakettjei láthatók.
Bartos Endre munkásságát a megye is elismerte, 1978-ban és 2000-ben egyaránt Bács-Kiskun megye művészeti díját vehette át.
Nézd, Zoltán, én ebben az esetben ezt a jelzőt hétköznapi értelmében és szubjektív benyomásom alapján használtam, egy, ha nem is szellemi, de vizuálisan kimagasló élvezetet nyújtó "termék" előállítója esetében. Tény, hogy a sors által "elkényeztetett" város vagyunk alkotóművészek tekintetében (is), de ezen a széles palettán mindenképpen rangos helyet mondhat magáénak Iván barátunk. Már ha a szerénységének ez nem mondana ellent :)...
Én mindenesetre örülök, hogy a "hagyományos" iskolán kívül is találhatók nagyszerű egyéniségű ecsethasználóink.
Az ókori Róma meg most hadd tartozzon más lapra :)..
Apropó: üdvözletét küldi Szekszárdról, egykori kedves kollégád, a töretlen optimizmust gyakorló Kapitány Feri bátyám!
Kedves Mijo!
Nagyon örülök a témának, és a remélt folytatásnak. Egy megjegyzésem lenne: a géniusz latin eredetű szónak több jelentése van, de leginkább a "lángész" értelmében használjuk. Az ókori római mitológiában valamely intézmény védő istenségét is jelentette.
Gál Zoltán
Univerzális művész. 1895. július 20-án született Bácsborsódon, Szegeden végezte középiskolai tanulmányait, és rendezte meg később első kiállítását. Jogászhallgató amikor kitör az első világháború, bevonul, megsebesül. Egy ogyesszai kórházban készíti első művészi szándékú rajzait. Hazatérve Kassák aktivista csoportjához csatlakozik, így a Tanácsköztársaság bukása után neki is emigrálnia kell. 1920-ban Bécsbe, majd Berlinbe megy, de itt is munkatársa marad Kassák lapjának, a Mának. Ekkor még elsősorban a képzőművészet érdekli, ez viszont dadaista és konstruktivista hatású festményeket, fém-, üveg-, majd műanyag-kompozíciókat jelent nála.
1924-ben Walter Gropius (Gropius Múzeum, Németország) meghívására a weimari (1925-től a dessaui) BAUHAUS (bauhaus,Dessau) (bauhaus,Berlin) tanára lesz, ahol a fémműhely és a Vorkurs munkáját irányítja. 1934-től nem élhet tovább a nemzetiszocialista Németországban. Hollandába költözik, majd 1935-ben Angliába. Képzőművészeti kísérleteket és széles körű designtevékenységet folytat. 1937-ben az Egyesült Államokba költözik, ahol megalapítja a chicagoi New BAUHAUSt , majd ennek utódát az Institute of Designt.
Művészeti és pedagógiai munkásságának elméleti szintézise csak 1946. november 24-én bekövetkezett halála után jelenik meg Vision in Motion (Mozgásban való látás) címmel.
Szerintem zömében nem is sejtitek, hogy honunk más területeihez képest, arányaiban mennyire elkényeztett bennünket a sors - csak ha valamiben :) -, néhai és ma élő alkotóművészek tekintetében, hivatásosokból és amatőrökből egyaránt !
Tisztelegjünk előttük azzal, hogy sorba vesszük őket, szót váltunk munkásságukról, a nagyközönség elé tárjuk létüket, esetleg - akinek van rálátása -, titokzatos világukat.
