Értem mire gondolsz! Nálunk anno pont svábokat "vádolták" azzal, hogy csak azért vállalnak "csak" 1-2 gyereket, hogy a vagyon ne aprózódjon szét. Mindkét nagyanyám 7-8 gyerekes, szegény családban nőtt fel. Szerencsére a mai napig élnek közülük és tartjuk a kapcsolatot!!!! Ha eljönnek egy családi buliba, mindenki dől a röhögéstől, mert akkora életkedv árad belőlük amit egyik ismerősömtől sem láttam eddig, pedig ők már igencsak 80! felett járnak:))))) Büszkék rá, hogy tisztes szegénységben nőttek, fel, de nagy szeretetben! Lehet, hogy öregszem, de nekem is egyre fontosabbak az apró kis örömök, mint a drága, feltűnő dolgok. És akkor most Darwint nem elemezném :))) Zolás
Kb 40 év,és az összes magyar kissebbségben él magyarországon.Ez nem hétköznapi fasizmus,hanem realitás.Nem zsidózok,svábozok,de tény,hogy mára már szinte csak a romák vállalnak 2,vagy több gyereket.Nekünk júniusban jön a második,mire mindenki azt kérdezi,hogy meg vagyunk-e őrülve.Próbáltunk szociális bérlakást igényelni,mivel négyen leszünk egy 3.5x4méteres szobában az anyósomnál,de azt mondták,hogy dolgozom,tehát tudok félrerakni,és amúgy is sok Fehérváron az igénylő 4-5 gyerekkel.Namármost,én egy magyar családot sem ismerek,ahol 4-5 gyerek volna.Egyszerű logika az egész,hogy mire akarok kilyukadni.
És hol vannak itt az autók? Na jó eddig sem voltak nagyon:))) Az egész cikk ott kezd sántítani számomra, amikor a harmadik generációs munkanélküliségről ír, max kettő - tudom ez sem kevés! - , ha egy csöppet idősebb lennél ismerhetnéd a Fekete vonat című filmet. Érdemes megnézni. Onnan tovább jutni lehetetlen, pláne, ha már a gyerekeknek sem adunk semmi esélyt. Ha jól értelmezem a cikket pont ezt "irigylik" a romáktól. Pedig ezzel csak a saját, (vélt?) problémáinkat növeljük. A film 1970-ben!!!! készült. Én akkor 2 éves voltam. A falu szélén laktunk 7-en egy szoba konyhás vályogházban. Ma lassan 40 évesen a falu közepén élek egy 100 nm családi házban, van autóm és egy saját cégem 7 alkalmazottal. A különbség talán csak annyi, hogy engem nem szegregáltak, különítettek el, hanem segíttetek, biztattak. Pedig én is kisebbségiként éltem, és élek a környezetemben a mai napig. (Igaz, hogy magyarként, svábok között) És, hogy el ne felejtsem: a lakcímem változatlan negyven éve! Sok barátom van, sokféle nációból. Olyan is aki jól indult és lecsúszott, vagy éppen okosan élt a lehetőségeivel, vagy ezek mindenféle kombinációja. Milyen jogon kérjek számon bárkitől, bármit, ha én, aki megtehetem, nem adok neki lehetőséget? Legalább kettőt, mert egyszer el lehet szúrni... Zolás
Nem véletlenül szerettem volna részletes indoklásokat kérni:) Akár lehetne a te gyereked is, mint az a másik, akit a szülei éveken át járathattak, drága pénzen karate oktatásra, majd egy apróság miatt, az addig megszerzett tudását arra használta amire. Vagy a harmadik, aki sokéves sport pályafutását igen hangosan és véglegesen zárta le. És ez csak az utóbbi egy hét termése. A munkahelyemen naponta több száz emberrel találkozom. Látom rajtuk a feszültséget és igyekszem oldani, de vannak napok amikor nekem sem megy. Épp most olvastam, talán a: http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/01/19/zsebre_dolgozik_az_ellenor hozzászólásai között, hogy miért működhetnek Ausztriában jobban a dolgok, mint nálunk. Gondolkodóba estem, mert kicsiny cégem vezetőjeként az új kolleginák fejébe pont ezt próbálom beleverni. Sokéves tapasztalat mondatja velem, ha valakivel kedves voltam, jön máskor is, sőt a harmadik alkalommal már széles vigyorral. Én is vigyorgok és ezt megkapja még jó néhány vevő. És ami a legjobb benne: hazahozom, elmesélem és itthon is jobb lesz a hangulat. Csöpögősen hangzik, de, hogy visszatérjek az eredeti témához: ma korán reggel, munkába menet, utolértem egy márkatársat. Néhány kilóméter után már piszkálta a csőrömet, hogy m'ért nem megy a tábla által megengedett sebességgel, amikor üres az út, ráadásul az ő kocsija jóval fiatalabb mint az enyém. Az első keményebb fékezés után rájöttem: csúszik! Beálltam mögé, mert úgy gondoltam, hogy nem tapasztalatlan, hanem ismeri az utat és óvatos. Így is sikerült időben beérnem dolgozn. Köszönöm: Zolás
Szerelem
