Keresés

Részletes keresés

Muity Mijo Creative Commons License 2008.09.01 0 0 43

 

"Vége a hazugságoknak

 

Sokkal jobban védik a vásárlót a hétfőn életbe lépett törvények, az eladókat már kis szabálysértésnél is megbüntethetik. Az eddiginél sokkal nagyobb bírságokat is kiszabhatnak a hatóságok, ha nagyon sok fogyasztót érintett a visszaélés, akár kétmilliárd forint is lehet a büntetés.

 

Hétfőn életbe lépett négy jogszabály, melyekkel nagyobb védelmet kapnak a fogyasztók. Módosult az 1997. évi fogyasztóvédelmi törvény, kiegészülve többek között az új bírságrenddel, újak a gazdasági reklám szabályai, megújultak az élelmiszer lánc felügyeletének feltételei és részletes tilalmi rend szab határt a tisztességtelen kereskedésnek.

 

Változnak a bírások összegei is, a fogyasztóvédelmi bírság alsó határa 15 ezer forint, a felső a vállalkozás árbevételének öt százaléka, legfeljebb 100 millió forint. Ha a vásárlók széles körének biztonságát veszélyezteti a termék, akkor akár kétmilliárd forint is lehet a büntetés.

 

Újdonság, hogy nem kell feltétlenül büntetni a kereskedőt, a hatóság akár meg is állapodhat a vállalkozással, hogy az megszüntesse a jogsértést. Három kivétel van itt: ha hat hónapon belül megint hibázik a vállalkozás, fiatalkorúakat dohánnyal vagy alkohollal szolgál ki, illetve ha a vásárlók egészségét vagy biztonságát veszélyezteti.

 

Nagyon súlyos esetekben a hatóságok akár az üzlet bezárását is elrendelhetik. Akkor élhet vele a hatóság, ha a fogyasztót életét, egészségét veszélyeztetik, vagy nagyon sok fogyasztót érint a jogsértés. Akkor is be kell zárni harminc napra az üzletet, ha visszaesőként ad el fiataloknak dohányt vagy alkoholt. Ugyanezekben az esetekben a fogyasztóvédők nyilvánosságra is hozzák a kereskedő nevét, attól függetlenül, hogy jogerőre emelkedett-e a határozat vagy nem.

 

Az igazat, a teljes igazat

 

A legfontosabb változás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma, vagyis tilos hazudni a fogyasztónak. Ezeket az Európai Unió irányelve alapján 31 pontban foglalták össze. Ezek között szerepel például, hogy tilos minőségi jelzést jogosulatlanul használni. Nem szabad a terméket úgy reklámozni, hogy ma érkezett, holnaptól drágább lesz, nagyon fogy, hazai termék – ha mindez nem igaz.

 

Nem szabad a vásárlót azonnal döntésre kényszeríteni úgy, hogy azt állítják, hogy a termék csak korlátozott ideig áll rendelkezésre. Úgy sem szabad beállítani a fogyasztói jogokat, hogy azok a vállalkozás különleges ajánlata. Azt sem hazudhatja a kereskedő, hogy felhagy vállalkozásával, vagy elköltözik az üzlet.

Két dolog különösen tilos a kereskedőknek, agresszívnak lenni és megtéveszteni. Akkor agresszív a kereskedő, ha zaklatja a fogyasztót, például telefonon hívogatja, felkeresi lakásában és még a felszólításra sem távozik.

 

Mindenki egyért, együtt

 

Az új jogszabályok életbe lépésével három hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete együttműködési megállapodást írt alá egymással. Ezentúl szorosan együttműködnek a vásárlói panaszok kivizsgálásánál, a fogyasztó bármely hatósághoz benyújthatja panaszát, a szervek továbbítják az illetékesnek azt.

Az új jogszabályokkal a fogyasztóvédők eljárási lehetőséget kapnak olyan kérdésekben is, melyekben eddig nem tudtak fellépni, hatékonyabban tudják kiszűrni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, lehetőségük nyílik meghatározott esetekben az üzlet bezárására is.

A GVH eddig nem tudott fellépni olyan vállalkozásokkal szemben, melyek csak nagyon kevés embert érintettek, nem volt rá jogosítványuk. Mostantól azonban bármely vállalkozással szemben fel tudnak lépni.

 

 

Tudatosabban vásárolunk

 

Nőtt a tudatos vásárlók aránya, de fogyasztói preferenciáink változtak az elmúlt fél évben. Továbbra sem erősségünk a környezettudatos gondolkodás, de meglepő módon már az ár mérlegelése sem elsődleges szempont – derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos legújabb Tudatos Vásárlói Indexéből. Az attitűd vizsgálatok során már az első felmérésben is kiderült, hogy a közvetlen, alapvető fogyasztói érdekeinket – például hibás termékek azonnali kicseréltetése, szervizgarancia igénybevétele – fontosabbnak tartjuk, mint például az elvi alapon nyugvó környezettudatos gondolkodást.

 

A legkedvezőbb ár felkutatása sem tartozik már a tíz legfontosabb preferencia közé. Míg a korábbi adatfelvétel során a megkérdezettek 57 százaléka a vásárlás előtt biztosan megnézte, hogy mit hol érdemes megvenni, addig az újabb eredmények alapján alig 50 százalék tájékozódik az árak felől."

 

_________________________________

 

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.

 

Az érem két oldala:

 

- talán valamivel nagyobb biztonságban lesz a jövőben a vásárló. Talán ...

 

- még többeknek megy el a kedvük legális tevékenység folytatásától, hiszen eddig is merő rettegés volt a kereskedő, a szolgáltató élete. Egy anarchiában az efféle keménykedések csak a diktatúra érzetét fogják továbbnövelni.

 

 

Mijo Creative Commons License 2008.08.15 0 0 42

 

Nem baj az, ha egy képviselő esetében fennállnak azok a körülmények, melyeket címkézésekre szakosodottak szoktak felsorolni, amennyiben a szóbanforgó illetőnek igaza van.

És ugye az vitathatatlan, hogy a nagy rém, azaz az APEH, meglehetősen sajátságosan jár el bizonyos esetekben.

 

Erre mutat rá Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő, a következő írásban: Egy szocialista képviselőnek nem tetszik a mostani vagyonosodási vizsgálat.

 

"Bárándy Gergely azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az APEH eljárásaiban megfordul a bizonyítási teher. Nem az a helyzet, mint minden közigazgatási, büntető vagy polgári eljárásban, hogy annak kell bizonyítania a jogsértést, aki azt állítja, hogy elkövették - fogalmazott."

 

Sok barátom és ismerősöm utálta meg azt a napot, amikor valamilyen vállalkozásba kezdett, éppen ennek az APEH szokásnak köszönhetően, és nyúlt be esetenként fogcsikorgás közepette jó mélyen a zsebbe, még akkor is, ha egyértelműen neki volt igaza, a HIVATAL szenvtelenül mégis elmarasztalta. Ezek közül nem egy végleg tönkrement. Sajnos olyanokról is tudok, akik vagy öngyilkosok lettek, vagy egészségileg annyira beleroppontak a terhekbe, hogy magatehetetlen vegetáló ronggyá váltak.

(Ilyenkor számtalan esetben élnek a médiák az "italba menekülés" fordulattal, amit én sok esetben jól hangzó, de hamis állításnak tartok, ugyanis ez csak olyanok számára adott lehetőség, akik ha reménytelen helyztebe jutva céltalanul lézengve is, de rendelkeznek italra való javakkal.)

 

Persze attól, hogy Bárándy elkezdte most feszegetni ezt a kérdést, még közel sincs arról szó, hogy a nép sorsa feletti aggódás vezérelné, annál inkább saját fajtája érdekében szól méltánytalanságról és jogsértésről (még mielőtt a már említett címkézők rázendítenének, itt a vastagon jómódú rétegekre gondolok).

 

Muszáj beidéznem az írásból egy nekem felettébb tetsző megállapítást: "... a bíróságokon a másodfokú eljárásban hatályon kívül kell helyezni olyan ítéletet, ahol az elsőfokú bíróság tényfelderítési kötelezettségének nem tett eleget."

 

 

Mijo Creative Commons License 2008.03.05 0 0 41

 

Tekintettel, mintha Baja és környéke esetében a keresztapák egyik fellegvárában, Szicíliában járnánk, nehéz megítélnem, hogy itt szenzációnak számítana-e, vagy a szokott módon lazára vennék a panyókát, ha igaznak bizonyulna az egyre gyakrabban hallható bulvárhír, miszerint egyik "Feinsilber Róbert" féle népkonyha kondérjába is jutott időnként, a közelmúltban lebukott

illegális vágóhíd kínálatából.

 

Előbb-utóbb ki szokott derülni az igazság mindig ezen a környéken, csak ritkán fogalmazódik meg hivatalos források által is.

Lehet, hogy a visszafogott szemérmességnek mindig meg szokott lenni a maga sajátságos oka?

 

 

Róbert bácsi és az ő kulináris örömforrásai.

 

Mijo Creative Commons License 2007.02.22 0 0 40

 

"A felhasználók meg fogják szopni

 

Miért silány a hardver? Miért fagy az oprendszer? Miért gagyi a mobiltelefon? Miért romlik el minden egyre hamarabb? A tömegtermelés árnyoldalairól, a zárt forráskód csapdájáról, a játékipar áldozatairól, korbácsolni való marketingesekről és idióta freakekről beszélgettünk Szalay Tamással. Vigyázat, durva, szókimondó szöveg!"

 

Folytatás a hivatkozás alatt!

 

Mijo Creative Commons License 2007.01.20 0 0 39
Előzmény: Mijo (38)
Mijo Creative Commons License 2007.01.17 0 0 38

 

Lehúzásaink tárháza: Raiffeisen adathalászok email-levélben.

 

Gyanútlan pógár email-boxába befut az alábbi levél, és hát ugye, a mai idők javakban dúskáló átlagembere, kinek nyolc-tíz bankban is akad nyitott folyószámlája, hirtelenjében azt sem tudja, hogy a Raiffeisen ezek között van-e, vagy sincs.

 

 

Kamu levél a Raiffeisen bank nevében.

 

Akinek esetleg nem esik le egyből a tantusz, hiszen igencsak hitelesnek tűnő a küldemény, rákattint a megadott hivatkozásra, mire megjelenik a következő, további lépésekre ösztökélő honlaptartalom.

 

Megtévesztő, de hamis honlap, valós adataidra kíváncsi üres ablakokkal.

Na azért itt már a leghülyébbeknek is illik gyanakvóvá válni, és legkevesebb egy kontroll-levelet küldeni a Raiffeisen Bank Zrt., valódi honlapja szerinti címre küldve, amit hosszas keresgélés után meg is lehet találni úgy, hogy a kamulevél továbbítható legyen részükre megtekintésre.

 

Íme az igazi, akad ok arra, hogy megtévesztő legyen a hasonlóság.

A bank nyitólapján ugyan szerepel egy figyelmeztetés, de hogy arra nem képesek, hogy konkrétan leírják mely email-címek azok, melyektől tartaniuk kell az ügyfeleknek, az enyhén szólva is figyelmetlenség.

Felfoghatatlan, miért nem lehet felhívni azokra a körülményekre a figyelmet, melyekből egyértelműen kiderül a potenciális áldozat előtt, hogy őt alaki meg akarják téveszteni, hogy itt az egyik lehúzás eklatáns változata folyik éppen ellene?

 

Az igazi bank válaszlevele egyébként nem hagy kétségeket, de a próbálkozó galádok konkrét nevesítésére itt sem történik utalás.

 

"Tájékoztatjuk, hogy az alábbi levél sajnos egy ismételt próbálkozás az ún.

adathalászoktól. Bankunk e-mail formájában soha, semmilyen okból kifolyólag nem kért, és nem is fog kérni ilyen jellegű adatokat.

Természetesen megtettük a szükséges lépéseket az ügy felderítéséhez."

 

Tehát, a kamu email-cím ez: secure@raiffeisen.hu

A kamu honlapcím pedig ez: http://www.raiffeisen.hu/securelogin - de a mögöttes valós cím az ez: http://raiffeisen-hun.com/

Csupán ezekre illene igen határozottan és kiemelten utalni!

 

 

Mijo Creative Commons License 2006.12.10 0 0 37
Mijo Creative Commons License 2006.04.15 0 0 36

 

Sonkarikum magyar módra - változatlanul csak a bevétel itt a fontos, nem a fennen hangoztatott minőség!

 

Mi van a sonkában? Az import kevésbé minőségi, mint a magyar - vagy nem

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.12.20 0 0 35

 

"Másrészt sérül az ott lakóknak a tulajdon háborítatlanságához fűződő alanyi joga is, többek között a jármű által keltett fokozott zajterhelés miatt."

 

A szinte mindvégig tagadott amerikai bombázók, hónapokon át tartó fejünk feletti dübörgése során ("fokozott zajterhelés"), mintha nem igazán izgatta volna az akkori ombudsmant "a tulajdon háboríthatatlanságához fűződő alanyi jogunk".

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.10.16 0 0 34

 

 

"Az EU támadja a regisztrációs adót

 

október 14. 14:18

Hírszerkesztő

 

Kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen a gépjárművek adóztatásával kapcsolatosan, mivel a jelenlegi szabályozás ellentétes az uniós alapszerződés egyes pontjaival. Kovács László adóügyi biztos elmondta, hogy a tagállamoknak ugyan jogukban áll regisztrációs adót kivetni, de ennek mértékét úgy kell megállapítaniuk, hogy ne tegyenek különbséget a hazai és a többi EU-tagállamból származó termékek között.

 

Magyarország a regisztrációs adóval jelenleg megsérti ezt az alapelvet, mivel az összeg megállapításánál nem veszi figyelembe az importált használt autók valódi értékét, csak a környezetvédelmi besorolást, a motor lökettérfogatát és az üzemanyag típusát. Ezzel viszont előnyös helyzetbe hozza a belföldön újként forgalomba helyezett használt autókat, mivel ezeknél az értékcsökkenés arányában az adótartalom is kisebb lesz. Ráadásul a használt importautókra az ÁFA-bevételeket pótolandó 25%-kal magasabb tételeket vetnek ki, mint az újonnan behozott, és itthon forgalomba helyezett autókra, ami szintén ellentétben áll a különböző tagállamokból származó termékek közti egyenlőség elvével.

 

A kötelezettségszegési eljárás során a magyar kormány először hivatalos figyelmeztető levelet kap, amelyben felhívják figyelmét a problémára, és választ kérnek. Amennyiben nem érkezik kielégítő válasz, úgy az Európai Bizottság az ügyet bíróság elé is viheti. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a regisztrációs adó jelenlegi formájában már nem működhet sokáig: a kormányzat, bármely párt is vezesse azt, kénytelen lesz az importált használt autókra alacsonyabb adótételeket kivetni. Legfeljebb annyi haladékot kaphat az ügy, amíg az Európai Bizottság eljárását lefolytatják."

 

 

Mijo Creative Commons License 2004.12.03 0 0 33

 

Egy barátom megkért, születésnapjára szerezzem be az a alapanyagot és főzzem is meg vendégei számára. Marhalábszár pörkölt igénye merült fel, amit én általában borjúkörömmel tetézve szoktam elkészíteni.

Szokott beszerzési forrásom erre a fajta összeállításra, a Miháli-féle húsboltok, leginkább a Profi-ban lévű üzletük szokott útba esni. Bánatomra közölte a szimpatikus eladóstáb egyik tagja, hogy köröm sajnos pillanatnyilag nincs, de utánanéz a lehetőségeknek és felhív az eredmény miatt. Közlendője nagatív volt, így abban maradtam vele, marad az alapigény a marhalábszárra, futok egy kört, és ha nem jön össze a többi, akkor kipótoljuk olyasmikkel, ami rendelkezésére áll.

 

Mivel emlékeztem arra, hogy egyik vadhús boltunk hűtővitrinjében pár nappal megelőzően láttam borjúkörmöt, felhívtam őket. A bolti eladótól megtudtam, hogy van, de csak fagyasztott. Ez nem gond, megkértem vegyen ki nekem két szép darabot, hogy időben kiolvadjon, majd vágja nekem össze (ne bárddal, hanem fűrésszel), és készítse konyhakészre úgy elő, hogy másnap reggel 8-8:30 között jövök a megrendelt áruért.

Naná, hogy nem volt előkészítve :(! Kénytelen voltam többedmagammal fél órát ácsorogni az üzletben, mire hosszas tökölődés után elkészítette azt, amit egy nappal előbb pontosan megbeszéltem vele. Kapkodás, rohanás, időcsúszás - kifizettem, és tűz box, megjegyzem, már ekkor csvarni kezdte az orromat némi gyanús penetrancia, de elhessegettem a gondolatot! Hanem amikor a másik üzletben felszedtem a többi alapanyagot, akkor néztem alaposabban a meglepően szorasan lecsomózott nájlonszatyorba ..., hát kis híján elokádtam magam!

Bizony hasonló reakcióra rándult a boltos úr szája szeglete is, amikor visszarohanva az üzletébe az orra alá csaptam a paksamétát, és meglehetősen ellentmondást nem tűrően szólítottam fel, hogy dugja bele a nóziát és jó mélyen slukkoljon bele!

Mivel siettem, rövidre fogtam a kérdést, bűzlő nyálkás szarhalom a pulton, pénz hama-hama vissza, és siettem a dolgomra, hogy valahogy próbáljam behozni az elvesztegetteteket.

 

Most így utólag: a nyavajás! "Szerencsém" volt, hogy előző nap kivetettem vele a cuccot a hűtőből, lévén, ha ezt ő fagyottan vágta volna nekem fűrésszel össze, csak annak felolvadása után vettem volna észre miféle bűzlő-nyálkás-taknyos dögöt kaptam, na akkor aztán kapkodhattam volna, hogyan oldjam meg a problémát :(.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt nem valaki más kapta meg később helyettem. Olyan valaki, aki esetleg benyelte a békát, és nem áprendált az aljas átbaszás miatt.

Hála a sorsnak, akad még húsbolt dögivel Baján! Csak azt nem értem, a cipész miért nem marad a kaptafánál :(((....!???

 

 

Mijo Creative Commons License 2004.10.29 0 0 32

 

"Primér májrákot okoz az aflatoxin

 

Index
2004. október 27., szerda 18:00

 

Nem ürül ki a szervezetből az aflatoxin nevű, mikroszkópikus gomba által termelt méreg, amely a megengedettnél nyolcvanszor nagyobb mennyiségben fordult elő egy paprikafajtában. A méreganyag biológiai fegyvernek is ideális, Irak 1990-ben vegyi fegyvert is készített belőle.

 

"Az aflatoxin nevű méreganyag kumulálódik, azaz nem ürül ki a szervezetből" - mondta az Indexnek Ruzsa Ágnes onkológus szakorvos. Hozzátette, a méreg ezért primér, tehát nem áttétellel keletkező májrákot okoz.

 

Rácz Jenő egészségügyi miniszter a szerda délutáni kormányülésen közölte, ahhoz, hogy a paprika valóban egészségkárosodást okozzon, az egy főre jutó éves fogyasztásnak megfelelő mennyiséget, mintegy fél kilót kell megenni egyetlen hét leforgása alatt.

 

Az aflatoxin a mikroszkópikus gombák által termelt mérgek, a mikotoxinok közé tartozik, akárcsak a penicillin, olvasható a Veszélyhelyzeti Információs Szolgálat honlapján. A mikotoxinok a trópusi klímán aktívabbak, de a magyar éghajlaton is megélnek. Általában nem emberi mérgezéssel, hanem mezőgazdasági károkkal hozzák őket összefüggésbe, de az aflatoxin az emberre is veszélyes, igen erős rákkeltő, biológiai fegyverként is használható méreganyag.

 

Tízezrével pusztultak a pulykák

 

A penészgomba által termelt méregre a hatvanas években figyeltek fel egy nagy-britanniai baromfivész miatt. A tízezrével pusztuló pulykák láttán a szakértők vírusos járványra gyanakodtak, de a baromfitáp vizsgálata után kiderült, hogy a vészt az aflatoxin okozza, ami az egyik legerősebb, természetben is megtalálható rákkeltő vegyület.

 

Később a földimogyoróban, a dióban, valamint egy sor más élelmiszerben is felfedezték, és ezzel párhuzamosan egyre szigorúbb egészségügyi határértékeket állapítottak meg. Az USA-ban a boltok polcain található különféle módon feldolgozott földimogyoróról derült ki, hogy nagy mennyiségben tartalmaz aflatoxint.

 

Aflatoxin az iraki B fegyverprogramban

 

Az Aspergillus flavus gomba által termelt aflatoxin nem is akut toxicitása, hanem hosszútávú, rákkeltő és génkárosító hatása miatt veszélyes. Az aflatoxin az iraki B fegyverprogramba is bekerült, mivel hatásai miatt igen alkalmas a pánikkeltésre.

 

Az 1985 és 1991 közötti időszakban iraki tudósok - a lehetséges biológiai fegyverekkel való kísérletezés keretében - az aflatoxint is vizsgálták és tárolták.

 

Az aflatoxin olyannyira bevált, hogy az 1990-ben készített, kétszáz darab, egyenként 60-85 liter fegyveroldatot tartalmazó biológiai bomba közül hetet vele töltöttek meg. Ezeket a repülőbombákból átalakított szerkezeteket később nem használták fel, csak egy tesztrepülés bizonyított, írja a Magyar Hadtudomány 2002. decemberi száma.

 

Betiltották a paprikát

 

Csütörtök reggeltől tilos minden típusú fűszerpaprika forgalmazása, jelentették be a szerda délutáni kormányülést követő sajtótájékoztatón. A kormány azért döntött a rendkívüli intézkedés mellett, mert több gyártó - köztük a piac meghatározó szereplőinek - termékében aflatoxint találtak, a megengedettnél nyolcvanszor nagyobb mennyiségben."

___________________________________________________________________

 

Ugyan mit is várhatunk egy olyan országban, ahol az egészségügyi miniszter - ma reggel a Napkelében - azzal próbálja menteni a már menthetetlent, hogy hazai termelés mellett nem fordulhat elő ilyen gombák jelenléte.

Holott kevés utánajárással is kiderül (a beidézett cikk is ekként állítja), igenis megtalálhatók, ahogy fent olvasható: "A mikotoxinok a trópusi klímán aktívabbak, de a magyar éghajlaton is megélnek.".

 

Ugyanezen íráson belül szintén ellentmondásba keveredik az onkológus szakorvos és a miniszter, egyik állítja: "az aflatoxin nevű méreganyag kumulálódik, azaz nem ürül ki a szervezetből", a másik pedig: "ahhoz, hogy a paprika valóban egészségkárosodást okozzon, az egy főre jutó éves fogyasztásnak megfelelő mennyiséget, mintegy fél kilót kell megenni egyetlen hét leforgása alatt."!!!

 

Az, hogy más országokban is előfordultak hasonló esetek, kevés vígaszt jelentenek számunkra, különösen akkor, ha valóban exportképes árucikkről van szó a nagyüzemi módszerekkel előállított őröltpaprika esetében. Bizony, aki élőben látott már ilyen gyártási technológiát, okkal merülhetnek fel kétségek benne.

 

Mindenesetre jómagam maradok a jól bevált házilag őrölt pirospaprikánál, nem hinném, hogy valaha is előfordult volna az, hogy halászlét üzletben vásárolt öröltpaprikával főztem volna.

 

Ahogy tegnapi beszélgetésünkkor, megyénk egyik népszerű éttermének neves tulajdonosa állította: "Huszonöt éve vezetem üzletemet, a hatóságok miatt bolti őröltapaprikáról mindig volt számlám, de valójában kizárólag megbízható forrásból származó háziőrleménnyel tudtam elérni azt az ételminőséget, ami vonzerőt jelent vendégeim számára."

 

Mijo

 

 

Thernitibi Creative Commons License 2004.09.16 0 0 31
http://index.hu/tech/biztonsag/spamterkep/

A Postini oldalán található spam- és vírustérképek az utóbbi 24 óra támadásait ábrázolják a kiinduló IP-cím alapján. Ha hihetünk a Postininek, akkor a legtöbb spamet a fejlett Dél-Koreából és a jóval fejlettlenebb Észak-Koreából küldték, de Brazíliából és az Egyesült Államok területéről is kéretlenlevél-tömegek indulnak. Az európai spammerek sem nyugodnak, Németország déli fele, Ausztria egésze és Olaszország északi része is a legaktívabb zónába esik. Sőt, Magyarország is érintett, az észak-nyugati, Győr-Moson-Sopron megyei terület révén.
Mijo Creative Commons License 2004.09.15 0 0 30

 

"Kosz, rovarok, soknapos halászlé
Petőfi Népe [2004-09-06]
Bács-Kiskun

 

Rendetlenség, szakszerűtlen élelmiszertárolás, kifogásolható higiénés körülmények – Bács-Kiskun megye jó néhány élemiszerüzletében, vendéglátóhelyén ezzel szembesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A hatóság nyári ellenőrzései sok tanulsággal szolgáltak.


Idén nyáron is fokozottan ellenőrizte az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket a megyei ÁNTSZ. 611 élelmiszerüzletben, étteremben, cukrászdában, továbbá valamilyen rendezvényre kitelepült vállalkozónál jártak a szolgálat emberei. Dr. Városi Zsuzsanna megyei tisztifőorvos arról számolt be lapunknak, hogy viszonylag pozitív a kép, hiszen intézkedni, bírságolni csak 105 esetben kellett – ezen belül 74 helyszíni bírságot róttak ki. A büntetések oka a legtöbb esetben a szakosítatlan tárolás volt – raktárban és hűtőszekrényben –, amihez meglepően gyakran társult kosz, rendetlenség, a mosogatáshoz, kézmosáshoz szükséges fertőtlenítőszerek hiánya. Néhány helyen hiányzott vagy sérült volt a hőmérő, nem volt munkaruha, látogatói köpeny, pontatlanul, hiányosan vezették a fagylaltkönyvet vagy fagylaltforgalmi naplót. Az is előfordult, hogy rovarokat talált az ÁNTSZ az üzletben. A személyzettel sem volt minden rendben, hiszen sok helyen a higiénés minimumvizsgával sem rendelkeztek a szakképzetlen alkalmazottak.

 

Hat esetben – több súlyos vétség együttes megléte miatt – szabálysértési eljárást indított a hatóság, három vendéglátóegységnek pedig a működését is fel kellett függeszteni, mert az ott tapasztalt higiénés körülmények miatt fennállt a súlyos egészségkárosodás veszélye. Minőségvédelmi bírságot 22 esetben rótt ki az ÁNTSZ.

 

Jellemző volt, hogy a vendéglátóhelyek jelölés nélkül tárolták a nyersanyagokat, lefagyasztották a főtt és sült húsokat, a készételeket, de az is előfordult, hogy több napos főtt tésztát, burgonyát vagy halászlét találtak a hűtőben az ellenőrök. Az élelmiszer-kereskedelemben szintén gyakori a lejárt szavatosságú termékek forgalmazása. Dr. Városi Zsuzsanna szerint általános tapasztalat, hogy az üzemeltetők egy része nem ismeri az új rendelkezéseket, de az évek óta hatályos szabályokat sem veszi komolyan. A megyei tisztifőorvos hangsúlyozta: a törvény nem ad mérlegelési lehetőséget a minőségvédelmi bírság kiszabásánál, tehát ha a hatóság jogsértést észlel, akkor a pénzbüntetést ki kell róni. Ez kifogásolt tételenként minimum 50 ezer forint.

 

Munkatársunktól"

 

Mijo Creative Commons License 2004.09.02 0 0 29

 

"Méregerős paprika
A csomagolásról nem derül ki a brazil eredet  

 

Népszabadság • Mihálovits András • 2004. szeptember 2.

 

 

Őrlésre váró paprikák. A termelők őrült sokat veszítenek a csatlakozással Nem állapítható meg a pirospaprikáról, honnan származik: a csomagoláson a gyártók nem tüntetik fel az áru eredetét. A szabály kusza, így ma könynyen szórhat ételébe brazil vagy spanyol paprikát a vevő - hungaricumként.

 

A fogyasztók egészségére káros gombatoxint tartalmazó importpirospaprika-szállítmány került a közelmúltban Magyarországra. A fűszerből nem kerülhetett a boltokba, mivel a Bács-Kiskun Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás szakemberei még a forgalomba hozatal előtt kimutatták a veszélyes toxinok jelenlétét. A külföldről származó élelmiszer-ipari termékeket minden esetben be kell vizsgáltatniuk az importőröknek. Két, Spanyolországból, illetve Brazíliából érkezett paprikaszállítmány a megengedettnél 5-10-szer több toxint tartalmazott, ami komoly egészségkárosodást okozhatott volna. A hatóság a kifogásolt készleteket zárolta.

 

A megyei főállatorvos jelentette az esetet az agrártárca illetékes főosztályának, ahol jelenleg vizsgálódnak az ügyben. Mivel az egyik kifogásolt tétel spanyol eredetű, a magyar fél a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalon (MEBiH) keresztül valószínűleg tájékoztatja az unió élelmiszer-biztonsági hatóságát is. Brüszszel ezután az eset súlyosságától függően hírként értékeli a tájékoztatást, esetleg tudomásul veszi azt, vagy riasztást rendel el. Utóbbi esetben a kifogásolt terméket kivonják a forgalomból, majd a gyanús készleteket megsemmisítik. Az ügy nagy veszteséget jelent a paprikát behozó vállalkozásoknak, de nem árt a magyar paprika hírnevének, mivel a veszélyes szállítmány külföldről érkezett - állítja Biacs Péter, a MEBiH vezetője. A szakember szerint az eset nagy tanulsága, hogy nemcsak a gyártáskor kell betartani az élelmiszer-biztonsági előírásokat, hanem a szállításkor és a raktározáskor is.

 

Azt, hogy a gombatoxinnal fertőzött 60 tonna spanyol és brazil paprikát mely cégek importálták, egyelőre nem lehet tudni. Ezzel kapcsolatban csak annyi szivárgott ki, hogy egy sükösdi és egy kalocsai társaságról lehet szó. Előbbi cég ügyvezetőjét tudósítónknak nem sikerült elérnie, mert állítólag éppen Brazíliában tárgyalt, míg az utóbbi vállalkozás vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a toxintartalmú paprikaszállítmányról szóló értesülést. Úgy tudjuk, hogy az eset nyomán a Csongrád megyében működő paprikafeldolgozók importalapanyagát is ellenőrizte az élelmiszer-biztonsági hatóság. Az eddigi adatok alapján náluk nem merült fel annak a gyanúja, hogy az általuk behozott paprikát nem lehet forgalomba hozni.

 

Érdeklődésünkre egyébként az ágazatban dolgozó más vállalkozások névtelenséget kérő képviselői elmondták, korábban sok száz tonna dél-amerikai és dél-európai paprika jött az országba, ám ezen szállítmányok közül egy sem bizonyult fertőzöttnek. A mostani eset így meglepte a paprikaforgalmazókat is, akik közül többen a hazai és a külföldi vevőkért vívott egyre élesebb versennyel magyarázzák a mostani botrányt.

 

Kérdés, amennyiben a toxinokkal szennyezett szállítmány kereskedelmi forgalomba kerül, a fogyasztók hogyan értesülhettek volna arról, mely paprikával kell vigyázniuk. A fővárosi üzletekben szerzett tapasztalataink szerint ugyanis a boltokban kapható fűszerek csomagolására csak a gyártó nevét és címét tüntetik fel, a termék eredetét nem. Pedig az élelmiszerek jelöléséről szóló rendelet kimondja: a csomagolásra rá kell írni a termék eredetét vagy a származás helyét, amennyiben a jelölés hiánya a fogyasztót megtévesztheti az adott élelmiszer tényleges származása vagy valódi eredete felől.

 

Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tájékoztatási főosztályának vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: azzal önmagában nem lenne baj, ha a dobozon csak a paprika szó és a gyártó megnevezése szerepelne. Az viszont már megtévesztő lehet, ha a cég neve vagy más jelző utal a termék eredetére, miközben a dobozba máshonnan származó fűszert csomagolnak.

 

Kétségtelen, a világhírű magyar fűszerpaprika piaci helyzete nem túl rózsás. Az uniós csatlakozásig 42,5 százalékos vám védte a belpiacot, ám május elseje óta az uniós paprika behozatala vámmentes, a harmadik országból behozott fűszer után pedig mindössze 5 százalék vámot kell fizetni. - A paprikatermelés rendkívül kézimunka-igényes, tehát drága foglalatosság. A piacon azok a termelők tudnak megmaradni, akik olcsó munkaerővel dolgoznak - magyarázza a nehézségek okát Katona Antal, a Fűszerpaprika Terméktanács titkára. Spanyolország uniós csatlakozása miatt például arrafelé harmadára esett vissza a termelés, ám az ottani farmerek megoldották a problémát: Marokkóban gazdálkodnak tovább. Igaz, az ottani vagy éppen a brazil paprika lényegesen gyengébb minőségű a magyarnál, ám 10-20 százalékkal olcsóbb.

 

Annak egyszerű a magyarázata, hogy a magyar termelők miért versenytársaiktól vásárolnak paprikát. Tavaly a szárazság miatt a megszokott 50-55 ezer tonna nyers paprika helyett csak 25 ezer tonna termett, amiből csak 4000 tonna őrlemény készülhetett. Márpedig exportra 5, a belpiacra pedig 3,5-4 ezer tonna őrölt paprika kerül legálisan. A magyar paprikamalmoknak tehát nem volt más választásuk: ha nem akartak még több vevőt elveszteni, importálniuk kellett a fűszernövényből."

 

Mijo Creative Commons License 2004.08.14 0 0 28

 

Ahogy most itt, velem már máskor is előfordult, hogy a begépelt hozzászólásom vagy teljes egészében, vagy részben nem jelenik meg :((....

Alább a második fele egy az egyben hiányzik!

 

Nem kínlódom ismét, ahogy időm engedi, le fogom fotózni és úgy teszem közszemlére.

 

Mijo

 

 

Előzmény: Mijo (27)
Mijo Creative Commons License 2004.08.14 0 0 27

 

Nem tudom ki hogyan van vele, de én olyan vérlázítóan slehonya számlákkal, nyugtákkal találkozom nap mint nap, mintha legalábbis be sem léptünk volna az Unióba.

 

A minap egy példaértékű pozitívummal találkoztam, nincs okom titkolni hol.

 

Betűrendi hűséggel így néz ki:

 

PROFI MAGYARORSZÁG RT.

69-es számú boltja

6500 Baja Dózsa György út 12.

Közp: Bp. Könyves K. krt. 12-14.

Adóig. szám: 10220278-2-44

Mijo Creative Commons License 2004.05.22 0 0 26

"Betiltják az agresszív eladást
Egységes uniós szabályok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról
PN Online [2004-05-21]
Budapest

Egységes meghatározást fogadtak el az EU-tagországok a tisztességtelen kereskedelmi eljárásokra vonatkozóan. A szakminiszterek által a napokban jóváhagyott és ősszel az Európai Parlament elé kerülő direktívatervezet konkrétan meghatározza azokat a félrevezető, illetve agresszív eljárásokat, amelyek alkalmazását valamennyi tagállamnak meg kell akadályoznia.

A tagállamok által jóváhagyott szöveg részletesen felsorol számos olyan eljárást, amely mindenképpen félrevezetőnek vagy agresszívnak, és ezért tilosnak számít (lásd táblázatunkat). Ezen túlmenően általános szabályokat is rögzít arra vonatkozóan, hogyan kell a tagállamok hatóságainak, igazságszolgáltatási szerveinek elbírálniuk egy adott kereskedő eljárásának jogszerű voltát. Az egyes kormányok ugyanakkor határozhatnak úgy, hogy a tervek szerint jövőre életbe lépő direktívánál szigorúbb tilalmakat érvényesítenek.

A miniszteri tanács által most elfogadott tervezet szerint általában véve megtévesztőnek minősül az a magatartás, amelynek következtében az átlagos fogyasztó nem olyan vásárlási döntést hoz, mint amilyet anélkül hozna. A megtévesztés vonatkozhat a termék jellemzőire, elérhetőségére, a termékhez vagy a kereskedőhöz kapcsolódó szponzorációs tevékenységre, az árra, a szervizelési igényekre, a kereskedő szerepére és jogkörére, illetve a fogyasztó jogaira és a kockázatokra.

Tilos olyasmit állítani a termékről, amit a kereskedő nem tud bizonyítani, és az összehasonlító reklám sem megengedett. A vásárlót minden esetben tájékoztatni kell a termék fő jellemzőiről, a kereskedő kilétéről, az árról (beleértve az esetleges adókat, szállítási és egyéb költségeket), a reklám- és marketingüzenetekre vonatkozóan pedig be kell tartani a már létező uniós előírásokat. Agresszívnak akkor számít a kereskedő eljárása, ha erőszak, kényszer vagy jogtalan nyomásgyakorlás révén jelentősen korlátozza az átlagos fogyasztó döntési szabadságát.

Mint David Byrne fogyasztóvédelmi biztos rámutat, a felmérések szerint legtöbbször a „csalárd kereskedőktől” való félelem tartja vissza a fogyasztókat a más tagországban való vásárlástól. Mivel ezek a kereskedők jellemzően a nemzeti szabályozások közti kiskapuk kijátszására építenek, az Európai Bizottság szerint mind a fogyasztók, mind a tisztességes kereskedők, mind az egész európai gazdaság érdekében kulcsfontosságú az egységes szabályok rögzítése.

Takács Gábor"

Mijo Creative Commons License 2004.05.08 0 0 25

"Bács-Kiskunban legtöbb a csaló
Szabálytalanságok a tejforgalmazásban
Petőfi Népe Online [2004-05-03]

A fogyasztóvédők 445 kereskedelmi egységben ellenőrizték a tej és tejtermékek forgalmazását, és 62,2 százalékukban tártak fel szabálytalanságot – közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség összefoglaló jelentésében. A legmagasabb kifogásolási arány Bács-Kiskun és Nógrád megyében volt, ahol szinte minden üzletben valamilyen szempontból szabálytalanul forgalmazták a tejtermékeket. Ugyanakkor Somogy megyében a vizsgált üzletek mindegyikében megfelelőnek találták az árusítást.

Az ellenőrzés során a fogyasztóvédők megállapították, hogy a kereskedelmi egységek 23,6 százalékban nem volt megfelelő az ártájékoztató, a legtöbb kifogást az egységár feltüntetésének hiányából adódott. A fogyasztóvédők 357 üzletben végeztek próbavásárlást, a vevők kárára a kereskedők ötven esetben tévedtek.

A leggyakoribb hiba az volt, hogy a kereskedők a kiszolgálásnál a csomagolóanyagok tömegét is belemérték a termék súlyába. Előfordult az is, hogy a gyárilag előcsomagolt árut újramérték, ami szabálytalan. A lejárt fogyasztói vagy minőség-megőrzési idejű termékek forgalmazását az ellenőrök 13 megyében tiltották meg, amely több mint öt tonna tejtermék forgalomból kivonását jelentette. A tejtermékeket helyettesítő áruk ellenőrzése során tapasztalták, hogy a kereskedelmi egységekben a vásárlók tájékoztatása nem mindig kielégítő, ezeket a készítményeket ellentétben a termék eredeti jelölésével az üzletekben tejtermékként értékesítik. A laboratóriumi vizsgálatra vitt tejek 18,5 százaléka nem felelt meg a beltartalmi szempontból az előírásoknak, a reggeli italoknál a kifogásolási arány 66,7 százalék volt, amely jórészt a jelölés nem megfelelő voltából adódott.

A felügyelők megállapították, hogy az áruszállítás során nem mindig folyamatos a hűtőlánc. A vizsgálat során 82 alkalommal szabtak ki minőségvédelmi bírságot, amelynek összege meghaladta a 8 millió forintot és 125 esetben 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot állapítottak meg."

Mijo Creative Commons License 2004.02.03 0 0 24

"Áfacsapás a használtautó-kereskedőknek

Index 2004. február 3.

Bajba kerülhetnek a hazai használtautó-kereskedők az EU-csatlakozás után: májustól akár tíz százalékkal is olcsóbb lehet magánemberként behozni a nyugati használt autót, mint hazai kereskedőtől vásárolni - írja a Népszabadság.

A jelentős különbséget ebben az esetben nem a sokat kritizált regisztrációs díj jelenti - ugyanis azt abban az esetben is meg kell fizetni, ha az ember "magánimportőrként" hozza be új autóját -, hanem az új áfatörvény egyik tervezett rendelkezése rontja tovább az üzletet - fogalmaz a napilap.

Hozzuk be saját autónkat

Eddig az jelentette a használtautó-kereskedők számára a nagy üzletet, ha a külföldön megvásárolt, majd kis összegre kiállított számla alapján olcsón megadóztatott autót Magyarországon nagy haszonnal értékesítették.

A kereskedők helyzete azonban már a regisztrációs adó bevezetésével megváltozott, miután megszűnt a számlázási kiskapu. A május elsejével életbe lépő új áfatörvénnyel pedig tovább romlik, az új szabályozás ugyanis a magánvásárlást helyezi előtérbe, a tervezet értelmében a használt gépkocsi vásárlása semmiben sem fog különbözni egy tábla csokoládé vagy egy kabát külföldi beszerzésétől - fogalmaz a Népszabadság, ugyanis a termékek áfáját az adott országban az ott érvényben lévő kulcs szerint kell majd megfizetni.

A magyarországi 25 százalékos kulccsal ellentétben Németországban és Spanyolországban például csupán 16 százalék, Luxemburgban pedig 15 százalék a legmagasabb áfakulcs - hoz példákat a Népszabadság. Így az új áfatörvény abban teszi érdekelté a magyarokat, hogy maguk keressék meg külföldön azt az autót, amelyet meg szeretnének vásárolni. Azonban a megtakarítás csak akkor érhető el, ha az autót nem értékesítik tovább otthon, ugyanis ha egy magyar cég kint megveszi a kocsit, majd itthon eladja, a végső vevő a hazai viszonyoknak megfelelően ugyanúgy 25 százalék áfát fizet.

Az új autó áfaterhe nem változik

A Népszabadság előrejelzése szerint a használttal ellentétben új autót azonban biztosan nem fognak tömegével vásárolni külföldön, a márkakereskedőket ugyanis védi a leendő áfatörvény. Új gépkocsi vásárlásakor nem a németországi 16, hanem az itthoni 25 százalék áfát kell utólag megfizetnie az újdonsült tulajdonosnak, önbevallás alapján. A magánszemélyeknek külön bevallást kell készíteniük, míg a vállalkozásoknak a rendes bevallás során kell ezzel a tétellel számolni."

Mijo Creative Commons License 2003.11.24 0 0 23

"Tízezer alatt nincs jótállás

Index
2003. november 24., hétfő 12:45

Nem kötelező jótállást vállalnia forgalmazónak szombattól a bútorokra, vitorlásokra, autóbuszokra, illetve tízezer forint alatti műszaki cikkekre. Ezt egy most hatályba lépő kormányrendelet szabályozza, a cél pedig, hogy közelítsünk az EU-szabályokhoz. Fontos változás, hogy ezentúl csak magánembereknek jár a kötelező jótállás, a szervizeléshez ezentúl nem kell a blokk, sőt a jótállási jegy hiánya sem lesz akadály a javításhoz.

Szombattól változtak a jótállás szabályai, sok tekintetben rosszabbul is járhat a figyelmetlen vásárló. Nem kötelező ugyanis jótállást vállalnia a kereskedőnek több termék esetén.

Bútorra nem kötelező

A legtöbb embert az érinti a leginkább, hogy a bútorokra megszűnik a kötelező jótállás. A többszázezer forintban kerülő bútorok esetében jól meg kell nézni, milyen terméket veszünk. Ha ugyanis egy hét után szétesik a szekrénysor, a vásárló csak perelni tud.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a vállalkozó nem adhat garanciát, hiszen ha jótállást ad, növelheti a versenyképességét - nyilatkozta az Index kérdésére Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tájékoztatási főosztályának helyettese. Ezen kívül megszűnik a jótállása a vitorlásoknak és a buszoknak. Az előbbi egy minőségi nagyberuházás, ahol általában egyéni megállapodások szerint kötnek jótállást, utóbbi esetében pedig nem jellemző, hogy magánszemélyek vásárolnának buszokat. A kötelező jótállás ugyanis csak magánszemélyeknek jár.

Nem kell a blokk

A másik fontos változás, hogy tízezer forint alatti kisgépek, háztartási gépek és műszaki cikke esetében sem kötelező a jótállás. Itt is vigyázni kell, hiszen előfordulhat, hogy egy kereskedő 9900 forintért árul DVD-lejátszót. A vásárló örül az olcsó terméknek, de ezeknél nem jár a jótállás, így ha baj van, nem lehet reklamálni - figyelmeztet Siklósi Máté.

A változások közül Siklósi kiemelte még, hogy azokban az esetekben, ahol kötelező a jótállás, a garanciális időszak egységesen egy év lesz. Ezentúl a forgalmazónál is lehet javíttatni, tehát nem küldhetnek el márkaszervizekhez.

A jótálláshoz a jótállási jegy is elegendő lesz, nem kérhetik jövőben a blokkot. Ezt azonban érdemes megőrizni, mert az egy év jótállás után megkezdődik a szavatossági idő, ahhoz pedig kell a blokk is. Jár a jótállás akkor is, ha a kereskedő nem állítja ki a jótállási jegyet. Ha a vásárló bizonyítani tudja, hogy mikor vette a terméket (például blokkal), a cégnek kötelező elvégezni a javítást.

Közeledés az EU-hoz

Kedvezőtlen változás, hogy ellentétben az eddigi szabályokkal, most már csak törekednie kell a kereskedőnek, hogy 15 napon belül végezze el a szükséges javításokat. Siklósi Máté azonban elmondta, hogy a cégek nem húzhatják a javítást sem a végtelenségig. Ha túl hosszan javítja a terméket, megbüntethető.

A változásoknak a célja, hogy a fogyasztóvédelmi szabályozás közeledjen az uniós normákhoz. Az Európai Unióban sehol nem kötelező a jótállás, mindenhol az önkéntes jótállásra térnek át. Siklósi Máté szerint a kereskedők érdekeltek lesznek abban, hogy az előírtnál nagyobb garanciát adjanak, mert ez növelheti versenyhelyzetüket.

A vásárlói szokásoknak is meg kell változni, a fogyasztónak meg kell nézni, hol és mit vásárol. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a drága termékek lennének jók, hiszen nagyon sok olcsó és minőségi árut lehet kapni."

Mijo Creative Commons License 2003.11.24 0 0 22

"egy prominens szerint ezek a malőrök kizárólag az ott dolgozók hibáiból adódnak össze"

Ha a mai időkben nincs lehetősége válogatni a rendelkezésre álló szabad munkaerőből, akkor húzza le a TESCO a rolót a feje felett!

Mijo

Előzmény: Thernitibi (18)
OBER26 Creative Commons License 2003.08.14 0 0 21
Nagyon is nem véletlenek ezek!
aki nagy bevásárlást csinál 2 kocsival,az nem veszi észre az ilyesmit,kifizeti a 150ezres számlát,otthon se böngészi át a blockot.
aki meg csak azt az egy árut veszi meg,az se mind ugrál(esetleg ha nem elég a pénz emiatt),mert ha leáll vitázni,a sorbol rászólnak,hogy" igyekezzen már".
a bemutatkozo rovatba nem irom be a személyes adataimat,mert más se.
privátba a moderátornak igen.
hova kell?
Előzmény: Mijo (20)
Mijo Creative Commons License 2003.08.14 0 0 20

Az összeválogatott áru pénztárnál hagyására többször voltam már szemtanú.
Mintha az ott dolgozók, nem a Tesco alkalmazottjai lennének :((.....
Nem véletlenül nyitottam külön Tesco-s topicot, na abba naponta többször lehetne írni az élményeket. És ezek elvétve lennének pozitív felhangúak :(.

Mijo

Előzmény: Thernitibi (18)
Mijo Creative Commons License 2003.08.14 0 0 19

Nyugi, atya, ne szakadj ajtóstól a házba, akinek lesz a felvetéseidhez hozzáfűzni valója, majd megteszi azt.
Lazíts, nézz körül, a Bajai régió fórum több mint 200 nyitott témaköre közül sok foglalkozik hasonló kérdésekkel.

Ugyan én már tudom, hogy te az Oberhauser Szabolcs vagy, de javaslom, ettől még a Bemutatkozás topicot ne kerüld ki, mert ebből később bonyodalmak származhatnak.

Mijo

Előzmény: OBER26 (17)
Thernitibi Creative Commons License 2003.08.14 0 0 18
Há vazzeh épp tegnap előtt hagytam ott az egész kócerájt a pénztárnál.
Venni akartam egy VizBaz6 Kék Könyv kiegészítőt 1999
Egy Digi Fotó újságot 799
Egy Magyar Ofice 1.0 1999
Egy Biznisz card maker 3599
Ez mondjuk 8400.

Ehhez képest aszt mondja a pénztáros, hogy 13400.
Mondom, valami nem stimmel. Az meg: de bizony.
Miért is?
Azért, mert a Biznisz card maker nem annyi amennyi rá van írva, hanem 8599.
A vége az lett, hogy otthagytam az egészet a pitlibe. Szórakozzon a Tesco az annyával, ne a vevőkkel. És az sem boldogít, hogy egy prominens szerint ezek a malőrök kizárólag az ott dolgozók hibáiból adódnak össze.

Előzmény: OBER26 (11)
OBER26 Creative Commons License 2003.08.14 0 0 17
Az vagyok,de már nem velük lakom.Átadom,de náluk is van internet,majd megnézik.
A témára visszatérve,az emlitett helyekröl mi a vélemény?
Előzmény: Mijo (16)
Mijo Creative Commons License 2003.08.14 0 0 16

Hoppá, jut eszembe: túl sok Oberhauser nincs Baján, így ha az Attila fia vagy, üdvözlöm atyádékat :)!

Mijo

Előzmény: OBER26 (13)
Mijo Creative Commons License 2003.08.14 0 0 15

Kedves Oberhauser Szabolcs, te engem vélhetően félreértettél!
Egyszerű nicknéven tőlem azt írsz az Index összes egyéb fórumain, amit csak akarsz. Itt viszont, a Bajai régió fórumban(<-kattints ide) alaphelyzet, hogy beazonosítható személy alkosson véleményt a világról. Mindezek előtt persze általában ildomos egy bemutatkozás(<-kattints ide) ahhoz, hogy tudhassuk ki is vagy valójában, meg hogy saját felelősségedre alkothass bármilyen véleményt is.
Alább(<-kattints ide) már erre utaltam. Iránymutatóan mérvadó a baja-moderator állásfoglalása(<-kattints ide) is.

Üdv: Mijo

OBER26 Creative Commons License 2003.08.14 0 0 14
tölem aztán kitörölhetik,de azt ne mondja senki,
hogy nem igy van.
kivancsi vagyok mások véleményére ezekkel a helyekkel kapcsolatban.(kulönösen az otp és a tesco)
Előzmény: Mijo (12)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!