Keresés

Részletes keresés

rács1 Creative Commons License 2009.10.25 0 0 92
Előzmény: Dzsanny (91)
Dzsanny Creative Commons License 2009.10.24 0 0 91

Csabai Lászlóné
A Korrupedia wikiből
Ugrás: navigáció, keresés

Önéletrajz


1947-ben született Budapesten. A fővárosban, majd Földesen töltött gyermekévek után Debrecenben érettségizett. A vizsgát követően 1968-ban a fővárosi felsőfokú élelmiszeripari technikumban szaktechnikusi oklevelet, majd 1975. évben az Élelmiszeripari Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. A Főiskolán ismerkedett meg férjével, akivel Nyíregyházára költözött. 1968-1982-ig a Nyíregyházi Konzervgyárban dolgozott technológus, üzemvezető minőségellenőrzési és gyártmányfejlesztési osztályvezető beosztásban, valamint SZB titkárként. 1974-1989. évig az Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd 1982. és 1986. évek között a Nyíregyházi Városi Népi Ellenőrző Bizottság tagja volt. 1986. évtől Nyíregyháza tanácselnöke lett.

A rendszerváltoztatás időszakában kikerült a város tisztségviselői köréből, azonban képviselőként továbbra is jelen volt a helyi politika mindennapjaiban. Közben állást vállaltott a START Vállalatnál, ahol beletanult a marketing-irányításába és a vállalkozás-fejlesztésbe. 1992-ben a Magyar Szocialista Párt városi elnökének választották, 1995. év óta elnökségi tagként vesz részt a párt munkájában.

1994-ben országgyűlési képviselő lett, majd lemondott, mert időközben a helyhatósági választásokon polgármesterré választottak. 1998-ban ismét sikerült a kettős győzelem, ezúttal azonban országgyűlési képviselőként is bekapcsolódott a politikai életbe. 2000. évben az Év Polgármesterévé választották.

2002. évben Nyíregyháza 2. számú választókörzetében az országgyűlési képviselői választást nyert, majd további négy évre bizalmat kapott a városlakóktól polgármesterként is. Az addigi időszakig miniszterelnöki felkérésre elvállalta a lakáspolitika kormánymegbízotti tisztét, társadalmi megbízatásban - 2004. évben megszűnt a poszt-.
A lap eredeti címe: „http://www.korrupedia.hu/index.php/Csabai_L%C3%A1szl%C3%B3n%C3%A9”
Nézetek

* Szócikk
* Betűrendben

Személyes eszközök


Kiemelt ügyek

* Offshore
* Hajdú-Bét
* Fittelina-ügy
* Kabai-ügy
* Zuschlag-ügy

Cégügyek

* Rokonok
* Barátok, korábbi üzlettársak

Önkormányzatok

* Budapest
* Vidéki városok

Tanulmányok,
kommunikáció

* Különösen nagyértékű
* Felesleges
* A holdudvarnak

Büntetőügyek

* Jogerős
* Folyamatban levő ügyek

Pénznyelő
mesterkurzus

* Technikák a közpénzek lenyúlására

Keresés

Dzsanny Creative Commons License 2009.10.24 0 0 90
Az ünnepi szónok Csabai Lászlóné polgármester volt, aki az eseményhez méltó és "sokat mondó" beszédet mondott, melyből kicsengett a jövőért való aggódás.
Aggódhat is a saját jövőjéért.
Elvtársai úgy megpuccsolják, hogy belegebed.
Előzmény: rács1 (89)
rács1 Creative Commons License 2009.10.24 0 0 89
Törölt nick Creative Commons License 2009.04.23 0 0 88
Ez itt, nem a reklám helye!
Előzmény: dejo (86)
rács1 Creative Commons License 2009.04.21 0 0 87
Csókold meg a reklámodat! :-)
Előzmény: dejo (86)
dejo Creative Commons License 2009.04.21 0 0 86
Majd' elfelejtettem. Ha jó reklámot akartok ezt nézzétek meg! Egy jó reklám
Előzmény: dejo (85)
dejo Creative Commons License 2009.04.21 0 0 85
Az áramszolgáltató reklámja nagyon agresszív!
Minden lapon ott virít akár két példányban is, animált, és hiába kattintasz rá és nézed meg a honlapját utána is tovább zaklat! (zaklat = nem tűnik el)
Ez szerintem ellentétes hatást vált ki! Ráadásul egy szűk rétegnek szól, mégis általános offenzívát indít.
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.21 0 0 84
Nem ismerem a rovatot, így hát a leghelyesebb, ha nem szólok bele a dologba.
dejo Creative Commons License 2008.10.20 0 0 83
A szavazások eléggé elnagyoltak. Ezt korábban is tapasztaltam már. Olyan csináljunk szavazást mert az divat, de nem igazán vannak jól összeállítva a válaszok.

Most pl. "Az Ön böngészőjében mi a kezdőlap?"
A válaszok között nem igen találok olyat amit jó szívvel megjelölhetnék.
Olyan válasz lenne jó, hogy "Egy szakmai portál kezdőlapját!"
Amúgy ez a http://hup.hu
krix_krax Creative Commons License 2002.01.10 0 0 82
Nevet nem mondok, azt az RZ-t Te mondod.
Mint már említettem, a cikk nincs fent, a förmedvényt pedig nem mentettem le. Csak emléxem rá. De ha van tipped RZ-re, kérdezd meg tőle, nincs-e egy tiszteletbeli és aláírt példánya még?
A bőség zavara? vagy valami hasonlatos volt a cikk címe.
Előzmény: Tanársegéd (81)
Tanársegéd Creative Commons License 2002.01.10 0 0 81
Tehát megint R.Z.-vel ugrottál össze,
legalábbis a célzásaidból erre követ-
keztetek.
(Korábban is vele volt bajod, akkor
nevesítetted is.)

Ha már eddig eljutottunk boríthatnád
a paklit. Linkelhetnéd a cikket.

Előzmény: krix_krax (80)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.10 0 0 80
Rendben van, meggyőztél az újságírói szabadságjogokról. De mégis .... Na, mindegy.
Ne haragudj, de ha még fent lenne a cikk sem linkelném be, mert akkor egy másik kategóriát is érintene a dolog, mégpedig a személyes magánügyet. Ja! Nem az enyémet, hanem az "újságíróét". Ezért már egyszer kikaptam tőle, csakhát ő azt hitte, hogy engem mennyire lebaltázott, de csak magát röhögteti ki.

Hagyjuk a fenébe az egészet srácok, mert az a baj, hogy így tényleg nem világos az egész, a részleteibe meg nem akarok belemenni. Jó? :)

Előzmény: Tibó (79)
Tibó Creative Commons License 2002.01.10 0 0 79
Mondjuk a cikket legalabb belinkelhetned!!!
Az nem bun!!! Hiszen publikus!

Előzmény: krix_krax (77)
Tibó Creative Commons License 2002.01.10 0 0 78
Enis hozzaszolok!
Enis, enis enis! :)))

Mivel van velemenyed elmondtad. Orulok neki.
X is elmondta. Mondjuk egy sajtoorganumban, ha valaki velemenyt formal, akkor irja oda a nevet.
Ez alol a kovetkezo kiveteleket adnam meg:
-ha valakik neveben irja, akkor lehet global alairas
-ha olyan a tema, hogy megutheti a bokajat (sajnos bizonyos politikai kerdesekben van olyan nagyon sulyos tema aminel ez fenn all (pl. vannak szemelyes infoim kormanykozeli dolgokrol, amit meg nev nelkul sem irnek le, bar nem a sajat erdekeim miatt))

Szerintem egy ujsagiro legyen szabad.
Oda ir azt, amit akar. Ha van aki megjelenteti, az mar az o felelosege is. Tehat azert kell szurni.
DE, hogy az "EN" ujsagirom mas organumban miket irogat, azert azt ne korlatozzuk mar, ha megengedett neki mashol is irni!!! Ezt f@szsagnak tartom.

Előzmény: krix_krax (77)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.10 0 0 77
...mint mindig, most is hoztad a fromád! :)
De azért válaszolok, mert illik, ha már nekem címezted a véleményedet.

Tehát:
1. Azt nem tudom, hogy kicsiny városunkban kinek mennyire van köze a "nagy Index"-hez. DE! Van egy Index-Kelet. Ugye. Nos, én mint jeleztem, az említett jelenségen változtatnék, azaz azért én utána néznék annak, hogy ki mint hogyan és hol irogat. Mert ugye ha valahol egy indexkeletes újságíró megjelenik egy cikkével, ahol szintén tudják, hogy a cikkíró indexkeletes fizetésből (???) is él és az indexkeleten irogat, akkor az nagyban minősíti az indexkeletet is. Aki érti érti, aki nem, az nem. DE NEM EZEN VAN A LÉNYEG!

2. Azon a helyen, ahol szarcsapkodott, ott szokás odaírni. Ezt a "szarcsapkodós" helyen is elismerték, hogy ebben hibáztak és meg lettek vezetve, vagy mondhatnám finomabban, hogy nem lettek kellő képen informálva és ezért át lettek verve.

3. Mint már egyszer leírtam, két telefonhívásba került, hogy az a szemét, amit egy indexkeletes produkált lekerüljön egy általam nagyrabecsült portálról. Természetesen ezt egy 10 perces korrekt tájékoztatással is kiegészítettem, s teljesen megvilágosodott, hogy kinek van igaza, kinek nincs, ki állít valótlanságokat és ki nem.

Tetszik, ahogy pálcát törsz felettem. De mit is várhatnék el egy Betyártól? :-)) Ha igazán rosszindultú lennék, akkor az XY arcát átszabtam volna. Már nagyon érik. Még egy húzása van és beváltom. (És ez most legyen akkor egy fenyegetés, de kit érdekel??) Szóval az indexkeletnél sem minden, ami annyira fénylik. Maradjunk ennyiben.

A csókra nem tartok igényt. Nem baj? :-))

Témát válthatunk? Jut eszembe! Azért várom a dologgal kapcsolatban más ÉRTELMES hozzászólásokat is.

S üzenem minden további rosszindulatúnak tituláló embernek, hogy ha van véleményem (legyen akármilyen) senki sem állhat elém, hogy elmondjam.

Előzmény: Betyár (76)
Betyár Creative Commons License 2002.01.10 0 0 76
No akkor, csak a tisztánlátás kedvéért.

1. Papcinak sincs semmi köze ahhoz, hogy ki, hova írogat szabad idejében. Gondolom nem rabszolgának szegődött. Ugyanúgy joga van ahhoz bárkinek, mint ahogy arra is, hogy hülyeségeket írogasson ide a Fórumba. Akár az Index Keletre, akár a HUSZ-ba.

2. Nem minden cikk alá írják oda a készítője nevét. Nem is kötelező.

3. Rossz helyen reklamálsz, ha gondod van egy írás valóságtartalmával. Ott és azon helyen, ahol az írás megjelent kellene felszólalnod, vagy annak a kiadónak írnod.

Rosszindulatú feljelentgető vagy, egy piti moszeroló, csókot nem kapsz.

Előzmény: krix_krax (75)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.10 0 0 75
Nem levelezünk. Soha nem is leveleztünk.
A konkretikumokat pedig nem áll módomban közölni, mert nagyon OFF lenne.
Csak jelezni kívántam valamit, amit talán az Index-Kelet vezetője esetlegesen megkérdezhet a kollégájától.
Csak ismétlem magam, hogy maradjak ON
>Feltétlen változtatnék az IndexKelet berkein belül azon, hogy a firkászaim máshol névtelenül ne írogasson olyan cikket, ami teljes mértékben nélkülözi a valóságot, a tárgyilagosságot és az újságírás írott és íratlan aranyszabályait.

Szerintem a dologból csak ennyi tartozik ide. Elsősorban Papci reagálását várom!

Előzmény: Tibó (74)
Tibó Creative Commons License 2002.01.09 0 0 74
Akkor megirhattad volna NEKI levelben...
Igy egy kicsit most ugy nezek rad mint Dajkara, aki sejtelmesen vadaskodik mindenkielott, de tulajdonkeppen nem mond senkit.

Ez az en velemnyem.
Valaki vagy mond valamit, vagy nem. Vagy Maga?

Előzmény: krix_krax (73)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.09 0 0 73
Tibó! Inkább hagyjuk. Csak azt akartam jelezni eme nemes fórumon, hogy nem csak az Index-Kelet, mint információs forrás szorul időnként változtatásra, hanem a készítők között is lehetne (kellene??) keresni a "mit változtatnál" kategóriába tartozó ügyeket. De ez már tényleg nem rátok (bocs) tartozik. A célom csak annyi, hogy a TETT elkövetője tudja, hogy tudom. Ennyi.
Előzmény: Tibó (72)
Tibó Creative Commons License 2002.01.09 0 0 72
Haat okosabb nem lettem. :(

Melyik oldalon? Hol? Mi? Csunyanbeszelt?

Ne fokozd! ki vele mostmar, ha elkezdted.
csak az a resze erdekel, amit nem tartasz szemelyeskedesnek...

Előzmény: krix_krax (71)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.09 0 0 71
TanárSegéd és Tibó részére:

Az történt, hogy egy bizonyos weboldalon megjelent egy bizonyos cikk, ami nem éppen volt egy remekmű. Csak a remekmű készítője elfelejtette felvállalni hozzá a nevét is, aminek hiánya a weboldal tulajdonosának sem tünt fel. Aztán két telefonomba került, hogy kiderítsem kihez vezetnek a szálak. Volt előtte is ötletem, de csak a magam megnyugtatására bizonyosodtam meg, hogy "IGEN! MÁR MEGINT Ő"

Nem is akarok tovább regélni erről, csak tudatni az illetővel, hogy egyrészt nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondol, másrész meg ha valamire való újságírónak tartja magát, akkor viselkedjen úgy, ha lehet!!

Témát lezártam.

TanárSegéd Creative Commons License 2002.01.09 0 0 70
ez tetszik, kár, hogy lemaradt az aláírás: Egy jóakaró :DDD
Előzmény: krix_krax (68)
Tibó Creative Commons License 2002.01.09 0 0 69
kivancsiva teszel!
Konkretizalj legyszi! Mi tortent? Mit tudsz?
Előzmény: krix_krax (68)
krix_krax Creative Commons License 2002.01.09 0 0 68
Feltétlen változtatnék az IndexKelet berkein belül azon, hogy a firkászaim máshol névtelenül ne írogasson olyan cikket, ami teljes mértékben nélkülözi a valóságot, a tárgyilagosságot és az újságírás írott és íratlan aranyszabályait.
Rossz fényt vet nemcsak ennek elkövetőjére, hanem az egész Index-Keletre is.
Tibó Creative Commons License 2001.12.17 0 0 67
mi van mar? Unatkozol? :)))
Előzmény: Papci (66)
Papci Creative Commons License 2001.12.14 0 0 66
SZep elkepzeles, de nem biztos, hgoy jo is :-)))
Előzmény: Tanársegéd (65)
Tanársegéd Creative Commons License 2001.11.14 0 0 65
Nézd az impresszumból láttam, hogy ők kb. vannak 10-en, tehát napi 100 hozzászólás garantált. Kb. ennek felét mi is hozzá tudjuk tenni. Illetve, ha ha van hozzászólás, téma, miegymás, egy kis csipkelődés, akkor még többet. Napi 150-200 hozzászólás pedig azt jelentené, hogy van mozgás a Zindex Keleten, és akik betévednének azok számára is vonzó, agyferver szavaival élve chatszerűek lennék.
Előzmény: _LaJoS_ (64)
_LaJoS_ Creative Commons License 2001.11.13 0 0 64
:-)))
Előzmény: Tanársegéd (63)
Tanársegéd Creative Commons License 2001.11.13 0 0 63
előirnám, hogy minden index keletes munkatársnak napi 10 hozzászólást kell irnia

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!